Nógrád. 1977. szeptember (33. évfolyam. 205-230. szám)

1977-09-15 / 217. szám

OliZ'r-váf, Oi^zágos fel eso ti fSflélihajnokság Salgótarjánban Bemutatkozik Botos András is Még alig hangzott el az utolsó gongszó. az ökölvívók bányászbaj nokságán • Salgó­tarjánban, a sportág máris egy újabb sportcsemegét ígé­rő rendelvényre készül. Ma •kezdődik és vasárnapig tart a városi sportcsarnokban az or­szágos felnőtt ökölvívó-videk- bajnokság. Roppant nagy az érdeklődés a viadal iránt- Mind a tizen­egy súlycsoportban hatalmas küzdelmekre van kilátás. Az ország minden számottevő ökölvívó-szakosztállyal ren­delkező 32 egyesületből 158- an lépnek szorítóba- A tét nem kicsi, hiszen minden súly­csoport első három helyezett­je továbbjut az országos fel- nőttbajnoksá.gra, melyet ok­tóber 19-23 között Miskolcon rendeznek meg­Mindenki indul tehát, aki számít az országos vidéki me­zőnyben- Szorítóba lép az Énekes-emlékversenyen ki­ütéssel kikapott Tari Gábor is. A nógrádiak elsősorban a ha­zai közönség előtt hosszú’ idő után bemutatkozó Botos And­rás (SBTC) szereplése elé te­kintenek különös várakozás­sal. Nem is csoda, hiszen jó ökölvívást produkálva lépett ismét szorítóba Gyöngyösön és ezúttal a hazai premierre készül hasonló elszántsággal. Rajta kívül is indulnak SBTC" ökölvívók- Paoírsúlyban pél­dául a mezőny tagja Oláh Antal és Oláh Tibor. Utóbbi­nak éremesélyei vannak- Har­matsúlyban Botos János indul- Pehelysúlyban Csík Miklós, könnyűsúlyban Botos András képviseli az egyesület színeit- Ez lesz a legnépesebb súly­csoport, mivel 14-en mérle­gelnek. Botos András legna­gyobb ellenfele a trónkövetelő oroszlányi Dobó, valamint a másik két válogatott kerettag a debreceni Rácsai, vagy a Borsodi Bányász Takácsa le­het. Középsúlyban Balogh K. indul az SBTC színeiben, aki amolyan „sötét lő”- Kellemes meglepetést okozhat. Sző volt arról, hogy az ifjúsági válo­gatott kerettag Botos Tibor is elindul a felnő-tt-vidékbajnok- ságon- ám ezt a MÖSZ nem engedélyezte- Van is benne valami­Ismét felgördül tehát ma délután a városi sportcsar­nokban a képzeletbeli füg­göny, hogy megkezdődhessen a nagy produkció. Négy na­pig az ökölvívók versengésé­től és remélhetőleg a nézők tapsától lesz hangos az aréna- Ma és pénteken 17 órától a se­lejtezőket bonyolították le- Szombaton 17 órától az elődön­tőket rendezik meg Vasárnap délelőtt 9-30 órától kerül sor a döntőkre. A pénztár min­den nap két órával a kezdés előtt nyit a helyszínen­Röplabda \lí II. Biztosan nyert a Kisterenye Kazár ellen Kisterenyei SE— Nyíregyházi VSSC 2—3 (13, 11, —8, —10, —7) Kisterenye, v.: Balogh. KSE: Puszta, Rása, Hanyiné, Kovács, Szomora, Ökrös. Cs.: Földiné. Felkészítő: Hanyi Gy.-né. A mérkőzést a másodbíró vezette. A Nyíregyházi Vas­utas Spartacus ellen a tere- nyeiek higgadtan kezdtek. A biztonságos mezőnyjátékot a támadók jól helyezett ütések­kel vagy ejtésekkel fejezték be. Az első két játszmában terenyei siker született. A fé- gyelmezett játék a harmadik játszma közepéig tartott. 7—4-es vezetés után a hazai csapat könnyelműsködött, ki­engedett és ez megbosszulta magát, mert a vendégek rá­kapcsoltak és megnyerték a játszmát. A negyedik játsz­mában is szoros küzdelem alakult ki. Azonban a játsz­ma közepén a terenyeiek egyik kiválósága, Kovács nem tudta tovább vállalni" a já­tékot és lement a pályáról, helyére Földiné állt be. Ez­után a meggyengült támadó­játék már nem volt elegen­dő a vendégek ellen. Az ötö­dik játszmában nagyot esett a játék színvonala. A szár- nyaszegett hazaiak nem tud­tak megfelelő ellenállást ki­fejteni a feljavult vendégek­kel szemben. Kisterenyei SE— Kazári VM 3—0 (4, 2, 1) Kisterenye, v.: Balogh. KSE: Puszta, Rása, Hanyiné, Földiné, Ökrös, Szomora. Cs.: Kovács. Felkészítő: Hanyi Gy-né. Kazár: Takácsné, Sza- bóné, Berki, Gubányi, Kovács V-né, Nagy. Cs.: Kovács, Bencsik, Csipkés. Edző: Gu­bányi Ottilia. A tartalékosán felálló ha­zaiak különösebb megerőlte­tés nélkül is biztosan nyer­tek. SBTC—Nyíregyházi VSSC 0—3 (—8, —5, —10) Zagyvapálfalva, v-.: Sándor. SBTC: Tari, Bagoly, Sándor, Radvárszki, Ipacsné, Mol­nár. Cs.: Somoskői, Józsa. Edző: Monori István. A hálónál jobb teljesít­ményt nyújtó vendégekkel a hazaiak nem tudtak megbir­kózni. BAGS Ép.—SÜMSE 3—0 (8, 8, 12) Kecskemét, v.: Kaposvári. SÜMSE: Liptai II., Papp, Sá­rai, Félegyházi, Szomszéd, Liptai I. Cs,: Szikora. Edző: Félegyházi Pál. A hazaiak magassági és ütőfölényét az enerváltan játszó üvegyáriak nem tud­ták ellensúlyozni. OSC—Romhányi Kerámia 3—1 (13, 11, —9, 8) Budapest, v.: Dánóczi. Romhány: Prajsnár, Baranvi, Rottek, Róka., Imre, Zagyvái. Cs.: Juhász, Paulovics. Edző: Róka Mihály. A nagyobb ütőerővel ren­delkező, rutinosabb hazaiak csak nehezen tudtak meg­birkózni a lelkes és csupa­szív romhánviakkal. Jó: Zagy­vái, Róka, Prajsnár. Varga Nándor Táj futás Holtnerck sikere A 13+1 Vándor Kupa tá­jékozódási futóverseny leg­utóbbi fordulójában a Holt- ner testvérek sikeresen sze­repeltek. A következő fordu­lóra ma délután 15 órától ke­rül sor az SBTC tóstrandi pá­lyánál. Eredmények. F—35 D: 1. Szeverényi Béla (SBTC) 86.24, F—21 C: 1. Holtner András (Pásztói SE) 41.19, 2. Holtner Attila (Pásztói SE) 53.39. F— 17 D: 1. Holtner Győző (Pász­tói SE) 39.49, 2. Noszky Zol­tán (SBTC) 40.34. F—13 D: 1. Horváth Csaba (Nagybáto- nyi Bányász) 82.00. Teke NB II. Biztos hazai győzelem Az NB Il-es nagygolyós tekecsapat\bajnokság őszi III. fordulójában az St. Dózsa együttese a MÉMTE együt­tesét látta vendégül. A tar­jám csapat, amely egy hét­tel korábban nagyarányú ve­reséget szenvedett a főváros­ban, most hazai pályán biz­tos 6—2 (2650—2485 fa) ara­nyig győzelmet aratott. A , vendéglátók közül volt két- három kiemelkedő teljesí­tmény. Azért is dicséretet ér­demel az St. Dózsa, mert minden tekéző 400 fa felett ütött. A vendégek közül set- ten értek el pontot jelentő teljesítményt. Részletes eredmények: St. Dózsa: Magyar S. 423, Ma­gyar N. 447, Borsós 418, Dó­sa 432, Kohut 458, Lengyel 472. MÉMTE: Székely 454, Kubacsek 418. Juhász 381, Borbély 446, Mátyás 380, Né­meth 406. Az St. Dózsa a következő fordulóban a Szegedi Vasu­tashoz látogat el. Sporthíirek Buenos Aires: még'256 nap van hátra az 1978. évi argen­tínai labdarúgó-világbajnok­ság nyitányáig, pénteken azonban már Buenos Aires­ben megkezdődik a belépő­jegyek árusítása. A sorra ke­rülő 38 mérkőzésre összesen 2,1 millió belépőjegyet ad­nak ki, ebből 1,7 millió Ar­gentínába, 400 ezer pedig kül­földön kerül árusításra. Az argentin labdarúgó-já­tékvezetők kéréssel fordultak a labdarúgó-szövetséghez, hogy tiltsák meg a játéko­soknak a szakáll és a hosz- szú haj ' viseletét, mivel számukra a kiállításnál és a tigyelmeztetésnél gondot okoz az illető játékos „elkönyvelé­se”. ■Ar Nyugat-Berlin: az észak­amerikai labdarúgó-bajnok­csapat a New York-i Cos­mos jövőre két alkalommal is pályára lép az NSZK-ban. Március 21-én a Bayern München, 23-án pedig a Hertha BSC lesz az ellenfele. ★ Frankfurt: UEFA Kupa mérkőzésen, az első találko­zón az Eintracht Frankfurt 5—0 (3—0) arányban győzött 6000 néző előtt a máltai Slie- ma Wanderers ellen. i ér Brüsszel: a Heysel stadion­ban megrendezett atlétikai versenyen 3000 m-en a belga Puttemans 7:42,4 perces időt ért el, amely ebben a sze­zonban a harmadik legjobb eredmény Európában. Hr Havanna: a baráti hadse­regek IV. nyári spartakiádján a 100 m-es síkfutás „papírfor­mát” hozott, győzött a kubai Silvio Leonard 10.03 mp., má­sodik az Ugyancsak kubai Osyaldo Lara (10.27). Alberto J uantorena ismét igazolta képességeit, és jó idővel (45.93 mp) nyerte a 400 méteres síkfutást. Két magyar öklöző lépett kedden este szorítóba a se­lejtezőkben. A 48 kg-osok között Orbán Sándor kemény csatát vívott a román Dumi- tevvel, s 3—2 arányban győ­zött. A 71 kg-osok között Bakos János, a nap másik magyar szereplője, a 2. me­netben vesztett a döntő . fö­lényben levő szovjet A. Lu- kaddal szemben. Vízilabdázóink 5—3-ra győztek Bulgária ellen. A megkezdődött cselgáncsküz­delmek is hoztak magyar si­kert, a junior magyar bajnok, öszvér András bronzérmet szerzett. . Nyílt fura Az Edzett ifjúságért tö­megsportmozgalom népsze­rűsítése és a követelmények teljesítésének segítése céljá­ból minden természetbarát- •szakosztálynak nyílt túrát kell szervezni szeptember 10. és október 10. között. A Nógrád megyei Természetbarát Szö­vetség szeptember 25-én bo­t Első a pásztói járás Megyei nyári spariakláddöntő Széchényijén Nyolc év után ismét Szé- csényben rendezték meg a nyári spartakiádversenyek megyei döntőjét. Nyolc évvel ezelőtt erre az alkalomra új lelátó épült a sporttelepen. Vasárnap a megyei spartakiád döntőjére ismét „új ruhába öltözött” a szécsényi sportpá­lya. A járási spartakiádok győzteseit • felújított atlétikai pálya, új tekepálya várta. A reggeli órákban külön­járatú autóbuszokon érkeztek Szécsénybe a versenyzők. A felsorakozott csapatokat Ra­dies Győző, a szécsényi járási hivatal elnökhelyettese kö­szöntötte. Hangsúlyozta, hogy az idei versenyeket az Edzett ifjúságért mozgalom kereté­ben rendezik meg. Elmondta, hogy a jelenleg érvényben le- Radios Győző megnyitója. Gránátdobás: Kuloványl Ló­ránt (Szécsény) 60.64. Spar- takiádváltó: 1. Szécsény (Sági, Sinágel, Rigó. Zsipi) 3:55.2. Teke. Női egyéni: 1. Bakos Ilona Dorogháza (St. j.). Csa­patban : 1. Szécsény. Férfi egyéni: 1. Koczka László Pásztó. Csapatban: 1. Mátra* szőllős (Pásztói j.) Torra, női egyéni: 1. Spisák Zsuzsanna Jobbágyi (Pásztói j.). Csapat­ban: 1. Jobbágyi (Pásztói j.K Női röplabda: 1. Nógrádme- gyer (Szécsényi j.), 2. Rom­hány (Rétsági j.). Férfi: I. Szécsény, 2. Szügy (Bgy. j ), 3. Karancslapujtő (St. j.). Női kézilabda: 1. Pásztó, 2. Bér­céi (Bgy. j.). 3. Nagybátony (St. járás). Férfiak: 1. Nagv- bátony (St. j.), 2. Érsekvad­A járási csapatok felsorakoznak az ünnepélyes megnyitóra. Kuloványi Lóránt, a vő szabályok jövőre megvál­toznak, s ezen a versenysoro­zaton csak azok vehetnek részt, akik nincsenek igazol­va. A több mint négyszáz ver­senyző jól előkészített és meg­szervezett versenyeken mér­hette össze tudását. A falusi spartakiád XXVI. megyei dön­tőjének rendező bizottsága vasárnap Szécsényben jelesre vizsgázott. A spartakiádok történetében még nem fordult elő, hogy a megyei döntő ver­senyei délután fél kettőre be­fejeződtek volna. A jó szerve­zés és körültekintő rendezés mellett a korai befejezéshez az is hozzájárult, hogy a tor­nán és labdarúgáson kívül valamennyi sportágban egy helyen merhették össze tudá­sukat a fiatalok. Emelte a verseny ünnepé­lyességét. hogy a győztesek­nek kijáró emlékplakett és ok­levél mellé a rendező szervek § a ígér a nyolítja le nyílt túráját a salgói várhoz. A tóstrandi au­tóbusz-végállomástól e vasár­nap reggel 9 órakor indul­nak. A Tatárárkon keresztül érik el a salgói várat. A tú­rét Borsovitz József, az SBTC természetbarát-szak­osztály vezetője vezeti. ók győztese a léc fölött. egy-egy csokor virágot és Szécsény emléklapot is át­nyújtottak. A versenyen kü­lön nagy csatát vívtak a sze- csényi és pásztói járás fiatal­jai. A szécsényiek titokban ab­ban bíztak, hogy kihasználva a hazai környezetet, megnye­rik az összesített pontver­senyt, és így végleg tulajdo­nukba kerül a vándorserleg. A csapatnak nem sikerült megismételni az utóbbi két év bravúrját. Most hazai környe­zetben kellett lemondani az első helyről. A pásztóiak jól megszervezett és felkészített csapattal érkeztek a megyei döntőre. Joggal kerültek az első helyre. Győztesek: Atlétika. Nők. 100 m.: 1. Antal Györgyi (Rét­sági 14,3, 400 m.: 1. Nyitrai Mariann (Pásztó) 67,6. Magas­ugrás: 1. Emődi Katalin (Starján) 140. Távolugrás: 1. Verbói Valéria (Pásztó) 456. Súlylökés: 1. Komáromi Kata­lin (Pásztó) 9,66, Gránátdobás: 1. Molnár Éva (Rétság) 46,6. Spartakiádváltó: 1. Pásztó (Nyitrai, Balogh, Verbói, Macz- onkai) 2:40,6. Férfiak. 100 m.: 1. ^sipi Gyula (Szécsény) 12.1. 400 m.: 1. Sinágel József (Szécsény) 54.9. 800 m.: 1. Németh Ottó (Pásztó) 2:15. 15000 m.: 1. Szabó Mihály (Pásztó) 4:37. Magasugrás: 1. Kuloványi Ló­ránt (Szécsény) 170. Távolug­rás: 1. Novák Gyula (Sztár­ján) 622. Súlylökés: 1. Cseh Zoltán (Bgy.) 11.14 méter. A: Nyitrai Mariann, a 400 mé­teres síkfutás győztese. (Herbst Rudolf felvételei) kért (Bgy. j.), 3. Romhány (Rétsági j.). Labdarúgás: 1. Szügy (Bgy. j.), 2. Palotás (Pásztói j.), 3. Tereske (Rét­sági j.). Az összesített pontverseny végeredménye: 1. Pásztói já­rás 189,5, 2. Szécsényi járás 160.5, 3. Salgótarjáni tárás 134.5, 4. Balassagyarmati tá­rás 115, 5. Rétsági járás 106,5 pont. Szenográdi Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom