Nógrád. 1977. április (33. évfolyam. 77-100. szám)
1977-04-20 / 91. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRÁD AZ MSZMP nograd megyei bizottsága es a megyei TANÁCS LAPJA 1 XXXIII ÉVF.. 91. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1977 ÁPRILIS 20., SZERDA Aő/t a konkurrencia Újabb erőfeszítésekre ■an szükség a kohászoknál A Salgótarjáni Kohászati üzemek 1977-ben mennyiségben 6 százalékkal, értékben pedig 15 százalékkal több terméket kíván értékesíteni „ tőkésexportra, mint az elmúlt évben. A vállalat a megnöt ékedéit mennyiséget gyakorlatilag az új, exportárualapot bővítő beruházások révén kívánja biztosítani. Az egyéb hagyományos exporttermékekből a vállalati tervekben rögzített többlettermelést a belföldi jogos igények fokozottabb kielégítésére kívánják fordítani. Az exporthelyzetről Papanitz István kereskedelmi főosztályvezetőtől kértünk információt. A kohászati üzemek az 1977 első negyedéves exporttervek meghatározásánál már figyelembe vette az év elején rendszeresen visszatérő külkereskedelmi szerződéskötési nehézségeket. Ebből adódóan az első negyedévben az éves exporttervnek csak 20 százalékát irányozták elő tőkéspiacokra. Ez azonban megfelel — a hosszú évek gyakorlata alapján — az első negyedéves teljesítés nagyságrendjének. Noha a terv már számolt a várható nehézségekkel, a teljesítésben is lemaradás mutatkozik. A tőkésexportra az első negyedévben tervezett mennyiségnek csak 96 százalékát gyártotta le a vállalat, s csak alig 90 százalékát szállította el. Milyen okok miatt nem sikerült a feladatot teljesíteni? Horganyzott huzalból csökkentek — mennyiségben és árban —, s ugyanakkor növekedett a konkurrencia hatása. Csaknem ugyanez a helyzet áll fenn a fényes szöghuzalnál is- Éppen ezért e két hagyományos termék jobb eiben, hogy szalagacélokbói, szegből és csákánytermékekből — ha komoly erőfeszítésekkel is — teljesíthetőnek látszik a tervezett tőkésexport mennyisége. Lényegesen nehezebb — a piaci helyzet ismehelyezése érdekében fokozott rétében — a huzalféleségek terpiackutatást kell végezniök a METALLIMPEX-szel, hogy a tervezett mennyiséget exportálhassa a vállalat az idén. Két vonatkozásban kedvező volt az első negyedéves export alakulása. A vállalat szalagacélokból 109 százalékos gyártási teljesítést ért el. Azonban a szállítás ebben is csak 95 százalékos. Erre a nagyobb mennyiségű dollárelszámolású román exportszállítás elmaradása gyakorolt hatást — az ismeretes romániai földrengés miatt. Jelentős a szegexport alakulása. Kizárólag a közép és vastag méretű szegekből — amiből a belföld nem támasztott igénvt — a tervhez viszonyítva 160 százalékos gyártási és szállítási eredményt ért el a vállalat az első negyedévben. Csákánytermékekből a gyártás meghaladta a tervezett szintet, de az első és második hónapban jellemző akkreditív hiányok miatt a szállítás csupán 90 százalékos maradt. A vállalat jelenlegi ismerete; alapjain — a külkereskedelmi vállalatokkal folytatott rendszeres tárgyalások következtében — úgy ítélik meg a például a világpiaci igények helyzetet a kohászati üzemekvezett szintű értékesítése. Kétségtelen, hogy alapvetően befolyásolhatja a közelmúltban lezajlott iráni és algériai piackutatások eredménye. Optimális esetben a két piacról 3500 tonna szöghuzal és 2500 tonna horganyzotthuzal-ren- deléssel lehet számolni. Ugyanakkor ezt a várakozást módosíthatják a nagymértékű kon- kurrenciaajánlatok, s az ezekben az országokban változó pénzügyi lehetőségekA legnagyobb gondot a vállalat vezetésének a CO,-es hegesztői) uzal ok, s a különböző kovácsolt és sajtolt termékek tervezett mennyiségének tőkés elheljfezése okozza. Ez pedig a tervekbe foglalt tőkés árbevétel csökkenése mellett nemcsak kapacitáskihasználási problémákat okozhat, hanem hátrányosan érintheti a vállalatot anyagilag is, devizahitel-szerződésben foglalt visszafizetési kötelezettség elmaradásával. Ez a két terület, ahol a legnagyobb erőfeszítésre van szükség, mind a külkereskedelmi vállalat, mind a kohászati üzemek részéről, hogy a hátralevő — gyakorlatilag 8 hónap — időben megoldják az éves. feladatot. A vásárközpont kiállításán Százezer látogató Á budapesti nemzetközi vásárközpont négy