Nógrád. 1977. szeptember (33. évfolyam. 205-230. szám)

1977-09-10 / 213. szám

Világ proletárjai, egyesületek! NOGRAD AZ MSZMP IMOGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXXIII ÉVF„ 213. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1977 SZEPTEMBER 10., SZOMBAT Társadalmi munkások Az elmúlt napokban egy felhívás járta be a salgótar­jáni járás községit. A járási hivatal vezetői arra szólítot­ták fel a lakosságot, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából társadalmi mun­kával gazdagítsák, szépítsék a falvaikat. A felhívás — nem túlzás — a többségében munkáslakta salgótarjáni já­rásban nagy visszhangra talált. Azok az emberek, akik helyeselték a kezdeményezést, a munkahelyeiken, a ter­melőmunkában már korábban, nyomban a csepeliek fel­hívása után, a forradalom iránti tiszteletük megnyilvá­nulásaként, egymás után érik el a szebbnél szebb mun­kasikereket. A kohászati üzemekben, ahogy közeledünk az évforduló napjához, úgy válik egyre pezsgőbbé a mun­kaverseny. Brigádok mérik össze erejüket. Azoknak a bri­gádoknak, amelyeknek tagjai többek között a környező községekből érkeznek naponta a kohók mellé, a dróthú­zóba,- a' szalagedzőbe és a gyár más fontos termelő he­lyére. Ezekben a hetekben díszes betűvel írják be a bá­nyászbrigádok naplóiba azokat az eredményeket, ame­lyek a nagy szocialista forradalom gondolatának tüzétől hevülve születnek. Hasonlóan, éppen a mezőgazdaság egyik legnehezebb munkáját az őszi feladatokat végző földmű­velő emberek is a jobbra, a szebbre, a hasznosabbra téve fogadalmat dolgoznak, hogy méltán köszönthessék a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulóját. Megyénkben a munkások, az értelmiségi dolgozók így dolgoznak, alkotnak a haza, a szocialista rendszer javá­ra. Érthető tehát, ha a tanácsi felhívás a lakosság kö­rében megértésre tálált. Arról van szó ebben a felhívás­ban, hogy a munkahelyen túl a lakóhely is szépüljön, gazdagodjon létesítményekkel, amelyek végső soron az ember javát szolgálják. Arról tehát, hogy a munkán kí­vüli szabad időt hasznosan, kedvükre, az alkotás szépsé­gétől felfrissülve töltsék el az emberek, mert az méltó a nagy évfordulóhoz. Nem a legszebb dolog-e, amit Ka- rancskesziben, Kishartyánban, Sóshartyánban tesznek az emberek? A tanács által kezdeményezett és épített gyer­mekintézmény építését meggyorsítják társadalmi erők ösz- szefogásával, hogy a nagy ünnepre átadhassák a gyere­keknek. Vagy nem a legszebb megnyilvánulás-e az, hogy a fiatalabb nemzedék erejét egyesítve úgyszólván minden községben sportpálya építését, vagy a régi felújítását kez­di meg? Mindaz amit kezdeményeztek, amihez a lakos­ság csatlakozott az évforduló jegyében, hasznos és nemes dolog. Milyen szép lesz, ha a gyönyörű falvainkat par­kok teszik még ékesebbé; ha pormentes utcákon közle­kedhetnek az emberek; ha csemetéket ültetnek a jövő parkjába, ha az elavultat, legyen az művelődési otthon, tűzoltószertár* vagy más egyéb közügyet szolgáló dolog, kijavítják, szépítik. Egészen bizonyos a lakosságnak nagy örömet okozó cselekedetbe kezdtek a salgótarjáni járás már hagyományosan sok szépet alkotó társadalmi mun­kásai. A felhívás pontosan megfogalmazza a kívánalmat: a települések között a szebbért, a jobbért kezdődjék meg a társadalmi munkaverseny és az egy főre jutó munka érté­ke érje el a 220 forintot. Ez is a járás szép hagyományára épül, hiszen az elmúlt hónapban ebben a járásban hat­millió forint értékű társadalmi munkát végeztek el az emberek és olyan községek mint például Nagybárkány, Karancskeszi, kishartyán kiemelkedő példával bizonyí­totta, lehet a társadalmi munkások elé komoly célokat tűzni. Ezekben a napokban a járás vezető testületé a tár­sadalmi munkásokkal aktívaülésen is találkozik, hogy szemtől szembe részletezzék a konkrét tennivalókat. Így készül a salgótarjáni járás munkás népe a dolgozó ember­nek mindent adó Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának méltó megünneplésére. — B — Tizenhét gépipari vállalat a BNV-n Hetven új ipari fogyasztási cikk Hetven új ipari fogyasztási cikket állít ki gépiparunk az őszi vásáron, közülük 17*tei BNV-díjra pályáztak. A be­mutatásra kerülő új. termékek nagy része néhány héten belül az üzletekben is kapható lesz — jelentették be a Kohó- és Gépipari Minisztérium pénte­ki sajtótájékoztatóján­A vásár három szakbemu* tatóján, a Háztartás, az Otthon és a Szabadidő kiállításokon tizenhét gépipari vállalat vész részt; mintegy 600 termékük látható majd 2750 négyzet­méternyi kiállítási területen. Az idei fogyasztásicikk-sereg- szemlén az előző évekénél is több új háztartási gépet és eszközt mutatnak be, közülük a legtöbbet a Villamosberen­dezés és Készülőik Művek. Különböző tűzhelyeiken kívül házgyári lakásokban is elhe­lyezhető komplett konyhai berendezéseket állítanak ki, s a BNV-n először látható majd RS’26 típusú, Siemens koope­rációban készülő grillkészü- lékjük. A számos új gyártó mány közül említést érdemel még az Alumóni umárugyár tűz­álló üvegfedővel ellátott, sütő­ben is használható szögletes teflonedénye, a Mechanikai Művek új konyhai légtisztító berendezése, a Hűtőgépgyár SS-150 típusú, propán-bután palackról üzemeltethető frizsidere, a helytakarékos automata mosógépek és az új kazettás magnó. A sajtótájékoztatón, elmond­ták, hogy az elmúlt hetekben a tárca a belkereskedelmi vállalatokkal megállapodott a jövő évi szállításokban, s a legtöbb új cikk legkésőbb a jövő évben kapható lesz. Az új automata mosógépek, a kazettás magnetofon, valamint az új típusú csaptelepek szinte a vásárral egyidőben kerülnek az üzletekbe. A gépipar az idén 13 milliárd forint érték­ben szállított ipari fogyasztási cikkeket a belkereskedelem­nek, s a terWí szerint jövőre 7—10 száz**<&fcal több hazai áru kertói « 0z4etek.be. A Magyamándori Állami városi és a salgótarjáni pia- 120 fős, gazdasági dolgozókból Gazdaságban serényen végzik con árusítják- Hétfőn kezdő- szerveződött brigádot, mely az őszi mezőgazdasági munká- dik az almaszüret. 180 hek- egyedül nem győzné a szüre- kat. A kertészeti ágazatban fő- tárnyi gyümölcsösükben Star- bet. Képünkön a Szántó Ko- leg a gyümölcs szüretelése a king és Jonathán almát- tér- vács János Szakközépiskola fő gond. A 111 hektáros term mesztenek, melyet ugyancsak diákjai, Kovácspál Margit, leien a korábbi jégverés kő- megviselt a jégeső. A sok-sok Kiss Katalin, Dósa Ilona. Boda vetkeztében a termés egy ré- dolgos kezet igénylő gyű- Erzsébet második ,,bések” az sze a földön hever, onnan kell mölcsszedésben — a korábbi egészségügyi tagozatról szilva- összegy űjteni. A fákon maradt esztendőkhöz hasonlóan — a begyűjtést végeznek. 70 százaléknyi szilvamennyi- balassagyarmati középiskolá- (Fiatalokról fiataloknak séget a Budapesti Konzerv- sok is segítenek. Egy-két hetet című összeállításunk az 5. gyárba viszik, valamint a fő- töltenek a földeken, erősítve a oldalon.) — kulcsár — <WTT­Helyzetkép a határból Ütemesen haladnak az őszi m Jól fizet az aprómag — Együttműködés a cukorrépa betakarításában A megye termelőszövetkezeteiben kihasználják a kedvező uborkaföldről takarítják be á időjárás adta lehetőséget, ütemesen végzik az időszerű termést. A termelőszövetkezet­mezőgazdasági munkát. Főleg a tápanyag-visszapótlás, a ta- ben készülnek az aprómagbe- lajelőkészítési munka, s a betakarítás jelent ezekben a na- takarításra. A hatvan hekt.á- pokban feladatot. ron termesztett lucerna és vö­röshere szaporítóanyagát a A palotasi közös gazdaság- való. Megkezdődött a silóku- napokban kezdik „gyűjteni”, ban megkezdték a cukorrépa korica betakarítása, jó termés Szépen zöldell az alsótoldiak szedését. A 260 hektáron tér- ígérkezik. Egyelőre a 104 harminc hektáros cukorrépa­hektár egyötödéről került az tábláia, a szedéshez a hónap állatok eledele biztonságos közeoén látnak hozzá. Az helyre. Kedden hozzálátnak ecsegl közös gazdaság gépei segítenek, az együttműködés mesztett fontos ipari növényt a selypi cukorgyárba szállít­ják. Előnyben vannak a szer­ves trágyázással is, a 300 hek­táros terület több mint felé­re már kiszórták. A termelő- szövetkezet 1500 hektáron vet búzát, a terület zöme már vetőszántás után van. Elvé- ban is igyekeznek geztek 400 hektár mélyszán- munka végzésével, tást. Ütemesen halad a do­hánytörés, a termés az újon­nan épített szárítókamrákba kerüL & magyamándori termelő­szövetkezetbe?, 35° hektár mélyszántás, 40 he tóír szer­ve* trágyázás a sürgős tenni­300 hektár meszezéséhez. A cukorrépaszedést pedig a ter­vek szerint csak október első napjaiban kezdik. Az alsótoldi közös gadaság- az őszi A vetés alá történő szántás 400 hek­táron megtörtént, miként a műtrágyázás is. Az istállótrá­gyát húsz hektárra juttatták ki. A silózással jól haladnak, a nyolcvan hektár területből 70 hektáron már végeztek. Az asszonyok a másodvetésű * utimim íihimhi ♦ Betakarítás E héten kezdték meg a cu­korrépa betakarítását a szur­dokpüspöki termelőszövetkezet­ben. A száz hektáros területen két saját és egy Ecsegről köl­csön kapott gép végzi a répa ásását, gyűjtését. így a régen kézi erővel végzett, gyötrő munka könnyebbé vált. Ha az időjárás esősre fordul, a hét­végeken s vasárnap is szedik a termést. A kertészeti ágazatban a paprika és az uborka szürete- lésc zajlik. Egy része a sa­vanyítóüzem részére. másik része a nógrádiak és az or­szág piacaira kerül. Az őszi kalászosok vetéste­rületének fele (250 hektár) már készen várja a mag föld­be juttatását, a továbbiakat művelik, műtrágyázzák, szep­tember 20-tól pedig megindul­nak a vetőgépek. Képünkön: a cukorrépaföl­dön folyik a betakarítás. Ke­lemen Mátyás, Menus Gábor és többiek igyekeznek a mun­kájukkal. — kulcsár — a két gazdaság között nem csak az aratás idején, egész évben rendszeres. Az ecsegi termelőszövetke­zetben az aprómagbetakarítás a legnagyobb feladat. A vö- rósheremag 68 hektárról már a magtárba került, jó termés­sel dicsekedhetnek, a hozam meghaladta a négy mázsát. Jelenleg is tart a lucernamag betakarítása, ha az idő enge­di másfél hét alatt befejezik, előreláthatólag 170—180 kilo­gramm lesz az átlagtermés hektáronként. Az ecsegiek szerdára végez­nek a szerves trágyázással is.. Összesen 750 vagon anyagot szórt ki hat gép, három hét alatt. Ezzel párhuzamosan a talajjavítás is feladat, 170 Va­gon mésziszapot juttatnak a területre. Mert a gazdaság­ban korán befejezték a gabo­nabetakarítást, jól haladnak az őszi időszerű feladatok tel­jesítésével is. Száz hektáron elvégezték az altalaj lazítást, a repcét már korábban, 84 hek­táron vetették el. A cukorré­pabetakarítás Ecsegen szep­tember 22-én kezdődik. A gé­pek addig sem állnak kihasz­nálatlanul. Tíz napig a szur­dokpüspöki és öt napig az al­sótoldi gazdaságokban segéd­keznek. A megye mezőgazdasági üzemeiben alaposan felké­szültek az , őszi munkacsúcsra, intézkedési tervekben rögzí- tették az .elvégzésre váró fel­adatokat. A rendelkezésre ál­ló gépek közül szinte vala­mennyit mozgósították. A ta­lajelőkészítés mellett a siló­zás, a burgonya. cukorrépa ' szedése kielégítő ütemben ha­lad.

Next

/
Oldalképek
Tartalom