Nógrád. 1977. január (33. évfolyam. 1-25. szám)
1977-01-18 / 14. szám
yjyri V •>' í f‘ Sok sikei'i szocialista hazánk, népünk szolgálatában, a munkásfiatalom védelmében t nnepétyes munkásör-egyaéggyűlé* Salgótarjánban Elhangzottak a vezényszavak. Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Központ nagytermében fegyelmezetten állták a városi zászlóalj mun- kásörei. Kürtszó jelezte az elöljjáró érkezését. — Első titkár elvtárs! Godó János, a városi zászlóalj parancsnoka jelentem, hogy az egység ünnepélyes munkásőr-egységgyűlésre felsora- kozátt! Elhangzott a Himnusz, s Krdtsmer Lajos, a salgótarjáni yárosi pártbizottság csoportvezetője köszöntötte a Kuni Béla nevét viselő mun- kásaregység személyi állományát! az ünnepi egységgyűlés resztvevőit, köztüK Devcsics Miklóst, a megyei pártbizottság titkárát, Ozsvárt Józsefei, a salgótarjáni városi pártbi- zotiság első titkárát, Fekete Nándort, a városi tanács elnökét, Bógyin Józsefet, a munjkásőrség megyei parancsnok^, a szovjet és csehszlovák i vendégeket, párt-, állami, lés gazdásági életünk vezetőit. a társfegyveres testületék képviselőit a Kun Béla Szocialista Brigád tagjait. Az linnepi egységgyűlés szónoka Godó János, a zászlóalj parancsnoka volt. — Két évtizeddel ezelőtt, 19Ö7J elején pártunk felhívására [Salgótarjánban a szocializmushoz hű, áldozatkész dolgozod szazai fogtak fegyvert a proletárdiktatúra, a szocialista; rendszer védelmére. A munkásőrség Salgótarján városbán is átgondoltan, gyor-- san (szerveződött. Elsők között voltak a somlyó-bányatelepi- ek, Valamint a különböző ipart ütemek szakaszai, századai, — njiondotta a többi között ünnepi beszédeben Godó Janos, i majd így folytatta: — Két [évtized történelmileg nem nagy idő, de munkában, erőfeszítésekben és eredményekben ! gazdag, változatos volt a húsz ev. Nem szűkölködtünk az útkeresés feladataiban. Mindig versenyben Voltunk a tennivalókkal, a szükséges változásokkal, eredményeinkért : minden területen és alkalommal megküzdöttünk. Ezután értékelte az 1976-os szocialista versenymozgalom eredményét, melynek érteimében a zászlóalj legjobb százada címet, a velejáró ván- dorzászlót és oklevelet a második század nyerte el. Köszöntötte az ünnepi mun- kásör-egységgyülést Borók Sándor alezredes, a hadkiegészítő és területvédelmi parancsnokság parancsnokhe- lyett€se a társfegyveres testületek nevében az ideiglenesen hazánkban tartózkodó egyik szovjet katonai alakulat tisztje csapatteste nevében, Tóth' Zoltán, a losonci népi milícia képviselője. Varga György, a salgótarjáni városi KISZ-bizottsag titkára a IvISZ-esek, ifjúgárdisták, úttörők nevében, s emlékzászlót adotli át a századnak Fekete Nándor, a Salgótarjáni városi Tanács nevében, aki Salgótarján (város emlékplakettet adományozott a munkásőregység- nek. Ezután kitüntetések átadására került sor. A munkásőrségben kifejtett munkásságáért! a munkásőri tevékenység segítéséért a munkásőrség orszákos parancsnoka Szilágyi Dezsőt, a kohászati üzemek pártbizottságának titkárát a Haza; Szólgalatáért Érdem- erem; arany fokozata, Szigeti János munkásért a Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozata kitüntetésben részesítette.; A kitüntetést Devcsics Miklgs és Bógyin József adta átj. A Húsz év a haza fegyveres Szolgálatában érdemérem és emlékplakett kitüntetést 86-an kapták meg, a tizenöt éves szolgalatért 24, a tízéves szolgálatért 9 fő részesült szolgálati érdemérem kitüntetésben. Átadták a legjobb alegységnek járó vándorzászlót és oklevelet is. Dr. Barton József, az új munkásőrök nevében átveszi a fegyvert Egner Józseftől, aki húsz éven keresztül becsülettel őrizte. ' (Fodor Tamás felvétele) Köszöntötte az ünnepi egységgyűlést Ozsvárt József, a városi pártbizottság első titkára, aki elöljáróban azt hangsúlyozta, hogy a város politikai, munkásmozgalmi tradíciói az utóbbi esztendőkben újabb szép hagyományokkal gazdagodtak: a városi munkásőr-zászlóalj év végi egységgyűlése a politikai, társadalmi ünnepségek rangjára emelkedett. Beszámolt a megye, a város 1976-os politikai életéről, gazdasági eredményeiről. Ünnepi beszédében a városi párt- bizottság nevében felmentette pártmegbízatásuk alól azokat a munkásőröket, akik leszereltek vagy tartalékállományba kerültek, s köszöntötte az újonnan esküt tevő munkásőröket. Beszédét így fejezte be: — A városi zászlóalj valamennyi munkásörének ktva- nom, hogy az alapitó tagol; példáján lelkesülve erjenek el további sok sikert szocialista hazánk, népünk szolgálatában, a munkáshatalom védelmében. A szerelők nevében Téglát Antal alapító tag köszönt el a munkasőröktól, majd 39 ú, munkásőrjelölt tett esküt, amit a párt nevében Ozsvárt József foáadott. A leszerelők nevében a fegyvert Egner József alapító tag*adta át dr. Barton Józsefnek, aki a fegyver átvételekor a többi között ezeket mondotta: Átvettem a fegy- * vert, hogy megőrizzük a békés épitömunka védelmében. Ápoljuk, hogy mindig harcra- kész legyen, tgérjük, hogy legjobb tudásunk szerint látjuk el mukásőri feladatainkat. Az ünnepélyes pillanat után úttörő munkásőrök. a Szalvai Mihály úttörő-munkásőregység köszöntötte az egységgyűlést. Harsonák, dobpergés, DlVSZ-induló hangja, piros nyakkendős úttörők és vastaps töltötte be a hatalmas termet. A salgótarjáni városi zászlóalj ünnepélyes egységgyűlése az Internacionálé hangjaival ért véget. A munkásőröket ezután vidám műsor szórakoztatta. S. L. Világ proletárjai, egyesüljetek! XXXIII. ÉVF. 14. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1977. JANUÁR 18., KEDD Befejeződött a békeerők világfóruma Kállai Gyula felszólalása — Corvalán elfogadta Kádár János meghívását — Találkozó parlamenti képviselőkkel Záróközlemény elfogadásával befejezte munkáját Moszkvában a békeszerető erők világíóruma, amelyen valamennyi földrész több mint száztíz országából ötszáz delegátus vitatta meg az enyhülés elmélyítésével, a fegyverkezési hajsza feltartóztatásával összefüggő legfontosabb tennivalókat. Létrehozták a fórum állandó szervét, s elnökévé Romes Csandrat, a BVT főtitkárát választották meg. A közlemény szerint a 13 vitacsoportban kialakult eszmecsere a különféle politikai nézeteket és ideológiai árnyalatokat képviselő pártok, szakszervezetek, mozgalmak ves- tületek széles körű egyetértését tükrözte a megvitatott kérdésekben. A békefórum résztvevőinek legfontosabb együttes következtetése: „Az emberiségnek nincs más választása, mint az enyhülés, a békés egymás mellett élés — az államok közötti kapcsolatok egyetlen ésszerű és elfogadható alapja’. A moszkvai tanácskozás felhívta a politikai pártokat, szervezeteket és mozgalmakat, a világ valamennyi békére vágyó emberét: csatlakozzanak kezdeményezéseihez, vegyenek részt a Moszkvában napirendre tűzött problémák további feldolgozásában, nogy a társadalmi erők minden befolyásukat érvényesíthessék a fegyverkézési hajsza megállítása végett. Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tánácsá- nak elnöke, a békeorök moszkvai világfórumán részt vevő magyar delegáció .vezetője, vasárnap, a tanácskozás pie(Folytatás a 2. oldalon) Több miat felét bevezeiték Szocialista brigádok adták a legnagyobb segítséget A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben 1976-ban rekordot értek el az újítók, összesen 572 javaslat érkezett be az újítóirodára, amely korszerűbb megoldásokkal a gazdaságosságot, a takarékos gazdálkodást, vagy a termelékenység javítását szolgálta. Ezek közül 279 újítás még az év folyamán bekerült a magasabb színvonalra törekvő termelésbe. Külön említést érdemel, hogy ehhez a sikeres újítási törekvéshez^ legnagyobb segítséget a szocialista brigádok nyújtották. Közülük sokan csatlakoztak ahhoz a csepeli kezdeményezéshez, amelyben, minden brigád magára vállalja egy-egy hasznos újítás kimunkálását és bevezetését. A Salgótarjáni Kohászati Üzemek szocialista brigádjai közül ezúttal többen akadtak, melyek 3—4 vagy 5 újítás bevezetésére tettek javaslatot. Szükség volt az ilyen irányú kezdeményezésükre, hiszen a vállalat olyan feladatokat tűzött maga elé, mely szerint 2 százalékkal csökkentik a termelés költségeit, s ennek segítségével 220 millió forintos nyereségre tesznek szert. A szocialista brigádok kezdeményezőkészségében nagy szerepet játszott az a tuda.os törekvés, hogy hozzájárulnak a vállalat célkitűzéseinek megvalósításához. Említést érdemel az Angyal László, Ravasz Tibor szocialista brigádtagok által benyújtott javaslat, amely jelentős vállalati gond, a horganyelfolyás megszüntetését eredményezte a szivattyúzásnál. De akadtak olyanok is, akik azért fogtak össze, hogy a huzalpácolói impulzussínek tisztítására dolgozzanak ki közösen javaslatot. Ezzel hozzájárultak a zavartalan termelés biztosításához, és osztrák import helyett hazai eszközoaet kerestek és talaltak a munka elvégzésére. Van még egy figyelmet érdemlő újítás, amelyet öt évvel ezelőtt adtak be a szántóvasgyártás korszerűsítésére. Ennek gyümölcse is 1976-ban érett be, hiszen a szántóvasgyártás korszerűsítésére tett javaslata kivitelezéséhez, a technológiai sorrend korszeJ rűbb és gazdaságosabb kialakításához bizonyos gépek áttelepítésére is szükség volt. Ennek az újítási javaslatnak különösen nagy lelen- tősége volt az energiatakarékosságban. Bevezetése 1976- ban fűtőenergia-megtakan- tásban 362 ezer forintot hozott. Emellett jótékony hatással volt a munkaerő-gazdálkodásra és munkabérre (mert ebből 162 ezer) az alapanyagköltségre (amelynél 50 ezer) és a szerszámköltségre, melynél 86 ezer forint volt a megtakarítás az újítás nyomán. A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben külön kimutatást vezetnek arról, hogy a dolgozók milyen elévülhetetlen érdemeket szereztek eddig a technika és technológia fejlesztésében, a termelés korszerűsítésében. 1948-tól, a gyár államosításától napjainkig megközelítően 18 ezer újítást nyújtottak be a gyic dolgozói. A 18 ezer újítással nagymértékben hozzájárultak a gyár technikai fejlődésének fokozásához, s egyben saját sorsuk alakításához. s Könnyűipari aktíva Megnövekedett feladatokat — meglévő létszámmal Salgótarjánban, a megyei tanács nagytermében hétfőn aktívaülést tartottak a megye jelentős könnyűipari vállalatainál tevékenykedő gazdasági, párt-, szakszervezeti és KISZ-vezetök részére. A tanácskozáson részt vetlek az érintett járási pártbizottságok első titkárai, gazdaság- politikai csoportvezetői, a járási hivatalok vezetői, illetve azok képviselői. A jelenlevőket Herencsényi József, a megyei tanács elnökhelyettese köszöntötte, majd Húszak Artúr, a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályvezetője tájékoztatott az MSZMP Nógrád megyei Végrehajtó Bizottságának 1976. évi október 19-i üléséről, amely a megye könnyűipari üzemeink helyzetét és fejlesztésének feladatait elemezte. A végrehajtó bizottság megállapította, hogy a köny- nyűipar az elmúlt években gyors ütemben fejlődött, aminek eredményeként az ágázat szerepe jelentősen növekedett. A végrehajtó bizottság választ adott arra a kérdésre is, hogy a könnyűipari üzemek letelepítése alapvetően helyes volt. mert jogos, társadalmi és gazdaságpolitikai igényeket elégített ki. A céltudatos fejlesztés eredményeként a megye iparán belül a könnyűiparban foglalkoztatottak aránya a korábbi 17.6 százalékról 21,4 százalékra növekedett. A IV. ötéves tervben csaknem 1800 fővel nőtt a könnyűipax'ban dolgozók száma. Dinamikusan növekedett az ágazat termelése — 69.3 százalékkal. Ez jóval meghaladja a megye iparának fejlődését. Több mint háromszorosára nőtt az export, amely a termeles 20 százalékát jelenti. A többlettermelés csak 55,4 százalékban származott a termlékenységből. A gyors ütemű fejlődést jelentősen segítette a textiliparban végrehajtott nagyarányú fejlesztés, aminek hatására új termelőbázisok jöttek létre. Sokat segítettek a rekonstrukciók. Beruházásokra csaknem 300 milliót költöttek, amelyből 60 millió volt a megyei tanács támogatása. Kedvező, hogy az üzemek termelési struktúrája beilleszkedik az országos programokba, az előállított termékek többségét keresik a piacokon. Meggyorsult a munkássá válás folyamata, kialakulóban van a szocialista brigádmozgalom, a közösségi szellem, a szocialista gondolkodásmód. Az eredményeket nagymértékben elősegítették a pártszervek, valamint a-z egyre izmosodó üzemi demokratizmus, a gyárakban tevékenykedő szakszervezetek és KISZ-szervezetek. Lezárult az úgynevezett ex- tenzív szakasz, és elkövetkezett a fejlődés intenzív szakasza. A vállalati ötéves tervek többsége megfelel a .követelményeknek. A termelés üteJ me az országosnál gyorsabban —. 62,9 százalékkal növekszik. Beruházásokra 400 milliót kívánnak fordítani. Mindezekkel egyetért a megyei pártbizottság. Azzal viszont nem. hogy a megnövekedett feladatokhoz létszám- növekedést is terveztek. Ezért határozatában kimondta, hogy a termelés dinamikus növelését a meglevő létszámmal kell megoldani. Egyetért, azokkal az intézkedésekkel, amelyet a megyei tanács tett a munkaerő-irányítással kapcsolatban. A megyei pártbizottság a könnyűipari üzemektől a termelés dinamikus növelését az export, ezen belül a tőkésexport gyors ütemű emelését, a technológiai és munkafegyelem javítását, a minőség emelését, a beruházások határidőre történő befejezését várja. Ennek érdekében hasznosítani kell a belső tartalékokat. Az aktíva Herencsényi József zárszavával ért véget JJ í