Nógrád. 1977. február (33. évfolyam. 26-49. szám)
1977-02-13 / 37. szám
\ Budapest 32 éve szabad <;% , 1 NlliJ Bt Kftll ifi mmi rsmsjjwr« t 1 ■r r fii.1 * ‘ íl-21 . r ',:1 .* ! '? ?|jjr r r !í|p r '11 ipt '*r ' r lilf JHfljf { I if 11 1 ijl 1 fiíji tr WÁ :vtfv í.-'f 'S r f r \r U r r jpr 11 r r «1 r r \ p 11 r r r 12,1.1 r r r M ■t, r . r ff J.;y r U r r ; r H * r JfC“ ■rí r WíjB — ,L ’1! L '% . p. A 32 esztendővel ezelőtt, 1945. február 13-án felszabadult Budapesten — egyebek között — sok új városnegyed épült. Köztük az egyik legnagyobb az újpalotai, ahol városra való család kapott új, kényelmes, napfényes otthont. A képen: a 18 emeletes, 92 lakásos újpalotai toronyház. Az épület érdekessége, hogy a tetején helyezték el a városnegyedet ellátó víztartályt. (MTI-fotó, Horváth Péter felvétele.) Szabadok a spanyol túszok A spanyol belügyminiszter pénteken a késő esti órákban sajtóértekezleten ismertette a korábban elrabolt Antonio Maria de Oril-nak, az államtanács elnökének és Villaes- cusa altábornagynak a legfelsőbb katonai bíróság elnökének kiszabadításáról szóló hivatalos közleményt A két hónappal ezelőtt elrabolt Oriolt Madrid egyik külvárosában, a fogva tártott altábornagyot pedig a spanyol főváros külső kerületében levő egyik magánlakásból szabadították ki. Rodolfo Martin Villa belügyminiszter szerint a rajtaütésszerű rendőrségi akció során senki nem sérült meg és a túszokat is épségben találták. Az akciót követően az emberrablásban részes Grapo nevű szélsőséges szervezet több tagját letartóztatták. A hivatalos közleményben semmiféle utalás sem volt arra, hogyan jutott a rendőrség az emberrablók nyomára. A belügyminiszter mindössze annyit szögezett le, hogy a kószáló hírekkel szemben a kormány nem folytatott tárgyalásokat a „Grapo”-val, ése szervezettől függetlenül az elmúlt napokban több embert letartóztattak. Rodolfo Martin Villa szavaiból az derül ki, hogy az emberrablásokért egy szélsőbaloldali szervezetet tesz felelőssé, amely — a belügyminiszter szerint — korábban már több pokolgépes akcipt Is végrehajtott és tagjai részesei voltak a Madridban január végén elkövetett rendőrgyilkosságnak. Mint Rodolfo Martin Villa elmondta, a spanyol minisztertanács a Grapo terrorista akciót a János király és Adolfo Suarez kormánya irányításával megvalósuló demokratizálási politika és folyamat „destabilizálására” törekvő kísérletekként értékeli. Mint ismeretes, egy e héten hozott új törvényerejű rendelet szerint Spanyolországban ezentúl a legfelsőbb bíróság joga, hogy megakadályozza a törvényes működési engedélyért folyamodó politikai szervezetek legalizálását. Ameny- nyiben kimutatják, hogy az emberrablásokért és az egye*b törvénytelenségekért bizonyos szélsőbaloldali erők a felelősek, a jelenleg érvényes jogi szabályozás keretein belül a legfelsőbb bíróság felléphet számos ilyen irányzatú ellenzéki párt és szervezet törvényes működésének engedélyezése ellen. (MTI) A hét három kérdése Az á tény, hogy a szocialista országok felvették a diplomáciai kapcsolatot Spanyol- országgal, íismét ráirányította a figyelmet ,az Ibériai-félszigetre, sokan ikérdezik hát, hogyan alakul a politikai fejődés Madridban és Lisszabonban? A Közel-iKelet továbbra is élénk diplomáciai tevékenység színhelye, hiszen Waldheim mellett Genscher, az NSZK külügyminisztere is feltűnt egyik-másik fővárosban, jelezve, hogy a ■ nyugatnémet tőkének sem közömbös, hogyan alakul a helyzet ebben a térségben. A 'jövő héten Vance amerikai külügyminiszter körútja keadődik. Ugyanekkor népszavazási zajlott le Egyiptomban, s ezzel kapcsolatban jogos a kérdés, mit akart elérni Szádat elnök? Érdekes módon a Földközi- tenger térsége szolgáltathatta a héten a harmadik kérdést is, hiszen a ciprusi probléma — úgy látszik — elmozdul a holtpontról. Miért is kerül sor újból ciprusi görög—török párbeszédre? Kommentátorunké, Pálfy Józsefé a szó: Hogyan alakul a politikai fejlődés Spanyolországban és Portugáliában? Az Ibériai-félszigetein, a fasizmus uralma a múlté. Utóvédharookat a „Bunker”- ból még foilytathatnak, — milyen kifejező is ez a szó a spanyol fasiszták ama csoportjára, akik még befolyásos helyeken vannak, s akik ahol lehet, még fékezni próbálják a demokratizálási folyamatot —, de sem Madridban, sem Lisszabonban nincs már aöntő hatásuk az események menetére. A két volt fasiszta állam mai belpolitikai helyzete természetesen különbségeket mutat: Portugália haladó erői annak idején forradalmi lendülettel zúzták szét a gyűlölt rendszer pilléreit. A NATO, a nemzetközi monopoltőke akkor meg is riadt és mindent megtett, hogy lefékezze ezt a fejlődést, ■ majd vissza is szorítsa a demokratikus folyamatokat, ai földreformban, államosításokban kifejezésre jutott népi törekvéseket. Ha hasonlatot keresünk, azt mondhatnék: Portugália három nagy lépést tett előre, aztán egyet-kettőt vissza..Spanyolországban előbb a Franco-rendszer haszonélvezői maguk próbálkoztak helyzetük megerősítése céljából látszatreformokkal, aztán. a roppant társadalmi feszültség nyomására az új királynak és új miniszterelnökének már tényleges engedményeket kellett tennie. Hadd említsük meg a sorban az utolsót, amely a héten született Madridban, a politikai pártok működésének engedélyezéséről ezután már nem a kormány dönt... elég, ha egy párt bizonyos nyilvántartásba vételét kéri és ugyanakkor letétbe helyezi működési, szervezeti szabályzatát. A Madridi Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe utalták, hogy esetleg kifogást emeljen, sőt el is utasíthatja a párt nyilvántartásba vételét. Ha viszont tíz nap elteltével a bíróság nem nyilatkozik, a párt automatikusan törvényesein elismert szervezetnek számít. A Spanyol Kommunista Párt, a Spanyol Szocialista Munkáspárt és Liberális Párt éltek a lehetőséggel és máris kérték nyilvántartásba vételüket, vagyis legalizálásukat. Spanyolország tehát —, hogy az előbbi hasonlatot folytassuk — negyed- és féllépésekkel bár, de egyre távolodik a francoizmustól. Az esztendő egyik legizgalmasabb világpolitikai és egyben világgazdasági kérdőjele, az iparilag fejlett tőkésországok és a „harmadik világ? országai a fejlődésben levő államok második nagy párbeszédének esélyei. Ha az értekezlet az 1975. decemberi, lényegében eredménytelen első konferencia után másodszor is összeül — eredményre csak akkor számíthat, ha elveti azokat a tévedéseket, és illúziókat, amelyeket már a nyugati propaganda által használt mesterséges „Észak— Dél” szembeállítás is jelképez. ŰJ VILÄGGAZDASÄGI , REND Az elnevezés mindenekelőtt azt feltételezi: a fejlődő országok egységes érdekű blokkjával a (a Déllel) szemben egy ugyancsak egységes érdekű gazdaságilag fejlett blokk (az Észak) áll. Éz az állítás semmibe veszi a világgazdaság és a világpolitika alapvető választóvonalát. Azt, hogy mind a gazdaságpolitikában, mind a harmadik világhoz fűáődő kapcsolatok kérdésében döntő többség van a fejlett tőkésországok és a szocialista társadalmi rendszerű fejlett országok között. Ez a torzítás annál is veszélyesebb, mert a harmadik világ egyes országai hajlanak ennek az állapotnak az elfogadására — ami persze a tőkésországoknak nagyon jói megfelel. Az Észak—Dél konferencia (hivatalos nevén a Nemzetköidőhúzással zi Gazdasági Együttműködési Értekezlet) csak akkor számíthat előrehaladásra, ha a valóságos és nagyon is politikai tényezőket figyelembe veszi. Egyelőre azonban nem sok jel mutat erre. A tanácskozás ötlete eredetileg Giscard d’Estaing francia köztársasági elnök és Ja- mani szaúd-arábiai olajmi- niszter egyik, 1974-ben tartott megbeszélésén született meg. A francia elnök elképzelése a nagy olajválság kirobbanása után az volt, hogy a szembenállás helyett a párbeszédet kell szorgalmazni a fejlődő világ és a fejlett tőkésqrszágok között. A másik táborban hosszas vita után végül érvényesült a fejlődő országok haladó csoportjának az a követelése, hogy az értekezletnek nem szabad az olaj- és energiaproblémákra összpontosítania erejét. Ehelyett meg kell tárgyalni az összes nyersanyagok áralakulásának kérdését, ami a fejlődő országok többségét érinti. Ezen túlmenően lépéseket kell tenni egy „új világgazdasági rend” kialakítására, amely már messze túlmutat a nyersanyagok árrendezésének problémakörén. Ilyen előzmények után 1975. tavaszáig tartott, amíg sikerült összehozni egy előkészítő megbeszélést. Ezen a vezető nyugati hatalmak „elméletNÓGRAO — 1977. február 13., vasárnap ben” kénytelenek voltak engedni. Beleegyeztek abba, hogy négy bizottság alakuljon, amelyek nemcsak az olaj- és energiaproblémával, f hanem általában a nyersanyagok kérdésével, a fejlesztési tervekkel, valamint a pénzügyi segélyekkel és kölcsönökkel is foglalkoznak. A PÁRIZSI KUDARC Ennek az „elméleti” engedménynek a bázisán ült össze a konferencia 1975. decemberében Párizsban. A tanácskozásod, ahol az Egyesült Államok, a Közös Piac tagállamai és Japán mellett 15 fejlődő ország képviselői vettek részt, a szocialista világrendszer országainak nem volt képviselete. Ez eleve meghatározta az erőviszonyokat a fejlődő országok haladó csoportjának kárára. Az értekezlet teljes kudarccal végződött. Az Egyesült Államok legfőbb^ gazdasági és politikai célja az olajár további emelésének megakadályozása volt. Miután ez nemcsak a többi fejlett tőkésország érdekeinek felelt meg, hanem az olajat nem termelő fejlődő országoknak is, az amerikai pozíció igen erős volt. Ennek megfelelően az amerikai delegáció csak egy „nemzetközi energiaügynökség” létrehozása mellett kardoskodott. Elutasította azt a gondolatot, hogy hozzanak létre több milliárd dollár értékű nyersanyagtartalék-alapot, amellyel szabályozni lehetne a nyersanyagoknak, a fejlődő országokat súlyosan érintő áringadozását. Még ha- tározattabban elutasították azt a követelést, hogy a nyersanyagok ársziratjét valamiképpen kapcsolják hozzá a fejlett tőkésországok ipari termékeinek áremelkedéséhez. A résztvevők ezek után azzal váltak el, hogy egy esztendő múlva Párizsban megtartják a konferencia második szakaszát. Ez az értekezlet azonban — amelynek 1976. december 15-én kellett volna összeülnie — elmaradt. A hivatalos indok az volt, hogy miután Amerika az egyik főszereplő — nem lehet konferenciát tartani a Carter- kormány hivatalba lépése és gazdaságpolitikájának kialakítása előtt. A valódi okok ennél bonyolultabbak és mélyebbek. ÉRDÉK A KÉSLELTETÉS A fejlett tőkésországoknak érdeke, hogy az értekezlet minél később üljön össze. Hiszen mindaddig, amíg a jelenlegi helyzeten nem vált.oz- tatnak, évi 16—20 százalékkal fokozódik a „harmadik világ” „eladósodásának üteme” és az említett országok kivitelének 20 százalékát az adósságok kamatainak törlesztése emészti fel. Ráadásul: a kulcsszerepet játszó olaj frontján emelkednek ugyan az árak, de a termelői kartell, az OPEC súlyos belső nehézségekkel küzd és legutóbbi ülésén már csaknem kettészakadt. —L ~c. Mire kért igent Szadat elnök a népszavazással? Tízmillió egyiptomi választópolgárt szólítottak hirtelen az urnákhoz, három héttel azután, hogy az ország történetében szinte páratlan méretű zavargásokban, tüntetésekben, rendbontásokban jutott kifejezésre az elégedetlenség. A tömegeket nyugtalanította a „nyitott kapuk” gazdaságpolitikája: Szadat kormánya megnyitotta a kapukat a külföldi tőke előtt, ezzel azonban együtt járt az a nyugati követelés, hogy tel kell számolni a nasszeri idők haladó Intézkedéseit. Szabaddá kell tenni a profitszerzési lehetőségeket, mégha az áremelkedések még súlyosabb nyomorba is taszítják a munkájukból élő embereket. A népszavazási „igen” feledtetni próbálta a három héttel ezelőtti „nem"^t és új felhatalmazást kívánt adni az átalakított kormánynak a korábbi politika folytatására. Ugyanakkor a hatóságok kezébe a népszavazási „igen” könyörtelen fegyvert ad, hiszen életfogytiglani kényszer- munkával lehet ezután büntetni azokat, akikre titkos szervezetek alakításának bűnét lehet fogni, akinek szabotázst varrnak a nyakába. Természetesen a népszavazáson elfogadtatott intézkedések között vannak olyanok is, amelyek a n* spekulánsok, a bűnös eszközökkel vagyonokat összeharácsolók ellen fel- használhatók. Ezután az adócsalók például az eddigieknél súlyosabb büntetést kaphatnak. .. Szadatnak szüksége van — különösen most, a jelenlegi közel-keleti helyzetben szükségessé és esedékessé vált fontos nemzetközi tárgyalások előtt — valamilyen népi támogatásra, legalábbis az arra való hivatkozásra. Miért kerü> sor újabb ciprusi görög—török párbeszédre? A napokban lesz a híres londoni értekezlet évfordulója: Görög- és Törökország, valamint Nagy-Britannia képviselőinek értekezlete 1959. február 19-én szuverén köztársasággá nyilvánította Ciprust. Négy év sem telt el, s már megtörténtek az első véres összecsapások a görög és török lakosság között, aztán 1964 elején megjelentek! az ENSZ békefenntartó erőxj de ezek sem tudták megakadályozni, hogy 1974-ben isméi ki ne törjön a háborúság, ezúttal már a török hadsereg szabályos partraszállási hadműveleteivel súlyosbítva. Ma is, vagy 25 000 török katona tartózkodik a sziget északi felén. A görög—törők ellentét óta is feszegeti a NATO ke-; rétéit Kissinger hiába próbált közvetíteni, legfeljebb csak az Égei-tenger olajig lőhelyeinék dolgában tudott valamelyest török—görög közeledést elérni, Ciprus kérdésében nem. Most viszont az úji amerikai kormányzat nagy; jelentőséget tulajdonít aa ügynek. Se* oka van erre? kezdve azon, hogy Vance, aa új külügyminiszter, ismerősen mozoghat e területen, hiszen még a Johnson-kor- mányzat államtitkáraként fellépett már itt közvetítőként Aztán: ha sikerülne az Egyesült Államoknak a ciprusi rendezés nyomán kibékíteni Görög- és Törökországot, ez lenne az első diplomáciai sikere a NATO-ban. 1 Mi lehetne a kompromisz- szum Ciprus dolgában, mik lennének a kölcsönös engedmények? Állítólag az, hogy a törökök kivonulnának az általuk elfoglalt terület egy, kisebb részéről, viszont a ciprusi török közösség a rendelkezése alatt megmaradó területen, a központi kormány fő hatalmának .elismerésével teljes önkormányzatot kapna, s a sziget föderatív köztársasággá alakulna át. A . fájdalmas konfliktus rendezésének ilyen alapon való megközelítését a legutóbbi hírek szerint Makari- osz elnök bizonyos feltételek teljesülése esetén lehetségesnek tartja. Szocialista brigádvezetők országos tanácskozása (Folytatás\az 1. oldalról) vezett 10 százalékkal szemben 15 százalékkal több árut adnak a tavalyinál- tőkésexportra. Több mint ezer szocialista brigád képviseletében 70 küldött és számos meghívott gyűlt össze szombaton a ruházatipari dolgozók szakszervezetének ‘ székházában,- hogy számba vegye az eredményeket, megtárgyalja az elkövetkező évek főbb gazdasági és mozgalmi feladatait. Mindezeket Földi László könnyűipari államtitkár és Tóth Tibomé. a szakszervezet főtitkára foglalta ássa* vitaindítójában. Ebben az ötéves tervidőszakban 31—32 százalékkal növekszik a ruházatipar termelése, de nemcsak több, hanem szebb, választékosabb és minőségileg is jobb ruházati termékkel kell . ellátni a hazai és az exportpiacokat. A brigádok segítőkészségét számos, a termelés színvonalának emelését célzó vállalás tanúsítja, köztük a szakmai képzés és továbbképzés szélesítésére, a munka- és a technológiai fegyelem javítására vonatkozó kezdeményezések. Ez a segítőkészség nyilvánult j met a referátumokat kivető vitában is. (MTI) \ I
