Nógrád. 1977. május (33. évfolyam. 101-126. szám)

1977-05-29 / 125. szám

Napi posfánfcbő! Bőit nincs, savanyúság van A NÓGRÁD-ban 1977. má­jus 19-én megjelent „Észrevé­telek a csarnokról’’ című ol­vasói levélre válaszolt Taskó András, az érsekvadkerti Ma­gyar—Csehszlovák Barátság Termelőszövetkezet közgaz­dasági elnökhelyettese. Az olvasói levél szóvá tette, hogy a régi salgótarjáni piacon volt savanyúságboltja a kö­zös gazdaságnak, de az új vá­sárcsarnokban már nem ka­pott helyet. Idézünk a szövetkezet el­nökhelyettesének válaszából: „Szövetkezetünk ugyan nem létesített elárusítóhelyet az új vásárcsarnokban, ez azon­ban nem. zárja ki a ’fogyasz­tókat a korábban megkedvelt termékeink vásárlásának le­hetőségéből. A megyében, de Budapesten is tetszéssel foga­dott savanyúáruinkat a to­vábbiakban is készítjük és forgalmazzuk. Készterméke­ink zömét más szervek tu­lajdonában levő élelmiszer- és zöldségelárusító helyeken ke­resztül hozzuk forgalomba. A salgótarjáni vásárlók ez irányú igényeinek kielégítését a továbbiakban is biztosítani tudjuk, egyrészt a vásárcsar­nokban működő elárusítóhe­lyek, másrészt a városi üzlet- hálózaton keresztül. Ennek megfelelően a vásárlók igé­nyeinek kielégítéséhez egy­részt a Nógrád megyei Élel­miszer-kiskereskedelmi Vál­lalaton, illetve a ZÖLDÉRT- üzlethálózaton keresztül, vala­mint a magánkiskereskedök útján tudunk és kívánunk hozzájárulni’’ — áll a válasz­levélben. Gépkocsi­nyeremény betétkönyv- sorsolás ' Az Országos Takarékpénz­tár május 30-án és 31-én rendezi a gépkocsisnyere- mény-betébkönyvek idei má­sodik, sorrendben 64. sorsolá­sát Budapesten. A húzáson a január 31-ig váltott, és az április 30-án még érvényben volt betétkönyveik vesznek részt; az ötezer forintos be­tétkönyvekre 598, a tízezer fo­rintosokra 250 nyereményau­tót sorsolnak ki. Hétfőn a Budapesten váltott gépkocsinyeresmény-betét- könyveket sorsolják, ame­lyekre 333, a keddi húzáson pedig a vidékiekre 515 nyere­ményautó jut. A kétnapos húzás összesí­tett eredményét június 1-én teszik közzé. Lottótárgynyeremény­sorsolás r Ä Sportfogadási és Lottó Igazgatóság május 30-án, hét­főn a Népstadion sajtótermé­ben rendezi a lottó májusi jutalomsorsolását. A 19. já­tékhét szelvényei között ösz- szesen 1290 tárgy nyereményt sorsolnak ki. Főnyeremények: két Zsiguli személygépkocsi és 35. egyenként 50 000 forin­tos vásárlási utalvány. Az igazgatóság összeállította a júniusi sorsolási naptárt is. Eszerint június 3-án Mind­szenten, 10-én Pápán, 17-én Debrecenben, 24-én pedig Bu­dapesten a tévé nyilvánossá­ga előtt húzzák a lottó esedé­kes heti nyerőszámait. — Tető alá kerül hamaro­san a Homokterenyén épülő klubkönyvtár. Az épület alsó szintjén a helybeli kisiparo­sok és a lakosság vállalta, hogy társadalmi munkában végzi el a belső vakolást. Azonnal hozzáfognak, amint helyére kerül a tető. , NÓGRÁD Kiegészíts tevékenység a bányászat szolgálatában Élénk érdeklődés, nagyfokú felelősségérzet jellemezte azt az előadást, amelyet az Or­szágos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület helyi cso­portjának tartott Adorján Henrik, a Nógrádi Szénbá­nyák osztályvezetője. Az előadás azokat a prob­lémákat érintette, amelyek a bányászati kiegészítő terme­lésnek a szénbányászat igé­nyeihez történő átállásával kapcsolatban adódtak és meg­oldásuk folyamatban van. E fontos tevékenység fő feladatai: a saját szénterme­lési igények kielégítése (szál­lítás, osztályozás, gépjavítás), továbbá a bányászati iparág és szükség szerint a NIM-tár- ca célkitűzéseinek szolgálata. (Gépelemek, alkatrészek gyártása, mélyfúrás-kutatás, bányászati építés-tervezés). Jelentős előrelépés történt már ezen a téren. Megindult az alkatrészgyártás Kistere- nyén, az intenzívebb gépjaví­tás Nagybátonyban, mélyfú­róik a Dunántúlon segítenek, az építők a saját igény kielé­gítése mellett megyei jellegű feladatok megoldását segítik elő. További erőteljes fejlő­dést terveznek és valósítanak meg már a közeljövőben. Ehhez a célkitűzéshez kap­csolódott az az élénk véle­ménycsere, amelyben a részt­vevő szakemberek közül 20- an tették meg észrevételüket és adtak javaslatokat a soron következő feladatok megoldá­sához. Fogadónapok• Naptár 1977. május 29.. vasárnap. Pünkösd. A Nap kel: 3.53, —nyug­szik: 19.30 órakor. A Hold kel: 15.18, — nyugszik: 1.41 órakor. 1977. május 30., Hétfó. Janka napja. A Nap kel: 3.53, — nyug­szik: 19.31 órakor. A Hold kel: 16.35, — nyugszik 2.15 órakor. Felhős vasárnap X Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, csapadék nem valószínű Hajnalban a keleti országrészben néhány helyen köd. Mérsékelt, időnként kissé élén- kebb, változó irányú szél. Legma­gasabb nappali hőmérséklet; 18, 33 fok között. — Kevesebb a kiesés. A műszaki intézkedések eredmé­nye, hogy a Lampart ZIM salgótarjáni gyárában az idei év első öt hónapjában jelen­tősen csökkent a baleset mi­att kieső napok száma. Az elmúlt évhez hasonlítva 34- gyel kevesebb munkanap esett ki. Ájandékműsor Cereden A ceredi művelődésügyi intézmények és KlSZ-szer- vezet rendezésében május 29- én Ajándékműsor dolgozók­nak címmel előadás lesz a Ceredi közös községi Tanács területén élő munkások, ter­melőszövetkezeti dolgozók és alkalmazottak részére. A kul­turális műsorban a salgótar­jáni bányász fúvószenekar, a szederkényi férfikórus, a ce­redi és a zabari Röpülj páva­kor lép fel. Szavalatokkal és vidám jelenetekkel szerepel­nek a Ceredi Általános Iskola tanulói és a KlSZ-alapszer- vezet fiataljai is. Az ünnepi könyvhét kapcsán a könyvtár kiállítást rendez) melyet könyvárusít ássál kötnek egy­be. — Átadták az országos kö­zépiskolai tanulmányi ver­seny díjait. Az oktatási mi­niszter az illetékes bizottsá­gok javaslatai alapján hatá­rozott az országos középisko­lai tanulmányi verseny 1976 —77. tanévi végeredményéről. A díjakat szombaton adták át Budapesten a diákoknak, akik között ott volt Záborsz- ky Csaba, a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium ta­nulója is. Földrajzból ért el kiváló eredményt. GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapa és nagyapa, id. GÁSPÁR ISTVÁN 1977. május 27-én, 70 éves ko­rában elhunyt Temetése 1977. május 31-ér, délután 4 órakor lesz a zagyvapálfalval alsó te­metőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD ORVOSI ÜGYELET Salgótarjánban egész napos orvosi ügyelet van a Vörös­hadsereg üti új rendelőinté­zetben. Itt látják el a járás ügyeletét, a fogorvosi ügyelet is itt van. (Bejárat az MHSZ melletti kapun.) A kihívás a kórház számain 11-20-tóI 11-25-ig történhet. Az ügyelet száma a 27-91-es telefon is. Balassagyarmaton a városi kórház rendelőintézetében (Szontágh P. u. 2. telefonon: 344) ma egész nap ügyeleti szolgálat működik. Nagybátonyban a központi rendelőben, Bereden a szülő­otthonban tartanak orvosi ügyeletet. Gyógyszertári ügyeletét lát el Salgótarjánban a Pécskő Üzletházban levő gyógyszer- tár. a megyei tanácson A Nógrád megyei Tanács tisztségviselői júniusban a kö­vetkező napokon rendezik fo­gadónapjaikat. Hoffer István, a megyei ta­nács elnöke június 8-án és 22-én; Illés Miklós általános tanácselnök-helyettes június 11-én és 25-én; Herencsényi József tanácselnök-helyettes június 4-én és 27-én; Berki Mihály tanácselnök-helyettes június 14-én és 28-án; dr. Körmendi József, a megyei tanács végrehajtó bizottságá­nak titkára június 6-án és 20-án a fogadónapos. Filaíelisták készülődése Országgyűjteménnyel várnak még jelentkezőket Ámint arról már hírt ad­tunk a nógrádi filatelisták egy tartalmában és méretei­ben is illő bélyegjkdállítássa] is köszöntik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60 évfordulóját és a MABÉOSZ megalakulásának 25. évfordu­lóját. Az Üvegipari Művek salgó­tarjáni öblösüveggyára bé­lyeggyűjtő köre és Kossuth Művelődési Háza, a Kohász Bélyeggyűjtő Kör, valamint a MABÉOSZ észak-magyaror­szági területi irodája által meghirdetett „A nagy október a bélyegek tükrében’” című kiállítás nevezési határideje rövidesen lezárul A november 5-én nyitó ki­állításra eddig 15-en jelent­keztek. Motívumgyűjtemény­nyel 9-en — ebből három if­júsági részvevő — míg or- szággyűjteménmyel 6-an. A kiállításra benevezett motí- vumgyűjtemények közül érde­mes néhányat megemlíteni. Így például; „Vörös Októ­ber”, „Lenin élete”, „Pionír­barátság”, „Magyar—szovjet festmények” stb. A rendező bizottság ismétel­ten felhívja a filatelisták fi­gyelmét a közelgő nevezési határidőre, de még elfogad je­lentkezéseket. Elsősorban or­szággyűjteményekből várnak még kiállítókat. így például: Bulgária, Jugoszlávia, Viet­nam, Kína, Korea. Kuba és Albánia bélyegeivel jelentke­ző gyűjtőket. — Kamarakiállítás nyílik hétfőn az ünnepi könyvhét keretében a szécsényi kastély- múzeumban. Az Akadémia Kiadó történettudományi mű­veit — magyar és idegen nyelvűeket — tekinthetik meg és vásárolhatják az érdeklő­dők, — Segít a brigád. A Sal­gótarjáni Ingatlankezelő Vál­lalat Ságvári Endre Szocia­lista Brigádja 12 tagból áll. A kollektíva rendszeresen tá­mogatja egyik, már nyugdíj­ban lévő, rokkant munkatár­sát Gyakran meglátogatja, segít tneki a ház körül, tájé­koztatja a vállalat életéről, munkájáról, A brigád elmúlt évi tevékenysége alapján ezüstkoszorús minősítésben részesült v* * — Méhészek. A Salgótar­ján és Vidéke ÁFÉSZ terüle­tén kilenc méhész szakcsoport 221 tagja tevékenykedik. Az idén mintegy 850 mázsa méz leadására szerződtek. Csak négytalálatos A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 21. játékhéten 5 találatos szel­vény nem volt. A lottónyere­mények a nyereményilleték levonása után a következők; 4 találatos szelvénye 86 foga­dónak volt, nyereményük egyenként 79 696 forint 3 ■találata 8161 fogadónak volt nyereményük egyenként 420 forint. A 2 találatos szelvé­nyek száma 235 364, ezekre egyenként 18 forintot fizet­nek. Író-olvasó találkozók A tegnap megyénkbe érke­zett íróvendégek közül Bá­rány Tamás ma a nőtincsi és a diósjenői könyvtárban ta­lálkozik az olvasókkal, 14, illetve 18 órakor; Asperján György 16 órától a nógrádme- gyeri. Lakatos Menyhért 19 órától a kishartyáni könyv­tárban beszélget az érdeklő­dőkkel. Hétfőn Jobbágy Károly, Ga­lambos Lajos, Páskándi Géza és Bán János tartózkodik me­gyénkben. Jobbágy Károly a Akinek az eső adja a kenyerét. —sb— balassagyarmati Balassi Gim­náziumban (14 óra), a Dózsa György Általános Iskolában (16 óra) és Patvarcon (19 óra) vesz részt találkozón. Galam­bos Lajost, a Pásztói Szer­szám- és Készülékgyárban 14 órakor, a magyarnánöori kör­zeti könyvtárban 18 órakor látják vendégül. Páskándi Gé­za a salgótarjáni öblösüveg­gyár dolgozóival 9 óra 30 perckor, Bán János a Salgó­tarjáni Kohászati Üzemek munkásaival 14 óra 30 perc­kor találkozik. Kisterenyén 18 órára várják a Tamás Ervin —Révész Tamás szerzőpárost. Tizenegyes névadó a sütőiparnál Tegnap Salgótarjánban a Nógrád megyei Sütőipari Vál­lalat kultúrtermében tizen­egyes névadó ünnepséget tar­tottak. A_ megjelent szülőket és a jövő emberpalántáit a válla­lat gazdasági vezetése. szak- szervezeti bizottsága és KISZ- alapszervezete nevében Tar­ján György, a vállalat főmér­nöke köszöntötte, majd meleg szavak kíséretében átnyújtotta az ajándékokat. A bensőséges ünnep részt­vevőit a salgótarjáni Lovász József úti óvodások kedves műsorral köszöntötték. SZECStNYBÖL JELENTJÜK Május 30-án, a gyermeknap alkalmából kedves meglepe­téssel kedveskedik a szécsé­nyi művelődési ház a nagy­község gyermekeinek. A tv •képernyőjéről jól ismert Mó­ka Miki, azaz Levente Péter műsorát láthatják a gyerekek „élő adásban”. Június 2-án 19 órakor Breffort—M. Mon'not Irma, te édes című zenés vígjáté­két mutatja be a Déryné Színház a szécsényi II. Rá­kóczi Ferenc Művelődési Központban. A darabot Pet- rik József rendezte. Egy hasznos szakkiadvány: Építésügyi magazin Igen hasznos kiadvány jelent meg a napokban az Építésügyi Tá­jékoztatási Központ gondozásában, D. Szabó László szerkesztésében Építésügyi magazin ’77 címmel. A 450 oldalas, színes képekkel, szemléltető és műszaki rajzokkal gazdagon illusztrált kiadvány is­mertetőkben, riportokban, a szak­ma elsőrangú szakembereinek megszólaltatásával átfogó képet ad a legk-orszerűbb építőipari lehető­ségekről, a legújabb technológiák alkalmazási tapasztalatairól, az építészetben használatos újabb anyagféleségekről. Az elsősorban szakemberek szé­les körű tájékoztatását szolgáló, de mások számára is érdeklődéssel forgatható magazin hangsúlyozza: mai adottságaink között, — de a jövő számára építünk. Ebben az értelemben is figyelemre méltó például az a beszélgetés, melyet a magazin dr Pongrácz Pállal, Bu­dapest főépítészével folytatott ar­ról, milyen lesz a főváros 2000- ben? Ellátogatott a magazin a terüle­ti tervezés bázisintézefcébe, ismer­teti szóban és képben a mélyépí­tő-vállalat munkáját, az Építés­gazdasági és Szervezési Intézet szolgáltatásait, a házgyárak tevé­kenységét Hírt ad új eszközök­ről és technológiákról, beszámol a kerámia európai térhódításáról, ennek kapcsán az Épületkerámiai Vállalat termékeiről, az Üvegipari Műveit új termékéről, a portál­üvegről. Foglalkozik ezeken kívül a Be­ton- és Vasbetonipari Müvek te­vékenységével, új szerkezeteivel a magas-, mély- és közlekedésépí­tésben, a korszerű mobil beton­gyárak, betonszivattyúk, építőgé­pek terjedésével a hazai piacon, az Építögépipari Gépesítő Vállalat jelentőségével az építőipar szolgála­tában. Felhívja a figyelmet a Hű­tőgépgyár légkondicionálásban kí­nálkozó partner szükségességére, a Bányászati Kutató Intézet épí­tőipari Szerepére valamint kü­lönféle műanyagok építőipari hasz­nosíthatóságára. A hamarosan újságpavilonokban is kapható Építésügyi magazin »77 külön rovatban hasznos íanácsok- kal szolgál magánépíttetőknek is. Interjút közöl családiház-tervek- ről, tetőbeépítési szerkezetekről, mintatelepek létesítéséről. NÖGrADí a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megye! Bizottsága és a Megye! Tanács lapja.' Beszerkesztő: GOTYÄR GYULA. Szerkesztőség: Satgótarláni Petőn w. t: Telefon: 22-94, 22-95. 22-9«, 22-97; Fősaerkesztői 12-91. 14-40. Sportrovat: U-59. Éjszakai szerkesztés: 15-69. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT, Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi u. 1. Telefon: tO-29. Telex: 229 1«'■ (rányltószám 5101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető? a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy . hónapra 20 forint. Előállftia* q Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat 3101 Sajgó*' _ tarján, Petőfi u. L Pf.s 96. Fv.: Kelemen Gábor Igazgató. Index szám: 25 072. HU ISSN 0133—1558

Next

/
Oldalképek
Tartalom