Nógrád. 1977. december (33. évfolyam. 282-307. szám)

1977-12-28 / 304. szám

Szadat—Begin tárgyalások után Sovány „" Egyiptom számára A széles közvéleménynek szóló derűlátó, bizakodó saj­tóértekezlet után egyiptomi és azraeli részről is józanabb nyilatkozatokról érkeznek hí­rek mindkét fővárosból. A jelek szerint a két csúcs- találkozó konkrét eredmé­nyeinek híjár az érintettek elismerik, hogy ezek a látvá­nyos összejövetelek nemigen hozzák meg a megegyezéshez szükséges kompromisszumo­kat, és legjobb esetben is hosszadalmas, hazai és kül­földi bírálók kereszttüzében álló tárgyalások időszaka' kezdődik. Dajan, izraeli külügymi­niszter rádió- és televíziós nyilatkozatában Beginnél jóval borúlátóbb hangnem­ben beszélt a találkozóról és a kilátásokról. Elégedettségre csak az ad okot. — mondotta — hogy az iszmailiai meg­beszélések nem omlottak ösz- sze a nézeteltérések miatt. Elismerően szólt arról, hogy a vegyes bizottságokat sikerült létrehozni. mondván, hogy ez „a nehézségekkel való szembenézés szándékát” jelzi. De rendkívül szélesnek ne­vezte a két álláspont közötti szakadékot, és elmondta, hogy nem csak a Jordán fo­lyó nyugati partjának kérdé­sében és a 'gazai övezet sor­sát illetően van ellentét Iz­rael és Egyiptom között, ha­nem a Sínai-félszigettel kap­csolatban sem teljes az egyet­értés, pontosabban: nézetel­térés van a védelmi beren­dezések, a csapatok átcsopor­tosítása és az izraeli kivo­nulás menetrendje tekinteté­ben. Az Al-Akhbar szerint az iz­raeliek a Sínai-félsziget nagy részéből azonnal készek ki­vonulni, a fennmaradó te­rületeket pedig 3—5 éves idő­szak alatt ürítenék ki. A lap értesülése szerint Egyiptom ragaszkodik az ösz- szes csapatok egy éven belü­li visszavonásához. Az, Akhbar szerint Izrael a Sínai-félszigeten egy repü­lőteret és az 1967 előtti egyip­tomi határon belül két tele­pülést szeretne fenntartani, azzal érvelve, hogy az ösz- szesen 3—4000 főnyi lakos­ság egyiptomi fennhatóság alatt is élhet. Ez utóbbi ké­rést Egyiptom elutasította, mondván, hogy a települések jog- és törvényellenesek, és a repülőteret is ki kell ürí­teni. Egyiptom a lehető legha­marabb megkezdi a „baráti­nak” titulált országok tájé­koztatását. Elsőként Helmut Schmidt nyugatnémet kancel­lárral ismertetik a részlete­ket; Schmidt kedden érkezett az egyiptomi fővárosba. A Reuter, egyiptomi hiva­talos személyeket idézve, ar­ról tájékoztat, hogy az izra­eli tervet elégtelennek talál­va, az egyiptomi vezetők sa­ját béke javaslataikat készítik elő. A javaslatokról nem kö­zöltek részleteket. A Palesztina! Felszabadítá- si Szervezet végrehajtó bi­zottsága hétfő este Bejrútban megtartott tanácskozásán bí­rálta Szadat elnök és Begin miniszterelnök iszmailiai tár­gyalásait. A tanácskozásról kiadott dokumentum megál­lapítja, hogy az egyiptomi- izraeli csúcstalálkozón el­hangzott nyilatkozatok ; Pa­lesztinái nép nemzeti jogai és az egyiptomi nép vívmá­nyai ellen irányulnak. A végrehajtó bizottság úgy ha­tározott, hogy Szíriával és a tripoli csúcs többi résztvevő­jével szorosan együttműköd­ve, tovább szélesítik a líbiai fővárosban megalakított front harcát. A végrehajtó bizott­ság egyúttal felhívja a világ összes haladó és békeszerető erőit, hogy fokozzák aktív szolidaritásukat a Palesztinái nép harcával, amelyet törvé­nyes nemzeti jogaiért folytat. — Az Iszmailiában előterjesztett izraeli javaslatok lénye­gében a megszállt arab területek annektálásának régi tervét, a Palesztinái arab nép törvényes jogainak figyelmen kívül hagyását jelentik — írja keddi számában a Pravda az Isz­mailiában befejeződött Szadat—Begin- tárgyalásokat kom­mentálva. Hozzáfűzi: az agresszor olyan messzire ment kö­veteléseivel, hogy azokat az egyiptomi fél nem fogadhatta el. A TASZSZ hírügynökség beszámol arról, hogy Iszmai­liában befejeződtek a különtárgyalások Szadat egyiptomi el­nök és Begin izraeli miniszterelnök között. Közli, hogy a tárgyalások