Nógrád. 1977. április (33. évfolyam. 77-100. szám)

1977-04-10 / 84. szám

Drámai küzdelem ben, bravúros győzelem , SBTC—Újpesti Dózsa 2—1 (1—1/ Salgótarján, 12 000 néző. v.: Lauber. SBTC: Szűcs — Csá­ki, Kovács II., Varga, Tóth — Horvath, Orosházi, Básti — Szoó, Kajdi, Loch. Edző: Dá­vid’ Róbert. Üjpesti Dózsa: Kovács — Viczkó, Dunai III., Sarlós, Tóth J. — Kolár, Kellner — Fazekas, Fekete, Törőcsik, Zámbó. Edző: Vár- hidi Pál. Góllövő: Kajdi (32. perc), Fazekas (43. perc), Szoó (67. perc). Csere: Cséki helyett Mohá­csi a 37. percben, Törőcsik helyett Bene a 74. percben. A mély, csúszós talajon nagy lendülettel kezdtek a tarjániak. A 2. percben Kajdi a bal oldalról 25 méterről óri­ási bombát küldött kapura, s a labda a felső lécről pattant vissza. Lendületben volt az SBTC. Básti csavart szabad­rúgása után a jobb felső ka­pufa éléről perdült ki a lab­da. Horváth futott el az alap­vonalig, visszajátszott, de Loch jó helyzetben nem ta­lálta el a labdát. A másik oldalon Törőcsik húzott el, Fekete elé küldte a labdát, aki 14 méterről a felső kapu­fára lőtte. Jó volt az iram, az SBTC többet kezdeménye­zett. A 23. percben Básti jobb oldali szöglete után Hor­váth fejelte kapura a labdát — már mindenki gólt látott —, de Tóth a gólvonalról ki­vágta. Básti, aki 300. NB I- es mérkőzését játszotta, ele­mében volt. Tizennyolc mé­terről óriási lövést küldött Kovács kapujára. Az újpesti kapuvédő a léc alól tornászta szögletre a labdát. A Stécé- rohamok góllá értek. A 32, percben Básti a jobb oldalon hozta fel a labdát. Pompásan átvágta a bal ol­dalon rajtoló. Kajáinak, aki becsapta Dunai III-at, majd hat méterről óriási gólt lőtt a jobb felső sarokba. 1—0. A gól után rákapcsoltak a lila-fehérek. A 33. percben Törőcsik kiugrott, egyedül tört kapura. Cséki üldözte, szerelte a csatárt, de közben megsérült. Három percig ápolták a partvonal mellett, majd Mohácsi jött be, Hor­váth lett a jobbhátvéd, Kaj­di a középpályára húzódott Izgalmas volt a játék. Oros­házi tört be a 16-oscn belül­re, Viczkó felvágta, de Lau­ber nem látott szabálytalan­ságot. Kajdi fejelt kapu fölé Mohácsi sérült meg egy ak­ciónál — őt is ápolni kellett,. Loch fejelhetett volna gólt, de Kajdi labdáját közelről kapu fölé küldte. Váratlanul egyenlített az Üjpesti Dózsa. A 43. percben Fekete a jobb oldalon vezette fel a támadást és 10 méterre a ka­putól rávágta a labdát. Szűcs kiütötte, de Fazekas jó ütem­ben érkezett és a kapu közé­pébe lőtt. 1—1. Szünet után nagy erővel ve­tette magát a küzdelembe a bajnokjelölt Dózsa. Fazekas 8 méterről meglőtt labdáját Szűcs szögletre tenyerelte. A lila-fehérek irányították a já­tékot, mégis az SBTC rajta­ütésszerű. támadásai voltak veszélyesebbek. Az 58. perc­ben Loch törhetett egyedül kapura. Ki is ugrott, de Tóth utolérte és szögletre szerelte. Nagy volt az újpesti nyomás, szinte állandóan a tarjáni térfélen volt a labda, ám Ko­vács , II., Varga és Orosházi egymást múlták felül, min­dig időben léptek közbe. Min­taszerű támadásból esett az SBTC második gólja. A 67. percben Básti a jobb oldalon vezette fel a labdát és nagyszerűen ugratta Szoót. A szélső kapura húzott, ügyes csellel becsapta Tóthot, majd nagy nyugalommal, laposan a kapu közepébe vágta a lab­dát. 2—1. Drámai harcot hozott a hajrá. Az SBTC játékosai szinte emberfeletti erővel küzdöttek és sikerült tartani az eredményt. Sőt: Orosházi labdájából Mohácsi szerezhe­tett volna gólt, már csak Ko­váccsal állt szemben, de ki­várt és odjdett a helyzet. Ritkán látott, izgalmas - küz­delemben szerzett nagyon ér­tékes két pontot az SBTC. A tarjáni csapat ezen a mérkő­zésen nemcsak harcosságával, küzdeni tudásával tűnt ki, de helyenként — elsősorban az első félidőben — ellenfele fö­lé nőtt. Ebben az időszakban korszerűbben és veszélyeseb­ben támadtak a Stécé-fiúk és a körülményesen játszó lila- fehérek nem tudták megtalál­ni a tarjáni védekezés ellen­szerét. Szünet után rákapcsolt az Üjpesti Dózsa, de csak mezőnyfölényt sikerült kihar­colnia. A határtalan lelkese­déssel játszó tarjáni fiúk min­den támadást megakadályoz­tak a 16-os előterében. Min­dig jó időben és ütemben lé­pett közbe valaki. A megszer­zett labdákkal indított ellen- támadások is mindig veszélyt jelentettek Kovács kapujára. Végeredményben a több hely­zetet kidolgozó, lelkesen ját­szó SBTC megérdemelten nyert a támadásokat középen erőltető, néhány igen gyen­gén játszó játékossal felvonu­ló Üjpesti Dózsa ellen. Az SBTC-ben Szűcs jó for­mában védett. Kovács II. volt a védelem oszlopa,' de Tóth sem hagyta „élni” Fazekast, nem beszélve Vargáról és Orosháziról. Mindketten ki­tűnően játszottak, jól őrizték Törőcsiket és Zámbót. Hor­váth nagyon hasznosan ját­szott. Básti a mezőny legjobb­ja volt. Szoót gólja dicséri, Lochot harcossága. Az Üjpesti Dózsában Ko­vács a gólokról nem tehet. Tóth J„ volt a védelem leg­jobbja. Sarlós is jól játszott és megbízható volt Dunai III. Elöl Törőcsik vitt színt, a já­tékba, csak szabálytalanságok árán tudták tartani. Kolár dolgozott még sokat, de a többieknek csak villanásaik voltak. Lauber játékvezető nem vétett különösebb hibát. Szokács László A forduló eredményei: Fe­rencváros—Rába ETO 2—1, Bp. Honvéd—Dunaújvárosi Kohász 1—1, MTK-VM—Za­laegerszeg 4—2, Csepel—Tata­bánya 0—2, Diósgyőri VTK— Vasas 2—2, Videoton—Hala­dás 1—1, Dorog—Békéscsaba 2—0, Kaposvár—SZEOL 2—0. A bajnokság: állása i 1* TT. Dózsa 24 18 2 4 69—32 38 2. FTC 24 15 6 3 57—22 -36 3. Honvéd 24 15 5 4 38—27 35 4. Vasas 24 16 2 6 70—33 34 5. Haladás 24 12 5 7 39—29 29 6. MTK-VM 24 12 3 9 39—34 27 7. Videoton 24 11 4 9 49—35 26 8. Rába ETO 24 11 3 10 37—33 25 9. DVTK 24 10 2 12 30—28 22 10. Tatabánya 24 10 1 13 38—42 21 11. ZTE 24 8 5 11 31—33 21 12. B.-csaba 24 7 7 10 28—37 21 13. Kaposvár 24 7 5 12 26—33 19 14. SZEOL 24 6 6 12 22—50 18 15. D.-újváros 24 6 5 13 28—44 17 16. SBTC 24 7 3 14 30—55 17 17. Csepel 24 4 8 12 25—40 16 18. Dorog 24 2 6 16 18—57 10 A 25. fordulóban, április 16­án: Csepel—Bp. Honvéd, Ü. Dózsa—Vasas, SZEOL—FTC, Rába ETO—MTK-VM, Hala­dás—ZTE, Dorog—Kaposvár. Dunaújváros—Békéscsaba, Ta­tabánya—DVTK, SBTC—Vi­deoton. VOJTECH KÜRTI5: Tovább ind fűk gazdagítani sportbarátságunkat r A • Nógrád megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága a fel- szabadulás 32.' évfordulója tiszteletére „Nógrád megye sportjáért” emlékérmet ado­mányozott Vojtech Kortisnak, a Csehszlovák Testnevelési Szövetség Banska Bystrical Kerületi Bizottsága titkárá­nak. Nógrád megye és a besz­tercebányai kerület között gazdag tartalmú testnevelési és sportkapcsolatok fejlődtek ki: Vojtech Kortis az elmúlt évtizedben ennek a sportba­rátságnak legaktívabb kezde­ményezője, szervezője volt. A kitüntetés alkalmával beszél­gettünk. — Politikai feladatainkkal összhangban szervezzük sport-’ kapcsolatainkat Nógrád me­gyével. Mind a Csehszlová­kiában élő népeknél, mind a magyar társadalom fejlődé­sében az utóbbi években elő­térbe került a testnevelés, a sport ügye. Társadalmaink a fejlett szocializmus felépítésé­ért dolgoznak. Olyan válto­zások mentek végbe az élet- körülményekben, munkahelyi viszonyokban, szabadidő- struktúrákban, amelyek jó alapot teremtettek feladatunk­hoz: közös üggyé kell fejlesz­tenünk a testnevelés, a töme­ges testedzés programját. Amit Nógrád megye sportvezetői­vel, sportolóival az utóbbi tíz, tizenöt évben tettünk sportkapcsolataink elmélyíté­séért, ezeknek a közös célok­nak az érdekében tettük — kezdte a beszélgetést Vojtech Kortis. Lipoványban 1930-ban szü­letett. Mint aktív sportoló, több sportágban ért el je­lentős eredményeket. Atleti- zált, futballozott, röplabdá- zott, sízett. — A sport az én életem örök szerelme. Az ötvenhez közelítve is rendszeresen já­rok uszodába, síelek. Legna­gyobb örömöm, hogy a tö- megmozgósitásban, sportszer­vezésben elért sikereink mel­lett saját hivatalbéli kollégái­mat is mozgósítani sikerül: valamennyien rendszeresen sportolnak. Hiszek abban, hogy mint az élet minden te­rületén, a sportban is meg­határozó jelentőségű a szemé­lyes példamutatás, a közvet­len részvétel, az aktív jelen­lét. Szükség van erre, hiszen Nógrád megyében is, nálunk is jellemző, hogy rendkívüli erőfeszítéseink ellenére sem bontakozott ki olyan széles körű tevékenység a sportmoz­galomban, amilyet a társada­lompolitikai jelentősége meg­követel. A közszemléletben bekövetkező változások lassú­ak. Pedig mindenáron köze­lebb kell jutnunk a célhoz: rendszeres testedzéssel, a sza­bad idő szervezett hasznosí­tásával egyre nagyob tömege­ket kell bekapcsolnunk a test- nevelési és sportmozgalomba. A „Nógrád megye sportjá­ért” emlékplakett gazdag te­vékenység elismerése. A besz­tercebányai kerület és Nóg­rád sportkapcsolatainak, me­lyek a legjelentősebb eredmé­nyei, milyenek a perspektívái? — Az elmúlt években szá­mottevő gazdagodás követ­kezett be sportkapcsolataink­ban. Sportolók, szakemberek, sportvezetők cseréje, rendsze­res találkozása, szakmai köl­csönössége, nyitottsága, segítő akarása a meghatározó. A na­gyon gazdag, sokrétű, közsé­gek közötti határmenti kap­csolatok mellett a két megye nagyrendezvényein rendsze­resen megjelennek a szom­széd sportdelegációk: a Szlo­vák Nemzeti j Felkelés tiszte­letére rendezett ifjúsági lab­darúgótornán például meg­jelennek a nógrádiak, s a mi versenyzőink, csapataink rend­szeresen részt vesznek a nóg­rádi nagy versenyeken. Kézi­labdázók a Palóc Kupán, sak­kozók a salgói mesterverse­nyen. Ünnepi rendezvényein­ken, szakmai tanácskozásain­kon kölcsönösen részt ve­szünk. Edzőkkel, szakembe­rekkel, sportolókkal. A nóg­rádi sízőket szívesen látjuk edzőtáborainkban, és kerüle­tünk kitűnő létesítmény-ellá­tottságával egészében rendel­kezésére áll a sportbarátság további fejlesztésének. Tizen­egy fedett uszoda, 11 téli sta­dion, négy sportcsarnok várja kerületünkben közös rendez­vényeinket. S úgy gondolom, a jövőben — a hasonló Nóg­rád megyei létesítményekkel együtt — még jobban kihasznál­juk, realizáljuk lehetőségein­ket. Mi magunk sokat aka­runk a jövőben tanulni — edzők, szakemberek cseréjé­vel — a nógrádi vívóktól, ökölvívóktól, súlyemelőktől, birkózóktól. Segítségünket szakmai téren elsősorban a sízőknek, atlétáknak, torná­szoknak ajánljuk fel. Meggyő­ződésünk, hogy mind a minő­ségi sportban, versenysport­ban, mind a tömegsport terü­letén tovább tudjuk gazdagí­tani sportbarátságunkat, s egyszerre szolgáljuk ezzel szakmai céljainkat, és népe­ink barátságának, internacio­nalista kapcsolatainak ügyét — fejezte be a beszélgetést Vojtech Kortis, a Csehszlovák Testnevelési Szövetség Bans­ka Bystricai Kerületi Bizott­ságának titkára. (el) Labdarúgás ORSZÁGOS IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG ÉSZAKI CSOPORT A bajnokság állása 1. DVTK 20 19 1­79— 9 39 2. SBTC 20 14 3 1 51—19 31 3. özd 20 12 6 2 51—12 30 4. K.-bardka 20 10 2 8 57—32 22 5. Misk. VSC 20 10 2 8 45—36 22 6. Gyöngyös 19 8 5 6 39—20 21 7. St. Siküv. 20 7 5 7 35—32 ÍJ 8. SKSE 20 8 2 10 38—45 18 9. Borsodi B. 20 8 2 10 42—51 18 10. Leninváros 19 7 3 9 27—26 17 11. Egri SE 20 5 5 10 34—30 15 12. Nagybát. 20 6 2 11 18—39 14 13. Hatvani K. 20 5 4 10 20—48 14 14. S.-újhely. 20 5 3 11 22—63 13 15. Rudabánya 20­1 19 7—106 1 Ma: Nagybátony—Rudabánya v.: Szabó, St. Síküveggyár—DVTK. v.: Mihalovics. A mérkőzések 15 órakor kezdődnek. SPORTPOLITIKA A század elejétől napjainkig a világ sportéletének arcu­lata alapvetően megváltozott. Az újkori olimpiák első szer­vezője, Pierre de Coubertin báró még társadalmon túli, po­litikai és gazdasági viszonyoktól független jelenségnek kép­zelte el a sportot. Ezt az illuzórikus szemléletet azonban ha­marosan megcáfolta az idő és a történelem. Kiderült ugyanis, hogy a sport, mint az emberi kultúra része, nem lebeghet éteri magasságokban a társadalmi vi­szonyok fölött, ezer szállal kötődik a politikához, a gazda­sági élethez, a tudományhoz stb., híven tükrözi ezek változá­sait, és visszahat rájuk. Gondoljunk csak a botrányos 1936- og berlini olimpiára, amelyet a faji diszkrimináció nyílt ér­vényesítésével a fasiszta eszmék nagyszabású demonstrációjá­vá süllyesztettek a nagyon is tudatos szervezők. Tehették, mert a sport természeténél fogva fölhasználható propaganda­célokra, még mesterséges eufóriakeltésre, népbutításra, a na­cionalista érzelmek fölkorbácsolására is. A tömegek szemé­ben oly népszerű sportsikereknek azonnali, közvetlen vissza­hatása van, ezt minden társadalom saját normái szerint igyekszik kihasználni... Ma már ezek a szavak: sportpolitika, sportdiplomácia, senki számára nem hangzanak idegenül. Nyilvánvaló lett: a sport a nemzetközi kapcsolatok alakításának egyik hatékony eszköze. A sport révén a nemzetközi versenyeken számos olyan ország került sportdiplomáciai kapcsolatba, amelyek korábban egyáltalán nem tartottak fönn hivatalos viszonyt. A versenyeken nem egyének vagy csaj átok, hanem egy­re inkább nemzetek vetélkedésének lehetünk tanúi, s ennek a békés vetélkedésnek a propagandahatása nem lebecsülen­dő. Gazdaságilag elmaradott, kis országok is fontos szerepet szánnak diplomáciai fegyvertárukban a sportnak, olykor erői­ken felül fejlesztik élsportjuk színvonalát. Mert nemcsak a győztes, hanem az ország neve is bejárja a világsajtót, egy- egy siker révén az érdeklődés homlokterébe kerül. Nem vé­letlen, hogy a kétszeres olimpiai bajnok maratonifutó Abebe Bikilát, vagy a müncheni bajnok Akii Buát valóságos nem­NÖGRÁD — 1977. április 10., vasárnap zeti hősként fogadták Etiópiában, győzelmük nagyobb és egyértelműbb reklámot jelentett az országnak, mint a politi­kai és gazdasági eredmények Sora... De másfajta bizonyító ereje is van a sportgyőzelmeknek. Amikor a Szovjetunió 1952-ben először vonultatta fel Hel­sinkiben sportolóit, versenyzőinek eredményessége előtt még a hidegháború légkörében is kénytelen volt fejet hajtani a nyugati világ... Még látványosabb sikert jelentett az NDK számára az a nyilvánvaló fölény, amellyel megelőzte á sport­pályákon az NSZK-t. Hasonlóképpen növeli nemzetközi presztízsét sportteredményei révén Kuba: nem múlik el nap, hogy ne találkoznánk Stevenson vagy Juantorena nevével. Nem lenne azonban teljes a kép, ha a sport és politika összefüggését kizárólag az élsportolók nemzetközi vetélkedő­in vennénk észre. Az élsport ugyanis legszűkebb rétege egy- egy ország sportkultúrájának, ez a réteg hivatott arra, hogy a sport „külpolitikáját” bonyolítsa. Egészen más természetű kérdésekkel foglalkozik a sport „belpolitikája”. A legfőbb cél mindenekelőtt egy egészséges egyensúly fenntartása, lé­vén, hogy a négyévenként megrendezett olimpiai játékokon elért jó eredmények nem oldhatják meg egy civilizált or­szág sportéletének gondjait. A sikeres olimpiai szereplés csak egy a sok feladat közül, s ha sportéletünk belső erőit kizárólag az élsportyfejíesztésére fordítjuk, félő, hogy a sport derékhada felbomlik, egyéb területei elsorvadnak. Ha sport­kultúráról beszélünk, elsősorban ezek fejlettségét kell mér­ni. Fontossági sorrendben az első helyen természetesen az iskolai testnevelés és sport áll; minősége alapvetően megha­tározza az ország sportkultúrájának áilapotát. Az ifjúsági és tömegsport jelentőségét felismerve keres­ni kell a továbblépés útját: ez mindenképpen kiemelt fon­tosságú kultúrpolitikai feladat. Erre utal, hogy a kormány tavaly elfogadta az OTSH elnökének és az oktatási minisz­ternek javaslatát az ifjúság nevelésének és tömegsportjának fejlesztésével kapcsolatos állami feladatokról és úgy határo­zott, hogy a testnevelést és a sportot továbbra is társadalmi ügyként kell kezelni. A KISZ XI. kongresszusának határo­zatai is ebben a szellemben foglaltak állást. G. A. Odaítélték a Kiváló szakosztály címeket Az MTSH mellett működő agitációs és ' propagandabi­zottság értékelte a szakosz­tályok munkáját. Tavaly a Kiváló szakosztály címért 68 szakosztály versengett — küldte be nevezését. A bizott­ság a módszertani csoport és a szakszövetségek véleményét is meghallgatva, 32 szakosz­tályt minősített, illetve java­solt Kiváló címre és külön­böző plakettekre. Kiváló szakosztály címet és aranyplakettet kapott a Mátranováki SE labdarúgó- és teke-, a Pásztói SE birkózó-, a Tereskei Tsz SE kézilabda- és az SKSE természetjáró­szakosztálya. Ezüstplakettet kapott a Kisterenyei SE röp­labda-, az SKSE vívó-, a Szé- csényi SE súlyemelő-, a Szé- csényi Vörös Meteor SE ter­mészetjáró-. az Érsekvadkerti MEDOSZ kézilabda-, az SBTC természetjáró-, a. Ságújfalui •községi SE labdarúgó-, a Nóg- rádszakali községi SE labda­rúgó-, az Egyházasgergei köz­ségi SE labdarúgó-szakoszta- lya. Bronzplakettet kapott a Romhányi Kerámia SE röp­labda-, a Nagybátonyi Bányász kézilabda-, az Ecsegi Tsz SÉ női kézilabda-, a Balassagyar­mati SE kézilabda-, a Nagy­idéi községi SE sakk-, a Ba­lassagyarmati SE atlétikai, a Nagybátonyi Bányász tájéko­zódási futó-, az SBTC kézilab­da-, a Palotási Tsz SE, a Szé- csényi SE, a Bgy. SE, a Tari Tsz SE, a Keszegi Tsz SE, a Kisecseti Tsz SE, a Karancs- sági községi SE, a Nógrádsi- peki községi SE, a Szalmater- csi községi SE és az Ecsegi Tsz SE labdarúgó-szakosztá­lya. A plaketteket ünnépélyes keretek között Salgótarjánban adták át. Botos Tibor a válogatott keretben Szolnokon az országos if­júsági ökölvívó-bajnokságon résztvevő SB'TC-versenyzők és -vezetők hazaérkeztek. Mint ismeretes, Botos Tibor orszá­gos bajnokságot nyert, Oláh Ernő pedig 3. lett súlycsoport­jában. Szabó Bélától, a. tar­jáni szakosztály vezetőjétől kértünk nyilatkozatot. — Botos Tibi nagy fölény­nyel nyerte a bajnokságot. Négy mérkőzést vívott. Két találkozón egyhangú ponto­zással, kettőt pedig döntő fö­lénnyel nyert. Elismerően nyilatkozott teljesítményéről Papp László, aki végignézte a küzdelmeket, de ugyanígy Vona József, az ifjúsági válo­gatott vezető edzője. Botos tagja a magyar ifjúsági váleL gatottnak, amely az NSZK el­len készül. A meghívót az ed­zőtáborozásra, amely Buda­pesten a Szabadság-hegyen lesz, már megkapta szakosz­tályunk. Hajszál választotta el Oláh Ernőt is, hogy a dön­tőbe kerüljön. Két mérkőzést nagy fölénnyel nyert meg, de aztán ideges lett, úgyis mondhatnám, megijedt a le­hetőségtől, attól, hogy esé­lyesként emlegették. ö is tagja a válogatott keretnek — itthon készül. Szakosztályunk a 22 egyesület versenyében a 4. helyen végzett Szolnokon — mondta Szabó Béla, az SBTC öklözőinek szakosztály» vezetője. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom