Nógrád. 1977. október (33. évfolyam. 231-256. szám)
1977-10-27 / 253. szám
Egy siker — egy kudarc „Legyek őszinte? Kudarcból több van. .. Pedig mostanában már úgy érzem, elindult valami, kimozdult a közművelődés ügye a holtpontról. Amellett meg nagyon megfoghatatlan dolog ez a mi szakmánkban: siker, kudarc, legnagyobb eredmény, legnagyobb csalódás. ..” , , Sokan mondhatták volna, ugyanezt megyénk pályakezdő népművelői közül. Különösen azért, mivel nagyon sokan szakképzettség nélkül kezdenek... Közéjük tartozik a nőtincsi Laluja Imre is. — Nekem. Laluja Imrének személy szerint a legnagyobb kudarc az volt, hogy nem sikerült a felvételim a népművelés-könyvtár szakra. Pedig készültem... Mint népművelőnek? A munkám jobb megszervezése érdekében ösz- szeállítottam egy közvélemény-kutatási kérdőívet, amelyet 1250 példányban küldtem ki levél kíséretében. Mindössze 82 jött vissza, 50 családtól.. . Ez bizony csalódás volt! Mégis, hasznosítható adatokat tartalmazott, hiszen, akik vették a fáradságot, és kitöltötték, azok bizonyára nem teljesen közömbösek a művelődés kérdései iránt, érdemes megszívlelni egyes javaslataikat. Bár sokszor ellentmondást éreztem a válaszok és a valóságos helyzet, az eddig tapasztaltak között. Sokan kérnek több népzenei műsort, de az elmúlt hónapokban megtartott ilyen rendezvényeken, átlagosan 30—35 fő jelent meg... Kértem javaslatokat kiscsoportok szervezésére, érdeklődtem többek között arról, milyen előadásokat szeretnének hallani. — És siker? — A legnagyobb talán a járási nemzetiségi úttörőszemle volt. Jövőre februárban már negyedszerre tartjuk. Egyébként legszívesebben úgy fogalmaznék: a legnagyobb siker az, hogy megszokták, egyre jobban igénylik a művelődési ház „szolgáltatásait”. A körzeti feladatok jobb ellátása, a jobb propaganda érdekében népművelői baráti kört alakítottunk kilenc fővel, minden társközségből vannak benne fiatal aktivisták. ★ Egészen más a helyzete a több éve dolgozó, biztos alapokkal, nagy emberismerettel, sok tapasztalattal rendel- kező Takács Lajosnénak Taron. De a kudarc őt sem kerüli el. — Két éve, hogy a védőnővel közösen tervezgetjük a kismamák klubjának beindítását. Sokan vannak itthon gyermekgondozási szabadságon, kezdő mamák. Nem jönne rosszul számukra mindaz az ismeretanyag, amit nyújthatnánk, hogy okos mamákká válhassanak. Nevelési, lélektani, egészségügyi kérdésekről lenne szó, sokszínű foglalkozáson. Attól félnek, nem lesz, aki vigyázzon a gyerekre? Ezt megbeszéltük az ifjúsági klub tagjaival, vállalják a felügyeletet a foglalkozások idejére. Vagy attól tartanak iskolaszerű, szigorú előadássorozatot kapnak? Nem. Kézimunkázhatnak közben, kötetlen légkört akarunk biztosítani- És a felszerelésünk, a feltételeink egyre jobbak.. — Legnagyobb eredmény? Remélem, nem hangzik nagyképűségnek, ha azt mondom: nehéz választani. Ugyanis, két dolog is sikeresnek számít: a munkásművelődési klub iránti növekvő érdeklődés és az ifjúsági klub stabilizálódása, a fiatalok aktivitása a társadalmi munkától a foglalkozások szervezéséig. — Sikeres vetélkedőket, közös klubesteket tartottak például a nyolcadikosok klubjával. Lesz utánpótlás.., ★ Nagy Lajos Bujákon először elhárítja a két kérdést, mondván: a népművelésben nincsenek igazán kiugró dolgok se pozitív, se negatív értelemben. Aztán mégis válaszol. — Volt egy eset, amikor úgy éreztem, bedobom a törölközőt, nem csinálom tovább. Színházi előadás (Anyós ellen nincs orvosság. 500. előadás, jó játékkal) — a háromszáz férőhelyes nézőtéren 80 fő ült... Amit legnagyobb sikerünknek nevezhetek, az másutt talán még jó eredménynek sem számít: 16 fő elvégezte az általános iskola 8. osztályát az iskolával közösen szervezett tanfolyamunkon. Apró dolgok, folyamatosan végzett munka, nehézségek, örömök vegyesen vannak egy-egy ilyen sikerben — említhetném itt több kiscsoportunk, klubunk, jó közösséggé válását. Ezért zavar a kérdés .. G- K. M. Kai tévcajánlaíunk 20.00: Az özvegy Kamyóné és a két szeleburdiak. Csokonai Vitéz Mihály színműve a Nemzeti Színház előadásában. Karnyóné körül két „szele- burdi” legyeskedik. Lipitlotty és Tipptopp. És nem azért lelkesednek az özvegyért, mert az valamilyen világszépe, kívánatos asszonyság. Karnyóné bizony csúf vénség, akit még csúnyábbá tesz félnótás Samu fia, meg az üzletben segédkező Lázár. Karnyónét egyedül a pénze, az üzlete teszi kívánatossá Lipitlotty és Tipptopp számára. Lipitlotty egyébként daliás aranyifjú, aki gondolkodás nélkül követi a legújabb pesti módit, egyre több adósságot csinálva Karnyóné boltjában. Tipptopp már nem fehér parókát hord, hanem feketét; nemcsak azért, mert a korom olcsóbb, mint a liszt, hanem mert az a legújabb párizsi divat. Lipitlotty Kamyóné pénzét, Tipptopp Karnyóné szobalányát szereti. Mindketten azonban a Karnyónéval kötött frigy segítségével szeretnének célt érni. A Nemzeti Színház előadásában Karnyóné; Törőcsik Mari. A salgótarjáni Mártírok úti iskola úttörőszínpada idei első fellépésén a vakáció hangulatos perceit bemutató műsorral állt tanulótársai elé. A tanév első napjaiban bemutatott nagy sikerű előadás óta sem pihennek. Karnis Rita, Kókai Rita', Telek Zoltán, Császár Ferenc és a többi úttörő színjátszó kiveszi részét az anyanyelvi tárgyak alsó tagozatos oktatásából. Szép beszéddel, tréfás bábokkal lépnek fel- A kis közösség ugyanakkor nagy lelkesedéssel készül a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére sorra kerülő iskolai rendezvényekre fotó: —kj— Oroszország mindent kimondott (1IL) „Végre befutott...” f „Iljics — írja Krupszkaja im~ attól a pillanattól kezdve, hogy a februári forradalom híre eljutott hozzánk, égett a vágytól, hogy Oroszországba menjen. Anglia és Franciaország gemmi pénzért nem engedett volna bolsevikokat Oroszországba. Iljics ezt világosan látta... Illegálisan kell utaznia, más út nincs. De hogyan?... Svéd útlevelet a svéd elvtársak útján lehetne szerezni, de akadály a nyelv nem tudása. És mi lenne, ha az útlevélben az állna, hogy néma? De az ember könnyen elszólhatja magát. — Elalszol, mensevikekről álmodsz, szidni kezded őket... és fuccs az egész konspirációnak — mondtam nevetve.” Ezt a fantasztikus ötletet követte egy még fantasztiku- sabb — és végül az valósult meg. Mi lenne, ha a német kormány — német foglyokért cserébe — átengedné a forradalmárok egy csoportját országán? Második meggondolásra ez a terv már nem is tűnt olyan képtelenségnek. Lenin és társai is tudták, hogy a németek nem a kicserélt foglyokért mondanak majd igent, hanem azért, pontosan azért, amiért az angolok és franciák lehetetlenné tették az utazást; mert a hazatérő forradalmárok nyilvánvalóan a háborúellenes tendenciákat erősítik Fétervá- rott, ami viszont Berlinnek létérdeke. Lenin azt is tudta az első pillanattól kezdve, hogy ilyen körülmények között a hazatérésnek számtalan buktatója is lehet: 1. Az Ideiglenes Kormány, amelynek hivatalos vonala a háború végsőkig való folytatása, hadbíróság elé állíthatja őket „az ellenséggel való cimborálás” miatt. 2. A bolsevikok minden rendű és rangú ellenfele — volt belőlük éppen elég — Lenin pártja ebben az időben még a szovjetekben is kisebbségben volt — politikai támadásra használhatja fel a gyűlölt Németországon való átutazást. A szervezésben közreműködött svájci kommunista, Fritz Platten írja: „Ma már nehéz elképzelni, milyen veszélyekkel fenyegette az orosz emigránsokat ennek az utazásnak a megszervezése és maga a hazautazás háború idején, ellenséges országon át. Svájcból több mint ötszáz emigráns akart családostól hazautazni. Arra törekedtek, hogy beutazási engedélyt kapjanak az Ideiglenes Kormánytól. Amikor azonban Lenin erőfeszítéseinek eredményeképpen alkalom adódott arra, hogy Mílju- kov engedélye nélkül hazautazzanak, csak 33 ember szánta rá magát...” „MINDENKI LENINT NÉZTE...” Leninnek nem voltak kételyei. Egy érdekelte: minél előbb orosz földön legyen, ahol népének, pártjának szüksége van rá. „Beszálláskor — írja Krupszkaja — sem a csomagjainkat, sem az útlevelünket nem vizsgálták át. Iljics gondolataiba merült. Lélekben már Oroszországban járt... Március 31-én léptük át a svéd határt... Feldíszített finn bérkocsikon utaztunk át Svédországból Finnországba. Itt már minden olyan otthonos, ismerős volt: rozoga, har-. madosztályú kocsik, orosz katonák. Nagyon jó volt...” „Hatalmas tömeg zárta el a finn pályaudvar előtti teret — írja az egyik szemtanú, a mensevik Szuhanov —; a villamosok is alig tudtak keresztülvergődni a tömegen... Soká kellett várnunk, a vonatnak nagy késése volt. Végre befutott. A peronon felharsant a Marseillaise... Egy kis csoport közepén jött, jobban mondva berohant Lenin... Előrerohant a terem közepéig, majd hirtelen megállt Csheidze (mensevik vezető. a Petrográdi Szovjet elnöke) előtt, mint aki teljesen váratlan akadályba ütközött.” Csheidze az akkor „divatos” egységfrázissal üdvözölte az érkezőt. Mindenki Lenint nézte. Mit tesz most, hiszen közismert, hogy sosem hitt valamiféle elvtelen egységben. És Lenin Pétervárra érkezésének első pillanatában is azt tette, amit azelőtt is, azután is, egész életében tett: közvetlenül a néphez fordult — nem az őt üdvözlő hivatalos személyiségekhez, hanem a fe- ketéllő tömeghez: „Kedves elvtársak, katonák, matrózok és munkások! Boldog vagyok, hogy üdvözölhettem az Önök személyében a győzelmes orosz forradalmat, s köszöntőm Önöket, mint a világot átfogó proletár hadsereg előőrsét..." 4 NÓGRAD - 1977. október 27. csütörtök A zenélés nagy iskolája Beszélgetés Mihály András Kossuth-díjas zeneszerzővel „Nézem az érámat. é.W. A rádiészpíker mindjárt bemondja: Bartók: II. hegedű-zongora szonátája következik. Meghallgatom, mert nagyon szomorú vagyok és szükségem van rá, hogy ugyanilyen szomorúságát valaki helyettem is elmondja a világnak.” (Kassák Lajos: Zene) Kinyitjuk a rádiót, feltesz- szük a hanglemezt, megvesz- szük a hangversenyjegyet... Menedéket, nyugalmat keresünk. Szerencsés az, aki a zenébfen megtalálja az oldódást. Változott-e igényünk a zenehallgatásban? Ugyanazért, ugyanúgy hallgatunk zenét, mint egy vagy több száz évvel ezelőtt? — erről beszélgetünk Mihály András Kossuth- díjas zeneszerzővel. — Professzor úr a Zeneművészeti Főiskolán a zenehallgatás legmagasabb rendű élvezetének tartott kamarazenét tanítja. Tapasztalata szerint hangos, siető századunkban mennyire népszerű ez a műfaj? — A kamarazene arra született, hogy az emberek otthon, a maguk szórakozására játsszák. Az úgynevezett házi muzsikálás hozzátartozott a mindennapok rendjéhez, természetes volt, hogy egy-egy családnak több tagja is igen magas színvonalon műveli a zenét. A hangszeres tudásnak ez a kultusza arra inspirálta a zeneszerzőket, hogy legmélyebb gondolataikat írják meg a művekben. És mivel a közös muzsikálás öröméért minden hangszernek jó lehetőséget akartak biztosítani, gazdagon árnyalt, virtuozitásra is alkalmat adó zeneműveket komponáltak. Ezeknek a bensőséges hangulatú, igényes alkotásoknak köszönhette a műfaj, hogy hamarosan meghódította a koncertpódiumot. Érdekesen alakult kapcsolata a közönséggel is. Sokáig úgy tartották, a kamarazene igazi élvezetet csak azoknak nyújt, akik játsszák. Az én fiatalkoromban például érdekes hangversenykísérlét alakult ki a kamarazene-koncerteken, éppen a közönség megnyeréséért. Gyertyafény mellett, félhomályban játszottak a zenészek, így próbálták mesterségesen megteremteni az otthoni muzsikálássá hangulatát. Kellemes esték voltak. Az elmúlt néhány évtizedben hihetetlenül megnőtt az érdeklődés e műfaj iránt. Ma a világ hangversenytermeiben legkeresettebbek a kamarazene-koncertek. — Mi a magyarázat? t Részben ösztönös menekülés a hajszolt hétköznapok, PÁNCÉLKOCSI A PALOTÁNÁL „Ezután — folytatja az emlékezést Szuhanov — Leninnek fel kellett másznia egy páncélautóra, a fényszóró sugarában, a zenekar, zászlók, munkások, katonák és az óriási tömeg kíséretében a páncélautó most Petrográd belvárosa felé haladt, a bolsevik főhadiszállásra: Kseszinszkaja balett-táncosnő palotájához.” Itt, a cár egykori kedvesének budoárja mellett ismertette Lenin híres Áprilisi Téziseit. Lényegük: Jó, közismert, hogy Oroszországban voltaképpen nincsenek meg a szocializmus feltételei. De a polgárság rendkívüli gyengesége miatt egyszerűen nincs más út, nincs más lehetőség, mint az, hogy a dolgozók, a munkások és a parasztok szerezzék meg, építsék ki és töltsék meg tartalommal a hatalmat. A kormány tehát megbuktatandó, minden hatalmat a szovjeteknek! A tézisek nyomán olyan vihar támadt, amelytől a reakciósok azt várták, elsöpri Lenint. Ehelyett azonban —, őket söpörte el. Harmat Endre (Következik: „Ez az ember boldog...”) az egyre fokozódó zajok elöl.' Másrészt azonban az általános zenekultúra kiterjedését bizonyítja. Az emberek először a lenyűgöző hangerővel megszólaló, úgynevezett nagy műveket ismerik és szeretik meg. Szimfóniákat, versenyműveket. Aki rendszeresen hallgat zenét, abban egy idő után óhatatlanul felébred az érdeklődés más hangulatú zeneművek iránt. Hogy példát említsek: ha valaki megismerte Beethoven összes szimfóniáját, biztos, hogy örömmel fedezi fel a zeneszerző késői vonósnégyeseiben ugyanazt a zenei monumentalitást, négy hangszeren megszólaló, csendes szépségbe rejtve. — Mi a feltétele a kamarazene további népszerűségének? — Mindenekelőtt jó együttesek, akik bemutatják a műveket. És szükségesek szép hariglemezfelvételek, hogy mindenki számára elérhető legyen ez a muzsika. Nyugodt lélekkel állítom, hogy Magyarország mindkét szempontból nagyhatalom. Nagyszerű kamaraegyütteseink vannak, akik nemcsak a hazai, hanem a külföldi hangversenytermeknek is állandó szereplői. A lemezek minőségét pedig ugyancsak a világban szerzett rangunk, a sok elnyert díj bizonyítja szavaknál jobban. — ön hogyan határozná meg a kamarazene jelentőségét? A zenélés nagy iskolájának tartom. Mert mi jelenti a szólista számára az igazi, nagy teljesítményt? A versenymű előadása. Amikor egy hangszer együtt játszik a zenekarral. Nem más ez, mint magasrendű kamarazenélés. De kamarazenét játszanak a hegedű-zongora szonáták, valamint a többi, két-három hangszerre írt szonáták előadói is. Én ennek a műfajnak élménye-ismerete nélkül hogyan' lehetne valaki jó zenekari játékos? Szabadság és fegyelem összefonódását, az egymás iránti felelősséget, az összetartozás szépségét tanítják a hangszerek egymást váltó szólójátékai a mindig másutt fölbukkanó ve- zermotívumok... Annak aki melyen átérzi ezt a zenét, egy kicsit talán még élni is segít... László Ilona Egy tizein feungelkorszak után Vietnam Hasonbiny tartod mányában, Baviban az X. sz. Elektromos Műszergyár most ünnepli 10 éves születésnapját. Ifjú kora ellenére aZ üzem jelentős szerepet játszik a köztársaság gazdaságában. Alighogy megkezdte a termelést — 1967-ben —, máris evakuálni kellett a gyárat a dzsungelbe, az amerikai légikalózok elől. S így kezdetben mindössze 100 emberrel nagyon egyszerű műszereket készítettek. Mikor a dzsungelkorszak véget ért, az üzem kibővült, műszaki iskolát alapítottak, amely fiatal kádereket képzett. Ma már vállalati kollektívája több mint tízezer fő — akiknek jelentős része a Szovjetunióban és más szocialista országokban tanult. A Baviba visszatelepült üzem több mint 40-féle nagy pontosságú elektromos műszert gyárt, köztük vezérlőpultokat, elektromágneses indítóberendezéseket, elektromos reléket... Az 1976—80-as ötéves terv végére a gyártót modellek számát százra eme- lik.
