Nógrád. 1977. január (33. évfolyam. 1-25. szám)
1977-01-16 / 13. szám
/ .•* A*. bk om menüt torunké. Réti Erviné a szó: A liét 3 kérdése Az év második hetében magasabb sebességfokozatra kapcsolt a diplomácia: három állam-, illetve kormányfői, hét külügyminiszteri találkozóról tudósítottak a ielan- tesek. A megválasztott amerikai elnök — öt nappal a beiktatása előtt — telefon útján teremtett közvetlen érintkezést legfontosabb szövetségeseivel, de az a jövő kérdése, hogy a mézeshetek után meg- marad-e a „közvetlen tárcsázás”. .. Az államközi diplomácia mellett megkezdte mozgalmasnak ígérkező évadját a népi diplomácia is. Moszkvában tanácskozik a békeszerető erők világfóruma. 1. Ml JELLEMZI AZ évkezdő tárgyalásokat? A magyar külügyminiszter Ankarában, az olasz Moszkvában, a luxemburgi, Prágában, a portugál Belgrádban, s egyszerre három ország diplomáciájának irányítói tartózkodnak a Közel-Keleten. A kelet—nyugati tárgyalások folytatódnak. A kétoldalú kapcsolatok mellett mind többször kerül szóba a június 15-re tervezett belgrádi konferencia is. Az európai biztonsági konferencia „negyedik kosara” ugyanis olyan megállapodást tartalmaz, hogy a jugoszláv fővárosban a nyár kezdeten összeülnek a harmincöt érdekelt ország követei, az ügyrend elfogadása után különleges kormánymegbízottak — minden valószínűség szerint külügyminiszter-helyettesek — veszik át a stafétabotot, majd a tíz-tizenkét hetesre tervezett megbeszéléssorozat a külügyminiszterek összejövetelével zárulna. A központi téma, miként valósulnak meg a helsinki zöld könyv, az európai charta előírásai. Ha nagyon leegyszerűsített előmérleget vonunk: az európai politikai légkör kétségkívül javult. Helsinki szelleme realitás, de számos vonatkozásban nem történt haladás, a fejlett tőkés- országokban egymást követő, kiélezett választási kampányok, sajnos nem biztosítottak kedvező feltételeket a továbblépéshez. A szocialista országok azonban nem kölcsönös vádaskodásokoól álló panasznapot akarnak Belgrádban, hanem az újabb együttműködési lehetőségek és formák felkutatására összpontosítják figyelmüket. Egyetlen meggyőző példa: máris javaslatok hangzottak el Összeurópai szakértekezletek, így energetikai, környezetvédelmi, szárítási és közlekedési konferencia megrendezésére. A külügyminiszterek széles körű személyes érintkezése — For- lanit Leonyid Brezsnyev, Thorn-t Gustáv Husák is fogadta, Púja Frigyes Ankarában pedig Demirel miniszterelnöknél és Korotürk államelnöknél tisztelgett — jó alkalmat nyújt a véleménycserére, a belgrádi felkészülésre. „Yes, sir!” .vagyis „igen uram!” — a bennfentesek szerint pontosan ennyiből áll Fukuda Takeo új japán kormányfő angol nyelvtudása, ezért tolmács útján társalgóit, amikor James Carter, a beiktatásra váró új amerikai elnök felhívta telefonon, hogy rövid eszmecserét folytassanak. Hasonlóképpen csengett a készülék Londonban, Bonnban és Párizsban — Carter a hírek szerint egy nyugati gazdasági csúcstalálkozó terverői folytatott eszmecserét. Sürgősnek tűnik az ügy, hiszen még nem tette le az esküt, a hét Ford búcsújának jegyében telt. A távozó elnök természetesen átadhat bizonyos tapasztalatokat, miután a gazdasági csúcs valahogy Puerto Rico festői szigetén sem hozott átütő eredményeket, nem olyan régen, tavaly nyáron. A fejlett tőkésországok között ugyanis nem csekélyek az ellentétek, erős törekvés mutatkozik meg a válság következményeinek kölcsönös áthárítására, s nem biztos, hogy az amerikai indítványokra a japán kormányfő használni fogja szerény angol szókincsét: „Yes, sir!”.. 2. MIBEN ALL A MOSZKVAI BÉKEFÖRUM JELENTŐSEGE? Jó három esztendővel ezelőtt, 1973. októberében ült ösz- sze Moszkvában a békeszerető erők világkongresszusa, amely mind ez idáig a legnagyobb méretű és legszélesebb körű rendezvénye volt a népi diplomáciának, a békéért küzdő tömegmozgalomnak. Jóllehet éppen ez a sokféleség kizárta, hogy valamiféle zárt szervezet alakuljon, a kongresszus egy folytató-összekötő bizottságot alakított, amelynek két társelnöke Romes Chandra, a BVT főtitkára, és Sean Mcbridge, volt ír külügyminiszter, az ENSZ Nobel-béke- díjjal kitüntetett Namíbia főbiztosa lett. Ez a bizottság hívta egybe Moszkvába a békeszerető erők világfórumát. A félezer küldött ezúttal csupán két plenáris tanácskozást tart a KGST-palota nagytermében, az érdemi munka tizenhárom vitacsoportban zajlik, amelyek sorra veszik a leszerelés ,a iegyverzetcsök- kentéss időszerű kérdéseit, fontos javaslatokat dolgoznak ki. A nagy munka —, amelyben részt vállal a Kállai Gyula vezette magyar delegáció is — azt célozza, hogy a világ közvéleményét mozgósítsák a leszerelési feladatok érdekében, meggyorsítsák a tárgyalási folyamatokat. Elég arra utalni, hogy az EBK helsinki csúcsérteKezletét miként segítette elő a kontinens társadalmának közgyűlése; a ciprusi válságtól a közel-keleti krízisig, hogyan nyilvánítják véleményüket a különböző szolidaritási konferenciák; milyen erőteljes mozgalom bontakozott ki — az ENSZ-döntésekkel párhuzamosan — az apartheid rezsimnek felszám olásáért, a hagyományokat követni kell, s bizonyosak lehetünk abban, hogy a moszkvai fórum, a maga eszközeivel, jelentősen előmozdíthatja a leszerelési világkonferencia, a fegyverzetcsökkentés ügyét. 3. MIRŐL SZÓLNAK A LEGLJAB TACEPAOK? * A nagybetűs plakátok, a ta- cepaok egy évtizede hozzátartoznak a pekingi utcaképhez, s a kínai fővárosból érkező jelentésekhez. Jóllehet az elmúlt napok a Csou-évforduló jegyében teltek (most volt a miniszterelnök halálának első évfordulója) a legtöbbször Teng Hsziao-ping neve került felszínre, akinek életrajza ugyancsak mozgalmasnak mondható. A KKP főtitkárából a kulturális forradalom idején sertésgondozó lett, azután miniszterelnök-helyettes és a nagybeteg Csou u*Odje- löltje, majd „a pártban kapitalista úton járó személy” és egy új kampány célpontja. A plakátok most rehabilitálását és kinevezését követelik, s a „négyek bandájának” áldozataként emlegetik. Egy hongkongi AP egyenesen azt írta, hogy Teng a kínai miniszterelnök, de ezzel kapcsolatosan cáfolatok hangzottak el Pekingben, Természetesen értelmetlen lenne bármiféle találgatás, amint elég sok a más irányú —, s tegyük hozzá: ellenőrizhetetlen — híresztelés a külföldi sajtóban- Kínáról: ezek állítólagos összetűzésekről, különböző irányú fejleményekről szólnak. Ami megállapítható: a kínai belső helyzet, minden jel szerint erőteljes mozgásban van, s még idő kell az események letisztult megítéléséhez. Ssnrínt és Husszein egyetért egy palesztin állam megalapításában Kereszty András, az MTI tudósítója jelenti: Szombaton befejezte egyiptomi látogatását Husszein Jordániái király. Az előzetes kommentárok Egyiptomban és Jordániában is azt emelik ' ki, hogy „tovább erősödött a frontállamok egysége”, s hogy a két' államfő egyetértett a palesztin állapi megalakításával. A két ország vezetése, „azonos nézeteket vall a rendezés kérdéseiről is” — mondják a kommentárok. Az egyiptomi rádió utalt arra, hogy Kairó a Palesztinái Felszabadítási Szervezet és Jordánia viszonyának rendezését készíti elő. Egyiptom és Szudán ugyanakkor — a Nimeri elleni legutóbbi államcsínykísérlet utáni államfői megállapodás végrehajtásaként — katonai szerződést kötött. A megállapodást Taher szudáni alelnök látogatásának eredményét szombaton hozták nyilvánosságra. Eszerint a két állam kölcsönösen segítséget nyújt egymásnak és Egyiptom vállalja azt is. hogy külső és belső „felforgató tevékenység esetén, függetlenül a beavatkozó külső hatalom méreteitől és erejétől, segíti a szudáni rendszert. Egyiptom ezzel mintegy politikai garanciát adott Nime- rinek, hogy bonyolult helyzetben melléáll és nem engedi kormányát megbuktatni. Kairóban ugyancsak szombaton arab külügyminiszteri értekezlet nyílott. Fiatalok a Fehér Házban James Carter, a jövő héten hivatalba lépi? amerikai elnök pénteken kijelölte közvetlen Fehér Ház-i munkatársait. A hét vezető tanácsadó közül hatan Georgia államból. az elnök szűkebb hazájából származnak, egy néger. A Hefér Ház-i gárda túlnyomó része fiatal, 30—33 év körüli, s már huzamos ideje részt vettek Carter korteskampányaiban. Az új elnök azt ígérte, hogy a bürokrácia elleni harc jegyében lefaragja az elnöki hivatalok évről évre növekvő létszámát. Központi munkatársaitól azt igényelte, hogy mintegy harminc százalékkal csökkentsék a Fordtól örökölt apparátust. (MTI) (MTI) 2 NÓGRÁD — 1977. január 16., vasárnap Egységgyűlós Salgótarjánban — Szükséges, hogy csakúgy, mint eddig a jövőben is érvényesüljön az alapelv, hogy az egész munkásőri tevékenységet a politikai szempontok hassák át. A munkásőrök a part politikáját egységesen értelmezzék és valósítsák meg. Ezért a mindennapi nevelő tevékenység során újra és újra értelmeztetni kell a munkásőröl? körében. A munkásőröknél felvetődött kérdésekre a párt tisztségviselői, a parancsnokok időben és érdemben adjanak választ, hogy még jobban képesek legyenek a párt politikájának megvalósítására, hirdetésére és védelmezésére. Az idei feladatok ismertetése után Matúz József ezeket mondatta: — Az erkölcsi-politikai helytállás, a felelősségteljes magatartás, a politikai egység az alapvető kérdésekben a legfőbb biztosítéka annak, hogy a testület mindenegyes tagja, parancsnok es beosztott egyaránt megfeleljen a növekvő követelményeknek. Ezért a politikai nevelő munkában jobban érvényesüljön az átgondoltság, az előrelátás, a tervszerűség. Egyértelműen érvényesüljön az a követelmény, hogy munkásőrnek lenni erkölcsi-politikai elkötelezettséget jelent a munkásosztály, a párt ügye iránt. A munkásőrség tagjának lenni önként vállalt társadalmi elkötelezettség, fontos pártmegbízatás. A munkásőrnek a párt normái szerint kell élnie, és dolgoznia munkahelyén, magánéletében és a szolgálatban egyaránt. Ezután a parancsnoki munka színvonalának növelésével foglalkozott, s kijelentette; — Egyértelműen biztosítani kell, hogy a parancsnoki tevékenységet minden vonatkozásban a politikai célok vezéreljék. A vezetők jobban tudatában legyenek annak, hogy minden intézkedésüknek, lépésüknek, az egész kiképzésnek politikai hatása van. Ezért a parancsnokok politikai tisztánlátásának, megalapozott ismereteinek jelentősége van. Ez a feltétele annak, hogy a parancsnokok megfelelő nevelő tevékenységet tudjanak kifejteni, képesek legyenek érvelni, ne csak parancsot adni, hogy magatartásuk is érett, kiKitüntetések A munkásőrség megyei törzsének és szakalegységeinek szombati ünnepi egységgyűlésén a munkásőrségben kifejtett tevékenységéért, a munkásőrséget segítő ' munkájáért a munkásőrség országos parancsnoka a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozata kitüntetést adományozta Matúz Józsefnek, a megyei pártbizottság titkárának, Domonkos Ferencnek, a megyei híradószakasz rajparancsnokának. A Haza Szolgálatáért Érdemérem bronz fokozatában részesült Maruzs Elemér, a megyei törzs csoportvezsKiállítás Salgótarjánban egyensúlyozott és példamutató legyen... A parancsnokok politikai hozzáértése párosuljon a magas szintű szakszerűséggel. Ezután a munkásőrség párt- irányításának erősítésével foglalkozott. Mint mondotta: a pártszervek és szervezetek figyelmét arra irányítjuk, hogy a politikai nevelő munkában, a parancsnoki munka színvonalának emelésében legyenek még kezdeményezőbbek, aktívan segítsék a feladatok megvalósítását. Beszédét így fejezte be: — Engedjék meg, hogy a megyei pártbizottság nevében köszöntsem a húszéves szolgálatot teljesítő munkásőröket, a László Józsefeket, a Hegyes Ferencekef, a Takács Vilmosokat, a Vágvölgyi Tivadarokat, a Kadlót Józsefeket, azokat az elvtársainkat, akik húsz éven át e testületen belül hű szolgálói voltak a pártnak, a munkásosztálynak. Ezek az elvtársak példaképei a mai ifjúságnak. Olyan példaképek, akik a munkában és a harcban jelesre vizsgáztak. Gratulálok a Húsz év a haza fegyveres szolgálatában érdemérem es emlékplakett kitüntetéshez. .Viseljék egészséggel és legyenek még hosszú évtizedekig aktív munkásai a szocializmus ügyének. Gratulálunk valamennyi kitüntetett elvtársnak. A megyei törzs és a szakalegységek minden tagjának az 1977-es esztendőre jó munkát, a magánéletben sok boldogságot és munkásőr köszöntéssel erőt, egészséget kívánunk. Köszöntötte a megyei tora* é* szakalegységei ünnepi egységgyűlését J. A. Petrovics, a hazánkban ideiglenesen tartózkodó egyik szovjet katonai alakulat tisztje, Ondrej Hro- mádka, a közép-szlovákiai kerület munkásőr parancsnoka,' Szerémi Sándor rendőr ezredes, a megyei főkapitányság vezetője a fegyveres testületek, és Füssy József, a KISZ Nógrád megyei Bizottságának első titkára, megyénk ifjúsága nevében. Ezután ismertették a megyei parancsnok parancsát és kihirdették az 1976-os év szocialista versenyének eredményét. Az ünnepélyes egységgyűlés az Internacionálé- val ért véget. tője. A kitüntetéseket GitiJóJ zsef, illetve Matúz József adta át. A Húsz év a haza fegyveres szolgálatában érdemérem és enüékpiakett kitüntetésben 42 fő, a tizenöt éves szolgálatért négy, a tízéves szolgálatért hat munkásőr részesült kitüntetésben. Kiváló Parancsnok és Kiváló Munkásőr kitüntetéseket is átnyújtottak. A kitüntetéseket Matúz József és Bógyin József adta át. A kitüntetettek nevében Vágvölgyi Tivadar mondott köszönetét. (Folytatás «S t oldalról) ért. Elsőnek ragadtak fegyvert, védték a pártházakat, az állami vezetés objektumait. Büszkék vagyunk arra, hogy 364 elvtárs most is köztünk van, akik alapítói voltak megyénkben a munkásőrségnek, kik húsz éven keresztül a munka mellett példás helytállással teljesitik az önként vállalt fegyveres szolgálatot. Bógyin József ezután értékelte a két évtized munkáját, s kiemelte, hogy a munkásőrség állománya politikailag egységes, fegyelmezett. Kijelentette: — Napjainkban egyértelműen megállapítható, hogy a testület előtt álló feladatok konkrét meghatározásának folyamata az állomány korszerű felkészítésének rendszerében fejlődött a parancsnoki állomány vezetési készsége, javult munkájuk tartalma és módszere. A rendszeres állományépítő-szervező munka következtében kedvező irányú változások történtek az állomány összetételében. A munkásőrök nyolcvanöt százaléka párttag, hetvenhárom százaléka fizikai dolgozó, hatvanegy százaléka harmincöt éven felüli, hatvankét százaléka öt évnél hosszabb ideje teljesít szolgálatot. A munkásőrség két- évtizedes történetének alapja a párt, a munkásosztály, az egész dolgozó nép szoros kapcsolata, egysége, s a kölcsönös bizalom. Pártunk világos, egyértelmű marxista—leninista politikája, mindennapi munkája erre jó alapot teremt. A megyei parancsnok ezután értékelte az 1976-ra kitűzött feladatok végrehajtását, s megszabta az idei év feladatait. Végül hangsúlyozta: — Engedjék meg, hogy megköszönjem a munkásotok hozzátartozóinak — feleségeknek, édesanyáknak és más családtagoknak — a2t a nagy segítséget, amellyel közvetve hozzájárultak feladataink teljesítéséhez, akik a munkásőri igénybevétel miatt türelmesen nélkülözték a munkásőr távollétét a családtól. A megyei pártbizottság nevében köszöntötte az ünnepi egységgyűlést Matúz József, a megyei pártbizottság titkára. — Az eltelt húsz esztendő legnagyobb történelmi vívmánya, hogy az ellenforradalmi lázadás leverése után — a tömegek támogatását élvezve — végbement a konszolidáció, leraktuk hazánkban a szocializmus alapjait, és ma nrár a fejlett szocialista társadalom építésén munkálkodunk. A párt számára külön erőt adó tény, hogy eo- ben a roppant munkában a münkásőrök a szocialista rend védelmében, a termelésben, az áldozatkészségben mindig az első sorokban meneteltek, ma is hűségesen és fegyelmezetten teljesítik kötelességüket, mint a párt katonái. Matúz József ezután arról szóit, hogy a párt megyei- végrehajtó bizottsága a közelmúltban értékelte a munkásőrség 1976. évi tevékenységét, s megerősítette, hogy a mun- kásőregységek eredményesen dolgoznak a feladatok teljesítésén. Megvalósítják a kiképzési, termelési és politikai feladatokat. Ezek az eredmények értékesek. Ezért a párt megyei végrehajtó bizottsága elismerését fejezte ki valamennyi munkásöregységnek és valamennyi tagjának. Mint mondotta, az eredmények ösz- szefüggnek a megyei általános politikai helyzettel. .Az 1976. évi fontos politikai feladatok megoldása — mint a gazdasági épitőmunka, a tag- könyvcsete. az eszmei-politikai nevelés — jó hatással volt az egységekre is. E feladatok megoldásában és a magatartásban a munkásőrök döntő többsége példamutató — hangsúlyozta a megyei párt- bizottság titkára, majd a további feladatokról szólt. A politikai nevelő munkáról kijelentette: A munkásőrség megalakulásának 20. évfordulója alkalmából szombaton délelőtt Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Központ üvegcsarnokában Húszéves a munkásőrség címmel megyei dokumentumkiállítás nyílt. A kiállításon Matúz József, a megyei pártbizottság titkára ünnepi megnyitójában többi között ezeket mondotta: — A munkásosztály és a párt összeforrottsága kifejeződik abban, _hogy a párt fegyvert adott a munkások kezébe és azóta is sokoldalú gondoskodással fejleszti, erősíti a munkásosztály politikai hatalmának önkéntes, társadalmi jellegű fegyveres testületét... A kiállítás azt a nemes célt szolgálja, hogy megyénk dolgozói, ifjúságunk még jobban ismerje meg a munkásőrök, különösen az alapító tagok öntudatos, önzetlen szolgálatát, szocialista hazánk és a néphatalom védelmének erősítésében tanúsított fegyelmezett helytállását A kiállításon tablókon mutatják be a munkásőrség húszéves életét, a munkás- örök ruházatát, fegyverzetét, technikáját. X Szombat délután ünnepélyes egységgyűlésre került sor Rétságon az Asztalos János Művelődési Központban. Az ünnepélyes egységgyűlésen Balázs Sándor járási egységparancsnok emlékezett a huszadik évfordulóra, s értékelte az elmúlt év munkáját.