Nógrád. 1977. január (33. évfolyam. 1-25. szám)

1977-01-07 / 5. szám

HiteleiíicUék a második Lovas üstököst Égi őrjárat, $zepenc$cvei Szólások. közmondások fű­ződnek a csillagokhoz. Ha szó szerint vesszük a népi böl­csességeket, akkor Lovas Mik­lós bizonyára „szerencsés csillagzat alatt született’’, vagyis nagyon szerencsés, sőt, „csillaga van”, ami arra utal, hogy különös szerencséje van. Még egy, sőt mert üstökössel is büszkélkedhet, 1976. októ­berétől nem is eggyel — ket­tővel. A felfedezett szupernó­vák száma pedig 23-ra emel­kedett. Ezek után jogos a kér­dés: — hisz-e a csillagász a szerencsében? — Inkább a tudományban, a kitartó, módszeres kutatás­ban hiszek — mondja a 45 éves csillagász, aki már hosz- szú évek óta a Magyar Tudo­mányos Akadémia szabadság­hegyi és a mátrai obszervató­riuma között ingázik. Aztán hozzáteszi: — útitársként, per­sze, olykor jól jön a szeren­cse is, hiszen a csillagász szá­mára már az is Fortuna ritka ajándékának számit, ha tisz­ta az égbolt. Mert, igaz ugyan, hogy itt 967 méteres magas­ságból, távol a városok zava­ró fényétől, korszerű műsze­rekkel, teleszkópokkal kutat­juk az égbolt titkait, de egyet­len felhő is eltakarhatja elő­lünk a távoli csillagokat. A Jupiter nem fogadott Eltakarja bizony, és akkor oda az izgalmasnak ígérkező riport is. Ezt magam is tanú­síthatom, hiszen éppen távoli utazásra készültem, gondol­tam, egy éjszakányi időre útitársként szegődöm a csil­lagász mellé, hogy bejárva az égbolt néhány szeletét, a te­leszkópok segítségével köze­lebbről tekinthessek a boly­gókra, csillagokra. De a Ju­piter, a Göncölszekér és tár­sai nem fogadtak, s még a legkisebb beosztású csillag is felhő mögé bújva pislogott a földre. A helyszíni riport így elmaradt, s helyette csupán rö­vid beszélgetéssel szolgálha­tok. — Sokan még ma is ro­mantikusnak tartják a csilla­gász munkáját. — Nyugtassa meg őket, csep­pet sem romantikus. Ha csak az nem, hogy éjszakánként napi 10—12 órát dolgozunk a kupolában, a szabad ég alatt, nyáron kánikulában, ilyen­kor pedig huzalokkal átszőtt, fűthető ruhában és hétmér- földes halinacsizmában fa- gyoskodunk, miközben kezel­jük a műszereket, beállítjuk a teleszkópokat, betöltjük a fotólemézeket, egyet, kettőt, tízet, százat... Hány felvétett készítenek? — A programtól függően tízet, tizenötöt, de olykor ke­vesebbet és többet is. Évek óta egy Schmidt-rendszerű. 90 centiméteres átmérőjű, 1,80 méter gyújtótávolságú telesz­kóppal dolgozom. Ezzel a táv­csővel az égbolt nagy terüle­tét lehet megfigyelni, s egy­szerre több objektumról — csillagokról, csillagrendsze­rekről, ködökről, halmazok­ról — lehet felvételt készíte­ni. Egy 16x16 centiméteres fo­tólemezen például sok millió objektum látható. Egyszer ki­számoltuk: ezer felvétellel át lehet tekinteni az egész észa­ki égboltot. A Schmidt külön­ben nagyon érzékeny távcső. Ki is használjuk ezt az érzé­kenységet, hiszen a változó csillagok messze vannak, né­hány ezertől több millió fény­év távolságra. A szupernóvák pedig még ennél is messzebb­ről, több tízmillió fényévnyi távolságról ragyognak. Pislog a szupernóva — Októberben három szu­pernóvát fedezett fel. A világ csillagászai — ideértve a több Egyenruhás pedagógusok Ha valaki megkérdez sgy fiatal honvédtisztet:* ugyan mutassa már meg a diplo­máját, bizony elcsodálkozik. A diplomát civil szakmában is elfogadják. Sőt olyan ma­gas tudással, szakmai gya­korlattal párosul, hogy fia fal tisztjeink akár szakoktatók is lehetnek bármelyik szak­munkásképző intézetben. De hiszen azok is: oktatók, nevelők. Az sem túlzás. ha pedagógusokat, egyenruhás tanárokat emlegetünk. Fia­taljainkat csaknem két esz­tendőn át nevelik és nem is akármilyen körülmények kö­zött. A nap minden szakában ott vannak velük, sokkal többet, mint az általános és középiskolák , pedagógusai a tanulókkal. Az egyenruhás pedagógu­sok sokféle szakmát választ­hatnak azon belül, hogy egyenruhát öltenek és a tisz­ti avatásuk alkalmával csilla­got kapnak. A műszki is­meretek egész skálája, a rá­diózás, a repülés, a legkor­szerűbb technika ismerete és alkalmazása olyan vonzerő, ami ma már sok fiatalt irá­nyít a katonatiszti pályára. És ezekben a hetekben ép­pen a pályára irányítás je­lenti az osztályfőnöki órák témáját a megye gimnáziu­maiban, a szakközépiskolák­ban. A pályára irányító tisz­tek több éves gyakorlattal maguk mögött ismertetik a tiszti hivatás szépségeit. a diploma és a rendfokozat kölcsönhatását. . Nagyon érdekes, hogy az utóbbi időben nincs favori­zált katonai tiszti szakma a hadseregben. Minden fegy­vernem és azon belül min­den beosztás szép, hasznos. Aki hivatásának tekinti és a pályára irányítók ezt elő­adásaikban nagyon is hang­súlyozzák, megtalálja az egyenruhában szerzett dip­loma, feladat, szakma szép­ségét. A megyei hadkiegészítési és területvédelmi parancs­nokság, valamint a közép­iskolákat támogató katonai alakulatok rendszeres kap­csolatot tartanak fenn a tan­intézetekkel nemcsak ilyen­kor, a pályára irányítás ide­jén, hanem egész esztendő­ben. Hiszen az elhatározás nem egy-két nap alatt szüle­tik, hanem hetek. hónapok kellenek a gondolat megérle- léséhez. A fiatalok, akik a katonai hivatást választják életcél­juknak, olyan békés szakmád kát sajátíthatnak el a kato­nai főiskolákon, magas szín­vonalon és a legkorszerűbb technikai berendezéseken, amelyekkel maradéktalanul teljesíthetik a haza védel­mével járó feladataikat. Természetesen - nem az a cél, hogy aki nem jutott be valamelyik polgári főiskolá­ra, az benyújtja a kérvényét a néphadsereghez. Valóban elhivatott, a hazáját, a kö­zössége4 szerető, hivatásá­nak élni tudó fiatalokat vár­nak a katonai főiskolák. Mint az eddigi pályaválasz­tási órák bizonyítják, me­gyénkben J is szép számmal vannak ilyen, érettségi előtt álló fiatalok! g. b. ezer évvel ezelőtti kínai aszt- ronómusok feljegyzéseit is — mintegy 300 szupernóvát ta­láltak az univerzumban, így a piszkéstetői 23 előkelő rang­sorolást biztosít a magyar csillagászat számára. Vajon milyen érzés felfedezni vala­mit? — Izgalmas, jó érzés. És természetesen nagy öröm. De ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a csillagász ott izgul a kupolában, belenéz a távcső­be, kémleli a csillagokat, az­tán egyszer csak felkiált: — megvan! Nem! A csillagász rendsze­resen fényképez a már emlí­tett Schmidt-teleszkóppal, vagy a nemrég felszerelt új, óriási teleobjektívvel, aztán néhány nap múlva előhívja a leme­zeket, majd kikeresi a koráb­biakat, s az égbolt egyazon területről két felvételt he­lyez az összehasonlító mik­roszkópba. S most jön az iz­galom! A mikroszkóp segítsé­gével együtt látni a két felvé­telt. Megmozdítok egy kap­csolót, mire az új lemezen egy fényesség pislogni kezd... Ez az öröm! A pislogás ugyanis azt jelenti, hogy az ember va­lami újat talált az égboltoza­ton. A többi már adminisztrá­ció. Jelentés az intézetbe, majd izgalmas várakozás, míg a nemzetközi központ vissza­igazolja az eredményt Ha igen, akkor már biztos, hogy a végtelen univerzumból is­mét felfedeztünk egy új csil­lagot. Október 27-én éjszaka például a Göncölszekér csil­lagképben egy újabb üstököst. amelyet már hitelesített a nemzetközi csillagászközpont. — A második Lovas-üstö­kös! Talán mégis szerencsés csillagzat alatt született. Vagy csak egyszerűen sokat vizs­gálta a csillagokat. — inkább az első meghatá­rozást vállalom, mert a má­sik, az a népi szólás szerint nem a tudománnyal, hanem az alkohollal van összefüggés­ben: a berúgott emberre mondják ugyanis, hogy „so­kat vizsgálta a csillagokat”. — Akkor maradjunk abban, hogy „szerencsés csillagzat alatt született”. Elvégre ez a legkevesebb egy csillagász számára... M. L. A salgótarjáni ÁFÉSZ önki- szolgáló ABC üzletének pol­cai közt, kosárral a kezében fiatalasszony lépked, kissé ta­nácstalanul. Beesteledett, ösz- sze kéné csapni valamit va­csorára. De mit? Egy idő után fehérköpenyes eladó lép hoz­zá: — Nos, kiválasztotta már, amit vásárolni akar? A fiatalasszony gondjából felriadva néz az eladóra, az vissza rá, szigorúan: — Mert ha nem tudná, ide nem sétálni jönnek az embe­rek, hanem vásárolni... X Az ÉVI-áruház ÁBC-áruhá- za. Egy ' asszony húst akar venni. Sőt, már két asszony akar húst venni, majd három. De eladó egy sincs! Végre kijön egv fiatalember, húst hoz rakosgatja a pultra. Nagy hajú, kék köpeny van rajta, és szörnyen piszkos a keze. Az asszony siet, kéri. mérjen neki ennyi meg ennyi húst, s darálja is meg legyen szíves! Az kelletlenül visszaszól: — Kimérhetem, de a daráló foglalt..­Az asszony felsóhajt, dohog magában. Hej. ha volna a közelben másik bolt, dehogy jönne ide! A bozontoshajú meghallja, s „felkapja a vizet'’: — Akkor minek jön ide? Menjen ahová akar! Egy másik asszony rendre- utasítja a fiatalembert, válo­gassa meg a szavait. És kü­lönben se babrálja a , húst piszkos kézzel! Az rá sem he­731 tanuló vette birtokba január harmadikén, az első tanítási napon Salgótarjánban a Budapesti úti Általános Iskolát. A több mint 22 millió forintból készült, háromszintes épületben negyvenöt pedagógus segítségével folyik az oktatás. Rendkívüli nagy összefo­gást igenyelt az átköltözés, melyből a síküveggyár és a bányagépgyár szocialista brigád­jai is kivették a részüket. Képünkön: Tímár Ottó segítségével a gyerekek kórusmű­vekkel is ismerkednek- — fodor — Torna karcsúságunk megőrzéséért Széles körben elterjedt az a tévedés, hogy egy kis reg­geli torna megóv a nem kívánt zsírréteg képződésétől. A moz­gás kevesebb kalóriát vesz igénybe, mint azt gondolnánk. Hogy egy vajas kenyeret „le­adjunk’’, kétszer kell a falu körül futni, vagy legalább tízszer a ház körül. Kövér nemcsak vajas kenyértől lesz az ember, hanem olyan rnás ételektől, amelyek fogyasztá­sa utón még sokkal messzebb­re kellene futni. Tornatanárok és sportolók úgy étkeznek, hogy ne legyen rajtuk felesleges gömbölyű- ség. Ha az embernek felesleges ki­lói vannak, akkor megerőlte­tő torna- és mozgáskúrát kell végeznie. Kövér embereknél a szervezet túl van terhelve, a megerőltetéseket igen ne­hezen viseli el, és kénytelen nagyobb súlyt cipelni, mint amennyi a normális és meg­engedett. Mégis tornászni kell. Az Izomszövetek - feszessé teszik a bőrt és tartják a testet. Izomzat nélkül a felesleges zsírszövetek előnytelenül megváltoztatják a test for­máját. Különösen a hasra vonatkozik gz. A hasi izom- zatnak a mindennapi élet­ben nem sok „tennivalója” van. Sőt, ülő testhelyzetben elernyednek és szokásos fe­lületes légzésünk alatt sem vesszük igénybe a hasizmokat, így nem csoda, hogy a hason nem kívánt zsírréteg képződik. Íme két. hasizmot fejlesztő gyakorlat: I. Gyakorlat Hanyattfekvés- ből (legjobb az ágyban végez­ni a gyakorlatot és nem teli gyomorral) felülünk, anélkül, hogy karunkkal megtámasz­kodnánk és a karunkat előre kinyújtjuk, hogy a lábfejün­ket elérjük. Lassan vissza­fekszünk és elernyesztjük iz­mainkat. 10-szer megismétel­jük. Természetesen először nem érjük el a lábújjunkat a kezünkkel, de ez a cél. Kez­detben a lábunk felemelke­dik. Ügy is végezhetjük a gyakorlatot, hogy egy szek­rény lába közé helyezzük és lefixáljuk lábunkat. Nem kell nagy lendülettel végez­nünk ezt a gyakorlatot,- -sőt inkább lassan. Ha naponta vé­gezzük ezt a gyakorlatot las­san visszahúzódik a zsírfeies- leg hasunkról és szép for­mát kap. 11. Gyakorlat: Hanyattfek- vésből felemelkedünk o!v’ módon, hogy lábunk a földet éri és ’ vállunk fejünkkel együtt szintén a padlón van. Hídformát alakítunk. Köz­ben karunk nyújtva lenn a padlón pihen. Lassan vissza­ereszkedünk kiindulóhelyzet­be. A vásárló is EMBER derít, morog valamit a fogai között. Az asszony nem hagyja az igazát. Keresi a részlegveze­tőt, bemegy az irodába. A részlegvezető rárivall, maga hogy kerül ide-? Az asszony megmagyarázza: úgy, hogy bejött! S előadja mi történt odakint. — De kérem — pattog to­vább a részlegvezető — vala­kinek csak ki keli hordania az árut? — Igen ám, de ez az áru: hús. Megesszük. Az eladó pecJig piszkos kézzel babrál­ja. A divatos frizurája el­len ugyan nincs kifogásom, de köttesse be. S ha nem intézkedik, bejelentem a KÖJÁL-nál... Ez utóbbi hatott úgy lát­szik, mert a részlegvezető azonnal panaszkodni kezdett- Lám, mi'yen a mai fiatalság-.. X A csemege ÁBC-áruházban a gondolák között öreg falusi néne bóklászik. — Túrót vennék — szól vé­gül is a pult mögött álló kis­lánynak segélykérő hangon. — Lepényhöz — teszi hozzá — hol találok, kedveském? — Ott, ahol az előbb is nézte a néni — felel a lány. — De én. nem\ látom ám, mert nincs nálam a szemüve­gem — tanácstalanodik to­vább a néni, s a hűtőpult felé lépked. Ránézek a kislányra. Nem mozdul, csak nevet. Tényleg mulatságos egy öregasszony. Még túrót sem tud vermi. Pedig ott van a szeme előtt. Aztán a néni még megszólít egy piszkosszürke köpenyes férfit, aki tesz-vesz valamit a hűtőpultnál. Az meg sem fordul, úgy mondja: kifo­gyott. Néhány lépéssel odább egy másik eladó a fiúismerő­sével társalog. Láthatóan kel­lemesen érzi magát- Puszil­kodnak is. Nagy a szerelem, vagy valami ahhoz hasonló. Aztán ő is továbbmegy. A néni ottmarad magának. Hogy honnan kerít túrót a lepényhöz? X Állok a Tanácsköztársaság téri édességboltban a presz- szógép előtt. A másik pult­nál hárman is sürögnek, de ide nem jön senki. Nem va­gyok ideges, várok a sorom­ra. Még mindig várok. Né­zem az órámat, öt perc. Nem nagy idő. Hátam mögé né­zek, megnyugszom. Már töb­ben várunk. Majd cs^k meg­esik rajtunk a szíve vala­kinek.-nzian a narom eiaao kozui az egyik a kasszához lép. Nyomogatja a gombokat, a pénztárgép berreg, közben fel­pillant, rámnyitja a szemeit: — Mire tetszik várni? Hm, mire is? Eszembe jut néhány szellemes válasz. Fényképészre, tapsra, a hol­napi napra, hehe- De né ko- molytalankodjunk. Mondom: — Kávéra. — Kávé nincs. Alacsony a víznyomás. Most fog el a pulykaméreg. De vigyázni, semmi patália! Hátranézek sorálló társaimra, erőt merítve közös sorsunk­ból: — És ezt miért most tetszik mondani, miután negyedórája hiába vár az ember? A lány megütközve néz rám: — Azt.én hpnnan tudjam, hogy miért tetszik itt állni? Valóban, honnan is tudhat­ta volna? X Írhattam volna más meg­történt esetekről. Nem kevés az üzletekben, áruházakban szerzett kelemes élményem. Jó néhány kedves, kiváló szak­embert. jó barátot ismerek a kereskedők között. Némelyik­ről írtam is. Néha türelemre intve a vásárlót: az eladó is pmber! De az új év elején arra sze­retnék emlékeztetni: ember a vásárló is! Cs. G. NÓGRÁD — 1977. január 7., péntek

Next

/
Oldalképek
Tartalom