Nógrád. 1977. március (33. évfolyam. 50-76. szám)
1977-03-17 / 64. szám
Termelékenyebb építőipari munka Márciusi Jelenkor A Pécsett szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat új_ számának élén Galgóczi Erzsébet Üsző jégtábla című elbeszélését olvashatjuk. Ezt követi Bertha Bulcsúnak az írónővel készített interjúja és Vekerdi László esszéje Galgóczi Erzsébet művészetéről. Ünnepi összeállítással köszönti a folyóirat a 75 éves Bárdori Németh Jánost,' a pécsi írók doyenjét A szám lírai rovatában Arató Károly, Csorba Győző Pál József és Tandori Dezső költeményei kaptak helyet. A szépprózai rovatban Kerényi Grácia és Tatay Sándor elbeszélését találjuk. Tüskés Tibor „Képzőművészek műhelyében” c. sorozatának befejező írásában három dél-öunántúli alkotóműhely — a siklósi kerámia-, valamint a villányi és nagyatádi szobrásztelep — életébe és munkájába nyújt bepillantást. Csányi László cikke a nemrég megjelent Csontváry-emlékkönyvet ismerteti. Az irodalmi tanulmányok, jegyzetek sorában figyelmet érdemel Baróti Dezső írása Az Építésügyi és Város- fejlesztési Minisztérium gyors- jelentése szerint az év első két hónapjában a kivitelező szervezetek dolgozói a múlt év azonos időszakához viszonyítva 8,8 százalékkal növelték munkájuk termelékenységét. A munkaszervezés javításával tették lehetővé, hogy az előző évinél jóval hidegebb időszakban is eredményesebben dolgoztak. A foglalkoztatottak száma mintegy másfél százalékkal csökkent, de a nagyobb termelékenység révén a termelést 7,1 százalékkal bővítették. A legnagyobb építési feladatokat teljesítő ÉVM-vállalatok e két hónapbán átlagosan 10 százalékkal növelték termelésüket, de a KPM-vállalatok és az építőipari szövetkezetek teljesítménye elmaradt az előző évitől. Üj lakásokból a két hónaplönösen fontos az egyenletes Ütemű munka. E feltételeknek elsősorban a vidéki ÉVM-vállalatok tettek eleget. Az előkészítés ütemezésében elkövetett késedelmek következménye, hogy a tanácsi vállalatok csak feleannyi lakást adtak át az év első két hónapjában, az építőipari szövetkezetek 153-mal, a termelőszövetkezetek építőipari közös vállalkozásai pedig 39- cel kevesebbet, mint egy évvel ezelőtt. Az építésügyi ágazat kivitelező szervezeteinek az idén 49 ezer új otthont kell átadniuk. Az idei népgazdasági terv szerint az építőiparnak 4,5—5 százalékkal kell bővíteni termelését. Az első két hónapban az ÉVM építőanyag- és szerkezetgyártó-ipara 4,8 százalékkal több terméket készített, mint a múlt év azonos időszakában. Naptár 1977. március 17., csütörtök. Gertrud napja. A Nap kel 5.54 — nyugszik 17.52 órakor. A Hold kel 4.30 — nyugszik 15.39 órakor. Melegedés Várható időjárás ma estig: általában kevés felhő, száraz idő. Gyenge, napközben megélénkülő déli, délnyugati szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön: 14—19 fok között. A MN megyei fiiminíísora A forradalmi ifjúsági napok Nógrád megyei filmműsora változatos programot kínál. Március 21. és április 4. között tizenöt előadásban tizenhárom film vetítésére várják az érdeklődő fiatalokat. Salgótarjánban, Balassagyarmaton, Pásztón, Szécsényben és Rétságon a Herkulesfürdői emlék, a Déltől hajnalig, a Kenyér és cigaretta, az Álmatlan évek, a Három csillag, az ARC, az Alba Regia, valamint a Budapesti mesék című alkotásokat vetítik. Radnóti Miklós „Mint a bika” c. költeményéről. A szám vezető kritikái Csorba Győző és Pál József új verseskötetét elemzik. ban 1379-et adtak át, mintegy 40-nel kevesebbet az egy évvel ezelőttinél. A lakásépítés minősége, gazdaságossága, az építési kapacitások ésszerű felhasználása érdekében küCSÜTÖRTÖK KOSSUTH RADIO: 8.27: Zenekari muzsika. 9.00: Harsan a kürtszói 9.30: Mozart: g-moll zongoranégyes. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Nyekraszov versei. 10.35: Operafinálék. 11.25: Lehet-e irányítani a minőséget? 11.40: Don Segundo Sombra. Ricardo Güiraldes argentin író regénye folytatásokban. 12.35: Melódiakoktél. 13.15: Házunk tája. 13.30: A melódiakoktél folytatása. 14.00: Libikóka. Déry Tibor novellája rádióra alkalmazva. 14.33: Dalok Leninről. 14.43: A Harmónia Koncertfúvószenekar játszik. 15.10: Beethoven műveltségi verseny. 15.31: Ezeregy délután. 16.10: Zenekari muzsika. 17.07: Az egészségügy frontjain. 17.30: Bemutatjuk új lemezünket. 18.15: Kritikusok fóruma. 19.30: Rádiószínház. 21.30: Színes népi muzsika. 22.20: Meditáció. 22.30: Bemutatjuk a Magyar Rádió és Televízió énekkarának új felvételét. 22.44: Gondolatok filmekről. 22.59: Bartók-művek. 0.10: Régi magyar táncok. 9.05: Fizika (ált. isk. 6. oszt.) Fényterjedés, fényvisszaverődés. 10.05: Matematika (ált. isk. 6. oszt.) Térfogatot számítunk. (A térfogat mérése, számítása, térfogatmértékegységek). 11.05: Kémia (ált. isk. 7. oszt.) Természeti kincsünk: a kőolaj és a földgáz. 11.30: Nyelvi továbbképzés orosz- tanároknak. A mi iskolánkban (SZ!) 12.05: Filmesztétika (középisk. I. —H.—III.—IV. oszt.) összeállítás a Filmszem műsorából. 13.05: Iskolatévé. Magyar irodalom (ism.) 14.00: Stop! (ism.) (SZ!) 14.05: Fizika (ism.) 14.55: Matematika (ism.) 15.15: Nyelvi továbbképzés orosztanároknak (SZ!) (Ism.) 15.55: Kémia (ism.) 16.38: Hírek. 16.45: Halászat és vadászat. Kanadai rövidfilmsorozat. IV. rész: Róka vadászat. 17.15: „Életet az éveknek”. Nyugdíjasok műsora. 17.45: Telesport. 18.15: Az Országházból jelentjük... 19.00: Reklámműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik 19.30: Tv-híradó. 20.00: Clochemerle. Magyarul beszélő angol—NSZK tévéfilmsorozat IV12. rész: Putet kisasszony lángoló tiltakozása. (16 éven felülieknek !) 20.55: Soha jobb kor! 21.25: Művészeti magazin (SZ!) 22.25: Tv-híradó. 3. 2. Műsor: 20.00: Johann Strauss-hangver- seny a csepeli Munkás- otthonban. 20.25: A tengeri madarak királya (SZ!) Japán ismeretterjesztő rövidfilm. 20.55: Tv-híradó. 2. 21.15: Róma 1870 (SZ!) Magyarul beszélő olasz film. 23.10: Tévébörze. PETŐFI RADIO: BESZTERCEBÁNYA: 8.05: Viasz Piroska népdalokat énekel. Sára Ferenc furulyán, Szaszkó József citerán játszik. 8.20: Tíz perc külpolitika. (Ism.) 8.33: Slágermúzeum. 9.15: Polkák fúvószenekarra. 9.33: „Europica varietas” avagy a Változatos Európa. Fejezetek Szepsi Csombor Márton XVII. századi útikönyvéből. 10.02: A zene hullámhosszán. 11.55: Gyermekek könyvespolca. 12.00: Nóták. 12.33: Szolnoki stúdiónk jelentkezik. 12.55: Ránki György: Pomádé király új ruhája — I. szvit. 13.25: Édes anyanyelvűnk. 13.33: Csajkovszkij: Anyegin — Tatjána levéláriája. 14.00: Szórakoztató antikvárium. 17.00: Zenei tükör. 18.00: Mindenki iskolája. 18.33: Hétvégi panoráma. 19.55: Slágerlista. 20.33: Magyari Imre népi zenekara játszik, Talabér Erzsébet népdalokat énekel, Németh János cimbalmozik. 21.15: Tíz perc külpolitika. 21.25: Zenekari muzsika. 22.05: A Rádió Dalszínháza. TELEVÍZIÓ: , 7.59: Idősebbek is elkezdhetik. 8.05: Iskolatévé. Magyar irodalom (ált. isk. 5. oszt.) 9.00: Stop! (SZ!) Közlekedj okosan! (Ism.) 8.45: Hírek. 9.00: Iskolásoknak. 9.30: Publicisztika. 10.00: Az utolsó menedék. (Filmsorozat 2. rész). 11.25: Hírek. 15.15: Hírek. 15.20: iskolásoknak. 16.15: Hírek. 16.30: Vigyázz, tűz van! 16.50: Fecske. Ifj. magazin. 17.30: Autó-motor revű. 18.00: Publicisztika. 19.00: Híradó. 19.30: A jó hírek hírnöke. (Tévéjáték) SZ. 20.40: Vetélkedő. SZ. 22.05: KRESZ-műsor. 22.10: Az 1974. évi Pamír-expedí- ció (Szovjet dók.-film.) 22.30: A csehszlovák rádió tánczenekarának műsora. SZ. MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: Duroc, a katona. Színes francia filmvígjáték. — Balassagyarmati Madách: Délután 4 és este 7-től: Salgótarján környékén forgatták. Fekete gyémántok I—II. Színes. magyar film. — Kisterenyei Petőfi: Az ég velem van. Színes szovjet filmdráma — Pásztói Mátra: Egy lány Chicagóban (14). Színes amerikai filmdráma. — Szécsé- nyi Rákóczi: A cigánytábor az égbe megy (14). Színes szovjet filmdráma. — Jobbágyi: Afonya, a vagány. Színes szovjet filmvíg- játék. Tavaszi gépszemlék Nem egy közúti baleset következett már be amiatt, mert a mezőgazdasági gépek szabálytalanul vettek részt a forgalomban Többek között ennek elkerülése végett is a járási hivatalok mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályai rendszeresen megtartják a tavaszi gépszemléket. A szakemberek a helyszínen ellenőrzik a mezőgazdasági erő- és munkagépek biztonságtechnikai állapotát, a szükséges berendezéseket, eszközöket. A megyében a tavaszi gépszemléket március 28-ig fejezik be. \ ÁPRILISI BÉRFIZETÉSI NAPOK A Magyar Nemzeti Bank, a SZOT-tal egyetértésben, az áprilisi munkaszüneti napok miatt szabályozta az állami és szövetkezeti gazdálkodó szervek áprilisi bérfizetésének időpontjait. Eszerint az április 1-én és 2-án esedékes béreket március 31-én. az április 3-án, 4-én és 5-én járó béreket április 1-én, az április 10-én, 11- én és 12-én esedékes béreket pedig április 8-án fizetik. VÖRÖSKERESZT-ELET A megyében az elmúlt évben 599 vöröskeresztes aktíva vett részt az időskorúak gondozásában. összesen 209 családot és 168 egyedül élő beteget részesítettek folyamatos társadalmi ápolásban. * A Vöröskereszt-szervezetek egyre nagyobb gondot fordítanak a gyes-en levő kismamák aktivizálására. A salgótarjáni járásban 242 gyermek- gondozási szabadságon levő mama végezte el a csecsemőgondozási tanfolyamot az elmúlt évben. — Felnőttoktatás. A Magyar Kábel Művek balassagyarmati gyára a Bajcsy úti Általános Iskolával közösen a múlt év őszén szervezte meg a dolgozók általános iskoláját. A 17 hallgató nemrégiben tett sikeres vizsgát a hetedik osztály anyagából, s jelenleg a nyolcadik osztályban folytatja tanulmányait. — FIN villámtorna. A forradalmi ifjúsági napok rendezvénysorozata keretében szerdán délután sakkvillámtornát rendeztek a Lampart ZIM salgótarjáni gyárának Ady Endre It űvelődési Házában. A versenyt sok érdeklődő tekintette meg. Korszerűbb szociális létesítmény A pásztói vasútállomáson befejeződött a vonatkísérőlaktanya felújítása és korszerűsítése. A salgótarjáni pályafenntartó szakasz építőcsoportja két hónapig tartó munkával végzett a teljes külső és belső tatarozással, a helyi szocialista brigádok pedig vállalták a környék parkosítását. A korszerűsítéssel megteremtették a melegvizes mosdási lehetőséget, a közeljövőben pedig sor kerül a felszerelési tárgyak, a bútorzat cseréjére is. így az éjfél előtt Pásztora érkező helyi vonatok személyzete kényelmes körülmények között pihenhet a reggeli szolgálatig. Évfordulóra készülünk Ebben az évben emlékezünk hatvanadszor a mindnyájunk számára oly’ nagy jelentőségű Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára. E dicső nap megünneplésére az egész ország készül; a nagyüzemek, gyárak, különböző felajánlásokat tesznek, máshol tervek születnek. Iskolánkban az MSZBT-tag- csoport magva, a Gorkij alapszervezet irányítja a megemlékezés szervezését. Nemcsak a november 7-i ünnepség vár az alapszervezetre, hanem több más rendezvény is. Rendezvényeink között szerepel egy teadélután, amikor szamovárban főzött valódi orosz teát fogyasztanánk és oroszszovjet dalok, zeneművek gondoskodnának a jó hangulatról. Szovjet katonákat fogadnak az orosz nyelvet szerető és jól beszélő diákjaink. A beszélgetés témája mindkét részről: a szülőföld. A Szovjet Kultúra Házának kiállításaiból kap rendszeresen iskolagalé- riánk egy szűkebb kiállításra való anyagot Rendezvényeink a Ki tud többet a Szovjetunióról vetélkedővel kezdődtek. Terveink maradéktalan és sikeres teljesítésére törekszünk. Jó lenne, ha a diákok többi része hasonló mcP dón készülne az évfordulóra. Csordás Ildikó Sz. K. J. Szakközépiskola Balassagyarmat lítöiőgárda- szemle Pásztón Űttörőgárda-szemlét rendez a hét végén az MHSZ pásztói járási elnöksége és az úttörőgárda parancsnoksága. Az ünnepélyes megnyitó pénteken délután lesz a járási pártbizottság nagytermében. Szombaton az MHSZ udvarán lövészversenyre kerül sor, délután két órakor a sportpályán összetett honvédelmi versenyt, öt órakor a művelődési központban honvédelmi vetélkedőt rendeznek. A harmadik napon, vasárnap egyenruházati szemlével és menetdalversennyel folytatódik a program, a Hősök terén pedig — 11 órakor — úttörőgárda-avató ünnepség lesz. olajtároló épül Az ÁFÉSZ és a közös községi tanács olajtároló építését tervezi Endrefalván a község központjában. A tervezett 30 köbméteres tartály nagy segítséget jelentene a helybelieknek, akiknek eddig Szécsényből ke'lett horcíaniok a fűtőolajat. A végleges építési helyet a március végén lezajló közigazgatási bejárás során döntik el és szeretnék, ha őszre a fűtési idény kezdetére átadhatnák az új létesítményt. Rendőrségi felhívás A Nógrád megyei Renáőr.- főkapitányság vizsgálati osztálya nyomozást folytat — előzetes letartóztatás mellett — csalás bűntettének alapos gyanúja miatt Fügedi József 40 éves, Salgótarján, Damjanich u. 75. sz. alatti lakos ellen. Nevezett, kőműves kisiparosnak adva ki magát, több személytől — lakóház, hétvégiház és egyéb építkezéseket elvállalva — különböző összegeket csalt ki, előleg címén. A rendőrség kéri azokat, akiktől Fügedi József pénzt csalt ki, hogy a Nógrád megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályán (Salgótarján, Rákóczi u. 196.) személyesen, vagy levélben — pontos lakcím megjelölésével — vagy telefonon (13—20-as 168- as melléken) tegyék meg bejelentésüket. AJÁNDÉK Nógrád megye és a budapesti III. kerület között évek óta testvérkapcsolat áll fenn. Ennek keretében látogatnak ma a fővárosba a Balassagyarmati városi Tanács küldöttei, élükön Lombos Mártonnal, a tanácselnökkel. A balassagyarmatiak szép ajándékot visznek magukkal: idős Szabó István Palóc házaspár című faszobrát. E szobor is erősíti a megye és a kerület kapcsolatát. — Hatvanhét leszármazott. Százhuszonnyolc éves korában az ecuadori Vilcambá- ban meghalt a világ második legidősebb férfijának mondott Jósé Gabriel Erazo Rengel. Kilenc gyermek, harminc unoka és huszonnyolc dédunoka gyászolja. Vilcamba falu az úgynevezett „hosszú élet völgyében” fekszik, melynek klimatikus viszonyai igen kedvezőek. Erazónak több, száz év körüli barátja is volt. Megjelent a Nógrádi Bányász A széntermelés eddigi alakulásáról, a minap megjelent Nógrádi Bányász legújabb számában olvastuk, hogy az év elejétől 1,8 napi tervnek megfelelő szénmeny- nyiség hiányzik. Beszámol az üzemi lap a szakszervezeti taggyűlések tapasztalatairól, bemutat kitüntetett nődolgozókat, foglalkozik a pártépítés tavalyi tapasztalataival. Beszámol arról, hogy új korszak kezdődött Kányáson, a komplex gépesítések korszaka. GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj és munkatárs MILE LÁSZLÓ életének 41. évében elhunyt. Temetése 1977. március 19-én 11 óra 30 perckor lesz a salgótarjáni központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALAD SALGÓ Cipőipari Szövetkezet vezetősége GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, a drága jó édesanya, gyermek és testvér dr. VARKONYI jozsefné szül.: Szigeti Mária hosszú, súlyos betegség után 38 éves korában elhunyt. Temetése 1977. március 18-án 15 órakor lesz a salgótarjáni központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALAD Mezőgazdasági / köuyvbóoap Eredmények a balassagyarmati járásban Az előzetes jelzéshez képest gazdagabb programmal rendezték meg ebben az évben a mezőgazdasági könyvhónapot a balassagyarmati járásban. A művelődési házak és könyvtárak 51 előadást az ÁFÉSZ-ek és a Nógrád megyei Állattenyésztési Felügyelőség 31 előadást szerveztek. Több helyen egyéb köz- művelődési rendezvény is kapcsolódott a könyvhónaphoz: könyvismertetések, pályaválasztási ankétok, vetélkedők, rendhagyó élővilág- biológiaórák könyv- és gyermekrajz kiállítások. Magyar- nándorban Farkas András festőművész „Falu a festészetben” című 'nagy sikerű kiállítását nyitották meg. Gal- gagután és Érsekvadkerten a rendezvénysorozat idején kertbarátkor alakult. LEENDŐ MESTERLÖVÉSZEK Salgótarján általános iskolásai közöt tehetségkutató lövészversenyt rendeznek ma délelőtt a megyeszékhelyen, a zagyvái rakodó melletti lőtéren. A leendő lövészek légfegyverrel próbálkozhatnak. A város iskolásai közül mintegy 150 tanuló vesz részt a négy- fordulós versenyen, s remélhetőleg közülük többen gyarapítják majd a későbbiekben a városi lövészklub tagjainak számát. — Ifjúsági brigád. Nemrég új ifjúsági brigád alakult a Nógrád megyei Sütőipari Vállalat 14-es üzemében. A 11 fiatal Ságvári Endre nevét vette fel. Hat nap Ukrajna fővárosában Gazdag élményben volt része annak a 90 asszonynak és leánynak, aki a nemzetközi nőnap alkalmából részt vett egy hatnapos szovjetunióbeli utazáson a COOP- TOUR1ST szervezésében. A társasutazás résztvevői Salgótarján és a megye különböző községeiből, üzemeiből, termelőszövetkezeteiből kerültek ki. A hat nap alatt megismerkedhettek Kijev, Ukrajna fővárosa történelmi, politikai, gazdasági és kulturális életének részleteivel, valamint láthatták a II. világháború okozta borzalmakat a kiállításokon. Mert a II. világháború óta újjáépült fővárosban új lakónegyedek sora alakult ki, a kultúra városában 19 főiskola, 7 színház, 10 múzeum hirdeti az ember és a kultúra győzelmét. A csoport tagjai részt vettek azon az ünnepségen, ahol átadták azt a képet, amelyet Czinke Ferenc Munkácsy-díjas érdemes művész társadalmi munkában készített és ajándékozott. A képet a tűzhelygyári munkásnők adták át egy szovjet nőnek, akinek férje a kurszki csatában esett el. Sorolhatnánk még hosszasan az operaelőadás, a kiállítások megtekintése során szerzett gazdag élményeket. Részt vettünk a hősi halált halt szovjet katonák obe- liszkjének koszorúzási ünnepségén, ahol a Nógrád megyei magyar-szovjet barátság tagcsoport nevében helyeztük el mi is koszorúnkat. Minden csoporttag élményekkel gazdagodva tért haza szovjet barátainktól. T. L.-né NOGRAD a Magvar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megvet Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYÁR GYULA. Szerkesztőség: Satgótartán. Petőfi n. t. Telefon: 92-94. 22-i Főszerkesztő * 18-94 14-40 Sportrovat' 11-59. Éjszakai szerkesztés: 15-69. Kiadja a Nógrád megvei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VID A EDIT Kiadóhivatal: Salgótarján Petőfi u. 1. Telefon: 10-29. tránvltószám' 3101. Terjeszti- a Magyar Posta. Előfizethető: a helvi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egv hónapra 20 forint. Előállítja: a Nógrát’ megyei Nyomdaipari v4"“1’ —”— Kelemen Gábor igazgató. Index szám: 25 072. HU ISSN 0133—1558 a Magyar Posta. Előfizethető: a helvi postahivataloknál és tarján, Petőfi u. L Pf.: 96. Fv.‘ 22-95. 22-96 . 22-97. Telex: 229 109. Vállalat. 3101 3algO-