Nógrád. 1977. május (33. évfolyam. 101-126. szám)

1977-05-13 / 111. szám

A Minisztertanács és a SZOT vezetőinek tárgyalása Lázár Györgynek, a Mi­nisztertanács elnökének és Gáspár Sándornak, a Szak- szervezetek Országos Tanácsa főtitkárának vezetésével má­jus 12-én a SZOT székházá­ban megbeszélést tartottak a kormány és a SZOT vezetői. Áttekintették a legutóbbi ta­nácskozáson létrejött megál­lapodásokat, és egyetértőén megállapították, hogy a vál­lalt kötelezettségeknek eleget tettek. A közös feladatok meg­oldásában tervszerűbbé vált a kormányzati és a szakszerve­zeti szervek együttműködése. Napirendre tűzték és meg­vitatták az 1977. évi népgaz­dasági terv végrehajtásának eddigi tapasztalatait, valamint a további teendőket. Egybe­hangzó véleményük, hogy az eltelt négy hónap eredményei biztatóak, de az éves tervben kitűzött feladatok teljesítésé­hez céltudatos munkával to­vább kell javítani a gazdál­kodás hatékonysáéát. Különö­sen fontosnak tartják, hogy a termékek minőségének és exportképességének javításá­ra, a szervezettség növelésére, a munkaidő és a gépi beren­dezések teljesebb kihasználá­sára elhatározott intézkedések következetes végrehajtásában A kormány és a Szakszervezetek Országos Tanácsának ve­zetői a SZCT-székházban együttes tanácskozást tartottak. A képen (középtől jobbra): G áspár Sándor, Lázár György, Huszár István és Havasi Fér enc még szorosabb együttműködés valósuljon meg a gazdasági vezetők és a szakszervezetek között. A kormány és a SZOT vezetői nagyra értékelik a dolgozók munkakezdeménye­zéseit. fontosnak tartják, hogy a gazdaságirányító szervek és a szakszervezetek minden szüksékes feltételt biztosítsa­nak ahhoz hogy a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forrada­lom 60. évfordulójára kibon­takozott országos munkaver­seny sikeresen járuljon hoz­zá a népgazdasági terv telje­sítéséhez A szakszervezetek javaslatát figyelembe véve megvitatták az ez évi tervben előirányzott bérpolitikai in­tézkedések előkészítését, és ezek körére bevezetésük idő­pontjára kialakították közös álláspontjukat (MTI) Megválasztották az új nyugat-berlini szenátust A nyugat-berlini képviselő­ház csütörtökön megválasztot­ta az új szenátust. A botrá­nyok sorozata és az SPD ro­hamosan csökkenő népszerű­sége miatt lemondott Klaus Schütz helyébe — május 2- án választották meg a 39 eves Dietrich Stöbbe szemé­lyében Nyugat-Berlin új kor­mányzó-polgármesterét. Stobbe az 1975 óta működő SPD—FDP koalíciót megerő­sítve terjesztette elő a szená­torok listáját. A 13 tagú szenátuskor­mányban az FDP által betöl­tött három poszt változatlan. Száműzetésben 38 évig Dolores Ibárruri, a Spanyol Kommunista Pórt elnöke, csütörtökön reggel Moszkvában a spanyol nagykövetségtől megkapta útlevelét — jelenti az EFE spanyol hírügy­nökség Moszkvából. Ezzel lehetővé vált, hogy a 38 éve száműzetésben élő Dolores Ibárruri visszatérjen hazájába. Dolores Ibárruri nyilatkozata — A spanyol nép, Spanyol- ország dolgozói, haladó erői sohasem felejtik el, hogy a fasiszta diktatúra ellen vívott harcukban milyen nagy szere­pet töltött be a szovjet nép testvéri segítsége és szolida­ritása —, mondotta Dolores Ibárruri, a Spanyol Kommu­nista Párt elnöke, a spanyol, és a nemzetközi munkásmoz­galom kiemelkedő személyisé­ge. A legendás Pasionária, aki Spanyolországba való vlsz- szatérése kapcsán folytatott beszélgetést Anatolij Kraszi- kowal, a TASZSZ politikai hírmagyarázójával, az alábbi­akat mondotta: — Ebben a számomra nagy jelentőségű pillanatban bo­nyolultak az érzéseim. Örülök a hazámmal való közeli ta­lálkozásnak. Ugyanakkor fáj megválnom a Szovjetuniótól, attól az országtól, amely ven­dégszerető volt hozzám és ahol csaknem 40 esztendeig éltem. — Az önök népével együtt viseltem el a hitlerizmus el­len vívott háború terheit, együtt szenvedtünk, együtt harcoltunk és együtt örültünk a győzelemnek. El voltam és el vagyok ragadtatva attól, hogy a szovjet emberek mi­lyen gyorsan begyógyították a háború ütötte sebeket. — A spanyol nép — foly­tatta Ibárruri —, régi és hű barátjának tekinti a Szovjet­unió népét. A mi barátsá­gunknak nagy jövője van, és ezt a barátságot senki nem bonthatja meg. Spanyolország demokrati­kus fejlődésének perspektí­vájáról szólva a Spanyol Kommunista Párt elnöke hangsúlyozta, hogy nagy és fontos változások mennek végbe. Ezeket a változásokat az a hosszú harc készítette elő, amelyet a munkásosz­tály, a széles néptömegek, min­den demokratikus erő vívott a francoizmus legkülönbö­zőbb megnyilvánulásai ellen. Ez a harc sohasem szakadt meg, de különös lendületet kapott az utóbbi időben. Do­lores Ibárruri kifejezte azt a meggyőződését, hogy folyta­tódni fog a helyzet kedvező irányú fejlődése, mert a spa­nyolok nem akarnak vissza­térni a súlyos múlthoz. — Végezetül jókívánságai­mat akarom kifejezni a szov­jet népnek. Azt kívánom, hogy teljesítsék a kommunis­ta építésnek a lenini párt által felvázolt gigászi fel­adatait, virágzást kívánok a Nagy Október hazájának — mondotta Pasionária. (MTI) Ceausescu Kairóban A hivatalos látogatáson Kairóban tartózkodó Nicolae Ceausescu román köztársasá­gi elnök csütörtökön három­órás megbeszélést tartott An­var Szadat egyiptomi állam­fővel. Iszmail Fahmi egyiptomi miniszterelnök-helyettes, kül­ügyminiszter az eszmecsere után közölte: a két államfő „általában a nemzetközi helyzetről, különösen pedig a közel-keleti válságról és a legfrissebb afrikai fejlemé­nyekről” tárgyalt. Hozzáfűzte, hogy „a két ország álláspont­ja azonos”. Bejelentette, hogy Anvar Szadat — Ceausescu meghívására — még ebben az évben ellátogat Romániába. (MTI) Owen segítséget ígér Csütörtökön kétnapos hiva­talos látogatásra Szaúd-Ará- biába érkezett David Owen brit külügyminiszter. A rijadi rádió csütörtökön sugározta a brit vendég nyi­latkozatát. Ebben David Owen hangoztatta, Nyugat-Európa kész szerepet vállalni a kö­zel-keleti probléma megoldá­sának keresésében „ha az Egyesült Államok ebben a vonatkozásban bármilyen ne­hézségekbe ütköznék”. Kijelentette, reméli, hogy még ebben az évben ismét összeül a genfi közel-keleti békekonferencia. (MTI) Minden erővel A sál vadőri kormány szerda este közleményben jelentette be, hogy „minden erejét lat­ba veti” annak a szélsőséges szervezetnek a felgöngyölíté­sére, amely április 19-én el­rabolta. majd később meg­gyilkolta Mauricio Borgono­vot, az ország külügyminisz­terét. Mint ismeretes, az em­berrablók „váltságdíjként” 37 politikai fogoly szabadlábra helyezését követelték, de a kormány elutasította követe­lésüket. (MTI) A PRAVDA A LONDONI TALÁLKOZÓRÓL Szerény eredmények A hét vezető tőkésország államférfiainak londoni talál­kozóját kommentálta a moszkvai Pravda csütörtöki számában Georgij Raliani, a lap politikai szemleírója. Megállapítja: a mindenkori brit miniszterelnök londoni rezidenciáján, a Downing Street 10-ben tartott találko­zónak igazolnia kellett vol­na, hogy a gazdaság, a pénz­ügyi rendszer megrázkódtatá­sa, a növekvő infláció és a tömeges munkanélküliség kö­rülményei közölt is a tőkés­hatalmak vezetői képesek ha­tékony intézkedéseket hozni, hogy a modern kapitalizmus három fő központja — Észak- Amerika, Nyugat-Európa és Japán — össze tudja hangol­ni politikáját, pénzügyeit, gaz­daságát és kereskedelmét. A kitűzött feladatokat azon­ban nem teljesítették — kény­telenek megállapítani a talál­kozót kommentálva a nyugati lapok. „A tanácskozást meg­előző merész remények elle­nére az eredmények megle­hetősen szerények. A már régóta, jól ismert nézetkülönb­ségek Londonban is megma-' radtak” — írja az angol Guardian. A helyzet ma rosszabb mint a 30-as évek­ben, — jelentette ki sajtó- konferenciáján Fukuda japán miniszterelnök. A fennmaradt nézetkülönb­ségek élességéről tanúskodnak a tanácskozásról nyilvános­ságra hozott dokumentumok, a „deklaráció’' és a „mellék­let” is. Soha ilyen nagy hang­súlyt nem kapott ezt megelő­zően kapitalista országok ve­zetőinek értekezletén a tőkés válság két következménye: a munkanélküliség és az inflá­ció. A „deklaráció” hangsú­lyozza a két jelenség közötti közvetlen összefüggést A londoni találkozó azt bi­zonyította, hogy a Washing­ton által szorgalmazott együtt­működés „felső” mechanizmu­sa képtelen megoldani a tőkés válság alapvető problémáit, nem tudja megszüntetni a ve­zető tőkéshatalmakat egymás­tól elválasztó véleménvkü- lönbségeket. (MTI) Zaire Harcok nagy területen A zaire-i Shaba tarto­mányban nagy területeken folynak harci események. A UPI hírügynökség nyuga­ti diplomáciai forrásokra hi­vatkozva szerdán hírül adta, hogy a zaire-i kormánycsa­patok visszafoglalták Kasai várost. Az AP hírügynökség a kinshasai rádió szerda esti adására hivatkozva jelentette, hogy Mobutu zaire-i elnök csütörtökön Kolwezi közelé­ben berendezett új főhadiszál­lására költözik. Közvetlenül innen kívánja irányítani a kormány politikai, diplomáciai és katonai tevékenységét. (MTI) A SALT-dmszié f2.) Működésben a Sorrá drót Az 1962-es kubai válság után létesített forró drót többszörö­sen biztosított, közvetlen te- lexösszeköttetés a washingto­ni Fehér Ház és a moszkvai Kreml között. Fő célja, hogy lehetővé tegye a két nagyha­talom közötti közvetlen ösz- szeköttetést, minden késede­lem nélkül, az esetleges zava­ró technikai körülmények ki­iktatásával. A „valságvonal” szerencsére többnyire nyugal­mi állapotban van. Szovjet részről a karbantartók időn­ként Turgenyev-részleteket kopogtatnak le. az amerikai tecnikusok pedig a lusta ku­tyáról szóló mintamondatot, amelyben az ábécé minden be­tűje megtalálható. Ma már tudjuk azonban, hogy például az 1973-as közel-keleti hábo­rú ideién, bonyolult és veszé­lyes órákban, nemcsak a ru­tinszövegek leadására hasz­nálták tel ezt az összekötte­tést. A VILAGPUSZTlTÖ „BALESETEK” ELLEN Ez a híres forró , drót csu­pán egy megjelenési formája az atomkorszak sajátosságai­nak. A világnak ugyanis meg kellett szoknia, hogy az új helyzet sok tekintetben új megközelítési módokat kíván. 1971. szeptember óta érvény­ben van pédaul egy olyan szovjet—amerikai egyezmény, amely a véletlenül kirobbanó rakéta-atomháború megelőzé­sére mindennemű nukleáris „baleset” kiküszöbölésére szolgál. Ha a történelem- könyvek lapjait forgatjuk, ki­derül: egykor rendszerint ar­ra irányult a támadó igyeke­zete, hogy ködösítse agresszió­ját és a tudatosan kirobban­tott háborút a véletlen játé­kának állítsa be. A nukleáris időszakban ennek fordítottja is elképzelhető: egy véletlenül bekövetkezett atomrobbanás kelt olyan látszatot, mintha tudatosan provokálták volna a másik felet. A Szovjetunió a hadászati egyensúly létrejötte nyomán újabb következetes erőfeszíté­seket tett a teljes atomlesze­relésért. Erre azonban az Egyesült Államok részéről változatlanul nem mutatko­zott hajlandóság, elsősorban az ellenőrzés nehézségeire hi­vatkoztak. Az amerikai atom- leszerelési tervek olyan elkép­zelésekkel álltak elő, hogy először valósítsák meg az ál­talános és teljes ellenőrzést, s csak második lépésként az ál­talános és teljes leszerelést. Pedig nyilván nem lehet úgy haladni, hogy a kocsit fogják a lovak elé. S az általános és teljes felderítésssel egyenérté­kű „ellenőrzés” nemhogy csök­kentette volna a fegyverkezé­si versenyt, hanem az soha nem látott méreteket ölthe- tett volna. MEGTÖRT A JÉG Ebben a helyzetben a reáli­san járható utat a részmegál­lapodások folyamata, a fegy­verkezési hajsza részleges csökkentése jelenthette. Az el­ső lépés 1963. augusztusában az a szovjet—amerikai—angol kötelezettségvállalás volt, hogy a légkörben, a világűrben és az óceánok vize alatt nem hajtanak végre nukleáris kí­sérleteket. (A részleges atom- csendszerződés jelentősége egyrészt abban van, hogy ko­runkban már az atomhadgya­korlatok is, a kísérleti rob­bantások is nagy veszéllyel járnak. Nem rombolnak le ugyan városokat, de ugyan­úgy a levegőbe juttatnák a rádióaktív anyagokat, stronci- um—90-et, mintha a robba­násra háborús viszonyok kö­zött kerülne sor. Másrészt át­vitt értelemben is javult 'a légkör, hiszen érzékelhetővé tette: lehetségesek a megálla­podások a fegyverkezési ver­seny legérzékenyebb területén, a nukleáris eszközök vonat­kozásában is.) Az egyezmény részlegességét azonban, sajnos, az is jelezte, hogy nem terjed ki a föld alatti robbantásokra, s két atomhatalom. Francia- ország és Kína kivonta magát a kötelezettségvállalás alól. LEENGEDIK AZ ATOMSOROMPÖT f Sorra sikerült tető alá hoz­ni a többi részmegállapodáso­kat is. Egyezmény született a világűr atommentesítéséről, hasonló döntést hoztak az Antarktisz, bizonyos földi körzetek, valamint a tenger­fenék denuklerizálásával kap­csolatosan is (Nyilvánvalóan nagyon fontos, hogy a koz­moszt és a föld kétharmadát borító világtengerek mélyét sikerült kikapcsolni az atom­fegyverkezési versenyből.) Különösen jelentős az atom­sorompó leengedése. Az 1970. márciusában hatályba lépett szerződés értelmében az atom­hatalmak vállalták, hogy nem adják át nukleáris fegyverei­ket és titkaikat más országok­nak, míg az atomfegyverek­kel nem rendelkező aláírók lemondtak ezekről az eszkö­zökről. (Kivéve a föld 17 olyan országát, amelyek kü­lönböző indokok alapján egye­lőre még nem csatlakoztak az aláírókhoz.) Nem titok, hogy manapság egyre több ország lenne képes saját erőből né­hány „kövér embert”, hirosi- mai típusú atombombát elő­állítani. S ha ettől nem válik is atomhatalommá, fennáll a veszély, hogy egy kalandor országvezetés esetleges helyi konfliktusokban felhasználja a „kicsi bombát” Ezzel vi­szont beláthatatlan következ­ményekhez vezető folyamato­kat indít el. Nem lehettünk és lehetünk annyira elkényeztetve az atomleszerelés menetétől, hogy ne értékelnénk nagyra mindezeket a részegyezmé­nyeket, a jég megtörését. Ám önmagukban mindezek az in­tézkedések nem érinthették és korlátozhatták a tulajdonkép­peni fegyverkezési versenyt. Az idő parancsolólag sürgette, hogy tenni kell valamit. ■ Réti Ervin (Következik: stratégiai szii~ letésszabályozás".) NÓGRÁD — 1977. május .13,, péntek A Tolna megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat kiemelt beruházáshoz azonnali belépéssel felvesz: számviteli szervezőt, termelési programkészítőt, húsipari technológust, kereskedelmi hálózatfejlesztőt, a munkakörök­nek megfelelő szakirányú felsőfokú végzettséggel és a hús­iparban szerzett, legalább 5 éves szakmai gyakorlattal. Munkatechrológust (élelmiszeripari szakközépiskolai végzett­séggel, felsőfokú normásképesítéssel, legalább 5 éves húsipari szakmai gyakorlattal). Munkaügyi előadót (felsőfokú, vagy középiskolai végzettség­gel, felsőfokú munkaügyi képesítéssel, legalább 5 éves hús­ipari szakmai gyakorlattal). Ügyviteli gépesítési szervezőt (számviteli főiskolai, rend­szerszervező szakon, legalább 5 éves szakmai gyakorlattal). Forgalmi technológust — gépjármű-közlekedésit — (a mun­kakörnek megfelelő szakirányú felsőfokú végzettséggel, leg­alább 5 éves szakmai gyakorlattal). Tűzvédelmi felügyelőt (műszaki jellegű középiskolai vég­zettséggel, tűzoltótiszti tanfolyam.) Alkalmazási feltétel még a büntetlen előélet igazolása. Je­lentkezés: Szekszárd, Keselyűsi út 24. sz.' Mezőgazdasági üzemek! A növények kezdeti fejlődését elősegíthetjük a Starter műtrágyák alkalmazásával! Kukorica, napraforgó vetés előtti műtrágyázásához, rét, lege­lő javításához ajánljuk a 16:16 százalékos komplex műtrá­gyát. Forgalomba hozzák az AGROTRÖSZT megye?! AGROKER vállalatai

Next

/
Oldalképek
Tartalom