Nógrád. 1977. október (33. évfolyam. 231-256. szám)
1977-10-29 / 255. szám
DEAN REED : egy ember, aid politizál Négy év mi a gyűlölet Azt mondják a börtönben te mosolygott... Ugyanúgy ahogy a színpadon, vagy a fárasztó koncert után az öltözőben, ahol az újságíró kérdéseire válaszolt. — Hogyan, minek a hatására lett az egykori Collora- do állam-beli cowboyból a szolidaritási mozgalmak élharcosa? Más szóval: minek köszönheti világnézeti, politikai beállítottságát ? — Ez cseppről cseppre, lépésről lépésre alakult ki — hangzik a válasz. — Talán három nagy fordulópont határozta meg a követendő irányt. Az első az volt, amikor Hollywoodba rr entern. Itt egy híres előadóművészeti stúdió vezetője „fogadott örökbe”. Két évig családtagként éltem náluk, ö pacifista volt én is az lettem. A második állomás Dél-Amerika. 1961-ben egy lemezem a legnépszerűbbnek bizonyult ezen a földrészen, és ezt kihasználva tettem egy fellépéskörutat. Rájöttem, hogy Dél-Ameriká- ban háromféle ember él: kapitalista forradalmár, és „vak”, a^'..nern látja, mi történik körülötte. Kapitalista nem voltam, „Vak” sem. Ez eldöntötte, hol a helyem. Kihasználtam a hírnév nyújtotta lehetőségeket, és megpróbáltam a magam módján harcolni az igazságtalanságok ellen, me' lyekbe nap mint nap belebotlottam az ott töltött három év alatt. A harmadik lé/ pés volt talán a legfontosabb. 1965, amikor először utaztam a Szovjetunióba Addig nem ismertem a marxizmus —leninizmus tanításait, sőt, megvallom, tartottam is tőlük, hisz’ amit erről tudtam, azt a hazai antikonmunista propaganda plántálta belém. Attól kezdve tudatosan foglalkoztam ismereteim bővítésével e téren ... — Ma, kommunistának vallja magát? , — Feltétlenül! ~ Az Egyesült Államokban korábban több énekes és mű- vész emelte fel a hangját a béke, a haladó eszmék védelmében. Gondolok például Pete Seegerre, Bob Dylanre... Mostanában egyre kevesebbet hallani róluk. Mi ennek az oka az ön véleménye szerint? — Pete Seeger nagy ember. Ö sohasem hagyta abba a harcot. Sajnos, már nem fiatal, de lehetőségeihez képest még ma is sokat tesz. Dylannel más a helyzet. ö ma már inkább csak a zsebére dolgozik. Jane Fonda ellenben még ma is aktív. — És Joan Baez? — Az utóbbi időben ő is csak énekel, nem politizál... Ez azonban nem jelenti azt, hogy akár Baez akár Dylan, akár a többiek nem játszottak jelentős szerepet a maguk idejében a békéért vívott harcban. — Mi a véleménye a szocialista országok szolidaritási akcióiról? — Mint már mondtam, régóta politizálok. Részt vettem többek között a vietnami háború elleni tiltakozó megmozdulásokban is. Akkor azonban még nem éreztem gyűlöletet. Ezt az érzést négy éve ismertem meg, mikor a puccs megdöntötte Chilében a népi egység kormányát. Nekem második hazám volt ez az ország, minden lakóját fivéremnek, nővéremnek érzem. Sok barátomat meggyilkolták. . .Nagyon nagyra értékelem a szocialista országok szolidaritási gesztusait, hogy otthont, munka és tanulási lehetőséget biztosítanak a hazájukból menekülni kényszerülő chileieknek. Ez az erő mindenkinek segítséget nyújt, aki rászorul, ahogy ezt több példa bizonyítja. Elég na csak Angela Dawisra utalok... — Mi volt a véleménye a salgótarjáni szolidaritási est résztvevőiről? — Csodálatos közönség volt. Megvallom, kicsit féltem a fellépéstől. Általában saját együttesemmel szoktam énekelni, nem pedig egv szál gitár kíséretében. Ám alighogy a színpadra léptem, éreztem, mennyire együtt vagyunk, a nézők és én. Nagyon jó volt nekik énekelni. — Mikor szándékozik újra mosópört venni? — Értem. — Neveti el magát. — Arra gondol, amikor kimostam az amerikai zászlót. Nos, elmondok ezzel kapcsolatban egy kis történetet. Mikor annak idején kiengedtek a börtönből, ahová jelképes cselekedetem miatt zártak, repülőgépen tértem visz- sza Rómába, a feleségemhez. Gondoltam — mivel minden újság írt róla —, már bizonyosan tudja, mi történt és büszkén vár majd a reptéren. Várt is, de igen haragosan. „Te álszent!” — mondta „hét éve állítod, hogy nem tudod kimosni a zoknijaidat! No, ezentúl majd magad csinálod”. Akkor megfogadtam, nem lesz több zászlómosás. Inkább elégetem... — Félretéve a tréfát. Minek tartja magát: Pop énekesnek, békeharcosnak, agitátornak, politikusnak...? — Egyszerűen egy embernek, aki politizál, ahogy azt a maga módján mindenkinek tennie kellene — fejezte be a beszélgetést mosolyogva Dean Reed. — gáspár — Póttábor Októberben — Csehszlovákiában Igaz, a legtöbb diáknak már csak emlékezetében él a nyári építőtáborozás, de Balassagyarmaton, harmincnégy középiskolás a közelmúltról beszél. Építőtábor októberben ? — Igen — mondja Eve Va- lentova. • — Az iskolaév megkezdése után? —.. .Vannak még „rendhagyó esetek.” Nyáron, a szlovákiai prie- vidzai járás Nováky városában tanuló kémiai szakközépiskolások egy csoportja három héten át dolgozott Balassagyarmaton. a kórház új szülészeti osztályának építésén. Jól érezték magukat? Igen. Megismerkedtek, s barátságot kötöttek a helybeli fiatalokkal? Igen! — Látja — mondja Éva Valentova — ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a balassagyarmati és a prievid- zai KISZ-bizottságok megállapodjanak abban: a nógrádiak is viszonozzák a mieink munkáját. Évával, a magyar csapat patrónusával Novákyban beszélgettünk, de ott van Palotai Pálné, a csoport vezetője is. — Balassagyarmat középfokú tanintézményeinek — ha szabad így fogalmazni — élgárdája végzi itt a munkát, immáron az iskolaévben. Szlovákia legnagyobb cipőgyárában, Partizanskeban biztosítottak nekünk tennivalókat. Hatalmas gyár. több mint tízezer embert foglalkoztat, s még mindig fejlődik. — Szép emlékekkel térünk haza — említi — említette még akkori beszélgetésünkkor, hiszen azóta már hazatértek a balassagyarmati fiatalok — Tóth Ferenc, a 217. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet harmadéves tanulója és Huszár Mária is, aki a vendéglátó szakmát tanulja. — Jó programokat szerveztek az itteniek, kirándultunk, táncoltunk, futballoztunk is — szabad időben. — Fizetést kaptatok? —... Nem azért csináltuk. Zsebpénzünk viszont — lett. De nem ajándékot: életre szóló emléket hoztunk haza> magunkkal. V. L Bumerángok r Es még Dean... Állunk az öltöző folyosóján és Dean nevét. A mögötte sorakozó chilei együttes valamelyik tagját tartja szóval, s már az is nevet, aztán rám néz, s mondja: ne légy szomorú. Elmosolyodom, és kérdem tőle, hogyan tituláljam: mister, senor, tovaris, herr..,? 'Érti a gondolatot, gitárját oldalára húzza és váltamra teszi a kezét: Mondd csak azt, hogy barátommy friend. Mert azok vagyunk itt mindannyian, nemde?I £s nevet és nevetünk. Az első nagy roham már megvolt. Nem tudom, hány i: Hétfő. Nagyvállalat függetlenített KISZ-titkára íróasztalánál ül. Kőműves belép, köszön. — Hát én bajba’ vagyok. — Mi a baj, Józsi? — Nincsen egy vasam se. A feleségem meg most szült. Én nem tudom, hogy; de ha tudsz, adjál nekem valahon- nat kétszáz forintot. — Mitl' született, Józsikám? —Nekem semmi. Hanem a feleségemnek. Fiú. — Engedd meg, öregem, hogy gratuláljak... A KISZ-titkár nem kőszívű. összesúg az adminisztrátorral. ötszáz forintot kaparnak össze a reprezentációs keretből. De csak most az egyszer! „Józsi” hálálkodik, távozik, ö se gondolta komolyan először. Átázott mezekben, fáradtan cammognak le a pályáról. A veszteseknek is jólesett a mozgás; könnyű lesz ma elaludni. — Gyerekek, akkor a presz- szóba’ találkozunk! Egy sörre. Összejönnek. Egy sörre. Sokat izzadtak ma: kettőre. Jól csúszik: háromra. De van, akinek elég. Nem fér beléje több lé. Ö inkább egy stampedli barackot iszik. A kapusnak ki kell menni; érthető. De ni csak! Rogyadozik a térde. Milyen gyönge legény! Persze, nem is csoda: ma játszott először az edzett ifjúságért. mól— Bodnár Gyula: száz fiatal gyűrűjéből lopta ki magát — mosolyogva, hogy aztán az öltözőjében rögtönzött sajtótájékoztatón sziporkázzon, szellemeskedjen — immáron komolyan. Van gyereked? — kérdi minden átmenet nélkül, s várakozón függeszti rám tekintetét. Mondom, igen, van. Kérdi a nevét is, megmondom mire fényképét húzza elő a fiókból, s dedikálja neki. Mondd, hogy Dean bácsi küldi — adja át, és — megcsókol. Mondják, említette ő is, nagyon szereti a gyerekeket... — k — Kedd. KISZ-titkár ül, ír. Kopogás: darus belép, köszön. — Bajba’ vagyok, elvtárs. A húgom most megv férjhez. Kéne egy kis pénz. Délelőtt még ketten jöttek. De a titkár épp házon kívül volt. Azt is beszélték: két hét szabit vett ki, mert valami közbejött... 2. Edzett ifjúságért zajlik a meccs. Szikráznak a bokák, puffannak a vállalt, koppannak a fejek. Szóval férfias a küzdelem. Végighajtják a két félidőt, sípol a bíró: vége. Alkoholshow Szépek vagytok Az utaztató utazott Kiűzetés a „Paradicsomból” Kegyelet A barna hajú lányt Irina Kovzsenyevszkajának hívják. — Innen jöttem csak, a szomszédból, Budapestről — nevet és — igaza van. Onnan érkeztek Salgótarjánba azok a kemerovói komszomolisták, akik —, miként mondták — nem hagyhatták ki a lehetőséget. hogy meg ne látogassák a testvérmegyét. — Csak rövid az idő itt, nálatok! — mondja a barna hajú lány — két-három nap mindössze. Szívesen maradnánk tovább, mert, tudod, Novokuznyeckból nem tud hetente átrándulni hozzátok az ember. Irina novokuznyecki. Ott született, s otó is dolgozik, a belföldi utazási irodánál. Csoportok százait utaztatja szerte a nagy Szovjetunióban, s most, életében először sem idegenvezető, sem csoportvezető, sem hivatalos személyiség nem volt. — Egyszerű utas vagyok, és így is jól érzem magam. Sőt, még jobban, hiszen senkivel sem kell törődnöm, nem kell ezt meg azt intézni. Hallgatom, amint lassan mondja a szavakat, de ellenkezem. — Azért mégsem egyszerű utasként... — Nem... Ezzel a különvo- nattal a legeredményesebben dolgozó komszomolisták érkeztek a ti Magyarországtok- ra... És nagyon örülök. A huszonkét éves lány egyetemista is. Esti tagozaton végzi pedagógiai, fizika és matematika tanulmányait. — Utolsó éves vagyok. Két- három évre biztos, hogy elmegyek tanítani, ne csak dísz, hivalkodni való legyen a zsebemben a diploma, de aztán... — Aztán...? — Megszerettem a mostani munkám. Szeretek utazni, látni, sőt másokkal is láttatni a világot. Biztos visszajövök Kuznyeckbe. — És Salgótarjánba? — ...Szépek vagytok, kedvesek. Bármikor újra ellátogatok gyönyörű városotokba, amint időm és elfoglaltságom engedi. Jeszenyin verseskötetét nyugtatja térdén, majd felnyitja és olvasni kezd: Bokraink közt már az ősz barangol Kóró lett a fénylő laboda, S zizegő szép zabkéve-hajadról Nem álmodom már többé soha... ízlelgetem az orosz szavakat, de int, felesleges bármit is mondani. — Apám forgalomirányító a vasútnál, anyám egy üdülő igazgatója. Néha felkeresem őt, kiülök az erdei tisztásra, s verseket mondok magamban. Lent, az ablak alatt éles csikorgással fékez egy gépkocsi. —k— Döntő fölény Családi dráma t
