Nógrád. 1977. szeptember (33. évfolyam. 205-230. szám)
1977-09-14 / 216. szám
Objektív és szubjektív Mi történt a két év alatt ? A nyár — széles körben elterjedt és uralkodó felfogás szerint — a kultúrában inkább a szórakozásé, mintsem a súlyosabb, az agytekervénye- ket megmozgató művelődésé. Szellemi restségünket, lelki, fizikai tunyaságunkat hajlamosak vagyunk a kíméletlen erűvel tűző napsütés, a homlokunkon izzadtsággyóngyóket görgető forróság számlájára írni. Hivatkozásunk jogosultságáról, vagy ellenkezőleg: jogosulatlanságáról most ősz eiején már értelmetlennek tűnne bölcselkednünk, inkább fogadjuk el tényként, amit a személyes tapasztalat is megerősít; művelődési házaink többségében csökkentett tempóban folyik a munka. Különösen a községi közművelődési intézményekben. És nem kizárólag a népművelők személyes hibájából — bár erre is adódnak példák —, hanem objektív, a falusi élet jellegzetességéből következő tényezők hatására. A falvakban ilyenkor serény, reggeltől estébe nyúló munkák tartanak, a betakarításé. Akik pedig nem a mezőgazdaságban, hanem valamelyik helybeli apró üzemben dolgoznak, általában ilyenkor veszik ki a szabadságukat, vagy kirándulnak. Kinek rendezzen hát akkor a népművelő programokat? Kinek? Éppen őket kellene megkeresnie, pontos hely- és helyzetismerete, a termeiőegy- segekkel kialakított folyamatos, élő kapcsolata révén. — Nem telt el hiábavalóan a nyár — vág a felvetett probléma kellős közepébe Gi- rasek Károly, a diósjenői Szentgyörgyi István Művelődési Ház igazgatója. — A megyei művelődési központ tanfolyamaira több kiscsoportvezetőnket küldtük el, ahonnan nagyon sok érdekes, hasznosítható ismerettel, tapasztalattal tértek vissza. Ugyanakkor a nyári hónapokban is működtettük az ifjúsági klubot, a fiatalok néptánccsoportját, szombat-vasárnaponként a szabadtéren — mert nerő szeretem a disc jockey kifejezést — lemezes, táncos összejövetelt rendeztünk. — Nem kevés ez egy nyárra? — Minden bizonnyal többet lehetne tenni. De nekem ebben a faluban még nem sikerült megtalálnom annak a módját, miképpen tudnám bekapcsolni a kulturális élet vérkeringésébe a lakosság legnal gyobb részét. Amit elértem a két év alatt, az a fiatalok munkáján mérhető, őket sikerült mozgósítanom. Vonzó programokkal, folyamatossá tenni a művelődésüket. A diósjenői művelődési ház pár évvel ezelőtt a kezdeményezéseivel, az alaposan átgondolt, tudatosan tervezett munkájával hívta fel magára a figyelmet. Tallózva az elmúlt néhány hónap munkájában úgy érezzük, hogy az intézmény veszített kezdeti lendületéből, tevékenysége nem olyan széles skálán mozgó, nem ad annyi figyelmet magára vonó érdekességet, mint korábban. És ennek magyarázata nem lehet pusztán a nyár, amelynek végén jártunk az intézményben. — Eben az évben több olyan esemény történt, amely hátráltatta — és még ma ^ ennek a levét isszuk — a művelődési ház munkáját — mondja Girasek Károly. — Munkatársam és segítőm csak pár hónapig volt, februárban eltávozott az intézményből, így a rá tervezett programokat nagyon nagy nehézségek árán tudjuk megvalósítani. Aztán én is katonai szolgálatot teljesítettem a tavasszal két hónapig, ami nem kimondottan használt a helyi művelődési tevékenységnek. Éppen akkor lettek volna számomra a legnagyobb munkák, a nyári programok megszervezése, az őszi műsor előkészítése, rengeteg megbeszélés, tárgyalás. De hát, ha ezt nem is kalkulálja bele az ember, mégis bekövetkezik olykorolykor a' munkájában. A diósjenői művelődési ház pillanatnyilag tehát a „vér- veszteségeit” piheni. . S tulajdonképpen idézőjelbe tehettük volna a pihenni igét is, minthogy egyáltalán nincs szó pihenésről. A művelődési ház igazgatója újra egyedül dolgozik, s egy két emberre tervezett, a megnövekedett igényeknek megfogalmazott feladatot próbál teljesíteni. Nvil- vánvalóan nehezebb a dolga, de van mire támaszkodnia. Nem történtek ugyan látványos dolgok a helyi közművelődésben, ám mindenesetre tartalmában mélyültek a programok és mind több embert sikerült éves viszonylatban bekapcsolni a munkába. Nagyon nehéz mérni e munka hasznát, de az emberek kötődése, erősebb vonzódása ebben a kérdésben mindenképpen eligazít. — ősszel milyen fontosabb események várják a diósje- nőieket a művelődési házban? — Kérdezzük az igazgatót. — A bevált formák íovább- ra is. Képzőművészeti és egyéb kiállításokat rendezünk, komoly- és könnyűzenei hangversenyeket tervezünk. Színházi előadásunk, egyelőre úgy néz ki, nem lesz. Az átszervezés miatt a Déryné Színházzal nem sikerült megegyeznünk. Viszont az idén is, okulva a múlt év tapasztalatain, reméljük, a korábbinál színvonalasabban rendezzük meg a művelődési napot. Sulyok László Mai tévéajánlatunk V- vő i Ütni vagy nem ütni Az elmúlt évben a kutyák 3741 angol postást haraptak meg, közölte a brit posta „Curier” című lapja és ezt tanácsolja olvasóinak; „Ha önre támad egy kutya, üssön a fejére!” A tanács láttán az olvasók felháborodott leveleket küldtek. „Soha ne üsse meg a kutyát — követelte az egyik olvasó. Ha megtámadja egy kutya, igyekezzék megnyugtatni. Beszéljen hozzá halkan. És ne idegeskedjék. Ne essen pánikba hanem nyugodtan lépegessen tovább”. A lap kénytelen volt „megnyugtatni” az olvasót és a többi ebvédőt, hogy a tanács csak a támadó kutyákra vonatkozott. A vita még tart. 20.30: NYITOTT KÖNYV HUBAY MIKLŐS: MAGNIFICAT. Egyfelvonásosokat tartalmaz Hubay Miklós kötete — „Színház színház” a címe —, amelyet a Nyitott könyv mai adása bemutat. A huszonhét egyfelvonásos- ból — a Nyitott könyv hagyománya szerint — most mégsem részleteket mutatnak meg, hanem egy művet, teljes egészében. A Magnificat eddig még nem került színpadra, viszont szép sikerrel játszották el a rádióban. A dráma hőse: képviselő. Finom ízléssel berendezett Duna-par- ti lakásában lakott együtt lányával és vejével. Vejét azonban politikai bűnei miatt letartóztatják, s ő most érkezett a siralomházból, ahol vejét meglátogatta. A lánya nincs egyedül. Itt van a két jó öreg: Ottilia néni és Attila bácsi, hogy megvigasztalják. Egy ismeretlen férfi is betoppan, furcsa kéréssel. 1944-et írunk.., Táncait, dalait, Beszélgetés Karsai Zsigmonddal, a népművészet mesterével A székesfehérvári művelődési központ havonta egyszer táncházzá alakul át. Egy hétvégén a Sebő-együttes is két ismert néptáncos: Csombor Endre és Karsai Zsigtnond voltak a táncház vendégei. Akárcsak a szekszárdi amatőr táncosok, én is Karsai Zsigmond kedvéért utaztam Fehérvárra. Nevezetes ;áncá- ra, a lőríncrévei pontozóra voltam kíváncsi. A LEGÉNYES, VAGY PONTOZD Lőrincréve vegyes lakosú falu Dél-Erdélyben. a Maros partján. A környék — me’y- ről az első híradást Karsai Zsigmondtól kaptuk — etno- gráfiailag rendkívül fontos. Jelentősége abban áll, hogy déli péremvidék, ahol — részben a falvak elszigeteltsége miatt — a szórvány magyarság népi kultúrája régiesebb formában maradt meg, mint Erdély többi részén. Ennek a vidéknek híres le- génytánca a pontozó. Ügy táncolják, hogy a legények félkörbe állnak és amikor a zenekar játszani kezd. a táncosok jobbról kezdve sorban kiválnak és szólózva pontoznak. Ez alatt a többiek összefogózva kiáltoznak, biztatják a táncost. Amikor mindenki sorra került, közösen megtanult figurákat táncolnak. Ezt a szép és nehéz táncot mutatja be Karsai Zsigmond. Rögtönzöttnek ható, kopogós lépésekkel jön előre, tréfás mozdulattal lehajol, mintha a földön keresne valamit, vagy mintha a padlót akarná megnézni, tiszta-e. De lehet, hogy csak a zenészeknek akar időt adni, vagy egy általam ismeretlen táncszokásnak tesz eleget. A bevezető után a figurák következnek. Pattognak az ujjak, csattognak a tenyerek, a felugrások, ollók, lábcsapások gyorsan követik egymást. A teremnyi nézőközönség mozdulatlanul nézi a ritka szépségű táncot, a variációk pompás sokféleségét, a virtus, a kitűnni vágyás férfias játékát. Akik még nem láttak pontozót — legyenek bár járatlanok a táncművészetben —, azok is érzik, hogy ritka élményben van részük. EGY TÁNC PÁLYAFUTÁSA Karsai Zsigmond a pontozóval részt vett Finnországban, a nemzetközi néptáncfesztiválíin. járt ez Egyesült Államokban, a nyáron Tuniszban szerepel. A „Ki mit tud”_ban sikerrel bemutatkozó Szögi Csaba is az ő leírása alapján tanulta meg a non- tozót — Mikor kezdődött a tánc pályafutása. Ki figyelt fel rá először? — 1943-ban érkeztem Budapestre, a Képzőművészeti Főiskolára. Az egyik alkalommal a főiskola klubjában meglátta a táncomat Molnár István — az első tudatos néptánc kutatónk — és azonnal fölfigyelt rá. Filmet készített rólam, ez volt a lóri ne révei pontozó első itteni sikere. A táncot az Akadémia részére Martin György azóta többször is lefilmezte. — Az első film több mint harminc évvel ezelőtt készült. — Igen. A háború után későn, csak 1951-ben Kerültem vissza a főiskolára. A korszellem ekkor kedvezett a néptánc, általában a népművészetek kibontakozásának, bár a hivatalos politika főleg a csoportos, kollektív táncot támogatta. Egy alkalommal meghívást kaptam a Színművészeti Főiskolára, hogy a néptánc szakon táncoljam el a pontozót. Híre ment a táncnak, legközelebb a Népiegyüttestől is eljöttek. Rábai Miklós a pontozót fölvette a Népiegyüttes műsorára és a berlini VIT-en második díjat nyerlek vele. Később a Moj- szejevegyüttes is műsorra tűzte. Ezek a táncok természetesen koreografáltak voltak, az eredeti pontozónak balettes, színpadias, elemekkel kevert változatai. Karsai Zsigmond huszonkét éves volt, amikor falujából, Lőrincrévéről elkerült. Mindent, amit tud, ami a népművészet számára érték, ernyi idős koráig tanult. És ez nem kevés. Több dala szerepel a Magyar Népzene Tára Lakodalmas kötetében, teljes anyaga azonban a négyszázat is meghaladja. Táncainak és dalainak teljes monográfiája ma még kiadatlan, de reméljük, hogy kutatóink és kiadóink nem hagyják a közönség számára elveszni ezt az értékes anyagot. Néprajzi értékűek Karsai írásai a táncszokásokról, tánchagyományokról és a munkáról, a mindennapi élethez tartozó tevékenységről. Néprajzi adatszolgáltató, ugyanakkor tudatos gyűjtő is. Képeinek tárgya pedig — minthogy hivatása festő — ugyanaz a 'közösség, ugyanaz a táj, amelynek dalait, táncait elénekli, előadja. — Ennyiféle tevékenységnek mi a közös ars poétikája? — Ábrázolni a világot, amiben felnőttem és ami lassan elmúlik. Hiszem, hogy dalait, táncait, kultikus ünnepeit, az élet szép törvényeit meg kell őrizni, és részévé tenni az egyetemes kultúrának. Ez az én célom és hivatásom, eddigi életem tanulsága. Sajnos, elég nagy kerülők árán jöttem rá. Huszonkét éves koromban kikerültem egy tiszta, paraszti életformából és sokáig másokra próbáltam figyelni. Végül rájöttem, hogy ami a lélek számára idegen, azt legföljebb csodálni lehet, de alkotni belőle nem. Ha építkezni akarunk. akkor magunkból kell kiindulni. Mióta ezt megértettem, tudom, mit kell csinálnom. PÉCELI DOMBOK Karsai Zsigmond Pécelen él, a falunak az lsaszegi erdők felőli végén, azon a vidéken, ahol valamikor Ráray Pál vendégeként Kazinczy. Kölcsey, de talán Berzsenyi is megfordult. A műteremből a mezőre és a péceli, gödöllői dombokra látni. A mezőn — jó kőhajtásnyira tőlünk — vonat megy át. Olyan valószínűtlen ez a váratlanul felbukkanó vonat, mint egy látomás. De nem olioz kisebb meglepetést az sem, amit a kertben látunk. Van itt búzavetés. kukorica a malacnak, ribizli bornak és gyümölcs, zöldségféle. Az udvaron góró és kukoricaszárító, kacsák, tyúkok, a körtefán vadgalamb' fészek. Nem tudom, mennyit «dolgozhat Karsai Zsigmond és Mária, a felesége, hogy ezt a mindenkitől független, kedvükre való életet megteremthessék, de biztosan nagyon sokat. Életmódjuk — föld és ember ilyen szoros egymásra utaltsága — másoknak követhetetlen esetleg megmosolyogni való fényűzés, számukra azonban kényszer, belső törvény. Mintha a művészettel egyenértékű, mindennapi munkájuk volna, őrizni azt a világot, amelyik legfőbb becsben az embert tartja; azt az embert, aki munkájában leli örömét, táncaiban, énekeiben pedig pihenését és felüdülését. Vathy Zsuzsa liilöp János: FÜLEMÜLE (Kisregény) 26. Még egy sarok- Csattog a bakancs a kövezeten- Ha magam elé nézek, még bíromItt a part- Szél veri a fákat, a felhőket, a vizet. A ruszki teherautók hosszú sorban állnak a kőkorlát mellett- A tisztek sapkáin mindenféle színű szalag. Magyarok is lesznek közöttük. Hej. ha szerencsém volna— Az van: meglátom a mi parancsnoki járgányunkat- A pilóta persze most is benne ül, hanem az öreg — sehol. Muszáj megkérdezni tőle. Dühítő lassúsággal csavarja le az ablakot: — Parancsolsz? — Hol van Parázs elvtárs? Latolgatja, mit válaszoljon. Ha valami - bőrében-szerű marhaságot mond, szétverem a pofáját. — Miből gondolod, hogy minden egyes alkalommal közli velem a tartózkodási helyét? — A nénédnek abból avasporos— Mire felbőszülne, már a tisztek csoportjánál kutakodom. Meglátom Tönkölyt. oroszul povedál. No lám, ezt nem is hittem volna róla. Odaállók, várok, krákogok. J/égve észrevesz: — Mi az. Füle? — Jelentem, Parázs elvtársnak hoztam sürgős— 4 NOCRAD - 1977. szeptember 14.« szerda [ — Átment a szigetre •— s fordulna vissza, de nem hagyom— Jelentem, a szigetet elönti a víz! — Tudjuk. Ne üvöltsön. Leléphet! Razrisitye. tavariscsi..Térképeket teregetnek, mutogatnak- Most mit csináljak? A rév felől duda bőg- Katonai komp, kocsikat szállítFelötlik bennem egy gondolat- Merész, bulis ötlet— A telefonhoz várják az alhadnagy elvtársat — mondom a lélegzetvételnyi szünetben— Micsoda? — fordul hozzám- Vörös a feje. Mindig ingerlékeny volt— Egy mérnök várja ebben az ügyben az alhadnagy elvtársat a parancsnokságon- Vele kellene beszélni. — Milyen ügyben, a sofőrök ügyében? — kérdi— Igenis — felelem azonnal- Emiatt vörös a feje neki- Tessék betelefonálni, ott ül az illető a készüléknél. De ha kell, idehozhatja a kocsi is, ha nincs rá szükség— Az lesz a legjobb — mondja, s már nem is törődik velem. Tehát nem kell a kocsi. Ezt akartam tudni- Megyek a pilótához- nagyon csúnyán néz föl rám. nem csodálomBeülök hozzá. — öreg — mondom — affektálsz még a láncomra ? Meg akarja játszani magát— Miféle láncra? — A proletárok csak láncaikat veszíthetik el — mondom. s az orra előtt meg- hintáztatom a nyakörvemet. — Nem értelek — közli finoman, de a szeme mór az aranyon. — Akkor fejreállítalak, s az orrod likán fél liter olajat az 1 ágyadba töltök, hátha jobban forognak majd a kerekek. Nem te akartad megvenni? — Mi ütött beléd? Pont most— —t Pont most. — Előrehajolok.1 — Átmegyünk a szigetre, elugrunk valakiért, utána tiéd a smukk. — Szó sem lehet róla— öreg — mondom —. a menyasszonyomról van szó- Nem hülyülök- Terád pedig nincs szükség, most húztam ki Tönkölyből. Egy óra alatt megfordulunk, utána tiéd a lánc. Nem hagyom gondolkodni, lekanyarítom, odacsapom eléje- Kapzsiság van a szemében. — A balhé egyedül a tiéd — néz rám- — Azt mondtad parancsod van rá- Félrevezettél. — Ahogy mondod, pilóta, csak gyerünk már! Odafelé alig vannak a kompon- A műszakiak zubbonyra vetkőzve gőzölögnek a szélmentes sarokban. Túloldalt, a parton, már nagy a tumultus- Állat, ember, gép, mindenféle összekeveredve. Ahogy közeledünk, úgy nő bennem a feszültség, jár a szemem, hegyezem a- fülem: ha valami ellenőrzés van. nem biztos, hogy megússzuk- Az se jó, ha kiszivárog a hír, kitör a pánik, a pilóta biztos visszafordul- Vagy belebotlunk Parázs elvtársba, az is torpedó a vízvonal alá S már fél háromA komp a parthoz vágódik, a pilóta káromkodva húzza be a kéziféket, jó nagyot vágódtunk az elejéhez. Hej, ha valami balhé áll a motorba! De nem- kizötyögünk- Hiába van hideg itt a sarat kell gyúrni. — Nem megyek sehova — mondja a pilóta. — Hülyeség, itt állandóan járnak a kocsik, kirántanak — felelem könnyedén- El is hiszi— Merre? — Balra. Se térképem, se semmi. De mi a sziget felső végénél keltünk át a jégen, most az alsó végében vagyunk, csak arra lehet- Beljebb meg majd megkérdezünk valakitAz első kanyartól kezdve minden métert izgalommal, káromkodással, melóval, néma fogadalmakkal kell megváltanom. Nem személygépkocsiknak találták ki ezt a csapást, amin haladni kell. A pilóta egyfolytában nyöszörög, nem igazánból, csak azért, hogy megszolgálja az aranyláncot — később mór a kocsit félti. Vagy dobál az út — s még ez a jó, mert van tartása az útnak —, vagy belefolyik a földekbe, vagy teli van jeges kátyúkkal, amelyek beszakadnak alattunk- Minduntalan ki kell szállnom megtolni, galy- lyakat dobni a kerék alá, s minduntalan lepucol tat ja a sarat a csizmámról. Rohan az idő, folyton az órámat nézem. Arra nem is merek gondolni, mi történik, ha lerohadunk- Legkevesebb, hogy hadbíróság elé visznek, de azt is megérhetjük- hogy itt jön ránk a víz- Mert mondanom se kell, sehol egy lélek. Kínomban már röhögök a pilóta nya- valygásán. Amitől begerjed, s vissza akar fordulni, szerencsére nem tud- Keskeny az út. vagy szántók, vagy árokügy saccolom, jól benn vagyunk már, amikor elénk kerül egy tanya, s a pilóta megmakacsolja magát, be akar kanyarodni, elkapom a kormányt. — Nem ez volt megbeszélve — mondom hidegen. Meg kell, hogy álljon,' El van torzulva a pofája— Nem érdekel. Nem' megyek tovább. Készrecsinálom a motortLekapom az órámat, a kezébe nyomom- — Innen két- három kilométer, a franc abba a csatomaszagú pofádba! Meginog. (Folytatjuk)
