Nógrád. 1977. március (33. évfolyam. 50-76. szám)

1977-03-15 / 62. szám

Históriás századok Ritkán köszönt hírt olyan általános megelégedéssel a tévénézők széles tábora, mint azt, hogy tovább folytatja so­rozatát Egri János nyelvi „ve­télkedője”, a Játék a betűk­kel. A népszerű vállalkozás, amely az elmúlt esztendő vé­gén lezárult, úgy látszik, az indulása óta eltelt időben mit sem veszített népszerűségéből. Sok-sok néző kérésének tett eleget a televízió elnöksége, amikor újból szabad utat nyi­tott számára. A bizonyos ele­meiben megújult játék első újbóli jelentkezésére kedden délután került sor, s bizonyá­ra a jövőben is sok hasznos és tanulságos percet nyújt majd a nyelvbarátoknak —, mint a versengésre jelentke­zésekből kitűnik: kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Az elmúlt műsorhétben to­vább folytatódott Mészáros Márta rendezői sorozata. Két művét is láthattuk: az 1975- Ö6 Örökbefogadás című fil­met és az ennél jóval koráb­bi, Egy csirkefogó ügyében című tévéjátékot. Előbbi a rendezőnő társadalmi problé­maérzékenységét dokumen­tálta, de saját szövegkönyve fogyatékosságaiból eredően nem mindig meggyőzően, és meglehetősen felületi látta- tásban, míg az utóbbinál, Al­fonso Paso színművének fel­dolgozásánál a tévéjáték nagy­fokú színpadiassága fékezte a cselekményvezetés lendüle­tét. Mintha fotografált színhá­zi előadást láttunk volna, olyan szürke, zárt világ te­kintett ránk a képernyőről. A maró hatású szatíra jó­val több lehetőséget kínált a rendezőnőnek, mint amennyi­vel akkori alkotói korszaká­ban élni képes volt, és tegyük hozzá: a televízió akkori tech­nikai adottságai között élni lehetett. Értékét inkább do­kumentatív vonatkozásai ad­ják számunkra: hogy megidé­zi olyan kiváló művészeink alakját, mint Ladányi Fe­rencé, Mányai Lajosé, Szakács Sándoré volt. Szerdán este a második mű­sorban eljutott hozzánk a nyári szabadtéri produkciók sorában mind ismertebbé váló Gyulai Várszínház egyik be­mutatójának felvétele. Illyés Gyula: „A mi erős várunk” című kétrészes „eredendő ma­gyar komédiája” nem tartozik az író legismertebb művei so­rába. A gyulai színházszerve­zők és a rendező Sik Ferenc jó szolgálatot tettek, s mosta televízió is, a mű szélesebb körű közönség elé bocsátásá­val. Kár, hogy a szereplő­együttes zöme alig látott ma­gasabb rendű feladatot, köny­Mai tévéajánlatunk 29.00: Csínom Palkó. Magyar kalandfilm. ' A Csínom Palkó, Csínom Jankó kezdetű kuruc nótából lépnek ki Farka» Ferenc— Dékány András—Bálint La­jos daljátékénak hősei. S eb­ből a dalműből készített fil­met Keleti Márton 1973-ban. A Rákóczi-szabadságharc ko­rában játszódó történetnek ugyancsak kuruc nótában megénekelt szereplője Tyu- kodi pajtás is. ök és Bottyán János, Balogh Ádám a for­dulatos cselekményű film fő­szereplői. A szerelmi szál ugyancsak összefonódik a ku­ruc—labanc küzdelmekkel, Érsekújvár kuruc kézre kerü­lésével, fondorlatos cselszö­vésekkel, vitézi kardforgatás­sal és a végén természetesen a szerelmesek egymásratalá- lásával. tükrében nyen letudható nyári vállalko­zásnál. Ez főképp Mensáros Lászlónál volt szembetűnően érezhető, aki figuraformálásá­ban mindvégig rutinjára, s annak sem igényesebb ele­meire hagyatkozott. De ez jel­lemezte Halász Judit és Fü- löp Zsigmond játékát is Jor­dán Tamás, Pákozdy János, Csikós Gábor, és a többiek kétségkívül jó szándékkal igyekvő, de meglehetősen fa­kó alakításai mellett. Pénteken került sor a Ki. mit tud? VI.. s egyben utolsó elődöntőjére. A vetélkedő egyetlen Nógród megyei ré­szese a salgótarjáni Gyurcsik László táncdalénekes gyors elvérzésének lehettünk rész- vétteljes szem- és fül tanúi az esten. S ha a zsűri döntését részrehajlás nélkül elemezzük, meg kell hajolnunk az ered­ményközlés előtt. Muníció nélkül, bizony, nehéz csatát nyerni, még ha az ellenfél­nek sem túl bőséges a puska­pora. Az az érzésem, hogy a Ki mit tud? idei tapasztalatai, illetve Nógrádnak a vetélkedő országos szintjétől való elma­radásának okai népművelő- berkeinkben megérnének egy elemző misét legalább a to­vábbiak érdekében. S ha már megyénknél tar­tunk, hadd tegyek említést a História című tévésorozat szombati jelentkezéséről. A történelmi magazinban ez­úttal Nógrád történeti, iro- 'dalmi és néprajzi hagyomá­nyairól, és természetesen je­lenéről esett szó. A régi pa­raszti életforma, a palóc és szlovák népviselet, szokások, a nógrádi szénbányászat tör­ténete bontakozott elénk érde­kes ismertetőkből és érzék­letes képsorokból, de hírt ka­pott az ország nyilvánossága a megyében folyó társadalom- tudományi kutatások ered­ményeiről is. A negyvenöt percnyi, változatos és tartal­mas program Wisinger István műsorvezető és Dobay Sán­dor operatőr fáradozását di­cséri. (b. t.) ádáz merénylőt, bosszúállót. Amint a lépcsőkön futkos, ál- kulccsal behatol, vagy a vil­lámhárítón kapaszkodik föl hozzám, a negyedik emelet­re. Fényes nappal, az utca fe­lől. Mondjuk a reumás özvegy Rozmajer néni, a hetvenhá* rom évével... — Hát akkor?! Falatka ezúttal lassan, szinte ünnepélyesen emelke­dett föl a székről, úgy jelen­tette ki tagoltan, roppant nyomatékot adva minden egyes betűnek: — Megmondom. Nyíltan. Ti­bor, én kebelbélire gyanak­szom. Tanácsi dolgozóra! Sze­rintem kinti ügyfél nem jöhet számításba. Ekkora disznósá- got csak kolléga követhet el egy kollégával szemben. Vagy még inkább egy kolléganő... Valamelyik kiszikkadt, egy- szálbélű cinege. Irigységből... Valaki olyan. aki. pontosan tudja, hogy nekem mi a gyen­gém. A csoportvezető óvatosan előrehajolt. — Ha szabad érdeklődnöm, ha nem veszi tolakodásnak, elárulná nekem, hogy mi is a maga gyengéje? ígérem, nem fogok visszaélni vele. Bármilyen nevetségesnek hatott is a fogadkozás, hisz’ három doktor Telekes sem ve­hette volna magának a bátor­ságot, hogy visszaéljen Gru- berné hárminő titkával, az óriás nő nem kacagott föl gú­nyosan. Sőt. először a beszél­getés kezdete óta. lesütött? két kávésibrikszemét, először fog­ta suttogóra a hangját. — Én ... én imádok fölszó- lításokat kiküldeni. Különösen ♦ ♦> v v v *1* %• v ♦♦♦ ♦> *!♦ v v ♦♦♦ ♦♦♦ v *1* v *1* *1* * KÜRTI ANDRÁS: ÖT PÁR ZÜMM KISREGÉNY V ❖ * , (2.) — Igen. Biztos álkulcsot használt. Beosont, rombolt, kisurrant, bezárta maga után az ajtót. Mint agy utolsó gö­rény. — Helyes. És azt ki leshet­te meg, hogy maga leugrott a büfébe, hogy szabad a te­rep? Kivel találkozott a fo­lyosón? A lépcsőházban? Falatka töpreng, megirán- dítja araszos vállát — Nézze, doki, nem emlék­szem. Amikor én a büfébe si­etek, nem nagyon .szoktam figyelni, hogy ki jön szembe velem, ki megy mellettem. Mert én olyankon azon va­gyok, hogy ne veszítsek sok időt. Telekes bólint. — Így igaz... Hát akkor kö­zeledjünk a kérdéshez a nyo- mbzás klasszikus módszeré­vel. Kinek, kiknek állhatott érdekében a tett elkövetése? Mondja csak, Falatka, miféle iratok szenvedtek kárt magá­nál? Fölteszem ugyanis, hogv netán az érintett személyek valamelyike, megneszelvén, kiszimatolván... Falatka megrázta a fejét _ Nem valószínű. Ebadó' f ölszólításokat készítettem ugyanis. — Akkor talán az ebek gazdái? Falatka szigorúra vonta szemöldökét. — Róluk beszélek, neki'.; írtam, nem a kutyáknak. És nekem most egyáltalán nincs viccelni való kedvem, énhoz- zám betörtek, nekem csúffá tették a félnapi munkámat. Én reggeltől kizárólag utolsó figyelmeztetéseket töltöttem ki. Azoknak a kerületi ebtar­tóknak, akik a második fél­évi adót nem fizették be a kutyájuk után. Ezeket a notó­rius késedelmes befizetőket én már mind személyesen is­merem, főleg idősebb embe­rek, nyugdíjasok, végül min­dig befizetik, csak húzzák- halasztják, fellebbezgetnek, hátha elengedjük nekik vagy tovább mérsékeljük, esetleg kitör közben a világháború, jön az atom és ők megússzák a félévi adót... Nézze, Tibor, én régóta harcban állok ezek­kel a kutyásokkal, de egyiket sem tudom elképzelni, mint- 1977. március 15., kedd Iványi ódon műterme IVANYI ÖDÖN festőmű­vésznek van egy padlása Sal­gótarjánban. Ott dolgozik. Kis­sé sötét lépcsőházion át vezet az út ebbe a műterembe, amely nem tágas Látni is csak az eget lehet innen, meg a szem­közti dombot, rendszerint szürkés-kék lepelben, amely gyakran takarja az épületei­ben amúgy is szürke tónusú várost. Ritkán tisztul ki úgy a levegő, hogy előtűnjön az ég kékje Iványi Ödön szívósan dol­gozik, életműve — mint min­denkinél — nála is megsza­bott koordinátákban gyarapo­dik. változik, rokonszenvesen, kevés maga keltette hírverés­sel. Erre nincs ideje. — Én úgy megyek a „mű­helybe”, mint más a hivatal­ba — mondja. — Reggel nyolcra megyek, ’edolgozom a magam nyolc—tizenkét óráját. Nem szabad várni — csak várni — a múzsa csókjára, hanem rendszeresen kell dol­gozni. Van úgy hogv kínlód­va dolgozom, hetekig, hóna­pokig kis eredménnyel. Más­kor röpke idő alatt megvan e kép, mintegy áramütésre. De a munkát mindig elkezdem. Így már nem is olyan meg­lepő, hogy 1976 gazdag év volt Iványi Ödön számára. Szerepelt a balatoni, a szege­di, a debreceni nyári tárlato­kon, sikerrel vett részt az eg­ri országos akvarellbiennálén s két egyéni kiállítása is volt, az egyik Makón, a másik itt,' Nógrádban, Szécsényben. Most készül a salgótarjáni tavaszi tárlatra három akva- rellel és két olajképpel. Előb­biek „vizes témák”, balatoni­ak, Tisza—Maros-vidékiek. A két kép címe pedig: Tarján) tavasz, Fürúőzők. Két fő műfaja: olaj és ak- varell. Ez utóbbit körülbelül egy évtizede műveli Grafikát keveset csinál, egyik miskol­ci grafikai biennalen, illuszt­rációval volt jelen. Olaj és akverell. Beszél­jünk ezekről. — ERŐSEN SZÉTVÁLASZ­TANI nem lehet a két mű­fajt — jegyzi meg Iványi Ödön. — Van olyan témám, amely elsősorban olajba kí­vánkozik, azt úgy festem meg. Viszont, nem igaz, hogy az akvarell csak vázlatnak, imp­ressziók visszaadásához jó. Azt az üdeséget, amelyet az akva­rell ad, az olaj, amely nehéz­kesebb, nem tudja nyújtani. Az akvarell világos, friss, az olajnak nine; ez a csengése. A kettő közti különbséget szeretném áthidalni olajtem­perával. De ezeket a munkái­... különösen utolsó figyelmez­tetéseket. .. Ez az én sebezhető pontom, dóki. Telekes Tibort meghökken­tette e vallomás, de csak egy pillanatra. Amit egy adóügyi csoportvezető nem tud az em­beri lélek mélységeiről, azt nem is érdemes tudni. Vállat vont. — Érdekes. Viszont a tettes hovatartozását illető gyanújá­val nem érthetek egyet. Gon­dolja meg, ki lehetetne az a kebelbeli, aki kockáztatja a csontjai épségét, merem állíta­ni az életét, csak azért, hogy behatolva . a maga szobájába, ott némi jelentéktelen diverzi- ót hajtson végre? Falatka tiltakozni akart, de most a férfi . emelte föl a hangját. — Jó, jó, magának szívügyei azok a cetlik, de éppen a ke­belbeliek vannak tisztában az­zal, hogy az adókönyv alapján szinte azonnal pótolni lene. azokat az utolsó figyelmezteté­seket. Tönkretételük tehát még csak tartós bosszúságot sem okozhat. Közelebb húzta magához a házitelefont. — Értesítem a rendészt. Tar­tunk egy helyszíni szemlél Jegyzőkönyvet veszünk föl. Könnyen lehet, hogy a rendőr­séget is értesítenünk kell... Hátha egy őrülttel állunk szemben? Magát csak arra ké­rem, egyelőre tartsa szigorúan titokban a történteket, még csak az hiányozna, hogy pá nik törjön ki a hivatalban. És tárcsázott. mat most még nem hozom nyilvánosságra Az olaj vi­szont lehetőséget jelent bizo­nyos ellentétek megmutatásá­ra, feszültségek keltésére. Az olajnak "mély, bariton hangja van, az akvarell magas csen­gésű. Az olajtemperában mindkét tulajdonság megvan. Az olajképnek mindig van valami sajátos, zárt, zsíros fe- ülete. Nincs meg a belső sü­tése. És az évek során romlik is, mert a kötőanyag, az olaj sárgítja a színeket. Egyetlen olajkép sincs, amely az évek múltával is megőrizné a kez­deti frisseséget Én az akva- rellel is fegyelmezetten dolgo­zom és sok örömet találok benne. Ezek a műhely belső kérdé­sei — többek között. Vannak más izgalmas kérdések is, pél­dául a témáról és tartalomról, a nyelvi kifejezésről. — A téma a tartalom kife­jezését segíti. A ma emberé­nek próbálom a mából vett témával a mát ábrázolni. Mindehhez nagy szakmai biz­tonságra van szükség. Jól kell ismerni a nyelvet, a festői ki­fejezőeszközöket ahhoz, hogy amit mondani akar az ember, azt valóban a maga nyelvén mondja el. Vagy inkább úgy mondanám: a kor ' nyelvén. Persze, a kornak is sok nyel­ve van, és sok még a régihez való kötődés is Ezért aztán a művész mindig keres, kutat. Emellett Iványi Ödön tevé­kenyen kapcsolódik be a mű­vészeti nevelésbe Két évtize­de vezeti a salgótarjáni Bá­nyász Művelődési Házban azt a képzőművészeti szakkört, amely az évek során tehetse­gek elindítója jó gondozója volt. S ma is az. Ez év ja­nuárjától pedig ismét kézbe vette a megyei 6túdió irányí­tását, amely nehézségek, buk­dácsolások után újra rendsze­resen működik eredményes munkát végez A stúdió tagjai a sa'gótarjáni Bolyai János Gimnázium rajztermében lel­tek megfelelő otthonra. A stúdió munkájába Bálványos Huba és Hibó Tamás Iványi ödpn segítői Ezen túl, tanít a salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumban és Szakközép- Iskolában És a nyarak? Egyik alapító tagja a makói művésztelép­nek. amely — nem kis rész­ben az ő tevékenysége nyomán — ez évtől háromhetes lesz. — Sajnos éppen most csak egy hétre tudok Makóra men­ni, mert nyáron a salgótarjá­ni nemzetközi művésztelepen veszek részt, s ir'‘én Tokajba sem tudok eljutni REMÉLJÜK NEM APAD mégsem maid a termékenyítő tájak tartaléka. Üzennek a vizek, verőfényes tájak a mel­lettük, bennük é’ő emberek­kel. Tóth Elemér Tehetségkutatás a muzsikában A zeneművészeti főiskola „óvodája’ Figyelmes járókelőknek fel­tűnik olykor a budapesti Ma­jakovszkij utca és Liszt Fe­renc tér sarkán, hogy egészen kis iskolások is belépnek a zeneművészeti főiskola ka­puján kottákkal, hangszerrel a kezükben. Nem hallgatói a főiskolának, csak az előkészí­tő tanfolyamra járnak. Ezt a művészvilágban röviden „te­hetségóvodának” nevezik. Kilenc esztendővel ezelőtt alapították abból a célból, hogy a szülők bemutathassák gyermekeiket egy zsűri előtt, amely kiválasztja, kit tarta­nak alkalmasnak a zenei pá­lyára. A tehetségkutatás és a felvétel szigorú rostálással jár. Az első évben az előkészí­tő tagozat növendékei közé kerültek közül, most diplomá­zik az első ifjú zongoramű­vész. Némethy Attila, a fiatal muzsikusnemzedék egyik ki­tűnősége. Kovács Dénes rektor nagy figyelemmel kíséri, a tíz év- folyamra oszló, zenetanárok, főiskolai professzorok vezeté­sével működő előkészítő tago­zat munkáját. Hatéves kortól kezdve veszik fel a jó zenei hallású gyermekeket. Az 1976—77-es tanévben tizenöt zongorista, tíz hegedű, egy gordonkás, és egy kiarinétcs van a növendékek között. Aki csakugyan kimagasló tehet­ségnek bizonyul, azt utóbb fel­veszik a Zeneakadémiára, sőt, évfolyamokat is ugorhat előre. Természetesen a z:nei tanul­mány nem menti fel őket a* általános iskola elvégzése alól. A kis növendékek ezért olyan helyen tanulnak, ahol délután, van oktatás, például a közeli Állami Balettintézetben. Dél­előtt a zeneművészeti fő­iskola gyakorlást biztosít szá­mukra. Kadosa Pál zeneszerző és zongoraművész, (akinek tan­széke maga is „zsenigyár” a zongoristák körében), tagja a felvételi bizottságnak. — Egy év kivételével, ami­kor betegség miatt nem vet­tem részt; eddig minden fel­vételi vizsgán jelen voltam — mondja. — A gyermekeknél megfelelő halláspróbával és különböző tesztek felhaszná­lásával kilencven százalékban megállaoitható. hoev van re­mény > zenei fejlődésre. Sze­rintem ez igen magas arány. Mindez persze, csak előlege­zett várakozás. Megtörténik, hogy „menet közben’’ ügy lát­ják a tanárok, a kis növendék zenei szempontból mégsem váltja be teiies mértékben a hozzá fűzött reményeket. Ilyenkor az egyébként ráter­mett gyermekeket átirányítiák valamelyik zenei szakiskolába. A tehetségkutatásnak ezt a módszerét kitűnőnek, hasz­nosnál;, eredményesnek tar­tom. amit folytatni érdemes. Nemcsak nálunk van ilyen in­tézmény. tudomásom szerint a Szovjetunió három városá­ban is bevezetők. Kristóf Károly A Szombathelyi Tanárképző Főiskola okta­tástechnikai tanszékén egy éve működik a házi tv-stúdió. Jelentős befektetéssel és az UNESCO segítségével színes felvételek készí­tésére is alkalmassá tették a berendezést. A gyakorlóiskola tantermeibe» felszerelt kame­rák segítségével vissza játszhat ják és kie’cm™;- hetik saját tanóráikat is. A képen: dolgoz.í a stáb a házi stúdió keverőasztalán. NŰGRAD (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom