Nógrád. 1977. november (33. évfolyam. 257-281. szám)
1977-11-20 / 273. szám
fidycmléhhiáilítás f Ady Endre születésének századik évfordulója alkalmából emlékkiállítást nyitnak november 22-én Nagybátony- ban, a' Bányász Művelődési Házban. A kiállítás az úgynevezett Ady-mappa képes anyagával, valamint Ady Endre életét, életművét, művészetét bemutató kiadványokkal ismerteti meg a látogatókat. Az emlékkiállítást Szerencsi Andrásné, a Nagy- bátonyi nagyközségi Tanács közművelődési felügyelője nyitja meg, műsort a Bartók Béla Általános Iskola irodalmi szakköre ad. Az érdeklődők három hétig tekinthetik meg a tanulságosnak ígérkező bemutatót. Falusi hírszőttes ' Iskola, út, cseretelep Nógrádmegyerben befejeződött az 1960-ban épített iskola felújítása. Rá is fért az épületre, melyet tizenhét esztendős létére még ma is „új iskolának” hívnak. A járási •költségvetési- üzem dolgozói kijavították a ■ tető hibáit, megszüntetve a beázást. Ahol kellett felújították a szerkezetet is. Ugyancsak rendbe hozták az épület lábazatát, és kívül-be- lül kifestették a falakat, lefestették a nyílászárókat. Az összköltség mintegy négyszáz- ezer forint. Még hátravan két kazán cseréje, ez azonban fennakadást már nem jelenthet, hiszen az iskola fűtését a többi hat működővel megoldják. Ugyancsak Nógrádmegyerben megépült az Orgona út százötven méteres szakasza. A felületi lezárás ugyan hiányzik, de jövőre ez is sorra kerül. Ezzel húsz család kapott jó utat. Hasonló munka folyt Magyárgécen a Május 1., valamint a Szabadság utcában, ahol összesen 375 méter burkolat épült. Kisgécen egy kicsit előbbre tartanak, az Ady Endre utca az idén megkapta a felületi záróréteget. A községek lakossága az idén több mint 250 ezer forint értékű társadalmi munkát végzett. Részt vettek (többek között) a parkosított területek rendszeres gondozásában, két nógrádmegyeri orvosi lakás és a rendelő belső felújításában, nevelői lakások külső tatarozásában. November 7-re a ma- gyargéci KISZ-fiatalok társadalmi munkában bővítették a község hangoshíradó rendszerét. Oszlopokat állítottak, vezetékeket húztak. A központi község fiataljai is vállalták, hogy hasonló munkát végeznek lakóhelyükön. Az ehhez szükséges anyagot a közös tanács be is szerezte, de eddig még nem láttak munkához. Ugyancsak társadalmi munkával született meg a nógrádmegyeri kilencven palackos gázcseretelep. Erre nagy szükségük volt a helybelieknek, mert a korábbi huszonöt palackos minitelepet már „kinőtték” a község igényei. Itt a földmunkát végezték közös összefogással a megyeriek. Kulturális Fórum Hétfőn este a Kossuth-adón a rádió munkatársai fórumot rendeznek kulturális kapcsolatainkról. A meghívott újságírók és a hallgatók kérdéseire Rónai Rudolf, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke, vezető munkatársai, valamint a berlini és párizsi magyar intézetek igazgatói válaszolnak. A kérdéseket telefonon hétfőn 14 órától lehet feltenni az adás végéig a 185- 145 és a 186-239-es telefonokon. NÓGFBÁD Kiállítás nyílt Salgótarjánban Magyarok a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban A Hadtörténeti Múzeum által összeállított anyagból szombaton délelőtt „Magyarok a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban” címmel kiállítás nyílt Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Központ üvegcsamokában, a Munkásmozgalmi Múzeum rendezésében. Bevezetőként a Bányász kamarakórus mozgalmi dalokat adott elő. Utána dr. Horváth István megyei múzeumi igazgató köszöntötte a népes hallgatóságot, akik között voltak szocialista brigádtagok és a közgazdasági szakközépiskola múzeumbarátok körének tagjai is. Ezután Fazekas Sándor internacionalista, a Szocialista Magyarországért Érdemrend kitüntetettje nyitotta meg a kiállítást. A NOSZF és a polgárháború résztvevője felelevenítette hat évtizeddel ezelőtti emlékeit. Utána a közgazdasági szak- középiskola diákjai piros szegfűvel köszöntötték az idős internacionalistát. A kiállítás november 27-ig látogatható, reggel nyolctól délután 16 óráig. Pásztói brigádok A Pásztói Mátraaljai Állami Gazdaságban az idén 21 szocialista brigád vesz részt a munkaverseny-mozgalomban. A megyében elsőként csatlakoztak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére kibontakozott munkaversenyhez. Vállalásaikat sikeresen teljesítették. Kiemelkedő a pásztói sertéstelep, Petőfi Sándor nevét viselő kollektíva igyekezete. Gazdasági felajánlásaikat több mint negyedmillió forinttal teljesítették túl a háromnegyed évben, emellett öt újítást is végeztek. Nyolcszáz óra társadalmi munka végzésére ajánlkoztak, eddig több mint 1200 órát teljesítettek. Korszerűsíiett rendelő Naptár 1977. november 20., vasárnap, Jolán napja. A Nap kel 6.56 — nyugszik 16.03 órakor. A Hold kel 13.39 — nyugszik 1.15 órakor. 1977. november 21., hétfő. Olivér napja. A Nap kel 6.57 — nyugszik 16.03 órakor. A Hold kel 14.06 — nyugszik 2.20 órakor. Hetven évvel ezelőtt, 1907. november 20-án született az erdélyi Körössebesen Mihai Beniuc, neves román költő, műfordító és publicista. Parasztcsaládból származott, s diákként biológiát, pszichológiát tanult. Később a kolozsvári egyetemen oktatott. Első versei Tudor Arghezi lapjában jelentek meg; első jelentősebb munkái 1923 után láttak napvilágot. Korán kapcsolatba került a munkás- mozgalommal, s irodalmi munkáiban is síkraszállt a parasztság elnyomatása, a fasizmus és a háború ellen. Messzehangzó művészi szóval hirdette a felszabadulás eljövetelét, idézte a múlt nagy szabadságharcait. 1944 után számos verseskötete jelent meg. Ezekben megénekelte a névtelen hősöket, akik munkájukkal az új világot felépítik. Költészetét agitációs erő, forradalmi pátosz, s egyszerű kifejezésmód jellemzi. Kedveli az erőteljes, természeti képeket, a népköltészeti formákat. Prózája elsősorban önéletrajzi ihletésű; egyik regénye Egy közember története címmel jelent meg, vázolva egy paraszti származású értelmiségi életútját a két világháború között. Beniuc Ady Endre és József Attila ' számos versének románra fordításával sokat tett a magyar irodalom jobb megismertetéséért. Neki magának is több verseskötete látott napvilágot magyarul. ★ Hetven évvel ezelőtt, 1907. november 21-én született Wynstan Hugh Auden, angol költő és esszéista. Egyetemi tanulmányait Oxfordban végezte, majd Berlinben tanulmányozta a modern német lélektant. Haladó gondolkodású értelmiségiként a spanyol polgárháborúban a köztársaságiak oldalán harcolt. 1939-ben az Egyesült Államokba költözött, ahová „a nyitottság és a hagyományok hiánya” vonzotta. A háború után felvette az amerikai állampolgárságot. Fiatal baloldali költőcsoport tagjaként kezdett írni Angliában. Költeményeiben Eliot szemléletbeli, technikai újításai közérdekű témával, társadalombírálattal, forradalmi agitációval kapcsolódtak össze. Jelentősek társszerzőként — Isherwooddal közösen — írt expresszionista drámái is. Életműve a modern stílustörekvések, eszmeáramlatok változatos ' skáláját nyújtja, a kiábrándult, fanyar expresszio- nizmustól a szociális célzatú programköltészeten át a misztikáig. Gondolati és érzelmi feszültségtől viliózó intellektuális lírájában a Nyugat szellemi válsága tükröződik. Nyughatatlan kísérletező; hangja a kegyetlen irónia, a kétségbeesés, a játékosság és a komoly okfejtés ellentétes tónusait váltogatja. < gyászjelentés Minden külön értesítés * helyett, fájó szívvel ezúton tudatjuk, hogy szeretett édesapánk KJIOMEK LAJOS elhunyt. Temetése november 21-én, 15 órakor lesz a salgótarjáni központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD 169 négyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 46. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 4 találatos szelvénye 169 fogadónak volt, nyereményük egyenként 41 342 Ft. 3 találata 13 259 fogadónak volt, nyereményük egyenként 263 Ft. A 2 találatos szelvények száma 335 452, ezekre egyenként 13 forintot fizetnek. — Pályaválasztási kiállítás nyílik a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központban hétfőn, melyen 29 szakmával ismerkedhetnek az érdeklődők. A tablók, fényképek a hónap végéig tekinthetők meg. EGÉSZSÉGÜGYI ELŐADÁSOK Kedden délelőtt Salgótarjánban a megyed rendelőintézetben egészségnevelési előadást tartanák, melyen a hallgatóság 'a terhes anyák helyes életmódjával, az újszülött fogadásával kapcsolatos tudnivalókat ismerheti meg. A ludányhalásziak régi óha- A munkát másfél hónap ja valósult meg a közelmúlt- alatt végezték el, a kivitele- ban. A termelőszövetkezet zés költsége megközelíti a építőbrigádja a körzeti orvosi négyszázezer forintot. Ezzel a rendelőt bővítette és felújítót- körzetben a betegellátás és ta a hozzá tartozó szolgálati rendelés korszerűbb körül- lakást is. ményeit teremtették meg. Vasutas szocialista brigádok 4—9 fok Várható időjárás ma estig: fel- höátvonulások, szórványosan átfutó eső, néhány helyen hózápor. Többfelé élénk, időnként erős, nyugati, északnyugati szél. Legmagasabb nappalt hőmérséklet plusz 4 — plusz 9 fok közölt. A MÁV pásztói állomásfőnökség szocialista brigádjai kilenchónapos munkáját értékelték a közelmúltban. Három brigád harminckilenc dolgozója vesz részt a szocialista munkaversenyben e főnökség irányítása alatt. A kollektívák vállalásaikat túlteljesítették. Ennek is köszönhető, hogy az egész évre tervezett 27 ezer tonna helyett már a harmadik negyedév végére 27 ezer 413 tonna árut szállítottak el. Az egy kocsira jutó átlagos tolatási időt 11 perc alá csökkentették. Kolombusz pirulája Naponta ezrek fordulnak meg Salgótarjánban a rendelőintézetben. Közülük minden második beteg panaszkodhatna úgy, ahogy az a bicegő asz- szony tette, aki mellém került a zsúfolt hatoson: — A fene egye meg, aki kitalálta! Alig állok a lábamon, mégis buszozgathatok, ahelyett, hogy nyugodtan üldögélnék. — Orvoshoz mentem, meg laborvizsgálatra. A doktor felírta ezt a gyógyszert. Most ezért megyek a főtéri patikába. Azután meg vissza a rendelőbe a leletért. Könnyű azoknak, akik a városban laknak, nekik útba esik a: gyógyszertár, de én telepi vagyok! A lelemény azért segítene. Tulajdonképpen Kolombusz tojása az egész! Talán lehetne a rendelőintézet földszintjén egy kis fiókgyógyszertár, ahol a felirt pirulákat, cseppeket, kenőcsöket, legalább is a leggyakrabban keresetteket azonnal kiválthatnák a betegek. Így „megúsznának” egy általában nem túl kényelmes utazást. Az intézet földszintjén elfért egy kevéssé kihasznált ruhatár, egy mini könyvesbolt, büfé, talán a patikának is helyet lehetne szorítani? — e- — Jelentős eredményeket értek el a társadalmi munkában is. A vállalt 150 helyett 292 társadalmi munkaórában csinosították, tisztították az állomást és környékét. A pásztói 100 férőhelyes óvoda építkezésénél 165 órát dolgoztak. Ugyanerre a célra ajánlották fel kommunista műszakjuk jövedelmét is, melyet a Béke Termelőszövetkezet cukorrépa-betakarításán végzett 102 óra munkáért kaptak. TÁRSADALMI MUNKA RÉTSÁGON Rétságon az új, száz gyermek befogadására épülő óvoda alapjainak kiásására társadalmi munkaakciót szerveznek. A Rétság nagyközségi közös Tanács kezdeményezésére a rétsági ipari üzemek szocialista brigádjai, a községi tanácsok és a járási hivatal feríi- dolgozói, valamint más gazdasási egységek egy-egy brigádja csatlakozott a felhíváshoz, hogy az építkezést munkájukkal meggyorsítsak. Mai tévéaján latunk 21.45: Beszélgetés Boldizsár Ivánnal. Sajátos hangulatú- érzékletes útirajzok írója-előadója- ként jelent meg gyakran a képernyőn, innen is jó ismerőse a tévénézőknek Boldizsár Iván. De gyakran * szerepel írásaival, beszámolóival a lapok hasábjain is, amelyekből kiderül: a magyar kultúra avatott követe külföldön — írókongresszusok. békegyűlések résztvevőjeként — s hű krónikása idehaza. Faragó Vilmos, az Élet és Irodalom című hetilap főszerkesztő-helyettese kérdezi ebben a műsorban életút járói, amely a harmincas évek falukutató mozgalmaival indult, sőt, néhány. évig külügymiiniszter- helyettességgel is folytatódott. A műsorban nemcsak saját személyes gondjairól, gondolatairól beszél; egy a haladó mozgalmakkal már korán elkötelezett nemzedék véleményét fogalmazza meg. Sokszorosan „kitüntetve*’ Több mint negyven éve gyűjti a különböző katonai és polgári kitüntetéseket a képen látható dán férfi: Olaus Niels- son nyugdíjas mérnök. A hatalmas gyűjtemény ma már nyilvános múzeum. — Ami nines a borítékban. A szociális és kulturális béren kívüli juttatások utóvizsgálatának összefoglaló jelentését tárgyalja soron következő ülésén a szécsényi járási Népi Ellenőrző Bizottság kedden a járási hivatalban. — Hamarosan átadják. Karancskesziben nemsokára birtokba vehetik a község új óvodáját a gyermekek. A tervek szerint december elsejétől már ide járnak a helybeli gyermekek. Gyermehbaleset Súlyos kimenetelű gyermekbaleset történt péntek délután Salgótarjánban a Rákóczi úton a 200-as számú ház előtt. A kilencéves P. Károly tanuló, a kijelölt gyalogátkelő helytől, mintegy 40 méterre akart átszaladni a forgalmas út túloldalára. Figyelmetlenül az úttestre lépett, egy szabályosan közlekedő személygépkocsi elé, annak féktávolságán belül. A jármű nem tudott megállni és elütötte a kisfiút, aki súlyos sérülésekkel került kórházba. Több fokozatú olaj ■ téli indításának A hideg téli reggeleken nehezebben indul a gépkocsi motorja, s különösen sok bosz- szúságot okoz a megsűrűsödő motorolaj, amely lefékezi, szinte béklyóba veri a motor mozgó alkatrészeit. A nagy viszkozitású nyári kenőanyag, az úgynevezett egyfokozatú motorolaj okozza elsősorban ezeket a gondokat. Az ÁFOR gondoskodott, azonban a több fokozatú, tehát hidegben és melegben egyaránt jól használható hazai és külföldi motorolajokról, amelyek a besű- rűsödést elkerülve nemcsak a motor hideg indítását könnyíti meg, hanem speciális adalékanyagokkal a mozgó alkatrészek korrózióját, kopását is csökkentik. Januárban pedig megjelenik a benzinkutaknál egy újdonság a Diesel- és a benzinüzemű motorokhoz egyaránt használható, több fokozatú olaj. A gépkocsik téli üzemeltetésének megkönnyítése érdekében a sebességválFel világosi tó előadást tartanak kedden a salgótarjáni síküveggyár edző- és Zagyva II. üzemeiben, ahol a dolgozóknak dr. Géczi Miklós beszél a helyes fogápolásról. — Jazzklub. A salgótarjáni jazzklub hétfőn tartja soron következő foglalkozását a Nyomdász pinceklubban. A zenetörténeti sorozat keretében a Modem Jazz Quartett- ről hangzik el zenével illusztrált előadás, majd a hallgatók Zbiigneiw Namislawsky muzsikájával ismerkednek.' SEGÍTSÉG AZ ÖREGEKNEK Jobbágyiiíban az idős emberek régi vágya teljesült azzal, hogy a községi tanács lehetővé tette a rászorulók étkeztetését. Jelenleg több mint húszán veszik igénybe ezt a szolgáltatást, akik a helyi ÁFÉSZ-bisztróból kapnak mindennap meleg ebédet, ráadásul — jövedelmük mértékének megfelelően — kedvezményes áron. Közülük négynek (akiknek nehezére esne naponta Amenni az étteremig) házhoz is szállítják az ebédet a szociális gondozónők, illetve a tanács dolgozói. a géphocsiniotorok megkönnyítésére tóhoz is kínálnak rendkívül alacsony dermedéspontú hajtóműolajokat, amelyek a fémrészek mozgását a hidegben sem akadályozzák, kenőképességük pedig tág hőmérsékleti határok között is megmarad. Az ÁFOR a téli idényben mintegy 10 millió forint értékű fagyálló folyadékot értékesít. Jelenleg háromféle fagyállót, s ezek mellett különböző páragátlókat, jégtelenítőket is ajánlanak a gépkocsikhoz. ÉRTESÍTÉS A Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat értesíti Salgótarjánban lakó fogyasztóit, hogy 1977. november 22-én az ÉRV II. ütemének vezeték- átkötés! munkái miatt a város magasabb pontjain a délutáni órákban nyomáscsökkenéssel cs vízhiánnyal kell számolni. NOGRAD. a Magvar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanáé« tani*. főszerkesztő: COTTAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján. Petőfi a. 1. Telefon: «-M tt-W «-9.. Főszerkesztő* 12-94. 14-40. Sportrovat! 11-59 Éjszakai szerkesztés: 15-69. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VTDA EDIT Kiadóhivatalr Salgótarján. Petőfi a 1. Telefon: J®** TrAnvltószám* SÍM, Terjeszti* a Mae var Posta. Tlőfizetbetö: a helyi postahivataloknál «9 a kézbesítőknél. Előfizetési öli egv hónapra 20 forint. Előéllltla • ■ Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat S101. Balgó- trányltószám U0L Terjeszti, a Magyar Posta, uoitze Petön g, L PL| k. Kele men Gábor Igazgató. Index «zárni 2*0» HU ISSN OiW-líM