Nógrád. 1977. október (33. évfolyam. 231-256. szám)
1977-10-23 / 250. szám
Tamás István Káldi János: A Karszt-hegységben Konsztantyin Pauszfovszkij: A nyöff köpenyes i szavak fegedbe hajított pacsirta dárdái rozsdásan visszahullnak kiáltásomra Visszhang sincs már. Másfajta évek tőlem idegen divatjait húztad életedre. Eltaszító fogadalmam mikor őszbe ér csiszolgatom céltalanul mégis volt egyszer egy tekinteted nincs-több ékkövét / így igaz. Nincs ennyi csúcs-völgy sehol a világon, hol van az elme, hogy ennyit kitaláljon? Csak tölgyek, tölgyek és fenyők végtelen búcsújárása, lelkes imája a kék-virágú ég alatt. S fölül: ott a világ legszebb csodája, a nyáralkonyi Nap. Ügy világít itt a táj felett . óriás kereke, mintha nem jönne vissza i többé sohase. Tájékoztatás és propaganda r £'Á művelődés alapvető eszközei és lehetőségei a megye lakossága számára javuló színvonalon biztosítottak, bár rétegenként és településenként ma is jelentősek a különbségek. A családok 78 százalékának van televíziója, rádiója, a lakosság több mint négyötöde rendszeresen, vagy alkalmanként hallgatja a kulturális műsorokat. A felnőtt lakosság 25 százaléka a közművelődési könyvtárak beiratkozott olvasója. Az ismeretek gyarapítását a tömegkommunikációs eszközök, a könyvek, a folyóiratok mellett eredményesen segítik az előadások, a szakkörök. Megyénkben az ismeretterjesztő előadásokat évente 110—130 ezer fő hallgatja meg. A művelődés kedvelt és tömeges formája a mozi. A látogatók száma az utóbbi években ismét emelkedik, egyre nő a magyar, a szovjet és más szocialista országok filmjeinek nézőszáma. A zenei kultúra fejlődését alapozzák meg zeneiskoláink.” Az idézetet az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának 1974-ben elfogadott közművelődés-politikai határozatából vettük. Az adatok szemléletesen tárják elénk az adott időpont művelődési helyzetét, ugyanakkor viszonyítási alapul is szolgálnak a mara, az eltelt három esztendő fejlődésének értékelésére. Mert a fejlődés — egybehangzó vélemény, melyet a mindennapok gyakorlati tapasztalata támaszt alá — nyilvánvaló és egyértelmű. Mint ahogyan az is, hogy kulturális életünk fejlődése lehetne az eddigieknél határozottabb, erőteljesebb és gyorsabb ütemű. Természetesen ennek számos eltérő, de egymással összefüggő oka van, melyeknek még csak vázlatos ismertetését sem vállalhatjuk ezúttal magunkra. Az okok szövevényéből azonban egyet most mégis kiemelünk. Kiemelünk azért, mert úgy érezzük: ez a további fejlődés szempontjából lényeges, hogy még jelentékeny tartalékai vannak, noha a feltételei általában — mind anyagi, mind személyi vonatkozásban — adottak. Csak éppen helytelen szemlélet, kényelmesség folytán ma még jobbára kihasználatlanok. A kultúra, a közművelődés propagandájáról, népszerűsítéséről, a különböző rendezvényeknek a megfelelő közönséghez való eljuttatásáról van szó. ★ Mi jellemzi mai művelődési propagandánkat? E tekintetben három, általánosnak mondható típusba sorolhatjuk a közművelődési intézményeket. Egyikbe tartoznak a.művelődési központok, amelyek többsége jó anyagi körülmények között, elégséges munkaerővel tevékenykedik. Másikba számíthatjuk a nagyobb településele művelődési házait,’ melyek a megyei, vagy járási támogatás mellett rendszerint egy-egy üzem, szövetkezet pénz- beni segítségét is élvezik, munkatársi ellátottságuk azonban csak viszonylag kielégítő. Végül a harmadik csoportba „skatulyázhatjuk” a kis települések — nagy számban találhatók ilyenek Nógrádban — intézményeit, melyek sokszor nagyon szűkös, sőt csak a fenntartást biztosító anyagiak birtokában, egyetlen vezetővel, afféle mindenessel végzik közművelődési feladataikat. Az osztályozás nem tagadhatjuk — önkényes. de szükségszerűen az. Hiszen, ki tagadhatná, hogy nemcsak a művelődési, szórakozási lehetőségek biztosításában, azok választékában és milyenségében van közöttük eltérés, hanem a kulturális propaganda lehetőségeiben is. A művelődési központok rendezvényeiket — az utóbbi időben már csaknem kivétel nélkül — műsorfüzetekben propagálják, nagyméretű, könnyen áttekinthető transzparenseket készítenek, plakátokat ragasztanak ki a legkülönbözőbb helyekre, s üzemi és személyes kapcsolataik révén élnek a szóbeli tájékoztatás alkalmaival is. A műsorfüzetek, a transzparensek kivételével vonatkozik ez a nagyobb települések művelődési intézményeire is éppúgy, mint a kisebbekére, bár ott a szóbeli tájékoztatáson belül nem az ütemi, hanem a személyes kapcsolat, ismeretség dominál. Sokfélék tehát a lehetőségek, s általában alkalmazzák is ezeket művelődési házaink. S, mégis — összességében — propaganda- tevékenységükkel nem lehetünk elégedettek. Nagyon gyakran tapasztalhatjuk szerte a megyében, hogy jobb sorsra érdemes előadások, legyenek azok színházi, vagy ismeretterjesztő rendezvények, fulladnak bele a gyér érdeklődésbe, vagy éppen a teljes érdektelenségbe. S a népművelők ilyenkor mentegetőznek; ők megtették a magúkét —, így aztán néhányan a közönséget okolják a sikertelenségért. Ha azonban jobban a mélyére nézünk egy-egy ilyen esetnek, kiderül, hogy a népművelő tett ugyan lépéseket a közönség becsalogatására, de korántsem annyit, amennyit az adott esetben illett volna. Megelégedett egy-két telefonnal, a rendezvény kiplakátolásával, vagy azzal, hogy a műsorfüzetet eljuttatta az üzemekbe. Azzal már nem sokat törődött —, s itt kapcsolódik be az üzemi szakszervezetek és egyéb szervek felelőssége —, hogy a füzetek, a meghívók eljutottak-e az emberekhez, vagy csak ott hevernek valamelyik iroda fiókjának mélyén, vagy a gyári portán, amire már szintén volt példa. Nem hiszem, hogy azt is különösen Indokolnunk kellene, hogy a plakátki ragasztás a tömegtájékoztatásnak csupán egyik eszköze, amely csak más formákhoz kapcsoltan alkalmazható eredményesen. Ugyanez áll a telefonos, vagy szóbeli tájékoztatásra is. Az eddiginél tehát mindenképpen szervezettebb, a társadalmi tömeg- és politikai szerveket hatékonyabban bekapcsolt, a közművelődési aktívák széles hálózatára épülő kulturális propagandára van szükség. Ezt kívánja tőlünk maga a műsor, a közművelődési határozat, társadalmunk szellemi fejlettségének mai színvonala. A kulturális tájékoztatásban —j mint másban sem — nem várhatunk a másikra; mindenkinek egyszerre kell lépili, de a rendezvényt szervező szerv által összehangoltan, irányítottan. Hiszen a kultúra, a művelődés — a párthatározat ebben is világosan állást foglalt — közös ügy, közös munka, közös szervezés, közös felelősség. * A kulturális propaganda terén különösen a Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat fejlődött sokat. Kiadványai, rejtvényei, különféle akciói nagyon jói sztíígálják a tájékoztatást, az érdeklődés felkeltését. Rajzolt transzparensei a legkisebb községek mozijaiba is eljutnak. A balassagyarmati művelődési központ szintén sokat tesz a közönség megnyeréséért. Többek között a közönségvéleményeket összegyűjtő ládikát rakott ki az intézmény utcai falára. Részben elismerően szólhatunk a salgótarjáni megyei művelődési központ igyekezetéről is. valamint több gyár. vállalat — például az SKÜ, a ZIM, a