Nógrád. 1977. november (33. évfolyam. 257-281. szám)
1977-11-15 / 268. szám
A megnőtt Márkus... A színészportrék megszokot- valljuk meg — nem igen vár- gyünk, itt kell említenünk a tak a televízió műsorában, tunk volna ilyen rizikós vál- vasárnap látott, A nő hétszer Időről időre jelentkezik egy- lalkozást. Márkus azonban fé- című, 1966-os amerikai filmet, egy rangosabb színészünk, nyes bizonyságát adja a sza- mely hét kis epizód keretében hogy sommázatot adjon ön- kadatlan művészi fejlődésre Shirley MacLaine részére kí- magáról, művészetéről: hol való igénynek. A pálya leg- nált sokoldalú lehetőséget tart emberi és mesterség! ered- nagyobb veszélyét, a színpadi brilliáns képességei megmu- ményeiben. Szívesen fogadjuk sablonokba való bemerevedést tatására. Remekül szórakozta- ezeket a személyes találkozó- nemcsak sikerrel elkerülte, de tott mindvégig, nagy színészsokat a képernyőn, amikor az évek múlásával mind me- nőhöz méltó igényességgel, valamelyik nagy egyéniség részebb magaslatra emelte a Biztatónak ígérkezik a múlt nagyobbára egyszál-önmagá- teljesítendő mércét. Ez világ- kedden kezdett, ötrészes cseh- ban áll szemközt milliós kö- lőtt ki két jelenet között a szlovák filmsorozat, a Volt zönségével. Vitrayval folytatott, igen egyszer egy ház..., melynek Ritkán jut mégis olyan él- rokonszenves diskurzusból is. története az 1936-os Prágában mény, mint amilyenben az Hogy a korai szerepéhség, játszódik, s szereplői szimul- elmúít héten volt részünk, a amelybe operettől baletten, tánszínpadhoz hasonlóan^ egy Márkus Lászlóval való talál- Salvus-reklámon át Shakes- öreg bérház lakói. Érdeklődés- kozáson, az Egy óra, három peare-ig minden belefért, sei várjuk a sajátos atmoszfé- szerep című műsor révén. Ez miképp szelídült a játszás ne- rájú történet folytatását, az összeállítás ugyanis mesebb örömévé-igényévé, az a műsorhét könnyedebb jóval túlnő azokon örökkön új és új kifejezés ke- műfajú szórakoztatását jól a szokványos kerete- resésévé. szolgálta csütörtökön A vágy ken és eszközökön, melyeket e A mostani egy órában há- című amerikai krimi-burleszk portrévállalkozásoktól koráb- rom egyfelvonásosban mu- a 2. műsoron, pénteken az 1. ban megszoktunk. A Madách tatkozott be —, s mutatott be műsor keretében a Shakes- Színház kitűnő művésze három egyfelvonásost szá- peare művei nyomán, Müller ugyanis nem elégedett meg a munkra: Görgey Gábor: Vég- Péter és Vámos László át- rendelkezésére bocsátott idő szó, Csurka István: A kap- dolgozásában készült tévéjá- olyasféle kitöltésével, hogy szula és Szakonyi Károly: Va- ték, a Sir John Falstaff, - pályája fontosabb szerepál- rieté című kisremekét. Más- szerepeiben Bessenyei Ferenc- lomásait idézze meg számunk- más Márkust láttunk mind- cél, Mer.sáros Lászlóval, Kálóra, mintegy dokumentatív bi- háromban, de a legmarkán- csay Miklóssal, Agárdi Gábor- zonyságot felmutatva művé- sabb portrét a Csurka-mono- ral, Kertész Péterrel, Fónay szí eredményei színe-javából. lóg félelmetesen eszelős, tra- Mártával. Ez esten a 2. mű- Márkus azt vállalta fel, hogy gikomikus figurájában nyúj- sorban Az ezredeseket akar- immár több mint negyedszá- tóttá. Csak meredtünk döb- juk! című olasz filmszatíra zados színpadi háttere biz- benten a képernyőre: Márkus mulattatott és gondolkodtatott tonságából kilépve, meglepő- ilyen hatalmas, ezernyi színt, el, míg a szombati 2. műsorén ismeretlen és eredeti han- vibrációt kívánó ábrázolásra ban A mi Moliére-ünk című gokat hallasson, új, sajátosan is képes, Alig néhány percnyi vásári komédiát élvezhettük a egyéni színeket keverjen szá- időtartamban!? Miskolci Nemzeti Színház promunkra művészi palettáján. Igen, Márkus művészi egyé- dukciójában, kitűnő művé A lexikon bizonysága sze- nisége még rengeteget tar- székkel, eredeti színpadi meg- rint haramosan ötvenedik tógát számunkra. oldásban, évébe érkező színésztől — Ha már művészportrénál va- (b. t.) Hogy a tizedik még jobb legyen Tapasztalatcsere a pásztói TIT-napokról Lezajlott a IX. pásztói járá- hatjuk, hogy „nem élt”, nem Írói — csak a helybeli veze H ismeretterjesztő és keres ke- kapott teret a pásztói gyárak- tők hiányoztak és mindössze delmi napok rendezvény- ban ez a programsorozat. A hatan érdeklődtek az egyébsorozata. A napokban a ren- kisebb üzemekbe, hivatalokba ként érdekesnek ígérkező dező szervek összegyűltek, (például a pásztói posta, a találkozás iránt Nagyobb oda- hogy megbeszéljék a tanulsá- járási hivatal) elvitt rendez- figyelésre, jobb szervezésre galt. Ezen a tapasztalatcserén vények viszont igen sikeresek van szükség a jövőben! részt vettek a pártbizottság, a voltak. A tíz nap alatt több mint KISZ-bizottság képviselői, a Nagy várakozással néztek a 70 kulturális jellegű program, járási TIT-szervezet, művelő- cigányfórumok elé — ezeken bő kéttucatnyi kereskedelmi dési központ, könyvtár és ja- a találkozásokon sok problé- rendezvény zajlott — ennek rási h;vatal munkatársai. ma felvetődhet, ebben a kör- csak kis hányada maradt el Mit tartottak rossznak, ja- ben jgen izgalmas kérdés a vagy sikerült rosszul. De ha vítanivalónak, mi az, amit kor6Zerű, szocialista életmód- a következő TIT- és kereske- folytatni akarnak a jövőben rbj beszélni. A fórumok jól delmi napokat a tizedikhez is? sikerültek, dr. Farkas Mik- méltóan akarják megrendezni Egyöntetű volt az a véle- ^ vezetésével hasznos tájé- — és ez a cél — szembe kell ményt, hogy a TIT-rendezvé- koztatók, viták zajlottak. Az nézni a sikertelenségek okai* nyek és a kereskedelmi prog- életmódról, a NOSZF évfor- val, keresni kell a jobb szer- ramok kissé szétválltak egy- (jutójához kapcsolódva a vezés lehetőségeit. Több jamástól, külön utakon futottak, szovjetunióról, az ott szerzett vaslat felvetődött; legyen szét Pedig a kereskedelmi napok élményekről volt szó Mól- húzottabb, ne tíz napba be- is ugyanazt a célt követték: a n£r Béla, Becze Lajos, ifj. zsúfolt a rendezvénysorozat korszerű, szocialista életmód Holló Imre és Becsó Károly Másik elképzelés: körzeten- alakítását igyekezték segíteni több előadásán. Egy-két ki- ként választanak ki egy té- (a korszerű táplálkozástól a vétellel nagy érdeklődés mel- makört, így szervezettebb lett tartották meg ezeket. összefogottabb előadásokat A sorozathoz kapcsolódó nyújthatnak. És megtartva i művészeti jellegű rendezvé- járási jelleget, erősíteni sze- nyék sokak figyelmét felkel- retnék a pásztói gyárak, ügetették. Elsősorban a körzeti mek bekapcsolását. A kiin- művelódési házakban meg- öulás^ pedig az lesz a jövőrendezett kiállításokat emlí- ben, hogy kihasználják ugyan aoasa a iNwaz.r tették: a megnyitók jó szín- a sorozat adta lehetőségeket (a — még közös volt a kereske- vonala vonzotta a nézőket, nagyobb figyelemfelkeltést, t — " hozva az alkotáso- rendező szervek együttmükö 1917. márciusában nemcsak a magyar írók, hanem még a nemzetközi munkásmozgalom rezdüléseire reagáló szervezett munkások között is aligha akadtak olyanok, akik pontosan tudták, hogy az orosz forradalomnak úgyszólván másnapján a munkásmozgalom két irányzata éles ellentétbe került egymással: a szociáldemokrácia útján járó mensevikek a polgári demokrácia konszolidálásáért, a polgári demokratikus kormány és ezzel a háború folytatása mellett, a bolsevikok a forradalom továbbfejlesztéséért, a szocialista átalakulásért, a nagybirtokok azonnali felosztásáért, az imperialista hábo- azonrali befejezéséért háztartási gépek, szőnyegek kiállításáig, a szaktanácsadásokig.) A nyitó rendezvény — dr. Bandúr Károly, az MSZMP Nógrád megyei Oktatási Igazgatósága igazgatója nagy sikerű előadása a NOSZF eszméiről delmi és kulturális szervek programjában, de utána elma- radt a közös propaganda és szervezés. Egybehangzó volt az a meg- terjesztésre is gondolnl. állapítás — egyben önkritika is —, hogy késő szeptemberben elkezdeni a szervezést. Az igény felmérése, a széles köorű propaganda és előkészítés így hiányos maradhat — amit néhány sikertelen prog- lása esetén. Egy-két ram most is „bizonyított”. amikor (valószínűleg közelebb _____ —----------- , , B ebizonyosodott, hogy óeset es így tovább) —, de érdemes a TIT-napok kere- igyekeznek tovább csökkente- tében a művészeti ismeret- ri a kampányjelleget. A TIT-napok igazi haszna a: , lehet, ha egész évben tartó Visszatérve a hiányosságok folyamatokhoz ad indítást1 ra, a gyengébb programokra: nagy a felelőssség, a kockázat egy-egy előadás el ma-, radása, vagy rossz megvalósu- példa: autó G. -iss Madolna Remete Lá§zl<$; Magyar írók a Nagy Októberről JCjwtM« Jn* m ti tUfce * mm • twmnttmnP (Üi< ;ihÍÍ1hImm||m(>< * liwuiKWÄ' szálltak síkra. A különbségről egyelőre még a magyar szociáldemokrácia lapjában sem esett szó. annál kevésbé, hiszen a magyar párthoz közelebb álló mensevikek szaegyelőre csak rövid híradások keretében. Majd május—júniusban mind sűrűbben és részletesebben adnak számot a lapok arról, hogy Lenint és az ekkor még következetesen (hibásan) bolsevikinek nevezett pártját egyre többen, százezrek, milliók követik. Azután sor kerül a nagy júliusi erőpróbára, amikor a magyar lapokban „véres Kerenszki cár”-nak átkeresztelt orosz diktátor intésére Péterváron forradalmárok ezreit, kaszabolják le. Egy-két hónapig úgy látszik a ..mérsékelt” háborús pártiak váltak a helyzet uraivá. De szeptember— októberben ismét új hírek érkeznek a végtelen orosz birodalomból. Ugyanaz a Kerenszkij. aki júliusban véres terrorral próbálta belefojtani ellenzékébe a szót, szeptember elején a cárizmus visszaállításáért V:<«j ww 'Mnf 'Ml. M iwrriii., M,Rw .:«.■«.«*«, s»n i .«*«»»»' h a rcba induló Kornilov tábor. »SIE1 Jeti nokot már csak az illegali, . tásba szorított bolsevikok közvakbein éppen úgy állást fog- és uszító alatt» azt' is meg* belépésével tudja leverni. A laltak a háború befejezese mondhatom. Azt a vadállatot munkásokban viszont élénken mellett, mint a ,?szelsőseges kell erteni, azt a romboló gl 3 véres július emléke fogy— bolsevikok, akikről egyelőre destruktív elemét a bölcs ál- vereiket. már sem szép * szóra, említést sem tettek a magyar lamrendnek, aki megrázza a sem az erőszak parancsára lapok. társadalom fundamentumát nem adják ki a kezükből. TV/T^Í és fel akarja lázítani a népet, Wilson, ai USA elnöke — a 'aki egyszóval azt akarja- hogy magyar újságok közlései sze- egy magyar iro, az a mar ide az emberek menjenek haza a rjnt — október elseién ielen- ftt Karinthy Frigyes, aki házaikba, üljenek Ie, ebédel_ [fkeny sSmoz'aLat ^ in- ekkor meg Lenin es a bolse- jenek meg, ebéd után men- dított” az orosz burzsoá hata- vikok hírét is aligha hallót- -erlek ki a szántóföldekre í™ Durzsoa nata ta esv szenvedői vés szatírá- * * , 3 szantötoiaekre [om megmentesere —, de elában a maca sa^os eszkö- szant;aaak' araSÍJanak- Mert késett. Közeledett az óra, hogy ieivJV' =, JiAttl J mondjuk ki nyíltan és bat- Ady 1905-ös jóslatának mábniseliknk m a rar> férfiasán az igazságot: sodik része is beteljesüljön. PesT NaplT 1917 márcim eZt’ ÍgG"ÍS T a^ják ezek a ho§y az oroaz "ép a földke- ofv „ier,V verengzo forradalmárok, a rekségen elsőként a trón megBtaSk é hátxirús "íj széP- "yugalmas világunk döntése után „az önző úri a „rseKeuszuoK es naDorus ellen esküdtek össze, a maxi- kastélv a sanvareató evár a? apostolok” című írása, amely- máIt árak ellen, a formás elbutító papi lak és a szív! hez Bonnar Law angol mi- hadijelentések, a hősi halál télén kaszárnya” istentől va- niszter parlamenti nyilatkoza- nemes romantikája ellen...” lónak és öröknek hirdetett ta adott ösztönzést. Eszerint Csak hetek múltán. 1917. uralmával is egyetlen csapás- a miniszter örömmel jelentet- áprilisában bukkan feí a .,bé- sál végezzen te az angol képviselőházban, keuszító” párt, és annak ve- ‘ hogy nem kell tartani orosz zőrc neve a magyar sajtóban, (Folyt, köv.) ' háborús szövetségesük pál- fordulásától, „mert a már-már elfajult orosz forradalom visz- szatért medrébe, a szélső munkáspárt békeigazgatásai nem érték el céljukat, közülük a háborúspárti mérsékeltek felfogása győzött és’ került kifejezésre a kormányzatban.” 1917. tavaszáig, amikor a világháború negyedik esztendejébe fordult, a halottak száma már a tízmilliót meghaladta, s számarányát tekintve, a magyarság a legnagyobb véráldozatot hozta, az emberi értékek ilyen fejtetőre állítása kizökkentette ironikus nyugalmából Karinthy! Az itt következő sorokból kiérezhető felháborodása milliók homályos érzéseit tükrözte: „Ti késő unokák — folytatta Karinthy — hadd ordítsak felétek térben és időben. hogy ezt megértsétek és elhigyjétek: a mérsékeltek, Európa népei, Tisztelt Ház, most már mondd meg nekem őszintén, én bolondultam-e meg, vagy te? A háborúspárti mérsékeltek felfogása győzött Oroszországban, a Rend, a Nyugalom helyreállt; a gyermekes, szilaj szélsőség rajongóit, akik halált megvető bátorsággal, dühvei békét- békét követelnek —. nyugalomra intik az érett, megfontolt öregek, a mérsékeltek, a Rend, a Fegyelem jó atyja, a háborút viselő kormány. Ha pedig azt kérdezitek, mit kell érteni ma Európában lazító Pozitív módon alakult a hiányában) elmaradt egy TIT-napok járási kiterjesztő- egészségügyi, pszichológiai se, de ennek a kétségtelen jellegű előadás Kutasón, a kis eredmények mellett (igen kis községben 58 ember várako- helyekre is eljuttattak érdé- zott... Nem lehet csodálkoz- kes. értékes előadásokat, ki* ni a bizalmatlanságon, ha állításokat, kereskedelmi prog" legközelebb a negyede sem ramot) van egy negatív vo- jön össze! Szurdokpüspöki- nása is: szinte száz százalék- ben az egyébként elég jó ban kimaradtak a pásztói üze- színvonalú művelődési napok mek, a szükségesnél kevésbé programjai közül a legfonto- vállalt részt a szervezésből a sabb, a községpolitikai fó- nagyközségi TIT-sizervezet és rum lett „féloldalas”; Pásztó- -klub. Ha a középpontba állí- ról több intézmény és üzem tott témára — a szocialista képviselője elment, hogy szó életmód kérdéskörére — gon- essék a „közös dolgaikról” r dőlünk, akkor valóban sajnál- bejárók helyzetéről, probléma 4 NÖGRAD - 1977. november 15., kedd Benzin növényekből Calvin, a híres amerikai vényt. A szkeptikusok meg- vegyészprofesszor kísérletso- győzésére már 100 kilométert rozatot folytatott és bebizo- utazott egy olyan gépkocsin nyitotta, hogy a trópusi fák amelynek üzemanyaga a bra- által termelt sűrű, fehér fo- zíliai fák termelte folyadék lyadékot nagyszerű alap- felhasználásával készült. anyagként lehet használni jó Nemréeiben Calvin nrofe< minőségű benzinfajták elő- ^emregiöen Calvin profes állításához. szórnak követője is akadt Az előállítási folyamat igen Franciaországban, egy agro' egyszerű, a fa sem sérül meg nómus. ő is brazil fákat ki- közben, később nyugodtan le- ván ültetni, és már ki is szá- het használni az építőiparban mította, hogy egy hektárról vagy a papírgyártásban. A fo- évente egy vasúti tartály meg- ■yadékot termelő fák Brazíli- töltésére elegendő mennyisé- ában, Indonéziában és Afrika gű üzemanyagot kapnak. Azt számos körzetében nőnek. is kimutatta, hogy a növényi A tudós Kaliforniában kíván benzin jóval olcsóbb a szó létrehozni egy ilyen ültet, kásosnál. „60 éves a szovjet film 99 ’*TTÍy* Nógrád megyeben A Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat rejtvénypályázatának megfejtése: 1. A klasszikus szovjet film Patyomkin páncélos, Régi és új, Szentpétervár végnapjai, Október, Dzsingisz kán utóda, Föld, Az anya 2. A mai szovjet film Tarkovszkij, Mihalkov-Koncsalovszkij, Hajfic, Ozerov, Zorkaja, Lebegyev, Panfilov, Joszeliani 3. Kedvenc szovjet filmsztárok Szmoktunovszkij, Tyihonov, Vertinszkaja, Szaveljova, Batalov, Szamojlova 4. Ki járt itt? ' k , Mikaeljan 5. A nagy rendező Kalatozov 6. Fesztiváldíjas szovjet filmek Szállnak a darvak, Iván gyermekkora, Szerelmesek románca, Ballada a katonáról, A negyvenegyedik, Egy év kilenc napja, Az újságíró, Szót kérek. A pályázatra 150 helyes megfejtés érkezett, és a november 14-én tartott sorsoláson az alábbi pályázóknak kedvezett a szerencse: I. díj: 1 db 1978. évre szóló, Nógrád megye valamenynyi filmszínházába érvényes 2 személyes mozibérlet. Nyerte: Surányi Anna, Salgótarján, Hámán Ka- tó-bányatelep 1. II. díj: 1—1 db 1978. első fél évére szóló és a megye valamennyi filmszínházába érvényes 2 személyes mozibérlet. Nyerték: Schott Attila Salgótarján és Bocsó Mónika Szécsény. III. díj: 1—1 db. 1978 első negyedévére szóló és a megye valamennyi filmszínházába érvényes 2 személyes mozibérlet. Nyerték: Lerner Béla, Ladomerszki István, Kazár Ferenc és Tóth Katalin, salgótarjáni pályázók. IV. díj: 1—1 db dísztárgy és mozireklámcsomag. Nyerték: Bállá József né Rákóczi-bányatelepi, valamint Varga Sándorné és Enreiter István salgótarjáni pályázók. V. díj: 1—1 db 200 Ft.-os könyv, ill. hanglemezvásárlási utalvány és mozireklámcsomag. Nyerték: Csermák István, Bálint Istvánná, Kassai Rezsőné, Pirkner Zsuzsa és Horváth Péterné, salgótarjáni pályázók. A kisorsolt díjakat a moziüzemi vállalat 1977. november 30- ig juttatja el a nyertesek címére. V