Nógrád. 1977. július (33. évfolyam. 153-179. szám)
1977-07-09 / 160. szám
Gondolatok a szécsénvi labdarúgásról Hét éve 1970-ben esett ki s megyei I. osztályból a szé- csényi labdarúgócsapat. Az idén a megyei B bajnokság Nyugati csoportjában az első helyen végeztek, ezzel megszerezték a jogot a megyei I. osztályban való részvételre. Az eredmény mindenképpen dicséretes, még akkor is, ha a szécsényi labdarúgást ked- velő közönség hét évig várt, hogy a csapat újra magasabb osztályban játszón. Az elért eredményben jelentős része van Bállá János edzőnek, aki megfelelő alapozás után fogott hozzá a rendszeres, tervszerű munkához. Sikerült, elfogadható csapatlégkört kialakítani. Viszont az öröm és a siker mellett a jobb munka érdekében őszintén el kell mondani: a jelenlegi játékos- állomány, az elért színvonal, a vezetés módszere kevés a megyei I. osztályban. A játékosok, jelentős része szivvel-lélekkel küzd a pályán. Megjelennek az edzéseken. viszont olyanok is vannak a csapatban, akik félvállról veszik az egészet. Ellógnak az edzésekről, szombat esténként a presszóban poharazva „erősítenek” gyűjtik a bátorságot a másnapi mérkőzésre. Az edzőnek — Bállá Jánosnak —, ki hosz- szas gondolkodás után vállalta a csapat felkészítését — olyan játékosállományra van szüksége, hogy a sportszerűtlen életet folytató játékosok kezébe ne legyen kénytelen mezt adni. Az ifjúsági csapat Juhász Ferenc társadalmi edző felkészítése mellett a második helyen végzett. így az utánpótlás egyfajta megoldása biztosított. Viszont az is tény, hogy a fiatal játékosok még nem rendelkeznek megfelelő tapasztalattal. Egy erősen megfiatalított csapattal dőreség lenne a megyei I. osztályban a játékot elkezdeni. Ezért szükséges, hogy a járás községeiből átigazolásokkal megerősítsék a csapatot. A távlati tervet úgy kell kialakítani, hogy a labdarúgó-szakosztály elsősorban saját nevelésű játékosaira számítson. Ennek kezdeti lépéseit megtették. A serdülőcsapat edzéseit Soproni Béla testnevelő tanárra bízták. El kell érni, hogy a megyei bajnokságban szereplő csapat mellett legyen egy tartalékcsapat, mely a járási bajnokságban játszik. Ez ne a sportszerűtlen, kiöregedett játékosok „gyűjtőhelye” legyen, hanem a fiatal utánpótlásnak biztosítson játékteret. A csapat játékszínvonafla hullámzó, ami az említett problémával függ össze. Egy megyei I. osztály kapuját döngető csapatnak hazai pályán nem szabad olyan játékot mutatni, mint tették a rimóciak ellen. A vezetés stílusát is a felsőbb követelményekhez kell igazítani. Egy ütőképes szakosztólyvázetés a feladatok felosztásával, annak rendszeres végrehajtásával tudja a jobb munkát biztosítani. Rövid az idő a megyei bajnokság rajtjáig. Ha a labdarúgó-szakosztály okosan kihasználja a rendelkezésre álló időt, leszűri a kellő tapasztalatokat, eredményes rajtot vehetnek a megyei bajnokságban és minden bizonynyal a korábbinál több örömet szereznek a labdarúgást kedvelők táborának. sz. t. Atlétika I Törd« új megyei csúcsa Ä közelmúltban a Népstadionban rendezték meg az országos egyéni ifjúsági bajnokságot. A Bgy. SE atlétái jól szerepeltek a háromnapos versenyen, ahol 12 olimpiai pontot, és 25 bajnoki pontot szereztek. A férfiak közül Kuris Nándor a súlylökésben 15,27-tel negyedik lett. Diszkoszban 48,46-os teljesítménnyel a 3. helyet szerezte meg. A 400 m-es síkfutásban Pózner Béla 4., 800 méteren Koós László 5. lett. A női 1500 méteres síkfutásban Gyürky Beáta 8-ként érkezett célba. Hét közben a Bp. Építők országos versenyén vettek részt a balassagyarmati atléták. Torda Erzsébet 600 méteren 1:37,7-es eredménnyel aranyjelvényes szintet teljesített. Eredménye egyúttal új megyei csúcs. Természetjárás Eszperantó természetbaráttalálkozó A X. nemzetközi eszperantó természetbarát-találkozót július 10—19. között Abali- geten rendezik meg. A tíznapos jubiláris találkozó célja a megjelenők eszperantó nyelvi tudásának továbbfejlesztése, Baranya megye értékeinek bemutatása. A találkozót vasárnap az abaligeti Camping étteremben ünnepélyesen nyitják meg. A találkozó vezetősége változatos programot kínál. A mindennapi nyelvi továbbképzés, gyakorlás mellett kirándulások, barlang- és gyalogtúrák, üzemlátogatások, vetélkedők, lampionos csónakázás, kluh- est, népi tánc, és bábszínházbemutató szerepel a gazdag programban. Július 17-én jubileumi emlékkő felavatásával emlékeznek a X. évfordulóról. Július 18-án búcsúestet tartanak, 19-én Pécsett városnézéssel fejeződik be a hagyományos találkozó. Tájfutás Nyolcadik forduló Saigon ' Ideális időben Salgón ren- András (Pásztó) 53,25, F 21 dezték meg a 13+1 tájfutó D: 1. Holtner Győző (Pásztó) verseny VIII. fordulóját. Eredmények. F 35 C: 1. Szeverényi Béla (SBTC) 140,20, F 21 C: 1. Holtner 47,04. F 13 D: 1. Nagy Sándor (Pásztó) 47,00. F 11 D: 1. Szász Gábor (Pásztó) 68,03. N 19 D: 1. Reviczky Zsuzsa (Pásztó) 47,45. Kézilabda megyei bajnokság Befejeződtek a tavaszi küzdelmek 2. Szeszélyes csapat a Bgy. SE A Bgy. SE férfigárdája jóképességű csapat, azonban szeszélyes. A jelenlegi 3-ik helyezett Nagybátonyi Bányászt például 30—23-ra legyőzte, viszont a gyengébb játékerőt képviselői St. Építők II. csapatától vereséget szenvedett. Ez ekkor is meglepetés volt, ha nem tudtak teljes gárdával kiállni. A Pásztói SE-től és az St. Építők Il.-től elszenvedett vereséggel ugyan még nem úszott el teljesen a bajnoki cím megszerzésének reménye, de minden esetre csökkent. Természetesen az őszi idényben még nagyon is átírhatják a jelenlegi sorrendet a táblázaton. Ehhez viszont okvetlenül szükséges az egyenletes, kiegyensúlyozott, jó játék, mert egy esetleges vereség minden reményt szer- tefoszlat. A Nagybátonyi E'ányász ugyancsak két vereséggel zárta a tavaszi idényt. Tehát az esélyei is hasonlóak, mint a Bgy. SE-nek. Ismerve az együttes erényeit, bizonyos, hogy mindent megtesznek a jobb szereplés érdekében. A tavalyi bajnok Szőnyl SE-nek pótolnia kellett egyik legjobb játékosát, mivel Jan- csó György, a Pásztói SE-hez igazolt. Ha helyettesítése nem is ment' zökkenőmentesen, de azért a csapat kezd magára találni. Igaz, a riválisokkal szemben vesztesként hagyták el a pályát, sőt Érsekvadkert is megfosztotta őket egy fontos bajnoki ponttól. Ám játékuk egyre javulló formát mutatott, amit igazol, hogy a negyedik helyen zárták az idényt. Az első helyezett Pász- tótól hét pont választja el a Szőnyi SE gárdáját, de a bajnokság hátralevő része még sok meglepetést hozhat. A dobogó valamelyik foka még elérhető közelségben van szamukra. Az St. Építők n. mint az NB Il-es csapat tartalékgardája eddig nem okozott csalódást. Már csak azért sem. mert az együttes nagyrészt fiatal játékosokból áll, akik néha meglepetésre is képesek. Ilyen volt a Bgy. SE legyőzése. Persze a rutin még hiányzik és néha a csapatmunka is akadozik. Ezek a fogyatékosságok azonban kijavíthatok. Kellő hozzállás, szorgalom, kitartó gyakorlás révén a hiányosságok csökkenthetők. Csak így lehet ütőképes a második vonal, az NB Il-es csapat mögött. Tereske játéka javuló formát mutatott az elmúlt évhez képest. Aljkor az egész évben csajc tíz pontot gyűjtöttek, míg az idén tavasszal már nyolc pontot sikerült ösz- szeszedmi. A lényeges tények viszont azt mutatják, hogy nem tudnak felnőni a feladat nagyságához. Ezt látszik igazolni, hogy a három éllovastól nagy gólkülönbséggel kikaptak, míg a többi csapat ellen szoros mérkőzéseket vívtak. Nem ártana ha kisebbségi érzésüket az öltözőben hagynák Hét végi sportműsor SZOMBAT ATLÉTIKA Az FTC országos ifjúsági versenye, Népliget, Építők-' sporttelep, 15 óra. VASÁRNAP ATLÉTIKA A DVTK országos Mihályfi —Lucsánszky-emlékverse- nye. Diósgyőr, 15 óra. L ABD ARŰ G Aá Nyári Totó Kupa, Mátra- csoport: Recski Ércbányász— St. Síküveggyár, Recsk, 17 óra, v.: Tolnai, Pásztói SE— Hatvani Kinizsi, Pásztó, 17 óra, v.: Kurmai. Pesti csoport: Bgy. SE—ÉMG (Sashalom), Balassagyarmat, 17 óra, v.: Huták. és minden csapat ellen a győzelem reményében lépnének pályára. Palotás nagyon szimpatikus és sportszerű csapat benyomását kelti amióta részt vesz a megyei bajnokságban. Még jobb eredményt is elérhetnének ha hinnék, hogy tudnak eredményesebben játszani. Igaz, egyik gólerős játékosuk eltávozott, ami nagy veszteség a csapat számára. De lelkesedésük részben ezt is tudja pótolni, mégpedig Bu- . dai István vezérletével, aki a góllövőlista második helyzetije. Több önbizalomra van szüksége a csapatnak. Diósjenő gárdája nem tudta megismételni tavalyi önmagát, amikor 19 ponttal az előkelő 5. helyen zárta az idényt. Több van az i együttesben, mint amit eddig produkált. Remélhetőleg az őszi idényben ismét azt a a harcos Diósjenőt látjuk viszont a pályán, amely minden mérkőzését végighajtva küzd a bajnoki pontokért. Érseikvadkert csapata Viszont úgy látszik hű maradt önmagához, hiszen a 9. helyet ezúttal is kibérelte magának, hasonlóan az elmúlt bajnoksághoz. Eddig nem sok siker koronázta próbálkozásukat, hogy elkerüljenek az alsóbb zónából. Pedig a csapat ósz- szebétele nem mondható rossznak. Több lelkesedéssel és szorgalommal, többre lenne képes az eddigieknél. Szécsény együttese újoncként szerepelt a tavaszi idényben. Ügy véljük, hogy felkészületlenül. kellő körültekintés és megfelelő játékosállomány nélkül vállalták a megyei bajnokságban való szereplést. Ennek ellenére — egy távolmaradástól eltekintve — lelkiismeretesen tartották magúkat a versenykiíráshoz. Remélhető, hogy a sorozatos vereségek nem szegik kedvüket a játékosoknak. A bajnokság sok tapasztalattal szolgál számukra. (Folytatjuk) Simon József Apróhirdetések S a k k é 1 e t N ó 2 r á cl 1) a n haromszobas családi ház 300 négyszögöl kerttel, beköltözhetően eladó. Balassagyarmat, Madách 4utca 14. CSALÁDI ház 200 négyszögöl telekkel eladó. Salgótarján belterületén. Kocsit beszámítok. Érdeklődni Mezei út 11. Munkaidőben 21-54 telefonon. JO állapotban levő Wartburg 353-as CZ Írsz. kocsi eladó. Érdeklődni Centrum Aruház, méterosztály. GARÁZS eladó Salgótarján belterületén. Érdeklődni lehet a 22-94 telefonon. MOST vizsgázott IH-s Wartburg de Luxe eladó. Szécsény, Temető út 3. BEKÖLTÖZHETŐEN eladó Érsekvadkert közoontlában. Petőfi út 39. sz. két szoba, fürdőszobás ház. A Borsosberényi Állami Gazdaság azonnali beléoés- re, jogosítványnyal rendelkező traktorvezetőket felvesz. Jelentkezés: a munkaüg i vezetőnél írásban, vagy személyesen. PIANfNÖ, új állapotban, tangóharmonika és egy új betegtoló kocsi eladó. Salgótarján, József Attila u. 31. Egész nap megtekinthető. BÜTOROZOTT dzo- bát keresek augusztus végétől, 7 éves kislányommal. Ajánlatodat a 13-50 telefonon. ID rendszámú, 1977. májusában vizsgázott S—100-as Skoda 55 000 km-rel első kézből eladó. Cím: Bolcsó Pál, Salgótarján, Ybl Miklós u. 41. A Börzsönyvidéki Egyesült ÁFÉSZ (Rétrág) felvételi pályázatot hirdc Szendehely községben üzemelő 300 mFt havi forgalmú boltvezetői és boltvezető-helyettesi állásra. Fizetés kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet a Börzsönvvi- déki Egvesült ÁFÉSZ kereskedelmi főosztályán. Rétság, Kossuth út 4. zagyvapalfalva, Kálmán Imre út 112. sz. alatt 3 szobás, kom Portos. kertes családi ház eladó. Érdeklődni 17 óra után. ZSIGULI UD rendszámú, jó állapotban eladó. Ságújfalu, Zrínyi u. 3. KETTÖSZOBAS öröklakás sürgősen eladó. Érdeklődni 16-20 óráig Salgótarján, Kemeróvo körút E 2. IV. em. 3. Üj TS. 125-ös MZ motorkerékpár eladó. Nagvbátony, Mátrai út 8. Kispál. FLADÖ beköltözhetően Balassagyarmaton, a Lenin-lakóte- lepen XII. épület, 1. lépcső, IV. emelet 3. alatti másfél özobás. étkezőfülkés szövetkezeti lakás. Érdeklődni: 16—19 óra között. HÉTVÉGI telek alápincézett, kéthelyiséges faházzal eladó a Pécskő-dom- bon. Telefon: 31-52. IMPORT, NSZK vérvonalú német ju- hászkutyakölykök, 9 hetesek, 3-szoros világgyőztes Markó utódai, törzskönyvi előjegyzéssel eladók. Balassagyarmat. Szabó Lőrinc utca 5. Díszhalas. GÁZTŰZHELY komplett eladó Salgótarján, Liget u. 6. Bíró. KÉTSZEMÉLYES élelmiszerbolt vezetését vállalnám Salgótarjánban, vagy közvetlen környékén. ..Kereskedelemben jártas házaspár” Jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. 120 000 előleggel náz, kerttel eladó. Salgótarján, Schönherz Z. u 30. NAGYKEREKÜ Wartburg, most vizsgázott, tartalék alkatrészekkel tizenötezerért eladó. Kövi Imre 3170 Szécsény, Rákóczi u. 114. 1977. július 11-én a Mátra Termelőszövetkezet Nagybátony— Maconka üzemegységében 14 darab különböző korú ló kerül árverésre. Beszélgetés Nógrádiam több száz a minősített sakkozók száma, am ezren felül vannak, akik kedvtelésből, alkalomszerűen űzik a „királyos játékot”. Felkerestük Hankó Jánost, a megyei sakkszövetség elnökét, akivel a sportág aktuális kérdéseiről beszélgettünk. — Az SKSE OB Il-es csapatának szereplésével kezdeném — kezdte a beszélgetést a szövetség elnöke. — A tavaszi teljesítmény várakozáson felüli. Úgy néz ki, az együtes nemcsak, hogy megerősítette helyét a középmezőnyben, de még feljebb is léphet, ha sikerül ősszel is tartani a formát. A csapaterősítés jól sikerült és megtalálták legütőképesebb együttesüket a Kohászok. — Hogyan jellemezné az egyik legrangosabb, tétre menő egyéni versenyt, a megyei bajnokságot? — Az idén két csoportban 28 versenyző küzdött. Oláh Ferenc győzelme úgy érzem megérdemelt. Évek óta keveset .versenyzett, s így nem tudta igazi tudását adni. Most kijött a lépés. Az első helyért nagy volt a versenyfutás. Gál és Ponyi a hajrában maradt le, kellett, hogy átengedje az elsőséget. Sulyok gyengébb szereplése azzal is magyarázható, hogy az utóbbi időben több egyéni problémával is meg kellett küzdenie. Móczár magas helyezése, több váratlan győzelme a bajnokság megyei sakkszövetség elnökével Hankó Jánossal, a egyik kellemes meglepetése volt. A B1 Csoportból minden évben feljut egy-két fiatal a legjobbak közé. Az idén két ifjúsági versenyző, Klenóczky Sándor és Hoffman Pál teljesítményét emelném ki, de dicsérni kell a nagybátonyia- kat is. < — A minőségi versenyek mellett egy sereg tömegsport- jellcgű sakkesemény is zajlik a megyében. Hogyan segítik ezek a rendezvények a minőségi sakkozást? — Felsorolni is nehéz azoknak a sakktömegversenyek- nek a számát, amelyeithez szövetségünk segítséget ad. Hogy csak néhányat említsek: a spartakiád egyéni és csapatversenyek, a Magyar Hírlap, a Vasas és a MEDOSZ Kupa, az ipari szövetkezetek versenyei mind-mind nagyszámú műkedvelő sakkozót mozgatnak. Közülük aztán többen egy év múlva már végleg eljegyzik magukat a sportággal — igazolt versenyzők lesznek. Ezek a rendezvények is hozzájárulnak, nogy ma már a versenyszerű sakkozás nem korlátozódik csupán Salgótarjánra. Szép számban találunk minősített versenyzőket a Pásztói SE, a Nagybátonyi Bányász, a Rom- hányi Kerámia és a Nagylóci TSZ SK szakosztályaiban. — Milyen erős a megye ifjúsági sakkozása? — Fejlődőben van. Sikerült előbbre lépnünk, elsősorban a középfokú iskolákban. Ez nagyrészt a művelődési osztályoknak köszönhető. Segítik azon törekvésünket, hogy rendszeresen foglalkozhassunk a fiatalokkal. Aktív sakkélet van a szakmunkásképző intézetekben. El kell azt is mondani, hogy az egyesületekben továbbra is gondot jelent az ifjúsági korosztály foglalkoztatása. Még nem találták meg a formákat a fiatalok képzéséhez. Ha ez sikerül, akkor még több tehetségből válhat jó játékos a szakosztályokban. — A nyár rangos megyei sakkeseménye a Salgó 77. elnevezésű vegyes mesterverseny. Kik indulnak az idén? — Hagyományos, sorrendben negyedízben sorra kerülő vegyes mesterversenyúnk színhelye július 31—augusztus 14. között ezúttal is Ereszt- vény, a Hotel Salgó különterme. Ideális a Versenyzők által is dicsért környezetben a meghívott mesterekkel szemben az SKSE 7 mesterjelöUje veszi fel a küzdelmet. Az indulók között van Szilágyi György (MTK-VM) nemzetközi mester, Káposztás Miklós és Meieghegyi Csaba a Vasas két kitűnő mesterjátékosa, valamint Hardicsay Péter (Volán), Tóth József (DVTK) Szöllösi László (Ty- pográfia) és Eigler Ferenc (Miskolci MEDICOR) mesterek. A verseny Élő-átlaga 2270 körül lesz, s ez azt jelenti,' hogy 9 pontot kell szerezni a mesteri norma egyszeri teljesítéséhez. A sorsolás és a rajt júliús 31-én, vasárnap lesz, s. a fordulók rfaponta 15 órakor kezdődnek. — Befejezésül kérjük vázolja a szövetség legfontosabb őszi tennivalóit. — A megyei csb-t szeptember végéig kívánjuk megrendezni, a bajnokot ugyanis már október elején nevezni kell az osztályozóra. A csapatok 10 főből állnak és nagy versengés várható, mert a ZIM nagy erővel készül az idei bajnokságra. Szeretnék visszahódítani az elsőséget a tavalyi bajnok Pásztói SE csapatától. Mint hírlik, erős csapattal indul és beleszólhat a .végső sorrend alakulásába a Nagybátony Bányász, a Romhány i Kerámia és a Nagylóci TSZ SK együttese. Két nagyszabású egyéni verseny is lesz az ősszel. A már hagyományos Kenyeres Géza-emlék- verseny mellett a vasasjubileum jegyében a ZIM szakosztálya tervez egy szépen díjazott, \ meghívásos tornát. Versenybíró-tanfolyam, több ifjúsági és tömegsportrendezvény is szerepel szövetségünk őszi versenynaptárában — fejezte be nyilatkozatát Hankó János, a megyei sask- szövetség elnöke. Szokács László | NÖGRÁD - 1977. július 9., szómba) 1