Nógrád. 1977. február (33. évfolyam. 26-49. szám)
1977-02-22 / 44. szám
•Í^V Világ pro!eiárjai, egyesüljelek! NOGRAD At MSZMP NÓ.CRÁO MEÖVEl BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI. TANTÁGS LAPU* ... wmmmmsa XXXIII ÉVF 44. SZÁM ARA 80 FILLÉR 1977 FEBRUAR 22., KEDD A Központi Statisztikai Hivatal Nógrád megyei Igazgatóságának jelentése a megye 1976. évi társadalmigazdasági tevékenységéről Beruházási tevékenység ben a megyében me-ban a ° 25 millió forint - költség-előNógrád megyében 1976-ban kilenc, 25 millió forint /értékhatár feletti beruházást kezdtek meg és nyolcat fejeztek be. A megkezdett beruházások közül a legjelentősebb a síküveg-feldolgozó üzem létesí- tése és a Romhányi Építési Kerámiagyárban a csempeirányzatot meghaladó beruházásokra 716 millió forintot fordítottak, 341 millió forinttal kevesebbet az - előirányzottnál. Ebből ipari beruházásokra az össze» ráfordítás 68,7 százalékát, kommunális beruházásokra 14,4 százalékát használták fel, a többit pedig gyártás-kapacitás bővítését közlekedési, kereskedelmi célzó beruházás; mindkettő egyéb létesítményekre, iélmilliárd forintot meghala- ^ Az 1916^ évben ^ megkezdett dó költség-előirányzattal. Meg- és az előző évről áthúzódó kezdődött az év folyamán a beruházásoknál is jelentős leNógrádi Szénbányáknál Mén- kes-bányaüzem föld alatti szállításának rekonstrukciója, a Mátravidéki Hőerőmű Vállalatnál egy új kazán telepítése. a Salgótarjáni Kohászati Üzemeknél a CO, védő- gázas hegesztőhuzal-gyártás fejlesztése. Folyamatban van a Vegyiműveket Építő- és Szerelő Vállalatnál a Szovjetunió kőolajipari kapacitásbővítésében való részvételt biztosító beruházás, Salgótarjánban a Pénzügyi és Számviteli Főiskola, a Mérleg úti épü- Ipar letegyiitíes és a Crossbar-központ kivitelezése. Az ipari beruházások közül az év folyamán befejezték a Mátravidéki Hőerőmű Vállalat olajtüzelésre való áttérésének I. ütemét. Ugyancsak maradások mutatkoznak. Az ipari beruházások közül legnagyobb a lemaradás a síküveggyári feldolgozóüzem létesítésénél és a Romhányi Építési Kerámiagyárbán, a csempegyártás kapacitásának bővítésénél. A kommunális beruházások közül a Pénzügyi és Számviteli Főiskola beru-. házasánál nagymérvű a lekályha), ugyanakkor az új és korszerűbb termékek termelését növelték. A megyei székhelyű szocialista ipar saját termeléséből 1976-ban 5,4 milliárd forintot értékesített, folyóáron 8,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az összes saját termelés döntő többségét (85 százalékát) a miniszés tériumi vállalatok értékesítették. Az összes értékesítés fele az állami termelővállalatok felé irányult, és gyors ütemű növekedés jellemezte a termelési eszköz, kereskedelmi vállalatok és a lal#osság, valamint a külkereskedelem részére történt értékesítést is. Megyénk iparvállalatai és szövetkezetei 1976. évi exportjának árbevétele az 1975. évihez képest 26 százalékkal nőtt. Az összes árbevétel több mint fele dollárrelációból származik, bár az előző évmaradás. A vásárcsarnok hez viszonyítva a rubelelszá- üzembe helyezése csak 1977. molási export árbevétele nőtt április 4-re várható. A megye szocialista iparának termelési volumene 1976- ban 5.2 százalékkal emelkedett, 1,4 százalékkal gyorsabb ütemben mint 1975-ben, amikor a termeles indexe 103.8 befejeződött a balassagyar- százalék volt. A Nógrádi Szén- mati 120 kilovoltos transzfor- bányák termeléssé — a vissza- mátor-állomás kivitelezése. A fejlesztés óta először — ismét Salgótarjáni Kohászati Üze- 100 százalék fölötti és így a mek 12 darab új húzógépet szocialista ipar — szénbánvá- állított a termelésbe, új telep- szat nélküli — termelésének jobban (a tőkésországokba irányuló export 18 százalékos növekedésével szemben 36 százalékkal). Legfontosabb exportőrök továbbra is a Salgótarjáni Kohászati Üzemek, az öblösüveggyár, a Lampart ZIM, a Magyar Kábelművek balassagyarmati, valamint a BRG salgótarjáni gyáregységei. Építőipai indexe 106,1 százalék. Az elért 5,2 százalékos termelésnövekedést döntő mértékbén a termelékenységjavulás eredményezte, mivel a foglalkoztatottak száma 1,4 száA megyei székhelyű építőipari szervezetek 1976. évbén a tervezettnél 100 millió forinttal kevesebb saját építési-szerelési munkát végeztek el, és a teljesítés változatlan áron csak mintegy 97 százalékos az 1975. évinek. A helyre költözött a salgótarjáni ruhagyár. 1976-ban befejeződött a Budapest—Kistere- nye—Salgótarján és az ózd— salgótarjáni gázvezeték építése. A múlt évben üzembe helyezett kereskedelmi létesít- kai foglalkozásúaké 1,5 szá- ~az eddigi tendenciának mények közül a legnagyob- zalékkal csökkent. A többlet- megfelelően 74 százalékkal bak: a salgótarjáni III. számú termelés tehát 100 százalék- meghaladta az előző évit. A üzletház, Balassagyarmaton a ban a' munkatermelékenység tervtől való lemaradás miatt ruházati aruház és az ABC— javulásából származott. (Az a minisztériumi építőipar 58 áruház. Pászlón pedig a Cser- egy fizikai foglalkozásúia ju- millió forinttal (az előirányzat hát csárda. Közlekedési lete- tó ipari termelés — az előző ^ózel 13 százalékán 1). a ta- sítményeink Salgótarjánban évihez viszonyítva — 7.5 szá- nácsi építőipar 30 millió fokét autóbusz-állomassal, Ba- zalékkal emelkedett.) E jó rjnt termelési értékkel (az la&sagyarmaton szervizállo- eredményhez — többek kö- előirányzat mintegy 25 szá- mással gyarapodtak. zött — hozzájárult az új üze- zalékával) maradt adósa a Kommunális beruházásaink mek termelésfelfutása is, va- népgazdaságnak. Ez utóbbiközül üzembe helyezték a lamint az, hogy 1976-ban romlott a termelékenysportcsarnokot, az új megyei néggyel több munkanap volt, s£g; valamint a vállalat erőirendelőintézetet és a salgótar- mint egy évvel korábban, „gjj koncentráltsága, mivel Ezeken kívül a termelést és termelékenységet fokozta, hogy egy-két gazdaságtalan termék gyártását leállították (acélöntvény, hagyományos jáni Ipari Szakmunkásképző Intézetet, valamint a salgótarjáni kollégium I. számú tömbjét. Balassagyarmaton szolgáltatóház épült. Összességéa kivitelezés alatt álló építmények száma év végére több mint kétszeresére nőtt. (Folytatás a 3. oldalon). Balassagyarmaton az Gél ka-szervizt január 7-cn adták át rendeltetésének. A modern, 304 négyzetméter alapterületű Gelkában korszerű körülmények között 14 műszerész javítja a televízió-, rádió- és egyéb készülékeket. A belkereskedelembendolgozó fiatalok ifjúsági parlamentje Vasárnap a Kereskedelmi gyermekintézmények fejlesz- digieknél hatékonyabb, fe- Kamai'a székházában rendez- tésére, a sportra es a lakás- gyelmezettebb. szervezettebb, ték meg a belkereskedelem- építésre fordítanak. korszerűbb munkával lehet ben dolgozó fiatalok ifjúsági parlamentjét. A tanácskozáson dr. Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter elnökölt. Ott volt Mátrai Lajos, az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa, Benczkó Béla, a KISZ kb intéző bizottságának tagja és Juhász Ottó, a SZOT titkára. A fiatalok aktívan részt megoldani — szögezte le a to- vesznek a szocialista verseny- vábbiákban dr. Selmeczi Lamozgalmakban. josne. A munkaversenyből, az ifjúsági brigádtnozgalmak- bol ki kell küszöbölni a formális elemeket. A szakoktatás' különböző szintjein évente mintegy 100 eűren vesznek részt, többségükben 30 éven aluliak. Fontos, hogy a KlSZ-szerve- . Az oktatás kérdéséhez kap- zetek a fiatalokat hatékoDr. Selrneczi La.iosné bel- csolódik a pályakezdő fiata- nyabban mozgósítsák a fe- kereskedelmi miniszterhelyet- j0k helyzete. A vállalati veze- gyelmezett munkára, a karc* tes, a belkereskedelmi ifjúsági tőknek, idősebb kollégáknak a munkaerő-vándorlás csökken- bizottsag e.nöke tájékoztatta a jövőben még nagyobb gondot tésére és az ésszerű takaré- fiatalokat a tarca ifjusagpoli- j^ell fordítaniuk a fiatalok be- kosságra. ti kai munkájáról es az 1977. illeszkedésének elősegítésére. A beszámolót követő vitá- CV\- '®rve'íl°*• Mint elmondta, Az ágazat elmúlt évi ered- ban a felszólaló fiatalok kö- a belkereskedelmi agazatban ményeihez a fiatalok munkája zül többen is felhívták a £i- 1524 munkahelyi parlamentet jelentősen hozzájárult. Mind1- gyeimet a belső munkaerő- tartottak meg, amelyeken 83 amellett az , V. ötéves terv- képzés és -továbbképzés fon- ezer fiatal vett reszt, az aga- időszak feladatait csak az ed- tosságára. (MTI) zat összes 30 even aluli dolgozójának mintegy 60 százaléka. Az ifjúsági parlamentek összességében megfelelő fórumot teremtettek a fiatalok számára, hogy megismerjék munkahelyük, szakterületük és az egész ágazat feladatait és a további teendőket. A vállalatok és a minisztérium különös gondot fordított korábban is a dolgozók szociális helyzetének javítására. A IV. ötéves tervidőszakban 3,9 milliárd forint jutott szociális ellátásra. Ez az összeg az V. ötéves tervidőszakban 5,6 milliárd forintra emelkedik. Legtöbbet továbbra is a munkavédelem fokozására, a InterniPtaJlmegáliapod '« vaskohó zati trrnirkrk cseréjéről Február 15—21.. között tartották Budapesten az Inter- metallban résztvevő hat ország, továbbá a Jugoszláv Kohászati Üzemek Egyesülése és a román Metalimport— Export Vállalat küldöttségei 48. termékcsere-értekezletüket. Megállapították, hogy tavaly 3,55 millió tonna vas- kohászati terméket és 46 millió rubel értékű fémtömegcikkeket cseréltek egymással. 1977-re eddig 3,32 millió tonna vaskohászati termék és 35 millió rubel értékű fémtömegcikk kölcsönös szállítását egyeztették az Intermetall munkájában érdekelt országok. Az értekezlet baráti légkör ben zajlott le. Tovább csökkent a belvízzel borított terület Mezőgazdaságunk szinte mottevően csökkent, s így évenként visszatérő tavaszi azo’K rnár gravitációs úton el- gondja — a belvíz — az idén Szabolcs-Szatmár megye határában csaknem a felére csökkent a belvizzel elöntött az enyhe időjárás miatt szó- eze lze ls- oga 1 ^ területek nagysága: hétfőn katlanul korán, jelentkezett. A nak- Hogy ez megtörténhes- már csak 13 ezer hektárt bo- különösképpen. veszélyezte- sen, ajánlatos volna, hogy a rítottak káros belvizek. A Feltett megyékben már hetek óta gazdaságok nagyobb arányban ső-Tisza Vidéki Vízügyi Igaznagy erővel küzdenek kártételeinek mérsékléséért, megszüntetéséért. Jelenleg ebből a szempontból Csongrád megyében a legrosszabb a helyzet, bár az utóbbi napokban mintegy háromezer hektárt ott is sikerült mentesíteni a belvíztől. A Tisza és a Maros menti községek határában még harmadfokú, tehát a vessék be saját mentesítő brigatóság a már korábban üzembe helyezettek mellé 12 gádjaikat, készítsenek leveze- hordozható szivattyút vetett be, főként a gabonatáblák tő , árkokat a főcsatornák irá.- nyába. mentesítésére. Bár a felső-sza bolcsi öblözetben a másodfokú készültség még érvényben van, számítani lehet arra, hogy rövidesen feloldhatják. Győr-Sopron megyében hét Jelentősen sikerült csökkenteni a belvízzel elöntött területeket Borsod megye déli részén. Ezen a területen a Tiszavalki Főcsatorna telítettsége miatt még mindig főként főn meg is történt az addigi szivattyúkat kell használni, másodfokú készültség megiegmagasabb szintű belvíz- Az Észak-magyarországi Víz- szüntetése. A Duna árterében védelmi készültséget tartanak. ügyi Igazgatóság mintegy 40 levő erdőkből elmenekült vaa következőkben avorsabb 'nagy teljesítményű szivattyút dak - a szarvasok, az őzek. a ; működtet, s ezek naponta há- vaddisznók — is megkezdték javulásra van kilátás, mert a rommillió köbméter .vizet tá- a visszaköltözést eredeti taíőcsatornák telítettsége szá- volítanak el a földekről. nyájukra. (MTI) ma is Nagyobb választék ív- bob rádiókból, itiüí> nőkből A híradáMeebnikai vállalatok vezetőiünk tanacekoza-a A híradástechnikai vállala- . Egyebek közt elmondotta- a tok az idén 12—13, százalék- piaci igényeknek megfelelően kai bővítik termelésüket, tovább bővítik, illetve új cik- ugyanilyen ütemben növelik kekkel, típusokkal gazdagítják szocialista exportjukat, és 24 a híradástechnikai berenaezé- százalékkal több árut szállí- sek választékát, fejlesztik tanak a tőkéspiacra, mint egy egyes számítástechnikai ’ és évvel korábban. Mindezek ér- hírközlő rendszerek, valamint dekében tovább korszerűsítik az elektronikai alkatrészek gyártmányszerkezetüket és gyártását. Már 1977-ben na- mintegy 4,8 milliárd forintot gyobb lesz a közszükségleti fordítanak beruházásokra, ex- cikkek választéka belföldön, portbővítő fejlesztésekre. A termelés és az export bővítésének konkrét feladatairól számolt be hétfőn Littvai István kohó- és gépipari miniszterhelyettes a híradás- és -vákuumtechnikai berendezéseket gyártó vállalatok igazgatói értekezletén a távközlési kutatóintézet székhazában. az év végéig több mint 17 ezerrel több televízió — köztük új típusú, sensoros készülékek, színes tévék — és 3600- zal több magnetofon kerül az üzletekbe mint 1976-ban. Az idén is több újdonság jelenik meg a piacon, az új típusú tévéken kívül új kazettás magnók, rádiómagnók és asztalirádiók. (MTI) Megállapodások Magyar—szovjet vasúti tárgyalások Február 16—21. között a MÁV vezérigazgatóságon tartották a magyar és a szovjet vasutak, valamint a két orzítő jegyzőkönyvet hétfőrr írták alá a három vasút képviselői. . A tárgyalások eredményéről szág külkereskedelmi szervei Szabó Béla. a MÁV vezér- közöttl idei szállítási. terv- igazgató-helyettese, a magvar egyeztető tárgyalásokat, ame- küldöttség vezetője nyilatko- lyeken részt vettek a jugoszláv zott az MTI munkatársának, vasutak egyesülésének képvi- Elmondotta, hogy a megbe- selői is. A tárgyalások ereéL széléseken áttekintették a két ményét, s különböző megálla- ország export-import szállítá- podásokat, két-, illetve há- sana^ múlt évi alakulását, romóldalú szerződéseket rög- (Folytatás t 2. oldalon)