nagy- bátonyi harisnyagyár stb. — szervezési tevékenységéről. De —. mint elöljáróban is jeleztük — még mindig meglehetősen félgőzzel végzett munka a propaganda kulturális életünkben. További jellemzője, hogy szegényes és kampányjellegű. Itt is nagvobb tudatosságra, tervszerűségre volna szükség. Nem ártana a megyei sajtót is rendszeresebben és pontosabban tájékoztatni a rendezvényekről, mert bizony ma még meglehetősen sokat kell „csengetni-kilincselni” egy-egy megbízható információért. Csupán azért, mert a tájékoztatás helyben, az intézményekben nem megfelelően szervezett. Tudjuk, a propaganda színvonalának javítása nem old meg önmagában és egyosa- pásra nagyobb erőfeszítéseket igénylő gondokat — nem csodaszer. De a kulturális tevékenység nagyon fontos része. Üiabb keletű mondás: a jó bornak is kell a cégér. Hát akkor — elnézést a profán társításért — miért ne kellene a kultúrának, a művelődésnek, a jó rendezvénynek! Sulyok László öregember* — részlet — Nálunk Oroszországban ezer meg ezer a mezők és ligetek kőzett megbúvó kis falu. Ezer meg ezer a falu. amelyekre ugyanúgy nem figyel föl az ember, (mint a szürke mennyboltra, vagy a szőke parasztgyerekekre. Ezek a gyerekek, ha ismeretlennel találkoznak, mindig szemlesütve állanak meg. de ha egyszer fölvetik a tekintetüket, oly nagy bizalom csillan meg benne, hogy belesajdul az ember szíve. A megszámlálhatatlan Fenyőfáivá. Miklósfalva és Leégett udvar között igen ritka a megjegyezhető, netán a szokatlan nevű, mint például Jóreménység foka a tambovi területen, vagy Bölcsőcske. valahol Osztrogozsszk környékén. Mindig úgy rémlik, hogy az effajta szokatlan nevű falvakban , rendkívüli históriák esték, innét ered a nevük isígy gondoltam magam is amíg csak kevéssé ismertem az orosz falut- De később, évek múlva, amikor már sikerült jobban megismernem az országot, meggyőződhettem róla- hogy alig van olyan falu — még ha a legistenhá- tamögöttibb ds —, amelynek ne volnának jeles történetei és alakjai. Nézzük például a mai tulai területen Jefremov városkának környékét; ez az a Jef- remov. amely Csehov szaval szerint Oroszország járási székhelyei közül a legelmaradottabb. Milyen eldugott falvak vehették körül ezt a kis várost! Első pillantásra csakugyan így is volt, de csak az elsőre. Ezerkilencszázhuszonnégy egész nyarát Jefremov mellett töltöttem, egy Bogovo nevű kis faluban. A forradalom hetedik évében jártunk, de szemre még alig volt valami változás- . A falu határában most is foghíjas zabtáblák zizegtek szárazon; rohamokban zúgott el fölöttük a szél- A bölcsőkben most is piszkos-fakult fej- kötős csecsemők feküdték; belepte őket a légy. Szekerek nyikorogták be a piaci napokon az országutat, kapcás menyecskék rázattálk rajta magukat, s látszatra vidám, sipító hangon pajkos nótákat énekeltek. A Kraszivaija Me_ csa nevű, kis folyó pedig zúgott az elkorhadt gátnál. Így teltek-múltak napjaim Bogovóban. s' megtudtam,-Pansztovsrfdj elkes-zélásé- nek részletét a Szovjet Irodalom 1977. novemberi számából közöljük. hogy nem messze J ef rém övtől áll még Lermontov édesapjának portája, s a szárazságtól repedező udvarházban, a falon függ a költő porlepte útiköpönyege. A hagyomány szerint Lermontov betért apjához, miközben kaukázusi száműzetése felé tartott- Megtudtam, hogy a Kra- szivaja Mecsa partján vadászott Iván Szergejevics Tur- genyev, Jefremovban pedig megfordult Csehov és Bunyin. De mindez csak egy darab múlt volt. En viszont a jelen vonásait kutattam, olyan embereket, akik áz új korszakhoz tartoznak. Ám épp Bogovóban egyetlen résztvevője sem akadt a polgárháborúnak, senki, aki a közelmúlt eseményeiről tanúskodhatott volna. ’ Viszont éppen ebben a faluban lakott, mintha csak szántszándékkal történt volna, egy bizonyos nyugalmazott cári ezredes, a hírek szerint hallgatag, magányos ember- Senki sem tudta nekem megmagyarázni, miért éppen Bogovóban telepedett le— Él-éldegél — mondták a falusiak. — Kárt eddig nem tett. Vásárolt egy házikót maga főzi magának a krumplit, osztáh pitymalattól nap- áldoztáig pecázik a vízen. Ugyan, mit kérhetnénk tőle számon: bizony, öregecske. — De miért éppen Itt lakik? — Ördög tudja! Nemigen tartanánk ildomosnak, hogy kérdezősködjünk tőle. Nyárnak évadján jött, és megtelepedett- Csöndes vidék ez a miénk- Öt. az egykori katonatisztet nyilván itt háborgatják a legkevésbé, ön is tudja. hogy manapság egy katonatiszt: akár a leprás, messze kitér előle mindenki. A Krasznaja Mecsa partján, a malomgátnál találkoztam össze ezzel a nyugalmazott ezredessel. Hűvös, borús nap volt. néha nyáron Is van ilyen. Laza felhők hömpölyögtek a talaj fölött, esőcseppek csapódtak ki belőlük kelletlenül Az eső később elálltHorgászni mentem a ma- lomzuhogóhoz- A gát egyik gerendáján ott ült egy hosszú ősz szakállú, sovány öregember. viseltes tiszti köpeny és szürke sapka volt rajta. Az egyenruha aranyozott gombjai helyén közönséges fekete gombok voltak fölvarrva a köpenyére, az asszonyok kabátján vannak ilyenek. Gázcső könyökéből eszká- bált, kurta pipát szívott- A pipa nyilván nagyon nehéz volt; amikor az öreg kiverte a gerendán, úgy hangzott« mintha szöget verneEgyetlen bottal horgászott, és eleinte ügyet sem vetett rám. Én három bottal horgásztam ezért aztán egyre-másra megszöktek tőlem a halak, miközben az egyik horogra kukacot tűztem, a másikon, mintegy bosszantásul, harapni kezdett a hal. Odanyúlok; de már késő: csak a kettéharapott kukacot húztam ki a vízből. Az öreg viszont időnként nagy kényelmesen jókora ólomszínű paducokat és kövér veresszárnyú koncéro- kat emelgetett ki. Rosszallóan köhintett- nézte a gerendámat, a botjaimat- Szemmel láthatóan idegesítették. Végül nem álhatta tovább, megszólalt: — Egy bottal kell pecázni; fiatalember. A lelki egyensúly céljából. Mert emígy csak az idegeit teszi tönkre. Megfogadtam a szavát, két zsinórt föltekertem, csak egy bottal horgásztam tovább; Fogtam ts mindjárt egy hatalmas sügért- Az öreg nevetni kezdett: — Látja! — szólott- —Egyszerre három puskából nem lőnek három céltáblára, mert akkor egyik sem talál. Lém. maga is olyan kegyetlenül elhibázza. hogy rossz nézni. Erősen alkonyodott, a folyó mellől visszaindultunk Bo-go- vóba. Az öreg lassan lépkedett, nézett a lába elé. egyszer sem emelte föl a fejét; Ezért aztán csak a barátságtalan, sűrű éjszakában értünk be a falubaÚtközben csak azt beszélte el nekem, hogyan kell megfőzni a borsót paduccsalé- teknek- Nem volt megfelelő pillanat, hogy megkérdezzem tőle, voltaképpen kicsoda és miért Bogovóban telepedett meg. Ügy tudtam, itt az ég egy világon / kívül senkije sincs. Nyugaton lassan elszíntele- nedtek a bíborvörös felhők; Búsan vimyákolt egy vakvarjú. Ismét hideg, súlyos eső-' cseppek koppantak a bojtorjánleveleken. Ez az esti komorság valamiképpen az öregkor magányosságára terelte gondolataimat, a nyűtt köpenyes emberre, aki mellettem ballagottEgész beszélgetésünk alatt az öreg csak egyszer tett. említést önmagáról: az első világháború előtt parancsnoka volt a lengyelországi Osowiec erődjének. Bizony, ott, a Bi- ebrzában nem csak ilyen paducokat fogott! Venessa Bell: Virágok az ablakba«.
