Nógrád. 1977. január (33. évfolyam. 1-25. szám)
1977-01-30 / 25. szám
/ Januári városkép. ORVOSI ÜGYELET Salgótarjánban egész napos orvosi ügyelet van a Vörös Hadsereg úti rendelőintézetben. Itt látják cl a járás ügye letét, fogorvosi ügyelet is itt van. (Bejárat az MHSZ mel letti kapun.) A hívás a kórház számain 11—20-tól 11—25-ig történhet. Az ügyelet száma a 27-91-es telefon is. Balassagyarmaton a városi kórház rendelőintézetében (Szontágh Pál u. 2. Telefon: 344.) ma egész nap ügyeleti szolgálat működik. Nagybátonyban a központi rendelőben, Bercelen a szülőotthonban tartanak orvosi ügyeletet. Gyógyszertári ügyeletet lát el Salgótarjánban a Péeskő Üzletházban levő gyógyszer- tár. Támogatják a bölcsődét ' Harmincöt kisgyermekről gondoskodnak a balassagyarmati 3-as számú bölcsődében. A létesítmény szülői munka- közössége jó kapcsolatot alakított ki a helybeli üzemekkel, intézményekkel. Ennek köszönhető, hogy a bölcsőde jelentős anyagi támogatásban részesült, s emellett például az elmúlt évben szocialista brigádok mintegy 20 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek felszerelésének javításával, kiegészítésével. Külön említést érdemel az Ipolyvidéki Erdőgazdaság, a városi Vöröskereszt szervezet, valamint a Fémipari Vállalat és a Budapesti Finom- kötöttárugyár helyi egysége. Ezek járultak hozzá legnagyobb mértékben a bölcsőde támogatásához mind anyagiakban, mind a szocialista brigádok munkájával, önzetlen fáradozásukat elismerés illeti. Zenei sikerünk Berlinben r Nagy sikerű szerzői estet rendeztek pénteken este Berlinben, a Magyar Kultúra Házában Szokolay Sándor Kos- suth-díjas zeneszerző műveiből. .A hangversenyen a Német Demokratikus' Köztársaságban is igen népszerű magyar komponista alkotásainak széles skáláját mutatták be Szokolay Sándor részvételével. Az esten magyar művészgárda — Tokody Ilona, Fábián Márta, Gyarmati Vera, Lubik Hédi, Elek Tihamér, Berkes Kálmán és Szokolay Gergely — lépett fel. NÓGRÁD Szocialista brigádok a szolgáltatások javításáért A Nógrád megyei Patyolat Vállalat • dolgozónak több mint féle szocialista brigádokban dolgozik. A négy brigád elmúlt évi felajánlásai teljesítésével sokat tett a lakossági szolgáltatások színvonalának emeléséért. Mennyiségi terveik teljesítése — 1975- höz képest — a forgalom 17 százalékos növekedését eredményezte, minőségi vállalásaik a minimumra csökkentették a reklamációk számát. A brigádtagok átlagosan 43 óra társadalmi munkával járultak hozzá a vállalási határidők pontos betartásához, támogatták a város bölcsődéit. óvodáit. Múzeumbarátok köre alakul Szécsényben Á szécsényi Helytörténeti Múzeumban január 31-én délután öt órakor tartja alakuló ülését a múzeumbarátok köre. A kör létrehozásának célja, hogy rendszeresebbé tegye, szervezett keretek közé fogja a tárgyvédelmi tevékenységet, a leletmentő szolgálatot és gyűjtőmunkát. Továbbá módot adjon a Szécsényi és Nógrád megyét szeretők továbbképzésére. A kör csatlakozik az Országos Mezőgazdasági Múzeum baráti köréhez, így tevékenységében mindenekelőtt a parasztság tárgyi emlékeinek feltárása, megóvása, szerepel majd. A baráti kör szívesen várja a szocialista brigádok tagjait és a fiatalokat. Naptár 1977. január 30., vasárnap. Martina napja. A Nap kel: 7.13., nyugszik: 16.43 órakor. A Hold kel: 12.39., nyugszik: 3.15 órakor. 1977. január 31., hétfő. János napja. A Nap kel: 7.12., nyugszik 16.44 órakor. A Hold kel 13.29., nyugszik: 1.05 óra kor. Ki mit tud a sportmozgalomról ? öt héten át vetélkedő a ban gyaszjelentes Minden külön értesítés hé- lyett tudatjuk, hogy GÁSPÁR GYÖRGY türelmesen viselt hosszú szenvedés után 63 éves korában elhunyt., Temetése január 31-én 15 órakor lesz a salgótarjáni temetőben. A GYASZOLÖ CSALÁD Esőzések Várható időjárás vasárnap estig: túlnyomóan felhős idő, országos esővel. Vasárnap nyugat felől felszakadozik a felhőzet, nyugaton futó eső, keleten további eső. A délkeleti szél vasárnap nyugatira fordul és megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap: plusz 2 — plusz 7 fok között. Sok uégytalálatos A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 4. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvénye 258 fogadónak volt, nyereményük egyenként 27 062 forint. 3 találatot 14 418 fogadó ért el, nyereményük egyenként 242 forint. A 2 találatos szelvények száma 334 507 darab, ezekre egyenként 13 forintot fizetnek. Hétfőn lottói utalom- sorsolás A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság hétfőn a Népstadion sajtótermében rendezi a lottó januári jutalomsorsolását. A húzáson az 1. játékhét szelvényei között ösz- szesen 1290 tárgynyereményt sorsolnak ki. Főnyereményként két Zsiguli személygépkocsi és 20 ötvenezer forintos vásárlási utalvány jut a legszerencsésebb szelvénytulajdonosoknak. Az igazgatóság összeállította a lottósorsolások jövő havi menetrendjét. Eszerint február 4-én Budapesten, a Láng Gépgyár Művelődési Központjában, 11-én Tatabányán, 18-án Szigetszentmiklóson, a Csepel Autógyár Művelődési Központjában, 25-én pedig Perkátán húzzák a lottó esedékes heti nyerőszámait. — Fiatalok alkotásai. Az „Alkotó ifjúság” pályázat az egész országban nagy érdeklődést keltett. A fiatalok pályamunkáiból üzemek, intézmények kiállítást rendeznek. Ilyen bemutató nyílt meg a napokban Nagybátonyban is, a 209. számú „Zsinkó Vilmos” Ipari Szakmunkásképző Intézetben. Hagyomány már, hogy az MTSH mellett működő agitá- ciós és propagandabizottság minden évben megrendezi a Ki mit tud a sportmozgalomról szellemi vetélkedőt. A klubszintről induló, majd a járási döntőkkel folytatódó versengés a megyei döntővel zárul, amelynek színhelye^ mindig a téli spartakiád döntőinek helyet adó település. Az idén Pásztón márciusban mérik össze tudásukat a legjobb városi-járási csapatok, amelyek három-három versenyzőből állnak. A vetélkedőn évről évre ott van Nógrád csapata, ugyanis napilapunk is versengt rendez, amelynek végeztével két- három fői csapat jogosult indulni a megyei döntőn. Tavaly Nógrád válogatottja nyerte a Vándor Kupát, amelyet az idén is szeretne megvédeni. Az idén február 1-én indul a NÖGRÁD-ban a vetélkedő. Öt héten át hat kérdésre kell válaszolniuk olvasóinknak. Hetenként a három legjobb válaszadó könyvutalványt kap. Az öt forduló létraversenyében az 1—6. helyezett indulhat majd Pásztón, a megyei döntőn. A vetekedő végeztével a legjobb három versenyző is jutalmat kap. Az idén három témakörből: atlétikából, vívásból és tömegsportból lesznek a kérdések. — Nagy érdeklődés előzi meg a vizslási Művelődési Ház hétfői tánczenei rendezvényét. Fellépnek: Harangozó Teréz, Korda György, Payer András, Keleti Pál. — Kirakati divatbemuíató. A salgótarjáni Centrum Áruház hetenként egy alkalommal divatbemutatót rendez legfrissebb kínálatából, az áruház kirakatában. Az első bemuta-. tóra, melyet további hét kö- vet, február harmadikán, csütörtökön kerül sor. — Gyermékszíríház Hátságon. Háray Ferenc Jászai-dí- jas alkotó kétrészes meseiáté- kát Erdei tündér címmel — fővárosi művészek mutatják be csütörtökön Rétságon az Asztalos János Művelődési Központban. — Két tanácskozás színhelye lesz ma a karancssági községi művelődési ház. A községi önkéntes tűzoltók, illetve a sportkijr vezetői tartanak ülést. Mindkét rendezvény témája az elmúlt év munkájának értékelése, valamint áz idei feladatok meghatározása. — Megelőzni a bajt. A Ganz-MÁVAG mátranováki gyárában a szocialista brigádok tagjai számára elősegélv- nyújtó tanfolyamot indítottak, melyen a gyár negyvennyolc dolgozója vesz részt. — Községi könyvtár. A Somoskőújfalui községi könyvtár állománya az elmúlt évben elérte a hatezer kötetet. A könyvtár háromszáz rendszeres olvasót lát el könyvekkel. — Véradónap. Héhalom község idei első véradási akcióján a Vöröskereszt szervezésében február elsején kerül sor. Hanglemezklub Salgótarjánban A megyeszékhelyen egyre népesebb a hanglemezgyűjtők tábora. Ezt tükrözi a lemezforgalom is. Ha csak a Nógrádi Sándor Könyvesbolt adatait vesszük figyelembe, ahol az elmúlt évben több mint 1 millió forint értékű lemez kelt el, ami 400 ezer forinttal több mint az előző évben, érezhető ez a növekedés. Jelenleg a bolt készlete 400 ezer forint, g ennek mintegy négytizedét teszik ki a művészlemezek. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat a korábbi években létrehozott hanglemezklubjával igyekezett szélesíteni Az 1976-os esztendő forró napokat hozott Nógrád megye tűzoltóinak. Kettőszáz- negyvennégy tűzesetet jelentettek be, azaz átlagot számítva minden három napból kettőn fölröppent a vöröskakas. A valóságban persze nem így volt ez, sokszor hetek is elmúltak riasztás nélkül, hogy azután egymást érjék a kivonulások. Szerencsére a tüzek egy része nem okozott anyagi károkat. Százhatvankilenc olyan eset volt azonban, melynek során komoly értékek váltak a tűz martalékává. Füstté vált 6 millió 135 ezer forint. A korábbi évekhez képest a1 tűzesetek száma, s a kár értéke emelkedett. A legtöbb kárt okozó tűz a mezőgazdasági, illetve erdőterületeket sújtotta, míg az 1975-ös esztendőben 65, addig az elmúlt évben 111 ilyen jellegű tűzeset történt, s a megsemmisült javak értéke ötszöröse volt az előző évinek. Részleteiben vizsgálva ezt a 111 esetet kidérült, hogy azok legnagyobb része, á legnagyobb kárértéket okozó tüzek gondatlanságából, szakszerűtlen gaz- és tarlóégetésekből származnak. Ugyanakkor haladásként értékelhető, hogy a szemesek betakarítása — »* „Forro napokra közben 1976-ban csak négy kisebb tűzeset történt, 15 ezer forintos összkárértékkel, villámcsapás, elektromosve- zeték-szakadás és hasonló balesetek folytán. Ugyancsak alacsony volt a szemesek szállítása, illetve a szárítók üzemeltetése során történt tűzesetek száma. Ez a felsorőlt munkáknál a szakszerűtlenség növekedését a tűzrendészeti ismeretek sikeres elsajátítását, a rendelkezések fokozottabb betartását és betartatását tükrözi. Nagyon jó lenne, ha hasonló tapasztalatok jelentkeznének idén a gazégetések alkalmával is. Az előző évhez képest 1976- ban felére csökkent az ipari tüzek száma. Ez szintén a tűzvédelmi szervezettség hatását mutatja, de nem egyértelmű siker, ugyanis az anyagi kádbk közel egyharmaddal nőttek a korábbi évhez képest. Ennek oka az ipar szerkezeti változása, az új energiahordozók, nyersanyagok és technológiák, melyek még fokozottabb körültekintést igényelnek. A' tűzesetek harmadik fajtáját azok képezik, melyek lakóházakban történnek. Ilyen az elmúlt évben 31 volt, a kár értéke 80 ezer forint. Ez esetben is tanulságos az összehasonlítás a korábbi évek eredményeivel. 1975-ben 33 lakásban 164 ezer forint tűzkár keletkezett, 197^-ban 31 lakásban nem egészen ennek a fele, s ehhez hozzászámíthatjuk azt is, hogy elenyészően kevés volt a korábbiakban jelentős számú olajkályhatűz. A beszédes számok után essék szó az emberek magatartásáról. Az, hogy a kárt okozó tűzesetek mintegy 60 százaléka emberi gondatlanságból következett be, s ráadásul ezek voltak a legnagyobb károkat okozók, mindenképpen elgondolkodtató. A társadalmi tulajdon védelme úgy látszik nem mindenki számára fontos. Keletkezett például úgy is tűz, hogy erdészeti munkások szalonnasütéssel gyújtották fel az erdőt. Jelentős szerepet játszik — bár csökkenő tendenciát mutat — a gyermekjátékból -keletkező tűz. A vizsgálatok minden esetben azt mutatták, hogy a gyerekek könnyen jutnak gyufához. Ugyancsak emberi hozzáállás kérdése a tűzesetek jelentése is. Vannak akik a következményektől való félelmükben, vagy egyszerűen csak kényelemszeretetből elmulasztják állampolgári kötelességüket. Természetesen ellenpéldák is akadnak szép számmal. A lakosság, a munkásőrök, honvédek és határőrök gyakran nyújtottak hathatós segítséget a megye tűzoltóinak. Fáradozásaikat elismerés illeti. A megye állami tűzoltósága állandóan készen áll, hogy elhárítsa a veszélyt. . Az elmúlt öt évben jelentős technikai fejlődés, zajlott le a tűzoltóeszközök körében. Ennek utolsó lépcsőiéként 1976- ban egy új gépjárműfecskendőt és egy 39 méteres gépe- zetes létrát kaptak a megyei tűzoltók, mely utóbbi a magas házak tűzeseteinél nélkülözhetetlen. a művészlemezek, közelebbről a magyar művészlemezek barátainak körét. A korábbi kísérletek után a hanglemezklubokat a szervezeti élet színesebbé tétele érdekében a területi művelődési intézmények kezelésébe adta át Az elmúlt év elején országszerte alakultak ilyen klubok, művelődési intézmények keretében. Nógrád megyében kissé elmaradtunk. Az első hanglemezklub Balassagyarmaton jött létre 1976. szeptemberében. Ezt követte január 28-áíi a salgótarjániak megalakulása. Az első rendezvényre kicsiny, de lelkes társaság gyűlt össze, sajnos, jóval kevesebben, mint ahá- nyan az elmúlt íletekben a belépési nyilatkozatot kitöltötték. A távolmaradók, úgy tűnik, megfeledkeztek arról, bogy a klub nyújtotta kedvezményes vásárlási lehetőség csak azoknak jár, akik a szervezett klubéletben is részt vesznek. Mit nyújt tagjainak a le- mezklúb. A már korábbiakban is ismert vásárlási kedvezmény mellett szakképzett előadókat, lernezújdonságok aKusztikai, csemegék meghallgatásának lehetőségét, és azoknak, akik magnetofonnal is rendelkeznek, magas színvonalú át játszási lehetőséget. Sor kerül ezenfelül ankétokra, vitákra, technikai ismertetőkre, esetleg közös fővárosi hangverseny-látogatásokra és sok más zenei élményre. A klub következő foglalkozása „Lemezekkel a világ körül” címmel február 25-én lesz, ahol komolyzenei művek mellett egzotikus népek zenéjével ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A lemezklub mindenkit szívesen fogad, felvilágosítást, a megyei művelődési központ nyújt. A klub létrejöttével párhuzamosan a szomszédos könyvesbolt több mint 40 ezer forintos költséggel új lemezárusító helyiséget alakít ki. ahol áttekinthetően, a jelenleginél jóval több hanglemez kerül a polcokra. NOGRAB, * Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága is a Megyei Tanács laola. Főszerkesztő: GOTYAB GYtJEA, Szerkesztősig: Salgótarján, Petőn u. t. Telefonj «-M. R-SS. B-n «-S7. Pősserkesztő: 12-94. 14-40. Sportroyat! 11-5*. Éjszakai szerkesztés: 15-6S. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VTOA EDIT Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi n. L Telefont 10-89. Telex: 8*9 10*. Irányítóiam 3101, Terjeszti! a Magyal Posta, Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési dil egv hónapra go forint Előállnia • Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat H01. 8algő'tarján, Petőfi n. L Pl-t M. Fv.s Kelemen Gábor Igazgató. Index számt ÍS Olt UU- ISSN 0133—1*59 I