Nógrád. 1977. december (33. évfolyam. 282-307. szám)
1977-12-04 / 285. szám
A város peremén Színvonalas gyors szolgáltatást! — Anyámnak azt mondták az ismerősök: adja át a fiának, hogy ez a vállalat egy Büllyedő hajó, amit jobb lesz gyorsan elhagyni — mesélte mosolyogva Kreicsd László, a Nógrád megyei Vegyesipari Javító Vállalat főmérnöke. — Sőt, még a mi dolgozóink között is akad, aki valami csődre gyanakszik. Pedig évek óta tervezett Profiltisztításról van szó, ami a megyei szolgáltatás színvonalát javítja. A tervek szerint 1978-tól nem foglalkozik tovább kész- árútermelésseü a vállalat. Kizárólagos feladata lesz: tökéletesen lebonyolítani a szolgáltatásokat! (A készárutermelés, és az ezt végző másfélszáz ember a síküveggyárba kerül.) A vállalat több millió forintot kapott arra, hogy szélesítse a szolgáltatások skáláját. emelje a munka színvonalát. Ennek a pénznek köszönhetően nincs tovább ráutalva az árutermelésből származó bevételre. • — •., így megváltozik a vállalat karaktere: egyetlen feladatra összpontosítjuk ezután a figyelmet. — Mivel bővül a szolgáltató tevékenységük ? — A fizető és a garanciális javításokat kiegészítjük márkaszervizzel is. Ez — nagyvonalakban vázolva — azt jelenti: megállapodásunk a vállalattal hogy az általuk gyártott gépeket, készülékeket — ha a megrendelő igényli és fizeti! — soron kívül hozzuk rendbe. Azért is jó ez, mert a vállalatok időnként tanfolyamokat szerveznek a szerelőinknek: így az ő gyártmányaikat mi tudjuk a legjobban javítani. Jelenleg a jászberényi Lehellel, a VIDEOTON-nal és a Hajdúsági Iparművekkel készítünk elő ilyen megállapodást. A főmérnök elmondta, hogy — bár az irodák helye még bizonytalan — a szolgáltató egységek elhelyezése már tisztázódott. A híradástechnikai műhely, a központi raktár és az üveges részleg továbbra is az Arany János utca alagsori helyiségeiben marad. A Pavilonsorban lesz — terv szerint január 1-től — az első márkaszerviz, amely hűtőgépekkel foglalkozik. Itt kap helyet a vevőszolgálat, ahová a bejelentéseket kell tenni. Telex, telefon, sőt rádió- adóvevő is szolgálja a gyors hibaelhárítást— Alkalmazkodván az igényekhez — folytatta Kreicsi László — a kissé távolabbi Jövőben. új profilokat is kialakítunk. Központi fűtés-, víz- és villanyszerelést, meg tapétázást végez a lakásszervizrészlegünk, mintegy 20—25 ember. Ezáltal naigyon leegyszerűsödik a házak, víkend házak bővítése, alakítása. Ipari hűtőgépszerelést is ellátnak a márkaszerviz dolgozói. Közülük hárman most járnák klímatechnikai tanfolyamra. Részegységfelújítást is vállalunk, vagyis az értékes híradástechnikai alkatrészeket javítja két jól képzett szerelőnk. Nem közömbös az sem, hogy a támogatás lehetővé tette új gépkocsik vásárlását, amelyekkel fokozhatjuk a gyorsaságot, s a rugalmasságot M. P. Eszak-Salgőtarfcm jelene — taulataí A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 4/1977. számú rendelete ez év április elsejétől Somoskőújfalu és Somoskő községeket Salgótarjánhoz csatolta. Az új városrész helyi irányítását a városi tanács vb 2. számú szakigazgatási kirendeltsége végzi. A fenti mondatok közel három és fél ezer ember életén változtattak, illetve — hiszen még csak nyolc hónap telt el — változtatnak majd. Természetesen nem egyik napról a másikra: a város vérkeringésébe illeszkedés hosszú idő folyamata. Tanácstagi beszámolók A kezdeti eredmények és a csatolást követő gondok azonban élénken foglalkoztatják az érintetteket nap mint nap. Melyek ezek a problémák, milyen teendők várnak megoldásra, s közülük melyek valósulnak meg a közeljövőben? — ezekre a kérdésekre kerestünk választ az illetékeseknél A novemberben megtartott tanácstagi beszámolók jó alkalommal bizonyultak a problémák nyílt, őszinte megvitatására. Hogy mik voltak ezek? Néhány jellemzőt kiragadtunk közülük. Angyal Istvánná említette a társadalmi munka szükségességét a gázcseretelep létesítéséhez, az utak, járdák, vízelvezető árkok tisztításához, karbantartásához. Sérelmezte a hentesbolt, a park és a sportcentrum környéki sze- métlerakatokat. Balázs József szintén a szemétszállítás rendszerességét kérte, valamint a vízhálózat bővítése érdekében szólt. özv. Kóvács Ti- vadarné a közvilágítási lámpák rendszeres felülvizsgálatát, az elhasználódott égők cserélését kérte és kifogásolta, hogy gyakran bejelentésre sem jönnek ki az ÉMÁSZ szakemberei,. illetve ha ki is jönnek, gyakran dolgavégezetle- nül távoznak. Felvetődött az is, hogy nincs a városrészen házasságkötő terem, hogy a buszmegálló üvegablakait rendszeresen kiverik a fiatalok; az idős emberek közfürdőt szeretnének, hogy javítani kellene az élelmiszer-ellátást, a hangos híradó berendezését korszerűsíteni. Néhány hasonló igény megoldása nem okozhat különösebb problémát. A tanácstagi beszámolón elhangzottakat rögzítették s megválaszolásra eljuttatták az illetékesekhez. Eredmények és teendők Nagy Andrással, a városi tanács vb. 2. számú szakigazgatási kirendeltségének vezetőjével arról beszélgettünk, milyen változásokat hozott az elmúlt nyolc hónap az itt lakók életében? — Nagy reményeket fűztünk a csatoláshoz, de számoltunk azzal is, hogy eget zengetően nem változik meg a helyzetünk. Tulajdonképpen sokat köszönhetünk annak, hogy területünkön határátkelőhely van. és nem mindegy az sem, hogy az itt érkező külföldiek első pillantásra milyen benyomásokat szereznek rólunk. E- zérfis tartjuk kiemelten fontosnak főútcánk építését, szépítését. De természetesen a többi negyvennégy utcánkat sem hanyagoljuk el. — Tekintsük át sorjában: eleddig mit számíthatunk a csatolás pozitívumának? — Nagymértékben csökkent a villanyszámlánk, hiszen eddig két forint hatvan fillért fizettünk kilowattonként, most pedig egy forint ötven fillérbe kerül. A város segített az útépítésekben is. A kedvezményes csecsemőtej kiterjesztése részünkön csaknem ötszáz embert érint: Megvalósult a tervezett villany- és vízhálózat-bővítés is. — És milyen gondok várnak megoldásra? — Természetesen ilyen is van bőven. Nem sikerült felépíttetnünk a gázcseretelepet, pedig a lakosság szívesen segítene társadalmi munkával. Ezt a jövő év első felében feltétlenül el kell végeznünk. Itt jegyzem meg, hogy Somoskőújfalu és Somoskő lakosai ez évben mintegy 500 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek. Régóta meglevő gondunk a szemétszállítás, ami szintén nem kielégítő. Sajnos, néhány helyen azt hiszik, hogy nálunk van a szeméttelep. Például a kishartyáni tsz szippantója éppen szemetet ürített mikor arra jártunk, őket sikerült feljelentenünk, de sok esetben nem derül ki a tettes. — Az itteniek kilencven százaléka — keresőkre értve — bejáró. Néhány asszony a buszmegállóban arról panaszkodott, miért nem bővítik ki a helyi járatok útvonalát — Nem mindenkinek érné meg, mivel az üzemekben dolgozók tekintélyes bérlethozzájárulást kapnak, ami a helyi járat bővítése esetén természetesen megszűnne. Ettől függetlenül kértünk ez ügyben segítséget. — Mik a legközelebbi teendők? — Űhálózatunk bővítése, a belsőségi vízelvezetés, egy étkeztető létesítése és házhelyek kijelölése —, hogy csak néhányat említsek, hiszen lázas munkával telnek napjaink. Szeretnénk, ha e - városrész is „városi szintre” emelkedne, mind külsőleg, mind tartalmilag. Válaszok Megkérdeztük a Salgótarján városi Tanács építési és közlekedési osztályának vezetőjét, mikor lesz helyijárat az északi városrészre. — Már továbbítottuk a kérést a Volánnak — mondotta Lantos Lóránt —, de azt a választ kaptuk, kormányrendelet tiltja, hogy a városhoz csatolt községekbe helyijáratot szervezzünk. Ezt egyébként még április elseje előtt közöltük az érintettekkel. . — így tehát a jövőben semmi kilátás nincs... — Sajnos. Nékám Ervintől, a városgazdálkodási üzem vezetőjétől az új városrész „piszkos ügyeire” vonatkozóan kértünk választ. — Jövő év első felében vásárolunk 260 darab kukát — mondotta —, amit a Somoskőújfalui főutakon fogunk elhelyezni. Szintén csak 1978-ban sikerül szemétszállító kocsit venni, attól kezdve heti két alkalommal tudunk onnan szemetet elszállítani. — Milyen anyagi terhet ró ez a lakosságra? — A kukaedény bérleti díja évenként hetvenkét forint, a szemétszállítási díj pedig lakásonként emelkedik. ★ Somoskőújfalu és Somoskő, Még mindenki így nevezi, bár Salgótarjánnak is mondhatnák. Az 1800 hektárnyi település 3300 lakosa közül az elmúlt évben 123-an költitetek el, néhányan „be, a városba”. Talán nem tűnik utópiának a maradottak vágya: ide hozni a várost Tanka László Tugáron a téli csendben... O tt, á Szentlélek patak partján, a Tugáron, ahol egy nagyon mérges kutya őrködik, a ház kapujában tölti békés nyugállományba fordult napjait idősebb Hegedűs István, a környék híres pékje. A házudvar kertjében még nem vetette el leveleit a rózsa, szép nyári napokra emlékeztetőén zöldell. De a kerítésen túl már ott a tél. A patak felett sűrű köd hömpölyög, a szécsényi várkastély tetejét is betakarta a hó. Legjobb ilyenkor már a melegen, ha arra van ideje az embernek. Hegedűs Istvánnak pedig most ebből van a legtöbb. Nem szólítják munkára ha kedve van felkel ha nincs, akkor fekszik. Nagyon jól szolgálja ezt a pihenést a nyári konyha. Meleg, akár a kemence a pékségben. Ehhez van szokva. Nem is mennek fel a lakásba. Ketten, a feleségével, pontosan megférnek benne. Alig egy pár napja, hogy nyugállományba vonult a pékmester, de máris szépen kisimult az arca. Megszínesedett. A tüdejére rakódott lisztpor sem sanyargatja már annyira, mint korábban. Olyan derült a tekintete, mint talán házasságakor volt. Ilyen a hangja is, amikor mondja: — Hanem huncut az ember természete. Pihenhetnék, azt tehetném, ami a legjobban tetszik, mégis, alig teszem le a fejem, dagasztom a tésztát, sütöm a kenyeret, hát nem lesz ennek sohasem vége? Aki negyven hosszú évet tölt el a pékkemence mellett, az nehezen tud onnan elszakadni. Hegedűs is azért mindig arról gondolkodik. Pedig kemény az ottani élet. Súlya van a liszteszsáknak amikor megemeli a pék, hogy a sütéshez készüljön. Hegedűsnek is szélesek a vállai, vastagok a karjai. Mondja is, hogy erő van még abban most is. Mert esztendőkön át dagasztott, aztán lapátolta a vetett tésztát a kemencébe. Most már valamivel könnyebb a dolog, mert a gép megdagasztja a tésztát, de emberi törődés nélkül az sem készít jó kenyérnek valót. Ott kellett mindig állni mellette, őrködni, hogy a legjobban végezze feladatát. Hegedűs hirtelen felkönyökölt a heve- rőn. Szemeit összehúzta és meggyorsult a szava járása. — Nekem még nem panaszkodtak, hogy gyenge kenyeret sütöttem. Meg is tiszteltek érte Munka Érdemrenddel. Nyugdíjam is felül a négyen. Hát nem megéri becsületesen dolgozni? Ahogyan így megemelte a hangját, kihallatszott az udvarra, és elért az ott őrt álló házőrzőig. Felpattant az, szaglászta az idegen szagot és ki tudná, mi okból, rázendített egy hosszan tartó ugatásra. Hegedűs Is felfigyelt, e hűségre és ellágyult a hangja. — Engem félt... Amikor regelenként hazafelé tartottam, akkor ez a hűséges állat mór itt várt a kapuban. Az nem maradhatott el... Mindig reggel járt haza, hat óra után, és délután négy órakor indult. Azt mondja, ez a pékek sorsa, és csak az vállalja, aki ezt el is bírja. Volt arra is példa, hogy haza sem tudott jönni, mert valani közbe jött. Elromlott a gép. kihűlt a kemence, a kenyeret meg várták az emberek. Kenyér néls kül nem lehet megélni. Ä pékség tehát nem romolhat el sohasem. Régen volt már, még a háború idején. Hegedűs szökésben a frontról ért be Szé- csénybe. Cudar világ volt ott akkor. Napokon keresztül tombolt a front. Nem lehetett kiszámítani, ki a községben az úr. Hol ez, hol az váltotta a másikat. A lakosság pedig bent a pincében. Se’ víz, se’ kenyér, se’ semmi más, csak a félelem, az a szörnyű. — Ebbe a pusztulásba cseppentem bele én... Az emléktől is megborzongott a bőre Hegedűsnek. Hát mikor azt idézte, hogy az egyik pincéből a másikba ment és mindenütt rémült éhes embereket talált. Akkorra már a front is húzódott nyugat felé. Mit tudott tenni egy ilyen pusztulástól megrémült pék- legény, különösen, ha magának is kongattak a gyamrában. Elindult a pékségbe, ö ugyan a Klein és társánál tanulta ki a szakmát, de akkor már az a cég nem létezett, hanem a Sü- rányi egzisztált. Micsoda romban találta azt, de a kisült kenyér ott volt, ha szét is szóródva a becsapódások miatt. Előkeresett egy kenyérhordó kosarat, azt az igazi, régi öblöset, megtöltötte, ahogyan csak lehetett, és élindult az óvóhelyek felé. Rákóczi Sán- dorék még ma is emlegetik, mondván, a legfinomabb kalács sem lett volna jobb annál a kenyérnél, amit akkor Hegedűs István, a pék vitt az óvóhelyen éhezőknek. Megemelte a hangját. — Ez, kérem, valósággal így történt. Nekem a pékség volt az életem mindig... Nem ismerte az esti szórakozást, mert sütött, nem volt színházban, mert dagasztott, nem járt esti beszélgetésre a kocsmába, mert reggelre kenyeret kellett küldeni az ébredő embereknek. Neki a nappal volt az éjszaka, az éjszaka a nappal. A hangja elhalkult: És ennek most már vége! — később felderült az arca. — De egészségben! Megfeszítette a vállát, karján kidagadtak az izmok, kivillantak egészséges fogai, és láthatóan jól érezve magát, felpattant a heverőről. — Keresek én azért még magamnak elfoglaltságot, méghozzá ott, a pékségben valahol, ha nem is a kemence mellett. Csak szükség legyen rám. Mert amikor búcsúztattak, akkor a tarjáni főnökségről senki sem jött el, pedig Sípos főnökünk meghívta őket, Ez egy kicsit rosszul esett nekem. .. F élrefordította a fejét,' úgy nézett hamiskásan, hogy erre mi válasz lehet. Hát mi lehet? Két kézen megszámolható, hányán vannak, akik negyven éven keresztül a pékkemence mellett aszalódtak. Becsületet érdemelnek. Sokat és meieg szívvel nyújtottat. Nem idős Hegedűs István várja ezt, hanem a tisztesség kívánja így Mert ott lesznek ők mindörökké már a pékkemencék világában. Bobál Gyula NÓGRÁD — 1977. december 4., vasárnap 5
