Nógrád. 1977. augusztus (33. évfolyam. 180-204. szám)
1977-08-11 / 188. szám
Huszonnégy évvel ezelőtt adták át rendeltetésének legnagyobb sportlétesítményünket, a Népstadiont. A lelátók ülőhelyei, a világítótestek, az időjárás viszontagságai miatt elöregedtek. Az idén elkezdődött az öt évig tartó nagy rekonstrukció. A 30 km hosz- szúságú fapadokat műanyagúra cserélik. Felújították a pálya térvilágítását is. A munkát a Népstadion Építőipari üzeme szakaszosan végzi, s így a fiatalítás alatt is rendezhetnek sportrendezvényeket. Képünkön: Festik a világító kandelábereket. Ökölvívás Botos Tibor aranyjelvényes r A naptár még csak a nyár közepén jár. Hol van még december 31., amikor megkezdődik a minősítések vizsgálata? ★ Két éve, a serdülőbajnokság előtt még az edzője is úgy nyilatkozott, ' hogy talán dobogóra kerülhet. A kis Botos rácáfolt: serdülőbajnok lett! Ezt a sikert tavaly megismételte. Az idén első éves ifjúsági. Az már természetes, hogy megnyerte ennek a korosztálynak az országos bajnokságát is. A siker tehát ismételte önmagát. És, hogy teljes legyen, Botos Tibor, az SBTC versenyzője megszerezte az aranyjelvényes minősítést. Hét versenyen indult ebben az évben. Megnyerte a Tiszántúl bajnokságát, győzött az országoson, a Szondi-em- lékversenyen, a Gemenc Kupán, és közben sikerrel szerepelt az NSZK elleni válogatott mérkőzésen. Mindössze két találkozót veszített el. Egyszer Oroszlányban a döntőben a tatabányai Vécsltől kapott ki, de a visszavágás „bejött” a magyar ifjúsági bajnokságon. A másik vereség Egerben, a Bornemissza-emlékversenyen érte. Az elődöntőben a zalaegerszegi Fand- lerrel szemben maradt alul, így „csak” harmadik lett. — Nem voltam igazán formában — mondja. Igaz, nem kellett mindenáron győznöm, mért akkor szinte már biztos volt az a 24 pont, ami az aranyjelvényes minősítéshez kell. Három pontszerző verseny még ezután következik, Botos Tibornak már nem kell izgulnia, nyugodtan öklözhet. Nincs vesztenivalója. — Ettől függetlenül nagyon készülök — mondja. — Különösen az Énekes-emlékversenyre. Nagyon jó mezőny szokott összegyűlni, és egy válogatott kerettagnak mindig bizonyítani kell. ★ A magyar ifjúsági bajnokságon még papírsúlyú volt. Májusban, a Szondi-emlék- versenyen az 54 kilósok mezőnyében győzött. Élményszámba menő öklözése láttán a szakemberek óriási tehetségnek kiáltották ki. Ez is bizonyítja, hogy Tibor az unokabátyja, Botos András nyomdokaiba lépett. Ez dicsőség a .salgótarjáni ökölvívásnak, de a magyar sport egésze is csak nyerhet veié. Úgysem nagyon dúskálnak ökölvívó-tehetségekben. ____y_. h. j. S porthírek Moszkva: a Komszomolsz- kaja Pravda című lap olvasóinak szavazatai alapján Vlagyimir Jascsenkót, a magasugrás új világcsúcstartóját választották meg a Szovjetunióban „július sportolójának”. Bilbao: a nemzetközi négyes labdarúgótornán a szovjet Dinamo Kijev 6—1 arányban nyert a belga An- derlecht ellen. Palermo: a nemzetközi kői sárlabdatorna legújabb eredményei : Egyesült Államok— Csehszlovákia 85—71 (35—35), Szovjetunió—Olaszország 97—76 (52—35). 53 Jugoszláviában folytatódtak az ifjúsági női röplabda Európa-bajnokság küzdelmei. Az 5. játéknapon a magyar fiatalok Sabácon a nyugatnémetekkel találkoztak és 3—1 (8, 5, —12, 11) arányban győztek. Interjú Pelével A világ leghíresebb labdarúgójával, Pelével készített interjút a TASZSZ szovjet hír- ügynökség New York-i munkatársa. Az egykori brazil válogatott, aki most a Cosmosban szerepel, elmondta, hogy október 1-én befejezi pályafutását, de a jövő évi világbajnokságon, mint szaktanácsadó ott lesz a brazil válogatott mellett. Az argentínai vb esélyeiről is beszélt a „fekete gyöngyszem”: , , — Az argentin, a brazil,,a nyugatnémet és a holland csapatot tartom esélyesnek. Arra a kérdésre, hogy mivel foglalkozik majd október 1 után, válasza a következő volt: — Még nem tudom. Nehezen látom a j övömet foci nélkül. Ha edző leszek, akkor csakis gyerekekkel akarok foglalkozni, profiklubhoz semmi pénzért se mennék. Há azt akarjuk, hogy a labdarúgás tovább fejlődjön, akkor segíteni kell a gyermek- futballt, s már az iskolában oktatni kell a sportág alapjait. Labdarúgás Elkészült a salgótarjáni járás bajnokságának sorsolása Elkészítették a járási labdarúgó-szövetségben a salgótarjáni járás 1977—78. évi labdarúgó-bajnoksága őszi idényének sorsolását. A bajnokságban 15 csapat vesz részt, így egy együttes minden vasárnap szabadnapos lesz. Az őszi idény vasárnap kezdődik, és pövember 20-án fejeződik be. Io forduló, augusztus 14: Karancskeszi—Ménkesi Bányász, Kisterenye—Nagybátony, Tarnavölgye—Ötvözet MTE, Nagybárkány—Luciáivá, Etes— Cered, Mátramindszent—Karancsberény, Mátraverébély— Kishartyán, SBTC ifi: szabad. II. forduló, augusztus 21: SBTC ifi—Mátramindszenti ifi, Lucfalva—Etes, Ötvözet MTE—Nagybárkány, Nagybátony—Tarnavölgye, Ménkesi Bányász—Kisterenye, Karancs- berény—Karancskeszi, Cered —Mátraverebély. Kishartyán: szabad. 'III. forduló, augusztus 28: SBTC ifi—Kishartyán ifi, Kisterenye—Karancsberény, Tarnavölgye—Ménkesi Bányász, Nagybárkány—Nagybátony, Etes—Ötvözet MTE, Mátramindszent—Karancskeszi, Mátraverebély—Lucfalva. Cered: szabad. IV. forduló, szeptember 4: Kishartyán—Mátramindszent, Cered ifi—SBTC ifi, Nagybátony—Etes, Ménkesi Bányász —Nagybárkány, Karancsbe- rény—Tarnavölgye, Karancskeszi—Kisterenye, Ötvözet MTE—Mátraverebély. Lucfalva: szabad. V. Hördülő, szeptember 11: SBTC ; ifi—Lucfalva ifi, Kis- - hártyáin—Cered,' Tarnavölgye— K'aja'njcskeszi, Nagybárkány— Katanicsberény, Etes—Ménkesi bányász, , Mátramindszent— Kisterenye, Mátraverebély— Nagybátony. <ÖMTE; szabad. VI. forduló, szeptember 18: ÖMTE ifi—SBTC ifi, Cered —Mátramindszent, Lucfalva— Kishartyán, Ménkesi Bányász —Mátraverebély, Karancsberény—Etes, Karancskeszi— Nagybárkány, Kisterenye— Tarnavölgye.. Nagybátony: szabad. VII. forduló, szeptember 25: SBTC ifi—Hagybátony ifi, Kishartyán^—ÖMTE, Cered— j Lucfalva, Nagybárkány—Kis- 'terenye, Etes—Karancskeszi, Mátraverebély—Karancsberény, Mátramindszent—Tarnavölgye, Ménkesi Bányász: szabad. VHI. forduló, október 2: Ménkesi Bányász ifi—SBTC ifi, Lucfalva—Mátramindszent, ÖMTE—Cered, Nagybátony— Kishartyán, Karancskeszi— Mátraverebély, Kisterenye— Etes, Tarnavölgye—Nagybárkány, Karancsberény: szabad. IX. forduló, október 9: SBTC ifir-Karancsberény ifi, Kishartyán—Ménkesi B., Cered—Nagybátony, Lucfalva— ÖMTE, Etes—Tarnavölgye, Mátraverebély—Kisterenye, Mátramindszent—Nagybárkány. Karancskeszi: szabad. X. forduló, október 16: Karancskeszi ifi—SBTC ifi. ÖMTE—Mátramindszent, Nagybátony—Lucfalva, Ménkesi B.—Cered, Karancsberény —Kishartyán, Tarnavölgye-J Mátraverebély, Nagybárkány— Etes. Kisterenye: szabad. XI. forduló, október 23: SBTC ifi—Kisterenye ifi, Kishartyán—Karancskeszi, Cered —Karancsberény, Lucfalva— Ménkesi B., ÖMTE—Nagybátony, Mátraverebély—Nagybárkány, Mátramindszent— Etes. Tarnavölgye: szabad. XII. forduló, október 30: Tarnavölgye ifi—SBTC ifi, Nagybátony—Mátramindszent, Ménkesi B.— ÖMTE. Karanes- berény—Lucfalva, Karancskeszi—Cered, Kisterenye—Kishartyán, Etes-—Mátraverebély. Nagybárkány: szabad. XIII. forduló, november 6: SBTC ifi—Nagybárkány ifi, Kishartyán—Tarnavölgye, Cered—Kisternye, Lucfalva—Karancskeszi, ÖMTE—Karancsberény, Nagybátony—Ménkesi B., Mátramindszent—Mátraverebély. Etes: szabad. XIV. forduló, november 13: Etes ifi—SBTC ifi, Karancsberény—Nagybátony, Karancskeszi—ÖMTE, Kisterenye— Lucfalva, Tárnavölgye—Cered, Nagybárkány—Kishartyán, Mátramindszent—Ménkesi B. Mátraverebély: szabad: XV. forduló, november 20: SBTC ifi—Mátraverebély ifi, Kishartyán—Etes, Cered— Nagybárkány, Lucfalva—Tarnavölgye, ÖMTE—Kisterenye, Nagybátony—Karancskeszi, Ménkesi B.—Karancsberény.’ Mátramindszent: szabad. Az SBTC ellen csak Ifjúsági csapattal kell kiállni. Nagybátony második és ifjúsági csapatot szerepeltet. Salakmotoros versenyek Érdekesnek ígérkező nemzetközi, meghívásos salakpályamotoros páros versenyekre kerül sor a jövő héten három vidéki városban. Augusztus 19-én Nyíregyháza (16,30 órai kezdettel) a helyi Dózsa, 20- án Debrecenben (16 óra) a Volán és 21-én Szegeden (16 óra) szintén a Volán rendezésében a Szovjetunió, Lengyel- ország, Románia, Bulgária, Ausztria, Olaszország és Magyarország kiválóságai mérik össze egymással tudásukat. HVDSZ-sportnap az SKSE-stadionban A HVDSZ VI. megyei spar- takiádjának döntőit az SKSE- stadionban rendezték meg. Kiss Sándor, a HVDSZ- megyei titkára nyitotta meg a küzdelmeket. Beszédében hangsúlyozta, hogy hagyománnyá válik az üzemi spar- takiádok, a tavaszi és nyári előzetes versenyek után a megyei döntők megrendezése is. A felsorakozott csapatok előtt kijelentette: a testnevelés és sport kedvezően hat a mindennapi munkára, befolyásolja az emberek közérzetét, hangulatát. A testnevelés és sport jellegénél fogva társadalmi ügy, színvonalának fejlesztése egyaránt érdeke az államnak, ugyanakkor az egyénnek is. A rövid ünnepi megnyitó után több sportágban elkezdődtek a küzdelmek. Új színfoltja volt az egész napos tömegsportversenynek a női kötélhúzás. Ebben a számban az St. Vízművek I. csapata győzött az St. Vízművek II., valamint a Vegyesipar együttese előtt. Férfi kötélhúzásban a Balassagyarmati Városgazdálkodás csapata bizonyult a legerősebbnek, megelőzve a Vegyesipari, valamint az St. Ingatlan gárdáját. Női és férfikézilabdában egyaránt a Vegyesipar győzött a Vízmű, illetve az St. gatlan csapata előtt. InAtlétikában a nők mezőnyében 100 méteren a sorrend: 1. Molnár Mihályné (Bgy. Kéményseprő V.) 15,4, 2. Reibl Erzsébet (Vegyesipar) 15,7, 3. Mészáros Gézáné (St. Városgazdálkodás) 16,1. Magasugrás:. 1. Molnár Mihályné (Bgy. Kéményseprő V.) 135, 2. Gasparkovics Éva (St. Nyomda) 120, 3. Pásztor Zsuzsa (Bgy. Kéményseprő) 120 cm. Távolugrás: 1. Molnár Mihályné (Bgy. Kéményseprő) 383, 2. Gasparkovics Éva (St. Nyomda) 368, 3. Reibl Er-'; zsébet (Vegyesipar) 364 cm. Súlylökés: 1. Molnár Mihályné (Bgy. Kéményseprő) 8,98, 2. Szabó Eszter (Vegyesipar) 7,78, 3. Bocsó Zoltánná (Vízmű) 7,76 méter. 4x100 m váltó: 1. Vegyesipari V. 67,3, 2. St. Városgazdálkodás 71,9. Férfi 100 m: 1. Kese Péter (St. Niyomda) 12,3, 2. Kovács Pál (Nagybátonyi Községgazdálkodás) 13,1, 3. Fejes Lajos (St. Városgazdálkodás) 13,3, 400 m: 1. Juhász István (Bgy. Bútor) 62, 2. Kovács Pál (Nagybátony) 62,6, 3. Kese Péter (St. Nyomda) 64,2. Magasugrás: 1. Párdi László (St. Vízmű) 163, 2. Juhász István (Bgy. Bútor) 155, 3. Káldi Ervin (Vízmű) 150 centiméter. Távolugrás: 1. Kovács Pál (Nagybátony) 527, 2. Kese Péter (St. Nyomda) 517, 3. Kalos János (Bgy. Bútor) 480 cm. Súly: 1; Jánoska István (St. Vízmű) 9,91, 2. Földvári Attila (Bgy. Városgazdálkodás) 9,47, 3. Bulik Pál (Bgy. Bútor) 9,20 méter. 4x100 m. váltó: 1. Bgy. Bútor A. 53,2, 2. St. Városgazdálkodás ,55,7, 3. Bgy. Bútor B. 57,4. Férfi kispályás labdarúgásban 12 együttes mérte össze tudását. A küzdelmeket három pályán bonyolították le, Eredmények: STÉSZ—Vegyesipar 2—1, STÉSZ—Bgy. Városgazdálkodás 2—1, Vegyesipar—Bgy. Városgazdálkodás 0—2, Nagybátony—Bgy. Bútor 5—1, Ingatlan—St. Város- gazdálkodás 3—1, Mélyépítők —Vízmű 3—1, Mélyépítők— Pásztói Szikvíz 4—0, Pásztó —Vízmű 1—3, Városgazdálkodás—Nagybátony 0—6, IKV— Bgy. Bútor 3—4, Nagybátony —St. Ingatlan 3—1, Bgy. Bútor—St. Városgazdálkodás 5—1. A döntőben: STÉSZ— Mélyépítők 0—3, Nagybátony —STÉSZ 2—0, Mélyépítők— Nagybátony 1—1, 7-esekkel a Nagybátony győzött, s így a végső sorrend: 1. Nagybátony, 2. Mélyépítők, 3. STÉSZ. —demeny— Sakk Kohász-nap Ereszt vény ben-t— Hatalmas meglepetéssel folytatódott a küzdelem Ereszt- vényben, a Salgó ’77. sakk vegyes mesterversenyen. A IX. forduló a Kohász mesterjelöltek kitűnő napját hozta, ugyanis hárman közülük mester ellenfeleket győztek le. Nagy érdeklődés kísérte a Tóth L.—Káposztás és a Meleghegyi—Klepej partikat. Mindkét SKSE mesterjelölt nagyszerűen játszott és ötórás küzdelemben megnyerte játszmáját. Ez azt jelenti, hogy a két Vasas mester elveszítette veretlenségét, ugyanakkor tömör lett az élmezőny, nagy küzdelem várható a hátralevő négy fordulóban. így most már csupán egyetlen veretlen versenyzője van a versenynek, Eigler Ferenc, aki sorrendben 9. (!) döntetlenjét érte el. Frink is „szárnyakat kapott”, és a helytelenül minőséget áldozó Bakost legyőzte. A forduló krónikájához tartozik, hogy értékes fél pontot szerzett Szokács, a magas Élő számú Hardicsay ellen. A DVTK mestere, T(óth József első győzelmét aratta a fordulóban. A IX. forduló eredményei: Tóth L.—Káposztás 1—0, Meleghegyi—Klepej 0—1, Bakos —Frink 0—1, Szokács—Hardicsay 0,5—0,5, Szirmai—Eigler 0,5—0,5, Sulyok—Gál 0,5—0,5, Ponyi—Tóth J. 0—1. A verseny állása: Meleghegyi (Vasas) 7, Tóth L. (SKSE) 6,5, Frink (SKSE), Káposztás (Vasas) és Szirmai (Volán) Ponyi Attila (SKSE) mester6—6. Hardicsay (Volán) 5, jelölt. Eigler (Miskolci Medicor) és Szokács (SKSE) 4,5—4,5, Ba- o * ícirairi * kos (Ganz-Villany) 4, Klepej ífKfE) 2>5. p°nyi (SKSE) 2 Tóth József (DVTK) mester (SKSE), Sulyok (SKSE) és Tóth J. (DVTK) 3—3, Gál pont. (sz. 1.) j NÓGRÁD — 1977. augusztus 11., csütörtök 7