Nógrád. 1977. október (33. évfolyam. 231-256. szám)
1977-10-13 / 241. szám
Dönt a bizottság Hiányzás, panasz, kártérítés Egy kovács nem kovács Pöröly zene mint az a számtalan oklevél, elismerés melyben 35 -v alatt részesült, Hétszer nyerte el a Vállalat Kiváló Dolgozója címet, megkapta a Kohó' és Gépipari Minisztérium kitüntetését, a Szakma Kiváló Dolgozója oklevelet és idén áprilisban az aranygyűrű'. — A csoport, amelynek vezetője vagyok, négytagú. A legfiatalabb 29 éves, de a lakatosok között több az ifjú szakember. N^m tudom és nem is akarom magamban tartani azt a munkatapasztalatot, amit a sok-sok év alatt összegyűjtöttem. Szívesen segítek a fiataloknak, tanácsokat adok és megbeszéljük a különböző megoldásra váró feladatokat. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem szégyenlem, ha egy fiatal szakember azt mondja: „Pista bácsi, ezt így könnyebb lenne megcsinálni”. .. vagy „Ez lenne az egyszerűbb megoldás”. Ugye ma már az iskolában több mindent tanul az ember, ami nekem abban az időben nem adatott meg. — Jól megértjük egymást és szeretünk együtt dolgozni. Hiszen egy kovács nem kovács. .. — mondta miközben az olajos padlóra cipője sarkával rajzolgatni kezdett. Talán megérezte és a még fel sem tett utolsó kérdésemre adandó válaszon gondolkodott. Decemberben nyugdíjba megy. Mi lesz azután? — Többen mondták: ..Pista bácsi maradjon még, kell a jó szakember ” Nem 'tudom. De az biztos, hogy nagyon szeretek itt lenni. — Otthon a kis fészerben eldolgozgatok. Mindig szerettem „spekulálni”, valam; ötlet. gondolat mindig motoszkál bennem, és amíg meg nem valósítom, addig nem nyugszom. — A gyerekeket ma már a repülő, a rakéták és a» autók érdeklik. Azért egy-egy akad közülük, aki szívesen nézelődik, kíváncsiskodik a kovácsok körül. Most is van egy kis barátom, kivel együtt járunk a termelőszövetkezet műhelyébe. Szeretem őt. talán mert a saját gyermekkoromra emlékeztet. — Nyugdíj után már nem forog annyit kezembei a szerszám, de az üllők és kalapácsok hangja még sokáig t fülemben cseng. Búcsúzóul újból kezet szorítottunk. Visszanéztem a kohóban hamuvá égett parázsra és a falon eltorzult árnyékokra. Ügy éreztem, én is hallom az üllők zenéjét. — békési — Egy népi ellenőizési vizsgálatról A munkaügyi döntőbizottság tevékenységéről érdeklődtünk az ÜM salgótarjáni öblösüveggyárában. Bár a bizottság elnöke kurtán-fur- csán elintézte volna a dolgot, a rugalmas gondolkodású szakszervezeti vezetők révén mégis hozzájutottunk az utóbbi idők tanulságos eseteihez. Me«;rÖ£zö!t lógós B. O. segédmunkás az elbocsátó határozatot fellebbezte meg. Idén májusban ugyanis három napot igazolatlanul hiányzott, ami után fegyelmileg kitették a szűrét. Mint indoklásában írta: „beteg” sógora miatt nem tudott munkába menni, meg a házát is építenie kellett. Kérte, legyenek tekintettel családi körülményeire és őszinte megbánására. — Mióta dolgozik a gyárban? — Egy éve. (Később kiderült: 3 hónapja.) — Miért hagyta ott korábbi munkahelyét? — Kellett a pénz... Ott 10.70-es órabérem volt, itt 12,50-et adtak. — Mi miatt hiányzott? — A sógorom otthagyott a gyerekekkel, meg elvitt tőlem 10 ezer forintot.. Az építkezés is sürgős volt, nem bírtam bejönni. — Tudnia kellett, hogy a munkahelyi kötelezettség az első. Utána is lehetett volna otthon dolgozni! — Kérem, én nem tagadom, hogy hiányoztam. Ezután B. O. művezetője elmondta a bizottságnak, hogy a „dolgozó” megjavulá- sára nem lát reményt. A gyárban eltöltött 3 hónapban 10 napot dolgozott; a többi időben betegállományban volt, illetőleg igazolatlanul hiányzott. Többször indult ellene fegyelmi eljárás. Minduntalan fogadkozott, hogy megváltozik, fecsegett az „őszinte megbánásról”, fejlődést azonban nem tapasztaltak. Aligha kell mondanunk: a munkaügyi döntőbizottság B. O. panaszát elutasította. „Negyedszázados9' mentsvár L. S. brigádvezető fegyelmi határozat ellen nyújtott be panaszt. Egy májusi reggelen összetűzött a művezetőjével, aki — szorult helyzetben — oiyan brigádot állított össze, amely — L. S. szerint — 40 százalékos teljesítményre sem lett volna képes. A saját brigádjából aznap egyedül ő volt bent. Mivel nem tudtak a művezetővel dűlőre jutni, kapta magát: hazament. Két nap múlva fegyelmivel büntették igazolatlan hiányzás miatt. — Nem érzem magam hibásnak, mert azzal a brigáddal nem tudtam volna keresni. — Megkísérelte ön a termelést? — Nem. — Meg kellett volna próbálnia ! Ha valóban nem megy. akkor jogos lett volna panaszt emelnie az üzemvezetőnél. De hazament, ami szabálysértés. így megérdemelt volt a szigorú figyelmeztetés. — Elismerem, hogy hibás vagyok, de nem gondoltam volna, hogy fegyelmit adnak 25 év itt végzett munkám után. — A 25 év érdem, de senkit sem jogosít fegyelemsértésre... A döntőbizottság helybenhagyta a szigorú megrovást, de annak szövegéből az „igazolatlan hiányzás miatt” részt törölte. Tekintettel voltak a dolgozó 25 éves jó munkájára, valamint arra, hogy a kérdéses napon is bement dolgozni. Mamacipő, dobogó Gy. R. művezető a kártérítési kötelezettségét kívánta eltöröltetni a munkaügyi döntőbizottsággal. Februárban baleset érte L. P.-nét. Papucsban dolgozott, és lecsúszott a futószalag melletti dobogóról. Gy. R. ilyképp védekezett: — Amikor a „W” kemence beindult, senki nem kifogá- ' solta, hogy túl magas a dobogó... Nincsen előírva, hogy milyen cipőt kell viselniük a munkásnőknek. Én a lábbeliket különben sem ellenőrizhettem, mert munkaerőhiánnyal küszködünk, emiatt munkakezdéskor emberekért kell szaladgálnom. Nem is voltam jelen a baleset idején. Csak akkorra értem oda, mikor L.-né a földagadt lábát borogatta. A szakértő elmondta, hogy a cipők milyenségét valóban nem írja elő az ÜM munkás- védelmi szabályzata, de „többszöri elbeszélgetés” során megérttették a dolgozókkal, hogy ez a legjobb. A dobogó túlzott magasságát is időben észlelni kellett volna. A döntőbizottság Gy. R. kérésének részben helyt adott; a korábbi — közel 800 forintos — kártérítést csökkentette. Enyhítő körülményként értékelték, hogy Gy. R. balesetvédelmi oktatást tartott; ám ennek dacára őt terheli az a körülmény, hogy munkakezdés előtt elmulasztotta a kötelezően előírt „hathatós” ellenőrzést. Kérges, erős szorítású tenyerét felém nyújtva üdvözölt. Fehér haja kibújt a viseltes, olajos svájcisapka alól. Abbamaradt az üllő és a kalapács „párbeszéde”, s az eddig vörösen izzó, meleget sugárzó parázs lassan halványodni, pislákolni kezdett a kovácskemencében. A koromtól szürke kis ablakon áttörő nap sugarai furcsa árnyékokat rajzolva a szemközti falra, szabályos rendben, méret szerint elhelyezett kalapácsokra, fogókra vetítődtek. Közelebb húzva a lócát, leültünk és beszélgetni kezdtünk. Pista bácsi, mert majdnem mindenki így szólítja Pál Istvánt, a gyárban öt- ven-egynéhány esztendő emlékeit, néha apró mozzanatait idézte fel még mindig fiatalos, lágy hangjával. — Kisgyermek voltam, amikor karancslapujtői szegényes parasztházunk végén összetákolt sufniban a vasakkal bíbelődtem. Hajlítgattam, fúrtam, kalapácsoltam. Nagyon tetszétt, olyannyira, hogy szinte minden szabad időmet, mert akkor a gyerekeknek is munkába kellett állniuk, a falu kovácsműhelyében töltöttem. Hallgattam a kalapácsok pengését az üllőn, figyeltem, hogyan engedelmeskedik a felizzott vas, és miként lesz egy idomtalan darabból formás patkó. Már ekkor egy életre barátságot kötöttem a kovácsszakmával. Keze összekulcsolva a térdén nyugodott, pár pillanatig szótlanul meredt maga elé. Ekkor vettem csak észre, hogy az évek bizony mély barázdákat húztak homlokára. — A szakmai vizsgát jó eredménnyel zártam. Ennek már több mint három évtizede. A bizottság elnökének utolsó kérdésére még most is jól emlékszem. Az ajtóból hívott vissza, és azt kérdezte: tudod-e, egy kovács, hány kovács? És elmondtam szépen, amit még a falumbéli mestertől tanultam. Egy kovács, nem kovács, két kovács fél kovács, három kovács, egy kovács. Ezután kerültem a tűzhelygyárba, mert akkor még így nevezték a ZIM-et, ahol azóta is dolgozom. — Ez a kis műhely a második otthonom. Előfordult, hogy egyfolytában 32 órát töltöttem munkával itt a falak között, a kemence mellett. Fiatalember voltam, bírtam a nehéz fizikai munkát. Aki nem ismert és megtudta, hogy kovács vagyok, rámnézett és elmosolyodott. Igaz, mindig vékony gyerek voltam, ám a 15—20 kilós pöröllyel gyakran megdolgoztam a vasat. Most már nehezebben megy, de azért nem félek tőle. S, hogy munkáját becsülettel, lelkiismeretesen ellátta, mi sem bizonyítja jobban, Tanulságos ítéletet hoztak és a vétkest kettőezer forint pénzbírsággal sújtották. Egy szabálysértésről van szó, amit a mátrakeresztesi italbolt megbízott vezetője követett el, amikor rendszeresen megrövidítette vendégeit azzal, hogy kevesebb italt mért. A fogyasztókat nem lehet sokáig félrevezetni. A bolt vezetőjének magatartására felfigyeltek és jelentést tettek a Pásztói járási Népi Ellenőrzési Bizottságnál. Így kezdődött tehát s úgy folytatódott, hogy a népi ellenőrök elmentek és próbavásárlást végeztek. Minden beszéd helyett többet mondott: a megrendelt fél deci rövid ital 1,3 milliliterrel kevesebb volt. Ez értékben körülbelül kettő forint és nyolc fillért jelent. Hány esetben fordult elő a fogyasztó megkárosítása, az kideríthetetlen. Annyi azonban bizonyos, hogy a próbavásárlás során a csalás kétséget kizárólag kiderült. A szabálysértési hatóság kirótta tehát a pénzbüntetést. Lehet, hogy a kiszabott pénzbírságot minden különösebb megerőltetés nélkül kifizette a vétkes. De azt ff csorbát, ami magatartása miatt becsületén esett, már nehezebben tudja kiköszörülni. Es akkor felvetődik a kérdés, hogy megéri az a néhány ezer forint? Bármilyen nagy is legyen az összeg, amelyet ilyen mélyen elítélendő módon megszereznek az úgynevezett „ügyeskedők", nem érhet fel azzal, ami kárt okoz az emberi becsületben. Az emberek, akik mindennap megdolgoznak a bérükért, nem könnyen bocsátják meg, ha becsapják őket. Az ügy lezáródott, az aktákat irattárba helyezték, aki vétkes volt, megbűnhödött. Lezáródott tehát, de csak adminisztratív tekintetben, mert —, mint a példa is bizonyította — nagyon is résen kell lenni és társadalmi összefogással meggátolni a spekulációt. Nem lehetünk tekintettel azokra az emberekre, akik előre megfontoltan arra készültek fel, hogy embertársaikat valamilyen úton-módon megkárosítsák. Ezért nem szabad tehát az ügyet erkölcsileg lezártnak tekinteni. mól— r A Budapesti Harisnyagyár nagybátonyi gyáregységének Május 1 nevet viselő aranyko szorús szocialista brigádja négy százalékkal teljesítette túl évi vállalását. A Nagy Októberi Szocialista Forr? dalom 60. évfordulójára tett külön vállalásukat is túlteljesítették.Képünkön: A kollektív? vezetője, Kemecsei Sándorné és Hegymegi Istvánné, a BILLI típusú nyolc munkaegységes kötőgépről kikerülő termék minőségét ellenőrzi Pártpolitika — tömegpolitika Az ország életét, gazdasági, ideológiai, életszínvonalbeli, kulturális fejlődésének irányát és ütemét 'a párt határozza meg. Minden téren tehát a párt politikája érvényesül. Ezt a politikát az emberek elsősorban annak alapján ítélik meg, ahogyan megvalósulását munkahelyükön, lakóhelyükön, vagyis saját környezetükben tapasztalják. Példának okáért a városban, nehéziparban dolgozó szakmunkás esetenként nehezebben érti meg a párt agrárpolitikai programját, — mert nem ismeri az ott felvetődő gondokat. (S, legyünk őszinték: közvetlenül és azonnal csak a párttagoktól követelhetjük meg — másoktól legfeljebb elvárhatjuk. — hogy teljes mértékben megértsék, magukévá tegyék.) Ugyanakkor hasznos, jó tanácsokkal, évek. esetleg évtizedek alatt szerzett tapasztalataival, saját környezetében tudja elősegíteni a feladatok megvalósítását. Ugyanez vonatkozik az olyan termelőszövetkezeti csoportra is. amelyik évtizedek óta kenyérgabonát termel az arra alkalmas területen. s egyszerre azt kívánják tőle, hogy holnaptól fogva zöldséget termeljen a búzatáblákon, mert határozat született a zöldségtermelő területek érvelésére. a helyi adottságok A központi határozatok megszabta feladatokat tehát minden esetben a helyi adottságokat figyelembe véve igyekezzünk végrehajtani. Ahhoz azonban, hogy az egyes helyi pártszerveknek és termelőegységeknek munkája eredményes legyen, ne hagyjuk számításon kívül a közeget sem, amelyben munkájukat végzik, amely meghatározza az ott dolgozók élet- és munkakörülményeit. Vegyük figyelembe, mi az, ami az egyes munkahelyeken vagy lakóterületen az embereket foglalkoztatja, érdekli — még akkor is, ha azok a gondok nem szorosan tartoznak a „nagy” politikai, gazdasági teendőkhöz. A helyi vezetőknek hasznos azt is tudniuk, melyek azok az intézkedések, amelyekkel a közösség nem ért egyet, vagy amelyeknek nem ismeri okát, indítékait. Ha ilyen módszerrel sikerül felmérniük a köztudatot, vagy azt, hogy mit nem tud az adott közösség, akkor hamar meghatározhatjuk a napi tudatformáló feladatokat, vagyis az agitáció tárgyát. A céljainkhoz vezető utat ugyanis iíseggyőződéssel, jól irányított agitációval kell végigjárnunk. A tömegpolitikai munkának ezzel a formájával — ha jól végezzük — egész közösségek tudatát formálhatjuk, alakíthatjuk az úgynevezett szocialista közgondolkodás irányába. Mi más célja lenne a tömegpolitikának, ha nem az, hogy minden dolgozó tudja, miért dolgozik, az egyes határozatok rá vonatkozó része mi célból született. AZ EREDMÉNYESSÉG FELTÉTELE Kitől, vagy kiktől várhatjuk el elsősorban az őszinte hangot, a helyes tömegpolitikai tájékoztatást? Mindenekelőtt a párt tagjaitól, az alapszervezetektől és a vezető testületektől. A szocialista szemlélet és1 magatartás kialakítása 'rajtuk múlik, mint ahogy az is, hogy a környezetükben — munkájuk során — azon igyekezzenek, hogy kezdeményezésre, önállóságra. aktív politikai tevékenységre ösztönözzék a mellettük dolgozókat, mellettük élőket. A politikai propaganda eredményessége attól függ ugyanis, hogy mennyire sikerül kialakítanunk az embereiben a párt politikájával való érzelmi és értelmi azonosulást, hogy az elvi-politikaf ismeretek mennyire válnak saját meggyőződésükké, szemléletükké, cselekvésük mozgatórugóivá. A tömegpolitikai munka azonban nemcsak gazdasági téren kell, hogy kifejezésre jusson. Ahhoz, hogy a már említett elvi-politikai ismereteket megszerezzék az emberek, az ideológiai, politikai ismeretterjesztés területén van tennivalónk oroszlán- része. Az ismeretek szélesebb körű terjesztéséhez adottak a megfelelő fórumok: a nagyobb közösségek különböző szervezeteiben működnek már iskolák, szemináriumok, vitakörök. NEM MINDEGY, MIT HALL Amiről most úgy érzem, beszélnünk kell, nem a marxista—leninista középiskolák és egyetemek, nem a szervezett több hetes vagy több hónapos pártiskolák ügye, hanem azok a munkahelyi szemináriumok és politikai vitakörök, amelyek ugyan már hosszú évek óta működnek, de nem mindenhol a legeredményesebben. Pedig a tanulókat, a dolgozókat érdeklik ezek a találkozások a politikával. Százezrekre, talán milliókra tehető azoknak a száma, akik a különböző oktatásokon vesznek részt. De a tananyag nem lehet egységes mindenki számára. Más a hallgatósága például a KISZ-oktatásoknak, más a pártszemináriumoknak és megint más a szakszervezeti iskoláknak. A KISZ-oktatásokon a marxizmus—leninizmus alapismeretein kívül az ifjúságot külön érintő-érdeklő témákkal is foglalkoznak, a pártszemináriumokon levőkkel pedig az általános politikai kérdéseken kívül napjaink gondjait, politikáját is megvitatják. Minden esetben arra kell ügyelni, hogy a tananyagot a hallgatók szellemi, műveltségi szintjére méretezzük. Ha nem csak a beiskolázottak száma lesz a lényeges, hanem az is, mi újat adunk-adtunk a hallgatóknak, akkor sokkal nagyobb érdeklődésre számíthatunk, és eredményesebb lesz a munkánk. Hiszen minden emberben megvan az igény arra, hogy véleményt nyilvánítson, beleszóljon a napi politikába, hogy tudja, nem csak az a fontos, hogy végighallgassa azt, amiről neki beszélnek, hanem az is, hogv kikérjék véleményét, javaslatait. Ha módot adunk a dolgozóknak arra, hogy több éves tapasztalataikról, véleményükről számot adjanak, már elértük célunkat. A SZAKSZERVEZETI OKTATÁS A szakszervezeti oktatás lényeges sajátossága, hogy olyan tömegeket tud bevonni a politikába, akik nem tagjai más szervezeteknek. Ez az oktatási forma a dolgozók legszélesebb rétegeit tudja összefogni, nevelni, — ha jól mozgósítunk. Mert itt sem az az elsődleges feladat, hogy X számú dolgozót beszervezzünk az oktatásba hanem az, hogy a szervezett dolgozóknak úgy magyarázzuk a párt politikáját, hogy példáink mindenki számára érthetőek, mindenki által ismertek legyenek, és azok révén értsék meg az országos politikát, a párt legfelsőbb szerveinek tevékenységét. Ha sikerül a szakszervezeti oktatás résztvevőivel közelről megismertetni a párt programját, ha érthető, érezhető közelben látják azt, köny- nyebb lesz a helyi vezetés dolga, eredményesebb a termelőmunka, hamarabb válnak valóra céljaink. Mérő Miklós NÖGRAD - 1977. október 13., csütörtök £
