Nógrád. 1977. október (33. évfolyam. 231-256. szám)

1977-10-16 / 244. szám

?

i

)

K

Vlagyimir Szviridov:

Féltékeny

VJzergej Nyikolajevicsnak ^ sehogy sem jött álom a szemére. Hogyan is alhatótt volna, amikor mindenféle kínzó gondolat motoszkált a fejében! Szergej Nyikolajevics ide-oda forgolódott, az életről töprengett és szenvedett. Már régen nem töprengett ilyen erősen. Erre az éjféli töprengésre és izgalomra pedig tulajdon feleségének, Nyinának különös viselkedése adott okot. Egy évvel ezelőtt, amikor Szerges Nyikolajevics először ment vidéki kiküldetésbe, Nyina ezt rendkívül rosszallóan fogadta, még sírt is.

S azóta mindig éppígy fel- Indult, valahányszor ő eltá" vozott hazulról.

Tegnap azonban Nyina váratlanul maga érdeklődött az iránt — mégpedig valahogy igen gyanúsan —, hogy ő mikor készül vidéki kiszállásra. Sőt, mi több: a dátumot is pontosan tudni akarta.

Szergej Nyikolajevics mindezt azonnal megjegyezte, és ugyancsak szöget ütött a fejébe a dolog.

Csak nem képes ez az asz- szony!... — e szörnyű gondolatra Szergej Nyikolajevics igen pocsékul érezte magát. Dehogy, ostobaság — próbálta meggyőzni saját magát, de sehogy sem sikerült. Szergej Nyikolajevics csendesen a másik oldalára fordult, és figyelmesen szemügyre vette a feleségét.

Biztosan szeretője van! És féltékenységtől gyötrődve kétségbeesetten beharapta az ajkát. Nyina most bizonyára éppen erről az alakról álmodik!

Elviselhetetlen émelygés fogta el, a gyomra majd kifordult, és Szergej Nyikolajevics óvatosan, nehogy felkeltse a feleségét, kibújt az ágyból és papucsban kiosont a konyhába. A sötétben megkereste a konyakosüveget, megivott egy pohárkával, és ekkor szinte megdermedt a rémülettől.

De hátha Nyina megtudta, hogy én meg Galina Petrovna?... Akkor mindennek vége! — motyogja magában és lázas sietséggel fontolgatni kezdte, vajon rendelkezhet-e felesége ilyen kompromitáló adatokkal. De azután megnyugodott: felesége semmit sem tudhat, ez lehetetlen.

ö, ugyanis a konspiráció legszigorúbb szabályai szerint alakította Galina Petrovnával viszonyát. Az asszony szemében ő szigorúan titkos munkát végző fizikus volt, és Galina Petrovna nem ismerte a címét, még az igazi nevét sem tudta — csak Gyimának szólította.

„Egyszer majd mindent megtudsz — suttogta Szergej Nyikolajevics kíváncsiságot keltő hangon az asszonynak, és közben nyájasan simogatta a kezét —, egyelőre azonban bocsáss meg, drágám, ez államtitok!”

Szergej Nyikolajevics ritkán járt Galina Petrovnához — havonta körülbelül egyszer, amikor kiküldetésre utazott.

Tehát, ha Galina Petrovna nem jöhet számításba, akkor csak egyvalami maradt —, hogy a felesége megcsalja Szergej Nyikolajevics lassan lépkedett az egyik sarokból a másikba. Gondolatban a hitvesi hűtlenség legvisszataszí- tóbb képeit rajzolta maga elé, és haragjában a fogát csikorgatta.

lVfásnap közöjte feleségével, hogy két napra kiküldetésre utazik, és szokás szerint elment Galina Petrovnához.

Az asszony örömmel fogadta váratlan megjelenését.

— Ez aztán a meglepetés!

Szergej Nyikolajevics elővett az aktatáskájából egy üveg „Gurdzsan”-t meg egy doboz csokoládébonbont.

— Miért vagy ilyen komor? — érdeklődött Galina Petrovna. — Történt valami?

