Nógrád. 1977. június (33. évfolyam. 127-152. szám)

1977-06-30 / 152. szám

1 Egy filmforgatás epizódjai Ismerősöm meséli: „A mi­nap jó eset történt velem Megyek haza, Pásztora — a vonaton velőt forraló hőség van. Ahogy elindulok a ki­járat felé, megdöbbenve lá­tom, hogy az állomás jólis­mert PÁSZTÓ táblája he­lyén ez áll: SZEGÁCS. A peron telis-tele elcsigázott, gyerekképű katonákkal. Le­hetnek, vagy százan, százöt­venen vastag, szürke zub­bonyban, lábszárvédős, itt- ott madzaggal megkötött ba­kancsban, nehéz mordállyal, „borjúval” is. Te jó ég! — az állóképességüket teszik így próbára, vagy mi lehet ez? De hiszen nem is ilyen a mai katonaruha!... Mégis, nagyon ismerős valahonnan. Hoppá, megvan! — hát fil­mekről!... És a következő másodpercben világosság gyúl az agyamban: nem bo­londultam meg a kánikulától, nem szálltam le rossz megál­lónál Pásztó helyett, hanem egyszerűen filmet forgatnak • jó öreg állomáson...” Az els*3 vágányon ódon kis­vonat pöfög. Ahogy illik, még harmadik osztályú kocsi is van rajta. A forgatóáll­vány mellől int a rendező: tolathat a szerelvény. Be is fut. Visszatolat. Üjra előre... Hányadszor is? Már nem is számolja a „nézőközönség” Végre kész a felvétel. Jön a hórukk-munka, átkerül a gép a vagonok másik oldalára, az állomásépület elé. A kisvonat pöfög barátságosan, a statisz­ták és a főszereplő, Lukács Sándor a leszállás műveletét próbálják. Hátul nagy für­gén egy öregűr ugrik le: felcsippentett hosszú szok­nyában egy úrinő követi. Elől kopott ruhás, markáns arcú bácsi arcélét látjuk, kö­zépen ugrik le délcegen Lu­kács Sándor. Körülnéz, majd katonás léptekkel, elhaladva egy fejkendős vízárus néni mellett az irodába tart. Hogy hányszor látjuk ezt a kép­sort? Már ezt sem számol­juk. .. Végül sikerül ez a felvétel is. Hajduffy Miklós rendező kis pihenőt tartat, amíg a katonák sorait rendezik. A kurta szünetben válaszol kérdéseimre. — Milyen produkción dol­goznak? — Tévéfilm készül, másfél őrás. Kiinduláskor Kavalkád volt a címe, a végleges való­színűleg ez lesz: Mire a le­velek lehullanak... — Mikor játszódik a tör­ténet? Jelenetek a készülő filmből. — Az első világháború vé­gén. 1918. októberében. A helyszín, Horvátország, Sze­gács. — Hogyan esett a válasz­tásuk Pásztora, miért itt forgatják a film egy részét? — Nem túlzás, hogy bejár­tuk az országot, a megfelelő helyszín megtalálása érdeké­ben. A felső vezetékek, az épületek átalakítása — mind­ezek miatt nehéz volt meg­felelőt találni. Pásztón ez az árkádos peron, a faburkolat eredeti, régi hangulatot su­gároz. — Mennyi készül itt a filmből? — Nem sok, de éppen a záró képsorok, fontos jelene­tek. Valószínűleg 5—6 hasz­nos perc lesz a képernyőn a kétnapos forgatás eredmé­nye. .. Lassan vége is a rövid szü­netnek. A fennmaradó kér­désekre Jerk György felvé­telvezető ad választ. — Kik a főszereplők? — Lukács Sándor Kónya Zoltán ezredorvos figuráját alakítja. Szerelme, Dusity Gabriella önkéntes ápolónő Bordán Irén, régi szerelme, Olga, pedig Bánsági Ildikó. Szerepel a történetben egy fatelepvezető, az orvos régi barátja, őt Sinkó László sze­mélyesíti meg. Röviden a cselekményről annyit mond­hatok, hogy az első világhá­ború végnapjaiban, a szerb betörés idején játszódik. A főszereplő mint katonaorvos és mint magánember egy­aránt válságba kerül. A tra­gikus végkifejletet és az azt megelőző jeleneteket forgat­juk itt. — Kik a produkció alkotói ? — A rendező, Hajduffy Miklós Szabó György törté­netéből írta a forgatókönyvet, 6 egyben a díszlettervező is. Az operatőr Czabarka György, a ruhákat Mialkovszky Er­zsébet tervezte, a gyártásve­zető Hentz Dezső. — Mikor láthatjuk a kép­ernyőn a filmet? — Körülbelül másfél év múlva. A harminc napra tervezett forgatás 12. napjá­nál tartunk. Utána még sok munka marad... G. K. M. VÉGH ANTAL JE6ZMAS (REGÉNY) 16. „Nem vár itt engem senki! Jobb így? Maradjanak ők együtt.. az apa, az anya, a gyerek... ők hárman. De ak­kor, hogy kelek én fel holnap reggel? Hogy élek Zsuzska nélkül?” Megindult hazafelé, de meg­gondolta, kisétált a hídhoz. Sehol egy élő lélek. „Egyedül maradtam! Zsuzs­ka nélkül ennyire egyedül vagyok?” Sokáig járkált végig-hosszig az épülő híd körül, azután fel­ment a hídra. Kisütött a hold, a víz ragyogott, csillogott, a frissen háncsolt oszlopok vi­lágítottak, érzett a nyers akácfák kesernyés illata. A hidra — ahol le is desz- kázták — rá lehet menni. Ne­kikönyökölt a híd karfájának, nézte a vizet. 7,Aki szerelmes, aki csaló­dott, annak nem jó sokáig né­zegetni se az örvénylő vizet, se a vonatkerekeket...” Aztán mintha csak a friss Szamos-szél tisztította volna meg borongós gondolatait, hirtelen felderült. Futva meg­indult a faluba. Most fog be- bemenni hozzájuk. Most megkérdezi azt, amit kell. A templomnál megcsemdesedett, újra elbizonytalanodott. „Szétválaszthatom őket?” Megállt, hogy kilihegje ma­gát. Ott a tám mögött, ahová ők behúzódtak a múltkor a templom falánál, ott valaki van... — Zsuzska! — Mióta várlak itt' A kettőjük sorsáról beszél­gettek, hogy most mi követ­kezik. Bálint azt akarta, hogy ma este végleg rendezzenek el mindent. Türelmetlen volt, zaklatott, mintha hirtelen el­veszítette volna a régi ked­vességét. Ha nem is megértéssel, de harag nélkül váltak el. Bálint vis^zakísérte Zsuzs- kát a papiakba, hazafelé me­net újra nekikeseredett, Fél­re kell álljon! Most még ta­lán lehetne! Másik este is úgyanúgy találkoztak. Berci nem kérdezte meg, hogy Zsuzska hová megy. Ügy tett, mintha észre se venne. Attól az első estétől számítva soha egy szóval sem kérte Zsuzskát semmire. Ügy éltek egymás mellett, mint két ide­gen. Zsuzskának fájt ez. Viharokat akart, jeleneteket végleges szakítást, aminek so­rán minden kiderül, megtisz­tul. Berci gyámoltalanabb és elesettebb volt mint valaha. Zsuzska azt szerette volna, hogy erősödjön meg. így nem lehet itthagyni egy embert, aki a gyerekének az apja, akit szeretett valaha. Bálint nem érthette ezt. Bá­lint egyre türelmetlenebb lett; és egyre bizonytalanabb. Zsuzska megmondta neki. hogy benne nem változott semmi, de idő kell, úgy akar elmenni Bercitől, hogy ne szé­gyenkezzen. Ha eddig kibírták kibírják még a következő né­hány napot, hetet. Bálint pe­dig arra gondolt. Zsuzska hát­ha azért teszi ezt, hogy ő rá­4 NÖGRAD - 1977. június 30., csütörtök Grafikai emléklapok szocialista brigádoknak KÖVETÉSRE méltóan új kezdődött két évvel ezelőtt a Bábolnai Állami Gazdaság klubjában Friss szellemet árasztó képek, finom meg- munkálású iparművészeti tár­gyak, kisplasztikák fogadták a belépőket. A Képcsarnok Vállalat azó­ta is követi a maga kezdemé­nyezte újat Üzemek, kultúr- házak. termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, különböző klubok és politikai szerveze­tek kérésének tesznek eleget és rendeznek képzőművészeti kiállításokat, bemutatókat. — Feladatunk képek, grafi­kák, kisplasztikák forgalma­zása. Célunk a közízlés formá­lása. Wein Miklós a vállalat kép­csarnokok osztályának veze­tője. e tömör megfogalmazás melleti példák sorával is ér­zékelteti törekvéseik közmű­velődését serkentő vonásait. Évente 42 millió forint értékű Képet (14 ezer festmény), 6 millió formt értékű rézkarcot, 10—11 millió forint értékű kisplasztikát adnak el. — Egyik oldalról a mennyi­ségi igények minőségi kielégí­tése jelent gondot, másrész5 állandóan szélesíteni kívánjuk a képzőművészeti alkotások iránt igényes vásárlók körét. — Megyeszékhelyeinken, na­gyobb városainkban az ott működő fiókok ez idáig is olyan nívós kiállításokat ren­deztek, amelyek a környék társadalmi eseményeivé vál­tak. Ezekre az eseményekre azonban a művészetek iránt érdeklődő „protokoll” közön­ség jutott el. Az országot járó 80—70 főnyi szervezői gár­dák sem tudták alkalmi kiál­lításaikkal, művészetről és mű­vészekről elmondott ismeret- terjesztő rögtönzéseikkel meg­oldani a már érdeklődők, de még nem fogékonyak megnye­rését. Máshol a társművészetekkel kötődve vált a képzőművészeti kiállítás a tervezettnél is je­lentősebbé. Szekszárdon So­mogyi Imre kiállítását, decsi folkloristák tették színesebbé az érdeklődők számára. D. Varga Sándor, a Képző- művészeti Vállalat propaganda­osztályának vezetője, a kihe­lyezett kiállítások új vonásai­ról beszél. — A szocialista brigádmoz­galom szerepe a közművelő­désben mind nagyobb jelen­tőségű. Kiállításainkra meg­hívjuk a brigádokat, meghí­vásaiknak eleget teszünk. Ezek a kölcsönös vendéges­kedések rendkívül hasznosak. Veszprémben például izgal­mas és tartalmas vita ala­kult ki Luzsicza Lajos kiállí­tó művész és a kiállításra el­látogató szocialista brigádta­gok között Van, ahol erre a kapcsolat­ra már építenek is. Ügy szer­vezik a kiállítást, hogy az oda látogató szocialista brigádokat reprezentatív kivitelű grafikai emléklappal ajándékozzák meg. A művészek maguk is Bronzkori lelet Paulusz Lajos. Benczúrfal- va. Orgona út 2. szám alatti lakos krumpliültetés közben bronzkori leletekre bukkant. Az értékes tárgyakat megmu­tatta a szécsénví múzeumnak, amely szakszerű vizsgálat után a budapesti Nemzeti Múze­umba került. A múzeumok igazgatósága a megtalálót — aki törvényesen járt el — 7000 forint jutalomban része­sítette. Dr. Kemenczey Tibor, igénylik a közvetlenebb kap­csolatteremtést a közönség­gel, a tulajdonképpeni ve­vőkkel. Kezd szokássá for­málódni, hogy saját tervezésű emléklapot nyújtanak át a szocialista brigádtagoknak, a kiállításukra látogató vendé­geknek. mint a művész sze­mélyes ajándékát. Májusban Mohács ad ott­hont egy még újszerűbb ki­állításnak. Az eseményt ösz- szekötik művész-munkás ta­lálkozóval. Fabók Gyula Mun- kácsy-díjas festőművész be­szélget a meghívott szocialis­ta brigádok tagjaival. Így vál­nak lassanként ezek a kihe­lyezett képzőművészeti kiál­lítások és bemutatók mindin­kább társadalmi eseményekké. A KÉPCSARNOK Vállalat új kezdeményezése — a kihe­lyezett kiállítások és bemuta­tók szervezést — meggyorsí­tott egy már érlelődőben levő folyamatot: Üjonnan termé­kennyé vált kultúrrétegekbe ereszthet erős és mély gyö­kereket a képzőművészet. Kaszás Sándor Benczúr fa Iván a Nemzeti Múzeum régésze­ti osztályának vezetője hely­színi szemlét tartott Benczúr- falván. Megállapította, hogy a régi bronzkori település he­lyén nagy a valószínűsége an­nak, hogy újabb értékes ré­gészeti leletek kerülnek elő. Ezért Héjj Csabának, a szé- csényi múzeum régészének vezetésével megkezdődnek az ásatások ezen a területen. — Sz — — A tévé, az újságok és egész társadalmunkat átfogó közművelődési törekvéseink eredményeként egyre növek­szik a művészetek iránt ér­deklődők tábora. Ha ezekhez az érdeklődőkhöz közeledünk a hozzájuk vitt, kihelyezett kiállításokkal, akkor esemény­ről -eseményre olyan széles tö­megeket vonhatunk be a kép­zőművészeteket immár értők és igénylők táborába, akik eddig kívülállók voltak — folytatja Wein Miklós. SZENTEGÄTON a Szigetvá­ri Állami Gazdaság tanácster­mében volt az eddigi legsike­resebb kihelyezett kiállítás. Tehenészek, traktorosok, köz- gazdasági szakemberek, és maga az igazgató is vásárolt képet. S nem az igazgató vet­te a legdrágábbat... ébrendjen: álom volt minden az ők eddigi életükben. „ Megjöttek a hideg őszi esők. A híd körül pocsolyatenger­ré vált a föld. Egyre nehezebben ment a munka. Bálint összeszorított foggal hajtotta, serkentette az embe­reket. Meglegyen a híd! önmagának is bizonyságot akart. Neki nem sikerült sem­mi? Megmutatja! A főispánnak tervei van­nak vele. Mit mond, ha ezen a nagy erőpróbán kudarcot vall? Nem a parasztok buk­nak itt meg, hanem ő. Ügy érezte, hogy számá­ra Zsuzska és a Híd egyet je­lent. Csak együtt érheti el: mindkettőt. Egyre nehezebb helyzetbe került Bálint. Most kellene az emberekbe lelket önteni. De benne se a régi már a lélek. A gazdákat megfenyegette, akik nem állnak elő szekér­rel, azokat elintézteti a kapi­tánnyal. — Tudod-e, mit csinálsz, Bálint? Kikkel szövetkeztél össze... Mi lesz ebből, fiam? — Ezt Soós keresztapa mond­ta. — Lehet-e még teelőtted beszélni, vagy elvitetsz? Hát csak vitess, de én akkor is megmondom, amit gondolok! Ezért kár volt, hogy apád ki- taniítatott! Nem jól van így, fiam! (Folytatjuk) Negyvennyolcas Becses kéziratokkal, fotók­kal szaporodtak a 48-as do­kumentumok: Bajomi Lázár Endre, a párizsi Victor Hugo- házban magyar emigránsok­ra vonatkozó számos emléket talált. Nem véletlenül. Az író régóta kutatja a 48-as magyar emigránsok tevékenységére, életére valló adatokat, tárgyi bizonyítékokat; a magyar sza­badságharcok franciaországi kapcsolatait. Nemrég francia- országi tanulmányútján a pá­rizsi Victor Hugo-ház gyűjte­ményét is tanulmányozta. Martine Ecalle, a párizsi Victor Hugo-ház igazgatónője már előzőleg, levélben jelez­te: magyar vonatkozású do­kumentumokat, tárgyakat is őriznek a hagyatékban, így találta meg a magyar író-ku­tató a szabadságharc, a magyar . történelem kiemelkedő személyiségeinek kézírásait, pontosabban két levelet. Az egyiket Teleki László írta Victor Hugónak dokumentumok 1850. január 29-én Párizsban, tökéletes franciasággal. Erről és kutatásainak eredményé­ről cikksorozatot ír Bajomi Lázár Endre. Elöljáróban csak annyit mondott: e levél Victor Hugónak a békekong­resszuson mondott beszédéről szól. A másik levél 1971. októ­ber 20-án keltezett Költőn: Teleki Sándor a mester fel­hatalmazását kéri ahhoz, hogy magyarra fordíthassa egyik művét. A párizsi Victor Hugo-ház gyűjteményében felfedezett egyik fényképen Teleki Sán­dor látható. Azt a cifra szűrt viseli, amelyet később Victor Hugónak adományozott. Egy másik fotó Mészáros Lázárt, az egykori hadügyminisztert, a harmadik Reményi Edét, a kor kiváló hegedűművészét ábrázolja. A meglepően jó fényképeket valószínűleg Vic­tor Hugo, Charles nevű fia készítette. Mai tévéajanis 21.45: Nyitott könyv. Mámdy Iván: Lány az uszo­dából. Mándy Iván válogatott no­velláit tartalmazó kötet né­hány darabja került a Nyi­tott könyv műsorába. Mándy írásait ironikus, lírai látás­mód jellemzi. Gyakran lát­tatja a múltból a jelent, s a jelenből a múlt történéseit. A szülők és gyermekek kap­csolata az a kapocs. amely egymás mellé nem való em­bereket a csalód köteleikével összefűz, különös, keserű áb­rázolásban jelenik meg írá­saiban. Örök álma, hőseinek legkedvesebb tartózkodási he­lye: a mozi; Alakjai úgy em­lékeznek a némafilmek sztár­jaira, a kezdeti filmekre, mint saját gyermekkorukra, mintha az események velük történtek volna meg. A Nyitott könyv műsora három novellát dolgoz fel. a Nyaralást, a Mozi, reggel-t és A siker fényébent. Az íróval az összeállításban a mű­vészbarát : Szabó István filmrendező beszélget. 200 millió olvasó Olvasó népnek nevezik sokfelé a világon a Szovjetunió lakossá­gát. Az elnevezést a számadatok is alátámasztják; az országban 350 ezer könyvtár működik. A könyvtárak szolgálatait több mint 200 millióan veszik igénybe — ennyi a rendszeres olvasójuk. Ezt az adatot annak fényében érdemes mérlegelni, hogy Orosz­ország a század elején még az analfabétizmus magas hányadá­val tunt ki. A „könyvtárkészieteket” rend­szeresen gazdagítják — a szovjet könyvtárak csupán külföldről évente több mint 900 ezer köte­tet kapnak. Óriási szerepe van a könyvek­nek az ifjúság nevelésében is. Több mint hét és fél ezer gyer­mek-, továbbá 140 ezer iskola) könyvtár áll a fiatalok rendelke­zésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom