Nógrád. 1977. április (33. évfolyam. 77-100. szám)
1977-04-21 / 92. szám
A JNDK pózt- és kormány- küldöttsége a fővárossal ismerkedett Megállapodásokat írtak alá A Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság párt- és kormányküldöttsége — élén Abdul Fattah Iszmáillal, a Nemzeti Front Egyesített Politikai Szervezet Központi Bizottságának főtitkárával — ; szerdán a fővárossal ismerkedett- Megtekintette a kelenföldi lakótelepet, a Gellérthegy és a Várhegy több nevezetességét. A vendégekkel együtt volt a városnézésen Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke. A Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság párt- és kormányküldöttsége magyarországi tárgyalásainak befejeztével szerdán egyezményeket írtak alá. A Magyar Szocialista Munkáspárt és a Jemeni Nemzeti Trónt Egyesített Politikai Szervezete együttműködési megállapodást kötött az 1977—78- as évekre. Az együttműködési megállapodást Gyen es András, a Központi Bizottság titkára és Anisz Hasszán Jahja, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára írta alá szerdán az MSZMP KB székházában. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Tájékoztatási Hivatala és a JNDK tájékoztatási minisztériuma között 1977—1979-re szóló tájékoztatási együttműködési megállapodást dr. Várkonyi Péter államtitkár, a Tájékoztatási Hivatal elnöke és Ali Abdul- razzak Badib, a JNDK Nemzeti Front Egyesített Politikai Szervezet Politikai Bizottságának tagja, kulturális és idegenforgalmi, valamint ügyvezető tájékoztatási miniszter; a Magyar Népköztársaság és a JNDK kormányai között 1977—1979-re szóló kulturális és tudományos együttműködési munkatervet Rónai Rudolf, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke és Mahmud Abdulla Oshaish; a KB tagja,a JNDK magyarországi nagykő- . vete írta alá. A Magyar Népköztársaság és a JNDK gazdasági együttműködésének fejlesztéséről szóló jegyzőkönyvet dr. Ganczer Sándor, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese és Haj- dar Abu-Bakr Attasz, a KB tagja, közlekedési miniszter; a Magyar Népköztársaság és a JNpK kormányai között a közegészségügy terén való együttműködésrő 1 szóló megállapodást dr. Medve László egészségügyi miniszterhelyettes, és Mahmud Abdulla Oshaish ; az 1977—78-ra szóló műszaki és tudományos együttműködési' munkaprogramot Székács Imre, a TESCO vezérigazgatója és Abdulgani Abdul-Kader, a KB tagja, tervezési miniszterhelyettes írta alá. (MTI) Corvalármak átadták a Lenin Békedíjat Luis Corvalánnak, a Chilei Kommunista Párt főtitkárának szerdán a moszkvai Kreml Szverdlov-termében ünnepélyes körülmények között átadták a Nemzetközi Lenin Békedíjat. Az oklevelet és az aranyérmet Blohin akadémikus. a Nemzetközi Lenin Békedíj Bizottság elnöke nyújtotta át a Chilei Kommunista Párt vezetőjének. Az ünnepélyes díjátadásnál jeien volt Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára és Mihail Georgadze, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének titkára. (MTI) Asszad vidéki körúton Hafez Asszad, a Szíriái Arab Újjászületés Szocialista Párt' jának főtitkára, a Szíriái Arab Köztársaság elnöke szerdán Moszkvából szovjetunióbeli körútra indult, amelynek so rán Kijevbe és Tbiliszibe látogat el. Hafez Asszadot és kíséretét a szíriai és szovjet állami zászlókkal fellobogózott Vnu- kovói repülőtéren Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, Nyikolaj Podgomij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, Andrej Gromiko, a Szovjet unió külügyminisztere és más szovjet vezetők búcsúztatták, (MTI) Ülést tartott a KISZ központi bizottsága ' Szerdán ülést tartott KISZ központi bizottsága. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Borbély Sándor, az MSZMP Központi Bizottsá' gának titkára. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ központi bizottságának első tátikára tájékoztatást adott a párt Központi Bizottságának április 13-i ülésérőL (MTI) Jurij Zsukov'. Van lehetőség a fegyverkorlálozásra A SALT-tárgyalások sérthetetlen elvei az egyenlőség és az egyenlő biztonság — állapítja meg a Pravda szerdai számában Jurij Zsukov, az ismert politikai hírmagyarázó a Vance amerikai külügyminiszter moszkvai látogatása óta eltelt időszak fejleményeit kommentálva. Zsukov idézi az utóbbi három hétben elhangzott amerikai nyilatkozatokat, köztük Carter elnöknek azt a kijelentését. hogy az Egyesült Államok isrhételten megvizsgálja Moszkvában előterjesztett javaslatait, tanulmányozza a szovjet érveket, s ha úgy találja, hogy saját indítványa „bármiféle igazságtalan elemet tartalmaz” kész megváltoztatni azt. Április I5-én, újságírókkal folytatott beszélgetésében az Egyesült Államok elnöke újból megerősítette: mindent kész megtenni annak érdekében, hogy megtalálja a közös alapot a megállapodáshoz. A Pravda hírmagyarázója szerint van ilyen közös alap, nevezetesen a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolatainak alapelveiről 1972 májusában aláírt okmány. Ez az egyenlőség alapján és az erőszak alkalmazásáról való lemondás alapján készült. A két ország békés kapcsolatainak feltétele a felek biztonsági érdekeinek kölcsönös elismerése. Jurij Zsukov kifejezi meggyőződését, hogy továbbra is van lehetőség a szovjet—amerikai hadászati fegyverzetkorlátozási megállapodás megkötésére. Ehhez csupán az szükséges, hogy re kelljen mindent elölről kezdeni, hanem az Egyesült Államok új kormányának el kell ismernie elődei kötelezettségvállalásait, s így Brezsnyev és Ford vla- gyívosztoki megállapodását. Végezetül Zsukov ismételten hangoztatja, hogy a SALT-megegyezésnek objektív lehetőségei vannak. „A Szovjetunió, a tárgyalásokon vállalja és végigjárja a maga útját. Van azonban az útnak másik része is, amelyet az Egyesült Államoknak kell megtennie. Ez elengedhetetlen a jelenkor legfontosabb problémájának konstruktív . megoldása felé való előrehaladáshoz”. (MTI) Elektronikus jelzőberendezések a frontvonalakon ' Heltai András, az MTI tudósítója jelenti: Az Egyesült Államok azt tervezi, hogy élektronikus jelzőberendezések egész hálózatát állítja fel Izrael és az arab országok között, ily módon teremtve meg Izrael „védhető határait”, amelyekről Carter elnök a közelmúltban beszélt — közölte kedd esti adásában az amerikai CBS tv- és rádióhálózat. ' A CBS kairói értesülése szerint ez a terv (amely egyébként „csak egy a többi között’) a szembenálló felek számára kölcsönösen elfogadható. Az amerikai jelzőrendszerekkel felszerelt övezetek (jelentenék Izrael Washington által is szorgalmazott „védhető határait”. A jogi határokat az 1967. előtti helyzetnek megfelelően állapítanák meg. Kétségtelen, hogy e terv 'legfőbb célja az Egyesült ÁB lamok helyzetének erősítése a (Közel-Keleten. Feltehető, hogy á Washingtonhoz egyre közeledő Szadat-kormány nem zárkózik el az ilyenfajta megoldások elől. I Egyébként csütörtökön (Washingtonba érkezik Khad- dam szíriai miniszterelnök- helyettes és külügyminiszteri (Feladata Carter amerikai és Asszad szíriai elnök május ®-i genfi találkozójának előkészítése. Soares New Yorkban Diplomáciai kapcsolat Kínával? Pokolgépetek összeesküvése (2.) Golyók az ügyésznek Vittorio Occorsio helyettes római főügyész már lakásához közel, a Giuba úton hajtott FIAT—125-ös kocsijával, amikor hirtelen fékezésre kényszerült, mert előtte autók fordultak keresztbe az úton. Ugyanez történt a kocsija mögött is: a helyettes főügyésznek látnia kellett, hogy kelepcébe esett. Amikor két géppisztolyos rohant feléje Occorsio megpróbált kiugrani az autóból. Eközben végzett ' vele a két géppisztolysorozat, amely keresztül- kasul átlyuggatta a kocsit. Amikor röviddel az 1976. július lü-i gyilkosság után a rendőrség nagy apparátussal megérkezett a színhelyre, Occorsio autóján kilenc röplapot találtak. Valamennyi azonos szövegű volt és közölte, hogy a főügyészhelyettest az „Üj Rend” nevű, törvényen kívül helyezett újfasiszta szervezet ölte meg, a tettesek „ítéletvégrehajtók” voltak. A hajthatatlan híró Occorsiót az újfasiszták azért tették el láb alól, mert a törvény szigorát próbálta alkalmazni a rohamosztago- &ok ellen. Szívós küzdelemmel 1973-ban elérte, hogy elmarasztaló ítéletet hirdessenek olyan újfasiszta vezetők ellen, akik az olasz alkot- mány és a törvények megszegésével, Mussolini fekete- inges mozgalmát akarták feltámasztani. Occorsio folytatta a szélsőjobboldali szervezetek elleni küzdelmet és 1975-ben az „Űj Rend’’ 114 vezetőjét és aktíváját állította bíróság elé. Kitűnt azonban, hogy a fellebbviteli bíróságoknál az újfasisztáknak támogatóik vannak: Occorsiót utasították, hogy függesz- sze fel a vád eljárását. A helyettes főügyész azonban hajthatatlan volt, s a legfelsőbb bíróságnál kivívta, hogy a fellebbviteli bíróságok döntését alkotmányellenesnek nyilvánítsák. Occorcio • így „zöld utat” kaphatott a 114 újfasiszta elleni bírósági tárgyaláshoz. De nem érte be ezzel! Bár számos fenyegető levelet, telefonüzenetet kapott, kiterjesztette a nyomozást és azokat a kapcsolatokat próbálta felgöngyölíteni, amelyek politikai és pénzügyi személyiségek és a terrorista csoportok között mind nyilvánvalóbbakká váltak. All. elmenekül... Annak ellenére, hogy az Occorsio elleni merényletnek szemtanúi is voltak, a nyomozás hónapokig csigalassúsággal haladt előre. 1976. októberében azonban a firenzei vizsgálóbíró, aki egy másik fasiszta terrőrista merénylet tettesei után kutatott, véletlenül helyes nyomra bukkant. Egy korzikai származású fasiszta letartóztatásakor a szálak Rómába vezettek. A firenzei vizsgálóbíró javasolta fővárosi kollégáinak, tartsák szemmel Giuseppe Pugliesét. A megfigyelést kiterjesztették Pugliese baráti körére, s így jutottak el Gianfranco Ferróhoz, aki olyan piros színű és márkájú motorkerékpárt adott el, amelyet a szemtanúk leírása szerint a helyettes főügyész gyilkosai használtak. A rendőrségi követésről mit sem sejtő Ferro nyomában jutottak el a X. Kelemen utcai házba, az újfasiszták tanyájára. A lakás bérlője Pier Luigi Concutelli ‘ volt, akit egy bankár elrablása- miatt már jó ideje köröztek. A rendőrség akkor csapott le a rejtekhelyre, amikor az újfasiszta osztag mind a tizenegy tagja ott tartózkodott. Pier Lugi Concutellinek azonban sikerült az utolsó pillanatban motorkerékpáron kereket oldania. Miután fényképét megmutatták a szemtanúknak, egyöntetűen és határozottan felismerték, hogy ő volt az egyik géppisztolyos gyilkos. Egy terrorista portréja A rendőri nyilvántartásban gazdag anyag gyűlt össze a szicíliai származású terroristáról. Első ízben 1969-ben egy csendőrőrjárat tartóztatta le, amely Belloampo környékén géppisztolyropogásra figyelt fel. Az újfasiszták titkos kiképzőtáborában ugyanis éppen lőgyakorlatot tartottak. Az ügyet a befolyásos támogatók eltussolták: Con- cutellit csak kétévi börtön- büntetésre ítélték, de ezt is. próbaidőre felfüggesztették. Később, 1971-től sokszor került rendőri őrizetbe és bíróságra, mert az újfasiszta roham oszt ogosokkal baloldaliak elleni „megtorló hadjáratokban” vett részt. Bár mindannyiszor gyilkossági kísérlet volt a vád ellene, „valakik” mindig közbeléptek és elérték felmentését. Sőt, megbízói annyira felbátorodtak, hogy az újfasiszta párt listáján indították az 1975. júniusi palermói községtanácsi választásokon. Akkor azonban csúfosan megbukott. Egy időre eltűnt a rendőrség szeme elől, s miután tavaly októberben majdnem elfogták, mint a főügyészhelyettes meggyilkolásának egyik gyanúsítottját, nyoma veszett. 4 fegyverraktár Concutelli az idén februárban újra Rómába tette át a székhelyét és kapcsolatba lépett az „Űj Rend” néhány olyan fővárosi aktívájával is. akit a rendőrség figyeltetett, így jutottak el a főváros centrumában fekvő Foraggi utcai házhoz, amely a szicíliai terrorista tanyája volt. A rendőri akciót február 13-ra virradó hajnali órákra készítették elő; ötven rendőr vettek örül a házat. Concutelli csak akkor adta meg magát, amikor egy rendőr géppisztolysorozatot lőtt a lakás bezárt ajtajába. A rejtekhelyen' nagy mennyiségű robbanóanyagot, lőszert és sok fegyvert találtak, köztük volt egy olyan géppisztoly is. amelyhez hasonlót a főügyészhelyettes elleni merényletnél használtak. Árkus István (Következik1 Bomba az expresszen.) A New York-i ENSZ-köz- pontban Mario Soares portugál kormányfő kedden este sajtóértekezletet tartott. Közölte, hogy a délelőtt folyamán Waldheim ENSZ-főtitkárral találkozott, s felkérte, hogy működjön közre Portugália és a Kínai Népköztársaság diplomáciai kapcsolatainak megteremtése érdekében. Bejelentette, hogy országa és Kína között „közvetett kapcsolatfelvétel” történt, de jelezte, hogy bizonyos problémák nehezítik a normális kapcsolatok megteremtését. Ugyanakkor meggyőződését hangoztatta, hogy a Kína területén levő portugál enklávé, Macao kérdése nem lehet akadálya a diplomáciai kapcsolatok megteremtésének. Arra a kérdésre válaszolva, milyen következményekkel járhat a NATO-ra a kommunisták esetleges bekerülése a francia, illetve az olasz kormányba, a portugál miniszter- elnök emlékeztetett arra, hogy az 1974-es portugaA két ország külkereskedelmi kormánydelegációi között lefolytatott tárgyalások eredményeként szerdán Budapesten aláírták az 1977. évre szóló magyar—kínai árucsere-forgalmi és fizetési egyezményt. Ennek értelmében a két ország közötti kereskedelmi forgalom az idén tovább fejlődik. Magyarország szerszámgépeket, tehergépkocsi alvázat, konfekcióipari gépeket, televíziókészülékeket, műszereket, orvosi berendezéseket és egyéb gépipari termékeket, továbbá acél-alumínium-ká- belt és különféle más acélliai fordulatot kővetően a kommunisták több alkalommal Is részt vettek az ideiglenes kormányok munkájában anélkül, hogy az ország NATO- tagsága kérdésessé vált volna. Egyesült államokbeli látogatásáról szólva közölte, hogy Portugália tárgyalásokat folytat egy másfél milliárd dolláros amerikai kölcsönről, amely az ország, fizetési mérleghiányának 'pótlását szolgálná. A portugál minszter- elnök szerdán Washingtonban találkozik Carter elnökkel és Vance külügyminiszterrel. Andrew Young, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete kedden este átnyújtotta Soa- resnek az Emberi Jogok Nemzetközi Ligájának kitüntetését, a portugáliai demokratikus átalakulás területén, kifejtett tevékenysége elismeréseképp. Az ünnepségen mondott rövid beszédében Young támogatásáról biztosította Portugáliának. az amerikai segély iránti kérelmét. (MTI) árukat szállít Kínának. Ugyanakkor Kínáiból vegyi cikkeket, gyógyszer-alap©nyagokat, színesfemeket, továbbá különféle mezőgazda- sági és élelmiszeripari termékeket, mint például rizst, ikonzerveket, gyümölcslét, teát. kakaót stb. hozunk be. Jelentősen hozzájárulnak a belkereskedelmi választék szélesítéséhez a Kínából importált különféle könnyűipari termékek, így a pamut kötöttáruk, a gyapjú-, pamut- és selyemszövetek, a konfekcióipari cikkek, a porcelánáruk stb. ' (MTI) 2 NÓGRAD - 1977. április 21., csütörtök Aláírták az idei magyar—kínai árucsere-forga mi és fizetési egyezményt