Nógrád. 1977. május (33. évfolyam. 101-126. szám)
1977-05-03 / 102. szám
MAI KOMMENTÁRUNK Traktorosok A TRAKTOROS szó már nem a régi értelemben vett mezőgazdasági dolgozót jelenti, hanem annál lényegesen többet: a legkomplikáltabb gépek ismerőit, akik kora tavasztól késő őszig a vetéstől a betakarításig élenjárói a mezei munkának. Rajtuk múlik milyen minőségben dolgozzák meg a földet, vetik el a termést, végzik el a növényápolást, takarítják be veszteségmentesen a termést. Rajtuk múlik az is, hogy egy-egy mindent tudó gép — amely már a műszer fogalmát is eléri — milyen élettartamú. Az is a ma traktorosán múlik, hogy a gép üzemeltetése mennyi költséget emészt fel. Ezért mondják: az a közös gazdaság tudja megvívni eredményesen mindennapos harcát, amelyikben rátermett, a munkáért felelősséget érző, földműveléshez értő, a gépeket ismerő, de legfőképpen szerető emberek dolgoznak. A mezőgazdasági üzemekben minden elismerés azoknak, akik ezért fáradoznak, kiváló szakképzettséggel rendelkező gépvezetők, szerelők dolgoznak. Komoly tudást biztosító iskolákon, a technika, a technológia fejlődését nyomon követő tanfolyamokon megszakítás nélkül oktatják őket. Ezért szépen műveltek a földek, legtöbb helyen jól karbantartottak a gépek és különösebb elmaradás nincs a megyében. Az idei igazán kellemetlen tavaszi időjárás nagyon próbára tette a traktoristákat. Számon kérte felkészültségüket, a mezőgazdasági munkában való jártasságukat. Próbára tette a technikához értésüket és most, amikor minden erőt latba kell vetniük, hogy az időjárás okozta kiesést mindenképpen pótolják, fizikai erejük és helytállásuk igénybevételére is sor kerül. Nem közömbös, hogy mikorra fejezzük be a kukorica, a burgonya, vagy egyéb növényféleségek vetését, ültetését. És ha úgy tetszik, ez kulcskérdés is, amely meghatározója lehet a betakarításnak, mert a tavasszal végzett mezei munka dönti el sok tekintetben milyen lesz a termés. A traktorosok, a gépek irányítói, a mezei munkák elvégzői most minden erővel dolgoznak. Már az elmúlt vasárnap nem egy község határában az ünneplés helyett kint tevékenykedtek a földeken. A Borsosberényi Állami Gazdaság majdnem ezer hektáros területén megállás nélkül ment a gép. Több tsz határában is folyt a munka, hogy elvégezzék a legégetőbb feladatot, a tavaszi vetést. A technikai felkészültség biztosított ehhez, a szaktudással és felelősséggel dolgozó traktoristák is készenlétben állnak. Álljanak készenlétben maradéktalanul azok is, akiknek kötelességük minden támogatást megadni ahhoz, hogy zavartalanul dolgozhassanak a gépek vezetői. A régebbi időkben, amikor kormos traktorokkal, vagy ehhez hasonló, kisebb teljesítményű gépekkel voltak felszerelve a tsz-ek, arra kényszerültek az időjárásból adódó lemaradás miatt a traktoristák, hogy addig le sem szálltak a gépről, amíg be nem fejezték a munkát. Most erre már nincs úgy szükség, ahegyan régen volt, mert nagy teljesítményűek az erőgépek, munkagépek egyaránt. Most arra van szükség, hogy körültekintő szervezettséggel, jó állapotban levő gépekkel, a munkaidő legjobb kihasználásával, ha szükséges, váltott műszakban végezzék a m" a tavaszi feladatok maradéktalan elvégzéséig. Nem válik senki szégyenére, ha például a talajelőkészítést esti, vagy éjszakai műszakban végzik el. Szükség lesz rá, mert még csak ezután kerülhet sor azoknak a területeknek a megművelésére, amelyeket eddig a talajvíz borított. Ezek a területek a termelésből nem eshetnek ki. Az időjárás mellett a traktorosokon is múlik, ezeket a fö'de mikor és hogyan készítik elő a termelésre. AZ IDEI TAVASZ tehát a gépvezetők, szerelők erőpróbája is. Az eddigi tapasztalatok, a végzett munka arra enged következtetni, hogy a természettel folytatott csatában a traktorosok lesznek a győztesek. — B — Tavaszi fagykárok után egy rügy, sziromlevél-elszárad ás és -lehullás szomorú jelenségével A „februári tavasz, márciu- Minél fejlettebb si tél” szólásmondásunk léte annál érzékenyebb is bizonyítja, hogy ha nem is A vesszők általában edlen- állunk szemben, kétségtelenül annyira * szélsőségesein, mint állóbbak a rügyeknél. Ezeket, csak a fagykárból való kikeaz idén, de szinte törvény- valamint az idősebb fásrésze- zalés marad hátira. A teljesen szerűen jelentkeznek nálunk két, de a gyökereket sem igen elpusztult részeket el kell az olyan tél végi, kora tava- fenyegetik az ismételten visz- távolítani az egészségesen ma- szi felmelegedések, amelyeket szatérő hidegek. Főképpen a rü- radt részről. Az ennek nyotöbbé-kevésbé erős és tartós gyek és a belőlük fakadó vi- mán keletkező nagyobb seblehűlések követnek, károk rágok, terméskezdemények, felületeket célszerű oltóviaszokozásával. Ennek bizonysága zsenge hajtások, valamint le- szál elzárni a fás növények- az a megfigyelés is, hogy az vetek károsodnak miatta. A nél, különben tovább pusz- elmúlt 150 esztendőben keire- virágokon belül egyes ivar- tulhatnak és különösen a mézken 25 fagyos tavasz fordult szervek érzékenysége is elité- gásod ás veszélye fokozódik. A elő és zömük szerte az or- rő. A porzók mínusz 1,5 C- szágban károkat okozott A fokon, a bibe mínusz 1 C- leggyakrabban március utol- fokon pusztul eL Ezek után só hetében, majd április el- érthető, hogy érzékenyebbek székét, amelyek levágását ső felében és Pongrác, Szer- a fagyna a nyílott virágok, azonban ne hamarkodjuk el, vác, Bonifác névnapja kör- mint a piros-, illetve fehérnyékén — május 12, 13, 14 bimbós állapotú rügyek. Ha körül — köszöntenek be, de a gyümölcsfajok között fagy- hajthatnak. A még a május 25-i Orbán nap- tűrési sorrendet állítunk fel, sokkal több új ján is hajnalban fagypont alá kétségtelenül az őszibarack és ményt viszont nem ajánlatos süllyedhet a hőmérő higany- mandula szorul a legérzéke- megtartani, hanem ahogy le- szála. Még jó, hogy a külö- nyebbek helyére. Legtűrőké- hetséges, ki kell tömi, de leg- nösan veszedelmesnek tartott pesebbnek a szilvát, cseresz- alábbis csípjük vissza a vé- késő tavaszi fagyosszentek is nvét, meggyet és almát tart- güket. Egyébként a túl sok csak 3—4 évenként éreztetik ják. A szőlő duzzadó rügyei hajtás, illetve lombfejlesztés hatásukat tízéves átlagban, mínusz 3—4 C-fokot viselnek a következő évi termőrügy De a Keszthely, Villány és el. Kifakadva viszont mínusz Buda-vidéki különleges fék- 1 C-fokon károsodnak és 0 vésű területek kivételével, C-foknál már a rossz termé- egyetlen vidékünk sincs biztonságban, hogy nem jelentkeznek-e akár már kataszt- a szerencse, hogy a legtöbb rofálds károkkal is járó kései gyümölcsfaj jóval több virá- fagyok. Maga a fagyveszély az got fejleszt, mint amennyi a éjszaka második felében, leg- bőséges terméshez elegendő, gyakrabban éjfél után alakul Ezért a bőven virágzó fajták- ki, mivel a még meglehetősen nál nagyarányúnak tűnő fagy fagykártól nem szenvedett részekből fakadó hajtásokkal kell felváltani a fagyott rémért legalább az aljuknál, rejtett rügyeikből még újra szokásosnál hajtáskezdeképzés rovására mehet és fokozhatja az így Is fennálló terméshozam-hullámzás ve- kenyülésüket eredményező sé- szólyét. Fokozott növényvéde- rülésükkel kell számolni. Az lem és kiegyenlített vízellátás kell. A táplálásuknál viszont nem indokolt a kiegészítő fejtrágyázás, különösen hátrányos a nitrogén adagolása Mindezek mellett is számolni kell kedvezőtlen utóhatásokMegértés és türelem alacsony hőmérsékletű és vé- károsodás esetén is kielégítő kai, elsősorban a szervkony felső levegőréteg napi termés érhető el. Többi kö- hőtártalékát gyorsan leadja, zott egyes szőlőfajták is ké- kiilönösen derült, száraz le- pesek olyan regenerációra új, vegőjű éjszakában. Így haj- fürtöket is hozó hajtások kínaiig még fokozódhat is a fejlesztésével, hogy a koráb- fagyveszély. Az igaz, hogy a ban fejlődésnek indult, de fagyos időszak csak pár napig fagykárt szenvedett hajtások tart, de ez is elegendő a tete- termésképzését legalább rész- mes fagykárosodáshoz. ben pótolják. Az egyes növényrészek A virágok nyomán megkö- fagyérzékenysége nem azonos, tődött gyömölcsök is érzékesőt azonos szervek is sok eset- nyele a fagyra, különösen a motarmésképzésben. Komiszár Lajos J\e legyen kegyelemkenyéri Alig harmincéves fiatal- pességekről ember K. Gy. Hosszú ideig ácsként dolgozott. Jól képzett szakmunkásnak tartották. Két éve súlyos szívbetegséggel került orvosi felügyelet alá. Azóta is kímélő életmódot folytat; a munkaNézzük, kik tartoznak ide! 650 betegség miatt gondozott egyént tartunk nyilván; mozgásszervi megbetegedésből eredő problémája 270 dolgozónak van. Krónikus beszélhetünk, gyár gazdasági érdekeivel is. betegségben I. fokú vérkeringési zottság emésztőszervi helyén pedig rehabilitálták. 110-en, szív- és Vagyis megváltozott munka- betegségben 120-an szenved - képessógére való tekintettel nek. Aztán vannak még a könnyebb munkakörbe he- légzőszervi betegségek, va- lyezték. Portás lett belőle, lamint az ideg- és elmegondo- Megalázónak, kegye íeroke- zották. Az egyéni és a vállalati érdek vajon minden esetben találkozik ? — Természetesen akadnak ellenpéldák is. Előfordul, hogy a dolgozó nem ért egyet a2 orvosszakértői bi- döntésével. Ilyenkor nyernek érzi a jelenlegi helyzetét. Ügy gondolja, hogy Mgas^rany. nézőpontját fogadják el.- v-mi n Es kik tekinthetők ezek ko De akad példa arra iSi ami. kor az egyén érdeke, valapanasza az orvosszakér-tői fő- igazgatósághoz is eljut. Aztán olyan is van, hogy elégedetlen az új munkakörével, és a társadalmi szerveket arra próbálja rábírni, hogy az ő zül valóban csökkent muna szakmáján belül is akadna számára olyan könnyebb kakéDessésűeknek rehabiliahol képesítésének kakepessegueknak, renaDiii *- tapirvro inarvcnita munka, megfelelően, teljes értékű emberként dolgozhatna. Egészségkárosodás Csakhát a vállalat, szerint rosszul értelmezi rehabilitációs gyakorlatot. tációra jogosultaknak? — Azok a dolgozók, akiknélkül. nek a munkaképesseg-vál- csak más ember kárára, a jelek tozása 36 százalékon felül Egy fiatal vasipari szak mint az orvosi javaslat sem kivitelezhető rövid idő alatt a vállalatnál. Esetleg Rehabilitáció: gyakran hallott, gyakran használatos fogalom. Pontos meghatározása az Üj Magyar Lexikon szerint: „A rehabilitáció a betegség, háborús sérülés, vagy baleset következtében csökkent munkaképességűvé vált egyén újra munkába állítása, munkah el v-,koz vetítés átkér,7éc naiuxuv nem jcicn “iSÄ különösebb gondot. A vállavan — ez az üzemi balesetek- munkásnak az ideggyógyá- re vonatkozik, ahol ez az sza(. javasolta: ne dolgozzon alsó határ. Egyéb megbetege- tovább az eddigi munkakör- déseknél pedig ötven százalék. t>gn. A vállalatot pedig kér- A rehabilitált egyének kü- te, hogy a szóban forgó dolgo- lönböző kedvezményekben zó érdeklődését és művé- részesülnek. Alapvető a szeti hajlamait figyelembe- könnyebb munkakör, s a ke- véve. a gyár dekorációs mii- resetkiegészítés (üzemi bal- helyében foglalkoztassák. A esetnél az átlagkereset, fiatalember ragaszkodik az egyéb betegségnél az átlag- orvosi javaslathoz, a gyár kereset nyolcvan százaléka) azonban egyelőre nem tud biztosítása. mit "kezdeni, hiszen a dako— A könnyebb munkakörbe rációban dolgozók közül sen- helyezés nálunk nem jelent kit