Nógrád. 1977. április (33. évfolyam. 77-100. szám)

1977-04-02 / 78. szám

A telefongyárban az elmúlt évben kezdték meg, svéd licenc alapján, az NBK típusú au­tomatikus, felügyelet nélküli hírközlő és biztositó berendezések gyártását, amelyből az első negyedévben 90 darabot készítenek. Ezeket a készülékeket a földgáz-és olajvezetékek automatikus „felügyelőjeként” alkalmazzák. A berendezéseket négy. illetve nyolc kilomé­terenként helyezik el. Az automaták élettartama az előzetes kísérletek szerint, elérheti a 40—50 évet. Képünkön: szerelik az NBK-típ usú automatikus hírközlő-biztosító berende­zést, amelyeket a szovjet posta rendelt a telefongyártól flz ember nem pótolható A KOK TÖRVÉNYÉ EGYSZERŰ, tiszta, világos es egyértelmű: a fejlett szocialista tarsaaaiom építésével olyan korszakba érke­zeit világunk, amelyben objektív törvénysze­rűség, hogy egyre nagyobb az alkotó ember, a személyiség jelentősege. Egy cikkben majd­hogynem eleg is ennyit monaani, mert igaz- sógervénye, valóságtartalma vitathatatlan. A formális gyakorlat azonban nem egyszer emel .keresztsáncot a tiszta és világos tör­vény érvényesülésének*útjába. Szóljunk hát inkább köznapjainkat idezve, pátosz nélkül a témáról. Rögtön elénkszökik egy közhely, amelyet jócskán elfogad még a gondolkodás, sőt cse­lekvés. Ez így szól: nincs pótolhatatlan em­ber. Kényelmes álláspont. Sót e közhely meg tetszetősnek is tűnik. Csak épperi már nem igaz. Valószínűleg nem gondolunk szár­mazási gyökerére. Valószínűleg nem vesz- szük már észre, hogy egy embertelen világ tudati örökségének reflexe ez. egy letűnt, kor, munkanélküli milliók által „ratifikált” farkastörvényének maradványa, rá nem is tudatosan emlékezve, mert az élményforrás csak zsigereink, szürkeállományunk mélyén kucorog. Mai világunk a munkanélküliséget rég letörölte a mindennapi gondok lajstromá­ról, és a fiatal nemzedék emlékezni sem tud arra, hogy a kényszerű munkátlanság nem­csak éhezésre kényszerítette az embert, ha­nem meg is alázta: nincs szükség rád, nincs szükség a munkádra, a személyiségedre; sen­ki vagy, bármikor bárkivel pótolható. A szocialista építés az ember pódiumára emeli a személyiséget, nemcsak alkotmányo­san garantált demokratikus jogokkal, hanem az emberhez méltó körűimének megterem­tésével is. Az ember nem pótolható. Lehet, hogy időlegesen a lakatos, a mérnök egy másik lakatossal, vagy mérnökkel, bár ez is kétséges, hiszen a szakmai fortélyok tekin­tetében sincs két egyformán vértezett dolgo­zó. De valaki nemcsak szakmai felkészültsé­gével van jelen a társadalomban, munkahe­lyén, családjában, a közéletben, hanem sze­mélyiségének valamennyi jellemzőjével, ame­lyek többsége egész világunk színét, ízét, ja­vát gazdagítja. Az új társadalom építése — amely nem öncélúan növeli a termelési javakat, hanem kinyilvánított szándéka az emberi boldogság megteremtése is — egyre bonyolultabba vá­lik. Gorkij írta egy levelében a húszas evek­ben: ne gondoljuk, hogy könnyebb lesz az­után, ha már kenyeret és ruhát biztosítot­tunk az embereknek. Eddig azt kérdezték, miből élünk. Most majd azt kérdik, miért és hogyan éljünk. Ma ezekre a kérdésekre kell válaszolni. A feladat sokkal nehezebb és szö­vevényesebb, mint vo’t a földosztás, az álla­mosítás, a szocialista demokrácia intézmé­nyeinek létrehozása. Ügy tűnik, értelmét vesztette egy másik közhelyszerű intelem is, amikor mi, az idő­sebb nemzedék tagjai így próbáljuk okítani fiainkat és unokáinkat: elvégeztük a munka nehezét, számotokra könnyűvé vált az élet, csak be kell ülnötök a készbe. Csodálkozunk, ha ily szavak hallatán még nagyobb csodál­kozással, értetlenül néz reánk az ifjabb kor­osztály, amelyik már van annyira felnőtt, hogy érezze és értse a ma gondjait, problé­máit, az új feladatok súlyát. EGYSZER S MINDENKORRA elvesztették értelmüket a» közhe'yek és sablonok, máról holnapra teremt új helyzetet rohamosan fej­lődő szocialista világunk, amelynek nagy­szerű szereppel felruházott főszereplője a gondolkodó, sokoldalúan képzett, gazdag sze­mélyiséggel fe'ruházott ember. Ez az élő ideál. Nem ünnepi szónoklatok szoborba me­revedett történelmi hősei, akiket már csak legendák lengenek körül, hanem hús-vér eleven példaadók. és példakövetők. S. I. Sok a gond Közgyűlést tartott az Ifjúság lakásszövetkezet Számtalan közgyűlésen részt vettem falun és varoson egyaránt, de olyan figyelmet­lenséget sehol sem tapasztal­tam, mint az Ifjúság Lakás­építő- és Fenntartó Szövetke­zet közgyűlésén, Salgótarján­ban. A három beszámoló alatt — pedig összesen nem tartott 40 percnél tovább — szinte minden résztvevő egymással beszélgetett, arra késztetve, az igazgatóság elnökét, Novak Jánost, hogy többször is üy’ módon mentegetőzzék: „Tag­társak, tudom. hogy unal­mas, amit mondok, de nem tart már soká.” S, a „tag­társak” ennek ellenére fesz­telenül csevegtek tovább... Közömbösségre mutatott az is, hogy — bár sokan megje­lentek — a tagok közül csak hárman szóltak hozzá. Pedig a beszámoló a tagsá­got érintő égetően fontos kér­désekkel foglalkozott- A há­rom témakör; az egyesülések, a garanciális javítások és az épületek fenntartási és üze­melési költségei, kell, hogy mindenkit érdekeljenek, hi­szen alapvetően befolyásolják a szövetkezet működését. Az Ifjúság lakásszövetkezethez eddig a Sebaj-telepen az A/i- es és a D/4-eg jelű épületek lakói csaítlakoztak, ami rend­jén is van, hiszen ezek konst­rukciója megegyezik az anya- szövelkezetével. Időközben azonban újabb változás tör­tént: a most épülő F/2-cs je­lű épület 63 fős tagsága is egyesülni kíván az Ifjúság la­kásszövetkezettel, s ezért fel­kérték Novák Jánost, nogy vállalja el náluk is az elnöki tisztet. Ebben —, amint azt Novák János beszámolójában elmondotta — az érdekképvi­seleti szerv ráhatásától és a segítőkészségtől vezettetve az igazgatóság igen helytelenül (a közgyűlés elé terjesztés mellőzésével) határozott: a kérésre igennel válaszolva. Mivel azonban a formalitáson kívül az igazgatóság más sze­rephez nem tudott jutni, nem szólhatott bele a lakások konstrukciójának, s ezzel együtt az árának kialakításá­ba. A PEVA-technológiával épülő, liftes, tetőtéri Kazánnal és szemét.ledobóval ellátott lakások ára több, mint más- félszerese az Ifjúság Lakásszö­vetkezetének. Mindezek mi­att a közgyűlés — a méltá­nyosság figyelembe vételével — a kiválás 1977. december 31-ig történő megvalósításáról határozott, amikorra az F 2- es jelű épület tagsága mér képessé. válik az önálló szö­vetkezetként való működésre. Nem kisebb jelentőségű a garanciális időszakban meg­állapított hiányok pótlásának és a javításoknak az elmara­dása a kivitelezők részéről. A beszámolóban elhangzottak szerint emiatt a szövetkezetét képviselő NOMBER is elma­rasztalható, mivel a szövet­kezet ismételt kötbérigényét nem érvényesítette, sőt a ko­rábbiakban már megkapott kötbérösszeget is visszakö­veteli. A harmadik központi kér­dés az egyes lakók, által be nem fizetett költségek rende­zése volt- Szinte példátlan eset, hogy a kintlevőségek összege 41 566 forint! Ambit Varga Lajos, a MÉSZÖV ta­karék- és lakásszövetkezeti titkárságának vezetője fel­szólalásában hangsúlyozta • rövidesen elfogy a szövetkezet ezekre a célokra felhasznáina- tó pénze s a közterületeken az illetékes szervek a közmüve­ket kikapcsolják. Kemény Erzsébet 30 éves a Német—Szovjet Barátság Haza Az Unter den Linden egyik mű­emlék palotájában kapott helyet a Német—Szovjet Barátság Háza, amely most 30 éves és megnyitá­sa óta nyolcmillió látogatót foga­dott. A rendkívül népszerű berlini intézmény nemcsak a magasszin­tű orosz nyelvoktatás központja. Havonta mintegy kilencven elő­adást, kiállítást, hangversenyt ren­deznek itt. „Kerekaszfcal-beszéLge- tések” során például híres pro­fesszorok, vezető politikusok rész­vételével vitatják meg az idősze­rű politikai kérdéseket. A Ba­rátság Háza legnagyobb helyisé­ge, az úgynevezett márványte­rem, úgyszólván mindig foglalt. Látogatottak a klubrendezvények is. Tlyenek az „Irodalmi estek a szamovár mellett”, „A soknemze­tiségű szovjet irodalom” című előadássorozat, vagy az „Emberek állatok, távoli tájak” című ren­dezvények, amelyeket a híres ber­lini állatként szakembereinek köz­reműködésével már két évtizede változatlan sikerrel tartanak. A Barátság Háza százezer kö­tetes könyvtára szintén sok ér­deklődőt vonz. A százezerből húszezer orosz nvelvű. A házban orosz társalgókörök, iparművész­körök munkássüinház, bábszín­ház kórusklub. irodalmi és kép­zőművészeti körök működnek, hogv csak néhányat említsünk a ’elismertebbek közül. A Berlinbe látogató szovjet művészekkel ren­dezett találkozóknak, a szebbnél- szebb kiállításoknak ugyancsak nagy közönségsikerük van. Hogyan éljünk? Alapos szervezőmunka ké­szítette elő a Hogyan éljünk? vitasorozat záróakkordját a balassagyarmati 217. számú Ipari Szakmunkásképző in­tézetben. Az iskola diákjai a klubban. gyülekeztek hogy választ kapjanak kérdéseikre. Az iskolai KISZ-bizottsag ál­tal szervezett nyilvános fó­rumra meghívták a város párt-, állami és kulturális szerveinek képviselőit. Arató János, az iskola igaz­gatóhelyettese köszöntötte a megjelenteket- Elöljáróban szólt a vitasorozat iskolai ren­dezvényedről, azok jelentősé­géről, majd a tanulók által előre leadott kérdéseket is­mertette a meghívottakkal. A válaszadást Versen yi György, a Balassi Bálint Gimnázium igazgatója kezdte. A hozzá intézett kér­dések közül először a Nyugat és hazánk fiataljainak élet­módjáról lueszéit. A fórum Szakái Jenő vá­laszadásával folytatódott. A városi pártbizottság csoport- vezetőjétől a diákok a váró­Kérdeztek a szakmunkástanulók si tanács és a városi pártbi­zottság kapcsolatáról érdek­lődtek. Váradi András, a KISZ vá­rosi bizottságának titkára is szót kapott. Üdvözölte azt a kezdeményezést, hogy a Ho­gyan éljünk? vitasorozatoan felmerült kérdések megvála­szolásának e módját válasz­tották. Kifejtette véleményét az iskolai KISZ-szervezet működéséről. Hangsúlyozta: érezhető fellendülés követ­kezett be az intézet KlSZ-éle- tében nagyon sok új és jó kezdeményezés született. Podlipszky Ervin, a városi­járási könyvtár igazgatója következett. Kiemelten fog­lalkozott a könyvtár helyzeté­vel. Mivel a körülmények nem a legmegfelelőbbek, új, jobb körülmények között működő könyvtár létesítését tervezik a felújításra váró művelődési centrumban­Lombos István, a balassa­gyarmati sportegyesület el­nöke a hozzá intézett kérdé­sek közül kiemelten foglal­kozott a motoros szakosztály megszűnésének okaival. A válaszadást Halmai László a Mikszáth Kálmán Művelő­dési Központ igazgatója foly­tatta. Válaszaiból a tanulók ismereteket szerezhettek a kultúrház rendezvényeiről, szervezési gondjairól. Együd Gézától, a munkás­őrség tevékenységéről érdek­lődtek a diákok. Részletesen beszélt a munkásőrség céljá­ról. feladatairól, az éven­kénti kiképzésekről. Ismertet­te a felvétel és a jelentkezés rendjét, követelményeit, majd szólt a munkásőrség ál­talános működéséről. Sorban érkeztek a kérdések az elnökség tagjaihoz. A fó­rum úgy ..kifutott” az időből, hogy az előre leadott kérdé­sek közül is maradt megvála­szolatlan. A fórum vezetője, Arató János megígérte, hogy ezekre a kérdésekre az iskola­rádión keresztül hallhatják a választ. A diákok elégedetten tá­voztak. Vaskor István A kérges újjak hosszasan ropogtatják a cigarettát. Las­san, komótosan gyújt rá Ba­kos János. Fehér hajába túr, gyerekesen pajkos arca hirte­len megkeményedik. A hat­vanhét éves férfi a távoli múltat, életének egy darabját idézi. Emlékei sodrában, fia­talos lendülettel. — Csúnya, fagyos időben köszöntek felém 1943. novem­berében . Szurdokpüspöki há­zai. Ah! Bántam is én a zi­mankót, amikor olyan hosszú útról jöttem, egy esztendei távoliét után. A lengyel front­ról, merthogy ott voltam hír­adós. Várt a feleségem, a kis­lányom, no meg a bánya. Azt hittem akkor, hogy számorrfra vége is a háborúnak. így vél­tem egészen negyvennégy augusztusáig, amikor jött a papír: egynapos fegyvergya­korlatra jelenjek meg Doro­gon. — Mi a fenét vigyen ma­gával az ember egyetlen nap­ra? Ezen törtük a fejünket sorstársaimmal. Meg azon, hogy igencsak furcsa ez az invitálás, lehet, hosszabb idő­re marasztalnak. Ütőn Do­rogra, már csak ez a nóta járta: miért harcolunk; kiért harcolunk? Apáink is má­sokért veszítettek, pusztultak el. — A dorogi kocsmában az­tán meg is állapodtunk: jobb Emlékek sodrában lesz innen ellépni — haza! Meg kell hagyni, furcsa egy mars volt, jókora kerülőt tet­tünk. Losoncon keresztül jöttünk Dorogról, így volt biztonságosabb. Haza is ju­tottunk baj nélkül, de Püs­pökiben rossz, hírek vártak: a csapatcsendőrök szedték össze az embereket. Aki meg elbújt a hegyekben, annak a családját vették elő. — Cseberből vederbe — így szokás mondani, ugye? Az ember a karját is le hagyná vágni a családjáért, meg kel­lett gondolni a dolgot. Arra gondoltunk, hogy visszaszö­künk oda, ahonnan — el­szöktünk. Furcsa dolog, ez már nem sikerült. Csak Füle­kig jutottunk, ott elkaptak, vagy húszunkat. Nagy razzia, igazoltatás volt, aztán meg sem álltak velünk Sajószent- péterig. Beöltöztettek, fel­szereltek és vigyáztak ránk, mint a kincsre, a drágakőre Kilógni nem lehetett a tábor­ból. — A frontra kell ismét mennünk — mindenki eljutott, már a felismerésig. Egvre rosszabb lett a hangulat Még egy-két tiszt is eltűrte a lá­zongást: nem harcolunk! Meg aztán.., mivel is harcolnánk — kérdezték sokan. Fejenként egy kimustrált puskánk volt, azzal akartak a harckocsik el­len küldeni. — Battonya kör­nyékén ástuk be magunkat, két napon át kegyetlen beve­tésben volt részünk. Ekkor már szinte a levegőben lógott az esemény: átmegyünk az oroszokhoz! Akár vezér nélkül is, mert sok ember szerint a parancsnokok kommandí- rozása mellett kellett volna megtenni. Közben állandóan ordítottak fülünkbe a hang-, szórók: ne pártoljunk az el­lenséghez, mert hamis szóval csalogatnak, legyilkolnak valamennyiünket! Szerencsé­re voltak emberek, akik jó! érvelve segítettek választani az ingatagabbaknak a kétféle, igen hangos agitáció közül. Hajnalban. az állásokban jutott el hozzám is a Mr - 1944. szeptemberében: — most pedig letesszük a puskát! Amikor eljutottunk a szov­jet csapatokhoz, meglepetés ért. Mikor kaptunk utoljára zsoldot. mire van szükségünk? — efféléket kérdeztek a tol­mácsok. Aztán meg — er­re is nagy szükség volt, — jó „kusajokat” adtak. Szó­val, mint „ellenséget’’ igen jó bánásmódban részesítettek. — Dolgoztunk közben, de a fegyvert is kézbe fogtuk. Emlékszem, egy nagy szaka­dék mellett volt gyülekezőnk. A teherautó platójára állt egy magasabb beosztású tiszt és azt mondta: segíteni kell a szovjet hadsereget hazánk felszabadításában. — Az események gyorsan peregtek. Nemsokára Debre­cenben voltunk, a Nagyerdő­ben állomásoztunk. A magyar csapatok felállítása folyt, ami­kor egy alkalommal kivezé­nyeltek őrségbe. Állok a posz­ton, törülöm a szemein: nem hiszem, amit látok. A felesé­gem közeledett! Két levél nyomán jutott el hozzám: szovjet futárok az egyiket Ap- con, a másikat Jászberény­ben bízták jó emberek gond­jaira. volt a harc célja... De erről nehéz egyszerűen beszélni. A lényeg az, hogy az egykori rossz karabély is tekintélyes fegyverré vált. Foghatta ugyanaz a kéz, de más volt a szív! — Jómagam Grazig jutot­tam. Ott tartalékba helyez­tek. Mindenféle ■ alakulat és fegyvernem készült ezen a helyen az utánpótlásra. — Erre már nem került sor. Egy napon repülőgép je­lent meg az égen és milliónyi cédulát szórt alá. Ez állt raj­tuk: vége a háborúnak! Fel­emelő, felejthetetlen pilla­natok következtek. Csaptunk olyan zajt, amilyet egyetlen ütközetben sem. Ropogtak a díszlövések, égnek fordított csövekkel dörögtek az ágyúk. A hangorkán még a közeli harang érces zúgását is el­nyomta, amelynek kö'elén két szovjet katona kapaszkodott. — A bajtársaktól, fegyver­társaktól később Balatonalmá­di táborban köszöntein el. Siettem haza a szomorú hír­re, ' kislányom megsebesült. Egy kézigránát repesze érüa. — Debrecenben sem pihen- _ , ,. .. ., hettünk sokat, jöttek a fé- . ^a^os Janos rövid szünetet lelmetes dunántúli csaták. Igaz, f“rí az. eTníefcek idézésében. már volt jobb fegyverünk, ^°PV “1 csatáról, az ország- végig kellett csinálni, amit el- ePtíesrő! beszel,en! kezdtünk. Meg aztán, más K. Kelemen Gábor í NÖGRÁD - 1977. április 2., szombat 6

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom