Nógrád. 1977. augusztus (33. évfolyam. 180-204. szám)

1977-08-09 / 186. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRAD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA'» XXXIII ÉVF.. 186. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1977. AUGUSZTUS 9., KEDD Hőit megyénk iparának termelése Csökkent a vetetten terület — Tíz százalékkal emelkedett a lakosság pénzbevétele A Központi Statisztikai Hivatal Nógrád megyei Igazgatóságának jelentése 1977. első fél évében tovább gazdagodott megyénk. Üjabb beruházások kivitelezését kezdték meg, jelentős ered­ményeket mutatott fel az ipar és a mezőgazdaság és a me­zőgazdaságból származó jövedelmek az összes pénzbevétele­iket meghaladóan több mint 13 százalékkal emelkedtek. E főbb mutatók regisztrálása csak jelzi eredményeinket; a Központi Statisztikai Hivatal Nógrád megyei Igazgatóságá­nak most közzétett jelentése minden részletre kiterjedő ap­rólékossággal foglalkozik az 1977. első félévi tervek teljesí­tésével. Amik — részekre bontva — a következők: Beruházások Megyénkben a fentebb már jelzett időszak alatt a 25 mil­lió forintot meghaladó költség­előirányzatéi beruházások pénzügyi teljesítése 127 millió forinttal volt több, mint az elmúlt év hasonló időszaká­ban. Az építési beruházások aránya 55,6, a gépi beruházá­soké 35,6 százalék volt. A gé­pi beruházások 45,2 százalékát importból (!) fedezték. A fél év végén harmincegy, 25 mil­lió forint feletti beruházásra — költségvetési előirányzatuk négymilliárd forint — 930 kát használták fel. Az ezv la­kosra jutó tanácsi beruházá­sok értéke folyóáron 183 fo­rinttal több mint 1976. hason­ló időszakában. A mezőgazda- sági termelőszövetkezetek be­ruházási keretük 82,1 százalé­kát gépek vásárlására, 12,5 százalékát pedig építési beru­házásokra használták fel; ez 17,1 millió forinttal kevesebb az elmúlt év hasonló idősza­kinál. Az ipar dául a gépipar 7,4, az építő­ipar 9,1, a vegyipar pedig 13,6 százalékkal növelte termelését. A bányászat és a kohászat ter­melésének növekedése az átla­gosnál kisebb mérvű: 2, illet­ve 2,3 százalékos volt. A könnyűipar termelése 7,7 százalékkal haladta meg az 1976. első félévit. Ezen belül is kiemelkedik a salgótarjáni ruhagyár, ahol a termelés ér­téke 38 százalékkal volt ma­gasabb. mint egy évvel koráb­ban, valamint a Váci Kötött­árugyár pásztói gyáregysége, ahol 11,3 százalékos volt a tér melésfelfutás. Az ágazaton be­lül öt vállalatnál és telepnél 0,4—6.1 százalék közötti mér­tékben csökkent a termelés. Az élelmiszeripari ágazatot 2.4 százalékos növekedés jel­lemezte. A megye szocialista ipará­ban foglalkoztatottak száma, a szakmunkástanulók nélkül, 1977. első fél évében megha- Megyénk szocialista ipara- ladta a 40 ezret. Ezek 90 szá­millió forintot fordítottak. Az nak termelési volumene 1977. zaléka az állami iparban dol- idén egyébként hat. hasonló első fél évében 6,2 százalékkal gozott. Az összes foglalkozta­összeg feletti beruházást kezd- haladta meg az előző év tottak száma a bázis szintjén tek meg, melyek közül három ugyanezen időszakának tér- maradt és a szocialista ipa­ipari. melését. de 0,5 százalékkal ron belül csupán a tanácsi A Salgótarjáni Kohászati elmaradt az előző év növeke- szektorban volt tapasztalható üzemek Kisterenyén megkezd- dési ütemétől. (Ehhez hozzá- kismérvű — 0,8 százalékos — te a hegesztett acélcső és a járult, hogy e fél évben egy- csökkenés. A fizikai foglalko- görgős szállítópálya gyártásá- gyei kevesebb munkanap volt zásúak száma is közel azonos val kapcsolatos beruházásokat a bázisidőszaknál). Különösen a megelőző év hasonló idősza- amelyeket a tervek szerint jelentős: mindezt a megyei kához: mintegy 34 ezer 500 fő. 1978. decemberéig kell befe- üzemek teljes egészében a tér- Közülük az állami iparban jezni. A hegesztett acélcső melékenység növelésével érték foglalkoztatottaké 0.2 száza- gyártása a belföldi és export- eb A 6,2 százalékos terme- lékkai csökkent, a szövetkeze- igények kielégítése mellett je- lésnövekedésen belül az álla- teknél pedig 0,9 százalékkal lentős importcsökkentést is mi jPar termelése ennél kisebb nőtt eredményez, a görgős szállító- mértékben — 5,2 százalékkai, a fizikai foglalkozásúak ál­pályák pedig nagyban elősegí- a szövetkezeteké ugyanakkor tal teljesített munkaórákszá- tik a korszerű raktározás meg- jelentősen — 20,1 százalékkal ma elérte .a 31,3 milliót. Ez a valósítását. A Balassagyarmati nőtt. Äz állami iparqn belül a bázisidőszakhoz viszonyítva, a Fémipari Vállalat ez év már- nehézipari üzemek termelésé 5 mar fentebb említett eggyel dúsában kezdte meg a hidrau- százalékkal emelkedett, de kevesebb munkanap miatt, egy likus alumínium banyatámok egyes ágazatokat dinamiku­gyártását célzó beruházást. sabb fejlődés jellemzett. Pél- (Folytatás a 2. oldalon) amely a terv szerint 1978. jú­niusában fejeződik be. A víz- gazdálkodás fejlesztését való­sítja meg a Salgótarján déli városrészében megvalósuló szennyvízgyűjtő létesítése, áp­rilisban megkezdték a szécsé- nyi általános áruház építését — ez a tervek szerint 1979 novemberében készül el —, s ugyancsak 1977. első negyed­évében láttak hozzá a salgó­tarjáni, Mérleg utcai épület- együttes kivtelezésébez, amely­nek háromnegyed részében irodaházak, negyedrészében keres t'pdotmi létesítmények Kapnak helyet, t -w.. •riZ idei eiSu fél évbén üzem­be helyezett beruházások kö­zül a legjelentősebb a Sal­gótarjáni Kohászati Üzemek­ben _ termelésbe állított ková­csoló sorok és berendezések termelésbe állítása. Ugyancsak e vállalatunknál adták át ren­deltetésének a generátorházat, valamint a 183 férőhelyes üze­mi öltözőt és fürdőt is. A Vo­lán 2. számú Vállalat Salgó­tarjánban 500 személyes üze­mi öltözőt és fürdőt helyezett üzembe. A Balassagyarmati Fémipari Vállalat öntödebőví- tésre és átalakításra nyolc­millió forintot fordított. Az AFIT Szécsényben szervizál­lomást helyezett üzembe, Bán­kon működik már a 20 szo­bás, 40 személyt fogadó mo­tel, Rétságon új ABC-áruház nyílt. Ugyanezen időszak alatt történt meg a salgótarjáni vá­sárcsarnok műszaki átadás-át­vétele. A tanácsi beruházások érté­ke folyóáron 44,2 millió forint­tal volt több mint az előző év hasonló időszakában. Az építési beruházások aránya 67,5, a gépi beruházásoké 17,9 százalék volt. A kommunális beruházásokra az összberuhá- zások értékének 44,4 százalé­Balassagyarmaton, a fémipari vállalatnál eredményesen teljesítették az idei első féléves tervet. A cselekvési programnak megfelelően létszámnövelés nélkül, jó üzemszervezés­sel és a termelékenység növelésével javították az eredményeket. A 108,2 százalékos terv- teljesítést az elmúlt évi sikeres előkészítő munkának is köszönhetik, amely során a gyártmányok készítésének feltételeit, valamint a piacot gondosan megtervezték. Képün­kön: Holes István és Kiss János géplakatos villamos kapcsolószekrény szerelési munká­latait végzi. — kép: kulcsár — Nguyen Duy Trinh látogatása hazánkban Augusztus 5—8. között Pú­ja Frigyes külügyminiszter vendégeként nem hivatalos baráti látogatáson hazánkban tartózkodott Nguyen Duy Trinh, a Vietnami Kommunis­ta Párt PB tagja, a KB titká­ra, a Vietnami Szocialista Köztársaság miniszterelnök­helyettese és külügyminiszte­re. Látogatása során fogadta Huszár István, a Politikai Bi­zottság tagja, miniszterelnök helyettes, az Országos Terv­hivatal elnöke, Gyenes And­rás, az MSZMP KB titkára. Megbeszélést folytatott Púja Frigyes külügyminiszterrel. A szívélyes és elvtársi lég­körű találkozókon kölcsönöí# n tájékoztatták egymást az or­szágaikban folyó szocialista építőmunka eredményeiről, a Magyar Népköztársaság és a Vietnami Szocialista Köztár­saság testvéri kapcsolatai­nak elmélyítéséről és eszme­cserét folytattak időszerű nemzetközi kérdésekről. (MTI) Színes műsor Alkotmányunk ünnepére készül a megye lakossága t Munkás-paraszt-katona találkozó, nagygyűlések, sport- és kulturális rendezvények Augusztus 20-án ünnepel- get Balassagyarmaton tartják színpadon. A nap további ré- jük alkotmányunk törvénybe ebben az évben. A város ipa- szében változatos és» érdekes iktatásának huszonnyolcadik ri üzemeinek, a járás termelő- kultúrműsor, sportrendezvé- évfordulóját. Ebben az esz- szövetkezeti dolgozóinak, a nyekre kerül sori este pedig a tendőben is a hagyományok- határőrség katonáinak részvé- Mikszáth Kálmán Művelődési nak megfelelően, gazdag telével kulturális és sport- Központ nagytermében és a programmal készülődik Nóg- programmal egybekötött politi- Balassa étteremben bállal zá- rád megye lakossága az ün- kai ünnepséget, munkas-pa- rul az alkotmány napi ünnep- nepségre. Augusztus 20-a tör- raszt-katona találkozót ren- ség. A program augusztus _,21- ténelmünknek fontos dátuma, deznek alkotmányunk 28. év- én is folytatódik, kilenc óra- Ekkor emlékezünk az állam- fordulóján. A nagygyűlés elő- kor tartják a városi szocialis- alapító István királyra, a dől- adója Jakab Sándor, az ta brigádok vetélkedőinek gozó nép hatalmát törvénybe MSZMP Központi Bizottságé- döntőit a művelődési központ­iktató alkotmányra és ez a nak tagja, a Központi Bízott- ban. Délután pedig országos nap az új kenyér ünnepe is. ság osztályvezetője. Az ünnep- autós ügyességi versenyt ren- _ , , ,,, ségre a megye párt-, állami és deznek. Gazdag program, sokfele tá“sadalmi szervernek vezetői esemeny varja az alkotmány mell,tt meghívták a csehszlo- unnepen a községek varosok vákiai nagykürtösi járás párt. lakóit. Az ünnepségeket a ha- é tenácsi Vezetőit is. zafias népfrontbizottságok szervezik, a párt-, állami és társadalmi tömegszervezetek tevékeny közreműködésével. A hagyományoknak és a szokásoknak megfelelően az ünnep előestéjén az üze­mekben, gyárakban, terme­lőszövetkezetekben, hivata­lokban röpgyűlésén em­lékeznek meg az, al­kotmány törvénybe iktatásá­nak jelentőségéről. A megy szinte valamennyi községében megemlékeznek az alkotmány ünnepéről. Holló­kőn öt község — Rimóc, Var­A községekben, városokban alkotóteremben fotó-és virág- munkás-paraszt-katona talál- kiállítás várja az érdeklődő- kozót, nagygyűléseket, aratási két. ünnepségeket, nagyszabású Az alkotmány, az új kenyér sány, Nagylóc, Nógrádsipek és ünnepét még emlékezetesebbé Hollókő — lakossága együtt teszi, hogy augusztus 18-án ünnepel, a palóc népművé- adják át az Ipoly Bútorgyár szeti napok keretében Palóc új, modern üzemét, 19-én pe- szőttes címmel érdekes és vál- dig a Lenin-lakótelepi szol- tozatos műsort mutatnak be. gáltatóházat. A Nógrádi Sán- Nagygyűlést tartanak Bánkon, dor-lakótelepen a gyerekek- Karancslapujtőn, Szécsényben, nek aszfaltrajzversenyt ren- Pásztón ifjúsági sport- és kul- deznek, utcaszínház -és zene turális ünnepség várja a szórakoztatja a város lakóit, résztvevőket az ifjúsági park­ban. Az alkotmány ünnepén adják át Palotáson a község lakóinak az- ABC-áruházat is. A munkás-paraszt találko­zók, az új kenyér ünnepélyes A városi képtár helviségében a hímzőszakkör kiállítása, az Szörp, mozaiklap, műanyag terméke Melléküzemágak a gazdálkodást A kiegészítő tevékenység e dent megtesznek az éves terv tervciklusban is jelentős sze- teljesítéséért, s év végére sze­rephez jut megyénk mezőgaz- retnék elérni, hogy a terve- dasági termelőszövetkezetei- zett 85 millió termelési érték­ben. Elsősorban az állatte­nyésztés s a növénytermesz­tés feladatainak ‘ végrehajtá­sát kell szolgálnia. A mellék­üzemágak árbevételének ará­nya 28—30 százalék körül alakul. Emellett jelentős ösz- szegeket várnak a termelőszö­vetkezetek az alaptevékenység fejlesztéséhez. A megye me­zőgazdaságának ötödik ötéves terve a tennivalók közül kie­meli a helyi, főként építő­anyagok jobb hasznosítását, kel szemben elérjék a 100 millió forintot. A ludányhalászi Ipolymenti Egyesült Termelőszövetkezet betonüzemében mozaiklapo­kat, kútgyűrűket, járdalapo­kat, átereszeket készítenek. Az első fél év nem volt zök­kenőmentes. Űj mozaiklap- gyártó gépsor kezdte meg az üzemelést, s a szerelési idő alatt jelentős volt a termelési kiesés. A hátralevő öt hónap­ban reménykednek ennek pót­az élelmiszer- és fafeldolgozás lásában, hiszen az új berenöe­fokozását. Ehhez a mellék­üzemágak korszerűsítésére, s a piaci kapcsolatok javítá­sára is szükség van. Néhány termelőszövetkezetben a ki­egészítő tevékenység idei ta­pasztalatairól érdeklődtünk. A drégelypalánki Szondi György Termelőszövetkezet szörpüzemének gyártási ve az első fél évben tonna szörp volt, gyártott szörp 2019 tonna. Az árbevé­teli tervet 5 százalékkal tel­jesítették túl. A második hat zés kapacitása duplája a ko­rábbinak. A nógrádszakáli táskaüzemben augusztus else­jén új termék előállítását kezdték meg. A Lada, Tra­bant és Volga személygépko­csikhoz gyártanak üléshuza­tokat, az idén hatezer dara­bot. A melléküzemágak a lu­ter- dánjűialászi közös gazdasag 1900 árbevételéből 27—28 száza­lékkal részesednek, termelési értékük eléri a tízmillió fo­rintot. A homokterenyei Zagyva­hónap előirányzatai nagyob- völgye Termelőszövetkezet­bak., hiszen a belföldi szük­ségletek kielégítése mellett exportra is jelentős mennyi­séget termelnek. Csehszlová­kiába például 600 tonna -Ti- móka muskotályos szörp kerül, Lengyelországba pedig 500 tonna palackozott csipkeszörpöt és 700 tonna ve­gyes szörpöt exportálnak a drégelypalánkiak. A megren­delések teljesítéséhez erő­feszítés szükséges, hiszen a hazai boltokba kerülő tételek sem kisebbek. Gondolnak a választék bő­vítésére. Hamarosan kezdő­dik a meggyszörp és a piros ribizliszörp gyártása. Az üzemben gondokkal is küsz­ködnek. Egyrészt a lengyel exportot veszélyezteti a sze­szélyes vagonellátás, más­részt a nagyobb kapacitáshoz új gépekre lenne szükség. Ha­zai szörppalackozó gépsort nem gyártanak, a tőkéspiaci beszerzés pedig roppant kö­rülményes. ben melléküzemágként két ágazat működik, az építőipa­ri és a műanyagfeldolgozó. Az előbbi a saját beruházások kivitelezésével, építőipari szőlő- szolgáltatásokkal, szolgálati lakások átalakításával, -kar­bantartással foglalkozik. Az első fél évben valamivel el­maradtak az építők a tervtől, de így is több mint egymillió forint értékű munkát végez­tek. Jelenleg kevés a mun­káskéz, pedig az új ellető juhhodály kivitelezésének ha­tárideje közeleg. A műanyagüzemben polie­tilén és polipropilén alap­anyagok feldolgozásával fog­lalkoznak Az első fél évben 6 és fél millió forint értékű terméket állítottak elő. • A terv időarányos részét több mint hetven százalékra tel­jesítették. Kedvezően alakul az árbevétel. Gazdasági szem­pontból is jelentős az ágazat munkája, hiszen a folyamatos árbevétel kiegyensúlyozott A szörpüzem dolgozói min- pénzügyi helyzetet teremt. sport- és kulturális rendezvé­nyeket tartanak. A megyei kiemelt ünnepsé­Augusztus 20-án nyolc órá- megszegése, a fellépő együtte tói térzene szórakoztatja Ba- sek, táncosok, énekesek, a lassagyarmat lakosságát, ki- változatos sportműsorok ebben lene órakor kezdődik az ün- az évben is emlékezetessé te- nepi nagygyűlés a szabadtéri szik az alkotmány napját. Nők a békéért A Nők Nemzetközi Ligája nyesebben a nemzeti és á a Békéért és Szabadságért el- nemzetközi nőszervezetek a nevezésű nemzetközi szervezet békéért és a leszerelésért foly- augusztus 10—15. között To- tatott világméretű küzdelem- kióban rendezi meg kongresz- ben. A kongresszuson képvi- szusát. Megvitatják: hogyan selteti magát a Magyar Nők vehetnek részt még eredmé- Országos Tanácsa is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom