Nógrád. 1977. április (33. évfolyam. 77-100. szám)
1977-04-23 / 94. szám
Mérkőzés előtt „Vidék legjobb csapnia" lesz-e a Haladás VSE ? Szombathelyen nemcsak azért örültek a Zalaegerszeg ellen aratott győzelemnek, mert újabb két ponttal gyarapította pontjai számát a Vas megyei vasutascsapat, hanem azért is, mert a két szomszédvár labdarúgói érdekes, izgalmas mérkőzést játszottak, s néhány kiemelkedő teljesítmény is akadt a Haladás csapatában. Sajnos, az örömbe üröm is vegyült, hiszen Hal- mosi megsérült. Mivel hét közben jnég bizonytalan volt, hogy a kemény játékos tudja- e vállalni az SBTC elleni játékot, így nagy figyelem kísérte egész héten a sérüléséből felépült Horváth Árpád játékát (ő két hónapja sérült meg, s most épült fel.) Mindenesetre a 14-es keretbe bekerültSáros! László, a Haladás ve- zető edzője, a szombati szombathelyi vendégről, a várható esélyekről és saját csapata reményeiről a következetőket mondta: — Tisztában vagyunk azzal, hogy a salgótarjániak igen nehéz helyzetben vannak, s kézzel-lábbal védekeznek majd, hogy legalább egy pontot hazavigyenek. Eredményeik azt mutatják, hogy feljövőben van csapatuk, amely már nagy tettekre is képes... Gondolom, ha ősszel így játszottak volna, mo6t nem lennének gondjaik. A mi eredményeink, a mi szempontunkból nézve nem a legkedvezőbbek, akkor sem, ha hosszú évek statisztikáját nézzük. Az SBTC nem egyszer esélytelenül jött és ponttal vagy pontokkal távozott. Az igazság az, hogy a pontokra nekünk is nagy szükségünk van. Először is: szeretnénk ebben a bajnokságban a „Vidék legjobb csapata” címet elnyerni, s ezt, úgy gondolom, az SBTC elleni győzelem is elősegítheti. Másodszor: ha sikerülne, az 5. hely megszerzése, az esetleg azt jelentheti, hogy újra kiléphetünk a nemzetközi porondra- A Közép-európai Kupára gondolok. A Haladás VSE pillanatnyilag igen jó formában van. Szombathely sok ezer szurkolótábora biztos győzelmet vár csapatától. Az edző a következő összeállításban szeretné csapatát kiállítani az Stécé ellen: Szarka — Kovács, Király, Kereki, Kiss — Halmosi, Vörös, Kulcsár — Sebes tény, Farkas, Hauzer. Ha esetleg Halmosi nem játszhat, a hátsó alakzatok — Horváth Árpád beállításával — megváltoznak... A tartalékok: Békéi, Horváth Z., Tar (Sárvárról igazolták.) Szeretne pontot szerezni az SBTC Kellemes napsütés, enyhe szél fogadta szerdán az SKSE- stadionban az SBTC labdarúgóit. A tarjá'ni fiúk — az első és a második csapat tagjai — egymás ellen játszottak s a mérkőzésen, azokat a taktikai elemeket gyakorolták, amelyeket Szombathelyen, a 8 általánost végzett leányokat. fiúkat ipari tanulónak felveszünk SZÖVŐ-, fonószakmában. Vállalatunk korszerű gépi berendezésekkel rendelkezik. (SZTB Picanol, Sa- có-Loweli előfonó gép Sch weiter automata ke- resztorsózó gép.) Tanulmányi idő 2 év. Juttatások: — Tanulási idő alatt havonta — tanulmányi eredménytől függően — 350— 560 Ft ösztöndíjat. — Havonta 400 Ft- különélés! pótlékot fizetünk. — Ingyen reggeli, ebéd, vacsora. — Ingyenes elhelyezés leányotthonban, illetve kollégiumban. — Ingyen munkaruhát biztosítunk, — II. éveseknek tanulmányi eredménytől függően nyereségrészesedést fizetünk. — Fiútanulóinkat a szakmunkásvizsga után segédművezetői munkakörre képezzük ki. — Továbbtanulás! lehetőséget biztosítunk üzemi szakközépiskolánkban. — Kedvezményes vásárlási lehetőség van vállalatunk termékeiből. — Az elméleti tantárgyakhoz szükség esetén szakképzett pedagógusokkal segítséget nyújtunk. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti és oktatási osztályán. Címünk: Kőbányai Textilművek 1475 Budapest. X-, Gyömörői út 84—94. Haladás ellen alkalmaz majd a Stécé. Két nehéz nazai találkozó után most újra idegenben mérkőzik a tarjáni gárda, és nagyon hagy szüksége van legalább az egyik pontra, hogy állja a versenyt az „alsóház” többi csapatával. A két legutóbbi hazai találkozón megszerzett három ponttal az SBTC maga mögé utasította a Gaepelt, s hogy ne legyen csere, ehhez jó játékkal kell kirukkolni a vasi fővárosban. Köhnyedén, nagy kedvvel mozogtak a játékosok a szerdai edzőmérkőzésen, ahol több „új arcot” is felfedeztünk. Játszott Kmetty József, Répás Béla pedig Kegyével labdázgatott, miközben folyt a kétkapus mérkőzés. Gecse is ott volt az első csapat keretében. Nem láttuk a pályán Vargát, aki könnyebb sérülésre panaszkodott, és Szoót, aki belázasodott a héten é6 torok- gyulladás miatt nem lehet ott a kezdő csapatban Szombathelyen. Az SBTC klubháaa elé pénteken reggel pontosan nyolc órakor érkezett meg a tariá- niak autóbusza. Egymás után SZURKOLJON ÖN IS MOSZKVÁBAN A MAGYAR VÁLOGATOTTNAK! Az Express Nógrád megyei kirendeltsége társasutazást indít a vb-seJeitezőre. Kedvező áron, OTP- re is. Időpont: 1977. május 13— 21-ig. Utazás: vonattal. Irányár, teljes ellátással 2630,— Ft Jelentkezni lehet az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda Nógrád megyei kirendeltségén. Salgótarján, __ Bajcsy-Zs. út 11. telefon: 14-83. szálltak fel a játékosok. Dávid Róbert vezető edző közvetlenül az elutazás előtt mondta: — Csapatunk anlnyiban változik a Haladás ellen, hogy Gecse foglalja el a jobbhátvéd posztját, míg a középpályára a gyors Földi kerül. Elől még nem döntöttem, hogy Loch lesz-e a kez- d'őember, vagy pedig Mohácsi. Ha két ékkel játszunk, akkor lehet, hogy a fiatal Mohácsit küldöm pályáira. Öröm, hogy Kmetty Jóska meggyógyult, de úgy érzem, még pihentetni kell — a tartalékban játszik —, hiszen négy mérkőzést kihagyott Répás Béla is játszik a tartalékok csa- patábah. A Haladás jó csapat, mégis reménykedem, hogy egy pontot elhozunk tőlük, mert ez feltétlen kell a versenyben- maradáshoz, és hogy nyugodtan folytathassuk a hazai sorozatot a Dunaújváros ellen — nyilatkozta a tárj árúak vezető edzője. A Haladás ellen a következő SBTC 11 kezdi a játékot: Szűcs — Gecse, Kovács II., Varga, Tóth — Orosházi, Horváth, Földi, Básti — Kajdi, Loch (Mohácsi). sz. 1. A szécsényi Szolgáltató Ipari Szövetkezet 8 általános iskolát végzett fiúkat iskoláz be az 1977/78-as tanévre: — villanyszerelő, — asztalos, — ács-, állványozó, kőműves, — szobafestő és mázoló, — csőhálózat- és bérén dezés- szerelő, — szerkezetlakatos szakmákra. A szövetkezet az alap- és kiegészítő ösztöndíjon felül minden szakmunkástanuló részére havi 250— Ft. társadalmi ösztöndíjat biztosít. Az elméleti oktatás a balassagyarmati ' 217. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben történik. Cím: 2660. Balassagyarmat Bercsényi út 2. Héfvégi sportműsor SZOMBAT ATLÉTIKA Nógrád megye 1977. évi serdülő és ifjúsági bajnoksága. Salgótarján, SKSE-stadi- on, 14.30 óra. SÜLYEMELÉS Ifjúsági vidékbajnokság. Salgótarján, sportcsarnok, 13 óra. VASÄRNAP ATLÉTIKA Nógrád megye 1977. évi serdülő és ifjúsági bajnoksága. Salgótarján, SKSE-stadion, 14.30 óra. KÉZILABDA NB. II. Keleti csoport. Férfiak. St. Építők—Kazincbarcikai Vegyész. Salgótarján, Épí- tők-pálya, 10 óra, v.: Bakos, Csicsmányi. Középcsoport. Nők. SBTC—Szolnoki MTE, Salgótarján. Építők-pálya, 11 óra, v.: Balogh L., Deák. Megyei I. osztály. Nők. Ecsegi Tsz SK—SBTC II., Ecseg, sporttelep 10 óra, v.= Földi, St. Kötő Sp.—St ZIM Vasas, Salgótarján, Épitókpálya, 8.45 óra, v.: Bánáti. Férfiak. H. Vörös Cs. SE—Di- ósjenői Tsz SK, Rétság, 10 óra, v.: Juhász, Szilágyi, Szőnyi SE—Érsekvadkerti MEDOSZ, Jobbágyi, 10 óra, V.: Békési. Berze, Tereskei Tsz SK—Balassagyarmati SE, Tereske, iskolakert, 10 óra, v.: Perger, Simon, Szécsényi SE—Pásztói SE, Szécsény, Gimnázium 10 óra, v.: Patter- mann. Valyó. LABDARÚGÁS NB III. Északkeleti csoport: Balassagyarmati SE—Nagybá- tonyi Bányász, Balassagyarmat, 16 óra, v.: Geiger. SKSE —Leninvárosi MTK, Salgótarján, SKSE-stadion, 16 óra, v.: Füzessy. Megyei I. osztály: Bgv. Volán—Kazár, v.: Szabó M., Palotás—St. Bányagépgyár, v.i Baksa, St Volán—St. Öblös- üveggyár, v.: Fodor, St. ZIM —Pásztó, v.: Harth, Romhány —Karancslapűjtő, v.: Hoff-man, Bárna—Somoskőújfalu, V.: Mártinké, Mátranovák— Rétság, v.: Kakuk. Szőnyi SE —Kisterenye, v.i Molnár. Megyei II. osztály. Keleti csoport: Szirák—Egyházasger- ge. v.: Bures, Karancsberény —Ménkes, v.: Galamb, Ötvözet MTE—Etes, f/.: Gilyen, Ságújfalu—Nógrádmegyei Sp, v.: Séber, Karancsalja—Ecseg. v.: Baráth, Nógrádmegyeri Tsz—Nagylóc, v.: Sándor. Nyugati csoport: Nógrádsáp— BSE ifi. V.: Orem,! Nógrád— Dejtár, v.: Surárjyi. Rimóc— Herencsény, v.: Saár I., Ör- halom—Bánk, v.: Káposzta, Erdőkürt—Hont, v.: Saár II., Érsekvadkert—Legénd. v.j Bóta, Szendehely—Bércéi, v.3 Csesznák. Apróhirdetések ELŐNEVELT sárga csirke kapható. Ságűj- íalu. Kossuth út 12. Bocsó. BÉCSIKÉK süldőnyúl. törzskönyvezett szülőktől feladó. Nagylóc. Kossuth u. 15. KARANCSALJÄN 200 négyszögöl beépíthető telek eladó 15 MX), — Ft-ért. Érdeklődni Karancs- alján. Hunyadi út 1. SZÉCSÉNYBEN kétszobás. komfortos öröklakás olcsón eladó. Készpénz -f OTP-átvállalás. Érdeklődni . Kossuth út 13. Z-* rendszámú ISOOttas zffíd színű Zsigulit vennék. Ajánlatokat Pásztó, 26 telefonszámra kérek. KERTES családi ház. két csaüád részére is alkalmas, eladó, vagy kisebb családi házra, Salgótarján belterületén levőre elcserélhető. Salgó- tairj áru j ónás-telep, Nádasdi krt. 5. HÁROM darab másfél éves, jól fejlett, jó fajta üsző eladó. KArancsberény. Rákóczi út 131. ZG-s Skoda 100 X* eladó. Ludányhalészi, Rákóczi út 119. SALGÖTARJÄNI tanácsi. gázfűtéses, kétszobás belvárosi, első emeleti lakásomat elcserélném gyöngyösi hasonlóra, esetleg távfűtésesre. Másfél szobás is érdekel. Érdeklődni, Salgótarján, Üttörők úti a 29. 3. em. 3. sz. alatt. GARÁZSBAN tartott IP-s . Zsiguli eladó. Érdeklődni lehet a 3 3-80-as telefonszámon. MEN Y AS SZÓN YIruha-kölcsönző nyílt, Salgótarján. Pécskő út 3.. V. em. 43. Nyitva 16-17 óráigGARÁZS kiadó. Érdeklődni Salgótarján, Malinovszkij út 31. n. em. 9. HÁZHELY 500 négyszögöl eladó. zagyvapáltfalva. Lakatos Péter út 7. Érdeklődni: Kovács László, 2174 Versee. Dózsa György út 25. A cseh-lengyel Tátrába 3 napos kirándulást szervezünk m á j us 29—30—31- én. Irányár: 600. — Ft. jelentkezni lehet május 9-ig az idegenforgalmi hivatalban. BALASSAGYARMATON OTP-öröklakás, OTP-átvállalással, beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Gyimesi- né. Nógrádi lakótelep, xm-as épület n/3. ajtó — 18 óra után. BUDAPESTI kertes házban levő 2 szobás komfort nélküli lakásomat elcserélném salgótarjánira. ..Tavasz” jeligére a hirdetőbe. ELCSERÉLNÉM zagyvapálfalvai kétszobás lakásomat salgótarjáni hasonlóra. ..Megegyezéssel” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. ELCSERÉLNÉM garzoni akásom at kimondottan különálló kertes lakásra. ..Igényes idős asszony” jeligére a pavilonsor! hirdetőbe. A pásztói Béke Mg. Tsz a 21. sz. út mellett levő CSERHAT vendéglőjébe konyhalányt és takarítónőt keres sürgősen felvételre. jelentkezni és érdeklődni az üzletvezetőnél lehet. 60 éves, egyedül élő, szeretetre vágyó nő becsületes, józanéletű, szeretetre vágyó élettársat keres. ..Gyöngyvirág” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. Pavilonsor TELEK hétvégi házzal eladó. Érdeklődni: Somoskőújfalu. Szon- dy út ll. Lichner. WARTBURG 363-as, garázsban tartott, újszerű állapotban 41 ezer kilométerrel eladó. Bércéi. Tabán u. 2. sz. alatt. Halmai. NAGYON fiatalos, minden káros szenvedélytől mentes, önhibáján kívül elvált 42 éves, 176 Cm magas, (nem az én hibámból) gyermektelen, országjáró. jól kereső GKV férfi házasság céljából megismerkedne csinos, jó alakú, rendes hölggyel, 35 éves korig. Szeresse az otthonát, akváriumot, szobanövényeket, szeressen kirándulni, nyaralni. Legyen kedves és nem veszekedős, önkritikus, higiénikus, jól öltözött, beszédes, családnak élő, komoly gondolkodású. Egy gyermek nem akadály. Lakás szükséges. gyermeknek jó apja leszek. Fényképes levélre válaszolok. Kocsi van. ..Nógrád város” jeligére a hirdetőbe. Salgótarján. Pavilonsor. A Nógrád megyei Állami Épí- tóipari Vállalat LAKATOS. VÍZ- SZIGETELŐ és BÁDOGOS szakmunkásokat vesz fel azonnali belépésre. szabad szombatos munkarendben történő foglalkoztatás mellett. Jelentkezés a vállalat központjában: Salgótarján, Munkás u. 8. A Börzsöny Vidéki Egyesült ÁFÉSZ pályázatot hirdet a szentéi 151. sz. vegyesbolt-vezetői és -helyettesi munkakör betöltésére. Havi forgalom 140—170 m/Ft. Jelentkezés az ÁFÉSZ kereskedelmi főosztályán. Cím: 2651 Rétság, Kossuth út 4. Telefon: 36. 3 szobás összkomfortos, kertes családi ház mellékhelyiségekkel, 34o négyszögöl eladó. Pásztó, Nagymező u. 75. Érdeklődni: Galanits. Tanácsköztársaság tér 2. IKER, sport babakocsi, olasz gyártmányú, kéttűágyas kötőgép 7/100-as eladó. Ka- rancslapujtő, Táncsics út 18. Kovács. NÉGYÉVES Skoda S 100-as eladó. Szécsény, Rákóczi út 57. 3 db bor j as tehén eladó. Beszlrid Balázs, 3177 Rimóc, Nagykert U. 2Ö, MEGVÉTELRE felajánljuk, kazánházi rekonstrukció során feleslegessé vált. 5 db ..MARABU VIII” (19 m2 fűtőfelületű). 2 db iker és 1 db szóló elrendezésű kazán (GKVA. É/l.—I. típusú gázégővel, teljes automatika berendezéssel 8200 Kcol/o fűtőértékű földgázra dóként 140 000 Kcol/o/ds). 1 db SIGNALMIK — 4 gázveszélyt jelző berendezés négy mintavevőfejjel. GE—4270 típus. A Műszeripari Kutató Intézet gyártmánya. Érdeklődni lehet: MSZMP Heves megyei Bizottsága, Eger. Telekessy út 2. Csizmadia Sándor. műszaki előadó. Az aisótoldi ..CserhátvidÓk” Mg-f Ts« gyakorlattal rendelkező GÉP- ÉS GYORSÍRÓT keres azonnali belépésre. Érdeklődni lehet személyesen, vagy levélben a tsz elnökénél. FIGYELEM I Redőny 1 FábóL vagy több színű műanyagból elkészítem redőnyét, tok nélküli ablakra is. Gyurcsó József. 2141 Csömör. Nap u. 8. Telefon: 883-622. SKODA Octávia Super eladó. Érdeklődni 17 óra után, Hatvan, Mező Imre út i4. 11. 25. Telefon 32-91. UE írsz. 29 000 km-t futott Wartburg de Luxe személygépkocsi eladó. Érdeklődni lehet 17 órától Salgótarján, Pécskő u. 7. szám m. 1h. I. em. 3. ajtó. 30 éves, 163 magas, elvált, gyermektelen nő. józanéletű. pedáns, intelligens férfi Ismeretségét keresi. Választ: ..Gyermekmosoly” jeligére a salgótarjáni Hirdetőbe kérek. ELADÓ asztalosműhely-felszerelés: famegmunkáló gép, villanymeghajtással, hat lóerős benzinmotor, esztergapad. Nemti, Kossuth út 49. Kinszky Béláné. ELŐNEVELT fehér hús- és sár«a csirke eladó. Márton, Ságújfalu Dózsa u. 4-5. A VOLÁN 2. sz. Vállalat ipari csoportja ESZTERGÁLYOS szakmunkásokat, valamint TARGONCA- VEZETŐT keres felvételre, jelentkezni lehet a vállalat központjában, érdeklődni a 14-17-es telefonon lehet. A karancslapuj- tői „Karancs” Mg. Tsz. gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőt keres, tehergépkocsi és dömper vezetésére. Jelentkezni lehet személyesen a tsz személyzeti, vagv a műszaki íőágazat-vezetőnél. Három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány szükséges. ELVESZETT egy 9 hónapos szuka, zsemlye színű vizsla. a nyomravezetőt, megtalálót 500, — Ft jutalomban részesítem.' Értesítés: 27-25 telefonszámon, egész nap. BIKABORJÜ eladó.’ Karancskeszi, 59. Fő út HÁZI nyomdába férfiszedőt felveszünk. „Sürgős1 ” leligére a hirdetőbe. MOST vizsgázott IC forg. rendsz. 1300 Volkswagen megkímélt állapotban eladó. Érdeklődni 8—16 6rá- ... ig 13-50/222 melléken. 39 éves. háziaa,' egyedül élő, csinosnak mondott nő. keresi korban hozzáillő,' szeretetre vágyó, józan életű férfi ismeretségét. ,,Orgona” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe, pavilonsor. Egyetemen, illetve főiskolán, útszakon végzett, tervezési és beruházási munkában nagv gyakorlattal rendelkező MÉRNÖKÖT keresünk felvételre. osztályvezetői munkakörbe. A Jelentkezést „ÜJ UTAKON” Jeligére a Magyar Hirdető salgótarjáni kirendeltségére kérjük. IROMBA kendermagos (tarka .parlagihoz hasonló) előnevelt csirke április 28- tól kapható. Mihálv- gerge. Rákóczi u. 51. BALASSAGYARMATON, a jószív utca 35. alatt szoba-kony- hás ház, beköltözhetően eladó. BALASSAGYARMATON városközpontban, Szabó Lőrinc 22 szám alatti reprezentatív felépítésű családi ház azonnali beköltözéssel eladó. Három szoba, mandzart- szoba, fürdőszoba; konyha, előszoba, fedett kapualj garázsnak. Ugyanitt német juhász tenyészanvák eladók. Érdeklődni! Borbás, Kossuth 28.