Nógrád. 1977. december (33. évfolyam. 282-307. szám)

1977-12-31 / 307. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRAD AZ MSZMP NÓG RÁD MEGYEI' BIZOTTS ÁGA ÉS Á ME.GVEI TA N AGS LÁ P JA »V XXXIII. ÉVF.. 307. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1977. DECEMBER 31.. SZOMBAT Mit tettek, mit tesznek az év utolsó munkanapján Néhány folyamatosan dol­gozó üzem kivételével — mint például a salgótarjáni öblös- üveggyár, a salgótarjáni sík­üveggyár, az MKM balassa­gyarmati kábelgyára, a Volán személyforgalmi részlege és a MÁV — tegnap valameny- nyi termelőegységben az év utolsó munkanapját tartották. Néhány helyen még az éves terv teljesítéséért, másutt a nagyobb eredmények eléré­séért kezdték meg a műszako­kat. Sikerrel, tervét jelentősen túlteljesítve zárta az évet a Volán 2. számú Vállalat tehér- forgalmi üzemegysége. Teg­nap a balassagyarmati, a nagybátonyi és a salgótarjáni üzemegységek vezetői, a szál­lítással foglalkozó szakembe­rek közösen értékelték az 1977-ben végzett munkát, s megtették a szükséges intézke­déseket a jövő évre történő, zökkenőmentes átmenetre. Pénteken, az év utolsó mun­kanapján csak a javítandó gépjárművek nem közleked­tek. A salgótarjáni üzemegy­ségben több mint száz te­hergépkocsi fuvarozott anya­got és árut a megyeszékhely körzetében, végeztek vasúti fuvarozást, salakszállítást. Jelentős aktussal zárták az évet a Nógrádi Szénbányák dolgozói: tegnap kétszázhatvan szocialista brigád négyezer- kétszáz tagja nevében beje­lentették csatlakozásukat a Láng gyáriak felhívásához. Pénteken a négy aknaüzemben — Kányáson, Ménkesen, Tiribe- sen és Szorospatakon — há­rom műszakban, ma már csak egy műszakban dolgoznak a bányászok, hogy kitermeljék a terv teljesítéséhez még hi­ányzó szénmennyiséget. Ugyancsak tegnap dolgoztak takarmány rendelkezésre áll. utoljára ebben az évben a Sőt a romhányiak 15—20 szá- Salgótarjáni Kohászati Uze- zalék tartalékkal is rendelkez- mek dolgozói. Pénteken még nek. A jövő év megalapozását jelentős mennyiségű export- mutatja, hogy a repcét 331, a termék hagyta el a gyárat: búzát 1030 hekátron optimá- Jugoszláviába szeget, Auszt- lis időben elvetették. Tovább riába szalagacélt, Csehszolvá- növekedett a műtrágya-fel- kiába pedig őrlőgolyót szállí- használás. 264 hektáron vé- tottak, nagy mennyiségben, gezték el a szervestrágyázást. Emellett jelentős tétel hor-, Az őszi mélyszántásból már ganyzott és egyéb huzalt in- csak néhány hektár van hátra. Folyamatos a jövő évi tervek előkészítése, az ágazati tervek a napokban elkészülnek. es dítottak útnak a belföldi meg­rendelőknek. Vagonban utaz­nak az Ózdi Kohászati Üze­mekbe azok a kokillák, ame­lyekbe az 1978. év első acél­ját csapolják a martinászok. A salgótarjáni síküveggyár­ban ma — és mindennap — megállás nélkül dolgoznak. Teljes létszámmal ott mun­kálkodnak a Zagyva II. hú- ményre 1978. zóüzemben és az azt kiszol- kerül sor. gáló keverőüzemben, s jelen- munkák „teljes gőzzel” tar­tós számú tmk-s segíti a za- tanak. Jól haladnak a leltáro- vartalan üzemmenetet. A zással is. A termelőszövetkezet gyáriak, akik már december vezetősége december 22-én el­A karancslapujtöi termelő- szövetkezetben már kijelölték a zárszámadó és tervtárgyaló közgyűlés időpontját. Az ese- február 11-én Az előkészítési 12-én teljesítették 407,5 mil­liós tervüket, a ma délelőtt még működő edzőüzem dol­gozóival jelentős mennyiségű húzott síküveget adnak át a népgazdaságnak. A zárszámadás előkészületei lezajlottak a romhányi terme­fogadta a jövő évi termelési tervet. A pénzügyi terv tár­gyalására januárban kerül sor. Az idén a karancslapujtöi ál­lattenyésztők kitették magu­kért. Bár az egy tehénre jutó tejtermelés csak 2600 liter, ám háromszáz literrel magasabb a tavalyihoz képest. A juhok számát több mint 20 százalék­kal növelték. Közben javult az lőszövetkezetben. A leltározás állomány minősége is. A nö­az ütemterv szerint tegnap befejeződött. A közös gazda­ság pénzügyi helyzete meg­nyugtató. Az év elején meg­szabott célkitűzéseket túltel- sítették. Az állattenyésztés az vénytermesztés sikerét jelzi, hogy málnából hektáronként 45 mázsa volt a hozam, amit kiváló minőségben adtak át a hűtőipamak. A búzatermelés hozama elérte a járási átlagot. 1976. évi alapozás után az Jövőre a legfontosabb feladat- idén dinamikusan fejlődött. A nak a növénytermelés hoza- tejtermelés 50 százalékkal mainak emelését, a gyepgaz- emelkedett. A juhászati ága- dálkodás színvonalának javí- zat ugyancsak túlteljesítette tását tartják. Az AGROFA hozamtervét. Megnyugtató a elemekből készülő juhhodály takarmányhelyzet, mert a felépítése és átadása ugyan­többlettermeléshez szükséges csak az új év feladata. Rendelet a közúti útvonalengedélyekről ‘ 'Á közutak, az utak mellett és felett levő berendezések, felszerelések védelme, a köz­úti forgalom biztonsága érde­kében rendeletet adott ki a közlekedés- és postaügyi mi­niszter a közúti útvonalenge­délyekről. A rendelet végrehajtása a KRESZ 51. paragrafusának, amely kimondja, hogy túlsú­lyos, túlméretes és lánotalpas járműveik közlekedéséhez az útügyi hatóság engedélye szükséges. Eddig ugyanis egy 1974. évi miniszteri rendelet csak a tengelyterhelés szerin­ti túlsúlyos járművek forgal­mát szabályozta. A mostani rendelet szerint túlsúlyos az a jármű, amely­nek megengedett legnagyobb, összsúlya a tengelyek szá­mától függően a 20—38 tormát meghaladja. Változatlanul túlsúlyos — t^ngelytúlsúlyos — a korábbi rendelkezések­nek megfelelően az egyes ten­gely esetében a 10 tonnán, a kettős tengely esetében a 16 tonnán felül terhelt jármű. Túlméretesnek azok a jármű­vek számítanak, amelyek szé­lessége a rakománnyal együtt a 2,5 métert, magassága a 4 métert, hosszúsága pótkocsi nélkül a 12 métert, jármű- szerelvény esetében pedig a 22 métert meghaladja. A túl­súlyos, a túlméretes és a lánctalpas járművek közúti közlekedéséhez előzetes en­gedély szükséges; az engedély kijelöli a megfelelő útvonalat és meghatározza a járművek mozgásának feltételeit. Az engedély nélkül közlekedő, túlsúlyos járművek üzemben­tartóit megbüntetik, a túlsú­lyért járó díj tízszeresét kell vasútvonalat keresztezett, fizetniök. Ezentúl az engedélyt az indu­Könnyítés viszont, hogy lás helye szerint illetékes ezentúl csak egy hatóságtól közúti igazgatóság, vagy a fő- kell engedélyt kérni. Eddig, város, illetve az illetékes me­ugyanis ahány megyén, va­roson keresztülhaladt a jár­mű, a közúti igazgatóságokon kívül annyi tanács engedélye volt szükséges, s még meg kellett szerezni a vasút hozzá­járulását is, ha a szállítmány gyei tanács adja ki, mégpedig nem a korábbi 30 napon, ha­nem legfeljebb 8—15 napon belül. A rendelet 1978. március 1-én lép életbe. (MTI) Még néhány óra, s búcsút mondunk az óesztendőnek. Ilyenkor pezsgőt töltünk a pohár­ba, s koccintással kívánunk boldog új esztendőt. Lázár György jelenlétében Űj acélmű- alapkő-letétel Kettős ünnepség színhelye volt pénteken Miskolc leg­nagyobb munkáslakta ne­gyede, Diósgyőr. A hazai vas­kohászat legrégibb üzemében, a több mint kétszáz éves di­ósgyőri Lenin Kohászati Mű­vekben került sor a gyár újabbkori történetének legjé- lentősebb eseményére, az új kombinált acélmű alapkőleté­telére. Ez alkalommal adták át a diósgyőri Vasas Művelődési Központot is. Több száz vasgyári dolgozó előtt Bodnár Ferenc a me­gyei pártbizottság első titká­ra méltatta a hazai vaskohá­szat jelenkori történetében egyedülálló, mintegy tízmil- liárd forint értékű beruházás jelentőségét. Kiemelte, hogy a beruházást a diósgyőri Le­nin Kohászati Művek termelő­(Folytatás a 2. oldalon.) Kulturális és turisztikai célokra 45 millió Az Állami Ifjúsági Bizottság tervei 1978-ra Az Állami Ifjúsági Bízott- egyetemi bérletutalvány, 120 utalványt ság jövő évi tervében egy ezer kedvezményes kömywá- sor, a fiatalok élet- és mun- sárlási utalvány talál gazdá- kakörülményeit érintő fel- ra. A fiatalok üdülésének tá- mérés szerepel. Megvizsgálták Riogatására 1978-ban 5 mii­például az úttörő korosztályú lió forinttal több jut, mint az gyermekeik és a gyermekmoz- előző évben. A tervek szerint, galom állami támogatásáról összesen 85 ezer fiatal belföl- szóló kormányhatározat vég- di üdüléséhez nyújtanak ál- rehajtását, s megszabják a to- lami kedvezményt. Ezen be- vábbi feladatokat. 1977-ben a lül 35 ezer egyenként 200 fo- KISZ központi bizottsága fog- rintos utalvánnyal lalkozott az ifjúsági szövet- úttörő-táborozókat. bocsátanak ki, amely tizes tömbökben jut a fiatalokhoz, s amely egyúttal 50 százalékos vasúti kedvez­ményt is biztosít. Az utalvá­nyokból százezer szolgálja majd a diákok tanulmányi kirándulásainak lebonyolítá­sát. Ugyancsak jelentős jut­tatás: mintegy 4000 darab 500 forintos ÁIB-utalványt bocsá- segítik az tanak a socialista országokba Az 1977. utazó fiatalok rendelkezésére. ség érdekképviseleti és ér- évihez viszonyítva 25 száza- A fizikai dolgozók gyerme- dekvédelmi munkájával: az lékkai több dolgozó fiatalnak keinek továbbtanulásához ÁIB 1978. első fél évében e lesz lehetősége kedvezményes mintegy 25 millió forint érté- munka fejlesztését szolgáló ál- üdülésre. Csaknem 3500 isko- kű támogatást nyújt az Álla- lami feladatokról határoz. lás és egyetemista, továbbá mi Ifjúsági Bizottság. Az ösz- A központi ifjúsági alapból 35 ezer középiskolás és szak- szegből 16 ezer középiskolás 1978-ban mintegy 45 millió munkástanuló részesül az ÁIB részesülhet ösztöndíjban. Az forintot fordítanak kulturális, üdülési kedvezményében. egyetemek és a főiskolák ál- és turisztikai célokra. Az ÁIB' Az Edzett ifjúságért moz- tál szervezett előkészítő tábo- a többi között 75 ezer darab galom fellendítését a fiatalok rok előreláthatóan mintegy 30 színház-, opera- és hangver- országjárásának és kempinge- ezer fiatal felkészítését teszik senybérletet bocsát az ifjúság zésének fokozott anyagi támo- lehetővé ugyancsak az ÁIB- rendelkezésére. További ked- gatásával segítik elő. összesen közreműködésével, yezmény; 4000 TIT szabad- 400 ezer olyan tízforintos (MTI) Carter Lengyelországban Megkezdődtek a tárgyalások Barabás János, az MTI tu- folyamatát. Népeink számára dósítója jelenti: Csütörtökön este megérke­zett Varsóba Carter amerikai elnök és kísérete. A megérkezést követően a repülőtéren Edward Gierek, a LEMP KB első titkára rö­vid üdvözlő beszédet mon­dott. Gierek a legfelsőbb veze­tés és a lengyel nemzet ne­vében üdvözölte Cartert és a kíséretében levő személyi­ségeket. Emlékeztetett a ország kapcsolatainak tör­ténelmi múltjára — az amerikai függetlenségi harc­ban részt vett lengyelek hő­siességére, az Amerikában élő lengyelek munkásságára és a második világháború nagy antifasiszta koalíciójá­nak éveire. E a biztonság a legnagyobb ér­ték és a békés körülmények közötti élet pedig alapvető jog” — jelentette ki. Befe­jezésül Edward Gierek ki­emelte: nagy örömére szol­gál az, hogy az amerikai el­nök megismerkedhet a szo­cialista Lengyelországgal. hagyományok J Kiemelte a folytatásaként méltatta a két ' K U a ország mai békés együttmű­ködését. s kifejezésre juttat­ta reményét, hogy Carter lá­togatása — amely a baráti érzések mellett Lengyelország aktív békepolitikájának el­ismerését is jelzi — hozzá­járul majd a béke, a nem­Az amerikai elnök válaszá­ban köszönetét mondott a me­leg fogadtatásért. Hangsú- két lyozta' bogy a nemzetközi kapcsolatok állandóan vál­tozó jellegétől függetlenül, a két népet összekötő szálak erősek. Hangsúlyozta: láto­gatásának célja e történelmi barátság erősítése, valamint az, hogy megismerkedjék a lengyel nép vágyaival, cél­jaival, nézeteivel és törekvé- barátság,' a világbéke, a társadalmi igazságosság és az emberi jo­gok eszméinek fontosságát, majd megemlékezett az ame­rikai függetlenségi háborúban elesett lengyelek hősiességéről. Pénteken délután. kezdte meg hivatalos tárgyalásait zetközi enyhülés és a kétől- vendéglátóival. Ezt megelőző­dalú együttműködés tovább­fejlődésének ügyéhez. „ön olyan pillanatban ér­kezett hozzánk, amikor az országok közötti párbeszéd és a népek békevágya előbbre vitte a nemzetközi enyhülés en délben Carter koszorút helyezett el az ismeretlen katona emlékművén, majd a varsói felkelés hőseinek, a hitlerizmus alatt elpusztult 800 ezer varsóinak emléket állító szobor talapzatára. Pinochet magyaráz... Heves összecsapás San ti agában Heves összecsapások rob- — csütörtökön felkereste San- bantak ki Santiagoban a fa- tiago négy elővárosát. Hívei siszta Pinochet-junta támo- előtt azt bizonygatta, hogy a gatói és ellenzői között. A január 4. népszavazásnak belvárosban rendőrök támad- „semmi köze sincs a belpoli- tak a január 4-re tervezett tikai problémákhoz”, a kor- népszavazási komédiát ellen- mányzat iránti „szolidaritás ző tüntetőkre. Riasztólövése- kinyilvánításáról” az „ország két adtak le, s Prensa Latina szuverenitásának védelmé- szerint több tüntetőt letartóz- j-ői” van szó „az ellenséggel” ^Pinochet államfő, - aki a szemben’ amelv határozatot népszavazási terv miatt szem- nyújtott be az ENSZ-bem bekerült más generálisokkal (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom