Nógrád. 1977. február (33. évfolyam. 26-49. szám)
1977-02-19 / 42. szám
Mai Emumon farunk Tavaszt váró legelők «SZARVASMARHA-TENYÉSZTÉSI feladataink végrehajtásának egyik fontos feltétele, hogy több takarmány, jobb és több legelő legyen Ha visszatekintünk az elmúlt évre, akkor az ezzel kapcsolatos munka vegyes érzelmeket vált ki az emberben. Nóg- rád községben olyan legelőket teremtettek a téeszben, hogy a legeltetésen túl. jelentős mennyiségben be is takarítottak szénát. Nem csupán telepített legelőről van 6zó, hanem ősgyepről is, amely a gondos kezelés következtében dúsan terem A Somoskőújfalui téesz legelője viszont — elsősorban a Kercseg aljában — kiszikkadt fű helyett a gaz lett az uralkodó. Ilyen minőségi változás következik beak- kor. ha a legelővel lelkiismeretesen foglalkoznak, vagy ha egyáltalán nem fordítanak gondot rá. Közös gazdaságaink nem hivatkozhatnak arra, hogy az elmúlt évi termelési eredmények szempontjábó' „ínségesebb” esztendő után nem kapnak állami támogatást a legelő fejlesztésére és a régebbi fel - lijítására Mivel a takarmánytermesztés szoros kapcsolatban van az állattartással, az idén hétmillió forintot fordítanak legelő fejlesztésére és felújítására, amit megfontoltan- öt járásunk legexponáltabb téeszei között osztottak el a megyei tanács végrehajtó bizottsága jóváhagyása alapján. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról az alapvető igazságról, hogy kizárólag állami támogatással nem lehet igazi jó takarmánytermesztést elképzelni a megyében. Arról, hogy jó legelölegyen, elsősorban magának az üzemnek kel! gondoskodnia. Az ősgyepjeink például még ma is nagyobb területet foglalnak el, mint az újonnan telepítettek. Azzal is törődni kell — amit az egyik szakember fogalmazott meg az elmúlt nváron a Szécsényben rendezett legelőbemutatón —. hogy nincs a földön jobb takarmány a természetesen termett, fűnél. De azt gondozni kell! Nem szabad sajnálni a műtrágyát. A fáradságot sem. a vad kórók és bokrok gondos kiirtásáért és elégetéséért. A tél a végét járja. A tavasz be-beszökik a nógrádi hegyek közé. Észre sem vesszük, a mindennapi nagy iramban — itt a kikelet, és akkor már késő a iegelővel foglalkozni. Most van itt. az ideje! Van mit tenni; a vadvizeket leengedni, a megsűrűsödött bozótokat kiirtani, vagy felégetni. Aztán jó erőt adó hatóanyagokkal megszórni. Bőséges füvet terem, olyan bőségeset, hogy a legeltetés mellett még le is takaríthatnak róla. Csak meg kell adni ami a legelőnek jár. Korábban volt rá példa, hogy ifjúsági brigádok alakultak, akik legelőtisztítást vállallak Jó hagyomány, szép hagyomány, érdemes folytatni. De szólni szükséges erről a fiataloknak, s mindazoknak, akik részt kívánnak venni a munkából Akkor is megéri a közös gazdaságnak, ha bizonyos tiszteletdíjat adnak a munkát vállalóknak. Hiszen nagy dologról van szó, a takarmányról, s a ráfordított érték mindenképpen megtérül. A tsz-tagokat is érdemes mozgósítani, mert még nincs olyan rendkívüli nagy elfoglaltságuk más területen MANAPSÁG SŰRŰN beszélünk arról, hogy milyen sok tartalékok rejlenek a me- zőgazdaságban. A rét és legelők állapotának megjavítása igazán nagy tartalékokat rejteget. Hús lesz abból és tej, gyapjú, amiért a fogyasztók szívesen fizetnek — B — Kettős kötelekben 19 >7 február 19-én jelent meg az ICinüki Tanács rendeleti a Munkásőrség megszervezéséről. Huszadik születésnapját ünnepli a munkásőrség. Az ünnepélyes egységgyűléseken az idősebbek emlékeznek a megalakulás körülményeire, arra, hogy a párt hívó szavára munkások, parasztok, értelmiségiek tízezrei fogtak fegyvert a Magyar Népköz- társaság törvényes rendjének védelmében. Fegyvert fogtak és képességeik javát adva dolgoztak. A vállalt kettős feladatot: a szocialista társadalom építését, s fegyveres védelmét megoldotta és megoldja a testület. A párt Központi Bizottsága, az eredményeket elismerve fogalmazott így a munkásőrséghez intézett levelében: „A fiatal munkásőrség, a néphatalom más fegyveres erőivel és testületéivel együtt, megalakulásának napjától elszántan és hatásosan védelmezte és oltalmazza ma is szocialista társadalmi rendünket, népünk vívmányait és nyugalmát... A munkásőrség odaadóan betölti hivatását és teljesíti a megtisztelő küldetést.” Megalakulásakor tevékenyen részt vett az ellenforradalmi kíséi'letek elfojtásában, napjainkban pedig mindenütt találkozunk a szürke egyenruhás nőkkel és férfiakkal, ahol nehéz feladatokat kell megoldani. Fegyveres szolgálatot adnak, árvízi mentési munkálatokban fáradoznak. Áldozatos és felelős hivatást teljesítenek. A szolgálatot önként vállalták, a mindennapi munka mellett, többletként. „Nem párthadsereg, hanem a munkásosztály osztályszervezete, a magyar nép fegyveres testületé” — mondotta Kádár János, a Láng gépgyári ünnepi 'nagygyűlésen. Bizonyítékként álljon itt néhány adat: a munkásőrök hetven százaléka fizikai dolgozó, nyolcvan százaléka szocialista brigádtag. A munkásőrök tekintélyüket, jó hírnevüket naponta öregbítik munkahelyükön. Nincs róla pontos számadat, de jelentős hányaduk a „Kiváló Dolgozó” kitüntetés birtokosa. Az építés és az értékek oltalmazásának, védelmének kettős kötelékében élnek. Megbecsülésüknek ezer apró jelét tapasztalhatjuk: ha szolgálatba rendelik váratlanul a munkásőrt, társai. a brigád, a barátok pótolják l#:emunkájat, nem latja ká• II. J i!' l> . Ii.li'l íBl'i *1 ■':I , BM ijfeé. . »er **■> m, «•HMM t ,--L |S|Y ' 1 .. I 'lMWi nfj •“ • * JET ■- - ' rirj: Gyakorlaton BŰM *• * tia* rát a termelés, nem akadozik a munka. Szavak nélkül így jut kifejezésre a környezet véleménye: a munkásőr szolgálatával mindannyiunk érdekét védelmezi. Két évtized elmúltával jottányit sem változott a testület forradalmi elhivatottsága, fiatalsága. Bertalan Miklós idős munkásőr szavait idézve: „Az alapítók lassan elbúcsúznak az önként vállalt fegyveres szolgálattól. Az egység mégis fiatal, forradalmi marad, mert sorait az új nemzedék legjobbjai gyarapítják.” A szavak igazát bizonyította, hogy fegyverét újonnan felesküdött ifjú munkásőrnek adta át. Igen, a munkásőrség tekintélye a legifjabb nemzedékre Is hat, azokra is vonzerőt gyakorol, akik a testület megalakulásáról már csupán történelmi leckeként tudnak. Változtak ugyan a körülmények. de ma sem időszerűtlen program a haza építése, oltalmazása, s nem marad feladat, tennivaló nélkül a jövőben sem „a magyar nép fegyveres testületé”. Ha a munkásőrség elődjeit kutatjuk, megleljük őket a történelmi sorsfordulók idején. Az 1848-1 szabadságharc nemzetőrsége, a Tanácsköztársaság vörösőrsége ugyanúgy a nemzet leghaladóbb törekvéseinek szolgálatában állott, mint ma a fegyveres szolgálatot teljesítő munkások. A nemzetközi munkás- mozgalom történetében is számos hasonló céllal szerveződött fegyveres testület szerzett hírnevet, megbecsülést magának. A forradalmi hagyományok örököseit ez is kötelezi. M. D. Ember és m A vitának, amelyet a Magyar Televízió tavaly decemberben indított, s amelyet tizenkilenc megyénk napilapjai több mint egy hónapig gombolyított (s amely ma a televízió kerekasztal-beszél- getésének témája lesz), visz- szatérő refrénje volt, hogy honnan vegyük, ami nincs. Vagyis: növekvő gazdasági és társadalmi feladataink megvalósításához honnan biztosítsuk a megfelelő számú és képzettségű munkaerőt? A több száz újságcikk, riport és nyilatkozat közül különös érdeklődéssel olvastam egy pártmunkás hozzászólását, amelynek az a lényege, hogy az egyik gazdasági vezetőt átküldték a megye másik gyárába: nézzen csak körül, hogy ott miért jobb a munkahelyi légkör, mint a saját portáján. A szomszédolás után a „küldött” köntörfalazás nélkül elmondta: „Szó, ami szó, ott jobban hallgatnak minden munkás, minden vezető véleményére, ott jobban gazdának érzik magukat az emberek, mint nálunk. És az is igaz, hogy ott. valarmvel kevesebb a kereset, de mégis kisebb a vándorlás, mint itt. Valahogy jobban értenek az emberek nyelvén, egy kicsit mindenki jobban töri a fejét a közös gondok megoldásán .... MEGHATÁROZÓ: A VEZETÉS ÉS A BEOSZTOTTAK KAPCSOLATA Hangsúlyozom: nagyon tetszik ez az őszinte nyilatkozat, mert feleletet ad rá, hogy mit várnak az emberek a vezetőiktől, s mire kell ügyelniük azoknak, akik a vezetés tudományát — igen a tudományát, ne féljünk ettől a megfogalmazástól —r hasznosan az emberek gondolkodásának, érzéseinek felhasználásával, és nem mellőzésével, kívánják alkalmazni. A vezetés elsősorban emberi kapcsolat, hiszen mindenfajta vezetés emberrel — a televízió és a megyei lapok szóban forgó vitájánál maradva, munkaerővel — függ ösz- sze. Emberrel, munkaerővel, aki irányít, s emberekkel, munkaerőkkel, akiknek a feladatot végre kell hajtaniuk. Bizonyítani sem kell, hogy ebben milyen nagy szerepet játszik a munkát irányító vezetők és beosztottak közötti kapcsolat milyensége. Egy kicsit a politika nyelvére lefordítva a szót, és szabadon idézve Kádár Jánosnak, egy angyalföldi választói hagy- gyűlésen elmondott véleményét. az emberek egyetértenek a párt politikájával, azzal a közszellemmel. ami az országban általában jellemzi az életet. s ezért az ország jól érzi magát. Az azonban, hogy az egyes emberek külün-ktilön jónak, vagy rossznak érzik a helyzetüket, sokban függ a gyárigazgatótól, a tsz-elnök- től. a hivatali vezetőtől, a brigádvezetőtől, a művezetőtől, vagy akár — fegyveres testületeknél — a rajparancsnokoktól. Ezért a munkaerő- helyzettel összefüggésben is nagy gondot kell fordítani arra, hogy vezetőink rendelkezzenek a vezetéshez szükséges képességekkel, s azokkal jól is tudjanak élni. Hogy e tekintetben sok még a tennivalónk. azt a vitázó cikkek, riportok, nyilatkozatok garmadája tanúsítja. EGYMÁSRA UTÁLTÁN A MUNKAFOLYAMATOKBAN Többször szóba került a vita során, hogy milyen sok formában, s milyen differenciáltan és árnyaltan jelentkezik naponta a vezetők és beosztottak jó, vagy rossz kapcsolata. Bárhol dolgozunk is, egymásra vagyunk utalva, egymás kezére dolgozunk. Mai helyzetünkben — gazdasági erőforrásaink feltárásában, munkánk hatékonyságának növelésében, gondjaink megoldásában — minden korábbinál nagyobb hangsúlyt kap a kiegyensúlyozott kapcsolat igénye, mert abban1, hogy az egymás közötti kapcsolatok, rhilyenek, plasztikusan kifejeződhetnek a közösségi akarat értékei, a szocializmus társadalmának emberi értékei, a munka minőségének értékei — helyesen vagy torzított formában. Meg pontosabban fogalmazva: a vezető és beosztott kapcsolata éppen a feljett szocialista társadalom építésének sajátosságai miatt az emberek jó ■ részének a szemében óhatatlanul az állam és az ember kapcsolataként jelentkezik, akkor is. ha igazgatói szerv, gyár, vagy akár termelőszövetkezet. hivatal vezetői és beosztottai közötti viszonyról van szó. Ezért lehet országos kérdés. politikai kérdés a vezetés kulturáltabbá — ha úgy tetszik emberibbé — tétele minden területen, ahogy erről az MSZMP XI. kongresszusának határozata is szól. A JOBB MUNKAHELYI KÖRNYEZETBEN KAMATOZIK Mi lehet az előrelépés módja? Elsősorban a helyes vezetőképzés. Jelenleg sokfajta céllal, sok vezetőt képeznek nálunk különféle iskolákban és tanfolyamokon. Ennek eredményeként sikerült eljutnunk odáig, — s, ez önmagában is igen nagy eredmény, — hogy a különböző posztokra kerülő emberek, szaktudása, világnézeti állásfoglalása. ma sokkal jobb, mint korábban, bármikér volt. De a szaktudás, a politikai elkötelezettség önmagában még nem vezetni tudás is, s ennek visszásságait gyakran érez- 'zük. Éppen ez a helyzet teszi fontossá, hogy vegyük számba mindazokat a lehetőségeket, amelyekkel a legfontosabbra az emberi kapcsolatok ápolásának tudományára is rávezethetjük mindazokat a tisztségviselőket, akik elhivatottak a gondjaikra bízott kisebb-nagyobb kollektívák irányítására. Értéke szerint kell foglalkozni ezzel, mert minden energia, amelyet ilyen célokra fordítunk, sokszorosan visz- szatérül az emberek munkájában, nemcsak a szó szakmai, hanem emberi értelmében is. S noha mindez sokfajta áttételen kamatozik a munkaerőgondok megoldásában, de minden bizonnyal kamatozik az emberek jobb munkahelyi környezetében, amely fundamentuma volt és a jövőben is fundamentuma .lesz a törzsgárda gyarapodásának. Kőszegi Frigyes így élünk mi A PANASZT E'¥ © Csöpög a víz az esernyőjéről, támaszkodik a nyelére reszkető kezével. Ülne, ereszkedne lé a székre, de jaj, panaszosan roppannak, fájnak a csontjai. Hetven nehéz esztendő súlya alatt görnyed — szemben velem a kisöreg. Am, amikor szája beszédre nyílik; arca megélénkül, hangja megkeményedik, alig tudja nyelni a mélyről feltörő feszítő indulatot, ránctól barázdált szeme pedig ezernyi villámot szór. — Panasztételre jöttem — jelenti ki, aztán szinte csak önmagának, úgy öregesen, félhangosan morgolódni kezd: — Nem sokat ér az én beszédem. Úgysem érti meg a bajomat senki Kilincselek, házalok, siránkozok. Minek? Bolond, bogaras vénembernek tartanak. Egyenes bes A Magyar Televízió csütörtök esti adásában a Magyar Kábeiművek balassagyarmati gyárából adott közvetítést. A riporter szokatlan kérdést tett tel Géczi Imre Igazgatónak: igaz. hogy felettes szerve megbüntette? Gondolom nemcsak én, hanem az ország több milliós nézőtábora is nagy érdeklődéssel várta a választ. Vajon sértődöttséggel vegyes magyarázkodás következik? Vagy éppen a nyilvánosság előtt iparkodik tisztára mosni magát az igazgató? Nem ez történt, valami egészen más! Az igazgató természetes, nyugodt hangon válaszolta, hogy igaz, a vezérigazgató megbüntette. Elvonták a prémiumát és hozzátette, hogy figyelmeztetésben is részesítették. Nem igazgatói hatáskörben elkövetett személyes mulasztásért vonták felelősségre, hanem azért, mert 1918-ban a balassagyarmati gyárban feltűnően sok munkás igazolatlanul mulasztott, indokolatlanul sok dolgozó részesült táppénzben. A fegyelmezetlenség lemaradást, kapkodást, sok túlórát és a költségek növekedését okozta. Mindezt Géczi Imre elismerte és utólag nemcsak a következtetéseket vonta le, hanem azt is megállapította, hogy a mulasztásokért elsősorban ő a felelős. Ez egyenes beszéd volt! Méghozzá nem szűk baráti körben, nem az igazgatói tanácsban hanem az ország közvéleménye előtt. A balassagyarmati igazgató nem kitüntetésre, vagy jutalomátvételre jelentkezett a tv-képernyőn, hanem akkor, amikor a személyes felelősségéről kellett szólni. A szókimondó bátorság, az őszinteség elismerést váltott ki. De ennél többet is. Hitelt adtunk az igaágató szavanak akkor is, amikor a megtett intézkedésekről beszélt. Valóban szükség volt arra, hogy következetes szigorral rendet teremtsenek a balassagyarmati gyárban. Bár létszámhiánnyal küzdenek, mégis elküldték azokat a lógósokat, akiknek a szép szó és a figyelmeztetés nem használt. Kevesebb, de fegyelmezett emberrel többre jutnak, mint sok olyannal, akikre nem lehet biztosan számítani. F. L. — Valami nagy a baj? — Az. Nagyobb már nem is lehetne! Mert hát "nem tra- gédia-e az, amikor a madarat kiröppentik a saját testével melengetett fészkéből, aztán meg a szeme láttára rombolják szét? Nehézkes, füstös csend telepszik meg a szobában. Bo- zó Jani bácsi pedig asztalt támasztva, maga elé meredve sirat. Sok évtized valóságát, igaz meséjét siratja. A bányatelepet, ahová a város szele csak nagy ritkán ért el, a kis kolóniákat, ahol a kilincsek egymást súrolták, a tegnap volt barátokat,, a hárs- faszagú estéket. — Meghúzódtak a kolóniák a domb aljában. Csend volt mindig és nyugalom. Tavaszon, nyáron kizölldeltek a kertek, merthogy minden lakónak két kertje is volt. Az egyik az alsó, a másik a felsó kert. Megtermett ott minden; zöldség, kukorica, gyümölcs. Olyan málnaszüreteket tartottunk, hogy csak no! Igaz a lakás nem volt nagy — egy szoba, konyha, spájz. Az asszony addig siránkozott jajgatott, hogy kicsi az a hely, meg, hogy fürdőszoba is kellene, míg összeeszkábál- tam az udvarban egy kis-nyá- ri konyhát. De olyat ám, hogy mindenki megnézte. Abba aztán került fürdőkád is, legyen meg a család öröme. Hosszú ideig a bányagépgyárban dolgoztam. Éjjelente gyakran kiálltam a kertbe, hallgatóztam zúgnak-e a gépek, dolgoznak- e az éjszakások. Szóval minden porcikámmal, idegszálammal kötődtem a kolóniához, a’ telephez. Aztán egyszeriben megváltozott minden. Megbolydult a telep „múlt-szagú”’, egyhangú nyugalma. Zagyvapálfalvából Salgótarján lett, Bozó Jani bácsiék felső kertjét szétrombolták, Rakódtak egymásra a téglák, a betonelemek és az egykori málnás, gyümölcsös helyén magas házak emelkedtek. így múlt k; a kolónia, a takaros nyári konyha is. — Kiforgattak ott kérem mindent. A sírás kerülgetett, amikor láttam a pusztítást. Fedél kell az ember feje fölé, hát bekényszerültünk az új házba. Azóta aztán nincs nyugtom, egy percnyi sem. Nem tudom elviselni a sok idegen lakót, a gázzal fűtött konyhát, szobát, a szűk falak zártságát. A feleségem, az más. Mindig mondja; soha nem gondolta volna, hogy ekkora kényelemben, ilyen szép lakásban élhet, hogy össze sem lehet hasonlítani a régivel. Hát nem, az biztos. Börtön az kérem, bármilyen kényelmes. De ha valakinek elmondom, rám sütik, hogy bolond vagyok, meg bogaras. Látom maga is jót mosolyog befelé. Mennek a napok, egyik a másik után. Bozó Jani bácsi is nekiindul minden reggel. Keresni, kutatni valamit , a régiből, az ismerős-megszokottból. Ellenségesen néz farkasszemet a nagyablakos, világos házakkal, a múltat rombolókkal, az új arcokkal. Egyre rövidebbre fogja a sétáit, inkább a szobában üldögél, hallgatagon. A feleségének már nem panaszkodik, az úgysem érti meg. Éjjelente sokszor elkerüli az álom. Ilyenkor ébren álmodik. Málnáskertet, hársfaillatot tegnap volt barátokat. Aztán reggel fejébe húzza a megfakult svájcisapkát és elindul panasztételre. _ V. Kiss Mária NÖGRÁD — 1977. február 19., szombat 3