legszigorúbb titkossága ellenére a Jediot Aharo- not című izraeli lap részletesen ismerteti azokat a javasla­tokat, amelyeket Begin terjesztett Szadat elé. A Szadat elé terjesztett izraeli javaslatok a Jordán fo­lyó nyugati partja és a gazai övezet további izraeli meg­szállását irányozzák elő, olyan „autonómia” alapján, amely szerint e térségek „biztonságát” ezután is az izraeli hadse­reg szavatolná. A Sínai-félsziget egyharmada Izrael kezén marad, s az izraeli csapatok kivonása évekig tart. A meg­szállt területeken létesített izraeli félkatonai településeket — a lap szerint — az izraeli rendőrség ellenőrzi majd. A stratégiai fontosságú Sarm el-Séikhben továbbra is ottma­radnak az izraeli csapatok. Begin miközben a Sínai-félsziget nagy térségeinek demilitarizálását követeli, ellenzi azt, hogy az egyiptomi csapatok átlépjék a Mittla- és a Giddi-hágók vo­nalát. A Begin-féle terv említést sem tesz a Szíriához tar­tozó és izraeli, megszállás alatt levő Golan-fennsíkról. A Kairóban és Jeruzsálemben felváltva működő külön­leges katonai és politikai munkacsoportok létrehozásáról szó­ló döntést Szadat Begin számára tett komoly engedményé­nek minősítik, mivel az arab világban az egyiptomi mi­niszter jeruzsálemi jelenlétét úgy tekintik, mintha Egyip­tom Jeruzsálemet Izrael fővárosának ismerné el. A találkozó részvevői megállapodtak abban, hogy „janu­ár első hegében folytatják a tárgyalásokat”. Iszmailiában jól tájékozó** politikai megfigyelőknek az a véleményük, hogy az izraeli vezetők nem tették meg a kilátásba helyezett en­gedményeket, sőt, még keményebb álláspontra helyezkedtek. Izraeli körökben kijelentik: annak maximuma, ameddig Iz­rael hajlandó volt elmenni, jóval kevesebb annál a mini­mumnál, amire Szadat törekedett. A Szadat—Begin tárgyalásokat kommentálva a párizsi Figaro felhívja a figyelmet arra, hogy az egyiptomi elnök kezdeményezése máris óriási <előnyt adott Izraelnek: egy­részt a hivatalos egyiptomi elismerést, másrészt az arab vi­lágban bekövetkezett szakadást. (MTI) ,,Népszavazás” Chilében Letartóztatás Török lapjelentések szerint Ankarában letartóztatták a török titkosszolgálat egyik magas rangú munkatársát. Sabahattin Savasmant, a tit­kosszolgálat igazgatóhelyet­tesét a hatóságok azzal vádol­ják, hogy az Egyesült Álla­mok és Nagy-Britannia ja­vába kémkedett. A török titkosszolgálat igazgatóhelyettese a közeli napokban áll bíróság elé. A hivatalosan betiltott Chilei Kereszténydemokrata Párt felszólította Chile népét arra, hogy szavazzon nemmel a Pinochet-rezsim által 1978. január 4-re kiírt „népszavazá­son”. A TASZSZ hírügynökség New York-i szemleírója a chi­lei fasiszta junta népszavazási színjátékéval kapcsolatban azt írja, hogy annak célja megcá­folni az ENSZ-közgyűlés Chile- határozatát. Ez tudvalevőleg ítéletet mond az emberi jogok chilei lábbal tiprása fölött. A junta mindent megtesz, hogy megfélemlítse a választókat, — írja. A katonai vezetés által ellenőrzött sajtó kampányba kezdett, és ebben a „nép el­lenségének” nevez mindenkit, aki a népszavazáson nem tá­mogatja Pinochet rendszerét. (MTI) Fidel Castro Kuba és az USO viszonyáról Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, az államtanács elnöke és mi­niszterelnök beszédet mondott a kubai nemzetgyűlés szom­baton befejeződött második ülésszakán. A szónok Kuba és az Egyesült Államok kapcsolata­ival is foglalkozott. Hangsú­lyozta, hogy Kuba az Egyesült Államokkal való diplomáciai kapcsolatainak helyreállítása érdekében egy jottányit sem enged elveiből. Az új ameri­kai kormányzat pozitív meg­nyilvánulásaira Kuba meg­felelően válaszolt. Hozzáfűz­te: az Egyesült Államoknak azonban nincs joga ahhoz, hogy a gazdasági blokádot a Kuba ellen irányuló nyomás­ként használja fel, vagy ku­bai katonáknak más orszá­gokban való jelenlétét fesze­gesse akkor, amikor az Egye­sült Államok törvényellene­sen állomásoztat katonákat Kuba és más országok terü­letén. Kuba számára, a Szovjet­unióhoz fűződő kapcsolt a legfontosabb. (MTI) Dél-Afrikának Atomíeg/ver titokban Sándor István, az MTI tu­dósítója jelenti: Annak ellenére, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa ha­tározatban tiltotta meg, a fegyverek és hadianyagok szállítását a fajüldöző dél­afrikai rendszer számára, az NSZK változatlanul katonai célokra is felhasználható nukleáris berendezésekkel és technológiai dokumentációval látja el a Vorster-kormányt. Mirt a Spiegel című heti-, lap idei utolsó számából ki­tűnik, a Dél-Afrikában jelen­tős mennyiségben található nyersuránt csak bonyolult el­járással lehet megfelelően dúsítani. A karlsruhei atom­kutató intézet már évekkel ezelőtt szaktanácsadói tevé­kenységet folytatott ezen a téren, később a dél-afrikai kormány képviselői nyugat­német cégeknél rendelték meg azokat a különleges be­rendezéseket, amelyeket az­után a Pretoria közelében le­vő dúsítóbsn szereltek fel. Mivel Dél-Afrika nem írta alá az atomsorompó-szerző- dést és az NSZK rendelkezé­sei értelmében nem kaphatott hasadóanyagot, vagy annak feldolgozására szolgáló készü­lékeket, a pretoriai megren­delők — a nyugatnémet nagyvállalkozókkal össze­játszva — egyszerűen megha­misították a fuvarleveleket. Ezt a gyakorlatot azóta is folytatják, s a közeljövőben — egy bajor cég szállít — tel­jesen törvényellenesen — kü­lönleges nukleáris berende­zéseket a fehér telepes re­zsimnek. Az ERDÖKÉMIÁ Vállalat tolmácsi üzeme pályázatot hirdet üzemrész* vezetői munkakörök betöltésére. A „Fémmunkás" Vállalat cpités-szerelési üzeme vas-, fémszerkezeti lakatos, heresztő, cpitőgcpszcrelö szakmába ipari tanulókat felvételre keres. Vidékről jelentkező tanulók részére kollégiumi ellátást bizto­sítunk. Előjelentk-tzéseket elfogadunk. Jelentkezés, részletes tájékoztatás: Jelentkezhetnek vegyészmérnökök és vegyésztechnikusok. Házaspárok előnyben. Lakást biztosítunk. Jelentkezni lehet a vállalat tolmácsi üzemében, levélben vagy személyesen. 1139 Budapest, XIII. Teve út 12—16. munkaügyi osztály. Idén is az Országházban ünnepelték a karácsonyt a kis­dobosok és az úttörők. Képünkön: vidám gyereksereg az óriás fenyő körül. Üröm az olaszok Tucatnyi pokolgépes me­rénylet és politikai gyilkossági kísérlet ürömé vegyült az olaszok karácsonyának ünnepi hangulatába. A terrorakciók központja Róma volt: karácsony előes­téjén szélsőjobboldali fiatalok pisztolylövéssel súlyosan megsebesítettek a „Lotta Continua” nevű szélsőbalol­dali szervezet egyik szimpa­tizánsát. Ezt még két revol- veres merénylet követte az ünnep két napján. karácsonyi áh an jelentés Triesztből, Torinóból, Trapaniból, Combból, Stezza- nóból és San Bonifacióból is. Rómában egy álbalodali szer­vezet tüzet rakott az Örök város egyik legszebb műem­lékének, a hatalmas üvegka­litka alatt védett Ara Pacis Augustae (Augustus békeoltá­ra) tövében, hogy akciójával „a' forradalom tüzének” fel­lángolását érzékeltesse. A já­rókelők szerencsére azonnal értesítették a tűzoltókat, akik megakadályozták a komo­lyabb kért. A demokratikus erők még szombaton tüntetéssel vála­szoltak a terroristák akcióira. A megmozdulás kommunista és szocialista szónokai megbélyegezték a demokrati­kus rend félforgatóit. Gyű­lésüket provokátorok próbál­ták megzavarni. Pokolgépes merényletek­ről, gyújtogatásokról érkezett Megfigyelők a társadalmi feszültséget szító újabb akció­kat összefüggésbe hozzák a jobDOiUainak azzal a törek­vésével, hogy minden eszköz­zel megakadályozza a balol­dal befolyásának növekedé­sét, a kommunista párt java­solta szükságkormány meg­alakítását. Borgazdasági Vállalatok Trösztjének 1054 Budapest, Széchenyi rkp 6. Főnyeremény: Zsiguli személygépkocsi KERESSE A SÁRGA A KEK ÉS A RÓZSASZÍN BETÉTES SZÖLÖ- KUPAKOT! 50, 100 és 500 Ft-os AJÁNDÉK­UTALVÁNYT NYER, ha ajánlott levélben, a név és a pontos lakcím megjelölésével 1977. december 31-ig beküldi a

Next

/
Oldalképek
Tartalom