Nógrád. 1977. március (33. évfolyam. 50-76. szám)
1977-03-10 / 58. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! NÓGRÁD ,AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A . ME G YEI'T AN ÁCS i-A Pt> A "2' ■ XXXIII. ÉVF 58. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1977. MÁRCIUS 10., CSÜTÖRTÖK Kádár János és Lázár György fogadta Bohuslav Chnoupeket Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szerdán fogadta Bohuslav Chnou- pek csehszlovák külügyminisztert. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szerdán a Központi Bizottság székhazában fogadta Bohuslav Chnoupeket, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság külügyminiszterét. Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke ugyancsak szerdán hivatalában fogadta a csehszlovák külügyminisztert. A szívélyes, baráti találkozókon jelen volt Púja Frigyes külügyminiszter, Barity Miklós, a Magyar Népköztársaság prágai nagyköveié, valamint dr. Václav Moravec, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. Baráti találkozón vett részt Bohuslaw Chnoupek, a csehszlovák nagykövetségen, majd 22.15 órakor elutazott Budapestről. (Közös közlemény a 2. oldalon). Elsők között A Nógrádi Szénbányák nagybátonyi gepüzemének 62 szocialista brigádja csatlakozott a NOSZF 60. évfordulója alkalmából meghirdetett településfejlesztő társadalmi munkaakcióhoz. A hét arany koszorús szocialista brigád közül elsők között tette meg lejajánlásait a Rózsa Ferenc nevét viselő kollektíva. Képünkön Márton Sándor, Mihály Miklós és Szeles István yillamoseloszló szekrényt készítenek. — fodor — Társadalmi összefogás Helsinki után, Belgrád előtt Szerdán a népfront Belgrád rakparti székhazában Kállai Gyula elnökletével kibővített ülést tartott az európai biztonság és együttműködés magyar nemzeti bizottsága. A tanácskozáson részt vett Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára is. Megnyitó beszédében Kállai Gyula egyebek között hangsúlyozta: az európai biztonsági és együttműködési értekezlet — amelyen másfél évvel ezelőtt 35 állam aláírta a záró- dokumentumot — kiemelkedő példája annak, miként lehet és kell nemcsak a béke tartós állapotát elérni, hanem a nemzetközi együttműködést is magasabb szintre emelni. Ezután Nagy János külügyminiszter-helyettes tartott tájékoztatót az európai biztonság és együttműködés helyzetéről, a helsinki záróokmány- aláírása óta történtekről és a belgrádi értekezlet előtt álló feladatokról: — Az európai enyhülés — mondta — az egész világhelyzet részét jelenti, beilleszkedik abba, kölcsönhatásban áll vele. Sajátossága, hogy kontinensünkön alakultak ki legkorábban a legkedvezőbb feltételek az olyan fejlődés megindulásához, amely egy biztonsági és együttműködési rendszerhez vezet. Szólt arról a külügyminiszter-helyettes, hogy a helsinki találkozó óta intenzív politikai és . diplomáciai tevékenység bontakozott ki a szocialista és a tőkésországok között. A Magyar Népköztársaság — a többi szocialista országhoz hasonlóan — a Helsinkiben közösen elfogadott tíz alapelv szellemében őszintén törekszik az államok közötti kapcsolatok fejlesztésére, az információcsere javítására, az emberi kapcsolatok szélesítésére, s ugyanezt várja természetesen a tőkésországok kormányaitól is. A végrehajtás fő csatornájának a kétoldalú kapcsolatokban rejlő 'ehetőségek kihasználását tekintjük. Úgy véljük, hogy elsősorban ezen az úton lehet érvényesíteni legeredményesebben a kölcsönösséget!. Aktívan bekapcsolódunk ugyanakkor a többoldalú kapcsolatok lehetőségeinek kihasználásába is. Együttműködés kommunális szolgáltatások dinamikus fejlesztésében Bon dór József építésügyi és városfejlesztési miniszter, valamint Fabók .Zoltán, a Helyi- ipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezetének főtitkára megbeszélést tartott az Építésügyi és Városfejlesztési Mini sztéri unt ban. Áttekintették a minisztérium és a szakszervezet együttműködési megállapodásába foglalt feladatok végrehajtását. Megállapították, hogy a kommunális szolgáltatások fejlődése kedvezően alakult, meghaladta a népgazdaság átlagos növekedési ütemét. Jelentősen fejlődött a lakóházfenntartás, növekedtek a közcélú zöldterületek, közparkok, játszóterek és javult a köztisztasági szolgáltatás szívonala. Nehézséget okozott viszont, hogy az építőipari javítószolgáltatás fejlődése elmaradt a tervezettől. A kommunális vállalatok és költségvetési üzemek termelése az előző, középtávú tervidőszakban megduplázódott. Örvendetes, hogy az utóbbi években a munkások számánál- növekedése meghaladta az altelmaaottakét, de a hagyományos szolgáltatásoknál, példáu1 a köztisztasági munkában még mindig nagy gond a munkaerőhiány. Hangsúlyozták, hogy a következő években is dinamikusam kell fejleszteni a kommunális szolgáltatásokat. Lakóházfenntartásra az ötödik ötéves terv 30 milliárd forintot irányzott elő. Ebből 85 ezer lakás felújítását, ezen belül 15 000 lakás korszerűsítését kell elvégezni, s ennek megfelelően, kell fejleszteni a tanácsi és a szövetkezeti építőipar kapacitását. A lakosságnak nyújtott építőipari szolgáltatást öt év alatt ötven- hatvan százalékkal kell bővíteni. Tovább kell fejleszteni a köztisztasági szolgáltatást a nagyvárosokban, több és jobb közcélú zöldterületeket, játszótereket kell építeni. A lakosságot közvetlenül érintő kommunális szolgáltatások fejlesztésére — a központi tervező szervekkel együttműködve — hosszú távú koncepciót dolgoznak ki. Aczél György látogatása a Honvédelmi Minisztériumban Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnökhelyettese szerdán látogatást tett a Honvédelmi Minisztériumban, ahol Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter és a minisztérium más vezetői fogadták. A vendéget Czinege Lajos tájékoztatta a magyar néphadsereg helyzetéről, feladatairól. A látogatás alkalmából Aczél György aktívaértekezleten találkozott a Honvédelmi Minisztérium vezető beosztású tisztjeivel, és tájékoztatást adott időszerű ideológiai, politikai kérdésekről. Je'ént és a szénbányáktól: Határidő előtt indul a kányási önjáró Decemberben kezdték meg a szállítást és . fokozatosan érkezett a 2—MKE típusú szovjet gyártmányú önjáró frontbiztosító berendezés Ká- nyás-aknára. A berendezés két alalámasztású biztosító- egységből áll, mechanizált, komplex emulziós folyadékkal üzemel, a széles bomlo- kú frontfejtésben a széntermelés technológiai folyamatait teljes egészében gépesíti. A jövesztést a KS—1 KG • típusú két állítható tárcsás maróhenger végzi, ami alkalmas a teljes telep jö'vesz- tésére, s a szén felrakására. A szén elszállítását az önjáró biztosítóegységlekhez kapcsolt nagy teljesítményű láncos vonszoló végzi. Ez egyben a maróhenger kényszerpályája is. Az ónjáró egységeket a külszínen már korábban ösz- szeallították oktatási célból. A bányászok itt tanulták, gyakorolták a berendezés kefionífejtés zelését. Február 20-án kezdték meg a biztosítóegységek leszállítását a déli bányamező hármas számú frontfejtésébe. A 104 méter széles frontfejtésen a szé'ntelep vastagsága 180 centiméter. Ide építették be a 87 biztosítóegységet, ami egyenként csaknem 4 tonna súlyú. Ezt követően szerelték be a maró- hengert. Tóth Józseftől, Ká- nyás-akna főmérnökétől ér- deklődtünfí, hol tartanak ma és mikor indul a gép? — Eredeti terveink szerint április 1-én indult volna a frontfejtésen a kísérleti termelés. Hálódiagramos terv készült, ami a beszállítást, -szerelést és a közben elvégzendő munkát foglalta magába és ebben már március 15-i indulás szerepel. A berendezés megérkezése óta valamennyi vasárnapot felhasználtunk a biztosítóegységek beszállítására és az oktatásra. Legutóbb vasárnap is bent voltak vezetők és dolgozók. Még mindig oktatást, gyakorlást végeztünk és most, az üzembe helyezéssel együtt kerül sor a vizsgára. A mai nap — tehát szerdán —, vagyis határidő előtt megkezdjük a kísérleti termelést. — Melyik brigád kapta az új berendezést? — Új frontbrigádot szerveztünk. Három aknász, illetve bányatechnikus látja el a frontmesteri feladatokat. Az ilyen korszerű technika nagyfokú szakmai felkészültséget kíván. Éppen ezért a frontmesterekkel együtt válogattuk ki azokat a bányászokat, akiket legalkalmasabbnak találtunk e feladat megoldására. — Mit várnak az új önjárós frontfejtéstől? — Nagyon sokat. .. Mindenki kíváncsian várja az első eredményeket — mondta Tóth József főmérnök. • • Ülést tartott a Magyar V Úttörők Szövetségének Országos Tanácsa Szerdán ülést tartott a Magyar Úttörők Szövetségének Országos Tanácsa. Részt vett és felszólalt a tanácskozáson Borbély Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Jelen volt Hanga Mária oktatási miniszterhelyettes, és dr. Csanádi Árpád, az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnökhelyettese. Szűcs Istvánná főtitkár előterjesztésében megvitatták a gyermekszervezet tevékenységének néhány időszerű kérdését, ■ az úttörőmozgalom továbbfejlesztésének tapasztalatait. Az országos tanács megállapította: a következő időszakban arra kell törekedni, hogy tovább erősödjék a po 1 i ti k a i - gv erm e ksze rv eze ti jelleg, javuljon a szerve- zeti élet, Jobb egyúttmúxö- désre van szükség az iskola, a család, a KISZ-, az úttörőszövetség, egész társadalmunk nevelőmunkájában. Színvonalasabb munkát követel a gyermekek internacionalista szellemiségű, közösségi emberré formálása, munkára nevelése. Tartalmasabbá keli tenni a KISZ-életre való fel' készítést is. Fontos feladat* ként jelölték meg a tanulmányi munka színvonalának javítását. Több segítséget igényeinek a diákok a helyes pályaválasztáshoz is, s indokolt igény, hogy a korábbinál több közösségi játék és sport- program között válogathassanak a kisdobosok és az úttörők. Tárgyaltak a gyermekszer* vezet sport-, turisztikai és táborozási tevékenységéről, valamint az Edzett ifjúságért tömegsportmozgalomban v a- ló részvételéről is. Mint a* ülésen rámutattak, egész társadalmunk felelős azért, nogy edzett, egészséges űj nemzedék növekedjék fel. Az úttörőszövetségnek is kiemelt feladata — más állami és tar-; sadalmi szervekkel együtt —* a gyermekek iskolai testnevelésének, tömegsportjának és turizmusának továbbfejlesztése. A gyermekszervezet részt vállal az Edzett ifjúságért tö'megsportmozgalom szervezésében és irányításában. Dr. Bíró József moszkvai tárgyalásai Dr. Bíró József külkereske- kétoldalú kereskedelmi kan- delmi miniszter szerdán csolatainak helyzetéről, az ez- Moszkvában tárgyalást folv- zel összefüggő aktuális kár- tatott Nyikolaj Sz. Pa toli- elésekről és az együttműködés csev szovjet külkereskedelmi további fejlesztésének lehető- miniszterrel a két ország ségeiről. ' 1 ---------------------------------------------------------------------:------------7---------- i • H azánkban is észlelték a keddi földrengést városunktól, a jugoszláviai Kraguljevacban. A rengés erőssége a Richter-skála szerint körülbelül 3,7 volt. A jugoszláviai földmozgásokat a pécsi földrengésjelző műszerek is jelezték, úgyanakkor aa országból sehonnan nem érkezett jelentés arról, hogy erezhető volt-e a rengés. Egyébként a szakemberek vizsgálják, hogy a 'keddi földrengésnek van-e valamilyen . köze a néhány nappal ezelőtti súlyos romániai földrengéshez. <MTI) jugoszláviai Belgrádi jelentések szerint kedden este a jugoszláv fővárosban és környékén, valamint Szerbiában. kisebb földmozgások voltak. A Magyar Tudományos Akadémia földrengésjelző obszervatóriumának közlése szerint a pesti műszerek kedden este 20 óra 19 perc 20 másodperckor, a Piszkés-tétői műszerek pedig három másodperccel Később regisztrálták a földrengést. A mérések utáni' élső becslések szerint a .földmozgások epicentruma mintegy 400—500 kilométerre volt fő-