Nógrád. 1977. október (33. évfolyam. 231-256. szám)
1977-10-02 / 232. szám
Beruházni csali pontosan, szépen... Lézeres villanykapcsoló MunkaerS-sxüksí’glet Many Igen, a költő sűrűn kölcsön vett szavaival élve, bár némileg átalakítva azokat, bízvást állíthatjuk, így lenne érdemes. Ügy tűnik azonban, könnyebb a csillagoknak pontosan, szépen menniük az égen, mint általánosan, minden beruházásnál elérni a pontos, jó minőségű, tehát szép munkát Tegyük hangsúlyossá az ismétléssel: általánosan, minden beruházásnál. Példáink, tényeink. tapasztalataink ugyanis gyarapodó mennyiségben vannak arra, miként lehet ilyen módon beruházni, hiszen — a legutóbbi három esztendőt mérlegre helyezve — csökkent a határidőn túr átadott ipari fejlesztések száma. Míg a hetvenes évek elején minden három beruházásból kettőnél késedelem keletkezett, napjainkra, a fele-fele arány alakult ki. Ami változásként örvendetes, eredményként még kevés. Főként most, amikor $ ismét túlzottan meggyorsult a beruházási tevékenység, január és július vége között a szocialista szektorban 23.8 százalékkal többet fordítottak ilyen célokra, mint tavaly a hasonló időszakban. Nagyobb forinttömeg áramlik ki a vártnál, a számított- ’nál beruházási célokra, a summa két hónap alatt 81,3 milli- árdot tett ki, s ez, bár módosít a tervszerűségen, önmagában talán még nem hatna elgondolkoztatónak. Töprengésre okot adónak azt tartjuk, vajon a beruházók, kivitelezők együttese szervezettségben, eszközellátottságban képes-e zavar nélkül fölzárkózni a megnőtt feladatokhoz, avagy a több pénz, s vele a nagyobb fejlesztési kedv rövidesen a gondokat szaporítja lassú munkával, áttervezésekkel, be nem tartott határidőkkel és költségekkel? Sietség hozhat kárt és nyereséget, figyelmeztet dolgaink kétélűségére a népi bölcsesség, azaz nem okvetlen a léptek ritmusa, hanem hogyanja határozza meg, melyik vár ránk a kettő közül. Vállalati döntési hatáskörben a már említett 81,3 milliárdból 47 milliárdot költöttek el január és július között, a pénz nagyobb része tehát ezen a területen kerül felhasználásra, azaz a gondosság óhajtása is itt a nyomatékosabb. Emellett szól, hogy az állami nagyberuházásoknál —, amint azt a Minisztertanács éppen a közelmúltban megállapította —, lényegesen javult a kivitelezési fegyelem, már nem számít meghökkentő ritkaságnak egy-egy létesítmény határidőre, vagy annál is korábban történő átadása. Összesen 17 ezer különféle létesítmény munkáit kezdte meg a kivitelező építőipar idén, hét hónap alatt, s ez 12 százalékkal több a tavalyinál. Ennél is nagyobb arányban növekedett — 20,7 százalékkal — e friss feladatok költség- vetési összege, azaz nagyobb, drágább építmények tető alá hozásáról van szó. Ami logikusan a fölkészültség magasabb szintjét is megköveteli, de inkább úgy írjuk le, mert közelebb áll a valósághoz, megkövetelné. Tavaly 59 milliárd forintot tettek ki az ipari beruházások, s az összeg súlyát érzékelhetjük, ha hozzáfűzzük, az építőipar, a mezőgazdaság és erdőgazdálkodás, a szállítás és hírközlés, valamint a kereskedelem fejlesztési ráfordításai együttesen nem rúgtak ennyire! így mérlegelve már érthetővé válik, miért rendkívüli az ipari beruházások fontossága, népgazdasági szerepköre, határideje, költsége. Esztendők óta a vegyipar és a gépipar jussa a mezőny vezetése az ipari beruházások forintjainak elköltésekor, s mi tagadás, ezen a két területen most már nem is kell lámpással keresni a példásan lebonyolított, a határidőket, eredeti költségeket tiszteletben tartó fejlesztési eredményeket. Több kőolajipari, kőolajipari termékeket feldolgozó, azután kohászati létesítmény igazolja —, amint azt az Állami Fejlesztési Bank vizsgálódásai megerősítették —, hogy a pontosan szervezett előkészítésnek, a tisztességgel csinált kivitelezésnek gyorsan mérhető a haszna. Ennek az ellenkezőjére sem kell azonban — sajnos •— lámpással keresni a példákat. Korántsem spekulatív feltételezés, hogy az azonos rendeltetésű és összegű két beruházásnál — történetesen az élelmiszeriparban — mutatkozó tizenkilenc hónapnyi időkülönbséget a szervezettség eltérő színvonala teremtette, s az sem a véletlen következménye, hogy megegyező szerkezetű, légköbméterű ipari csarnokokat hol 16, hol 31, sőt 44 hónap alatt hozzák tető alá. Majdnem négy esztendő arra, amire a másik helyen még másfél sem kellett — luxus. Hosszabb időszakból leszűrt tapasztalat, hogy a beruházási kedv növekedése csökkenti a koncentrációt, erősíti a hajlamot a „gyorsan elkezdjük, majdcsak befejezzük” típusú beruházói és kivitelezői magatartásra. Holott nyilvánvaló, nem az eredmény, hol, mennyit költenek el — az 1970-es 34 milliárd forint értékű ipari beruházásokkal 1976- ban 59 milliárd állítható szembe —, hanem a befektetések hozta haszon tömege, termelődési ideje, gyarapodásának ritmusa. Ezért érdemel megkülönböztetett figyelmet a beruházási kiadások idei, számítottnál gyorsabb, s összetételében a tervezettől eltérő növekedése. Mészáros Ottó „Csak" ésszerűsít! Lelkünkre kötötték: nem újítás, „csak" ésszerűsítés! Sáfár János, az Ikladi Műszergyár berceli gyáregységében dolgozik. Azon belül is a Nógrádi Sándor szerelő szocialista brigád tagja. Azt mondta róla Jele László. a brigádvezető, hogy ő foglalkozik a legtöbbet „ésszerűsítéssel". — Sokat kellett bajlódnunk, míg ezeket az anyákat becsavartuk a helyükre — mutat Sáfár János az éppen készülő villanymotor belsejébe. — Nehéz hozzáférkőzni. Ezért állítottuk össze ezt a célszerszámot — és a kezébe vesz egy sűrített levegővel működő anyacsavar-meghúzót, aminek végére csuklópántokkal egy csőkulcsot erősítettek. — Ezzel nemcsak hogy könnyen hozzáférünk, de sokkal gyorsabban meg is húzzuk a csavart. A kedvünkért be is mutatta — ezúttal fordítva: két másodperc sem telt bele, s letekerte a már meghúzott anyacsavart. — Miért szorgalmazza az '„ésszerű sítéseket”? — Ha az ember teljesítményben dolgozik,. előbb-utóbb tömi kezdi a fejét, milyen úton-módon könnyíthet a munkáján. Ha sikerül jó megoldást találni, nemcsak a brigádnak, hanem az egész üzemnek a termelésén lendítünk valamennyit. — Csupán a teljesítménybér ösztönöz? — Nem mondhatnám. Szerintem a munkakedv is jobb olyankor, ha tudja a munkás, hogy amit éppen csinál, a lehető legkönnyebben és leggyorsabban oldja meg. — Segítenek-e a társak egy- egy „ésszerűsítés" megvalósításában? — Legtöbbször kettesben csináljuk a brigádvezetővel. Egyedül nem is lehetne, mert mindig van vele olyan teendő, ami •,kétemberes” munka. De amíg ezzel foglalkozunk, a többiek a mi munkánkat is végzik. Úgyhogy iparkodnunk kell és fontos, hogy végül is használható legyen a dolog. Mert ha bakot lövünk, bizony megszólnak, hogy „ejnye, hiába dolgoztatok!" — És ha sikerül? >i— Akkor gyorsítja a munkát, és kamatostul megtérül a ráfordított idő... —r. —1. A távvezetékek üzemi feszültségének növekedésével mind nagyobb a követelmény a kapcsolókkal, berendezésekkel szemben. A szovjet elektromos hálózat szakemberei újabban az egyenáramú 1,5 millió volt feszültségű távvezetékek tirisztoros kapcsolóberendezését lézersugárral vezérlik. A vékony lézersugár, amely alkalmas a különböző „parancsok” továbbítására, feleslegessé teszi a nehézkes szigeteléseket és csökkenti a kapcsolók, berendezések méreteit. A tirisztorokat és más felmelegedő alkatrészeket de- ionizált vízzel hűtik. Milyen szilárd egy út? Mennyi ideig használható egy műút? A burkolat alatti földágy vajon elbírja-e a nagyobb megterheléseket? Ilyen és hasonló kérdésekre ad választ az a talajdinamikai vizsgálatokra alkalmas készülék, amelyet a szovjet útépítési kutatóintézet munkatársai terveztek. A különlegesen csomagolt talajmintát a készülék munkaterébe helyezik, majd elektromos, mechanikus és hidraulikus rendszerekkel különböző irányú statikus és dinamikus megterhelésnek teszik ki. A vizsgálóberendezés a földutakra ható gépjárműterheléseket is jól „szimulálja”. A mérések eredményeit oszcillográfon figyelik és memóriaszalagon rögzítik. Kerékmoioros terepjáró Bármilyen különleges, egy elektronikai kiállításon mutattak be nemrég egy 80 tonnás BELAZ óriás dömpert. A fejlesztési kísérletek során ugyanis megállapították, hogy azokon a gépkocsikon, amelynek teherbírása meghaladja a 40 tonnát, a forgatónyomaté- kot hagyományos módszerekkel gyakorlatilag lehetetlen a motortól a kerekekhez eljuttatni. Ennek a bemutatott kocsinak a Diesel-motorja egy generátort forgat, amely a kerékbe épített villanymotorokat hajtja meg. Nem is olyan régen mérnökök csoportjával beszélgettünk a mindennapok teendőiről, lévén közöttük építész is, készülő nagyberuházásaink szintén Szóba kerültek. Természetesen, miridegyikőnk nagy elismeréssel adózott a megye fejlődése ékes bizonyítékainak, mert ugye — hangoztatták — azért csak-csak jelent valamit, hogy ennek a gyárnak a fejlesztésére is rá" költenek kétszázmilliót, a másikra hatszázmilliót is meghaladó összeget, a harmadikra meg közel nyolcszázötvenmillió forintot. Nyugodtan el is könyveltük volna magunkban azt a valaki által tett megállapítást, hogy: „Nógrád most már igazából ipari megye lesz”, ha a beszélgetés résztvevőinek egyike nem aggályoskodik: „Jó, jó, hogy új gyárak épülnek, illetve a régieket fejlesztik. De a munkaerő?” Ezt kérdeztem én is ‘ azután, néhány nappal a fentebb említett beszélgetés után Rom- hányban. Mert a megye munkaerő-feleslege megszűnt. Jogos a felvetés: vajon a kerámiagyáriak tudják-e biztosítani azt a létszámot, amely a közel nyolcszúzötvenmilliós beruházásuk üzmeltetéséhez szükségeltetik? Ami cseppet sem részgond, hiszen ráillik az „ezen áll vagy bukik minden” megfogalmazás. Mert hiába vár a beüzemelésre a Romhány III., ha jól emlékszem, tizennégyezer négyzet- méter alapterületű csarnoka kemencéivel, csempegyártó soraival és egyéb tetemes ösz- szegbe kerülő berendezéseivel, ha nem lesz, aki ezeket mozgásba hozza... Persze, miként Juhász László, a romhányi gyár munkaügyi osztályának vezetője mondja (s osztozunk szavai igazában), jó néhány álmatlan éjszakája lesz neki is addig, amíg a munkakezdéshez szükséges háromszáznegyven ember előteremtődik. Mert várhatóan ennyiükre hárul a Az elektronika viharos fejlődése egyre több félvezető, anyagot kíván. A szovjet ku-y tatók elkészítették a Krisztán—206 berendezést, amely olvasztással és hűtéssel szilícium egykristályokat állít elő. A kristály egy kemencében létrehozott vákuumban, vagy nagy feladat: a most épülő Romhány III. üzem termelésének növelésével három éven belül a legnagyobb mennyiségű terméket kibocsátó építé- sikerámia-gyárrá fejleszteni a romhányit. De hát honnan vegyék a munkaerőt, ami jelenleg még nincs, avagy csak töredéke biztosított, a'majdani belső munkaerő-átcsoportosítások révén? A munkaügyi osztályvezető szépen, részleteiben is teljesen kidolgozott felmérést tesz elém, amit még 1975-ben készítettek, az elkövetkezendő öt év munkaerő-szükségletének felméréséről, mindezt persze, a gyár szemszögéből kivetítetten. Falvak, nagyközségek nevei sorakoznak a tablón, s a rétsági járási munkaerő-gazdálkodóval közösen kidolgozott elemzés híven érzékelteti: hol, mennyi munkaerővel számolhatnak. Esetleg... Igen, ezt feltétlen meg kell jegyezni, mondja az osztály- vezetői is, hiszen a matematikai valószínűségszámítások az életben — legalább is az ő esetükben — nem mindig érvényesülnek. Hiszen itt van például a gyár székhelye, Romhány. Lakóinak száma néhány héttel ezelőtt 2268. Közülük 1082-en dolgoznak lakóhelyükön. 114-en a járáson belül, 19-en azon kívül, és jelentős — 58 — azoknak a száma, akik nem Nógrád megyében végzik munkájukat. És — böngésszük tovább a felmérést — mindössze harmincötén vehetők számba Romhányból azok, akik esetleg munkát vállalnának az új üzemben. De közülük is harminchárom háztartásbeli nő, olyanok, akik várhatóan még a közeli, könnyű munka tudatában sem fogják a munkakönyvét kiváltani. — Munkaerőszempontból tehát — ha fogalmazhatunk így —, a község egyenlő a nullával — mondom beszélgetőpartneremnek. gázközegben „hízik". A hőfejlesztő egy helyben marad és a kristály mozog körülötte, s közben egy különleges induktor megfelelő körülményeket teremt az egykristály hűtéséhez. A Krisztall—206- os készülékkel 80 milliméter átmérőjű és 0,6 méter hosszú kristályok is előállíthatok. — Igen — hagyja helyben! — Teendőink a környéken lesznek, a vonzáskörzetünkbe tartozó kilenc községben, mint például Kétbodonyban, Kisecseten, Szentén. Tereskén, Bánkon és a többiben. De még a megye déli részét sem hagytuk — nem hagyhattuk — számításon kívül. Miért? Köztudott: erről a részről 562-en járnak ki a megyéből, főleg Vácra és kör-, nyékére, de Pest megye egyéb ipari üzemeibe is. És ha — számolgatjuk —, ezeknek csak a felét sikerül megnyerni arra, hogy közelebbi munkahelyet válasszanak — ez esetben Romhányt —, akkor már kétszáznyolcvan körüli létszámot tudnának biztosítani. Persze, még ez is kevés, de elemezzük a másik felmérés adatait. Amiben végkövetkeztetésként az áll: a gyárat övező községekben több mint hatszázhúsz a jelenleg nem keresők száma. Például Tereskén 144-en. Bánkon, a gyártól alig három kilométerre fekvő községben 102-en, Borsosbe- rényben több mint 70-en nem dolgozók, de munkaképes háztartásbeliek. És ráadásul még ott a gyári Ahol a korszerű technológiák, új célgépek bevezetése, a munkafolyamatok ésszerűsítése révén dolgozók jelentős hányada szabadul fel. s válhat az új üzem dolgozójává. Ennek is köszönhető, hogy már a napokban is zajlik egy olyan tanfolyam, ahol ötvenen szerzik meg kerámiaipari szakmunkás-bizonyítványukat, s jövőre tervezik — a létszám már adott — egy negyvenfős speciális kerámiaégető-! tanfolyam indítását is. Elméletileg tehát nem lesz gond a Romhány III. létszámának biztosításával. De — miként az osztályvezető megjegyzi — egyéb tényezőkkel is számolni kell. Mint például azzal hogy hamarosan jelentősen fejlesztik a rétsági Glóbus Nyomdát, ami, szintén elvonhatja a szabad munkaerő jelentős hányadát. Mert a pénz sem kevés ott, s a munka sem nehezebb, mint mond-, juk Romhányban. — Tennivalónk lesz elég az elkövetkezendőkben — ismétli az osztályvezető. — Egy azonban biztos: amikorra átadják a Romhány Ill.at, lesz elegendő munkáskéz a gépek üzemeltetésére. Bízzunk benne! — karácsony — Kristályok a „KrisztaH”-bó! A forradalom tüzében „Majd ha rend ...” Éppen karácsony volt, ahogy kiértek a tűzvonalba. Taposták a nehéz sarat és Ágner Pál arra gondolt: otthon a mama már megfőzte a jó kol- bászos káposztalevest és a gu- bót is megszórta bőven mákkai. .. De az otthon messze volt. Még a gondolat is nehezen vergődött át a körülöttük csapkodó golyókon. Sötét, nehéz éjszaka ereszkedett rájuk. Pihenőre, a mélyebben futó lövészárkokba húzódtak vissza. Erősen megfogyatkoztak, jó ha az emberek fele megmaradt. A tisztek csapatkiegészítést kértek. Mire mégvirradt, bekerítették őket az orosz csapatok. Ott óvakodtak be, ahonnan az erősítést várták. Hosszú, keserves menetelés után jutottak el Kijevbe. 1916 januárját írtá<c... Ül az öregember a tiszta kis konyhában. Galambősz a feje, reszket a keze, és mióta a szíve nyugtalankod: k, egy napjába is beletelik, amíg megfordul a faluban. Nyolcvanhárom esztendős. Ám a szavai fáradhatatlanul, frissen buzognak: — Fedezéket ástunk, a város erődítményrendszerén dolgoztunk... Emlékszem, hideg, kemény tél szakadt ránk. Derékig érő havat lapátoltunk napokon át. Éjszaka a deszkabarakk nyílásain besüvitett a szél, reggelre telehordta hóval az alvó katonákat... Még örültem is, amikor Szamarától vagy nyolcvan kilométerre, egy kulákbirtokra kerültem... Itt érte utói a forradalom híre. — A gazdasszonyom kezdett siránkozni, hogy rejteni kell amit lehet. Gabonát, pénzt... Ügyis elveszi a szovjet a földdel együtt.. . Nemigen értette akkor még a beszédjüket sem. A forradalomról meg alig-alig tudott valamit. Dolgozott másik két magyar hadifogoly is a faluban, de azok sem tudtak sokkal többet nála. — Egyik nap aztán híre szaladt, hogy orosz hadifoglyok jöttek Magyarországról. Aznap nehezen várta az estét Ágner Pál. Tőlük tudakolta meg, hogy mi az igazság. — Nálunk, Oroszországban győzött a, forradalom... Ne féljetek, a szovjet a szegény ember hatalma... A burzsu- j oknak... azoknak van félnivalójuk — magyarázta az oroszok közül, aki a legtöbbet tudta. — Otthon... és mi van otthon — szaladt ki a szó Ágner Pálból. — Érik a forradalom nálatok is — mondta derűsen az orosz. — A katonáitok, az ég felé fordítják a puskáikat... Nem lőnek a munkásokra! — Akkor meg vége az ingyencselédségnek — nézett egymásra a három magyar. — Ideje hazamenni! •it Már jó ideje várakoztak a vasútállomáson, amikor szokatlan zajra kapták fel a fejüket. — Énekelnek — álmélkodott Agner Pál. — Magyarul énekelnek. Begördült a vonat, katonák ugráltak le róla. Magyar katonák. A forradalomról beszéltek. Boldog izgalommal újságolták, hogy Oroszországban a nép kezében van a hatalom. — Akkor meg miért nem hazafelé tartotok ti is — húzta félre a legközelebb állót Ágner Pál. — Eljön annak is a sora. Majd, ha rend lesz — magyarázta a katona. — A forradalom még fiatal, védelemre szorul. Segíteni megyünk, nehogy vérbe fojtsák az imperialisták, a fehérek... így történt aztán, hogy Ágner Pálék sem hazafelé, hanem Taskeret felé indultak a többiekkel. Beálltak vöröskatonának. A fiatal Vörös Hadsereg mindinkább erőre kapott, hónapról hónapra nagyobb területet foglalt vissza n fehérgárdistáktól, az intervenciós csapatoktól. A magyarok meg arra vigyáztak, hogy városban és falun egyformán erősödjön, izmosodjon a szovjethatalom. Ágner Pál 1919-ben érkezett haza. Még örülni sem tudott igazán a szabadságnak, amelyről olyan szépen beszélt nekik annak idején az orosz hadifogoly, újra csak fegyvert fogott. Cseh intervenciósok fe-' nyegették Balassagyarmatnál a Tanácsköztársaságot. Késedelem nélkül a védelmére kelt. A harcokban szerzett érdemekért szovjet kitüntetést és tanácsköztársasági emlékérmet kapott. Nagy becsben tartja mindkettőt. Kifogy a szóból az öregember. Indul vissza a kertbe. — A föld szereti a munkát... Minél alaposabban megtisztítja, megforgatja az ember, annál dúsabban fizet..,. — mondja mentében,.. — Érdemes volt — fogja vissza a kérdés. Csupán néhány pillanat,' amíg tűnődik. — Érdemes! Engem, itt Szé-' csényben ismernek, becsülnek. A termelőszövetkezetben dolgoztam, amíg bírták a lábaim. Már nyugdíjban voltam, amikor behívtak a járásra, hogy emelnék a járandóságomat. .. Látja, pedig én azt gondoltam, hogy csak a párttagokkal törődnek ennyire. .. Van két lányom, nőnek az unokáim. Szépen boldogulnak mind. — Megáll, pihen egy keveset. — S tudja, hogy itt Szécsényben... de az or-' szágban is hányán vagyunk ilyenek? V. G. 1 J NÓGRÁD - 1977, október 2., vasárnap __ 3 ft