— Ugyan mi? — felelt kérdéssel, szórakozottan Szergej Nyikolajevics — Sok a munkám: kísérletek, meg mindenféle vesződség. — Figyelmes pillantást vetett az asszonyra, és hirtelen düh fogta el: Én itt édelgek ezzel a nőszemély- IVel, ni csak, hogy kikente-ki- fente magát, még műkontyot is feltűzött, valóságos szépségkirálynő! — az én Nyílnám pedig most alighanem valamilyen mákvirággal enyeleg- Minden asszony egyforma. Pfuj! Ez a nő pedig, ugyebár, a nagy fizikust szereti. Bezzeg, ha tudná, ki vagyok én valójában és, hogy három gyermekem van — akkor aztán elképedne! Be sem tehetném ide többé a lábamat

— Mi van veled, drágám? Talán sugárzás ért? — aggodalmaskodott Galina Petrovna,

Szergej Nyikolajevics azonban — se szó, se beszéd —,

kiment a lépcsőházba, és hangosan becsapta az ajtót. Elhatározta, inkognitóban, váratlanul hazatér, hogy saját szemével győződjön meg mindenről.

ség

Előbb telefonált. Nyina nem vette fel a kagylót- Akkor Szergej Nyikolajevics határozott léptekkel hazafelé indult. A lakásban csend volt, csak a hűtőszekrény rázkódott ösz- sze olykor zúgva.

Bizonyára elmeht valahová, villant át Szergej Nyikolajevics agyán a gondolat.

Benyúlt a hűtőszekrénybe — és elképedt. Abban páralepte konyakos- és borosüvegek, ínycsiklandó hideg falatok sorakoztak, s mindez irigységet keltett benne, amikor pedig a kedvenc tortájára is rábukkant — bősz harag és felháborodás fogta el.

„Hát jól van, megmutatom én nektek — szorította ökölbe a kezét mérgesen Szergej Nyikolajevics. Mindkettőtöket megöllek!”

Nyina vagy két óra múlva jött haza.

— Már megérkeztél! — kiáltotta örömmel és átölelte a férjét- — Csak holnapra vártalak.

Szergej Nyikolajevics bizalmatlanul mustrálta a feleségét.

— Nos, hogy tetszem, megjárja? — Nyina fordult-per- dült, hogy megmutassa a frissen készült, divatos frizuráját.

— Talán megmagyaráznád, mit jelent mindez? Bor, torta, új frizura — sziszegte a foga között Szergej Nyikolajevics. Vagy valamilyen ünnep van?

— Persze, hogy ünnep van — nevetett az asszony. —Holnap lesz a születésnapod- A kedvenc tortádat is megvettem.

— Ö, hát persze egészen megfeledkeztem róla — motyogta a férfi.

— Úristen, én itt ülök tétlenül — csapta össze a kezét Nyina —, te meg biztosan éhes vagy?! — Gyorsan összecsapok valamit, jó? — és kiszaladt a konyhába.

<2 zergej Nyikolajevics épedig szorosan bezárta az ajtót és feltárcsázta Galina Petrovna telefonszámát.

— Gálocska, én vagyok, Gyima. Eocsáss meg, kérlek, amiért olyan gorombán viselkedtem- Egészen kimerültem. Ezek a kísérletek, meg a sok vesződség, magad is tudod, tönkreteszik az ember idegeit Igen, a kővetkező héten okvetlenül benézek. Viszontlátásra. Csókollak,

Szergej Nyikolajevics halkan felnevetett — nehogy meghallja a konyhában a felesége —, és letette a kagylót.

(Gellért György fordítása)

Készül

a „Magyar zenetörténet”

A budai várnegyedben egy* emeletes műemlékházban található a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete. „Társbérletben” lehet hiszen egy táblán az is olvasható, hogy itt van a nemzetközi hírű Bartók-archívum, s az eleddig még ismeretlen Zenetörténeti Múzeum.

A kapualjban gótikus ülőfülkék, a lépcsőházban nagyméretű Bartók-fotó, a szobákban a boltíves mennyezet alatt íróasztalok szomszédságában szép, régi hangszerek, könyvek, dokumentumok, lemezborítók. Ilyen külsőségek között dolgozik Ujfalusi József zeneesztéta igazgatása alatt a Zenetudományi Intézet. De hogyan? — erre Szekeresné Farkas Márta, az intézet tudományos munkatársa válaszol. így kis helyreigazítással kezdi.

*

— Nem vagyunk társbérletben, hiszen mind a Bartók- archívum, mind pedig a Zenetörténeti Múzeum az intézet szerves része. Az Országház utca második oldalán, az MTA több tudományos intézete között dolgozik a népzenei főosztályunk.

A közelben épülget az új otthon. Az eredeti tervek szerint már 1975-ben beköltözhettek volna. A régi műemlék, illetve műemlékjellegű ház átépítése sok nem várt nehézséggel járt — ezért még egy jóidéig itt szűköskődnek.

Az utcáról közben német, angol nyelvű szófoszlányok hallatszanak fel. A hazánkban megforduló sok-soK külföldi vendég közül most né á rnyán odalent Bartók és a múzeum nevei oöngészve, azon tanakodnak, hogy mi is lehet itt, bejöhetnek-e?

Sajnos nem. A szoba, — mely a XX. század legnagyobb magyar zeneszerzőjének emlékét idézi, személyes tárgyait őrzi és sok-sok dokumentumot — munkahely,, ahol Somfai László vezetése alatt kutatók dolgoznak. Természetesen helyet szorítanak a külföldről érkezett kollégáknak, Bartók-kutatóknak. A nagyközönség számára azonban nincs nyitva az intézmény.

Az archívum munkatársai nemcsak Bartók Béla életművének kutatásával és feldolgozásával foglalkoznak. A Zenetudományi Intézet egyik legfontosabb feladata az ötkötetesre tervezett Magyar Zene- történet összeállítása, megírása. Nagy átfogó műnek szánják. (Az első kötet már elkészült, nyomdára vár.) Az V. kötet tartalmazza majd a XX. század zenéjét. S ki gondolná, hogy ennyire közel lapjainkhoz, annyi sok feltáratlan, ismeretlen anyag vár feldolgozásra. Ezt is a Bartók-archívum munkatársai végzik.

•*

A Zenetörténeti Múzeum, amely idestova tíz esztendős — 1969-ben létesült — azon kevés múzeumok közé tartozik7, amelynek anyagát eddig még nem tudták bemutatni. A kétszáz hangszer között — amely gyűjteményüket képezi

— híres zeneszerzők és előadóművészek hangszerein kívül régi és érdekes darabok vannak. És sok más emléktárgy is. Évek óta gyarapodik a raktári készletük. (Ezt a szó szoros értelmében kell érteni, hiszen itt az Országház utcában csak mutatóban van egy-egy hangszer, a többi értéket az óbudai és a soroksári raktár őrzi.) Ha majd elkészül a székházuk, akkor lesz arra hely és mód, hogy a múzeum — amelyet Falvy Zoltán, az intézet igazgatóhelyettese irányít — betöltse feladatát, s a magyar zenei élet összegyűjtött és feldolgozott tárgyi emlékeit bemutassa.

A jövő terveiről szólva, meg kell említenünk az intézet ígér? gazdag könyvtárát. Sikerült megvásárolniuk néhai Major Ervin zenetudós soksok régi és becses példányokat tartalmazó magánkönyvtárát. Emellett évről évre gyarapítják könyv- és lemeztárukat régi és a legmodernebb irodalommal, előadásokkal. A gyűjtemény is raktárban van, így még a kutatók számára is nehezen hozzáférhető, úgy tervezik, hogy ez is nyilvános könyvtár lesz, ahol nemcsak zenetudósok, de a zeneszerető közönség is kedvére lapozgathat nézelődhet és olvasgathat.

★

Rangjának, jelentőségének

Lóránt

János:

KUBAI

EMLÉK

Művelődni jó

MÉG TAVASSZAL, a színházi idényben történt: az egyik sikeres darab előadásán — miközben a pénztárt számosán és hiába ostromolták jegyekért — üres maradt egy teljes széksor. Kiderült, hogy az oda szóló jegyeket egy szocialista brigád vásárolta meg, ám közülük mindössze egy valaki akadt, aki el is ment az előadásra. A brigádnaplóba aztán — feltehetően — bekerült a színdarab címe, s a rövid közlés, hogy „a brigád” megnézte, ezzel teljesítette egyik, művelődésre vonatkozó vállalását.

Nincs szükség névre és címre a fenti esethez, mint ahogyan a következőkhöz sem: egy londoni társasutazáson fakultatív program volt a világ legnagyobb múzeumának, a British Múzeumnak a meglátogatása. Aki nem ment el, az időt vásárlásra vagy bármi másra felhasználhatta. Mi tagadás: a magyar csoport nagyobb része az utóbbit választotta, s ők már régen a vacsoránál ültek, amikor fáradtan megérkeztek a múzeumlátogatók. Nem éppen véletlenül: egy szocialista brigád tagjai, akik csak akkor mondták el, hogy ők a többi között éppen ezért a lehetőségért neveztek be a társasútra.

Lehetne olyan következtetést is levonni a fenti két esetből, hogy az emberek különbözők, kit ez, kit az érdemegfelelően külön osztály foglalkozik a XIX. század magyar zenéjével. Az osztály nagy feladata a Magyar Zenetörténet e korszakának ösz- szeállítása. Liszt Ferenc áll e korszak zenekutatásának középpontjában. Erről már a nagyközönség is értesülhetett, luszen a közelmúltban jelent meg Legény Dezső Lisztről szóló könyve.

A zene és a társadalom kapcsolata elméleti, de korántsem elvont téma. Ma Magyarországon nemcsak kiváló zenészek, zeneszerzők és előadóművészek, zenekarok és kórusok élnek, hanem zeneszerető közönség is. A népzenének, a komoly zenének és a modern zenének is megvan a maga tábora, de sokszor „keverednek is e frontok.” Hiszen a népzene szeretete nem zárja ki a komoly zene iránti lelkesedést és viszont. Nos tehát érdekes a zene és az emberek kapcsolatát kutatni, a zenének a különböző embercsoportokra gyakorolt hatását tárgyalni (például munkásdalok kialakulása stb). Ma- róthy János vezetése alatt a kutatók most a pártosság és népiesség témán dolgoznak.

*

Az utca túli elén dolgozik a Sárosi Bálint vezette népzenei főosztály. Munkájuk gazdag és sokrétű, hiszen dal- iamkutatástól a néptáncig sok mindennel foglalkoznak (a Magyarországon élő nemzetiségek zenéjével éppúgy, mint a hazájuktól távol élő magyarok zenekultúrájával).

Kálmán Györgyi

kel. Ennél azonban sokkal fontosabb a másik, bízvást levonható tanulság: azok,

akik komolyan veszik, átérzik a szocialista brigádmozgalom jelentőségét és tartalmát — valóban akarnak művelődni. Ahol és amikor pedig nem veszik igénybe az erre adódó lehetőségeket, ott a szervezésben és — nem utolsósorban — a felajánlás formálisságá" ban van a hiba.

Művelődni aligha lehet úgy, hogy egyik napról a másikra valaki kitűzi a célt más vagy mások elé: ezentúl művelődjetek! Még csak úgy sem, hogy a brigádvezető — vagy akár együtt, az egész brigád — átböngészi a kiadott színházi-, vagy moziműsort, találomra rábök valamelyik címre, s akkor már a továbbiak csupán a közönségszervezőn múlnak. Amikor pedig megvan a jegy, s becsülettel kifizették az árát, egyszeriben „magánügynek” tekintik, hogy ki megy el, ki nem, vagy éppen sorshúzással döntik el, hogy ki „képviselje” a brigádot

Magyarországon — noha ml ritkán mondjuk, de külföldön közismert — igen olcsón^em- zetközi összehasonlításban szinte nevetségesen kis pénzért lehet művelődni. Az alkotmány biztosítja a művelődéshez való jogot, s az idén alkotott művelődési törvény az egész ország közvéleményének, érdeklődésének előterébe állította a művelődés ügyét. Idézni is érdemes ebből a törvényből: „A közművelődésben való részvétel állam- polgári jog, egyben minden állampolgárnak — képessége, képzettsége és érdeklődése szerint — önmaga és a társadalom iránti kötelessége.”

ALIG NÉHÁNY hónapja

zajlott le a szocialista brigád- vezetők V. országos tanácskozása. Záró állásfoglalása kimondja: „Az országos tanácskozás küldöttei szükségesnek tartják, hogy a szocialista brigádok gyorsabban lépjenek előbbre a közösségi gondolkodásban, a művelődésben, életük szocialista módon való alakításában”.

A két idézetből is világosan kitűnik: ma már eljutottunk odáig, hogy a művelődés nem csak jog, hanem kötelesség is. Ami a gyakorlat nyelvére lefordítva azt jelenti: újat, az átlagosnál többet, jobbat, szebbet alkotni csak az képes a modern társadalomban, aki művelődik, sokoldalúan képezi magát. Márpedig a szocialista brigádok éppen azért alakultak, hogy a munkahelyeken, a termelésben élen járjanak, példát mutassanak.

BIZONYOS műveltségi szintet eleve feltételez az, hogy valaki szocialista brigádtag legyen. Nem utolsósorban azért, mert munkája eredményét, értelmét is kell látnia: nagyobb távlatokban gondolkozik, nemcsak az általa megmunkált alkatrész érdekli, hanem az abból létrejövő nagyobb egész, az új termék, s

azon tűi az üzem, a gyár, az ország, a társadalom, amelynek haszna lesz munkájából, s amely kárát vallja a rossz munkának. Számos szocialista, vagy e címért dolgozó brigád ezért válogatja meg újonnan felveendő tagjait: hanyagul dolgozó, nemtörődöm, munkahelyére ittasan járó ember általában nem kerülhet be a szocialista brigádtagok közé.

Akit pedig érdekel a munkája — az igyekszik minél többet megtudni róla. Érdeklik az új munkamódszerek, előbb csak a technika, aztán már a tudományos vívmányok is, s ahogyan összeforr a brigád, úgy növekszik a tagok érdeklődési köre is. Ám csak akkor, ha valóban közös a munka, a célok megbeszélése, közösen határozzák el azt is, hogy mit olvassanak el, mit nézzenek meg, hogyan gyarapítsák szakmai és általános műveltségüket.

SOK SZÉP és jó kezdeményezés hiúsult már meg — a formalizmus miatt. Kétségtelen, hogy nehéz dolog egy brigádnak — néhány vagy több embernek — igényeit, érdeklődési körét, kultúra Iránti fogékonyságát összeegyeztetni. Mérce, általános szabály — nincs és nem Is lehet. Ám szinte minden brigádban vannak emberek, akiket megragadott egy könyv tartalma, egy festmény szépsége, egy színdarab fordulatossága. Élményeinek elmesélése — talán — bekerül a brigádnaplóba. De ha csak ennyi történik, aligha elégszik meg az élményszerző: másokkal is megkedveltetni a kulturális értékeket, mások érdeklődését is felkelteni, aztán közös élményeket szerezni — ez a szocialista brigádok és brigádtagok immár törvénybe is foglalt kötelessége.

Ingyen belépőket kapnak a szocialista brigádok az ország valamennyi múzeumába — jelentette be az említett tanácskozáson a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója. Még szorosabbnak kell lenniük a kapcsolatoknak a munkások és a művészek között — erről beszélt egy nyomdász- brigádvfezető. Mindez ugyanabba az irányba mutat: a műveltség közkinccsé tétele, s ezen belül első helyen a szocialista brigádok művelődése felé.

MÚLNAK AZ ÉVEK, a

szocialista brigádmozgalom már kinőtte a gyerekcipőket. Egyre nagyobbak a követelmények, hiszen egyre magasabb a mérce, egyre többet jelent „szocialista módon dolgozni, tanulni és élni”. A bevezetőben említett színházi példa talán évekkel ezelőtt még csak fejcsóválást váltott ki — ma már ritka kivételként sem szabad hasonlónak előfordulnia. A műveltség mindinkább a szocialista brigádmunkának, egymás nevelésének közös tevékenységüknek lényegéhez tartozik.

Várkonyi Éné

NÓGRÁD - 1977. október 16., vasárnap

/