Nógrád. 1977. március (33. évfolyam. 50-76. szám)

1977-03-26 / 72. szám

Az MKBT felhívása! Kerékpáros hét Nógrádban A közúti közlekedés bizton­sága, a közlekedő emberek életének, testi épségének vé­delme társadalmi és egyéni érdek, mindannyiunk felada­ta. A közlekedés kollektív te­vékenység, amely szabályis­meretet, szabálytartást, foko­zott felelősségérzetet- egymás kölcsönös segítését és fegyel­mezett magatartást követel minden résztvevőtől. E gondolatok jegyében szer­vezzük március 28—április 2. között — az Országos Közle­kedésbiztonsági Tanács útmu­tatása alapján — együttmű­ködve az érintett állami és társadalmi szervekkel, intéz­ményekkel, vállalatokkal, szakmai testületekkel — a ke­rékpáros hetet. Az akció célja a közlekedés biztonságának fokozása a ke­rékpáros balesetek csökken­tése, megelőzése. Az érdekes, változatos rendezvényeken a kerékpárosok nagy táborát tá­jékoztatjuk a közlekedés sza­bályairól. Célunk, hogy a köz­utakon fokozottan érvényesül­jön — a közlekedést kielégítő — szabálytartó magatartás. Bízunk abban- hogy a ke­rékpárosok hetének célkitűzé­sei a közlekedés valamennyi résztvevőjének megértésével és cselekvő támogatásával ta­lálkoznak. Nógrád megyei Közlekedés- biztonsági Tanács NÓGRÁD Magyar—csehszlovák barátsági est Szügyben Kellemes hangulatú magyar —csehszlovák barátsági estet rendeztek pénteken Szügyben. A községbe látogatott Oldrich Tesarik, a Csehszlovák Kul­túra budapesti igazgatója. A vendégeket örömmel vár­ták a falu lakói a művelődési házban megrendezett ünnep­ségen. A barátsági est nyitó számaként elsőnek fotókiállí­tást tekinthettek meg a részt­vevők, amely A csehszlovák turisztika szépségei címet kapta. Az esti órákban kezdődött meg a barátsági gyűlés, ame lyen részt vett Marczinek Ist­ván, a népfront megyei tit­kára is. Ott voltak a balas­sagyarmati járás és a község párt-, állami és társadalmi szerveinek képviselői. Varga Antal népfrontelnök köszön tötte a megjelenteket, majd Oldrich Tesarik mondott be­szédet. A barátsági est befe­jezéseként kultúrműsor szó rakoztatta a vendégeket. Kitüntetések a kohászati üzemekben ■Ünnepélyes, kibővített KISZ-bizottsági ülést tartot­tak pénteken délután a Sal­gótarjáni Kohászati Üzemek­ben. A forradalmi ifjúsági napok alkalmából — az el­múlt évi munka értékelése­kor — különböző kitüntetése­ket adtak át. Baranyi Károly diszpécser, FMKT-felelős KISZ-érdemérmet kapott; Varga György, a városi KISZ- bizottság titkára, Márton Jó­zsefnek az SKÜ KlSZ-bizott- sága titkárának az aranyko- szorús KISZ-jelvényt adta át. 8-55: 9.1«: 9.35: KOSSUTH RADIO: 8.21: Balázs Árpád: Négy őszi vázlat. 8.35: Lányok, asszonyok. 9.00: Barttia Alfonz és Birkás Lilian énekel. 9.30: A magyar nyelv hete. 10.05: Zenekari muzsika. 11.09: Rádiószínház. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Melódiakoktél. 13.30: Lajosmizsei változások. 14.05: Bemutatjuk új Eterna- lemezünket. 14.25: Milliárdok a ház körül. 14.55: Üj zenei újság. 15.30: Az Omega együttes f műsorából. 16.00: 168 óra. 17.30: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 18.40: Sporthírek. 18.45: Bemutatjuk új felvételeinket. 19.13: Beethoven-művek a szerző halálának 150. évfordulóján. 20.54: A Magyar Rádió Karinthy- színpada. 22.30: A beat kedvelőinek. 23.15: Werher. Részletek Massenet operájából. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ: 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Tánczene Varsóból. 9.15: Válaszolunk « hallgatóinknak. 9.33: Hetilapszemle. 9.38: A Volgái Állami Orosz Népi Kórus népdalokat énekel. 10.00: Szombat délelőtt. 12.00: Jáger Balázs János gordonkázik. 12.33: Dohnányi műveiből. 13.05: .Szabad idő. Dezsérv László és Holakovszky István műsora az orenburgi gázvezeték magyar építőiről. 13.30: Zsolnai Hédi énekel. 14.00: Napraforgó. 15.00: Cigánvdalok, csárdások. 15.25: Orvosi tanácsok. 15.33: Versek világa. 15.50: Három a kislány. Részletek Schubert—Berté daljátékéból. 16.33: Ötórai tea. 17.30: Közkívánatra. 18.33: A herceg farmernadrágot visel. Részletek Bart filmzenéjéből. 18.43: A Molitor ház. 19.58: A Rádió Dalszínháza. 22.33: Beethoven: B-dúr zoneoraversenv. 23.02: A francia rádió. madrisálkórusa Arma Pál néodalf eldől ff ozásaiból énekel, vezényel: Jean Paul Kreder. 23.15: Slágermúzeum. TELEVÍZIÓ: 8.29: idősebbek is elke'dhetik. 8.35: Természetbarát. 14.40: 14.45; 16.10: 16.30: 17.05: 17.10: 17.30: 17.55: 18.25: 18 40: 18.50: 19.20: 19.10: 19.30: 20.00: 22.00: 22.10: Mindenki közlekedik. .. (Ism) Már mindent tudsz? Róma 1870 (SZ.) Magyarul beszélő olasz film. (Ism.) Játék a betűkkel. (Ism.) Színházi album (ism.) Idesüss! Ajánlóműsor gyerekeknek. Hírek. Vitézek (SZ.) Magyarul beszélő spanyol filmsorozat. XIII/2. rész. Kit mit tud? (SZ ' Gyermekbáb-kategória. Üj szabályok a fociban? Reklámműsor. Az író színháza? A rendező színháza? Visszatekintés. Dokumentumfilm. Tájak, városok, emberek.. 1 (SZ.) A csarodai templom. (SZ.) Rövidfilm Reklámműsor. Egymillió fontos hangjegy. Idősebbek is elkezdhetik. Cicavízió. (SZ.) Tv-híradó. Fogadjunk, hogy végignézi? Tv-híra-dó 3. Éjszakai előadás. Nagyítás (SZ.) Magyarul beszéM angol film. 2. MŰSOR: 20.00: Kedves zenéim. 20.50: Tv-híradó 2. 21.10: A Genovai Fiesco összeesküvése. , BESZTERCEBÁNYA: 8.00: A néphadsereg műsora. 9.00: Hírek. 9.15: A Mézga család. 9.40: Gyermekeknek. 10.55: Német nyelvlecke. 11.25: Pedagógusoknak. 11.55: A tűzmadarak. SZ. 12.20: Hangverseny. 12.55: Nezval-versek. 13.20: Az ejtőernyős katonák életéből. SZ. * 14.10: Televarieté. SZ. 15.30: Az ifjú ember (Tévéjáték). SZ. 16.25: Dalok, rövid történetek. 17.05: Az 1976. évi „babérkoszo­rúsok”. 19.00: Híradó. 19.30: K. Häger nemzeti művész fellépése. 19.45: .Mikrokomédia. SZ. 20.45: Kabaré. SZ. 22.05: Sporteredmények. 22.15: Doktor Kudrna receptjei (Tévéjáték) Sz. 23.20: Karel Gott énekel. SZ. MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: Szombat délelőtt 10-től is! Külön­ben dühbe jövünk. Színes olasz- spanyol filmvígjáték. — Kohász: öten. akiket leírtak. Színes ju­goszláv partizánfilm. — Balassa­gyarmati Madách: A népszerű Bronson-házaspár főszereplésé-, vei. A szöktetés. (16.) Színes amerikai kalandfilm. — Karancs- lapujtő: Világsztárokkal. A há­rom testőr. (A királyné gyémánt­jai.) Dumas népszerű regényének újabb feldolgozása. — Nagybáto- nyi Bányász. Két népszerű film­sztárral! Vértestvérek. Színes NDK indiánfilm. — Pásztói Mát­ra: A négy testőr. (A Milady bosszúja.) Színes angol film. — Szécsényi Rákóczi: Régi idők rock zenéje. Színes amerikai film. A Kohászat kiváló dolgozó­ja kitüntetésben részesült Tar­ján András, a hideghengermű műszaki osztályvezető-he­lyettese, a politikai képzési bizottság vezetője. Az ünne­pélyes KISZ-bizottsági ülésen öten vették át a Vállalat ki­váló dolgozója kitüntetést. Ti­zenöten a Szakma ifjú mes­tere versenyben való részvé­telért kaptak jutalmat, pénz­jutalmat adtak az ifjúsági mozgalomban kitűnt har­minchárom fiatalnak. A kivá­ló dolgozó címekre és a jutal­makra ezúttal összesen ötven­ezer forintot fizettek ki. Ifjúsági szakbizottság A szécsényi járásban egy hete alakult meg a járási if­júsági klubos szakbizottság, amelynek feladata a területi klubok politikai és szakmai felügyeletének ellátása. A szakbizottság és a járási KISZ-bizottság közművelődé­si munkaközössége az új szerv megalakulásakor a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére felhívással for­dult a járás ifjúsági klubjai­hoz. Ebben többek között kér­ték a fiatalokat, hogy min­den tőlük telhetőt tegyenek meg az évforduló méltó meg­ünneplésére, fordítsák erejü­ket adtak át. Baranyi Károly tikai munkájának erősítésé­re, legyenek kezdeményezők a társadalmi tulajdon védel­mében. Naptár 1977. március 26., szombat. Emánuel napja A Nap kel: 5.36.' nyugszik: 18.05 órakor- A Hold kel: 9.13., nyugszik: — órakor. Meleg ids Várható időjárás ma estig: ele­inte kevés felhő, száraz, meleg idő. Napközben időnként meg­növekvő felhőzet, egy-két helyen kisebb záporesővel. Megélénkülő, időnként megerősödő, észak- nyugati szél. Legmagasabb nap­pali hőmérséklet 18—23 fok között. A lottó nyerőszámai 13,21,26,44,71 A március 28-án megtartás­ra kerülő tárgynyeremény- sorosoláson a 12. játékhét szelvényei vesznek részt. — Színház a fiataloknak. Az őrhalmi Művelődési Házban ma Saint-Exupery: A kis herceg című meseregényének színpadi változatát adják elő fővárosi művészek. Az elő­adást az iskolások és a KI3Z- esek nézik meg. A salgótarjáni járásban Úttörő kulturális seregszemle A Salgótarján járási úttörő- elnökség Nagybátonyban, a Bányász Művelődési Házban rendezte meg a közelmúltban a járási kisdobos és úttörő kul­turális seregszemlét, 16 úttö­rőcsapat részvételével. Hargi­tai Attila, a zsűri titkára, el­mondta, hogy a seregszemle elődöntőin 2500 kisdobos és úttörő vett részt, s közülük a legjobbak szerepeltek a járási döntőn. György István járási művelődésügyi osztályvezető és Kovács Tibor járási úttö­rőelnök értékelése szerint — a korábbi évekhez képest — sokat javult a színvonal. Hír a szomszédból A csehszlovákiai népművé­szeti fesztiválokon évek óta figyelemre méltó eredmény­nyel szerepel a fülekpüspöki Palóc népi együttes. A cso­portot a CSEMADOK fülek! szervezete és a járási műve­lődési központ támogatja. Ve­zetését 1968-tól Székely Ist­ván salgótarjáni néptáncokta­tó látja el. Az együttes ez idő adatt többször nyert díjat szlovákiai fesztiválokon. A múlt évben második helyezet­tek lettek, s elnyerték női és férfi tánckoreográfiában a második díjat. A csoport tag­jai között gimnazisták, üzemi munkások és mezőgazdaság­ban dolgozók egyaránt szere­pelnek. Jelenleg az évente megrendezésre kerülő orszá­gos népművészeti versenyre készülnek. Táncaik címe: Pa­lóc, illetve Tardoskerti páros. Óvodabővítés tíárnaban Barna óvodája túlterhelt. A 25 férőhelyes létesítmény je­lenleg több mint 30 kisgyer­meket fogad. Ezért elhatároz­ták, hogy befogadóképességét kétszeresére növelik. Ezt in­dokolja az is, hogy nagyon sok óvodai felvételi kérelmet a községi tanács kénytelen volt elutasítani. A bővítésre félmillió forintot fordítanak, amelyből 200 ezer az állami támogatás. A munkát a ceredi községi költségvetési üzem végzi. A lakosok közül — el­sősorban az óvoda szülői munkaközössége és a tanács­tagok szervezése alapján — többen jelentkeztek a bőví­téssel kapcsolatos társadalmi münkára. RÉTSAGRÓL JELENTJÜK A rétsági Asztalos János Művelődési Központ — har­madikként a megyében — le­mezklubot indított, melynek első összejövetele péntek dél­után volt. Haydn: G-dúr szimfóniájáról Zábó Gyula ta- K/r * I ' ' •' 1 i T n^r tartott előadást, majd a Mai teveajanlatunk ar-gj* ; következő összejövetel témá­ját, melyre két hét múlva ke­rül sor­GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem, SCHOLCZ JÓZSEF, életének 62. évében elhunyt. Temetése 1971. március 27-én délután 4 órakor lesz a zagy- varónai temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD GYÁSZJELENTES Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapánk, nagyapánk, dédapa, id. ROZGONDI PÁL, 67, éves korában, hosszú szen­vedés után elhunyt. Temetése március 28-án 15 órakor lesz a salgótarjáni központi temető­ben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD GYÁSZJELENTES Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleség, édes­anya, nagyanya, PONYI SANDORNE, sz.: Murár Erzsébet 65 éves korában, hosszú szen­vedés után, márcitts 24-én el­hunyt. Temetése március 29-én, 13.30 órakor lesz a sal­gótarjáni központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD köszönetnyilvánítás Ezúton fejezzük ki hálás kö- szönetünket mindazoknak, akik drága halottunk, CSÖRGE ISTVANNÉ, sz.: TORJÁK JÜLIA temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot hoztak, és mély fájdalmunkat részvét- nyilvánításukkal enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÄD BARNA köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszöne­tét a rokonoknak, az ismerő­söknek, mindazoknak, akik drága édesanyánk, özv. JANECSKO PALNE temetésén megjelentek, sírjá­ra virágot, koszorút helyeztek el, s részvétükkel mély gyá­szunkban osztoztak. A GYÁSZOLÓ CSALÁD 20.00: Fogadjunk, hogy végig­nézi?! A televízió tartja még a fo­gadást. Ismét 120 perces vi­dám összeállítással jelentke­zik. Láthatjuk a Robog az úthenger című folytatásos film egy részletét. Helyet kap a műsorban a kabaré, a paró­dia, az aktuális napi humor. A műsort az adás előtti na­pokban a Stúdióban ülő kö­zönség előtt vették fel. Így mód adódott arra, hogy a márciusban történt érdeke­sebb eseményekre humoros, szatirikus formában reagálja­nak. Megkezdődtek a háromnapos jelvételi vizsgák a salgó­tarjáni gépipari szakközépiskolában. A 115 jelentkezőnek kü­lönböző követelmények alapján kell tanúbizonyságot tenni felkészültségéről. A szakmai rátermettséget tesztvizsgála­tokkal állapítják meg. Az egyik ilyen jeladat a fémcsövek osztályozása felületi minőségük szerint, amelyet képünkön Szentandrási László old meg. A Déryné Színház társulata lép fel ma este a művelődési központban Barta Lajos: Sze­relem című háromfelvonásos színművét mutatják be. — Aluminum termékbemu­tatót tartott a közelmúltban a Balassagyarmati Fémipari Vállalat, melyet az Élelmiszer- ipari Tervező Vállalat képvi­selői is megtekintettek. A ven­dégek elismeréssel nyilatkoz­tak a perforált alumínium szerelőlapok, valamint az alumínium rakodólapok gyárt­mánycsaládjáról, melyet va­lamennyi élelmiszeripari gyárban alkalmazni kívánnak. GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa és munkatárs, PINTÉR JENŐ 54 éves korában hosszú szen­vedés után elhunyt. Temetése március 27-én 15 órakor lesz a balassagyarmati temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALAD és a Nógrád megyei Iparcikk- kiskereskedelmi Vállalat — Munkásművelődés. A sal­gótarjáni Kohász Művelődési Központ rendezésében a mun­ka- és művelődés hónapja ke­retében ma a huzalmű gyár­egység dolgozói számára ren­deznek előadást,, melyen a köz­pont művészeti csoportjai mu­tatkoznak be. Segít a tsz End re falván Az endrefalvl Aranykalász Termelőszövetkezet jelentős szerepet vállal gyermekintéz­mények, nyugdíjasok és tár­sadalmi szervek támogatásá­ban. A helyi önkéntes tűzol­tóknak felszerelés vásárlásá­ra 20 ezer forintot juttatott az elmúlt évben. A nyugdíja­soknak személyenként 5—10 mázsa tűzifát szállítottak ház­hoz 30 ezer forint értékben. A községi tanácsnak az álta­lános iskola építéséhez fu­vart és cementet adott a szö­vetkezet, ami 10 ezer forintot ér. Többgyermekes, illetve egyedülálló édesanyáknak — beleértve a gyermekgondozási segélyt — 15 ezer forintot fi­zettek ki, s ugyanakkor a szövetkezet az öt környező község óvodáit ellátja friss zöldséggel. Lopásért két év Sorozatosan lopásokat bizo­nyított rá a bíróság Dubovitz László 21 éves budapesti la­kosra. A VII. kerületi Rákó­czi út 52. számú ház udvarán, elkerített, helyen tárolt anya­gok közül nagyobb mennyisé­gű palaszeget, palát és fedél­lemezt, a Wésselényi utca 17. számú szövetkezeti székház portásfülke előtti faláról por­oltókészüléket tulajdonított el. A Városház utca 1. szám alat­ti munkahelyről, ahol két vál­lalatnak is volt raktárhelyisé­ge. 900 mettlachilapot, lOszel- lözőrácsot, illetve mintegy 2700 forint értékben ózon lég­tisztítót lopott. A kerítésen látmászva behatolt a Vigadó téri építkezésre, ahol külön­böző anyagokat keresett, s végül egy ventillátorral és 150 darab szögbelövő patronnal távozott. A Makarenko utcá­ban, illetve a Klauzál téren is feltört raktárhelyiséget, s onnan különböző szerszámo­kat. anyagokat, vitt magávaL A Kálmán Imre utca egyik házának pincéjéből motoros szivattyút, a Nemzeti Sport­uszodából pedig 126 darab pályaválasztó műanyagkoron­got eltuladjonitva távozott. , A Fővárosi Bíróság Dubo­vitz Lászlót kétévi szabad­ságvesztésre ítélte. NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. rőszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztésig: Salgótarján. Petőfi a. I. Telefon: 22-94. 22-95. 22-9«. eí-97 Főszerkesztő: 12-94. 14-40. Sportroyat: 11-59 Éjszakai szerkesztés: 15-S9. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT Kiadóhivatal: Salgótarján Petőfi u. 1. Telefon: 10-29. Telex: 229 : 09. Irányltószám 310L Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi nostahlvaialoknál és a kézbesítőknél. Előfizetést díj egv hónapra 20 forint Előállítja: a Nágrát" megyei Nyomdaipari Vallalat S101 Salgó­tarján, Petőfi u. L Pf.s 96- ÉV.* Kelemen Gábor igazgató. Index szám: 25 072. HU ISSN 0153—1558

Next

/
Oldalképek
Tartalom