nem bocsáthat el. Meglát vezetői leülnek a dolgozóval, és közösen megbeszélik, melyek azok a helyek, ahol a jövőben dolgozhatna. értést és türelmet kér a fiatalembertől. ségéveL A rehabilitáció intézményesítéséről 1967 óta beszél- ahol a jövőben dolgozhatna. S a rehabilitáció gyakorla- hetünk. Ekkor látott nap- Azokat a munkahelyeket, tában talán ez a két dolog a világot a rehabilitációs tör- amelyek a rehabilitáció szá- legfontosabb. Megértés és tű- vény, amely szabályozza ha- mára fenntartottak, külön relem a vállalat, s a megvál- zánkban a foglalkozási re- könyvben tartjuk nyilván, tozott munkaképességű egyen habilitációt. Ismerteti kik- Általában olyan munkaköri részéről egyaránt. Hiszen eri- re terjed ki a rendelkezések ajánlunk, ahol a dolgozó az nek hiányában könnyen hatálya (üzemi baleset, fog- előző keresetét megkaphat- adódhatnak torzulások, vélt, lalkozási betegség, egészségi ja, s amely az érdeklődésével, vagy valós sérelmek mindkét állapot romlása), de mégha- a szakképzettségével is talál- fél számára, tározza a vállalati feladatokat kozik. És természetesen a — vkm — is. Dr. Orsai Katalin — me-' gye üzemegészségügyi ellátását irányító főigazgató-helyettes: — A nagyüzemekben működő rehabilitációs bizottságokkal, a vállalat vezetőivel sok helyütt nehéz megértetni, hogy a megváltozott munkaképességű dolgozó köny- nyebb munkára helyezése nem a látszatmunkakörök létrehozását, a dolgozó képességeinek lefokozását jelén- ti. Az a cél, hogy a rehabilitált személy a saját munka- területén, saját képességeinek megfelelő, teljes értékű munkát végezhessen egészségkárosodás nélkül. Mert az egyén és a vállalat érdeke egyaránt így kívánja. Meglepő számadatokat sorol dr. Szabó Lajos, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek üzemi főorvosa, a rehabilitációs bizottság vezetője: — A gyár több mint négyezer dolgozója közül ezer olyan emberrel foglalkozunk rendszeresen, akik alapját képezik a rehabilitációs tevékenységre igényt tartóknak. Vagyis, az összlétszám egynegyed részénél megváltozott munkakében eltérő mértékben károsodnak egyazon növénynél, többi között a helyzetük, a földtől való távolságuk szerint. Fajtajellegtől is függ a fagygyorónagyságú eléréséig. A fagykár miatt elsősorban a héjsejtjeik pusztulhatnak el és alattuk egy új párás szövet alakul ki. Ez a párás szövet érzékenység, ami az alapját néha csak foltokban, olykor adja a fagykárosodás csők- gyűrű alakban mutatkozik kentését célzó növénynemesí- meg. A gyümölcsöm bemélyedt tésnek. Általában a legkoráb- foltok is keletkezhetnek, fő- ban fejlődésnek induló és képpen a szilvánál és cseresz- nagy központi sejtüreggel nyénél. Ha a pusztulás nem- rendelkező szövetek fagynak csak felületi, hanem mélyebb, el elsőként. Ilyenek találha- egyenlőtlen növekedést és en- tók a virág termőrügyeiben, nek következtében repedést a magkezdeményeknél. Ez te- okozhat, leggyakrabban az szí lehetővé azt, hogy a tél őszibarackon és almán, derekán mínusz 25—30 C-fo- Amikor már a fagy hatásá- kos hőmérsékletet is elviselő ra bekövetkezett élettani za- kajszibaracknál miért követ- varok következményeként a Vezhet be márciusban már mi- sejtek duzzadt állapotának nusz 4—5 C-fokos hidegtől is megszűnése miatt összeeső, totális fagykár a rügyekben, hervadó levelek, hajtósvégek, A munkásifjúság múzeumi napjai Német Demokratikus tásait. A szakemberek e múKöztársaság ifjúságának kulturális érdeklődése igen nagy. A színház- és a hangversenylátogató közönség egyharma- da 24 éven aluli, a 17 800 álzeumi napok keretében nemcsak a szépet meglátni, a műalkotásokat megérteni tanították a munkásfiatalokat, hanem gyakorlati, technikai lami könyvtár olvasóinak eljárásokat is bemutattak szá több mint a fele fiatal. mukra, így több látogatást Szívesen keresik fel az szerveztek a Drezdai Galéria NDK ifjú lakói a szebbnél restaurátor műhelyébe, szebb múzeumokat is. Leg- . , , , utóbb érdekes kezdeményt A rendezvények látogatá- zésről érkezett hír: a Drezdai sara minden érdeklődőnek Állami Műgyűjtemények módja nyílt. Időpontjukat úgy igazgatósága a Szabad Német szabták meg. hogy a több Ifjúság klubjával közösen első műszakban dolgozók is részt ízben megrendezte a munkás- vehessenek a különböző elő- ifjúság múzeumi napjait. A adásokon, műzeumlátogatáso- múzeumok szakemberei 35 kon. S a fiatalság élt is a le- különfé’e rendezvényen is- hetőségekke1: a munkásifjú- mertették meg ez alkalommal ság múzeumi napjainak ese- a képzőművészetek különböző ménvsorozata nagy sikerrel ágainak legjelentősebb alko- zárult. Tízen együtt Szolgáltatni — szocialista módon A Salgótarjáni Szolgáltató sek forrása volt. Mindenki Szövetkezet fényképész rész- igyekezett kibújni alóla. Szín- legének tíz dolgozója szocia- te észrevétlenül, de megváltó- lista brigádot alakított. A bri- zott a szemlélet. Most mindig gádvezető Végh Béláné. van önként vállalkozó. Ha — Négy éve; 1974. elején egyiknek közbejön valami, a hoztuk létre a Béke brigádot... másik kisegíti. Vállalkozik Jó okunk volt rá, hogy ezt a nevet vegyük fel. Vágyunkat fejezte ki. Régebben eléggé széthúzott a társaság nálunk. helyette. Kis szünet után másik példát mond: — Évekig kaptunk Kevés volt az egyetértés... Bé- anyagtúllépés miatt. Mindenki kétlenkedtünk.„ Brigádot már csak vállat vont, s legfeljebb előbb is akartunk alakítani, de a szándék valamin mina normát szidta. Amióta brigádban vagyunk már ezzel dig megbukott. Egyszer a kö- sincs baj. Nincs túllépés. Lel- zös elhatározás hiányán, más- kiismereti kérdést csináltunk kor azon, hogy a tervünket belőle. Kevesebb a selejt, nem tudtuk teljesíteni. Mon- Minek levelezőlapon próbálni, dóm. többször nekikezdtünk, amikor fecniken is lehet? mégsem sikerült. Amilyen ne- Szép a brigádnaplójuk. A hézkes volt azonban a kezdet, legutóbbi bejegyzés friss. És annyira gördülékennyé vált elismerő. A múlt évi munká- a folytatás. Összerázódtunk, juk, eredményeik alapján elösszeforrtunk... Jó kollektíva nyerték a bronz fokozatot. alakult ki. És most már jobb a munkánk is. — Ez is ösztönöz. És tudja,' valamikor sokat panaszkodAmióta szocialista mó- tunk: kevés a kereset. - Hódon szolgáltatnak, mosolygó- sabbak a fényképarcok? Meghökkenti a fura kérdés. Zavarba jön. De még mielőtt másként faggatnám, szól: gyan éljünk ennyi pénzből? De. hogy mindenki jobban és többet dolgozik, elégedettebbek velünk, a munkánkkal a így megrendelők, nagyobb a forgalmunk. Persze, hogy jobb — A fényképész éhenhal- a fizetés is. hat, ha nem udvarias, ha Dicséri a brigádtagokat a rossz munkát ad ki a kezéből, szövetkezet vezetősége. ÉrHa nem határidőre dolgozik. Ezek alapvető kívánalmak. deklődnek a köz dolgai iránt. A brigád tagiaiban művészi Amióta szocialista brigádban ambíciók is éledeznek. Képei- vagyunk, azóta ennél többet két kiállításokra küldik. A adunk. A brigádtagság... ho- varsói nemzetközi versenyre gyan is mondjam... becsület- is beneveztek. beli ügy! Kötelez! Kötelez a Az eredményt még nem szebbre, a jobbra, a nagyobb tudjuk. De amilyen szigorú a pontosságra. — Példát nem mondana? Itt van az ügyeleti munmi házizsürink. talán a varsói bizottság sincs olyan. Bízunk benne, falra kerültek a ka. Senki sem szereti. Ki örül kiküldött képek... Kérdezte, annak, hogy oda a vasárnapja, az ünnepe? Az inspekciót mégis meg kell szervezni. Régebben a beosztás veszekedészebbek most a képeink? Válaszolok. Szebbek! Mosolygó- sabbak... (szántó) NÓGRAD — 1977. május 3., kedd J