Nógrád. 1977. május (33. évfolyam. 101-126. szám)
1977-05-15 / 113. szám
A mauthauseni emlékmű Makrisz Agamemron az ötvenes években érett művészként érekezett hazánkban. Jelentős munkáit már Magyar- országon alkotta. A modern plasztika formanyelvét egyénien alakító monumentális műveivel emelkedett szobrá- szatunk élvonalába. ★ Makrisz Agamemnon a mauthauseni emlékművét 1961. és 1963. között készítette. A nagyközönség először a IX. magyar képzőművészeti kiállításon találkozhatott a szobor modelljével, legutóbb pedig idén nyáron a Harminc győzelmes év című tárlaton. A mauthauseni koncentrációs tábor melletti emlékparkban felállított monumentális plasztika elkötelezett művészetünk méltán egyik legjelentősebb alkotása. A szobrásznak sikerült az antifasiszta tiltakozás gondolatát az anyag és a formák vizuális nyelvén kifejeznie. Kilenc, terpeszben álló ökölbe szorított kezét magasba emelő, elvonatkoztatott figura mindenfajta fasizmus, erőszak elleni tiltakozás megjelenítője. A szoboregyüttes motívumai jelszerű tömörséggel fejezik ki a mondanivalót. A művész a szervezett, tiltakozó embertömegre utal. A szobrászat nyelvén ezt a kilenc figura tér- és formaritmusa, az ablakok gesztusai fejezik ki. A mű mondanivalója hatásos és közérthető, mivel ismert jelképrendszerre épül. Az emlékmű jelentését hordozó szimbólumoknak a munkásábrázolás történetében egyértelmű ikonográfiája alakult ki. Fussunk ezen mi is végig. Ha a tömegábrázolást kezdeteitől kívánnánk végigkísérni a művészet történetén, az antikvitástól kellene elindulnunk. Az ábrázolás azonban osztálytartalmú kornpo- zíciós típussá csak akkor vált — idézzük Aradi Nóra gondolatmenetét — amikor a társadalmi osztály történelmi meghatározottságának, történelmi jelentőségének a tudata képalkotó, jelképet formáló erővé lett. A felvonulás, a tüntetés megjelenítése, szimbólumként is hatni tudó kom- pozíciós típus. A megállapítás igazolására csak két példát említünk, a magyar művészetből: Révész Imre Pá- nemjét (1890) és Derkovits Gyula Felkelők (1933) című metszetét. Ahogy a tömeg képzőművészeti jelentését, ugyanúgy az ökölbe szorított kéz motívumát is végigkísérhetjük a szocialista képzőművészet történetén. A felemelt vagy lecsapó ököl mindig a munkáserőt jelképezi. (Bíró: Bitangok! Ezt akartátok? 1919). Vizuális eredetét német munkásköszönésre vezethetjük visz- sza. A motívum osztályharcos tartalma közvetlenül a proletárdiktatúrára utal. 1917. után gyorsan terjed az ököl motívumának képzőművészeti ábrázolása. A második világháború végére fokozatosan az antifasiszta erők jelképévé válik. (Háy: Éljen a fasizmusellenes egységfront! 1935). Napjainkra az ököl munkáserő jelentése megváltozott, a nemzetközi szolidaritás, a fasiszta és újfaszista háborús veszély elleni tiltakozás szimbólumává lett. Ennek a mondanivalónak a megjelenítését hordozzák a szobor formai elemei is. Az első pillantásra szembetűnik a mű, feszes, erőt sugárzó, konstruktív felépítése. Az alakok egybekomponáltsága és a felemelt öklök ritmusa a szervezettségre, összetartozásra utal. A szobrász nem időzött el az egyes figurák naturális részletezésénél, az emberi alakokat neon dolgozta ki aprólékosan, hiszen a részletek hangsúlyozása elvonná a figyelmet a kompozíció mondanivalójáról, ezáltal a felemelt öklű alakok csoportja részekre forgácsolódna. A figuráknak éppen elvontságuk, lényegre mutatásuk kölcsönöz jelentős feszültséget, ám ez nemcsak a naturális modellre való utalásban rejlik, hanem abban az átmenetben is, melyben az egyes alakok tipikussá az elvont mondanivaló kifejezőivé lesznek. Az alakok nemcsak az emberre és az eszmére utalnak, hanem mértani idomokra is emlékeztetnek. A kemény, szögletes formákból felépülő testek geometriai idomok felé történtő egyszerűsítése állandóságot kölcsönöz a műnek. A fejek és az ökölbe szorított kezek elvonatkoztatása a gömb tiszta tökéletességét is idézi. Ugyanezt a kettősséget sugallja a figurák jelzésszerű ruházata, melyek redői szintén mértani formákra emlékeztetnek. A szerves és a szervetlen formák össz- játéka egyrészt az emberi erő és mozgékonyság képzetét, másrészt a formák állandóságát idézi. A kompozíció nézőre gyakorolt hatásában nagy jelentősége van a formaritmuß- nak is. A köztéri szobrok talán legfontosabb követelménye a tájba komponáltságuk. Makrisz Agamemnon emlékműve jól belesimul környezetébe. I.óska Lajos Argentin grafikai kiállítás Salgótarjánban RITKA ALKALOM, hogy Magyarországon ilyen távoli világ művészetével találkozhat a közönség. Ennek a találkozásnak az az érdekessége, hogy nem azt kapjuk, ami általában egy dél-amerikai néppel kapcsolatban eszünkbe jut, nem ősi indián kultúrák alkotásait, hanem a legújabb művészi kísérletekből ízelítőt. Hiszen a grafika a 20. században mindig elöl járt az újabb művészi eredmények létrehozásában., Kis mérete, technikai lehetőségei viszonylag közvetlen kifejezésre, az új művészi gondolatok gyors megvalósítására teszik alkalmassá. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ezekbe a modern munkákba a régi kultúrák és az újabb kori művészet hagyományaiból nem szűrődik át semmi, sőt, ennek számos példáját láthatjuk az adott anyagban. Ezért is indokolt a kiállításon az argentin népzene csatolása a modem képző- művészeti anyaghoz. örvendetes, hogy a kiállítás első állomáshelye Lenin- város, a második Salgótarján, és csak a harmadik Budapest, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének kiállítóterme, mely oly sokszor egyedüli otthona a külföldről érkező anyagoknak Magyorországon. A kiállítás nem ad lehetőséget teljes kép kialakítására a mai argentin képzőművészetről. A válogatás alapja, hogy ezek a művészek ugyanannak a képzőművészeti magániskolának a tanítványai mely Alfredo de Vincenzo vezetésével működik Buenos Airesben. Többen közülük már tanultak azelőtt különböző főiskolákon, egyesek már elismert festők voltak, mikor Vincenzo műhelyében a grafika mellett kötelezték el magukat A grafikában, különösen a sokszorosított grafikában, mindig nagy szerepe volt a technikának, mely elválaszthatatlan a művész kifejezés- módjától. Vincenzo műhelye egyike Argentínában a legfel- szereltebbeknek, a modern gépek pedig igen összetett, precíz munkát tesznek lehetővé, amit a művészek többnyire ki is használnak: sokszínű, rafinált megmunkálást igénylő, sokszor dekoratív, nagyméretű lapokat készítenek. AZ ALKOTÁSOKHOZ mellékelt, Argentínából küldött sorokból azonban kiderül, hogy a műfaj óriási fejlődése ellenére a grafika nem igazán elterjedt, közkedvelt. A hagyományos technikák, színes rézkarc, fametszet, litográfia mellett különösen kedvelt a bemutatott anyag szerint Vincenzo körében a dombornyo- mat. Ennek plasztikus hatása töbféle művészi gondolat közvetítője lehet: ősi plasztikákat idéz Ricardo Jara Hegyilakó című grafikája, ezoterikus képi nyelven szólnak Cora Mas- soneau Szimbólumok című sorozata és Maria Sieburger képei, dinamikus képszerkesztés jellemzi Clara Mazzini lapjait, a felület domborúsága a színek plasztikus hatását növeli Paulina Berlatzky Az ember vidámsága és szomorúsága című képén. Valamennyi munkára érvényes — Abel Versaccit kivéve — a színek szeretete, a rézkarcok, fametszetek esetében sem építenek a művészek a fekete-fehér kontrasztjára, mint ez általában ezekre a technikákra jellemző. Sokszor igen kevés színnel érnek el nagy gazdagságot, vagy erős kontraszthatást. A művek legnagyobb részének sajátossága a robbané- konyság, az erős expresszivitás, mely érdekes módon párosulhat számbólumkereséssel. Még a nonfiguratív munkákon is átsüt sokszor a természeti élmény, egy sajátos tempera^ mentum. Ezek a vonások felismerhetők Albino Fernandez, Susan Bucksdorf, Ricardo esetében. A szenvedély esség a művek egy másik csoportiánál inkább háttérbe szorul, helyét elvon- tabb, látomásszerűbb világ foglalja el. A címekben is tükröződik, hogy sokszor egy- egy gondolat élmény egyéni képi értelmezéséről van szó. Ez a címekben is tükröződik: Szimbólumok, Rejtélyek, Fel- emelkedés, Füsttel teli kosár stb. A megjelenítés eszközei itt meglepő képzettársítások, szaggatottabb keményebb előadásmód Cora Massoneau, Maria Sieburger, Maya Klipper munkáin, és ezzel ellentétesen lágy vonal játékra építő lírai munkák, mint Mabei Matto és Laura Rossi részéről. Tamara Revythis grafikái „örök témát” vagy időszerűt allegorikusán dolgoznak fel. Képi nyelvében — kissé mereven a régi indián művészet vagy a keresztény szimbolika elemeit párosítia érdekes kísérleteként a modern technika ábráival, hol szigorúan felépített nagyvonalú metszeten (A bányász és az ásvány), - hol könnyedebb, groteszk megfogalmazásban (Ügyvezető titkárnő, A természet feltárása). Szubjektivebbek a személyes indulatot közvetlenebbül tükrözők az autodidakta Abel Versacci Békeüzenete és rézkarca a Hangok című sorozatból. Hasonlóképpen kissé külön áll a többitől Margarita Galetar bájos, népies-mesés Facsemetéje. OBJEKTIVEBB szemléletű, elemző, a síkformák alapelemeiből építkező irányt képviselnek Rodrigo Baloso. Maria d’Avola, Victor de Pilla és Nélida Varrenti lapjai. Bakos Katalin művészettörténész Dsida Jenfíi* Vers egy ághoz Tavast borit virágba? Rág a fagy? Fakóra perzsel július heve, vagy benned zsong az ősz gyümölcslévé? Te élsz, s az élő fának ága vagy. Madár, ha száll rád, — bármi a neve és földre hajtó súlya bármi nagy, — meg nem zavar, nyugodtan várni hagy: úgyis elröppen, tudod eleve. Te légy derűs példám, ha vakmerő varjú telepszik rám és egyre fent ül, míg szörnyű súlya földre teperő: tudjam, hogy mégis elszáll, s terhe mentül alább nyomott, annál több az erő, mellyel alázott ágam visszalendül. •Hetveh éve, 1907. május 17-én született Dsida Jenő erdélyi költő. Életében csak két kötete (Legelső magány, 1928, Nagycsütörtöik, 1933.) jelenhetett meg, a harmadik ((Angyalok citeráján) már csak 1938-ban, szívbetegsége miatt; korai halála után látott napvilágot. Dsida Jenő a legnagyobbakat jellemző lírai készségekkel, verse lési, nyelvi hajlékonysággal, csodálatos stíluserővel alkotta meg verseit, érettebb korszakában megrendítő erővel jelentetve meg viaskodását a várható halállal. Petőfi, Kosztolányi lírai hagyományait fejlesztette tovább. Ösztönösen törekedett a humánum, a haladás gondolata sokoldalú kifejezésére. A népművelés H atásvizsgálat, felmérés, közvélemény-kutatás... Nemrég meg egy szaktudomány kifejezései voltak csupán, ma közkeletű, szinte minden szakmában ismert és mindenki által használatos szavak_A polgári szociológia már évtizedekkel ezelőtt kidolgozta társadalmi rétegek, kisebb-nagyobb csoportok, véleményének, politikai hangulatának tudományos megismerési módszereit — éppen azért, hogy ideológiai, politikai céljai érdekében jobban érvényesíthesse befolyását. Jó másfél évtizede hazánkban is egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy ismerjük, mégpedig lehetőleg minél objektívebb adatok alapján, egy-egy politikai, gazdasági, kulturális döntés előzményeit. Ezért részben a polgári tudomány eredményeinek felhasználásával, részben az e téren nálunk előbbre tartó szocialista országok tapasztalatai nyomán nálunk is kidolgozták a közvélemény-kutatás, a hatásvizsgálatok rendszerét, módszereit. E bonyolult és sokirányú munkát sok területein végzik hivatásos kutatók és önkéntes seg.tőtársaik. Országosan a közművelődés területén is folytak ilyen vizsgálatok, ám a népművelés „munkahelyein”, a művelődési házakban, klubokban, könyvtárakban csak elvétve találkozunk ilyen tevékenységgel, pedig szükség lenne rá. A felszabadulás utáni években, a népművelés első hősi Időszakában, amikor lelkes pártmunkások, pedagógusok, egyetemisták „vitték” a politika, a tudomány, a műveszet új ismereteit azok közé, akik addig alig juthattak hozzá a kultúra kincseihez —■ ekkoriban 'nemigen merült fel a differenciálás gondolata: milyen foglalkozású, milyen korosztályú és milyen műveltségű közönségnek mit adjunk és miyen szinten. Minél nagyobb tömegek előtt megnyitni a kulturálódás kapuit — ez volt a cél. És a lelkesedés, a történelmi tapasztalat hiánya elhitette velünk, hogy az ered- mány a befektetett energiával egyenes arányban, ellentmondások 'nélkül és szinte azonnal látható lesz. Igaz, hogy rövid idő alatt akkora tömegek vették birtokukba a műveltséget. mint azelőtt sohasem, mégis viszonylag hamar megmutatkoztak ennek a differenciálni nem tudó népművelésnek a hátrányai. hatékonysága Nem véletlen: a hatvanas évek elején egyik legfontosabb feladat volt nemcsak tudni, hanem tudomásul is venni, hogy közönségünk egyáltalán nem homogén „népművelésre váró tömeg”, hanem iskolai végzettség, műveltség, érdeklődési kör szerint nagyon is különböző rétegekből áll, és e rétegeket, az életkor, a lakóhely, a foglalkozás további ízlésbeli csoportokra osztja. Világossá vált, hogy hatékony tudatformáló, ízlésnevelő munkát csak akkor végezhetünk, ha ezeknek a rétegeknek az érdeklődéséhez alkalmazkodva tervezzük meg a népművelést — mind tartalomban, mind módszerben. Ekkor következett a felmérések időszaka. Mindenki felmért az országban. Nemcsak a rádió és a televízió —, amely több milliós hallgató- és nézőtáborának igényeit megismerni elsőként szervezte meg tudományosan a közvélemény-kutatást, hanem a gyárak, az üzemek, a közlekedés, a kereskedelem, az iskolák, a színházak. Sok helyütt azonban nemcsak felmérték, hanem az eredményeket figyelembe is vették tervező, szervező munkájukban. És ennek haszna hamar megmutatkozott. Egyre több művelődési házbán már jól bevált mechanizmus szerint folyik immár közművelődésnek nevezett népművelés a2 egyes rétegek, csoportok, korosztályok számára. A munkásakadémián, az értelmiségi klubban, az óvodások mesedélutánján, a nyugdíjasok a magányosok klubjában és a dolgozók iskolájában, a csillagászok a bélyeggyűjtők, a képzőművészek szakkörében. A munka tehát folyik — tiszteletre méltó akarattal, tekintélyes anyagi ráfordítással. De milyen, eredménnyel? Milyen hatásfokkal? Ezt gyakran nehéz megfogalmazni. A művelődési házak vezetői előadói csupán az ismerős arcok- a. a gyakori felszólalókra, a lelkes közreműköd ökre hivat- -•oznak vagy még inkább: a látogatók számára. Mindez őntos mutató, de önmagában kévés, A látogatók száma a szervezés, a propaganda hatékonyságát az érdeklődés növe- aedését jelzi, de nem vagy csak kis mértékben segít belelátni az egyes emberbe, abba a társadalmi rétegbe, amelyből az illető érkezett. Pontosabban az egyén, a kisebb-nagyobb csoport tudatának változásába. Pedig számunkra most már ez is fontos: munkánk hatékonysága. Vagyis: a közölt ismeretekből mennyi ragadt meg a fejekben: a művészeti, politikai, közgazdasági előadások, viták, ankétok, drámák, filmek nyomán fejlődött-e a néző olvasó ízlése, alakult-e gondolatvilága, változott-e magatartása. Ez nehezen mérhető. A tudat változása a világkép módosulása nem rögzíthető olyan egyszemen százalékokban, mint egy árucikk iránti kereslet növekedése. A szakemberek azonban már kidolgozták azoknak a kérdéseknek a rendszerét, amelyek lehetővé teszik, hogy képet kapjunk az ízlés, a gondolkodás, a magatartás változásáról. Bonyolult vizsgalatok ezek, csak nagy tudományos apparátussal és jelentős anyagi befektetéssel végezhetők eL Mégis egy- egy jelentősebb kulturális centrumnak érdemes lenne vállalni ezt az áldozatot. Mérlegre tenni saját munkáját, de legfőképpen alapot teremteni a következő esztendők terveihez. Ezek a vizsgálatok tehát megrendelhetők. De van más, olcsóbb megoldás is. A szociológiai felmérésekkel, a közvélemény-kutatással foglalkozó szakemberek — intézményeik hivatalos megkeresése után — szívesen adnak szakmai tanácsot az érdeklődő népművelőknek a kérdőívek összeállításához, az interjúk lebonyolításához. Ez a szakmai segítség mindenképpen szükséges a munkához. Amire kíváncsiak vagyunk, gyakran csak „kerülő úton”, egymást kölcsönösen ellenőrző kérdések és feleletek bonyolult tudományosan megszerkesztett rendszerén át deríthetjük fel. Márpedig a népművelő nem szakember ebben. Enélkül pedig a felmérés esetleg többet árt, mint használ: hamis képet ad, félrevezet, megtéveszt, lejárat. N ekünk ma hiteles képre van szükségünk arról, amit elértünk és arról, miben maradtunk el a céltól. Nem keveset értünk el, és újabb eredményeink lehetősége már nem csupán az érdeklődök számának növekedésében van hanem az ismeretek nagyságában és mélységében. Ezt tudni is jó lenne — tudományos egzaktsággal. Már csak önbizalmunk növelése céljából is megérné. De ami ennél fontosabb, további munkánk alapja, és ezért egyre kevésbé nélkülözhetjük. G. B. NÖGRÁD — 1977. május 15., vasárnap 5
