Nógrád. 1977. április (33. évfolyam. 77-100. szám)

1977-04-24 / 95. szám

Miért gyűjtjük a néptáncot ? A néptánckuialás egy évtizedéről A CHILEI STADION» Tamás István. Vidor Jarra verstár etíeke ötezren vagyunk itt e csöppnyi városrészben, ötezren vagyunk, vajon hányán vagyunk a városokban és országszerte? Csupán itt tízezer kéz, mely szántott és gyárakban termelt,­Vajon hány embert gyötör éhség és hideg — félelem es fájdalom, lelki nyomás, megtorlás és őrjöngés? Hatan közülünk, eltűntek a zűrzavar forgatagában, egy meghalt, egy férfit agyonvertek, sosem hittem volna, hogy egy embert így agyon lehet ütni. A többi négy el akart menekülni az ájult félelem elől, egyikük az irdatlan mélybe dobta meggyötört testét, mindegyik szemében a halálfélelem merevedett fagyossá. Mily borzalmas torzzá varázsolja arcunkat a fasizmus! Terveiket percnyi pontossággal időzítik, mi sem zavarja őket. Gyilkosság szab itt házirendet. Ez volna hát az isten képmására teremtett világ? Istenem, ez a te hét világteremtő napod gyümölcse? A négy fal közt nincs is ember, csak számok vannak, s a számoknak minden oly mindegy, a számok oly nágyon áhítják a mindent megváltó halált. De hirtelen feleszmél öntudatom. Remegés nélkül figyelem a jelet mi páncélosok robajával, katonák üvöltésével kel versenyre... fis Mexikó? És Kuba? És hol a világ mely felsajdul e szégyen láttán? Itt tízezer kéz szorul görcsbe, mert nem termel soha többé. Vajon hányán lehetünk szerte hazámban? Elnökünk vérének lüktető dobaja túlharsogja a bombák robbanását, gépfegyverek ropogását, s így görcsbe szorult öklünk visszavág. Mily nyomasztóan fojtogat e vers, mialatt a megtorlást éneklem versfüzérben, meg kell halni a gyötrő félelemtől, oly sok millió pillanatig vergődik a végszóig. \ i bent feszít a némaság, kint felharsan a kiáltás. Amit itt lótok, oly rémkép az, amit elképzelni sem mertem, s amit érzek, amit érzek, meggyilkolja merev tekintetembe íródott gondolataim.... Bede Béla fordítása • A hírhedt saniiagói stadionban született e* a megrárő hangú verstöredék• eev fiatal költs. Victor Jarra utoIsS üzenete — a nőkéiből. A költát merayi-koltak. Versét egv fiatalember juttatta V a stadionból, majd Párizsba került, ahol a közel­múltban Jelent meg. Réti Zoltán: Piacon (Hétköznapok sorozatból) Kavicstól , csobban tölcsért alakítva s vet fodrot a víz Harmat száll szoknyák pirosló berakott aljára Szóvá tenni szélfújt száraz harasztok zörgését elfeledett kendők takaros csücskeiben feddőn összebújnak súgnak a régi asszonyok Kövezni ülnek kört kacagó lányok Lefelé fordított tenyerük tetején tarkán törik meg a fényt s koccannak karátos kacsakö ékszereik Csordul a jókedv ásobban víg nevetés S karmolva kóstol húsba a torkos idő S elvész a kéken ködlő messziségben patak folyó s a tó gyűrűző arany bodraival A Népművelési Intézetben az ötvenes évek óta folyó nép­tánckutatást — Kodály Zol­tán és Ortutay Gyula közben­járására, a Művelődési Mi­nisztérium és az MTA támo­gatásával — 1965-ben helyez­ték át az MTA népzenekutató csoportjához. 1965-től néhány évig még csak a korábbi, szűk keretek között folytató­dott a munka, majd 1972-ben munkacsoport alakult, mely 1974 óta az MTA Zenetudo­mányi Intézete néptáincosz- tályaként működik. K octalv köz rem üködévé vei A magyar néptánckutatás legjelentősebb eredménye a világviszonylatban is kiemel­kedő nemzeti táncgyűjtemény létrehozása. Az elmúlt évti­zed legfőbb eredményének is e nagyarányú — az egész ma­gyar népterületre kiterjedő — gyűjtés folytatását tartjuk. A korszerű néptánckutatás már régen időszerű igényét, a szikron hangosfilmek készíté­sét még Kodály Zoltán sze­mélyes erőfeszítésének ered­ményeként sikerült megvaló­sítani. 1937 óta tervszerűen igyekeztünk elvégezni, vagy részben megismételni jellem­ző táncfajtainkat és táncdia­lektusainkat reprezentáló tánc­változatok hangosfilmes rög­zítését. Az 1985. és 1975. kö­zött készült ' filmjeink több mint egvhaimada már han­gos, vagy hangosítható felvé­tel 120 település táncairól. Jelentős eredmény az is, hogy a Magyar Televízió, a Művelődési Minisztérium és a Népművelési Intézet felké­résére és támogatásával 1974- ben elkészítette a „Magyar- országi Néptáncok” című. 16 részes, összesen 180 perc idő­tartamú reprezentatív színes­hangos' filmsorozatot. Ez több mint 400 paraszttáncos rész­vételével a korábbi évek nép­táncfelvételeinek 1 hivatásos technikái szinten való megis­métlését és kiegészítését je­lentette s összesen 35 telepü­lés táncait gyűjtötte össze. 160 községben A néptáncgyűjtés 1965. és 1975. között hazánk terüle­tén 160 községet érintett. Sza­bolcs-Szatmár megye 27, Bacs-KLskun 19, Tolna 14, Borsod-Abaúj-Zemplén 13, Fejér 12. Békés és Győr-Sop- ron 11, Hajdú-Bihar 9, Bara­nya és Pest 7, Heves 6, So­mogy, Caongrád és Vas 5, Nógrád 4, Veszprém 3, Szol­nok 1 községgel szerepel a filmes néptáncgyűjtések tér­képén Komárom és Zala megyékben ez idő alatt nem folyt ilven jellegű munka. Megélénkült nemzetiségeink tánckincsének gyűjtése is. összesen 60 (14 német, 7 dél­szláv, 6 román, 5 szlovák, 1 görög és 26 cigány) települé­sen történt táncgyűjtés. A határon túli magyarság népi tánckultúrájának megis­merésében is ez az évtized hozta a legjelentősebb ered­ményeket: a szomszédos or­szágok 120 magyarlakta köz­ségében végeztek ilyen gyűj­tőmunkát. A szomszédos népek tánc­kultúrájára vonatkozó isme­reteink is jelentősen bővültek azáltal, hogy az eddiginél hi­telesebb (román, szlovák, mor­va, gorál, jugoszláv és bolgár) anyag gyűjtésére kerülhetett sor az elmúlt 10 esztendő so­láncok — filmszalagon Az elmúlt évtized néptánc- gyűjtő munkájának számszerű eredményei a következők: Filmgyűjteményünk összesen 61 500 méter 16 mm-es moz­gófilmmel gyarapodott, ebből 23 000 méter már hangosfilm. Ezáltal filmarchívumunk 10 év alatt több mint kétszere­sére nőtt, vagyis a filmek mennyisége meghaladja a negyvenes évek elejétől 1965- ig forgatott néptánc filmekét. (A teljes állomány ma 115 000 méter filmen 9 500 táncválto­zat 800 községből). Ez a gya­rapodás 15 országból, 400 helységből, újabb 5000 tánc- váitozat rögzítését jelenti a kapcsolódó tánczenei anyag­gal együtt. Zene és tánc — együtt A magyar néptánckutatás az elmúlt negyedszázad során a legsürgősebb feladatra, a gyűjtésié összpontosította ere­jét. Ennek eredménye, az a je­lentős táncgyűjtemény, amely a 20. századi magyar népi tánckultura jellemző műfaja­iról, típusairól és táji tagoló­dásáról már csaknem teljes keresztmetszetet nyújt. A tudományos feldolgozó munka olyan módszertani, ti­pológiai, történeti és összeha­sonlító tanulmányok, monog­ráfiák és összefoglalások so­rát eredményezte, amely át­fogó szintézis előkészítését szolgálta ugyan, de nem tud­ta megvalósítani az ehhez megfelelő alapot biztosító, rendszeres anyagközlő forrás- kiadást A publikációk csak kiragadott táncrészletek vagy szűk válogatások közreadá­sára szorítkozhattak, s így a gyűjtött néptáncok alig 3 szá­zaléka jelenhetett csak meg többnyire Igénytelen és szűk körű formában, kevés pél­dányszámban A néptánc esetében a gyűj­tött anyag feldolgozatlansága súlyosabb következményekkel jár, mint a népzene vagy nép- költészet területén. A tánc gépi rögzítésének módszere a későbbi kutatás számára ugyanis nem biztosítja oly mértékben a hiteles lejegyez- hetőséget, mint a zene vagy a szöveg esetében. A néma filmre felvett improvizatív néptáncok ritmikai és szer­kezeti értelmezését, s a zené­vel szinkron írásbeli rögzíté­sét nem lehet azok nélkül hi­telesen elvégezni, akik a tánc és _zene komplex jelenségét a gyűjtések során még a hely­színen is tanulmányozhatták. E tapasztalat megszerzésére pedig ma már éppoly kevés a lehetőség, mint a gyűjtések nagyobb részének hangosfil­mes megismétlésére. A tánc- lejegyzés hosszadalmas mun­kájának gyorsítását is csak a -forráskiadás célkitűzése és mielőbbi megindítása segít­heti elő. Ennek halogatása, vagy elmulasztása esetén nép­táncgyűjteményünk értékeseb­bik része (85 százaléka) a ké­sőbbi kutatások számára csök­kent értékűvé — a tánc és zene összefüggése tekinteté­ben megfejthetetlenné — vá­lik. Ezért rendkívül fontos a magyar tánctípusok forráski­adásának és a magyar tánc- dialektusokat bemutató né­hány regionális monográfia megvalósítása, valamint né­pi tánckultúránk egészet jel­lemző, tudományos szintézis elkészítése. Martin György az MTA Zenetudományi Intézet néptáncosztályának vezetője ********* *«* *♦* *i* *z* *i* *z* *i* *i* *i* *i* *i* *z* *> *:* *z* *i* *** *z* ♦:* *»* *** *i* *»* %♦ *i* *i* *i* *•* *** *♦* *i* *** *i* *i* ♦:* *♦ „Oj nép, másfajta raj. Másként ejtjük a szót, fejünkön másként tapad a haj.” (József Attila: A város pere­mén) Még ma is él talán itt-ott egyfajta előítélet a szakmun­kásképző intézetek iránt. So­kak úgy vélik, hogy itt az élet nem lehet olyan szép, oly­annyira fényes, mint más kö­zépfokú intézetekben. Szülők mondták, gyerekek követték, na nem vették fel őket más középiskolába; inkább otthon maradtak, főként a lányok és várták a jó szerencsét. Tévúton járnak. Mert szak- murkásképző intézeteink sem­miben sem maradnak el a többi iskola mögött. Sőt, nem egy szempontból előnyösebb helyzetben vannak. Nemcsak a szakmára, a mindennapi al­kotó, teremtő munkára ne­velik a gyerekeket, hanem mind eredményesebben a mű­velődésre, a művészetek szép­ségeire, a sport, az egészséges életmód szeretetérc is. ŰJ SZELLEMBEN A szakmunkásképző intéze­tek nem is olyan régen váló­ban még csak a szakmárá ta­nították meg diákjaikat. Ma ennél sokkal többet tesznek. Szélesre nyitják a kaput előt­tük az élet egésze felé. Erről beszélt Hantos Sán­dor, a nagybátonyi Zsinkó Vil' mos Szakmunkásképző Intézet igazgatója. — Hét-nyolc éve kezdődött az új irányzat. Tudjuk, hogy többet kell adnunk diákja­inknak, folyamatos, rendsze­res művelődési alkalmakkal kell segítenünk a sokoldalú­an képzett, szocialista ember­ré válást Időközben átszer- Y Művelődésről a nagybátonyi szakmunkásképzőben vezések, nevelői cserék vol­tak, de úgy érzem, hogy nem ártott az ügynek, az újak is megértették, mi a jelenkorban a feladatunk. Az intézet vezetésének ket­tős a törekvése: egyfelől ma­ximálisan kihasználni a tan­órák keretei között adódó köz­művelődési lehetőségeket, másfelől mind szélesedő kör­ben hatékonyan alkalmazni a tanórákon kívüli művelődési alkalmat. Az utóbbi időkben a szakköröket e felfogás je­gyében szervezték. A szak­mai ismereteket gyarapító szakkörök mellett az általá­nos műveltséget fejlesztő, a művészeti hajlamokat. csiszoló közösségeket indítottak útnak. Körülbelül hét évvel ezelőtt alakult meg az énekkar, majd a képzőművészeti szakkör, a barkácskör, a honismereti, ta­valy a ruhatörténeti szakkör. SZERVEZETT MUNKA A kulturális tevékenység in­tézet adta lehetőségeinek fel­sorolását még korántsem me­rítettük ki a fent említett kö­rökkel. Ennél jóval nagyobbak a szakmunkásképző intézet le­hetőségei. Az ifjúsági klub például évről évre eredmé­nyesebben tevékenykedik, s egyre inkább betölti eredeti funkcióját: nemcsak a hely­belieknek nyújt szórakoztató, művelődési programot, hanem fokozatosan bekapcsolja a vi­déki, bejáró fiatalokat is. Az intézeti élet eg/.k leg­demokratikusabb, legérdeke­sebb fóruma a negyedévenként meg je enő lap. az immár ötö­dik évfolyamába léped Tű és Kalapács. A diákok nagyon kedvelik a lapot. Jobban mint az előző években. Ennek talán az is titka, hogy most egy-egy osztály csak meghatá­rozott példányszámot kap- S ez a gyakorlat érvényesül és szintén hasznosnak mutatko­zik a színházi bérietek eseté­ben. Nemrég még 150 színhá-. zi bérletet vásárolt az inté­zet Salgótarjánba, ma mar csak harmincat és helyben. Miért volt szükség erre a vál­toztatásra? Mert a tapaszfa­latok azt mutattak, .hogy a di­ákok korábban elkérték ugyan a jegyet, de nem mentek el vele az előadásra. Inkább Salgótarján utcáin csellengtek. Most viszont szinte egymás kezéből kapkodják a jegyeket, hogy részesei lehessenek egy- egy előadásnak. A Bányász Művelődési Ház­zal kötött szerződés tovább lendítette a kulturális mun­kát. Megindult a könyvtár szakszerű rendezése, a külön­böző művelődési programok tervszerű látogatása, egyszó­val a kölcsönös érdeket fi­gyelembe vevő maximális se­gítségadás. A nagybátonyi szakmunkás- képző intézetben pezsgő, ele­ven közművelődési tevékeny­ség folyik, a különböző bázis­üzemekkel és a művelődési intézménnyel való jó kapcso­lat. alapján. Ehhez azonban még egy dolog kívánkozik: a 30 év körüli nevelői gárda odaadó, lelkiismeretes mun­kája. A fiatal pedagógusok nem sajnálják idejüket, ener­giájukat, csupa szívvel vesz­nek részt a közművelődésben. BIZONYÍTANI AKARNAK — Szakköreink, az Alkotó ifjúság pályázat rengeteget segít nekünk — mondja Han­tos Sándor igazgató — terve­ink, elképzeléseink megvaló­sításában- Mégis, mint aho­gyan megfogalmaztuk közép­távú művelődési programunk­ban. jócskán akad meg ten­nivalónk. Egyik nagy gon­dunk, hogy a szakkörük mun­kájába miként vonjunk be még több gyereket. Mert ma bizony még; elég sok a pár­huzamosság, az átfedés, vagy­is, hogy egy-egy diák több körnek is tagja. A ' természetes gondok el­lenere óriási utat járt be az elmúlt évek alatt a nagybá­tonyi intézmény. Reálisan es heiyesen mérte fel Helyzetét, lehetőségeit. Vezetősége, tan­testülete és diáksága bizonyí­tani akarja — és tudja —, bogy a mai munkás más, mint évekkel ezelőtt volt es amelyik a köztudatban olykor még él. Nemcsak szakmáját értő és ismerő ember, hanem a művészetek, a közösség dol­gai iránt is érdeklődő. Sulyok László NÓGRÁD — .1977. április 24., vasárnap 5

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom