Nógrád. 1977. április (33. évfolyam. 77-100. szám)
1977-04-21 / 92. szám
Of keresztes Hadjárat a trombózis ellen A koszorúér-trombózis, a szív koszorúereinek vérrög okozta elzáródása egyike a leggyakoribb halálokoknak napjainkban a fejlett ipari országokban és még nagyobb fenyegetés lesz a jövőben, ahogyan a fertőző betegségeket sikerül majd egyre jobban felszámolni. A londoni állatáért kutatóinak legújabb vizsgálatai szerint az ember fogékonysága az ütőerekben kialakult vérrög okozta betegségek iránt nagyrészt sajátos emberi fogyatékosság es legközelebbi rokonainknak nincs részük benne az állatvilágban. A kísérleti állatokról bebizonyosodott, hogy rendelkeznek a vérrögök eloszlatásának képességével — és remény van rá. hogy mesterséges beavatkozás révén az ember is szert tehet majd erre. Közben John Vane angol professzor és munkatársai korábban nem is gyanított ve- gyületre bukkantak az emberi szervezetben. Ezt a minden jel szerinti természetes vér- rögösödés . elleni anyagot PGX-nek. prosztaglandin X- nek nevezték el. A lo.ndoni állatkert összehasonlító orvostani intézetében különböző emlösfajokon, közöttük majmokon és tigriseken tanulmányozták a vér- rögösödés mechanizmusát Kezdetben arra gondoltak, hogy az embernek különösen hajlamosnak kell lennie a vérrögösödésre, ez magyarázhatja a vérrögök okozta betegségek nagy gyakoriságát. Dr. Christine Hawkey, az összehasonlító orvostani intézet kutatója viszont éppen azt mutatta ki, hogy a vérrö- gösödés folyamata sokkal kevésbé aktit’ az emberekben, mint az állatokban. A nagyobb veszélyt az okozza, hogy az emberi szervezet jóval lassabban oszlatja szét a kialakult vérrögöket, mint más élőlényeké. A behatóbb vizsgálatokból kiderült, hogy szervezetünk jóval lassabban szórja szét a vérrögképződés első szakaszában összegyűlt vérlemezkéket, de jóval lassabban oldja fel a vérrögöt összetartó fehérje- (fibrin)- szálakat is. mint más emlősök szervezete. E megállapítások alapján Dr. Hawkey arra a következtetésre jutott, hogy a vérrö- gösödés jelenlegi orvosi megközelítése (gyógyszerek bejuttatása a szervezetbe a vérrögképződés megelőzésére és a már kialakult vérrök feloldására) nem helyes. Ehelyett — szerinte — az emberi szervezetet az emlősök példájára meg kell tanítani, hogy sikeresebben szórja szét a vérrögöket. Dr. Hawkey szerint az emlősök jobb vérrögszétoszlató képessége annak tulajdonítható, hogy vérükben kétszer annyi vérrögoldó proenzim van, mint az emberében. Még most dolgoznak a proenzim szerkezetének pontos felderítésén, de már tudják, hogy ebből a vegyületből jönnek létre az oldó enzimek, amikor szükség van rájuk. Remélik egyébként, hogy sikerül majd megtalálni azt a biokémiai „automata kapcsolót” is. amely szükség szerint növelheti a proenzimnék a gyártását az emberi szervezetben. Lehetségesnek tartják, hogy ezt az ösztönző ingert tabletták formájában vigyék be az emberi 'szervezetbe. amikor nagyobb mennyiségű oldó enzimre lenne szükség. például a vérrögösödés által különösen veszélyeztetett emberek védelmére, egyebek között műtéteket követően. Ennek a beavatkozásnak nem lennének olyan ártalmas mellékhatásai, mint a manapság használt alvadásgátló vegyszereknek. Vane professzor és munkatársai nyomon követték e két prosztaglandin hatását. Felfedezték, hogy amikor a vér- lemezkék az érfalakba ütköznek. ez az érfalakat prosztag- landinok kibocsátására serkenti, méghozzá PG 2 és PH 2 prosztagiandinéra, amelyek azután egyetlen vegyíiletté alakulnak át, vagy nagyon közeli rokon vegyül etek csoportjává. Ez a PGX állítja meg ténylegesen a vérrögösö- dést. A PGX pontos szerkezetét még nem ismerik, így rögösö- désgátló szerként való esetleges felhasználása meg a távolabbi jövő „zenéje”. Ám a felfedezés így is óriási jelentőségű. Mert ha az érfalak PGX gyártásával akadályozzák meg fő eszközként a vér- lemezkék összetapadását, akkor ez lehet a fő eszköze az érfalak elfajulása. az érelmeszesedés megakadályozásának is. Talán a zsírlerakódások megakadályozzák a PGX kibocsátását és ezzel elősegítik az érelmeszesedés folyamatát. Az is lehetséges, hogy a PGX segíti a nem „tapadó” .vérlemezkék beszűrődését az érfalakba és ezzel segíti ki- javítódás.ukat. Bizonyos kutatási eredmények emellett szólnak.' És amellett, hogy a PGX-nek része van az érfalakban levő izmok összehúzódásában is és ezzel a szervezet változó igényeihez való alkalmazkodásban. Ezen a módon a PGX hiánya szív- és érrendszeri betegségekhez vezethet. Minden jel arra vall tehát, hogy a PGX-ről nagyon sokat hallunk még a következő években. Gyógynövénytár a Szovjetunióban Űjabb preparátummal egészült ki a Szovjetunió gyógynövénytára — megkezdték a köhögés ellen rendkívül hatékony glaucilin sorozatgyártását. Az új gyógyszer hatását tekintve jobb, erősebb, mint a kodein. A szovjet gyógyszerészek jelenleg 260 növényi eredetű gyógyszert ismernek. Ezeket különösen nagy sikerrel alkalmazzák a szívkoszorúér-megbetegedések, a vírusos betegségek, a gyomorbántalmak és egyéb betegségek ellenA gyógynövénytermesztők évente több ezer tonna zseny- seny- és valeriánagyökeret, valamint más növényi erdetű gyógyszer-nyersanyagot termesztenek. A szakosított gazdaságokban több mint hatvanféle gyógynövényt termesztenek. Nagyarányú kutatómunkát végeznek annak érdekében, hogy a vadon növő gyógynövényeket nemesítsék és új fajtákat tenyésszenek ki. Csak az elmúlt tíz évben körülbelül háromezer növényfajtát elemeztek vegyi és gyógyszertani szempontból. A tizedik ötéves tervidőszakban a gyógyszer-ipar jelentősen bővíti választékát. Ennek jelentős részét a növényi eredetű gyógyszerkészítmények képezik majd. Gondatlan bűnözők Hamis vádak Egy ember körül megfagyott a levegő. Semmit sem vesz észre. Legfeljebb furcsállja, hogy akikkel azelőtt sűrűbben összejárt, most kevesebbszer érnek rá. Belép valahová, kollégái közé, és ott nyomban nehézzé válik a csend. Idő múlik, mire rádöbben, benyálazta a pletyka- Sár fröcs- csent rá. Tisztára mossa ugyan magát, addigra azonban felbomlanak a régi barátságok, már kimaradt a jutalomból. Már régtől nem kívánatos személynek számit. Valaki valamit felelőtlenül mondott. Pletykált. És a következmény? Lavina indult, kellemetlenséget, keserűséget, fájdalmat okozva, annak, akit maga ala gyűrt a pletykagörgeteg. Ha hivatalos helyen állít valótlant valakiről valaki, annak már más a neve. Ha a hatóság előtt mocskol, már nem pletykál — az hamisan vádol. Ijesztőbb a szó. de minden tekintetben súlyosabbak a következmények is. A Salgótarjáni Járásbíróság elé a napokban egyszerre három ilyen ügy került. Afféle kis ügyek. És mégis elgondolkodtatóak- Sőt megdöbbentőek. Különösen így: csokorba. Egyetlen bíróság, egy tárgyalási napján — három. a nyomozás, lezárult a vlzs- Este hazatér, nézi a pénzt a gálát. Jön ugyanis az asszony konyhaszekrényben, az asztal és bejelenti: takarításkor a heverő mögött megtalálta a tárcát, a pénznek fillér híja sincs. Most már emlékszik is, amikor ledobta a táskát, észrevette, valami kirepült belőle a fekhely mögé. Ám ez alatt a néhány nap alatt a gyanúsított mit élt át? Hányán nézték.ferde szemmel, s hányán nem fogadták a köszönését. És most menjen el mindenkihez? Külön-külön mondja el, bebizonyosodott, hamisan vádoltak? Azt a szu- hai ásszonyt a bíróság háromhavi szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet végrehajtását azonban felfüggesztették. Hiszen csak gondatlan bűnöző.. • Pásztói férfi a vádló. másik hamis Szuliai vádlott. asszony az egyik Amikor hazatért, a táskáját csak ledobta a heveróre. Aztán intézte a dolgát, míg vendég nem érkezett. Beszélgetett vele vagy tíz percnyit. A látogató távozása után vásárolna. Keresi a pénztárcáját. Nincs a táskában. Rohant a rendőrségre. Feljelentést tesz ez és ez ellen: ellopta a tárcáját! Megindul az eljárás- Idézés, kihallgatják a gyanúsítottat. Még a munkahelyén is meg- érdeklödik: lopott már máskor is? Aztán hirtelen félbeszakadt Együtt mennek a dolgukra A 30 ezer forint készpénzét nem otthon, hanem munkahelyén, az öltözőszekrényben tartja. Szabadságra meey. Amikor visszatér, 1500' forint hiányzik a pénzből. Eszébe jut: az utolsó nap munkatársával éppen a szekrény előtt tárgyait. Csakis 9 lehetett a tettes. Rendőrség. Feljelentés- Nyomozás. Kihallgatások. Aztán a „meglopott” feleségének valami derengeni kezd: ez nem az az 1500 forint, amit" mondtam : hozz haza, mert... Ha- jaj, dehogy nem. Hát persze. Nyomás a rendőrségre: minden rendben! Minden rendben? De hiszen azt az ember; addigra mar meghurcolták! Hamis vádban bűnös mondta ki a bíróság ebben az esetben is- A büntetés — szintén felfüggesztett — négyhavi szabadságvesztés. Es a harmadik? Ez Sal go turjánban történt. És túltesz a másik kettőn A pénzét számolja, amikor kopog lakásajtajan egy ismerőse. A 27 ezer forintot a párna alá teszi. Jó szívvel és egy kis pálinkával fogadja látogatóját. Hörpintget maga is. fiókjában, még a kabátja zse bében, is- De hiába. Nincs pénz! Idejét nem tölti további keresgéléssel. Feljelentést tesz a rendőrségen: csakis 6 lehetett. Osztályvezető vagy mi, mégis, hát ki hitte volna? A rendőrség őrizetbe veszi a gyanúsítottat. A 27 ezer forint hiába, már nagy summa, annyi miatt már más is elveszítette az eszét. Persze, hogy őrizetbe veszik: ne bújjon el, ne dugja el a pénzt és ne is költse. Két nap után szabadlábra helyezik. A vizsgálat lezárult. „Persze, a párna alá, hát, hogyan is nem futott az eszembe. ..!” Aztán a tárgyaláson, amikor már ő a vádlott: „Kérem, nagyon-nagyon sajnálom- .A bíróság természetesen bűnösnek találta: öthavi — felfüggesztett — börtönbüntetéssel sújtotta. Hamis vád. rágalmazás, vagy csak egyszerűen: pletyka áldozata. .. Megfagy körülötte a levegő. Nem tudja mivel magyarázni, de mintha kerülnék a kollégái. Belép valahová és ott nyomban súlya támad a csendnek. összesúgnak mögötte, ferde szemmel néznek rá. Tolvaj? Becstelen? Ö, dehogy! Csak egy felelőtlen ember sárral befröcskölte. Hamisan vádolta! Szántó István A Déli-sark Brasilia felé csúfisik... Ha az ember mozdulatlanul megáll a Déli-sarkon, és egy esztendőn át kibírja az átlagos —77 C-fok hőmérsékletet, akkor nyolc méterrel közelebb kerül a híres brazíliai Capacabana strandhoz... Az amerikai és ausztrália geológusok és geofizikusok számításaiból ezt a következtetést lehet levonni. A kísérletek ezen a területen, már évek óta folynak. Bebizonyosodott, hogy’ a Déli-sark jégtakarója évi atlagban nyolcméteres „sebességgel” csúszik Brazília felé- Tíz évvel ezelőtt a sebesség jóval nagyobb volt — évi 48 méter. Ezeknek az adatoknak a hitelességét és a matematikai következtetések pontosságát nem csak földi műszerekkel, hanem a szputnyikokon elhelyezett mérőberendezésekkel is ellenőrizték. A szputnyikok a többi között megállapították, hogy az az oszlop, amelyet 18 évvel ezelőtt a Déli-sark meghatározott pontján levertek, a jéggel együtt több mint 150 méterrel közeledett Rio de Janeiróhoz. Most a Déli-sarkon több olyan műszert helyeznek el, amelyek milliméteres pontossággal mérik a jégtömeg mozgását. Az Express Nógrád megyei kirendeltsége társasutazást hirdet a Szovjetunió—Magyarország labdarúgó-mérkőzésre Moszkvába. Időpont: 21-ig. 1977. május 13— Utazás: vonattal. Irányár, teljes ellátással 2630,— Ft. Jelentkezni lehet az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda Nógrád megyei kirendeltségén. Salgótarján, Bajcsy-Zs. út 11. telefon: 14-83. — Tekintse meg a pásztói ÁFÉSZ autóápolási,-felszerelési és -alkatrészek NÖGRAD - 1977. április 21., csütörtök kiállítását Pasztán a vasbolt melletti fóliasátorban 1977. április 18-tól 29-ig. A kiállított áruk megvásárolhatók a járműalkatrész-boltunkban. A Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat értesíti Salgótarján lakosságát, hogy a regionális vízműnél április hó 21-én 6—18 óráig az ÉMÁSZ karbantartás miatt áramszünetet tart. Ezért április 21-én és 22-én a város magasabban fekvő részein nyomöscsökkenésael s uizhidnnyal kell számolni. A vállalat kéri a lakosságot, hogy a jobb vízellátás érdekében a fent jelzett időpontban az ivóvízzel fokozottan takarékoskodjék. A Magyar Autóklub salgótarjáni szervezetének és az Express Nógrád megyei kirendeltségének közös túraajánlatai: Belföld: Pécs—Harkány: július 8—10. Irányár teljes ellátással 250.— Ft- fő. Hajdúszoboszló—Debrecen: június 10—12. Irányár teljes ellátással: 348,— Fttffő. Hajdúszoboszló—Debrecen—Nyíregyháza: augusztus 19—21. Irányár: teljes ellátással 338,— Ft,fő. Külföld: Szlovák körutazás. Salgótarján—Losonc—Rimaszombat—Rozsnyó—Kassa— Poprád—Lőcse—Késmárk—Tatralomnic. I. turnus: VI. 4—7-ig szállodai elhelyezés. II. turnus: VIII. 6—9-ig campingelhelyezés. Irányár, teljes ellátással: I. turnus 890,— Fí'fő. II. turnus 540,— Ft, fő. Szlovák kistúra. Salgótarján—Rozsnyó l Krasznahorka)—Dobsina—Rimaszombat—Losonc—Salgótarján. I. turnus V. 6—8-ig szállodai elhelyezés. II. turnus VII. 1—3 campingelhelyezés. Jelentkezni lehet: Magyar Autóklub salgótarjáni szervezeténél, az Express megyei kirendeltségénél Salgótarján, BajcsyZs. út 11. telefon: 14-83. Apróhirdetések IX rendszámú 1200- as Zsiguli, kifogástalan állapotban eladó. Balassagyarmat, Munkás utca 20. A VOLAn 2. sz. Vállalat ipari csoportja észtéiig ALYOS szakmunkásokat, valamint TARGONCAVEZETŐT keres felvételre, jelentkezni lehet a vállalat központjában, érdeklődni a 14-17-es telefonon lehet. BALASSAGYARMATON, Jószív utca 35. alatt szoba-konyhás ház beköltözhetően eladó. SKODA Oktávia eladó. műszaki vizsgán van. Dóczi Zoltán, Mátramindszent. Béke út 76. A Nógrád me- sfvei Tanács Mad- zsai József Kórház- Rendelőintézet főigazgató főorvos (3109 Salgótarján. VöröF- hPds-e-re? út 64.) nályázatot hirdet a nyuadíiazá? folytán megüresedő BELSŐ ELLENŐRI állás betöltésére. "közgazdasági eevetemi vaav felsőfokú KArier.k'éoesítés szükséges. Egészségű ?vj •rvakorlattal rendelkezők elonvben részesülnek: B^re- •7és a 1RM971. Eii. számú e«vüttes utasítás alapján. alsót eldi ..Cserhátvidék” Mg-* Tsz gyakorlattal rendelkező GÉP- ÉS GYORSÍRÓT keres azonnali belépésre. Érdeklődni lehet személyesen, vagy levélben a tsz elnökénél. HAZHEL^ 5.1 négyszögöl eladó. zagyva páifalva Lakatos Péter ut 7. Érdeklődni Kovács László, 2174 Verseg, Dózsa György út 25. M EN Y ASSZON YIRUHA-kölcsönzés (300 —600 Ft-ig) Salgótarján Főté” IS. n. em. 3. özv. Vitális Jozseí- né (IBUS^' mellett). 3 db bori as tehén eladó. Eeszkid Balázs, 3177 Rimóc. Nagy kert A MÄTRA Mg. Tsz. szenikúti telepen ELŐNEVELT (sárga) CSIRKE kapha4 < 13'Ft. dfc egységáron. (Munkaszüneti' napokon is.) US írsz. Wartburg de Luxe igenyesnek etado. Érdeklődni 8- tói 16 óráig 10—29-eb telefonon. 17 órától 32-06-os telefonon Salgótarjánban. figyelem : Redőny i Fából, vagv több színű műanyagból egészítem redőnyét, tok nélküli ablakra is- Gyurcsó József. 2141 Csömör. Nap u- 6. Telefon: 833-622. _________ B ALASSAGYARMATON városközpontban, Szabó Lőrinc 22 szám alatti reprezentatív felépítésű családi ház azonnali beköltözéssel eladó. Károm szoba, mandzart- szoba, fürdőszoba konyha, előszoba, fedett kapualj garázsnak. Ugyanitt néniét juhász tény észanyák eladók. Érdeklődni: Borbás. Kossuth 28. WARTBURG 353 1979-ig vizsgázott ei- adó. Megtekinthető Salgótarján, Vöröshadsereg út 147. beltéielre keresünk bércéi: gyáregységünkbe férfi- és női munkaerő, betanítón forgácsolói . te- kercsberakót te- kercskészi-ői és öntői munkára 2, jlletve 3 műsÁkos munkarendben való foglalkoztatásra. Jelentkezéseket az Ipar] Műszergyár beree- H gváreevséee Bércéi címre kérjük küldeni.