Nógrád. 1977. március (33. évfolyam. 50-76. szám)

1977-03-20 / 67. szám

Pete (wxnrQYi 90 éve született Kassák Lajos HA ÉLNE. most lenne 90 esztendős Kassák Lajos, a mo­dern magyar irodalom és mű­vészet egyik legnagyobb ha­tású alakja, aki több mint hat évtizedes írói, költői, képző­művészeti életművével nem­zedékek művészetét alakítot­ta, formálta. Hatása alól —el­fogadva, vagy elutasítva — úgyszólván senki sem von­hatta ki magát. Méreteiben is lenyűgöző élet­művet „kovácsolt össze” az ér­sekújvári gyógyszerész-labo­ráns és mosónő gyermeke, aki 12 éves korában a szülői aka­rattal szembefordulva, tudatos és dacos vállalással sorsát a kispolgári élet felé vezető sí­nekről végérvényesen a mun­ka világába, a kiteljesedő em­ber világa irányába állította át. A gimnázium padja helyett a félhomályos, szikrákkal, va- rázsos lángnyelvekkel tündér- kedő izzadság- és füstszagú, dördülő-csengő lakatosműhely lett iskolája: az erő és az aka­rat műhelye, a. helytállás pró­bája. Gorkiii életkezdés volt ez, s hasonló a folytatása is. A felszabadult lakatossegéd megtapasztalta az élet iskolá­ja felsőbb osztályait: cselek­vő- és szenvedő részese lett a századelő magvar munkás- mozgalmának Győrtől Buda­pestig vetődve, dolgozva és munka nélkül. egy család gondjával a vállán, sztrájkol­va. sztrájkokat szervezve, szakszervezeti egyletekben, körökben nevelődve, egyre ko­nokabb vágyódással önmaga megmutatására. Majd az „egyetem” következett: a nagy csavargás gyalogosan, fillér nélkül . Európa országútjain, éjjeli menedékhelyek, létalatti lét, sorsok, eszmék, új hitű művészek, orosz emigránsok lángolása, s végül Párizs: a fény városa. Rodin, Meunier, Verhaeren, Whitman, a kito- loncoltatás, s idehaza a „vér­vörös csütörtök” reménye és kiábrándulása, anarchista esz­mék, lázadások, végül a há­ború. A KÖLTŐVÉ ÉRETT Kas­sák a századelő erőtlen, szen­velgő munkásköltészete és sápatag polgári lírája helyett az európai avantgárdtól ihle­tett új lírát szólaltatott meg, a magára eszmélő, a tudatos világváltoztatást igénylő erők énekét. Kassák költészetének újszerűségét nem az európai avantgárd formajegyeinek, stí­lusának átvétele jelentette, hanem szemlélete, a tradíciók­kal radikálisan szakító, újító bátorsága. Elutasította a de­kadens. romantikus-szentimen­tális szépségkultuszt, a haza­fias frázispufogtatást. s tár- gyias, objektív formáiban új­fajta közösségi líra alapjait (1887-1967) rakta le. Izig-vérig városi és népi volt ez a Ura, a reális társadalmi lét és a reális em­ber tükröződött benne a ma­ga viszonyaival, lehetőségeivel. Kassák költészete szuverén és egyenrangú ága a modern eu­rópai költészetnek, de lírája az adott magyar társadalmi vi­szonyok talaján jött létre, a forradalmi folyamatok inten­zív, mély megértéséből, át­éléséből táplálkozott, s a prog­resszív magyar költészethez, mindenekelőtt Ady költészeté­hez kapcsolódott. Első reprezentatív verseskö­tete, az Eposz Wágner maszk­jában 1915-ben jelent meg. Költői pályája rohamosan íveit felfelé a magyar forradalmak kibontakozásával egyidejűén. 1919- b»n az f''ói Direktórium tagjaként a Közoktatási Nép­biztosságon vállalt tevékeny szerepet. A Tanácsköztársaság leverése után börtön, majd bécsi emigráció következett, ahonnan 1927-ben tért haza. A Tanácsköztársaság bukása Kassák pályáját is megrop- pantotta. Az avantgárd külső­ségéit levetkőző költő hitét so­ha nem adta fel. eszményeit továbbra is vállalta, de az egyre csüggesztőbb, nyomasz­tóbb atmoszféra, a forradalom lehetőségének eltávolodása erős jegyeket vésett költésze­tére: komor hangulatú, fáj­dalmas líra, zsoltáros- elégi- kus hangvétel, sötétebb, tó­nus jellemzi ekkori verseit. KASSÁK ÉLETMŰVÉNEK leginkább tiszteletet parancso­ló része a példátlan energiá­val évtizedeken át folytatott irodalomszervező, műhelyte­remtő munka, amely 1915-ben a Tett című folyóirat létreho­zásával kezdődött. Az an-ti- militarista szellemisége mi­att 1916-ban betiltott Tett helyébe a Ma című avantgárd folyóirat lépett, amely egész Európa leghosszabb életű avantgárd folyóirata volt; 1920- tól Bécsben a nemzet­közi avantgárd egyik tekinté­lyes orgánumává vált. A rö­vid életű Dokumentumot (1926—27) 1928-ban a Munka című új, nem avantgárd jel­legű folyóirat követte itthon, amely 1939-ig a baloldali iro­dalom egyik fontos műhelye volt A felszabadulás után a Művészeti Tanács lapjától az Alkotás-t' majd utolsóként, a rövid életű Kortárs című fo­lyóiratot szerkesztette 1947— 48-ban. E folyóiratok a mo­dem magyar irodalom, művészet, a baloldali szelle­miség jelentős gyűjtőmeden­céi voltak. A munkatársak között egyidőben ott találjuk Lengyel Józsefet, Komját Aladárt, Révai Józsefet, Bar­ta Sándort, Kahána Mózest, Németh Andort. Illyés Jyu- lát' Déry Tibort, Zelk Zoltánt, Radnóti Miklóst, Vas Istvánt, s XX. századi irodalmunk, mű­vészetünk sok más jeles Kép­viselőjét. KÜLÖN KELLENE szól­nunk, a prózaíróról, az Egy ember élete, az Angyalföld írójáról, sok regény, elbeszélés alkotójáról, a tanulmányíróról és publicistáról, a kiemelkedő festőről, de lehetetlen ezt az életművet teljes gazdagságá­ban kimeríteni. A 60-as években az irodal­mi közvélemény csodálatos újjászületés tanúja lett. Utol­só verseskötetei végsőkig le­tisztult formáikkal, őszinte bensőséges hangjukkal, gon­dolati-érzelmi tisztaságuKkal új költői magaslatot jelentet­tek. Életművéért 1965-ben a Magyar Népköztársaság Kos- suth-díjjal tüntette ki. Tíz éve, 1967-ben halt meg. Élete nem csupán írói, embe­ri példa is. Konok volt, haj- líthatatlan, megalkuvást nem ismerő. „Kegyetlenül meg­formált ember”, ahogy önma­gáról írta Egy fényképem alá című versében. Bírta az ütéseket, elviselte a sebeket, és tudott sebezni is. De soha nem alkalmazott más mércét másokra, mint amit önmaga­ra is. Tévedett, tévesztett. Nagy elfogultságai voltak, de soha nem volt tisztátalan, sanda, önös érdekeire tekin­tő. Vállalta a szegénységet, a mellőzést, a támadásokat, de elveihez ragaszkodott, s meg­követelte azok tiszteletben tartását­A MAGYAR TÖRTÉNELEM legnehezebb 80 évét élte vé­gig. Világháborúk, ellenforra­dalmak és forradalmak lélek­emelő és léleknyomorító for­gatagában élt és alkotott Nemzedékeket búcsúztatott, és új nemzedékek születésé­nél volt bába. Szakadatlan munkában és szakadatlan, harcban teljesítette be pályá­ját. Életművét még nem mér­te fel, nem dolgozta fel tel­jesen az utókor. Irodalomtör­téneti helye még nincs végle­gesen kijelölve. Szenvedélye­ket kevert és kever ma is- Mindig voltak hívei és mindig voltak ellenfelei. Kassák La­jos az egykori lakatosifias azonban haláláig hű maradt felnevelő közösségéhez a munkásosztályhoz, egész éle­tével azt szolgálta. Életműve egy emberibb társadalom, s a szocialista társadalmon belül az önmagát mind teljesebben kibontakoztatni tudó és aka­ró, felszabadult ember mellett tesz hitet. Móricz £*ígmon(t. Magyarország a béke útján Valóságos csoda, amit most láttam. Somogybán voltam, s az ottani termelőszövetkezetek berendezését néztem meg. Annak idején, a Búza-féle földreform korában, de­cemberben és januárban jártam az Alföldön, több helyen (a Pesti Hírlap ol­vasói emlékezhetnek rá, né­hány cikkem megjelent az akkori impressziómról.) Abban az időben már a ter­melőszövetkezetekben lát­tam a jövő gazdasági életé­nek formáját, de az alföldi szegény emberek oly’ maka­csul ragaszkodtak a kipar­cellázott, betelekkönyvezett, magántulajdonba vett föld reménységéhez, hogy lehe­tetlennek találtam azt, hogy őket valaki meggyőzhesse a szövetkezeti termelés elő­nyeiről. Ma is bizonyos vagyok benne, hogy azokon a vidé­keken még a bolsevizmus hatalmas lendülete sem tud­ta volna megindítani a szö­vetkezeti alakulást, nem is indította meg. Ott ugyanis aránylag kevés a nagy ura­dalom, ami van, az sincs elsőrendűen beállítva, ke­vés a cselédsége, viszont rendkívül sok a falvakban lakó gazdasági munkás. Ezek sokkal nehezebben szervezhetők, mint a gaz­dasági alkalmazottak. Egész más a helyzet So­mogybán, s a dunántúli me­gyékben. Láttam pl. Fehér vármegyének egy térké­pét, amelyen pirossal van festve az uradalmi birtok területe, s fehéren hagyva a községi határok. Az em­ber elámul, mikor ránéz a térképré, amely teljesen vörös, csak a falunevek­nél van akkora fehér fol­tocska, amennyit a név alig ér át. Ez azt jelenti, hogy a me­gye lakosságának is na­Somlyó Zoltán: A pro 1 e tá Tudjátok-e, hogy ki, s mi ő vajon? Egy hang, mely átrivall a zsivajon, Kinek kezén arannyá lesz a sár; Ez, ez a proletár! Tudjátok-e, hogy merre született? Ott kint, a céda paloták megett, Hol a nyomor az áldozatra vár, Ez, ez a proletár. Hol tarka rongyok, s daróclepedők Nem dédelgetve rejtegetik őt, Hol de profundist dalol a madár; Ez, ez a proletár. Hol egy sarokban nyolcán alszanak, A takarójuk rosszagú vacak, Míg dús selyemmel száguld a határ, Ez, ez a proletár! Már hétéves korában koravén, És ahová kergetik, ódámén. És meggömyedve, meglapulva jár, Ez volt a proletár! Ez volt még tegnap, ez volt, semmi más. De ma kezében a lángkalapács. Lelket kínál és szárnyakat kitár A proletár!’ Kiemelte egy láthatatlan kéz. S most sújt és lecsap mint a kelevét. És azt mondja, hogy pattanjon a zár, — Ez, ez a proletár! Kezére jutott az egész világ, Amelynek öntudattal nekivág!' Magában bízva, mástól mit se vár, Ez, ez a proletár! S, ha négy sarkában inog is a föld, Egy szentség van: a zsarnokság ledőlt! S mint győző áll a romjain ma már, A proletár! Hllllllllllllll l IHlHIIHéUllllllllllllllllllllllllllllHIIIHIIIIIIIIIIIlllllHIHI fMllllllltlllll<lll»:illllkllIIIIIIIMllllllllllllltllllllll|lllli(ljai|||||||||r«lltllliailIVIIIIIIIIIIIIflllllltlllltlltt till Ilt1t*(n4tlll I Ifllf 1< t!H<tllMIII lllllllltl lliatHtHf «Ilii IIII lliatll II Klltlllf llll‘t lllllllllllllllliailtltlttlltltt gyobb része az uradalma­kon lakik. Nem kell tehát egyebet tenni, csak monda­ni, hogy az uradalmat át­veszik az alkalmazottak kö­zös tulajdonba, s már ak­kor csaknem teljes létszám­ban vannak együtt azok az igényjogosultak, akik az illető földterületre számot tarthatnak. Pl. az Eszter- házy-uradalom Somogybán 40 000 hold. Állandó al­kalmazottja van 1100 bé­res és 5-6000 időszaki mun­kás. Ha ez a 6—7000 em­ber közös tulajdonossá vá­lik, mint szövetkezeti tag, akkor már csak 6—7 hold jut egy munkásra, képzel­jük el most, hogy ennek a hétezer embernek szétdara­bolták volna 6 holdas par­cellára ezt a rengeteg föl­det, micsoda iszonyú álla­pot következett volna el. Ennyi kisgazda széttagolva, s elporlasztva nyomorgott és tengődött volna a föl­dön, se szántani, se vetni, ■se aratni nem birt volna. Kárba vész a nagyszerű be­rendezés, csak a mezei vasút 134 kilométer hosszú, 8 mozdonnyal, 8 gőzekével. Kínlódik a cukorgyár, amely napi száznegyven va­gon feldolgozására van be­rendezve, s a malom, mely napi nyolc vagon terme­lést produkál. Így pedig együtt maradt minden. Van egy képzett, beállított, kötelességét is­merő, s az eddiginél sok­kal nagyob ambícióval dol­gozó munkás-birtokos osz­tály. A béres az ökrei mel­lett maradt, a kocsis a lo­vainál, a csirás-tehenész a tehenek mellett, s jó ez az ökörnek is, a lónak is, a a tehenészetnek is. Mi­csoda tehenészet. Valódi hollandi faj, egyik tanyán 180 piros-tarka, másikon 163 fekete-tarka. Húsz-hu- szonnégy liter tejet ád da­rabja. Most építik a komp- resszátort, egy nagyszerű épület, ahol fagypontra hű­tik a tejet. És, ha látjuk, hogy van megszervezve az egész me­gye összes uradalma egy szervezetbe, minden ötezer holdnak külön intézősége, amelyek járási központokba, s az egész megyei köz­pontba számol el, illetve F rüstök után bejött a mester, s egész nap bent maradt. Rezsővel, aki­vel tegnap a fújtató mellett dolgoztam, most a fúrógéphez mentünk. Nagy, rozoga, fa­alkotmány volt ez a gép, né­hány vastengellyel és két csámpásan járó vaskerékkel. — Hozzál magadnak vs/imi tuskót, mert nem éred föl a kereket- Fúrni fogunk, és te fogad a kereket hajtani. Egy öreg fatönköt találtam az udvaron, a kerék alá cipel­tem, és falkapaszkodtam a kurblihoz. Eszembe jutottak a helyke verklislefények, fü­tyülni szerettem volna, boldo­gan megforgattam a kereket. — Csak várj. várj! — mond­ta a Rezső. — Nem megy az olyan könnyen, ahogyan te gondolod- — Suttogva beszélt, és nagy zajjal kínlódott ve­le, hogy a fúrót a gépbe be­fogja. A mester háttal nekünk, a padnál dolgozott. Ez a gyerek a közvetlen előttem idekerült inas volt. eddig ő fújtatott, ő hajtotta a gépet, most kezdte az első magasabbrendű munkákat, ügyetlen és kínlódó volt. Mikor készen lett- diadalma­san mondta: — Mehet. Boldogan belekaptam a ke­rékbe. Mintha befagyott voi- na, meg sem mozdult- k — No, no Húzd meg! Kassák Latos: Egy Egész testemmel neki fe­szültem, lassan csikorogva megmozdult a kerék. Vagy félig megfordítottam, mikor egyszerre nekilendült, a naj- tónyél átcsapott a másik ol­dalra, kegyetlenül mellbe vá­gott, majdnem leszédültem a tőkéről. S aztán megint elakadt. Majd sokszor egymás után egészen könnyen forgott, hogy egyszerre megint leragadjon, s az egész testemet bolondul, összerázza. Néhány perc múl­va fájt a fejem, karjaim es lábaim elgyöngülten remeg­tek­— Húzd meg! Húzd meg! nógatott a másik hangosan, és szinte uralkodón a mes­ter felé. Űjúlt erővel kezdtem. A kerék nagyszerűen forgott egy ideig, aztán megint egy­szerre borzalmas hirtelenség­gel elakadt. A lesrófolt vas­darab ropogott a fúró alatt, mintha szörnyű, csikorgó fo­gak marnák. És megint fordult a kerek, és megint elakadt. Erőlködtem, és láttam, hogy ember (részlet a regényből) a másik gyerek kajánul mu­lat rajtam. — Mit nevetszt? — tört ki belőlem az elkeseredett láza­dás- — Neked jólesik az, hogy már kilóg a nyelvem! Hogy hallgassak el, csönd­ben belém lökött. A kerék megint megindult, de alighogy kissé összeszedtem magam, kezdődött minden elölről. Nem tudom, miért, de fi­gyelni kezdtem a másik gye­rek kezét, s most észrevettem, hogy az egész kínlódásomnak ő az oka. A gép tetején egy csavarral babrált állandóan, s ha fordított egyet a szerkeze­ten, akkor egyszerre megállt a kerék. Ordítani és visítani szeret­tem vo na a dühtől- összeszo­rított fogakkal belerúgtam. A fatőke kibillent a másik lábam alól, hangosan elvágód­tam. — Mi az ördögöt csináltok ott?! — kiáltott felénk a mes­ter. — Leesett — felelte a má­sik —, olyan szelesen csinál mindent. ©lot© — No jól van, csak ne be­szélj annyit! — mondta a mester szigorúan, és odajött közénk. — Csináld meg jól ma­gadnak azt a tőkét, délután pedig csinálja magadnak egy rendes sámlit. Deszkát, vala­mi ócskát találsz majd a fé­szer alatt- Te is majd segíts neki! Aztán odaállt a géphez, s kezét föltette a veszedelmes csavarra. A kerék szép lassan, egyen­letesen forgott. Nem volt könnyű munka hajtani, de így legalább nem akarta min­den pillanatban kiverni a fo­gaimat és összehúzni a melle­met. Egy lyukat kifúrtunk, s az­tán megint az inas került a géphez. — Láttad, hogyan fúrtunk? — kérdezte a mester. — így csináld, meri különben meg­raklak. Tudod, hogy ismerem a gazemberkedésteket Már elfelejtetted, hogv ternap te voltál a keréknél. Ne legye­tek olyanok egymáshoz, mint a vadak. Délben Terítékes, tüzes áb- rázattal álltam oda a köszö­rűkőhöz. A mocskos vízben én is lemosakodtam. Már megéreztem, hogy nem azért dolgozik az ember, hogy an­nak a piszkát napokon ót mindenüvé magával hordja. Egy napi élet az egyik vég­letből a másik végletbe dob­hat benőnket, s vamnaK, akik így összetörnek, s vannak, akis keményebbé, szívósabbá ütőd­nek. H ogy mi lesz holnap, nem érdekelt. Egész valóm­mal a mának éltem, Ki­fejlődni akaró erők dolgoztán bennem, s ha valami szem­beállt velem, afölött uralkod­ni akartam- Akik. bántottaK, azokra csak a kegyetlen pil­lanatokban haragudtam, az­tán megint együtt voltam ve­lük, mert érdemes, verseny­társnak éreztem magam kö­zöttük. Délben megkérdezte az anyám, hogy nem bántanak-e a többi inasok. — Nem — mondtam —• senki sem bántja ott a mási­kat. — Bizonyos, ha a bőröm lenyúzták volna, akkor sem panaszkodtam volna. Vállal­tam a sorsomat, hiszen én akartam így, és tudtam, csak erősen akarnom kell, akkor minden jól lesz. NÓGRAD - 1977. onnan kapja az egységes üzemtervet, akkor föl kell kiáltanunk, hogy megvaló­sult az Utópia! És milyen öröm, lelke­sedés, boldogság az embe­rekben. A kerülő, a béres, az intéző, a főintéző, az irodai írnok, az igazgató, mind-mind boldog, és vi­dám és megelégedett és tü­zel a munka boldog lázától. Ki hitte volna, hogy a háború iszonyú és nyomo­rult korszaka után ekkora életpezsdülés fakad ilyen gyorsan, ilyen tüneményes bujasággal. * Azok után, amiket So- mogyországban láttam, egy csöppet sem csodálkozom, a somogyiak nagy önérzetén, hogy Somogy indította meg a világ új rendjét. S egy csöppet sem kételke­dem, hogy az ország min­den vármegyéje rohanni fog az új termelőrend meg­valósítása felé. Magyarország végre a boldog béke útján halad. Ám erről szent meggyőző­déssel teszek tanúságot. március 20., vasárnap 5

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom