Nógrád. 1977. április (33. évfolyam. 77-100. szám)
1977-04-17 / 89. szám
Család a képernyő előtt A menetrend szinte törvényszerű. A délelőtti műsort a nyugdíjasok kezdik nézni, meg a lecketanulás idejéből lecsípő délutáni iskolás gyerekek, s a betegek. Az esti műsoridőt ugyancsak a család legfiatalabb és legöregebb tagjai „nyitják meg”, hét és nyolc óra között többnyire bekapcsolódnak a munkából hazatért férfiak, s rendszerint nyolc óra van, amire a háziasszony is hozzájut — ha hozzájut —, hogy a képernyő elé üljön. E legáltalánosabb tv-'nézési szokástól, persze, családonként sok eltérés lehetséges, de a műsorszerkesztők nagyon jól tudják, hogy a különféle műsortípusok időbeni elosztásának igazodnia kell a munkanap, vagy ün'nepnap életritmusához, az átlagos magyar családi szokásokhoz. Ezeknek az ismereteknek a segítségével igyekeznek „megcélozni” a közönséget hogy az adott műsor lehetőleg azokhoz jusson el, akiknek szánták alkotóik. Mégis, a legpontosabb és leglelkiismeretesebb nézőlélektani tanulmányok se tudják biztosítani azt, hogy a műsor és közönség mindig ideális módon találkozzék. Sok családban egészen fiatal korú gyermekek legalább annyi bűnügyi filmet megnéznek, mint amennyi mesét, fáradt, elkalandozó gondolatra felnőtt nézők pedig „végigszenvednek”, számukra szinte teljesen érdektelen adásokat, mert „ni'ncs elég lelkierejük” elszakadni a készüléktől. Nyilvánvaló, hogy sem az előbbi", sem az utóbbi esetet nem mondhatjuk hasznosan eltöltött szabad időnek. A gyermek személyiségfejlődését egyenesen károsan befolyásolhatja a bűnügyi történetek halmozott nézése. A felnőtt pedig a passzív várakozással és érdektelenül eltöltött időt lényegében elvesztegeti, mert ezalatt sétálhatna, levegőzbetne, olvashatna, a gyermekkel, a családdal foglalkozhatna. Igen, a tv-nézés módszere is egyfajta kultúrát jelönt, amelyet a társadalom nem képes egy csapásra kialakítani; csak hosszú idő alatt fejlődik ki bennünk az a határozott iránytű, amely általában segít a műsorválogatásban. Valahogyan úgy, ahogyan az autók tömeges megjelenése útjainkon nem hozta magával rögtön a közlekedési kultúra magasabb szintjét, amely kellő udvariasságban, türelemben, és figyelemben nyilvánulna meg. S ez bizony, sokáig növelte a balesetek számát, olykor kellemetlenné tette autós, vagy gyalogos sétánkat. Ha nem is pontos a hasonlat, abban viszont találó, hogy mind az autó, mind a tv-készülék tartó- sabb használata és természetes birtoklása kialakítja a célszerűbb használati szokásokat. Ma már kimutathatóan javul a közlekedési kultúra és bizonyíthatóan fejlődnek a családok műsorválogatási szokásai is. A tv információi, sugal- mazásai, irodalmi és művészeti élményt ^dó film- és színházi játékai, természettudományos és társadalmi ismeret- terjesztő műsorai, a politikai közélet áramkörébe bekapcsoló vitái és fórumműsorai a modern emberi kultúra közvetítői. Mai életünk éppen úgy elképzelhetetlen lenne nélkülük. mint a közlekedés gépkocsik nélkül. És bizony a hasonlat azzal is folytatható, hogy amint a gépkocsi mértéktelen használata elkényelmesít, elfelejteti velünk, hogy a természet lábakkal teremtett bennünket, úgy a tv célszerűtlen, válogatás és belső kritika nélküli használata is eltéríthet bennünket a megismerésért, a művelődésért, az önálló gondolkodásért és ítéletért folytatott erőfeszítésektől. Egy évtizeddel ezelőtt sokan még arról beszéltek, hogy a tv a maga lenyűgöző sokoldalúságával és mindenütt jelenlevő természetével, vizuális erejével felváltja azt a sok évszázados kultúrát, amelyet a könyvnyomtatás feltalálása, az írott tudás elterjedése vezetett be, s amelyre egész mai civilizációnk épül. Ez természetesen túlzás volt: az írásos kultúra jelentősége 'semmit nem csökkent és nem is fog csökkenni; a tv nem tudja helyettesíteni sem az olvasást, sem a személyes kapcsolatokat és élményeket. Ám ha a válogatás nélküli felhasználás egy „pótvalóság” átélésévé, passzív befogadássá, közönséges fogyasztássá változtatja, el is torzíthatja a műveltség és művelődés fogalmát. Ilyen folyamat főként azokban az országokban figyelhető meg, ahol a tv kapitalista vállalkozás; lényege az üzlet és annak van alárendelve műsorpolitikája is. Nálunk ilyesmiről tömegesen azért 'nem lehet szó, mert a műsorösszetétel alapjaiban szocialista elvek szerint alakul, és az emberi személyiség sokoldalú fejlődését szolgálja. De azért ez sem történhet automatikusan. Igazi kultúra, megismerés, önálló ítéletalkotás, politikai látókör és közösségi magatartás csak olyan tv-kö- zönségben fejlődhet egészségesen, amely önmaga is tudatosan fejleszti igényelt, hogy amit lát, válogat és befogad, az cselekvőerejét növelje és személyiségét gazdagítsa. R. L. Pdikándi Géza:* Örömtévesztés Nézd a következő történt velem parabolán innen és túl Számolatlan sok pénzem’volt (ritka eset) s így nem vettem észre Hogy kihullt egy százasom mentem tovább a néptelen úton Ám egy olyan néptelen utat képzelj amelyen valóban senki se jár S amikor délben vagy délután vagy este vagy másnap vagy Jövő évben de az is lehet hogy száz év múltán (vagy tán ezerév) Visszafelé jöttem kihalt utamon Árva-pénztelenül kifordítható zsebekkel szegénység zászlóival Százasom ott feküdt s én mohó örömmel lehajoltam Örömöm leírható lenne de minek ki-ki elképzelheti sajátjait kutatva És én nem tudtam hogy a pénz amit leltem enyém Jogos tulajdonom volt azt hittem a más pénzére találtam Örömöm így hát nem az elveszített s újra meglelt kincsnek Járó öröm hanem — hamisan — a talált kincsen érzett diadal Azon amit más veszített el Nem tudtam hát hogy saját hajdani sutaságomnak Amiért elhullattam — örülök Hogy saját egykori nagyvonalúságom (nem számoltam a pénzt) Okozta örömöm nem tudtam hogy nem neki de magamnak örülök Nem nem a más kincsén sajátomon vigadok „Ki csak így elhullajtja a százast annak bizonyos sok van’’ Még vigasztaltam is magam nehogy lelkifurdalás rontsa derűm S így mentem már-már táncolva tovább a néptelen úton És megyek ezer s ezer év óta ÖRÖMTÉVESZTÖ LÉTEZÉSEMBEN Ezen a kihalt saját feledett kincseimet Elémteritö határtalan úton •Páskandi Géza ebben az évben kapott József Attila-díjat. Könyvkiadásunk a közművelődésért „Gondoskodni kell arról, hogy az értékes szocialista eszmeiségű művészeti alkotások mind. nagyobb tömegekhez jussanak el. Értékes művekből szép kiállítású, olcsó, nagy példányszámú „Házi könyvtár”-sorozatot kell indítani ...” — mondja ki az MSZMP Központi Bizottságának 1974 márciusi határozata. A magyar könyvkiadás egészét érintő hatalmas feladat megvalósításáról talán csak egy évtized múlva beszélhetünk, de az eltelt két év is hozott eredményeket. P. Paal Rózsa a Kiadói Főigazgatóság helyettes vezetője a következőket mondja erről: — Az elmúlt két év alatt egészében nőtt a szocialista eszmeiségű művek száma. 1974 óta több Jelentős vállalkozásba kezdtek a kiadók, melyeknek végcélja, hogy könyvkiadásunk gerincét az értékes művekre épülő olcsó sorozatok jelentsék. Jó módszernek bizonyultak a pályázatok és sikeresen zárultak: a Szépirodalmi Kiadó regény- pályázata alapvető osztályaink mai életének ábrázolását szolgálta; a Móra Könyvkiadó a münkás- és parasztfiatalok életének bemutatására serkentett, s a Gondolat Kiadó sok értékes ismeretterjesztő mű megírására inspirált pályázatával. — Ismeretterjesztő könyvkiadásunk milyen formában segíti a közművelődési határozat céljait? — Az elmúlt években jelentősen gyarapodott az ismeretterjesztő művek száma és példányszáma. Ezek a munkák annyira mindenkihez szólnak, hogy nagyrészt az általános iskolai tananyag ismeretét feltétfclezték. Politikai könyvkiadásunk is elsősorban a tömeg-ismeretterjesztő sorozatok fokozott fejlesztésére törekszik. A Kossuth Kiadó megyorsította A marxizmus—leninizmus Kiskönyvtára köteteinek kiadását és új sorozatot is indított: Nemzetközi Zsebkönyvtár címmel. — Az utóbbi években kedvezőbben alakult a természet- tudományok részaránya az ismeretterjesztésben. Ez a témakör ugyanis jó ideig elmaradt a társadalomtudományról szóló könyvek mögött. 1974—75-ben több, nagy példányszámú és olcsó ismeretterjesztő zsebkönyvsorozat indult — A párthatározat kiemeli a Házi könyvtár-sorozat indításának fontosságát, hogy a már olvasó, de a könyvgyűjtésnek még csak a kezdetén tartó munkások, termelőszövetkezeti dolgozók és fiatalok könnyen megalapozzák könyvtárukat. Hol tart ez az előkészítő munka? — Ez a sorozat csak több kiadó >jól összehangolt közös munkája lehet. Könyvkiadóink a közelmúltban kialakították a tervezett Házi könyvtár alapkoncepcióját. Az első öt év alatt negyven kötetből álló ciklus jelenik meg, de még tisztázatlan g vásárlókhoz való eljuttatás formája, mivel ez a sorozat jelentős kedvezménnyel kerül forgalomba. — A művészeti ismeretterjesztésben az irodalomé a vezető szerep. Mi módon változtatja, bővíti kiadványait a Szépirodalmi Kiadó? — Közös vállalkozásban a Magvetővel eddig már száz kötet jelent meg a 30 év magyar irodalma sorozatban. Ezek a könyvek a három évtized nagy változásait, eredményeit és konfliktusait örökítik meg maradandó művekben. Hasonlóan ki emelkedő jelentőségű az 1973-ban indított Magyar Remekírók sorozat. Sikeres könyveik továbbá az olcsó „Szépirodalmi Zsebkönyvtár” kötetei. Ez is és a Diákkönyvtár is filléres kiadványok. — A világirodalom közreadásával foglalkozó kiadók, élükön az Európával, korábban kiadott sorozataikba fokozottabb igénnyel építik be a szocialista irodalom értékes, maradandó alkotásait (a Világirodalom remekei, Századunk mesterei, a Magvetőnél a Világkönyvtár). A Rakéta regényújság a közművelődési határozattal egyidobén jelent meg, a magyar és a világirodalom értékeit juttatja el, elsősorban az ingázó munkásokhoz, mezőgazdasági dolgozókhoz. A hetilap a Magvető Kiadó gondozásában 130 ezer példányban jelenik meg. — Köztudomású, hogy a művészeti kiadványokhoz sokkal olcsóbban juthatunk hozzá, mint a nyugati államokban. Egyre többet szeretnénk tudni a művészetekről; hogyan tudja kielégíteni könyvkiadásunk ezt az évről évre növekvő érdeklődést? ' — Több példányszámban, szélesebb. körben terjesztik azokat. Az utóbbi években — számos sikeres egyedi kiadvány, mappa, album mellett — a leg'nagyobb érdeklődés Az én múzeumom, a Művészeti Kiskönyvtár és a Műhelytitkok sorozatokat kísérte. Hamarosan indul az "Iparművészet klasszikusai című , albumsorozat, a Műterem-sorozat és a különböző múzeu- - mókát bemutató kötetek sora. A korábbi sikeres sorozatok után (Műelemzés, Mai magyar művészet) elindítják a művészeti szakkifejezések és a Képzőművészeti Zsebkönyvtár jól használható kézikönyvét. — A párthatározat egyebek között a szakami műveltség fontosságát is hangsúlyqzza. — Szakkönyvkiadásunk alkalmazkodik a tudományos- technikai fejlődés gyorsan változó helyzetéhez, a népgazdaság igényeihez, hogy korszerű összefoglaló munkákkal segítse a szakmai műveltség terjesztését. Az igényeknek megfelelő arányban jelennek meg az alap- és középfokú műszaki és mezőgazdasági könyvek, ugyanúgy az iparban és a mezőgazdaságban dolgozó betanított és szakmunkások továbbképzésére alkalmas könyvek, sorozatok. O. É. Nógrády Andor: Motívumok. Harminc év felszabadult művészete Kokasjgnác^ Háború A hazai művészettörténet ” által számon tartott úgynevezett „öregek” nemzedéke (Berráth Aurél, Hincz Gyula, Barcsay Jenő stb.) mellett az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején jelentkezett az a fiatal nemzedék, amelynek pályáját már nem béklyózta a személyi kultusz dogmatikus művészetideológiájának naturalizmus- követelése. E nemzedék számos tagja általában a „természetelvű” és az úgynevezett nonfiguratív művészet közötti átmeneti stílust képviselte. Így például több Ber- náth-tanítvány (megszabadulva az epigonizmustól) már egyénien értelmezte a mester életművének tanulságait, és jelentős mértékben fejlesztette tovább azt. Kiváltképp Kokas Ignác (született 1926- ban) munkált ki sajátosan egyéni, ha úgy tetszik, puritán hangvételű stílust, amelyet szonorikus színvilág, lé- nyegretörő kompozíció és az élményvilága által motivált jelképrendszer jellemez. Kokas képeinek színvilágát többnyire a zöld különböző árnyalatai uralják, ami mindig valami nyugtalan lüktetés érzetét kelti a nézőben. E színvilág ihlető je a szülőfalujától nem messze levő Fejér megyei Ginza-puszta és az azt ideig-óráig túlélő tárgyi emlékeknek a lassú pusztulása és a természet önmagát mindig újrateremtő ereje ragadta itt meg figyelmét. E vidékhez kapcsolódnak emlékei, élményei és gondolatai, amelyekhez kötődve váltak jelképes mondanivaló hordozóivá egyes tárgyai, színei és motívumai, amelyek képein az évek során sajátos jelképrendszerré álltak össze. Kompozícióit a formák és a színes • A megyei .József Attila Művelődési Központ üvegcsarnokában íatnató salgótarjáni tavaszi tarlat idei uagydíját Kokas Ignác kapta. szakadozott, olykor ideges ritmusa mellett a művész lelki- állapotát tükröző mélyrehan- goltság jellemzi, amely a témával és a tartalommal együtt nyugtalansággal tölti el u nézőt is. E nyugtalanságot többnyire csak a sötét színek közé „belopott” kevés világos szín oldja föl némiképp, amelyek úgy törnek elő a sötét, expresszív formák mögül, mint ahogyan a fény szűrődik be egy sötét szobába valamilyen résen keresztül. Az elemzésünk tárgyául választott Háború a Barátság asztala című triptichon bal oldalrésze. E kép önkényes leválasztásával — a másik két kompozíciótól való független elemzésével — azt szeretnénk érzékeltetni, hogy a három részre tagolt együttesen belül is milyen összetett mondanivalót jelenít meg e kép, holott semmilyen konkrét, ha úgy tetszik, „természetelvű” tárgyi utalás nem fedezhető föl rajta. „Nonfiguratívnak”, „absztraktnak”, más szóhasználattal, „nem ábrázoló” képeknek szokták nevezni az ilyen műveket, mondván: lemondanak a közvetlen látásból való származottságról. Kokas a Háborúval, többek közt, azt szeretné érzékeltetni, hogy minden létezéssel és minden renddel szemben föllép egy ellentétes világ, egy ellentétes erő vagy rend. Míg a Barátság asztala elvezet a rendhez, addig a Háború azt a folyamatot jeleníti meg, amely elvezet a rendtől. Vörös, kék és fekete formák villannak elő, sodródnak, áramlanak, mintha valamilyen önemésztő tűz kerítette volna őket hatalmába és kusza ösz- szevisszaságban torlódnak egymásra. Szinte szétrobban a harcoló formáktól a kép kerete és fokozatosan mindent elnyelnek a spirálisban végződő erővonalak. De még látható itt-ott a rend, a béke néhány reményt adó maradványa : a kép közepén felderengő világoskékek foltjai. A kompozíció felső részén levő spirálisok és az átlósan kifeszített erővonalak roncsai még éppen hogy biztosítják a formák irányultságát, a rendre utaló célirányosságát, de — ha a képtörténést vizsgáljuk, és további fázisokat képzelünk el — a következő pillanatban, minden bizonnyal eltűnnek e határozott, lendületesen megfestett erővonalak, maguk mögött hagyva a rendezetlenséget, a pusztulás utáni káoszt. Mindez telt vörösekben, kékekben és feketékben ,;tündököl”, mintha áthatná őket egy régi kultúra titokzatossága és varázsa, minden harmóniája. A képen a feketék jelentik az emberben rejlő sötétséget: a vakságot és a kegyetlenséget, azt a felkorbácsolt, önpusztító szenvedélytömeget, amely le akarja rombolni az ember, tágabb értelemben, az emberiség értékeit. Az apokalipszis sárkánya Kokasnál új alakban jelenik meg: a spirálisban végződő erővonalakban. A spirális, mint ősi motívum és jelkép valószínűleg a tenger élményéből fakad, hiszen mozgása olyan, mint a tenger hullámzása: a hullámok szüntelenül fodrozódnak, de a víz a helyén marad. A hullámvonal mindig önmagába fut visz- sza. Ahogyan a maga erejéből becsavarodik, majd kibomlik a spirálvonal, van benne valami egyöntetűség és amellett valami önállóság, kiélezve a kérdést, végső soron az agresszivitás, az egoizmus jelképe. Sőt, ha úgy tetszik van benne valami a zsákmány megragadásának agresszív, kegyetlen élményéből is (gondoljunk csak az áldozatát görcsösen, vérszomjasán markoló ragadozó madarak karmára). A Háború nem úgy ábrázolja a rombolást, a pusztítást, mint azok a festmények, amelyeken harcoló lovasok, küzdő, öldöklő emberek, sebesültek, haldoklók kavarognak, hanem a felszín mögé igyekszik hatolni. A háborúnak, mint a történelem folyamán olyany- nyiszor megismétlődő tragikus végkifejletnek az általános képletét igyekszik megragadni, pusztán formák és színek közvetítésével. Mert mit is tart a hétköznapi gondolkozá- sú egyén a háborúról? Többnyire véletlenül rátörő sorscsapásnak fogja föl, ami tőle függetlenül következik be, semmi köze hozzá, pusztán szenvedő alanya. Holott a háború robbanóanyaga már régen felhalmozódott bennünk a „békés” hétköznapok folyamán, míg végül egyszeriben „váratlanul” előtör. Kokas képének mondanivalója félreérthetetlen: a napjainkban is kísértő háborús veszélyre hívja föl figyelmünket. Arra a veszélyre, amely állandóan a fejünk fölött lebeg, és aminek okozói — közömbösségünk folytán — éppúgy lehetünk mi is, mint ahogyan mások, akiket többnyire névteleneknek hiszünk. Kokas Ignác elkötelezett művészetét az elmúlt évek során Munkácsy-díjjal és Érdemes művész címmel díjazták. Menyhárt László NÓGRAD — 1977. április 17., vasárnap 5
