Nógrád. 1977. szeptember (33. évfolyam. 205-230. szám)

1977-09-13 / 215. szám

Országos tapasztalat:

Kevesebb as álbeie csökkent a táppénzesek állománya

Kinőttünk már abból...

Elérték-e céljukat a táppénzesfegyelem szilárdítására 1976-ban hozott kormányintézkedések? Erre a kérdésre ad választ a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóságán most elkészült értékelés.

A felmérések, statisztikák szerint az intézkedések hatására a táppénzfronton kedvező tendenciák alakultak ki. Többféle intézkedéssel jobb lehetőségeket teremtettek az orvosoknak a betegek alaposabb kivizsgálására, a tünetek feltárására. A receptírás igen jelentős része alól felszabadított orvosok több időt fordíthatnak betegeik kivizsgálására, gyógyítására, és jobban gondoskodhatnak arról is, hogy az arra rászorulók mentesüljenek a munka alól, de a betegállomány lehetőségével ne élhessenek vissza a dologkerülők. Eredményesnek bizonyult az a törekvés, is hogy minél több üzemorvos kapjon jogot táppénzes állományba vételre, mivel ezek az orvosok ismerik legjobban betegeiket, a helyi körülményeket, s így a legreálisabban ítélhetik meg a hozzájuk fordulók helyzetét. Megerősítették a felülvizsgáló orvosok hálózatát is, ezzel lényegesen javítva az ellenőrzést. Az alaposabb vizsgálatok és a fokozott ellenőrzés eredménye, hogy az 1975. évi 6,1ről tavaly 5,7 százalékra csökkent a táppénzesek aránya, s megközelítően ugyanez a folyamat tapasztalható, ha az első fél évek statisztikáját hasonlítjuk össze. 1975. első felében a dolgozóknak 6,3, 1977 első hat hónapjában pedig 5,8 százalék volt táppénzes állományban. E néhány tized százalékos csökkenésnek is nagy a jelentősége, mert egyetlen tized százalékos táppénzes állomány 4200 ember munkából való kiválását jelenti. Az 1975 első fele óta elért 0,5 százalékos csökkenés tehát azt fejezi ki, hogy az idei első fél évben 21 ezerrel kevesebb volt a beteg vagy álbeteg, mint két évvel ezelőtt, ennyivel több embert vonhattak be a termelőmunkába.

Természetesen az orvosok ismeretein, tapasztalatain múlik, hogy a hozzáfordulók közül kinél tartják szükségesnek a betegállományba soro-, lást. A vállalatok is sokat segíthetnek azonban abban, hogy a munkából lógni szándékozók ne csúszhassanak át az orvosi vizsgálat szűrőjén. Figyeljenek fel azokra, akik fizetés utáni napokon vagy egy-egy kellemetlenebb, nagyobb munka előtt újra és újra beteget jelentenek.

Ebben most már nem csak azért érdekeltek a vállalatok,

mert a betegállomány a termelést akadályozza, hanem az .is fokozott figyelemre ösztönzi a gazdasági vezetőket, hogy ez év január elseje óta a vállalati nyereségből kell fizetni a 3 napnál nem hosz- szabb időre járó táppénzt. Viszonylag nem nagy összegről van szó. tavaly például az évi 6 milliárd forint körüli táppénzből nem egészen 100 milliót fizettek a vállalatok, erkölcsileg» azonban mindenképpen fokozta a gazdasági vezetők és a vállalati társadalmi szervezetek felelősségét a kormányhatározat.

A SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóságán rámutatnak, hogy az eredmények biztatóak ugyan, de a kormányhatározat végrehajtásának lényegében még csak a kezdeténél tartanak. Egyes helyeken vannak Olyan jelenségek, hogy a frissen ható intézkedések első jelentősebb eredményei után mintha lanyhulna a táppénzes állományba utalás alapossága és az ellenőrzés. Mind az egészségügyi szerveknek, mind a vállalatoknak továbbra is fokozott figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy miközben a beteg emberek gyógyulásukhoz minden segítséget megkapnak, arra illetéktelenek táppénzhez ne jussanak.

Többet

az apámnak se

'A javakorabeli munkás megyénk egyik nagyüzemében dolgozik. Nemrég fegyelmit kapott, mert italt vitt be a munkahelyére:

Kérdezem: leírhatom-e a nevét.

— Egyéb se hiányzik!... Ha otthon megtudná az asszony, kitépné a hajamat is...

— Mi történt tulajdonképpen?

— Hát, volt egy szemüvegreceptem, amit be kellett vinni az OFOTÉRT-be. Evégett kértem kilépőt. De B-ék, a műszerészek megkértek, hogy hozzak be nekik két deci barackot, mert valamelyiküknek fáj a foga... Hát jól van. Elintéztem a szemüveg dolgait, aztán beugrottam ide a P. kocsmába. Megvettem a két deci barackot, de amikor jöttem ki, összetalálkoztam D-vel, az egyik rendésszel. Nem szólt az akkor énhozzám egy kukkot se, mert hát ő is inni jött be, nem imádkozni. Láttam az ablakból, hogy lehajtott egy féldecit. De másnap megcsinálta a botrányt. Szólt a főnökömnek, az nekem, én meg nem tagadtam le semmit.

— Azt sem árulta el, hogy a rendész is inni ment be?

— Dehogynem. Mondtam a főnökömnek, de hát nem őhozzá tartozik a rendész, tehát nem csinálhatott vele semmit. Nem is tudtam volna bizonyítani, mert a rendész másnapra kialudta magát... Ha mindjárt aznap följelent, egyből mondtam volna hogy gyerünk csak, őt is szondázzák meg, mert ivott. De másnap, mikor följelentett, már tagadhatott volna.

— Maga nem tagadta le. ...

— Én nem bírok hazudni. Ha már egyszer lebuktam, beismerem. De rajtunk kívül is voltak bent a gyárból. Két diszpécser. Kávét ittak. Nem tudtam, melyikük fog

ellenem tanúskodni, úgyhogy miattuk se hadoválhattam.

— Milyen büntetést kapott?

— Bizonytalan időre csökkentették az órabéremet hatvan fillérrel, meg áthelyeztek másik munkakörbe. Én fellebeztem... vagyis kérvényeztem, hogy tekintsenek el a büntetéstől, holnap hoz majd döntést a bizottság. Alig győzöm kivárni. .. Bizony isten, amikor este lefekszem, még akkor sincs nyugtom miatta.

— Mi lenne, ha megtudná a felesége?

— Hű, nagy cirkuszt rendezne otthon, az biztos,..

— Egyszer úgyis észreveszi, hogy kevesebb pénzt visz haza..,

— Éppen ezen töröm mindig a fejem. .. Mit csináljak, hogy ne vegye észre azt az öt-hatszáz forintot...

— Gyerekei vannak?

— Igen. Két lányom, meg egy nagyfiam.

— Ök tudják?

— A fiam tudja. Neki elmondtam töviről hegyire az egészet. Csak csóválta a fejét, nem tudott semmi okosat kisütni.

— Jogosnak véli a fegyelmit?

— Hát persze. Megérdemelt, mert van egy gyári rend, ami meghatározza, mit szabad, mit nem szabad. Ezt megszegtem, csak magamra vethetek.

— Megbánta a dolgot?

— Persze, hogy megbántam. Inni más is iszik, az nem újság. Nem egy vezetőt is hol itt, hol ott lát az ember inni. De nem lett volna szabad behoznom," mert itt gépek vannak, amikkel nem lehet viccelni. Bele is írtam a kérvényembe, hogy nagyon bánom az egészet, meg hogy többet nem hoznék be italt még az apámnak se. ..

mól—

Fejlődik a bolgár hajózás

A bolgár kereskedelmi flotta áruszállító-kapacitását 9,5 százalékkal, a teljes tengeri forgalmat pedig két és félszeresére növelik az 1976—80. közötti tervidőszakban.

Ennek megfelelően a kereskedelmi flottát nagy tonnasúlyú szárazáru-teherhajókkal és tankhajókkal, konténer- és komphajókkal gyarapítják. Korszerűsítik, speciális rakodóterekkel, berendezésekkel látják el a kikötőket is. A várnai hajójavító teljesítményét 50 százalékkal növelik. Az üzem rekonstrukciójának első

szakasza a VII. ötéves terv végére készül el. A belvízi hajózásban az ország keleti vonalain 1990-ig teljesen áttérnek a „tolóhajós” szállításra. A rajnai hajózási rendszerhez való csatlakozás után a nyugati vonalakon is új tolóhajókon szállítják az árut.

A belvízi hajózás folyamatosságát, hatékonyságát új duzzasztógátakkal is elősegítik. A Dunán tíz gátat építenek, s a Rajna—Majna—Duna vízi úthoz csatlakozva a nagy hajók Rotterdamig közlekedhetnek majd.

Brjanszki

exkavátor

A brjanszki öntözőgépek gyára ETR—301-es jelzéssel olyan serleges exkavátor gyártását kezdte meg, amelynek teljesítménye óránként 470 köbméter föld kitermelése. Az ETR—301-es 5—65 méteres sebességgel halad, és olyan öntözőcsatornát hagy maga után, amely mélysége 3, a fenékszélessége pedig 1,5—2 méter

A gép még nehéz talajon is viszonylag gyors munkát végez, és 30 centiméteres szikladarabok sem jelentenek neki akadályt

. • kinőnünk már abbéi, hogy a társadalmi jelenségek közül csak azt lássuk, ami nekünk tetszik. Nekünk látnunk kell, ami nem tetszik, mert különben nem tudunk rendszeresen és becsületesen dolgozni.”

(Kádár János a kommunista újságírók 1971. évi tanácskozásán.)

A ggodalomra ad okot, hogy némelyek még mindig azért aggódnak, mert szerintük több szó esik a hibákról, bajokról, s kevesebb az eredményekről. Bár nem túlságosan sokan, de akadnak, akik úgy vélik: nem

volna szabad az élet minden fórumán olyan őszintén elemezni a helyzetet, ahogy ma ezt a párt és a kormány különböző szervei teszik. Hiszen — mondják — a Központi Bizottság határozataitól kezdve a különböző üzemi termelési tanácskozásokig jórészt azzal foglalkoznak, hogy mennyi a hiányosság, menynyi a nehézség. Ahelyett, hogy „arányosan” építenék fel ,a dokumentumokat, egy- részt-másrészt alapon

kigrammozva az egyensúlyt.

A már szóba került aktívaértekezleten a Központi Bizottság titkára arról is szólt —, idézzük —, hogy ......valam

ilyen kompromisszumos alapon megszületett az új »műalkotás«, ami nem pozitív és nem negatív, hanem a kettő együtt. Bármiről van szó, az ember azt hallja: egyrészt-másrészt. Ezt látjuk a filmhíradóban, s mindenütt. Bemutatnak egy új, szép épületet, de feltétlenül felhívják a figyelmet a szemétkupacra is, ami ott maradt. Ilyen és hasonló megjegyzések nélkül ritkán mutatnak be új létesítményt. Persze nem arról van szó, hogy sohase mutassanak be szemétkupacot, hogy ne tárják fel a hibákat is. De felszólalok az ellen, hogy a mi cikkeink »egyrész- ről-másrészről« íródjanak. Az újságíró vagy támogasson valamit, és akkor azt támogassa, ne vegye visáza a "cikk másik felében azt, amit az első felében felépített, vagy valami mellett íródjon az a cikk, ideértve a rádió- és televízióadást is, vagy valami ellen.”

Az idézett gondolatsorból logikusan következik, hogy helyesebb, ha nevén nevezzük a dolgokat, megmondjuk a jóról, hogy jó —, mert persze az őszinteséghez ez is hozzátartozik —, a rosszról, hogy rossz. Anélkül, hogy mindig hozzátennénk, a mai élet negatív jelenségei egy alapjában veve pozitív fejlődés folyamatában léteznek, vagy éppen az előrehaladás eredményeinél sem szabad elfeledkezni a létező nehézségekről, S lehet, hogy akadnak csüggedők, akik bizonyos tények hallatára csaknem pánikba esnek, de az ő kedvükért, idegeik megnyugtatásáért mégsem mondhatunk le az őszinte szó erejéről. S azok szájíze szerint sem formáljuk mondanivalónkat,

akik attól tartanak, hogy a feltárt gond megkérdőjelezi egész eddig megtett utunkat.

1 gaz, az Őszinte beszéd többnyire azzal jár, hogy több szó esik • a nehézségekről, mint az eredményekről. De hát a megoldott feladatok mögöttünk vannak, a megoldandók előttünk. Figyelmünket, erőnket arra kell összpontosítani, ami még előttünk van. S, akármilyen hatalmasaknak is látszanak a teendők, éppen az elért eredmények tanúsága szerint van erőnk hozzá, hogy szembenézzünk velük. A helyzet őszinte elemezése mögött — kimondatlanul — erőtudat és biztonságérzet van, minthogy már sok csatában, rengeteg nehézség leküzdésében kipróbáltuk az erőnket. Régi vita, hogy egy adott kérdésnél meddig menjünk vissza a múltba. Egy időben a felszabadulás előtti helyzet volt a mérce, azután tízesztendős visszapillantás dívott. Most pedig inkább mindjárt a dolgok közepénél kezdjük, a mai helyzet elemzésénél, feltárásánál, megoldásánál. Az egyenes, őszinte szó jellemezte például az országgyűlés legutóbbi költségvetési vitáját. Íme egy példa rá a belkereskedelmi miniszter, dr. Sághy Vilmos felszólalásából: „A fogyasztáscikk-keréske- delem 380 ezer dolgozója közül 240—250 ezer naponta közvetlen kapcsolatba kerül a vásárlókkal, tehát a lakossággal — mondotta a miniszter. A boltokban és a vendéglátóhelyeken naponta öthat millió vásárlás történik, és a tapasztalatok szerint egy háziasszony hetente átlagosan hat-nyolc órát tölt el vásárlással. Mindebből következik, hogy az udvarias és a szakszerű kiszolgálás mind sürgetőbb Követelmény.

Alapvetően az üzletek és a vendéglátóegységek dolgozóitól függ, hogy a fejlődő árukínálatot miként érzékeli a vásárló lakosság.”

Mégis akadnak, akik úgy vélik, hogy ez nem jó módszer. Mindig el kell mondani, honnan indultunk, közölni kell, hogy vo't már ennél nehezebb helyiét is az adott te-, rületen. Szükségesnek tartják azt is, hogy előbb elsorolják az eredményeket, nehogy egyoldalúsággal, hálátlansággal vádolják őket, s csak aztán lehet rátérni a problémákra. Pedig teljesen nyilvánvaló, hogy —, mondjuk — a jelenlegi kórházi helyzet megoldását aligha segíti elő, ha a kiindulópontunk a társadalombiztosításban részesítettek régi helyzete, amikor nekünk ma kell jobb helyzetet teremteni. Az ipar és a kereskedelem mércéje sem az egykori elmaradottság, hanem a jelenlegi követelmény.

A z őszinte szó, amivel

^ egymást illetjük és tulajdonképpen tiszteljük,

az önmagunkkal szemben állított magas követelményeket tükrözi. S, amikor az embernek rengeteg az elvégezni való dolga, az lenne a baj, ha a korábbi sikereinkből próbálnánk megélni, s nem újabb eredményeket elérni. Hadd hivatkozzunk ismételten Kádár János elvtársra, aki a szóban forgó jelenségek leküzdésére így hívta fel a figyelmet: „A szocializmus olyan eszme, hogy amikor már teljesen megvalósult, akkor nagy békesség lesz. Olyan békesség és csönd, hogy magunk is csodálkozni fogunk azon, hová lett a zaj. De amíg nem valósul meg teljesen, addig harcolni kell..”

Egyrészt az eredményekért; másrészt a hibák ellen.

K. F, ,1

I

Nekünk ez természetes

•— Amikor én a bányába felvételre jelentkeztem nem nagyon volt választási lehetőségem. Csupán az érdekesség kedvéért mondom el, hogy bátyám, aki akkor már bányász volt, e szavakkal invitált a föld alá:

— Gyere, öcskös, nem bánod meg...

Csakhogy nem ment olyan könnyen. Megmondták neki, hogy csak a helyére, és- akkor vesznek fel, ha ő elmegy Tatabányára. Nem volt mit tenni. Vállalta új megbízatását, így kerültem én az ő helyére, — emlékezik az első epizódra Világosi József szakvezető frontmester, akivel Tiribesen a leszállás előtt elegyedtem szóba.

— Igen, féltem. Nem a föld alatti munkától, hanem a robbantástól. Aztán megszoktam, megszerettem ezt a munkát — folytatja az előbbi gondolatot.

Az első naptól a maiig lassan három évtized teit el. Ebből húsz esztendőt, fiatalságának legszebb éveit Rónabányán töltötte, s ahogy csökkent a termelés üteme a szénbányászat visszafejlesztésének időszakában, úgy távolodott el első munkahelyétől. Az Inászón töltött három év után Forgács-aknába járt dolgozni még egy esztendeig, majd onnan került Tiribesre. Közben elvégezte a vájáriskolát és csapatvezető lett. Mire eléri g munkahelyét, két és fél kilométert gyalogol a föld alatt.

— Nemcsak én, hanem a brigád többi tagja is jól megizzad, mire a frontra érünk — veszi át a szót a frontmester.

A brigád tagjai bírják a megpróbáltatásokat, mert kemény, bátor és határozott férfiak. Olyanok. amilyent ez a munka kíván.

Akaratlanul is kikívánkozik a kérdés: mikor örül a frontmester?

— Ha jól megy a munka. Legutóbbi hónapban 109 százalékot értünk el. Vagyis naponta 57 vagon szenet adtunk. Amikor bőséges a csilleellátás, akkor többet küldünk felszínre, esetenként 70—80 vagonra valót. Ennek ellenkezője is előfordult: amikor a normát sem értük el. Ilyenkor mondjuk a magunkét, a magunk módján. ..

Érthető, mert csak jó munkával lehet eljutni addig ameddig Világosi József. Birtokosa a Munka Érdemrend bronz fokozatának, két Kiváló Bányász kitüntetésnek és öt Kiváló Dolgozó elismerésnek. Amikor ez szóba kerül, akarva-akaratla- nul is társaira tereli a szót, mondván, hogy a föld mélyén mindenkinek egyformán akarni kell a ;*kert, a jó munkát.

Világosi József pedig mindig ott van. ahol tenni kell. Mindenkor felelősséggel tesz, cselekszik, intézkedik, ha szükség van rá, megmondja véleményét, felfelé épp úgy, mint lefelé. Egyébként a csendes, megfontolt, jó kedélyű, kiegyensúlyozott

frontmester. A feladatok végzésénél elsősorban a meggyőzést tartja fontosnak, célravezetőnek. Ebből táplálkozik szerénysége is. Nemrég kitüntetésre javasolták és ezen az aktuson ő is jelen volt. A bejelentést követően szólásra jelentkezett. Nyugodt, megfontolt modorában így kezdte: — engedjék meg az elvtársak, hogy magam helyett mást javasoljak a brigádból.

— Majd legközelebb — válaszolták neki.

Nehéz lenne most arra vállalkozni, hogy visszaadjam azt az érzést, ami benne kavargóit a válasz után. .Mint példamutató, fegyelmet szerető és azt betartó ember és mint jó pártcsoportbizal- mi, a szakmai és társadalmi funkciójához méltóan tudomásul vette a döntést.

Ha netán valaki hősnek nevezné, valószínű tiltakozna. Elismeri, hogy nehéz munkát végeznek a föld alatt, talán több veszély leselkedik rájuk, mint azokra, akik a föld felett dolgoznak, de mint mondja: —nekünk ez a természetes, ezt szoktuk meg.

Pedig a csaknem három évtized alatt ő is volt már nehéz helyzetben. Egyszer váratlanul ■ 50—60 centire

felszökött a gáz. Szerencsére senkinek sem történt bája. mert gyorsan intézkedtek, abbahagyták a munkát és felszálltak. A másik esetnek viszont igen szomorú a

vége.

— Hajnali két órától reggel 7-ig dolgoztunk egyik társunk életének megmentéséért. Sajnos, nem sikerült, mert teljes omlás alá került — mondja kissé megindul- tan, aztán újra határozottá válik a hangja, miközben az órájára pillant.

Siet.

Még jóformán le sem szállt a epredről érkező bányászjáratról, amikor gondolatainak, közreadására kértem, most pedig már tele van a felolvasó. Nem sok idő van hátra a leszállásig és neki még meg kell beszélni a munkával kapcsolatos dolgokat fronímester- társaival. Így hát úgy köszönök el tőle, ahogy kislánya szokott, —• aki ebben az évben lesz első éves egészség- ügyi szakközépiskolás. —■ Jó szerencsét.

V. K.

NÖGRÁD - 1977, szeptember 13., kedd 3