Nógrád. 1977. szeptember (33. évfolyam. 205-230. szám)

1977-09-24 / 225. szám

i KAMAT Mintha paradicsomba cseppenne a szerencsés ifjúsági rczető a KISZ Nógrád megyei Bizottsága salgótarjáni veze­tőképző iskoláján. Elkészült az új épület. Vetekedhet a kö­zeli hotel szobáival a berendezése. Befejezéshez közeledik a tornacsarnok, az oktatást megannyi szemléltetőeszköz szol­gálja. Öröm lehet ilyen körülmények között az ifjúsági ve­zetőnek szükséges ismeretek elsajátítása. * Akad azonban üröm is. Nem a felszerelésben, a tár­gyi feltételekben. Szinte nem akad olyan turpus, amely­ben a tervezett létszámmal kezdődhetne az oktatás. Leg­utóbb sportfelclősök érkeztek. Nógrád megyéből a harminc helyre mindössze tízen! A szomszédos Hevesből a duplája, de ott is akadtak távolmaradók. Nem első alkalom az ilyen, érdemes lenne tüzetesebb vizsgálat alá venni okait. Elő­fordul ugyan, hogy a munkahely vétózza meg az iskolára küldést, de nagyobb a valószínűsége annak: az alapszer­vezetek, irányító bizottságok kellő körültekintés híján vá­lasztják ki tagjaik sorából a KISZ-iskola leendő hallgatóit. Nem olcsó mulatság egy ilyen intézmény fenntartása, fejlesztése, a tanuláshoz a nyugodt, akár eszményinek is ne­vezhető körülmények biztosítása. A befektetés akkor ka­matozna igazán, ha évről évre mind több KISZ-es vértezné fel magát vezetői ismeretekkel. A „kamat” egyelőre feltűnően alacsony! 1 Sz. Gy. Mai mese Csak egy kisfröccs... Szobanéző Valahol a csillagos ég alatt 'és a föld felett éldegélt egy öreg házaspár, három fiúgyer­mekével együtt. Telt, múlt az idő, felcseperedtek a legény­kék szép sorjában, s el is szállingóztak kétszintes kis házikójukból. A legidősebb fű az egye­temnek vette útját, és ott kétezer nappalon és éjszakán át elsajátította a jogtudomány csínját-bínját. Meg is volt az öröm, mikor hétpecsétes dip­lomáját otthon megmutatta. Rögtön be is ültették -a hely­beli szövetkezet egyik irodá­jába, ahonnan fel nem állt három teljes esztendőn át. Valamit mondani akart akkor a korszerűsítésről, a termelé­kenység hiányosságairól, de épp a nagyfőnök születésnap­ján, amikor mindenki mással volt elfoglalva, s így belefoj­totta egy pohár borba. Több­ször nem is próbálkozott. A középső fiú messzire el­kerülte az egyetemet, de még a főiskolát is. Csak egy gim­náziumba járt el naponként, mintegy négy esztendőn át. Szerencsés csillagzat alatt szü­letett, mert nemsokára éjt nappallá téve serénykedhetett KISZ-titkári teendőin. Ügy ám, mert csak egyedül szor- galmaskodott, a tagság füle botját sem mozdította a ren­dezvényekre. S mindhiába volt a buzgalom, néhány év múlva kinőtt a KISZ-ből, máshol meg nem kellett, el­ment hát a naphoz fűtőnek. A legkisebb fiú tanult test­vérei esetéből. No, meg az esze is kevés volt: édesanyja sütött neki hamuba sült pogá­csát és négy osztály után vi­lággá engedte. Ment, mende- gélt a legényke hetedhét üze­men és gyáron át, mígnem egy nagy ház előtt lelte ma­gát. Azon is egy nagy táblát pillantott meg, rajta óriás be­tűkkel: segédmunkást felve­szünk! Több se kellett a fi­úcskának, beállt a malteros- legények közé, s ettől fogva együtt ettek-ittak-dolgozgat- tak virradattól napestig. így ment ez jó néhány hónapon át, s egyszercsak hipp-hopp elké­szült egy lakótömb. Lett is nagy öröm, vigasság, osztogat­ták érte á prémiumot, meg a jutalmat, meg ezt meg azt, úgyhogy összejött ebből egy kis Lada, amivel gyorsan ott­hon termett. Nagyot csudálkoztak a test­vérek öccsük szerencséjén, és még aznap este elhatározták, ők is vele mennek. Korán reggel útra is keltek, nemso­kára megérkeztek és azóta együtt esznek-isznak-dolgoz- gatnak. Aki nem hiszi, járjon utána! ► T. L. Két fiatalember beszélget elmerülten a salgótarjáni Pécskő Uzletház kerengő jé­nek korlátjára dőlve, mikor Túrái János rendőr zászlós egyenruhában, Barta Ferenc rendőr hadnagy pedig civil­ben hozzájuk lép. — Kérem a személyazonos­sági igazolványokat! Az idősebb készségesen húz­za elő a megviselt; iratot. A másik azonban széttárja a ke­zét: — Nekem még nincs. Csak 13 éves' vagyok. — Hogy hívnak, hol ta­nulsz? — K- József .vagyok, a Ga­garin iskolába járok. — Ismered ezt a fiatalem­bert? — Igen. — Mióta? — Egy, vagy két hónapja. — Hány éves? — Nem tudom. — Hogy hívják? — Nem tudom. Különös barátság lehet... Mindenesetre ez a fiú a leg­fiatalabb azok közül, akikkel a minap 18 és 23 óra között a salgótarjáni városi-járási rendőrkapitányság ifjúság- védelmi/ — közbiztonsági ak­ciója során igazoltatás köz­ben találkoztam. Ennek az őrjáratnak elsődleges célja annak vizsgálata volt, nem tartózkodnak-e kiskorúak fel­ügyelet, kísérő nélkül ven­déglátóipari helyiségekben, il­letve fogyaszthatnak-e alko­holt fiatalok e helyeken. A kerengőbői bementünk a presszóba, ahol látszólag min­den rendben volt- Ültek ugyan fiatalok is a kis asz­taloknál, de előttük csak kó* lás-, jaffáspoharak. A rutin­igazoltatás azonban mást mu­tatott. A megkérdezettek egy részénél nem volt személy­azonossági igazolvány! Ugyan­ez volt tapasztalható a Kris­tály presszóban, csakúgy, mint Zagyvapálfalván a „Tük- rös”-nek becézett vendéglátó létesítményben. Itt az ajtó mellett két fiú ült. — Otthon felejtettem, el­szaladhatok érte? s— a 18 esz­tendős fiatalember és társa előtt sörösüveg. Ahogy a sze­mélyazonosságiját kérik, a 14 éves O. Csaba általános is­kolai tanuló tolja- el maga elől a fiaskót. — Én nem ezt ittam, ha­nem a kólát!-— szeppen meg. A zenekar közelében ifjú pár melegedik az olajkályha mellett. A fiatalember előtt sör, ,a lány előtt kóla. Iga­zolvány náluk sincs. Adatai­kat kelletlenül mondják be. A sarokban egy 22 esztendős legényt kénytelenek a szülei igazolni. Következő állomásunkon, a Muskátliban inkább időseb­beket találni. Itt az a megle­pő, hogy több asztalnál ül — szüleivel — 3—6—8 éves kisgyermek. Az idő lassan nyolcra jár Egy órával később a So­moskőújfalui „Bambusz”-ban: hárman ülnek az asztalnál. A felnőtt Czikora Péter, vala­mint a 17 éves Gy. Gábor és a nála egy esztendővel fiata­labb C. Erzsébet. A fiatalko­rúaknál nincs igazolvány- Az igazoltatást nem veszik ko­molyan- Különösen a kislány, aki túláradó jókedvével szin­te meghazudtolja az előtte ál­ló kólásüveget. Nevetgél, ka­csint egyet! Szórakoztatja a helyzet. Végül felnőtt asz­taltársa, egyben közeli roko­na igazolja az ő személyazo­nosságát is. Közben a felszol­gáló öt stampedlit visz Cziko- rának. — Ebből kettő az enyém, kettő a barátaimé — mutat a szomszéd asztalnál ülő két férfira —, egy meg a pincé­ré. — Gábor mit ivott? — Kisfröccsöt ' — felelik egyszerre. — Ki hozatta ki? — Cziko­ra vállalja, s ezzel a szabály- sértés miatti hatósági felje­lentést is. Ugyancsak felje­lentések születtek az „otthon”, vagy „másik kabátban” ma­radt igazolványok miatt. Nem mindenkinél, csak aki cini­kusan, félvállról vette a dol­got- A szabálysértésért pénz- büntetés jár. — örülünk, ha olyan csen­desen zajlik le egy akció, mint a mai — mondja Barta Ferenc hadnagy, a kapitány­ság ifjúságvédelmi előadója. — Ez ugyanis azt jelenti, hogy egyre kevesebb a szabálysér­tés. Azonban még előfordul­nak kirívó esetek, a rendsze­res ellenőrzések ellenére is. Reméljük, egyre ritkábban! — g- — Bátorság? Vakmerőség? Könnylibűvörok Nem felejtem el az 1970-es nagy tiszai árvizet; nem le­het elf ele j ten j! Azóta is ben­nem yl a megáradt folyó fé­lelmetes látványa: a piszkos­szürke hullámoké, a felfúvó­dott állattetemeké, a romba dőlt házaké — és az embe­reké. A borostás arcú, kialvat- lan szemű katonáké, a holmi­jukat sírva szorongató férfi­aké és — a könnyűbúvároké. Ha jól emlékszem, már a Marós egyik szakaszán, Mo­hácsi Ferenc, a Magyar Köny- nyűbúvár Szövetség elnöke irányította a gumiruhás, lég­zőkészülékes, békauszonyos elszántakat, akik... Nem tudtam akkor, fanati­kusak-e, vakmerők vagy csu­pán a kötelességüket teljesí­tik.... És elnéztem a minap tar­jám társaikat, a Magyar Hon­védelmi Szövetség salgótar­jáni könnyűbúvár szakosztá­lyának néhány tagját. Ugyán- ezeket mérlegelgettem ma­gamban, amikor tekintetem végigpásztázott arcukon. Ezekről a nyugodt tekintetű, kiegyensúlyozott életvitelű fi­atalokról mondanák — párhu­zamba állítva őket a másik véglettel, az ejtőernyősökkel —, hogy a bátrak sportját űzik? .Rájuk tekintenek fel, szinte tisztelettel' a „minden­napi halandók”? Az ő tetteik­ről, cselekedeteikről beszél­nek, szinte minden egyes tör­ténést misztifikálva azok, akik kritikus helyzetben látták őket? Igen. Pedig miként Fájd Árpád, a tarjáni könnyűbúvár szak­osztály legidősebb tagja — hetvenháromtól él néha „víz alatti életet” — elmondotta; semmi különleges nincs ben­nük. Ugyanolyan fiatalok — mert azok, hiszen Kovács Ár­pád is alig huszonnégy éves — mint a többiek. És mégis! „Ereztem a víz örvényét. Tudtam, nem messze tőlem a rosszul záró zsilip, amelynek centiméternyi rése is félel­metes erővel szivna maga fe­lé.... Az ösztön, az önmagam létéért is szóló erőfeszítés szuggerálta belém: el innen! Elúsztam. És visszamentem. Sötét volt. Olyan zavarossá vált a sűrű iszap felkavart- ságából a víz, hogy csak ta­pogatóztam. Lábam • süppedt, s azon gondolkodtam, meny­nyire lehetek a felszíntől... A levegőtől... A napfénytől- A...” öt könnyűbúvár — Budai Sándor, Fájd Árpád, Koós Attila, Kovács Árpád és Ko­vács Zsolt — szavaiból il­lesztettük össze a monológot. Hisz’ valamennyien ezt élték át Ugyanezen szavak rögződtek, s tolultak, elő emlékezetükből, valahányuknak. Mert — mint mondták — két dologra kon­centrál az ember a víz alatt: feladata végrehajtásának si­kerére és — az életére. Meri onnan vissza kell jönni! On­nan vissza kell kerülni a nap­fényre! Onnan ő kerülhet csak ki —, s nem az alattomos víz — győztesen! Mintha élt volna a kisfiú — tekintenek maguk elé. Pe­dig... A szobába a komor felhők mögül bevágott egy fénypász- ta, és végigsimította arcukat. „Ha ilyen idő lesz, akár hol­nap is merülhetünk” — néz­tek egymásra. De szép is mindig a nap­fény... — karácsony — Munkaerőhiány. — kulcsár feiv. — r" fÄPr (» J « fi >r­... . ■ — Fiúk! Ezeket itt vágják ki! Ide építjük a Természetvédelmi Egyesület székházát. Szitáló eső mossa a mál- lott vakolatot a Karancs ut­ca végén. Nyitva a kapu. A keskeny udvaron kövek du­dorodnak az ázott földből. Oldalt lépcső emelkedik a fal mellett; kis faerkélyre fut. Hajlott hátú anyóka áll az ajtóban. — Kit tetszik keresni? A falépcső megnyikordul a lépések alatt. Mosoly de­reng föl az anyóka képén. — Ok lent laknak. Ott tessék zörögni... ott ni! Éltes asszonyság nyit aj­tót. — Igen, igen.-.. Hát... nem hinném, hogy magának meg­felel az a szoba... De csak tessék megnézni. Doh terjeng a betonozott előhelyiségben. Fehérre má­zolt, üvegezett ajtó nyílik Mögötte alacsony, félhomá­lyos szoba. A szűk ablak a hátsó udvarra néz. Áporo- dott levegő állt meg a nyir­kos falak között. Púposra vetett parasztágy; szürke mosdóállvány, lavór, sötétre politúrozott asztal, szek­rény, székek Két-három ré­teg feslett pokróc terül a puszta földön. A kitárt ajtó mögött még egy szekrény; tetején elde­formált vajdling. Körben vá­sári szentképek, ezüstre kent feszületek a falra aggatva. Csukódik az ajtó. Az előhelyiségből a másik oldalon a konyhába jutni. — Hát, tessék leülni, mert, ugye, úgy könnyebben ér­tünk a szóból... Oda tessék— Nnna! Helyet keres magának is az éltes asszonyság. Közben pillantást vet a tűzhelyre; fortyog rajta valami egy fa­zékban. Hokedlit ránt elő, rátelep­szik. — Harmincezerért ad­nánk el, tudja... Annyiért hol kapni, mondja meg őszintén/.. Nem a legszebb, de el lehet benne lakni egy ideig... Előre hajol, kezét a szája mellé teszi; bizalmasan sut- togóra fogja a hangját. — Tavasszal szanálják a házat. Biztos látta, ahogy jött... ott tartanak már az utca végiben. A bolondnak is megéri, mondja meg őszin­tén.... Harmincezerért kap , egy új lakást, manapság! Csak ki kell várni. Szikár, borostás férfi lép be a konyhába. Kék svejci- sapkát, kockás inget, ceig- nadrágot vjsel. . Megriad, visszalép, húzza maga után az ajtót. __ — Az öcsém, tudja... Most ő lakja a szobát, de a jövő • héten bevonul... másfél évet sóztak rá... Csinált valamit a munkahelyén... az isten tud­ja mit. Korábban is ült már, • Nagyon szerencsétlen*. Föláll, de nem nyit ajtót. — Jól van, hozza csak el nyugodtan a feleségét is­nézzék meg. Délelőtt már volt itt egy tanítónő. Az meg a vőlegényével akar beköl­tözni a városba... Nem mon­dott ő se' biztosat, Csak azt, hogy lehet... Hát... ahogy gondoljál^. Az ajtóban megáll, jobb • kezét csípőre teszi, másikkal a félfának támaszkodik. — Hát akkor a viszontlá­tásra, fiatalember... Minden jót. Esőmosta szűk udvar nyú­lik a kapuig. Kattan a kilincs; kint az utcán szél fúj, friss esősza- gú levegőt. Jólesik mélyre szívni a tüdőben. mol^-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom