Nógrád. 1977. december (33. évfolyam. 282-307. szám)

1977-12-04 / 285. szám

A magyar tudomány arcképcsarnokából Bemutatjuk Köpeczi Béla akadémikust Hámori András: Tragédia a A tudomány kiválóságai közül ezúttal a történet- és irodalomtudományok egyik hazai művelőjét mutatjuk be. Köpeczi Béla 1921-ben, Nagyenyeden született. Isme­rős helységnév: az enyedi di­ákok, az internátus élete, har­ca : irodalmukban is sűrűn elevenednek fel. Mégis: Kö­peczi Béla a diákok életét nem Enyeden, hanem az épp­oly nagyhírű kolozsvári re­formátus kollégiumban élte végig, az elemitől az érettsé­giig. Az erdélyi kultúra jel­legzetességei, az eleven törté­nelmi múlt és a soknyelvű­ség meghatározóan hatottak rá. 1940-ben lett az Eötvös- kollégium tagja, és megkezdte tanulmányait a budapesti Páz­mány Péter Tudományegyetem francia—román szakán- Ta­nulmányait 1946-ban fejezte be, majd még abban az év­ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Disszertációjának té­mája: Bethlen Miklós francia emlékiratai. A magyar, fran­cia kultúra és történelem kap­csolatát kutatta. Ebben nagy segítségére volt az 1946-ban Párizsba kapott ösztöndíj, melynek révén az École Nor­male Supérieur-be (a fnancia ..Eötvös-kollégiumba”) került. A Sorbonne-on, Párizs híres egyetemén történelmet és ro- manisztikát hallgatott, majd ott is doktorált, 1949-ben. Ot­tani, közvélemény-történeti vetületű értekezésének címe: Magyar felkelések a francia közvéleményben. XIV. Lajos korában (1664—1715). Érdeklődése ily módon a Thököly- és Rákóczi-féle sza­badságharcok, valamint azok francia kapcsolatai felé for- fordult. Párizsból hazatérve a könyv­kiadás területén dolgozott- 1953 után előbb a Kiadói Ta­nács elnökhelyettesévé, majd a Kiadói Főigazgatóság fő- igazgatóhelyettesévé, végül főigazgatójává nevezték ki. A magyar művelődéstörténet egyik legérdekesebb korsza­kában állt felelős poszton. 1964-től a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bizottsága kulturális osztályá­nak vezertője lett 1966-ban je­lent meg a Rákóczi-szabad- ságharc és Franciaország cí­mű munkája, amelynek alap­ján még 1965-ben megszerez­te a tudományok doktora cí­met. (A kandidátusi fokozatot addigi munkásságáért még a Kiadói Főigazgatóságon töl­tött években megkapta.) A könyv bővített változata fran­cia nyelven 1971-ben jelent meg, „Franciaország és Ma­gyarország a XVIII. század elején” címmel. 1965-ben nevezték ki egye­temi tanárrá, majd 1967 és 1970 között az Eötvös Lóránd Tudományegyetem francia tanszékét vezette. Ugyancsak 1967—1970 között az egyetem rektorhelyettese volt. A Magyar Tudományos Akadémia 1967-ben választot­ta levelező tagijává. Székfog­lalójának címe „Eszme, törté­nelem, irodalom” volt. (Ugyan­ezzel a címmel jelent meg egyik fontos, elméleti munká­ja 1972-ben). 1976-ban pedig az akadémia rendes tagjainak sorába választották. Ez alka­lommal tartott újabb székfog­lalójának címe: Korunk esz­mei áramlatai és a mai fran­cia irodalom”. Időközben fontos akadémiai tisztségekre is megválasztot­ták: 1970-ben az MTA főtit­kárhelyettese lett. 1972 és 1975 között az akadémia fő­titkára volt. 1975-től újra fő­titkárhelyettes. Emellett igen széles körű tudományos és társadalmi tevékenységet is folytat Köpeczi Béla. A Tár­sadalomtudományi Koordiná­ciós Bizottság elnöke, a Ma­gyar Tudomány és a Helikon Világirodalmi Figyelő című folyóiratok f' szerkesztője, az Akadémiai Kiadó kiadói ta­nácsának elnöke, a Tudomá­nyos Ismeretterjesztő Társu­lat a TIT elnöke, az MSZMP Központi Bizottsága mellett működő kultúrpolitikai mun­kaközösség tagja, a Nemzet­közi összehasonlító Irodalom­történeti Társaság alelnöke — többek között. Mint ember, hogyan győzi mindezt? Hány órából áll Kö­peczi Béla egy napja? Fárad­tan, mosolyogva mondja: Inkább beosztás, mint órák kérdése. A hét vége, a szom­bat és a vasárnap a tudomá­nyos munkáé. A péntek az egyetemé, ahol öt órát tartok, a többi napokon az akadémia ügyeivel foglalkozom- A vál­tozatosság önmagában is pi­hentető, és úgy érzem: az is pihenés, ha az ember örömet szerző, de addig végzett mun­kájától eltérő feladatokat old meg”. Amire büszke: az általa szervezett tudományos „mű­helyek” sorozata. Ilyen a mát- rafüredi nemzetközi konferen­ciasorozat, amelynek témája a felvilágosodás Magyarorszá­gon. Közép- és Kelet-Európá- ban a XVIII. században. "De e műhelyek közé tartozik a francia és magyar történészek kollokviumainak sorozata is, amelynek eredményeként már napvilágot látott a francia és a magyar parasztság pár­huzamos története, de nyomá­ban van már a nemességről szóló hasonló munka is. Ké­szülnek az értelmiség párhu­zamos történetével foglalkozó konferencia megrendezésére. A Rákócai-évet tudományos ülésszakok egész sora készí­tette elő, amelyben Köpeczi Bélának szintén sok érdeme volt. 1976-ban jelent meg köny­ve, amely a Thököly-felkelós- nek az európai közvélemény­re gyakorolt hatásáról szól „Magyarország a keresztény­ség ellensége” címmel. Kutatói módszeréről szólva, Köpeczi Béla elmondta: a le­véltárakban, könyvtárakban elsősorban a korabeli sajtót, pamfletirodalmat, történel­met és földrajzi írásokat, az úgynevezett „hétköznapi iro­dalmat” keresi meg. Ezek. ha nem is olyan maradandóak, mint a rangos irodalmi alko­tások, — mégis jól tükrözik az adott kor köznapi tuda­tát Eddig zömmel történeti munkásságáról esett szó — pedig, mint akadémikus, és mint társadalmi ember is, so­kat foglalkozik napjaink ide­ológiai és társadalmi problé­máival egyaránt- Antológiá­kat adott kJ az egzisztencializ­musról, a szocialista realiz­musról, könyvet írt az „új baloldal" ideológiájáról, és a magyar kultúra 30 évéről. Kutatói hitvallásában Is tük­röződik mindez: ..nemcsak a múltat kutatni, bár ez kedv­telés is, de a jelent és jövőt, mint tudós, és mint felelős ember, elemző módon vizsgál­ná — ez kötelesség!" Szatmári Jenő István — Nem tudja véletlenül, hol van itt egy sötét lépcső­ház? — Dehogynem! Még három méter. Ha megengedi, elkísé­rem. .. — Köszönöm szépen. Iga­zán nagyon kedves! — Engedje meg. hogy be­mutatkozzam: Izeit vagyok. — Izeltke. — Milyen gyönyörű neve vanl — Ugyan... Mióta elszapo­rodtunk, nagyon divatos ez a név... — Uhum. Azért nem kell szerénykedni.., És milyen karcsú az alakja! — Bókol? — A világért sem! Ez puszta tény. Egyébként olvas­ta a nagy hírt? — Attól függ... — A város patkánymentes! — Igen, igen! Én is nagyon boldog vagyok. Azóta sokkal nyugodtabb az életem. Régeb­ben örökösen migrén gyötört, ha fetűnt egy-egy patkány. Szépen fényesített, fekete há- tacskám csupa piszok lett. mire biztonságba kerültem. Egy magamfajta lány soha nem tudhatja előre a sorsát! — Pontosan így vagyok ve­le én is. Én sem szeretem az erőszakot! Kiváltképp a sö­tétben sétáló embertalpakat! Már tizenkét testvérem lelte így halálát... — Részvétem. — Köszönöm. Mondja Izelt­ke, magácska nem éhes? — Háát, ami azt illeti... — Ne szabadkozzon! Ha nem veszi tolakodásnak, meg­hívom vacsorára. Tudok egy hangulatos konyhát a harma­dik emeleten. Csak kétheten­ként takarítanak. Remek vá­laszték áll rendelkezésünkre! — Nagyon aranyos. Élek a lehetőséggel, mert igencsak megéheztem! — Boldog vagyok, hogy el­fogadja a meghívást! — Tudja a másik lépcső­házban voltam rokonlátogatá­son. és nagyon hosszú ideig tartott az út. Ott valami ház- tömb-fel-ügye-lő lakik, és azt a lépcsőházat hetenként fel­mossák, — Borzasztó! — Ügy ahogy mondja! Képzelje el, milyen kellemet­len. ha örökké ultrás vizet kénytelen" inni. — Miért nem közlekedik a csatornahálózatokon ? — Mert ott huligánbandába tömörült csótány-fiatalok szemtelenkednek. Űj könyvtárat avattak Dej- táron. Hogy a régi hivatalos épület közművelődési intéz­ménnyé „varázsolod jón”, kö­rülbelül 80 ezer forintot köl­tött rá a községi közös ta­nács. 20 ezer forintos társa­dalmi munkát végeztek a fia­talok- a termelőszövetkezeti­ek, a tűzoltókés 80 ezer forin­tot adott a megyei tanács mű­velődésügyi osztálya. Amikor e nagyszerű össze­fogásról beszélgettünk a ta­nács elnökével és titkárával, minduntalan előtolakszik a múlt: az olvasási kultúra ter­jesztése terén elért korábbi eredmények a közelmúlt ter­hes gondjai. — Korábbi könyvtárunk rendkívül rossz körülmények között működött — mondja Kovács Sándor, az elnök — A kultúrházban volt egy szűk helyiségben. A könyvek besüilyesztve a szekrényekbe, a kölcsönzés is csak afféle turkálásnak illett be, és nem volt lehetőség a helybeli ol­vasásra. Tulajdonképpen ezért fo­galmazták meg az ötödik öt­éves tervi tanácsi közművelő­dési tervben az új- szabad- polcos, a lehetőségek szerint korszerű és esztétikus könyv­tár létrehozását- No és azért, hogy a követelményeknek megfelelően elégíthessék ki az egyre erősebben — főként a fiatalok, a továbbtanulók körében — megmutatkozó ol­vasói igényeket. — Négy-öt esztendővel ez­előtt a könyvtárral semmi gondunk nem volt — idézi a « NÓGRAD - 1977. Vissza a régi hetvenes évek elejét Luspai Ferenc, a titkár — Sem a helyiséggel, sem az olvasással, sem a kölcsönzéssel. Éves átlagban körülbelül négyszá­zan iratkoztak be, ami azt hi­szem, egy 1900 lakost szám­láló községben nem tekinthető rossz eredménynek. — Bizonyára elgondolkodtak azon: mi okozhatta a vissza­esést... — Egyikként az, hogy évről évre gyarapodott a könyvál­lományunk és lassanként ki­nőttük a régi, szűk kereteket. Aztán nem használt az olva­sási kedv élesztgetésének a művelődési ház és a könyvtár összevonása sem- más szóval a közös vezetés. A kultúrház- ig-azgató egyszemélyben kevés volt arra, hogy eredményesen lássa el a könyvtár vezetését is..- De most már úgy érzem, visszatértünk a régi kerékvá­gásba. — Mit ért ezen? —Az új könyvtár elkészül­tével megsokszorosodtak a le­hetőségleink, szeptember végé­től függetlenített könyvtárost foglalkoztatunk, aki megfele­lő kapcsolatot alakított ki az iskolával, rendszeresen - foglal­kozik a gyerekekkel, kiállítá­sokat rendez az olvasók szá­mára, pontosan tartja meg a könyvtárt nyítvatartás óráit. Vagyis mindazt csinálja, ami az említett négy-öt évvel ez­előtt volt. S hogy jól is, mi december 4., vasárnap kerékvágásba sem bizonyítja jobban, mint az olvasók, a beiratkozottak létszámának gyors és hirtelen emelkedése. A könyvtár a tanács épü­letével átellenben található, a falu főutcája mentén, kö­zel az iskolához. Ide a mű­velődési ház Is csak pár száz méterre van. Központi hely, a legtöbb dejtári lakos, akik túlnyomórészt — hasonlóan számos nógrádi kisközséghez — iparban foglalkoztatott ki­járó dolgozók, megfordulnak errefelé. — Sajnos, ma még nagyon kevés a felnőttolvasónk — mondja Nagy Sándorné könyvtáros, aki hét évig ké­pesítés nélkül tanított, s a jövőben könyvtár-népműve­lő szakon szeretne tanulmá­nyokat folytatni. — Körülbe­lül 50-en lehetnek a 350 ol­vasó között. Egyébként nem sokkal az önök megérkezése előtt iratkozott be a 350. ol­vasónk. Kopogtatnak az ajtón. Két ifjú ember érkezik. Megáll­nak a kölesönzőasztal előtt­— Be szeretnék iratkozni — mondja az alacsonyabb, a barna. S amíg a beiratkozás formaságait végzik, a másik odamegy a polcokra helyezet* könyvsorok közé és válogat. Később váltunk hármasban néhány szót. Mindketten nyolcadik osztályba járnak, a kalandos, fantasztikus tör­téneteket szeretik, Ipari szak; nunkásképző intézetben kí­vánnak továbbtanulni. Jól érezzük magunkat a könyvtárban. Hangulatos a két, mélyen az asztalok, fo­telek fölé csüngő, fonott csil­lárlámpa. A folyó! ra ttartó szekrényen napi-, heti- és havilapok. — Novembertől rendeltem meg a folyóiratokat — ma­gyarázza Nagyné, és egy ki­csit mintha mentegetőzne is:— Az átadás-átvétel, a bútorok megvásárlása, berendezése teljesen elfoglalta az idő­met. — A könyvállománnyal elégedett? — Nem egészen. Sok a régi, selejtezésre érett könyv. Aztán sok olyan hiányaik, mint például a Tartuffe, amelyre nagy szükségük len­ne a diákoknak. Ezeket könyv­tárközi kölcsönzéssel, mert dolgavégezetlen még senkit sem engedtem el Innen, min­dig megszerzem, de jók vol­nának a saját példányok is. Éves beszerzési keretemet el­sősorban ilyen alapvető, a tanulást segítő könyve!: be­szerzésére kívánom fordíta­ni, aztán olyanokra, amelye­ket vetélkedők alkalmával forgathatnak haszonnal az ér­deklődők, és természetesen szakmai könyvekre. Fél éve működik az új könyvtár, két hónapja a füg­getlenített könyvtáros. Mun­kájának már most számos jól látható, bizalomra jogosító eredménye van. ..Visszatér­tünk a régi kerékvágásba” — említette a tanácstitkár. Hogy így történt csak helyeselhető. Sulyok László — Nahát, már a lakótele­pen is feltűntek? — Bizony! Képzelje, ami­kor. ., — Pszt! — Mi van? — Ember közeledik! Ma­radjon a fal melletti fekete csíkon, szorosan mögöttem! — Szűz Csótány, most se­gíts ! — Ne sopánkodjon Izeltke. hanem húzza be a fejét! Be a kitin alá. Most fel fogja kapcsolni azt az élesfényű izét... nehogy megijedjen! — Jaj, emberien félek! — Nyugi, nyugi! Nem lesz semmi baj. Hála a Nagy Pot- rohának: részeg! — Tényleg! Már én is ér­zem azt a szörnyű bűzt a magasból. — Csak ránk ne tántorog­jon! — Nnna, végre! Mindjárt sötét lesz és mehetünk tovább! De mégegyszer nem kísértjük az embert! A függőleges szel­lőző csatornán megyünk fel. Azon keresztül játszi köny- nyedséggel érünk a konyhába. — Akkor ne is tétovázzunk! Az éhségtől kiesik a rágó­gyomrom! — Csak szaporán! Érzi a huzatot? Már a nyílásnál va­gyunk. Most megnézzük... Igen, ez az! Ezen a csövön kúszunk tovább. Már meg is érkeztünk. Csak ezen a rá­cson megyünk keresztül és... Szent Hexapoda! — Mi történt? Csak nem chemotox szagot érez? — Semmi baj! A nagy, naív emberek! Beragasztották a konyhai bejáratukat) — Hát akkor, hogy me­gyünk be? — Amott a másikon! Raj­tunk nem fognak ki. Átme­gyünk a vécén és az előszobán. — Izeit kedves. . — Most meg mi baj van? — .. nekem rossz előérze­tem van! — Ne nyugtalankodjék, kedvesem. Lábaljon mellém, és máris lent leszünk a padlón. — Én mégis félek! Ezt a hűvös simaságot mintha már érzékelték volna csápjaim... — Igen, most már... nekem is gyanús... — Izeit! Mér nem tapad­nak a lábaim1 — Az enyéim se! Kapasz­kodjon! Próbáljuk meg... — Képtelen vagyok.., egy­re csúszunk lefelé! — Sejtem, hová jutottunk..! I — ...a fürdőkádba! — óh! Borzasztó! Ez a vég... Ml lesz velünk?!! — Nem tudom! Ez a kád túl tiszta ahhoz, hogy meg­meneküljünk. .. — Vakító fényi — Észrevették minket! Bújjon hozzám szorosan! Ta­lán. .. — ...nincs talán! Érzi? — Igen! ...ez_a... hű­vös. .. per-met... Tragédia helyett groteszk A század polgári társadalmainak drámáiban a tragé­dia helyét sokszor a groteszk foglalja el. Az írók bár jól érzékelik a klasszikus drámát jellemző könyörtelen végze­tet, amely modern korukat a pusztulás vízióival fenyegeti, alig élnek a klasszikus tragédiák által felkínált drámafor­mával. Bár az emberi értéket sokan pusztulóban, mulan- dóban látják, hátat fordítanak az ősi tragikumnak, az ab­ban egyértelműen megjelenő sorsnak, ' végzetnek, egyéni bűnnek és egyéni felelősségrevonásnak, és az optimizmus­nak, a katartikus megtisztulásnak. Figyelmüket a drámai groteszk felé fordítják. Az emberi magatartás abszurditásá­ról, kilátástalanságáról, nevetségességéről, a káoszról, a kol­lektív bűnről, a véletlenekről, a felelősség megkerüléséről keserű bohóc komédiákban vallanak inkább. A modern drámai színpadon ma a tragikus, de felemelő emberi zoko­gás helyett démoni hahota harsog. Mi hát a színpadi groteszk? A szó a XVI. századi Itáliában bukkant fel. Az olasz grotta (barlang), össze nem illő dolgok bizarr társítására utal, amely egyrészről idegborzoló, másrészről viszont ko­mikus hatást vált ki. Jelzői használata: megdöbbentően szokatlant jelent. A groteszket visszavezethetjük vagy rokoníthatjuk a komikum­mal. A groteszkben jelentkező komikus tévedés azonban sokkal megrázóbb erejű, végzetesen feloldhatatlanná lesz. A drámai művekben végigvonuló groteszk nemcsak a mű be­fejezésével, de később sem oldódik fel. A groteszk, amely világszemléletet is hordoz magában nem minden esetben jelzi a társadalmi kiúttalanságot, a de­kadenciát. Számos irodalmi műben, vagy regényben, vagy drámában is találkozhatunk bizonyos groteszk elemekkel (például: Rabelais: Gargantua és Pantagruel-jében, amelyet a Körszínház dramatikus feldolgozásban a nyáron bemuta­tott). A groteszk ezekben a művekben nem lesz egyedural­kodóvá. Csupán érzelmileg és értelmileg módositja az ábrá­zolt világot. A nehéz fajsúlyú mondandót természet- és észellenes szituációk jellemzik. A művi úton létrehozott groteszk világban nincsenek lehetetlenek. Sajátos öntörvé­nyek uralkodnak a realitás és irrealitás, a látszat és a va­lóság halmazaként. Az így ábrázolt világ nem tekinthető egyértelműen komikusnak, mert az amiről szól „mély és riasztó”, megoldhatatlan. Ám tragikus sem, mível szerke­zetében egy „tipikusan komikus” hibát emel képtelen ma­gasságokba. A groteszk mélyén szorongás és elidegenedés rejlik. Egy megdöbbentő világot tár fel, amelynek helyébe azon­ban semmiféle emberi értéket nem képes állítani. Az áb­rázolt világ túlzóan hamis, de nincs más helyette. A gro­teszk mindent elutasít és tagad. A groteszkábrázolás a drámairodalomban a színjáté­kok kialakulásának ősi időszakára, kezdeteire vezethető vissza. Már a vallásos-népi színjátékok is sok groteszk elem­ből tevődtek össze. így groteszk az ókori görög szatírjóték, a népi mimoszjátékok, a fabulák, a középkori vásári ko­médiáké A commedia dell’arte is tartalmaz groteszket, A klasszicista színház nem élt ezzel a lehetőséggel, annál in­kább uralkodóvá lett a romantikus színpadon. Nagynevű elődök után (Gogol, Büchner és Majakovsz­kij) ma ismét reneszánszát öli a groteszk a burjánzó ab­szurd drámákban. Néhényan a rangos drámaírók közül: F. Dürrenmatt, M. Frisch, F. Ionesco, S. Beckett, F. Arrabbal, H. Pintér és sokan mások. A magyar színpadokon már jó néhány abszurd drámát láthatott a hazai közönség. Egyik másik abszurd dráma ná­lunk is nagy sikert aratott, így Dürrenmatt Fizikusok-ja, vagy Beckett Godotra várva című abszurd játéka. Szémann Béla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom