Nógrád. 1977. január (33. évfolyam. 1-25. szám)

1977-01-23 / 19. szám

NOGRÁD Pályázati felhívás a magyar néphadsereg tiszthelyettes­iskoláira Csatlakozás a csepeliek felhívásához Ä pásztói Mátraaljai Ál­lami Gazdaság szocialista bri­gádjai szombaton szellemi vetélkedőt tartottak. A versengő kollektívák a Petőfi Sándor nevét viselő aranyplakettes szocialista brigád vezetőjének javasla­tára csatlakoztak a csepeli munkások felhívásához, a Nagy Októberi Szocialista For­radalom 60, évfordulója tisz­teletére kibontakozó munka- verseny-mozgat omhoz. Az állami gazdaság szocia­lista brigádjai vállalták, hogy a gazdasági tervet maradékta­lanul végrehajtják, jkvítják a gépek- az anyagok felhasz­nálásának hatékonyságát, nö­velik a termelékenységet, s jobban kihasználják a mun­kaidőt. Fejlődik Romhány Részben korábbi évekből áthúzódó beruházások, rész­ben újak előkészítése szere­pel a Romhányi községi Ta­nács idei terveiben. A köz­ség lakóit érinti például a /húsz • férőhelyes bölcsőde, melyben már a szakipari mun­kák folynlak. A rég várt gyermeklétesítményt a volt orvosi .lakásból és rendelő­ből alakították át 1 millió 700 ezer forintos költséggel. Ugyancsak áthúzódó beruhá­zásként folytatják a torna- csarnok építését. Az alapozás már kész, tavasszal a szerke­zeti munkához fognak. A rég elkezdett szennyvízcsatorná­zás — mintegy 12 milliós be­ruházás is — várhatóan be­fejeződik az idén. A csatorná­zás a községben levő üzeme­ket, létesítményeket érinti- és magában foglalja a telep­szerű lakásépítésre kijelölt lerület előközművesítését is. Nagy fába vágják a fejszéjü­ket az idén a romhányiak, a nyugat-nógrádi regionális vízműhöz kapcsolódva jó ivóvízzel szeretnék ellátni a községét. Az ehhez szükséges terveket már megrendelték a MÉLYÉPTERV-től. A tervek elkészítése után ivóvíztársulás alakul majd a községben. értékelték a munkát X napokban ülésezett a Pampa rt ZIM salgótarjáni gyárának szakszervezeti bi­zottsága. Értékelték az el­múlt évi szakszervezeti mun­kát ég megtárgyalták az idei legfontosabb feladatokat. A szakszervezeti bizottság, va­lamint a szakszervezet; ta­nács éves munkaprogramját, ülésrendjét is megvitatták. Meghatározták azokat a fontos témaköröket, amelyek testü­leti üléseken kerülnek szóba. A szakszervezeti bizottság ülésén tárgyaltak az idei üdül­tetési tervekről is, valamint módosították a gyári üdülési szabályzatot. ORVOSI ÜGYELET ' Salgótarjánban egész na­pos orvosi ügyelet van a Vö­röshadsereg úti új rendelőin­tézetben. . Itt látják el a já­rás ügyeletét, a fogorvosi ügyelet is itt van. (Bejái'at az MHSZ melletti kapun.) A ki­hívás a kórház számain, 11.20- tól 11-25-ig történhet. Az ügyelet száma a 27-ál-es te­lefon is. Balassagyarmaton a váro­si kórház rendelőintézetében (Szontágh P. u. 2., telefon: 344) ma egész nap ügyeleti szolgálat működik. Nagybátonyban a központi rendelőben, Bercelen a szülő­otthonban tartanak orvosi ügy eletet. Gyógyszertári ügye'etet lát el Salgótarjánban a Pécskő- Uzletházban levő gyógyszer­tar. A honvédelmi miniszter je­lentkezésre hívja fel azokat az ifjakat, akiket vonz a kato­nai pálya, akik népünk fegy­veres szolgálatai önként vál­lalják és a magyar néphad­sereg hivatásos tiszthelyette­sei kívánnak lenni. A jelentkezés feltételei: büntetlen és feddhetetlen elő- é’et, erkölcsi-politikai meg­bízhatóság, magyar állampol­gárság, hivatásos szolgálatra, való egészségi és fizikai al­kalmasság, általános iskolai végzettség, nőtlen családi ál­lapot, a betöltött 17, de 23 évnél nem magasabb élet­kor. A tiszthelyettes-iskolára pá­lyázók a hivatásos tiszthe­lyettesi pályával kapcsolatos felvilágosítást es jelentkezési lapot a megyei hadkiegészí­tési és területvédelmi parancs­nokságtól, a szakmunkásta­nulók az iskola igazgatójától, a sorkatonák alakulatuk sze­mélyügyi szervétő'' kapnak. A jelentkezési laphoz mel­lékelni kell: saját kezűleg írt részletes önéletrajzot, erkölcsi bizonyítványt, legmagasabb is­kolai végzettségről szóló bizo­nyítványt (szakmunkás-bizo­nyítványt). A jelentkezők pá­lyázhatnak parancsnoki kép­zés keretében: gépesített lö­vész. harckocsizó. felderítő, rádiófelderítő, tüzér, légvédel­mi tüzér, légvédelmi rakéta­tüzér. híradó. vegyivédelmi, műszaki, hadtáp (élelmezési, ruházati szállító, elhelyezé­si, üzemanyagos, egészség- ügyi) és ügyviteli szakokra. A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben az anyagmozga­tás korszerűsítésére egy sor intézkedést terveznek. Már az elmúlt évben is foglalkoztak a gyár közúti és vasúti biz­tonsági berendezéseinek ja­vításával és korszerűsítésé­vel, de ez évben e feladatot folyamatosan végzik. Sőt, a közúti és vasúti biztonsági berendezések korszerűsítésé­re teljesen átfogó tanulmány- tervet is készítenek. Közismert, hogy a hideg- hengerműben a több tonnás súlyokat daruval mozgatják. A daruhíd elcsavarodásának Technikai képzés keretében: harckocsi, gépjármű, lokátor, fegyverzeti,. repülő-műszaki, vegyivédelmi és műszaki tech­nikus szakokra. A pályázók 1977. májusá­ban felvételi e'járáson vesz­nek részt, me’ynek helyéről és időpontjáról értesítést kapnak. A tiszthelyettes-iskolák I. évfolyamán a tanulmányi év kezdete: September 1. A tiszthelyettes-iskolák hallga­tói teljes ellátásban, illet­ményben. a második félév­től kezdődén — elért tanul­mányi eredményeiktől füg­gően — tanulmányi pótlék­ban részesülnek. A tanul­mányhoz szükséges tanszere­ket, segédeszközöket, az isko­la parancsnoksaga térítés- mentesen biztosítja és gon­doskodik a hallgatók kultu­rális és sportigényeinek ki­elégítéséről. A tiszthelyettes- iskolák tanulmányi ideje két év. A tanulmányaikat eredmé­nyesen befejező haTgatók hi­vatásos állományba kerülnek, tiszthelyettesi rendfokozatot kapnak és ezzel egyidejűleg a munkaügyi miniszter ás a honvédelmi miniszter 20 1974. számú' együttes rendelkezésé­ben meghatározott szakokon, a katonai szakképzettség mel­lett polgári szakmunkás-képe­sítést, vagy szakmai gyakor­latot szerezne«. A pályázati határidő: 1977. március 31. závető’egesen egymillió fo­rintot fordítanak. A vasöntöde oldalcsarnoká­ban üzemelő két darab mega- pondos teherbírású híddaru felújítását is tervezik. Az egyik darunak a programsze­rint még ez évben el kell ké­szülni, a másik’daru felújí- ta.sát jövőre végzik el. Az anyagmozgatás bizton­ságos feltételeinek megte­remtését, a vágányhálózat fel­újítását saját kezelésben a szállítási főosztály és az üzem- fenntartási gyárrészleg köz­reműködésévé' 300 ezer fo­rintból szintén ez évben old­ják meg. kiküszöbölésére ez évben hoz­Az SKÜ-ben Korszerűsítik az anyagmozgatást — GyermekmíTsor Rét«»* gon. A rétsági Asztalos Já­nos Művelődési Központban ..Bohócrandevú” címmel gyer­mekműsort mutatnak be ja­nuár 26-án, melyen föllép Ko­vács Gyula. Pataki Imre. Er­dős István és Kalmár Éva. A már klasszikussá vált bohóc-, tréfák és bűvészmutatványok mellett bábjelenettel szóra­koztatják a fiatal nézőket. — Jól működő könyvesbolt. A balassagyarmati körzeti ÁFÉSZ-könyvesbolt elmúlt évi könyvforgalmát 360 ezer forinttal teljesítette túl. A bolt harminc bizományosa a város és a járás területén te­vékenykedik. Legkiválóbb Ér- sekvadkert, valamint a ba­lassagyarmati kórház bizo­mányosa. A bolt dolgozói már a februári mezőgazdasági könyvhónapra készülnek. — Véradók Taron. Pénteken a községi Vöröskereszt-szer­vezet véradónapot tartott Taron. A község lakói közül több mint százan jelentkeztek véradásra. — Vezetőségi ülés. A Pász­tó és Vidéke ÁFÉSZ vöröske­resztes vezetősége ülést tar­tott hétfőn, melyen négyéves munkájukról adnak számot. A szervezet tagja küzül ez idő alatt összesen háromszázan adtak vért, köztük nyolcszoros -tízszeres véradók is akadnak. Tevékenységük emellett. is széles körű. Anyagilag támogat­ják az öregek napközijét és szép eredményt értek- el a Családi Lap terjesztése terén is. II a p l á v 1977. január 23. Vasárnap. Zelma napja. A Nap kel 7.21 — nyug­szik 16.32 órakor. A Hold kel 8.37 — nyug­szik 21.18 órakor. 1977. január 24. Hétfő. Timót napja. A Nap kel 7.21 — nyug­szik 16.33 órakor. A Hold kel 9.24 — nyug­szik 22.21 órakor. ____________________________ Ó ints köds*itálás Várható időjárás ma estig: job­bára erősen felhős, párás idő, el­sősorban a hajnali és a reggeli órákban sokfelé ködös idő, ónos ködszitálással, hószáUingózással. Mérsékelt, napközben kissé meg­élénkülő délkeleti, déli szél. leg­magasabb nappali hőmérséklet: általában plusz 3, mínusz 2 fok között, a tartósan ködös helyeken kevéssel mínusz 2 fok alatt. lián ötös A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 3. játékhéten 1 db. 5 találatos szelvény vdit. A lottónyeremények a nye­reményilleték levonása után a következők: 5 találatot 1 fogadó ért el. Nyereménye 3 432 478,— fo­rint. 4’ találatos szelvénye 71 fogadónak volt. nyereményük egyenként 48 345,— forint. 3 találata 701L. fogadónak volt, nyereményük egyenként 489,— forint. A 2 találatos szelvé­nyek száma 202 979. ezekre egyenként 20,— forintot fi­zetnek. *_é Összehívták Balassagyarmat város Tanácsát A Balassagyarmati városi Tanács Végrehajtó Bizottsága i977. január 27-én csütörtökön délután 14. órára Balassagyar­mat város Tanácsát rendes ülésre összehívta. A végrehajtó bizottság ja­vasolja. hogy a tanács fogad­ja el a testület 1977. évi mun­katervét. Tárgyalásra java­solja Balassagyarmat 1977. tanácsi fejlesztési és pénzügyi tervének megállapítását. Na­pirenden szerepel a számvizs­gáló bizottság munkájáról szóló beszámoló, s a tervek szerint jóváhagyják az 1977. évi művelődéspolitikai ter­vet. A tanácsülés elé terjesz­tik az 1976. évi társadalmi munka értékelését, és javas­latot is tesznek a tanácsnak kitüntetések adományozására. Balassagyarmat város Taná­csának ülésén ' tanácsrendelet­tervezet módosítására is sor kerül. A városi tanács ülése nyil­vános. — Pótszilveszter 77’ cím­mel a pásztói művelődési köz­pontban zenés-vidám mű­sort rendeznek január 25-én, melyen Kazal László, Balogh Erzsi, Bárdy György, A,ngyal János. Szegedi Molnár Géza, Juhász Marika, Czikora Jenő, valamint a Kertész—Bánki duó szerepel. Műsorvezető: Jancsó Péter. — Nyugdíjasokat búcsúz­tattak szombaton a tűzhely­gyárban. A tizenhat nyugdíj­ba vonuló dolgozat a gyár gaz­dasági és szakszervezeti ve­zetősége köszöntötte és emlé­kül egy órával jutalmazta meg. — Ötös névadót tartottak szombaton a Nógrádi Szénbá­nyák igazgatóságán. A tervező- iroda és az igazgatóság KISZ- szervezete rendezésében ün­nepélyesen jegyezték be He­gyi József Zsolt, Fráter Zsu­zsanna. Fügedi Petra Anna, Sávolyi Judit és Hegédüs Eri­ka nevét az anyakon.vvbe. Az ünnepeiteket Szalai Míklós- né , KISZ-titkár köszöntötte, majd a Lovász József úti óvo­dások adtak műsort. Az új­szülöttek ajándéktárgyakat és egy-egy takarékbetétkönyvet kaptak. CSERHATHALÁPRÓL JELENTJÜK hontos napirendekről tárgyalt a bányászszakszervezeti bizottság A Nógrádi Szénbányák vál­lalati szakszervezeti bizottsá­ga pénteken délután tartotta ülését, amelyen részt vett és felszólalt többek között Kovács László, a szakszerveze­ték megyei tanácsának veze­tő titkára és Zsuffa Miklós, a vállalat igazgatója. Elöljáró­ban Sült Tibor műszaki igaz­gatóhelyettes adott tájékoz­tatót a múlt évi vállalati gaz­dasági eredményekről és meg­vitatásra előterjesztette az idei munkaverseny-vállalá- sok irányelveit. A következő napirend az 1977. évi bérpo­litikai intézkedési terv' jóvá­hagyása volt. Erről egyébként már korábban a bizalmiak' küldöttértekezletén tájékoz­tató hangzott el és kikérték a küldöttek véleményét Is. A vállalati szakszervezeti tanács első félévi munka­tervét Farkas József, a szak- szervezeti bizottság titkára terjesztette elő. Ezután ugyan­csak Sült Tibor előterjeszté­sében megvitatták az . idei közművelődési térvet. majd a bányász művelődési házak, munkatervét és költségveté­sét fogadta el a testület. A nyugdíj-előkészítő bizottság munkájáról pedig Skuta Gusz­táv tájékoztatta az szb tag­jait. A 1L A E A cserháthalápi József At­tila klubkönyvtárban ma mu­tatják be Nádasdi László bo­hózatát, melynek címe: ,-Min­denki megbolondult, mert megjelent a minden lében két vagány.” X Előadás fiataloknak. 'Az if­júsági akadémia előadássoro­zat keretében a klubkönyvtár­ban hétfőn „Tudomány és mindennapi életünk” cím­mel tartanak előadást. Tanfolyam Szombaton fejeződött be a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete által rendezett négynapos tanfolyam, amelyen megyei középiskolák Vöröske­reszt ifjúsági titkárai vetlek részt. A Salgó Hotelban tar­tott továbbképzésen — me­lyen megjelent Tekauer Pé­ter, a Vöröskereszt országos szervezési és ifjúsági osztály- vezető-helyettesc is — dr. Maron Tibor főorvos és dr. Gótai László fogszakorvos diavetítéssel egybekötött elő­adást tartott az egészségneve­lés módszertani kérdéseiről, majd ,'Ki tud többet az egész­ségről?” címmel vetélkedőt rendezlek. A győzteseknek Balogh Mihál.vnc. Salgótar­ján város vöröskeresztes szervezetének titkára (képün­kön jobbról az első) ajándé­kot adott át. Az orvosi rendelőben a be­tegek a gyógyítás legújabb módjairól beszélgettek, a fo­gyókúráról, a kocogásról... Egy férfi, aki eddig hallga­tott, most megszólalt: — Azt mondják, kocogás, fo­gyókúra? Kipróbáltam mind a kettőt. Ráadásul egyidejűleg, mint komplex módszert. Éh­gyomorra futottam. Az ered­mény semmi... Egy kedveskedő botos né­niké részvéttel érdeklődött: — És mire alkalmazta ezt a módszert? ■ A férfi a térdére mutätott: — A lábam, amely csak egy láb, egy közönséges végtag, annyit szenvedett már. hogy másnak két életre is elég lett vol na ! — És mitől szenvedett sze­gény? — érdeklődött tovább a nénike. — Nehéz eset! Nem lehet behajlítani. Az egyik orvos azt állítja, hypervitaneurózis, a másik szerint a fültömirigy- gyulladás szövődménye. Pedig jégkorong ütötte meg. amikor kint i'oltam a meccsen, ha­bár a harmincadik sorban ül­tem. A közönséges gyógymód semmit sem húsznál neki. Elő­ször besugárzással kezelték, de rövid időn belül három elekt­romos készülék is kiégett. — És szegény lába? — Amikor összeszedtem ma­gam. látom — a lábam kibír­ta. Egy másik öreg azt állítot­ta. hogy kígyómarástól egy- csapásra rendbejönne a lábam. De honnan vegyek kígyót? Az állatkert egyik őre megígér­te, hogy bezár a kígyóketrecbe — a keresztes viperákhoz. Jobbnak láttam azonban, ha gyógyító hatását használom ki. Szakszerűen szólva, elhatároz­tam, hogy faggyal kezelem, A nagybátyám a mélyfagyasztó üzemben dolgozik mint tűz­oltó. Megbeszéltük, hogy a nagy marhacombokkal együtt engem is berak a hűtőbe. Be­le is tuszkolt. Bekapcsolta, s mindkét lábamon végigfutott a hideg: a másik lábamnak ez megelőző kezelés volt. Tíz. tizenhárom fok, huszonegy, negyven... — És a lába? — kérdezte türelmetlenül a nénike. — Már nem éreztem. Száz foknál... hóemberré váltam... Igen... Azután autogénpisz­tollyal kivágtak a jégből', mi­re! kalapáccsal már egy da­rabkát sem lehetett róla lepat­tintani. — Hát a lába? — emelte meg a hangját a nénike. — A lábam kibírta. Csak teljesen megmerevedett a fagytól. Amikor kiengedett, az összes szór lehullott róla. Mondom, nagyon bonyolult dolog ennek a végtagnak a gyógyítása! A nénike aggodalmaskodni kezdett: «. — Ezek után ki vállalkozik rá. hogy egyáltalán foglalkoz­zon’ vele? — Mindig akadnak újítók! Most meghosszabbittatom az egészségügyi szabadságomat és elmegyek egy hírneves öreg- anyához. Csodákat művel a beteg végtagokkal! Először ka­pád ohány-esszenciával boro­gatja. Megcsapkodja a csalán­nal, majd bezárja az embert egy kicsit a pincébe és az el is felejti, hogy hol fáj, mije fáj! Minden reményem ai öreganyóban van! — s. b. — az alacsonyabb hőmérséklet c. s. í NOC.nAO « Magvar Szocialista Munkáspírt Nóerád megvet Bizottsága és • Megvet Tanács laola. Főszerkesztőt GOTY.Alt GYULA. Szerkesztőség! Salgőtartán. Petőfi a. t. Telefont «-M. 22-95. 22-9# 22-91. rősxerkesztót 12-94. tt-»n. Sportrovat: 11 -59 Éjszakai szerkesztés: 15-99. Kiadta a Nóerád megvet Lapkiadó Vállalat- Felelős kiadó: VIDA BŐIT Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi o. t. Telefon: 10-29. Telex: 2*9 i»ó, frónvftóazám síül. Terjeszti; s Magyar Posta. Előfizethető; , helvt postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetést dtt ecv bónanra 2o forint. Előállít!»- « Nógrád megyei Nyomdaipari VáUalaL HOL Salgó­tarján, Petőfi n. L PL; 9S. Fv.t Kelemen Gábor igazgató. Index szám; 25 0:2. HU ISSN #133—1551 I1

Next

/
Oldalképek
Tartalom