kiállítása kedden fogadta a százezredik látogatót. A fővárosból és vidékről is sok szakember- csoportot küldtek el a bemutatókra az érdekelt vállalatok, mezőgazdasági A Mezőgéptröszt 15 vállalatának és mezőgépfejlesztő intézetének bemutatójáról és további terveiről kedden sajtótájékoztatón számolt be Csányi Sándor kereskedelmi igazgató. Elmondotta, hogy összesen 266 gépet, berendezést mutatnak be, s ebből az Agromasexpo díj arany fokozatával tüntettek ki 23, az ezüst fokozattal 39, és a bronz fokozattal 21 terméket. A műszaki színvonal fejlesztésében tett eddigi erőfeszítések tehát sikeresek voltak. A tröszt ugyanis 55 magas műszaki színvonalú külföldi gyártási licenc alapján bővítette gyártmányválasztékát. Jelentősen bővítette termelési együttműködését a szocialista országok mezőgazda- sági és élelmiszeripari gépgyártóival is. A szovjet partnerekkel folytatott ■megállapodások szerint eddig több mint ötven mezőgazdasági gép gyártására szakosodtak, s most újabb harminc termékre vonatkozó szakosítási egyezményt készítenek elő. • Az NDK-beli partnerekkel kialakított kapcsolatok . alapján korszerű betakarítógépeket kapunk, amelynek ellentételeként a tröszt vállalatai vágóadaptereket, részegységeket gyártanak, az együttműködés eredményeit mutatja többek között, hogy a Szovjetunióba szállított magyar baromfitele- . pék értéke már meghaladta az 51 millió rubelt. i A magyar mezőgazdasági gépgyártók termelési ' együttműködést folytatnak az NSZK-beli Claas céggel aratócséplő gépek, az egyesült államokbeli Hesston céggel pedig nagy teljesítményű silókomAutóker vezérigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a haszongépjárművek forgalmazásában elért eredményeket és terveket. Az áruszállítás fejlesztése érdekében az bajnok gyártásában. Dinami- előző tervidőszakban vásároltnagyüzemek. kusan bővítették szállításaikat a fejlődő országokba, amelyek elsősorban komplett állattenyésztő telepeket, feldolgozóüzemeket vásárolnak. Algériába a kukorica- és napraforgó-termelési rendszerekhez szükséges nagy teljesítményű gépeket, Nigériába pedig vágóhídi berendezéseket és hűtőházakat szállítanak. A kiállítás idején állapodtak meg iráni partnerekkel, hogy tízmillió dollár értékű állattenyésztő telepet és feldolgozó- üzemet szállítanak. Az Autóservice ’77 kiállításon Prezniczki Miklós, az nál 20 000-rel több, összesen 100 000 tehergépkocsit szereznek be az ötödik ötéves tervben. Fontos feladatuknak tekintik, hogy gyors segítséget nyújtsanak a fuvarozással nem hivatásszerűén foglalkozó vállalatok dolgozóinak személyszállításhoz. Széles körű felmérést végeztek, amely szerint ebben a tervidőszakban mintegy 9000 autóbusz beszerzéséről kell gondoskodni. A járművek túlnyomó részét az Ikarus-tól kapják, de szükség lesz arra is, hogy (Folytatás a 2. oldalon) Tizenkétezer pohár egy műszakban t- ennyi annak az olasz gyártmányú, Olivotto elnevezésű gépnek a teljesítménye, íimely a salgótarjáni öblösüveggyárban ontja magából az üvegféieségeket. Az automata berendezés a napokban került új helyére, hogy korszerűbb körülmények között termeljen. Az üvegkészítö automata munkáját Sztrehó László es Árvái Béla — képünkön — ellenőrzi. — kulcsár — Mai számunkban: Túl vannak a nehezén ' Rimóci látogatás Ki, hogyan dolgozik ? Jogi tanácsadó Mi újság az SB I C-Jiél ? r Építőipari ifjúsági konferencia Kedden a Technika Házában megkezdődött a III. építőipari ifjúsági konferencia az építőipari tudományos egyesület szervezésében. A kétnapos rendezvényt Sárosi János építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes nyitotta meg: bevezetőjében az ágazat V. ötéves tervfeladatairól beszélt. Mint rámutatott, az építőipar megnövekedett feladatait a hatékonyság fokozásával, az eszközök jobb kihasználásával, a korszerű építési módok széles körű alkalmazásával lehet csak megvalósítani. A következő években az építő tevékenységét nagyfokú 'terű-' leti koncentráció jellemzi majd, elsősorban Eszak-Ma- gyarországon. Pest megyében, a fővárosban és Észak-Dunán- túlon valósulnak meg új beruházások Észak-Dunántúlon a bicskei gyűjtőerőmű, a - dunaújvárosi acélmű, és a Paksi Atomerőmű, Budapesten pedig óriási szemétégető és sportcsarnok épül. Az iparágra háruló feladatok megoldásához a mintegy 200 ezer fiatal munkájára, aktivitására különösen nagy szükség van, — mondta befejezésül a miniszterhelyettes. A megnyitó után megkezdte munkáját a tanácskozás. Tucatnyi előadás hangzik el, s nagy részük a fiatal szakemberek munkahelyi beilleszkedésének kérdéseit taglalja. Az első lépések zökkenőmentes megtételéhez a tudományos egyesület is széles körű segítséget nyújt, a pályakezdő fiataloknak alka'mat teremt ugyanis a szakmai ismeretek bővítésére, s a közéletben bizonyos jártasság megszerzésére. A konferencia tapasztalatait ajánlások formájában összegzik majd, s továbbítják a tervidőszak szakmai ifjúságpolitikai tennivalóinak meghatározásához. Tejbisztró Salgótarjánban Korszerűbb, kényelmesebb vendéglátás IXógrádban „Forog” az idegen Nógrád megyében. Egyre nagyobb számban keresik fel a turisták, de nem egyszer más országok állampolgárai is' a történelmi emlékeiről híres, szép tájakban bővelkedő megyénket. Jó ellátásra számítunk mi, nógrádiak is. Nem mindegy tehát, hogy milyen a vendéglátás a megyeszékhelyen, Balassagyarmaton, avagy a községekben. Dombi Andrást, a Nógrád megyei Vendéglátó Vállalat áruforgalmi igazgatóhelyettesét kérdeztük meg, mennyivel lesz kulturáltabb a vendéglátás, milyen újdonságokra számíthatunk? Salgótarjánban a vásárcsarnok nyitásával egyidejűleg bisztró fogadja a vendégeket. Fölösleges említeni, milyen minőségi különbség jelentkezik a régi piaci büfé és e között ... A vállalat korszerű vendéglátást kíván megvalósítani.- Újdonság, hogy gyorsfagyasztott ételeket kínálnak a vendégnek. Így állandóan lész pirított sertésmáj, szalontüdő, bélszín roló és egyéb gyors- fagyasztott termék. Akik a hagyományos egytálételeket kedvelik, azok is válogathatnak az étlapról. A lángos- sütés viszont megszűnik, mert arra nincs lehetőség az új biszróban. Ami a bisztró „küllemét” il- leti, hasonlít az ÉVI üzletházban levő ételbárhoz. Állófogyasztás jellegű, mélyhűtő pultokkal látják el; de nem hiányoznak a grillsütők sem. Bő választékot nyújtanak üdítő italokból. Erre a célra automata gépeket vásárolt a vállalat. Az új bisztró harmadosztályú lesz. A korszerűbb vendéglátást szolgálja Salgótarjánban a Salgó étterem felújítása. Különválasztják az 'éttermet és presszót. Az étteremben több különtermet rendeznek be, közöttük egy magyarosat. Az étterem másodosztályú marad, színvonala az eddiginél magasabb, a' berendezése sokkal szebb lesz. Erre egymillió forintot költenek. Ami igazi újdonság, hogy tejbisztrót létesítenek a megyeszékhelyen. A régi Mackóhoz hasonlító, ám annál sokkal szebb és bővebb választékot nyújtó tejbár a jelenlegi Gyöngyvirág helyén nyílik május végén. A kereskedelmi igazgatóhelyettes fölhívta a figyelmet arra, hogy alkalmat adnak ezzel a hidegkonyha kedvelőinek, a tejesitalok és sütemények fogyasztóinak, hogy kényelmesen, szeszmentes helyen étkezzenek. Május végén Balassagyarmaton, a Lenin-lakótelepen megnyitják a Kedvenc eszpresszót. Nagyon várják már az itt lakók a nyolcvan vendéget befogadó másodosztályú egységet, ami hiányzott a lakótelepről. Távlati tervekben sem szűkölködnek a vendéglátósok, Eresztvényben a Napsugár étterem teraszát befedik, így ott is lehet étkezni, több vendéget tudnak fogadni. Balassagyarmaton nagy alapterületű önkiszolgáló étteremmé alakítják a Békét. Jelenleg a tervezés folyik. Még ebben az ötéves tervben várhatóan lehetőség nyílik az Ipoly Szálló rekonstrukciójára is, amely Palócország fővárosának régi gondja. A korszerűbb vendéglátásra, hűtőgépek vásárlására, az étel-, árukínálat javítására, a felújításra és fejlesztésre együttesen több mint tízmillió forintot költenek a megyében. Szavak és tettek Szerdán a adásokkal, folytatódik. konferencia elő- hozzászólásokkál „A beutazási vízum megtagadása a szbvjet tengerészek szakszervezeti küldöttségétől ismételten megmutatta, milyen nagy a távolság az amerikai hatóságok szavai és tettei között” — jelentette ki a TASZSZ tudósítójának Pjotr Pimenov, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának titkára. Mint ismeretes a szovjet küldöttséget a nyugati part kikötői munkásai hétfőn Seattleben megnyílt kongresszusára hívták meg.