Nógrád. 1977. augusztus (33. évfolyam. 180-204. szám)
1977-08-11 / 188. szám
F ogadószobánkből Ragaszkodó apa Házasságunk éppoly «fogságban indult, mint fiataloké- Akkor még mindketten úgy éreztük, igazán bol- ajándékokkal. Sírva jön haza. más Be sem engedtek — mondja. Nem lehet elmondani, hogy mit érzünk. Szavai sírásba egymásra találtunk. Megérett csuklanak, ahogy beszélgetek szerelmünk első gyümölcse, megszületett Zsuzsika, rá két évvel később Ferike. Telve vágya voltunk tervekkel és rémé- hogy a mátraszőlősi fiatalemberrel. Akit gyermekei utáni őszinte már úgy megviselt, nem tud róluk elérzényekkel. Többek között csa- kenyülés nélkül szólni. Pe- ládi porta kialakításához is dig termete munkabíró em- gyűjtöttük az alapokat. Aztán bérré vall. Hétközben építke- egyik napról a másikra min- zésen dolgozik állandó munLevelezőinli jelentik M un kavar seny a kereskedelemben den megváltozott. A feleségem kahelyén, felpakolt és elment egy másik férfival. A gyerekeket a bíróság nála helyezte el. Én pedig most már több mint 7 éve fizetem hűségesen a nem nem csak kötelességből le szem, szerelném ni'.as elvált szülők is; a gyermekeimet. .Évek hosszú sora óta kísérletezem — hiába vannak hivatalos papírok a kezemben a láthatásról — mégsem lathét végén pedig Megyénk kereskedelmi dol- tonnákat mozgat meg dolgos gozói még februárban csatlakét kezével. Jól ismerem, koztak a Csepel Vas- és Fémnem az első találkozásunk... művek szocialista brigádjai- Építési engedélyt vesz elő. nak versenyfelhívásához. A Családi házat építek, ezt is tanácsi vállalatoknál 148 briós ta- pedig kevés tartásdíjat. Mindezt kinek? Nekik akarom... gád, az ÁFÉSZ-eknél Mondja meg mitévő legyek, karékszövetkezeteknél , ___, ú gy mint hogy legalább a tanítási szü- 159 szocialista brigád kapcso- ..szeretni" netekben megkaphassam a lódott be a versenybe. így a gyermekeimet?” > kereskedelmi dolgozók 53 szá* zaléka a brigádmozgaíomban, Az elvált szülőknek nem- míg a többi dolgozó a „Kivá- csak kötelességei, jogai is lő egység” címért folyó ver- vannak. Az az apa, aki tar- senyben, vagy egyénileg verhatom soha őket. Egyiküket tási kötelezettségét teljesíti, sem engedi el soha volt feleségem a megjelölt helyre. igenis élhet azzal a jogával, hogy a gyermekei láthatása Idén nyáron ugyancsak ,.pa- biztosított legyen. Sőt! Kér- pírorf” megkaptam a gyere- heti a bíróságtól , az egyik keket két hétre. Elmentünk gyermek apánál való elhelye- értük, de nem tudom miért, zését. Ha jobb, vagy legalább jöttek el olyan családi körülményeket, feltételeket tud számára bizaz lesz nehéz, annál is inkább, mivel nítási szünetekben, vagy akár volt felesége második házas- állandóan is. Csak sírunk ságából azóta már újabb gyermekeim nei velünk. Édesanyám még nagyon jól tosítani, mint amilyen bírja magát. Gondjukat is anyánál van. Ez nem tudná viselni bármikor a ta mind a ketten, ha róluk be- gyermek is szélünk, pedig ez van nap megítélésnél született, az sem S a lehet mint nap. Édesanyám Zsu- másodlagos szempont, hogy a zsikának már olyan stafírun- kisfiú nem az anya, hanem got állított össze, hogy sok 18 az anyai nagyanya háztartá- éves lánynak nincs annál több a faluban. Mikulásra, senyez. A Nógrád megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállaiat- nál a versenyző kollektívák vállalták, hogy az áruforgalmi tervet 7,5 millió forinttal túlteljesítik, s ehhez helyes készletarányokat és megfelelő áruválasztékot biztosítanak. A szocialista brigádok felismerték a vállalat létszámgondját, s a termelékenység növelésére törekednek. A brigádok évi 5800 óra társadalmi munkát vállaltak, s bekapcsolódtak a „Harmincöt- ezer munkanapot Salgótarjánért” mozgalomba is. lebonyolítása, oktatási intézmények, szociális otthonok támogatása. A Nógrád megyei Iparcikk- kiskereskedelmi Vállalatnál a brigádok vállalták, hogy különböző intézményekkel, vállalatokkal kapcsolatba lépnek, ahol időszakonként árubemutatókat, vásárokat szerveznek, mint például a balassagyar- mati kábelgyárban, a fémipari vállalatnál, a salgótarjáni öblösüveggyárban, gyermekkötöttáru Egységes ingatlan- nyilvántartás Az 1972. évi 31. számú tvr.l mely módosított tartalmával 1977. januártól hatályban van, számos olyan megállapítást — jogot és kötelezettséget — tartalmaz, mely jogosan igényli a nyilvánosságot. Kezdem azzal, hogy a föld- hivatali dolgozók igyekezete, mely többek között abból is áll, hogy behívják egyeztetésre a kritikusabb ingatlanok tényleges, vagy vélt tulajdonosait, nem elegendő. Példá- kát lehet — és kell ts ,— hoz- vállalással benevezett a Szak- nj arra, hogy a jogszabály ma Kiváló Brigádja címért, lényegének meg nem értéséből Pótvállalásukban szerepel az adódnak olyan esetek, hogy is, hogy egy sokgyermekes helyszíni eljárással a már családot ellátnak megfelelő elhunyt elődre írták az ingát- gyermekruházattal. A kollek- jant. Másik esetben a tulaj- tíva eddig már két többgyer- doni lap tervezetét közel 80 mekes családnak segített ru- éves idős asszony írta alá, aki- haneművel. nek fogalma sem volt róla, A rétsági AFÉSZ-nél a szó- hogy mit tesz. Következmény: cialista brigádok 128 új sző- hosszadalmas fellebbezgetés vetkezeti tag szervezését és .............. közel félmillió forint értékű A vállalat célrészjegy jegyeztetését boltjainak látták. és felesleges bürokrácia, hiszen rendelkezésre állt még vál- 6 olyan tulajdonos, akik közül bármelyik — ha értesítést brigádjai a megyében levő A kisterenyei AFÉSZ-nél a kap — megadta volna a kellő csecsemőotthonokat és gyér- zöldség-gyümölcs felvásárlást tájékoztatást, és ez esetben az mekgondozó intézeteket se- 20 százalékkal növelik a mun- gítik. Az ÉVI áruház „Martos káslakta települések ellátásá- Flóra” Magyar Népkóztársa- nak javítása érdekében, ság Kiváló Brigádja eUndíioí- A balassagyarmati A.FÉSZ- ta a vállalatnál a Dolgozz Hi- néj a háztáji és kisgazdasá- bátlanul mozgalmat. gokból 10 millió forint értéingatlan azok nevére került volna, akik ténylegesen tulajdonosok is. Még lehetne folytatni. Nagyon fontos a helyi ismerettel rendelkező tanács és földhivatal együttműködése. Enélkül fordult elő, A fogyasztási szövetkezetek ld**»V írtok Olyan karácsonyra, húsvétra édes- községében! anyám mindig útrakél az sában él, állandóan távol az A Nógrád megyei Vendéganyától, a rétsági járás egyik látó Vállalatnál a csepeli felhívásra elsőként a 08. sz. közül a Pásztó és Vidéke ÁFÉSZ kezdte meg elsőként csatlakozását a csepeli felhíváshoz, s egyben felhívással fordult a többi ÁFÉSZ-hez és takarékszövetkezethez is, kérve csatlakozásukat az országos mozgalomhoz. A pásztói brigádok általában 1—5 százalékos tervtúlteljesítést házat és területet, ami mar 20 éve a fiáé volt, holott ezen jogszabály alapján minden költségmentesen a tényleges tulajdonosra kerülhetett volna. A jogszabály nemtudása nem mentesít. Tudniillik, azért vállaltak a készletnormák be- 9 százalékos, a felvásárlásban- ti. — A nőpolitikái határozat nyomában r A rézsai Május 1.' Mező- szakmunkást képeztek, a gé- gazdasági Termelősziövetkezet pesített szakmákban dolgoznak. S ezek a fiatalok is meg- part- és gazdasági vezetese becsüu tagjai a terrneiószötöbb esetben tárgyalfa meg- vetkezetnek. Támogatják a jelenése óta a nőpolitikái ha- gyermekintézményeket is. tározat végrehajtásának ta- Minden évben 20 ezer forint, , . .. tftl járulnak hozzá az óvoda pasztalatait. Megallaprtották fcnn{artás6hoZj uletve beren_ hogy a nőkről szóló határozat legeseinek fejlesztéséhez. megvalósítása társadalmi ősz- ...... . kaind Az értekeles alapján megszefogassal sikeresen halad, állapították> hogy a határozat de a tényleges egyenjogúság végrehajtása jó ütemben ha- megteremtése érdekében to- lad, de az eddiginél még töb- vábbi gyakorlati intézkedések- hét kell tenni a tanulás, a , 4 i „„uv, képzés és a továbbképzés felre es hatékonyabb tudatfor- tél£lejnek „^teremtésében a múlásra van szükség. Sokol- n$k £g a fiatalok körében dalú, sokrétű folyamat ez, egyaránt. „Kővirág” eszpresszó szocialista brigádja válaszolt pótfelajánlással, s egyben a többi brigádokat is mozgósították, A 75. sz. kisterenyei cukrászüzem brigádja pótvállalásban az éves termelési' terv teljesítését már december 1-re \állalta. Több brigád vállalásában szerepel a szünidei diáktáborok étkeztetésének a tartása mellett. Sajátos vállalások is születtek a tej- és tejtermékek, a zöldség-gyümölcs, a kávé és az üdítő italok forgalmának növelésére. A szécsényi ÁFÉSZ-nél a szocialista brigádok a szövetkezeti áruház építéséhez 346 darab 100 forintos téglajégy- célrészjegy eladását vállalták, .kát. A központ bérügy ,‘,Zója” Szövetkezet Kiváló Brigádja pót. A KPM közti A NÖGRÄD július 8-i zötti szakaszt ez évben el számában „Tengelytörő Cser- végezzük, hát” címmel a Mohora—Alsóls told . összekötő út állapotát pontjában a felújítás mar vásárlását vállalták, Ennek érdekében 30 termelő bevonásával két új zöldségtermelő szakcsoportot alakítanak. A salgótarjáni ÁFÉSZ-nél kiemelten foglalkoznak a munkahelyi étkeztetéssel és az üdítő italok forgalmazásával. A bolti kiskereskedelemben 16 van jogpropaganda, hogy ez százalékos, a vendéglátásban zel a témával is foglalkozzunk. Lám, hányszor előfordul, hogy egy-egy jogszabályt, így a közművelődési törvényt, azután a bejelentések és panaszokkal kapcsolatos jogszabályt intenzíven ismertetik. Jogosán igényli az EGYSÉGES INGATLANNYILVÁNTAK- TÁSSAL kapcsolatos jogszabály is, hogy megismerjék az ingatlannal rendelkező állampolgárok, éljenek azokkal a többé vissza nem térő előnyökkel, amit azzal biztosít e jogszabály, hogy minden eljárás költség- és illetékmentes! Persze, mint minden jogszabálynál azért itt is vannak kötelességek. Így ha valaki ezek után — tehát 1977. január 1-től kezdődően — ingatlant szerez meg, vásárol és 17 százalékos forgalomnövekedést vállaltak. A vállalások féléves teljesítését minden vállalatnál és szövetkezetnél felmérték már, s a napokban brigádvezatői tanácskozásokon és termelési tanácskozásokon vitatják meg az eredményeket és feladatoDudás Pál KPVDSZ MB.-tag Csak a bélyeg ? A napokban megkérdeztem a MÉSZÖV szakszervezeti titkárót: kapcsolatban maradnak-e a nyugdíjasaikkal, segítik-e őket abban, A cikk megjelenésének Idő- »°sy ne Erezzek végérvényesnek az elszakadást a munkahelyükmelyet a tsz pártvezetősége a gazdaságvezetéssel, társszer- _ vekkel folyamatosan old meg. A termelőszövetkezet tagságának 51 százaléka (225) nő. Így az sem véletlen a határozat megjelenése óta, hogy nyolc nő került magasabb beosztásba. Három szocialista brigádot vezet, hárman lettek csoportvezetők, illetve a különböző bizottságokban tevékenykednek. Kilencen magasabb állami oktatásban vesznek részt, egyetemen, főiskolán szerzik meg a munkájukhoz, a vezetéshez szükséges ismeretanyagot. Az állattenyésztésben mint szakmunkások, Illetve betanított munkások dolgoznak, szakmunkás- tanfolyamokat végeztek többen, mely ugyancsak arról tanúskodik, hogy a női dolgozók maguk is tanulni, fejlődni akarnak, nemcsak azt várják, hogy a tsz vezetése oldjon meg mindent. Ha a nők munkájának megbecsülését vizsgáljuk megállapíthatjuk, hogy a tsz-ben 15 nő rendelkezik mezőgazdasági miniszteri „Kiváló” jelvénnyel, több más kitüntetéssel. A tsz vezetése támogatja a nagycsaládosokat, a gyermek- gondozási szabadságon levő anyákat, de nem feledkezik meg a fiatalok otthonalapításáról sem. Évente 175 ezer forinttal járulnak hozzá a 30 éven aluli fiatalok családi- ház-építési akciójához. ' Biztosított a szakmunkás- ütánpótlús. Huszonnégy fiatal T. L. kritizálja a cikkíró. Az út minősége rossz volt, és a tavaszi fagykár-helyreállítással sem lehetett a burkolatot lényegesen megjavítani. Ennek az útnak a felújítása ez évi terveinkben szerepelt, az Alsótold és a Bokor elágazó kö^ tői, nyújtanak-e valamilyen Ued- az iratot késve mutatja be, meg is_ kezdődött, a burkolat vewnényt nekik? , 0O napon belül i000 forintig, valóban aT aXioM^s*1Cser hát s^ent- A ‘“tárnak nem .oka. kel- míg 90 napon túl 1500 forintAz Aisotoia es csernatszent Iett gond0|kozn|a a válaszon, va- ig késedelmi bírságot kell fiívan közötti szakasz el is ke- iamennyi kérdé.emre egyetlen zetni. Ha ehhez hozzávesszük szült. A bokori elágazó es szóval feleit: nem: _ a televízióból ismeretes Herencseny közötti - szakasz Történetesen nagyon jő! isme- annak a középkorú nőnek az (12,0—19,0 km szelvények ko- rém az említett megyei szervet, pspip akj loónva számára váss säKääjäst- sä ■arnasss ».SÄ" lését 1978-bán végezzük el. Timmer Zoltán ig.-h.' főmérnök A nyitott ablak előtf a Singer varrógépnek nincs sok alkalma a pihenésre. A 83 esztendős Fülöp Fcrenené sok-sok órát tölt meglett kora ellenére r is a masina ixiellett. Szoknyát varr, nadrágot igazít, blúzokat karcsúsít a szomszédoknak, ismerősöknek. Ismerik Marika nénit egész Nógrádmegyerben — mert ott él már évtizedek óta. j. k. , hónapokat loholt különböző hatóságokhoz —, hogy az illetékhivatal is szabhat ki bírságot a szerződés késői bemutatásáért, akkor gondolkodóba esünk: igenis a jogszabályt, vagy inkább a jogszabályokat ismertetni kell! Alá kelj húzni: a szakemberhez (ügyvédhez!) fordulás sok esetben szükséges, de ezen túl az általános jogszabály-ismertetés is sok kellemetlenségtől, esetleges bírságolástól óv meg. Az 1972. évi 31. sz. tvr. legkézenfekvőbb előnye, hogy az egységes szerkesztéskor a földhivatal hivatalból is hoz határozatot, sőt más hatóságot is megkeres, hogy az érintett ingatlan kérdésében olyan döntés szülessen, aminek következménye: a Tulajdoni lap a tényleges tulajdonos nevére lesz kiállítva!, Vagy aki 3 év óta sajátjaként használja és birtokolja az ingatlant, annak joga van ahhoz, hogy még bejegyzésre (telekkönyvezés- kudarcot, tac.ia volt egy közös- re) nern a]kalmas irat meglétesnek, amelynek törekvései, tp PSPtzn i„ R.,t,U nevére (vas. nondjai azonosak voltak az. övé- eseten *s kaiul neveie 11 dk két, amelyekben .az ÁFÉSZ-köz- pontok figyelmét felhívják a nyugdíjasokkal való törődés különböző formáira, ötleteket nyújt- r va a megvalósításhoz. Dicséretes, hogy azok megfogadják a tanácsokat, sőt saját elgondolásaikkal gazdagítják a nyugdíjasokkal való kapcsolatot. Rendszeresen tájékoztatják őket a végzett munkáról, a fejlődés várható alakulásáról; éreztetik, hogy az összetartozás az aktív dolgozók és a fáradságos munkában eltöltött évek után megpihe- nök között nem szakadt meg. Kedveskednek nekik megvendé- geléüsal, néhány napos országjárás megszervezésével, ingyenes üdültetéssel. A rászorulóknak szociális segély is jut minden esztendőben. De íme mit cselekszik a mindezt kezdeményező, a fenti eredményeket helyeslő bólogatással nyugtázó megyei szerv? , Megkérdezi a nyugdíjba vonulót: óhajt-e továbbra is szakszer* vezeti tag lenni? A megkérdezett többnyire óhajt, hiszen ez a vékonyka szál a jövőben is összeköti azzal a munkahellyel, ahol évtizedeken át annyi mindent megért, sikert és vei. Együtt dolgozott velük egy célért, egymást segítve. Tehát ezentúl is be lehet menni az ismerős falak közé és meg lehet vásárolni a szakszervezeti bélyeget. ki is merült Ezzel aztán „kapcsolat”. De mi lehet, az oka ennek a nemtörődömségnek? Csak nem a restség a jóra? Vagy az emberség hiánya? (kemény) sa az ingatlant. Tíz évi használat után úgy osztja meg a járási földhivatal az ingatlant —• persze a tényleges határoknak megfelelően —, hogy nem kell külön megosztási vázrajz. Ennek a valóban szocialista tartalmú jogszabálynak a gyakorlatban érvényt szerezni — ezzel a hibalehetőséget minimálisra csökkenteni — a legszebb feladat minden államigazgatási dolgozó számara. És ez megér minden fáradságot ! Dr. Kecskés Géza jogtanácsos HÓCRÁD = 1977. augusztus 11., csütörtök 6