Nógrád. 1977. július (33. évfolyam. 153-179. szám)
1977-07-30 / 178. szám
KözeMri'If'ti jelentés Figyelemelterelés volt az egyiptomi agresszió Az Egyesült Államok a libanoni konfliktust megpróbálta felhasználni arra, hogy vereséget mérjen a Palesztinái ellenállási mozgalomra — állapította meg Hani al- Hasszán, Jasszer TArafatnak, a' PFSZ vb elnökének politikai tanácsadója az Al-Havadész című libanoni hetilapnak adott Interjújában. Közölte, hogy Frangié, Libanon korábbi elnöke, egy találkozásuk alkalmával tájékoztatta őt arról a beszélgetésről, amelyet még hivatali ideje alatt folytatott az USA bejrúti nagykövetével. A nagykövet azt tanácsolta az államfőnek, hogy számoljon le a Libanonban élő palesztinokkal. Amikor Frangié közölte, hogy ez nem áll módjában, az amerikai diplomata emlékeztette rá: 1970. szeptemberében ugyanezt mondta Husszein jordániai uralkodó is, s aztán amerikai segítséggel mégis sikerült elérnie célját. A PFSZ-ből néhány éve kivált, a közel-keleti probléma békés rendezését mereven elutasító Népi Front Palesztinái Felszabadításáért elnevezésű szélsőséges szervezet szóvivője pénteken Bejrútban megtorló akciókat helyezett kilátásba a Jordán folyó megszállt nyugati partvidékén létesített izraeli települések ellen. „Menahem Begin izraeli miniszterelnök^ kalózkodása csupán megerősíti elhatározásunkat, hogy még erősebben visszavágjunk” — mondotta. Ali Abdesszalam Triki líbiai külügyminiszter — aki kétnapos hivatalos látogatása során Guringaud kül- ügv- és Bourges hadügyminiszterrel tárgyalt, valamint Giscard d’Estaing elnökkel folytatott megbeszélést — péntek délelőtti sajtóértekezletén mindenékelőtt Egyiptom és Líbia konfliktusával foglalkozott. Mint kifejtette, az egyiptomi vezetés az ország kétség- beejtően rossz gazdasági, valamint nem kevésbé rossz politikai helyzete, a belső elégedetlenség sarkallta arra, hogy a figyelem elterelése céljából agressziót intézzen Líbia ellen. Triki kijelentette, hogy Tripoli kész a nézet- eltérések rendezésére. „Ha Szadat elnök tesz egy lépést, mi kettőt teszünk” — mondotta, bár hozzátette, hogy az egyiptomi helyzet rosszabbodása miatt jelenleg Kairóban .nincs egyetlen felelős személy sem, aki képes lenne döntéshozatalra”. A közel-keleti helyzettel kapcsolatban a libiai diplomácia vezetője hangoztatta, hogy országa számára lényegi kérdés és „nem képezheti tárgyalások alapját” az Izrael által megszállt területek visz- szaadása. Líbia a palesztinai kérdés rendezésére, kész elfogadni minden olyan megoldást, amelyet szabadon jóváhagy a palesztinai nép és képviselője, a PFSZ. Triki nem találkozott Omar Bongo gaboni elnökkel, aki nem' hivatalos látogatása és Giscard elnökkel folytatott megbészélései után pénteken utazott el a francia fővárosból. A £• Afrikai Egységszervezet soros elnöke^ Párizsból felszólította „a törvényes csádi rendszerrel szembenálló ellenzéki mozgalmakat, ,hogy Libreville-ben üljenek ösz- sze Felix Malloum elnökkel” a cfeádi békéhez vezető utak és módok felkutatása céljából, mint mondotta, felhívását Malloum elnökkel teljes egyetértésben tette. (MTI) '«wSw Í|íi*-«ÍS£sIh PWmm 1 If1'- i'r 11 If' 1 *» .... d liiilii':; iiiiiil iMjh " Minden évben július utolsó napján köszöntik a Szovjetunióban a flottát. A forradalmi Október matrózainak és a Nagy Honvédő Háború hős tengerészeinek örökösei biztosan őrzik a szovjet állam tengeri határait. Képünkön: gyakorlatoznak a fekete-tengeri hadiflotta tengerészgyalogosai. A szovjet alkotmányozó bizottság megállapítása Aktív, alkotó vita A Szovjetunió alkotmányozó bizottsága megvizsgálta az új alkotmány tervezetével kapcsolatos országos vita menetét. A bizottság megelégedéssel állapította meg, hogy a lakosság nagy aktivitással, magas fokú állampolgári öntudattal és érettséggel folytatja a tervezet vitáját. A SZKP XXV. kongresszusán elfogadott határozatok sikeres végrehajtása és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának méltó megünneplése jegyében folyó vita során mindenütt egyhangúlag helyeslik és támogatják az új alaptörvény tervezetében foglaltakat. A tervezet propagálása, tanulmányozásának és megvitatásának szervezése a párt- és tanácsi szervek, szakszervezetek, komszomolszervezetek figyelmének középpontjában áll. Jelentős munkát fejtenek ki e téren- a tömegtájékoztató szervek is. Július 20-ig több mint 650 ezer munkásgyűlésen, 57 millió ember részvételével vitatták meg az alkotmánytervezetet. Az alkotmányozó bizottsághoz és elnökéhez, Leonyid Brezsnyevhez, valamint a helyi párt- és tanácsi szervekhez, lapokhoz, a rádióhoz és a televízióhoz 67 ezernél több levél érkezett: íróik értékelik az alkotmánytervezetet, s javaslatokat tesznek szövegének kiegészítésére. Ugyanakkor —, mint az alkotmányozó bizottság rámutat — a tervezet megvilágítását és vitáját nem mindenütt kapcsolják össze a termelés fejlesztésére, a hibák kiküszöbölésére, az egyéni felelősség növelésére vonatkozó feladatokkal. Egyes lapszerkesztőségek kevés áttekintő anyagban és értékelő cikkben foglalkoznak a tervezet elméleti tételeinek megvilágításával. A bizottság javasolta, hogy az illetékes állami és társadalmi szervek, szervezetek gondoskodjanak a megállapított hibák felszámolásáról, biztosítsák a vita tervszerű kiterjesztését. (MTI) Megkezdődtek a szegedi ifjúsági uapok Szegeden folytatódik a magyar—lengyel ifjúsági barátsági napok programja I mmár két év telt el azóta, hogy Helsinkiben — az eseménytől rangot és népszerűséget nyert, oly’ sokat emlegetett Finnlandia palotában — 33 európai állam, az Amerikai Egyesült Államok és Kanada vezetői aláírták az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmányát. Hosszú, több mint két éven át tartó, megfeszített munka vezetett el az ünnepi aktusig. A fáradságos erőfeszítések azonban nem voltak hiábavalóak. A záródokumentum új fejezetet nyitott a különböző társadalmi rendszerű, egymástól homlokegyenest eltérő szövetségi szervezetekhez tartozó államok kapcsolataiban. Az egész világ közvéleménye I éppen ezért méltán minősítette történelmi jelentőségűnek az okmány megszületését. A második világháborút kővetően Európa államai először ismerték el a 30 év alatt bekövetkezett realitások meg- másíthatatlanságát. Olyan vezérlő elveket fogadtak el a közös nyilatkozatban, amelyek — becsületes betartásuk, kölcsönös érvényre juttatásuk esetén — hosszú időre hivatottak szavatolni kontinensünk békéjét, biztonságát, az államok egymás közötti kapcsolatait és együttműködését.- Az egyenlőség, a szuverenitás, az erőszaktól való tartózkodás, a határok sérthetetlensége, az államok területi épsége, a viták békés rendezése — mind olyan alapelv, amely a népek közötti barátság alapjait. veti meg. A belügyekbe való be nem HELSINKI UTÄN avatkozás, az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartása, a népek egyenjogúsága és önrendelkezési joga, az államok közötti együttműködés csakúgy, mint a nemzetközi jogi kötelezettségek jóhiszemű teljesítése, egy-egy építőköve a bizalom- erősítő intézkedések komplex rendszerének. A helsinki megállapodások pozitív irányú változásoknak nyitottak utat. A nemzetközi helyzetben fordulat következett be, az enyhülési folyamat.meggyorsult. A konferencia jelentősen javította a nemzetközi légkört, új ösztönzést nyújtott a gazdasági, a tudományos, a műszaki és a kulturális együttműködés fejlődéséhez. A béke egy és oszthatatlan. Helsinki hatása époen ezért nem korlátozódik csupán a mi kontinensünkre; konstruktív módon hozzájárul egy újabb termonukleáris világháború elhárítása kilátásainak, lehetőségének javulásához is. Az ugyancsak nyilvánvaló, hogy az értekezlet záróokmányában körvonalazott célkitűzések végrehajtása nem egyszeri aktust jelent, még meglehetősen hosszú időszak közös erőfeszítéseit, összehangolt tevékenységét feltételezi. A kezdet — minden mesterségesen támasztott nehézség ellenére — biztató. Az elmúlt -két esztendő alatt nem kevés kezdeményezés bizonyítja, hogy Helsinki szelleme és betűje egyre inkább áthatja a fiúGRÁD - 1977. július 30., szombat l/ világpolitikai lépéseket. Két röpke év leforgása alatt Európa életében igen 'ényeges események, változások történtek. Portugália — nem kevés ellentörekvést leküzdve — tovább menetel az antifasiszta fejlődés útján. Spanyolországban sem sikerült visszafelé forgatni a történelem kerekét, a demokratikus tendenciák egyre erőteljesebben böntakoznak ki. Franciaország oly’ sok forradalomban megedzeft tömegei gyökeres változásért szállnak síkra. Olaszországban is érlelődik a felismerés: a kommunisták nélkül már nem sokáig lehet kormányozni. A nemzetközi imperializmus, a hírhedt katonai-hadiipari komplexumok mindezek ellenére makacsul törekszenek arra, hogy megkérdőjelezzék a helsinki záróokmány alapelveinek létjogosultságát, s az enyhülési politika helyett visszaidézzék az egykori hírhedt amerikai külügyminiszter — John Foster Dulles — nevével fémjelzett, „háborús szakadék szélén való táncolás’ felelőtlen doktrínáját. Ezek a gátlástalan kardcsörtető körök éppen a szocialista országoktól kérik számon a záróokmány végrehajtását.. Azoktól, akik két év alatt a legtöbbet tették Helsinki szellemének ' érvényesítéséért. A nyugati bajkeverők képtelenek felismerni, hogy a záróokmány egységes egész, amelyből nem lehet önkényesén egyes részeket kiragadni, a számukra kellemetlen alkotóelemeket pedig figyelmen kívül hagyni. így például nem lehet „harmadik kosár” fontosságának ürügyén az emberi jogok megsértésének durva vándjával a szocialista országok belügyeibe beavatkozni, politikai feltételekkel zsarolni. A helsinki megállapodás értelmében a záróokmányt aláírt 35 állam képviselői — nagyköveti szinten — június közepétől Belgrádban előkészítő tanácskozáson vettek részt. Az eltelt két év lehetőséget nyújtott azon eredmények összegezésére, amelyek az európai politikai légkör enyhülésében, a kelet—nyugati államközi’ kapcsolatok bővülésében, a gazdasági együttműködés megélénkülésében jutnak kifejezésre. Az enyhülési folyamat pozitív elemeinek egyszerű összegezése azonban nem elégíti ki Európa népeit, hiszen kontinensünkről már két világháború indult — alig egy emberöltő alatt — pusztító útjára! N em elég csak a múltba tekintgetni. egyidejűleg előre is, kell nézni. Körvonalazni kell — a helsinki záróokmány építő szellemében — azokat a konkrét intézkedéseket, amelyeket a résztvevők Európa békéje, biztonsága, az együttműködés szélesítése, az enyhülési politika visszavonhatatlanná tétele érdekében tenni kívánnak. A reális, egészséges számvetés elvégzése mellett kijelölték azt az utat, amely elvezet a történelmi jelentőségű helsinki dokumentum további gyakorlati megvalósításához Világunk „jobbik fele” ebben látja a belgrádi előkészítő találkozó alapvető feladatát, s eredményét is. Gyürky Zoltán Pénteken az ország különböző megyéiből különvonatokkal és különaut óbuszokkal mintegy négyezer fiatal érkezett Szegedre, a XI. szegedi ifjúsági napokra. A hagyományos Tisza-parti ifjúsági találkozón pénteken már Szegeden fogadták a magyar— lengyel ifjúsági barátságnapokra hazánkba látogatott több mint háromszáz lengyel- országi fiatalt is. Rajtuk ki-/ vül belgiumi, franciaországi, jugoszláviai, NSZK-beli, szovjetunióbeli és az USA-beh élő fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai is megérkeztek mái a várq^ija. A háromnapos szegedi programon résztvevő külföldi fiatalok száma így meghaladja a hétszázai:. A nagyszabású ifjúsági találkozót pénteken délután az új-szégedi liget szabadtéri színpadán ünnepélyesen nyitották meg. Dr. Dékány Klára. a KISZ szegedi bizottságának első titkára köszöntötte a város fiatal vendégeit, majd szórakoztató műsor következett. Hazai ifjúsági művészeti együtteseken kívül lengyel- országi beat-’ és népitáncegyüttes is fellépett. A város fiatal vendégei — akiknek száma szombaton újabb csoportok megérkezésével már több mint tízezerre nő — megtekintik a szabadtéri játékok soron levő Dóm téri előadásait, és könnyűzenei estek, express-show, ifjúsági karnevál, utcabál, divatbemutató, játékos sportvetélkedő színesíti többek között az idei szegedi ifjúsági napok programját. (MTI) Csökken Carter népszerűsége Heltai András, az MTI washingtoni tudósitója jelenti: James Carter amerikai elnök sokat veszített a lakosság előlegezett bizalmából a hivatalában töltött első hat hónap alatt — ez tűnik ki a New York Times pénteki, nyilvánosságra hozott felméréséből. Az országos közvélemény- kutatás szerint januárban a lakosság 70 százaléka bízott abban, hogy az új elnök helyreállítja a kormány iránti bizalmat, amely mélypontra süllyedt a vietnami háború, a Watergate-botrányok után. Júliusban már csak 61 százalék bízott abban, hogy Carter sikeres lesz» Míg januárban a megkérdezettek 50 százaléka azt várta, hogy az új elnök jelentősen csökkenti majd a munkanélküliséget, ma már csak 37 százalék számít erre, más hazai gondok után csak a megkérdezettek 12 százaléka tart fontosnak külpolitikai kérdéseket. A felmérésből ezúttal is kiütközött az amerikai közvélemény közismert világpolitikai tájékozatlansága: csak mindén harmadik ember hallott egyáltalán a neutronbombáról, a Pentagon új „csodafegyveréről”. A New York Times közvélemény-kutatásának tanulsága az,< hogy Carter elnök még mindig elsősorban hivatali ténykedésének mikéntjével, stílusával hat a lakosságra — míg a lényegi kérdésekben, ahol tényeket, eredményeket várnak tőle, népszerűsége mérséklődik. Egyik jellemző példája ennek a néger lakosság állásfoglalása. Miután 95 százalékuk Carterre szavazott, áprilisban még 83 százalékuk támogatta az elnököt, júliusban pedig már csak 69 százalék. (MTI) Etiópia—Szomália Ellentmondó jelentések a has’colsról Az etiópiai kormány nyilatkozatban cáfolta azt a Szomáliái állítást, amely szerint Szomáliái területen lelőttek három etiópiai F—5-ös vadászgépet és egy katonai szállító-repülőgépet. Etiópiai részről hangoztatják, hogy az ország a két kelet-afrikai állam napok óta tartó heves katonai összecsapásában eddig egyetlen szállító-repülőgépet vesztett és egy polgári repülőgépet. Az ENA etiópiai hírügynökség közzétette ' legfrissebb jelentését az ogadeni harcokról. Eszerint Siduna, Binag- ne, Birsi és Trivi környékén a kormánycsapatok kétszáz fős veszteségeket okoztak az in- váziós csapatoknak, s Gra- wa helység közelében pedig a Szomáliái fegyveresek közü: százan haltak meg a harcok során. Szomáliái hivatalos hírügynökség csütörtöki' hadi jelentésében ennél sokkal nagyobb veszteségeket ismertet. A Nyugat-szomáliai Felszabadítás! Front közleményét idézve a hírszolgálati iroda 525C etiópiai katona haláláról, 23 repülőgép lelövéséről és 32 tank megsemmisítéséről ad hírt. A Szomáliái erők ez utóbbi közlése szerint mintegy száz települést tartanak ellenőrzésük alatt, s a fennhatóságuk alatt levő területekről „teije- sen kiűzték” az etiópiai kormánycsapatokat. Ugyancsak Szomáliái forrásból érkezett hír a terület . elszállításáért küzdő fegyveresek állítólagos harci sikeréről: a front egy korábbi jélentése szerint fegyveresei -350 kilométerre meg, közelítették Addisz Abebát Az itt harcoló erős Ginir városa közelében csaptak ösz- sze. (MTI) Szatasiisásiiépzés (Folytatás az 1. oldalról) kát. A „népszerűtlenebb” szakmákban azonban így is kevesebb a jelentkező mint egy évvel ezelőtt. A hegesztő szakmára 243, hengerésznek és forrasztárnak 47, kovácsnak 59, öntőnek 100, gépi forgácsolónak majdnem 800, szövőnek 165, ács-állvanyozo- nak 277, kőművesnek 639. vasbetonkészítőnek 133, szerkezetlakatosnak 547, cipésznek 73, cipőgyártónak 62 fiatal jelentkezhet még augusztus közepéig. A szakmunkástanulónak felvett fiataloknak 9,2 százaléka — a tervezettnél nagyobb része — jelentkezett mezőgazdasági és élelmiszer- ipari szakmákra, s hason! é- képpen a felvetteknek 16 helyett 18 százaléka kapott helyet a kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkásképző iskolákban. A leányok aránya összességében eléri a tervezettet, de egyes szakmáknál, többek között a műszeriparban, a múlt évinél :s kevesebb volt a jelentkező. 4 megyék közül Bács-Kiskun, Nógrád és Tolna megyeoen a szakmunkásképző iskolák már május végéig teljesítették felvételi tervüket. Közel áll az előirányzat teljesítéséhez Fejér, Szabolcs- Szatmár- és Szolnok megye »s. Nagyon sok még viszont az üres hely Evdapesten. ahol a felvettek aránya alig haladja meg a 70 százalékot, s ugyancsak sok jelentkezőt fogadhatnak még Békés, So-- mogy és Veszprém megye szakmunkásképző skolái is. A Minisztérium szakembereinek véleménye szerint a szakmunkástanuló-felvételek helyzete az adott lehetőségek- hez viszonyítva kedveiben alakult, s számítani lehet arra, hogy a népgazdasígi tervben meghatározottnál magasabb előirányzatot is összességében teljesítik. (MTI) j J T /