Nógrád. 1977. július (33. évfolyam. 153-179. szám)

1977-07-31 / 179. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRAD 12 Íl52»l> NOCílO MEGYEI BIZ orrs AGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXXIII ÉVF„ 179. SZÁM ARA: 1 FORINT 1977. JÚLIUS 31., VASÁRNAP Jubileumi munkaverseny itthon és barátainknál Növekvő termelékenység és export, javuló minőség A minisztériumok és a vállalatok legfrissebb adatai szerint a népgazdaság valamennyi ágazatában értékes ered­ményei vannak a jubileumi munkaversenynek. különösen figyelemre méltó a termelékenység a munka hatékonyságának javulása. Az első fél évben egy-egy ipari dolgozó átlagosan 6.6 százalékkal nagyobb értéket hozott létre, mint tavaly Ilyenkor, s ez lehetővé tette, hogy a létszám csökkenése ellenére 6.2 százalékkal növelhette termelését az ipar. A gépipari ágazatok közül leggyorsabb a fejlődés a hír­adástechnikai és a műszeriparban, amelynek dinamikus elő­retörése egyben a termelési struktúrát is kedvező irányban változtatja meg. Az Orion gyárban is tek át a minőségi komplex brigád vállalta a Ju­bileum tiszteletére, hogy za­vartalanná teszi az átállást a nagy teljesítményű, új mikro­hullámú termékcsalád gyár­tására. Ennek első láncát — bérezésre, ték az év második fele nyu­godt' ütemű munkájához is a fő feltételeket. A vegyipari szocialista bri­gádok, főként azzal segítik az idei terv teljesítését, hogy jobban kihasználják a nagy értékű berendezéseket, tech nológiai sorokat. A vegyipar múlt év ■ azonos időszakához viszonyítva 8,3 százalékkal nö­velte a termelékenységet, s kedvezőek a feltételek az ex­portmegrendelések teljesíté­sok helyen már az előkészü- Kenez 1S­letek időszakában javult a A fűzfői Nitrokémia dolgo- munka. A Középületépítő zói az év elején érvénybe lé- Vállalat szocialista origadjai Pett magyar—szovjet agro- 278 felajánlást tettek a mi- kémiai egyezményből adódó nőség védelmében, és ennek új feladataikat is sikerrel az év vége helyett november teljesítéseképpen a korábbi teljesítik. Az egyezmény^ ér­7_re __ Győr és Taljándörögd másfél százalékról az első fél telmében új terméküknél a k özött helyezik üzembe, ez- évben 0,27 százalékra csők- Niticid gyomirtó szerből szál­zel bakaQcsolva az InterszDut“ kenteitek azoknak a létesít- lítanak nagyobb tételeket a “vik hírkö^ő re^dsz” r Tol- ményeknek az arányát, ahol Szovjetunióba, s ehhez a mun­Iándörögdön °épülő földi ál- átadas után még. számotte­iomását az ország mikrohul-, vőbb javítanivalók akadtak, lámú láncolatába. A n Vr,la A vaskohászatban az acél­gyártás intenzívebb módsze­reinek bevezetése a verseny egyik fő célja. Elsősorban vo­natkozik ez az Ózdi Kohásza­ka jobb megszervezésére volt szükség. A termék kibocsátása za­A Fejér megyei és a Zala megyei építőipari vállalatok- vaVtaían‘“sőt ‘«íddíg"eotTtonná­val több gyomirtó szert szállí­tottak a Szovjetunióba az ese­dékes mennyiségnél. A mezőgazdaság állami nagyüzemeiben 3010 szocialis­ta brigád 67 ezer taggal ki­emelkedő eredményt ért el a lakosság, ellátásában. A gazda­ságok az idén 12 százalékkal, Ez fejeződik ki abban az összesen 13 600 hektárral nö- eredményben is, hogy az vélték a zöldségtermelő terü- ÉVM-vállalatok dolgozói az letet, s hat hónap alatt 4200 (__.__________ _______7 első fél évben 15 421 lakást ad- vagon zöldséget értékesít.et­e s e cél elérésére anyagilag át, vagyis éves feladatuk- tele. Lényegesen előrehaladtak is ösztönöznek.' Eddig több nak viszonylag magas há- a tejtermelés fokozásában is. mint 20 ÉVM-vállalat egy nyflúát, 42,2 százalékát telje­. vagy több munkahelyén tér-, sí tették és ezzel megteremtet- (Folytatás ti 2. oldalon.) tották a kifogásolható mun­kák értékarányát. Tovább szé­lesedik a minőségért írás­ti Üzemekre aholnaev értékű ban is garanciát vállaló szo- ti Üzemekre, ahol nagy eiteKu cialista brigádok köre, ame­beruhazassal fokozzak az acél- ... __, e vártóKt Kilenc kemence át- lyek egyben egyenletesebbe, eya szervezettebbé is igyekeznek alakítása már megkezdődött, s a munka jó ütemben ha­lad. Az építők jubileumi ver­senyében a munka minőségé­nek javítása került előtérbe, tenni a munkát. Hétfőn kezdődik Nyár végi ruházati vásár r 'Ä következő szezon élőké- árkedvezmény összege az alatt is, és rég bevált rendszer szításéként a ruházati keres- idén mintegy 950 ezer forint, szerint, önkiszolgáló rendszer­kedelem hagyományos nyár vé- Mintegy tízezer fehérnemű, gi vásárát augusztus 1—13-a 3600 zsebkendő, 1000 fürdőru­között rendezik meg. A hét- ha, 3500 méter selyem, 700 főn kezdődő szezon végi kiáru- méter farmervászon várja a sítás idején 20—40 százalékkal vevőket, hogy csak egy tőre olcsóbban kínálják az ak- dékét soroljuk fel az árukész. cióba bevont ruházati termé keket. A Belkereskedelmi Minjsz- “y térium előzetes információi de szerint a vásár árualapja, a múlt évihez hasonlóan 1,1 milliárd forint, amelyre 340— 350 millió forintos kedvez­ményt adnak a vállalatok. A vásári cikklista szinte tel­jes választékát kínálja a nyá­ri ruházkodási termékeknek. Méteráruból pamut- és se­lyem, valamint könnyű nyá­rias ruhaszövetek kaphatók. A felső konfekcióban különböző szabadidő-ruhákból, női és lánykaruhákból, egyes férfi- és fiúöltönyökből választhat­nak a vásárlók. A kedvez­ménnyel árusított darab- és divatáruk között elsősorban fürdőruhák, rövid ujjú puló­verek, női szintetikus fehér­neműk és férfiingek találha­tók, a lábbelik közül pedig női és férfiszandálokat, ví- kendcipőket vontak be a vá­sárba. Az akció cikklistája és ár­engedménye — a korábbi gya­korlat szerint — területen­ként eltérő lehet, hiszen a kiskereskedelmi vállalatok és a szövetkezetek saját ha­táskörben állapítják meg. hogy mit- mennyivel árusíta­nak olcsóbban. A budapesti ruházati kereskedelemben 250 bolt és 24 áruház vesz részt a kedvezményes nyári vásárban. A salgótarjáni Centrum mintegy ötmillió forint érté­kű árut hoz kedvezményes áron forgalomba. megköze­lítően annyit, mint az elmúlt év hasonló alkalmával. Az rel a Rákóczi úti kirakatban is. Hasonló előkészületek tör­téntek a Pécskő Uzletházban is, mely 1,6 milliós idénycikk- készletéhez a kedvezményes letnek. Az áruház a vásár árukból további 1,3 millió fő­idejére minden számbavehető rint értékű készletet szerzett nyugdíjasát „mozgósította”, be. A leárazás során 900 ezer a Radnóti adminisztratív szocialista brigád is ígért se­gítséget. Szükségpénztárakat és -csomagolókat állítanak fel, árusítanak az árkádsor forintnyi engedményt élvez­hetnek a vásárlók. Az áruház „sztárja” várhatóan a kötött­áru és a rövid ujjú férfiing lesz. : Ä :ií! I I í A megyében — Salgótarján után — az idén második alkalommal rendezték meg az út­törők olvasótáborát, amelynek munkájában ezúttal részt vett a Komárom megyei paj­tások húszfős csoportja is. Az idei olvasótábor az előző évitől még egy dologban külön­bözött: feladatul vállalta a szlovák nemzetiségi kultúra értékes hagyományainak, al" kotásainak megismerését, tanulmányozását is. A rétsági általános iskolai diákotthon­ban berendezett olvasótáborban hetven felső tagozatos úttörő nyolc pedagógus és nép­művelő irányítása mellett dolgozott együtt július 21—30. között. (Riportunk az 5. ol­dalon.) Szolnokon Újjáépítették a felrobbant lakóházai Szombat délelőtt ünnepélye­sen adták át Szolnokon a ta­valy novemberi gázrobbanás helyén újjáépített Tóth Fe­renc utcai lakóházat. Még" az elmúlt évben, a mentési mun­kálatok idején született a döntés, hogy a robbanás he­lyén ismét felépül a 24 lakás. A terveket társadalmi mun­kában a megyei tanács ter­vezővállalata készítette el. Az építés februárban kezdődött és a kivitelező Szolnok me­gyei Állami Építőipari Válla­lat dolgozói szeptember 30-ra vállalták az átadást, de két hónappal korábban elkészül­tek. A huszonnégy lakás a ré­gi helyén épült, változatlan alapterületen, de a felszere­lés, a lakások belsejének ki­képzése korszerűbb. A szombati átadási ünnep­séget követően a régi tulaj­donosok közül tizenhat csa­lád költözött újjáépített ott­honába. A többiek — kérésük­nek megfelelően — már a múlt év végén beköltözhettek új lakásukba. (MTI) A megyei tanács szolgálta­tásfejlesztési alapjából épül — AFIT-beruházásként — a ( Lakáskarbantartás, gépkocsi javítás • A lakossági szolgáltatások helyzete A tanácsi tervek és a gaz- Építőipari Szövetkezet nem kenység az V. ötéves terv dálkodási feladatokatmeghatá- vette fel a kapcsolatot a időszakában is tovább folyta, rozó állásfoglalások alapján a MESZÖV-vel és a Inkasszó- tódik. Ez év június 1-én át- Nógrád megyei Tanács VB vetkezeti gondnoksággal, ezért adták a tanácsi beruházásban építési, közlekedési és vízügyi ezen a területen jelenleg is megvalósított szécsényi szer­osztálya értékelte az 1377. kielégítetlen igények vannak, vizt, itt évente 30 ezer órányi első félévi feladatok végrehaj- A korábban, nyolc-tíz évvel . munkával tudnak a lakosság tását. \ ezelőtt épített OTP-s, szövet- rendelkezésére állni. Az értékelés foglalkozik a kezeti lakásokban ugyanis már szolgáltatás helyzetévél, vizs- van felújítási, karbantanasi gálja a lakosság részére vég- munka. zett építőipari javító-karban- Az építőipari javító-karban- pásztói “szerviz"hasonló’ kapa­ta.no munkákat Erre a célra tartó szolgáltatás fejlesztésé- citással, mint a szécsényi. A az ev első feleben 14 millió re, a Szervezeti hálózat ki- beruházás határideje 1978. má- fonntos munkát terveztek, s alakítására állami támogatást sodÍ!k fél év,ei a körülménve­ebbol 12,8 millió yalosul meg ^ kapott Nógrád megye. sen haladó kivitelezés július százalékos^aS les^ Az^lacso- Nagy érdeklődésre tarthat 6'án kezdődött. Indokolt a százalékos il. .. számot a eénkocsi iavító szol határidő előbbre hozása, ezért nyabb teljesítés okai kozott a heWzefének alaku- az érintettek állandó kapcso­szerepel, hogy a a.< saBi ,g A megye szeméi^0. latban állnak, havonta tari­erte a 19 nak a kivitelezést elősegítő ezer darabot, javításukhoz egyeztetést, évente 530 ezer munkaórára A tervezett pásztói szerviz van szükség. 1977. június 30- és a fejlesztések révén a kc- vözetgyári lakások ellátását án az összes javítókapacitás vetkező években évi 110 ezer 1976. végén a Salgótarjáni Tn- 400 ezer óra volt. órával nő a rendelkezésre ál­gatlankezelő Vállalat vette A IV. ötéves tervidőszakban ló javítókapacitás. Ezzel gva- át, így az itt felmerülő kar- már megindult a megye gép- korlatilag megteremtik a fel- bantartási munkákat áz IKV kocsijavító szervizeinek terv- tételeket az igények maradek- végzi el. A ' Karancsvölgye szerű kiépítése, ez a tévé- tálán kielégítésére. szölgáltatást végző Karan,cs­völgye Építőipari Szövetke- kocsi „parkja elerte a zetmél jelentős mértékű csök­kenés következett be. Ugyan­akkor az acélgyári és az öt­A szakszervezeti bizalmi A szakszervezeti bizalmik jog- és hatáskörének bővü­lése az üzemi és szakszervezeti demokrácia tartalmi és for­mai gazdagodásának további kibontakozását, erősödését je­lenti. Ezért azok, akik még mindig úgy vélekednek, elég, ha -a szakszervezeti bizalmik a bér- és szociális kérdésekkel foglalkoznak-— azok Jóval elmaradtak a fejlődés máj kö­vetelményeitől. A szakszervezeti bizalmik megnövekedett jog- és hatásköre az előbbinél jóval szélesebb. Kiterjed a kormánykitüntetés elnyerésére szóló jaVaslat egyetértésétől, a partner gazdasági vezetők tevékenységének véleményezé­séig. Az SZMT és a különböző szakmai megyebizottságok, az üzemek, a -gyárak sajátosságának megfelelően dolgozták ki a bizalmik jog- és hatáskörét. Ennek ismeretében első lé­pésként azt tűzték célul, hogy a bizalmik megismerjék új jogkörüket, ennek szellemében felelősségteljesen cselekedje­nek. Mert a jogkörbővülés nem hatalmat, hanem elsősorban és kizárólag a korábbinál nagyobb és felelősségteljesebb cselekvéssorozatot jelent. Ezt segítették elő és segítik most is a szakszervezeti bi­zalmik oktatásával, felkészítésével a nagyobb követelmények teljesítésére, Egyik-másik termelő egységben néhány gazdasági veze­tő úgy vélte, eljött az ideje annak, hogy megszabaduljon a munkáját tisztességesen végző bizalmitól, mondván: — nem képes megbirkózni a megnövekedett feladatokkal. Ennek a gyakorlatnak állj t kiáltottak a megyei szakszervezeti irá­nyító szervek, szakszervezeti bizottságok. Cserére például a megye kereskedelmében is csak ott került sor, ahol, a bi­zalmi valamilyen egység, vagy osztály vezetője volt. Az elkészült szabályzatok többsége általában egyértel­műen figyelembe veszi a jelenlegi gazdasági felépítést, és ennek ismeretében garantálja az összhangot a szakszerve­zeti bizottságok és a gazdasági vezetés között. •A megye kereskedelmében, ahol főbizalmi van, a ju­talmazási, bérezési, kitüntetési jogkört a főbizalmi gyakorol­ja, a bizalmi pedig csak javaslatot tesz. Ahol viszont csak bizalmi van, ott az látja el az említett jogkört. A jog- és hatásköri jegyzékben rögzített elképzelések megvalósítását több üzemben gátolja, hogy nincs megfelelő jogköre a bizalmival pertner kapcsolatban álló gazdasági vezetőnek. Különösen a gyári, gyáregységi és telephelyi szinten tevékenykedő üzemekben okoz ez gondpt. Máskor meg egyetértenek ugyan a gazdasági vezetők a jogkör bő­vülésével. de elfeledkeznek ennek szellemében cselekedni; nem kérik ki a bizalmik véleményét az őt, illetve tagjait érintő kérdésekben a döntések meghozatala előtt. Megyénk üzemeiben, vállalatainál, gyáraiban 3780 bi­zalmi és 2325 bizalmi helyettes tevékenykedik. Eddig is be­bizonyították, hogy felelősségteljesen, a közösség érdekében, csoportjuk megelégedésére kívánják elvégezni feladataikat. A megnövekedett tennivalók jó vitelét igen sokféleképpen segítik a szakmai megyebizottságok. A többi között az okta­tás színvonalának, tartalmának emelése mellett nagy gon­dot fordítanak majd a tájékoztatás további javítására. El­látják a szakszervezeti bizalmikat munkájukat segítő hatá­rozatokkal, szabályzatokkal. Megkövetelik a rendszeres bi­zalmi esoportértekezletek megtartását, nem engednek teret a bizalmi munkát zavaró, különböző káros véleményeknek. Végül, de nem utolsósorban a szakmai megyebizottságok a szakszervezeti bizalmiakkal és bizottságokkal egyetértésben a gazdasági vezetők minősítésénél, erkölcsi és anyagi elis­merésénél figyelembe veszik azok együttműködési szándé­kát, a velük partnerkapcsolatban álló szakszervezeti bizal­miakkal. A munka, nehezét azonban továbbra is a szakszervezeti .bizalmaknak kell elvégezniük azok javára, érdekében, aki­ket képviselnek, akiktől a bizalmat kapták, figyelembe- véve a népgazdaság, a vállalati és a csoportérdekeket. V. ffc. I t

Next

/
Oldalképek
Tartalom