Nógrád. 1976. december (32. évfolyam. 284-309. szám)
1976-12-14 / 295. szám
Döntött a Legfelsőbb Bíróság A/ illáin fi/esse » tart ásd! |atí Az asszony a járásbíróságon előterjesztett beadványában elmondta, hogy férjét két kiskorú gyermekük után havi 880 forint tartásdíj fizetésére kötelezték, az illető azonban ismeretlen helyen tartózkodik, ezért a tartásdíjnak az állam által történő ideiglenes folyósítását kéri. A vizsgálat után a bíróság a kérelemnek helyt adott. A legfőbb ügyésznek a jogerős végzés ellen emelt törvényességi óvására a Legfelsőbb Bíróság a döntést hatályon kívül helyezte és a járásbíróságot új eljárásra kötelezte. — A gyermektartásdíjról szóló rendelet értelmében — hangzik a határozat indoklása — amennyiben a kötelezett ismeretlen helyen tartózkodik, vagy a tartásdíj behajtása más okból átmenetileg lehetetlenné vált, és a gyermeket gondozó szülő sem képes a gyermek részére megfelelő tartást nyújtani az ügy összes körülményeinek alapos mérlegelése után —, a bíróság elrendelheti a tartásdíjnak az állam által történő ideiglenes folyósítását. Ezt abban az összegben határozhatja meg, amelyre az apát bí- róilag kötelezték. Ebben az esetben azonban a bíróság a gondozó szülő kereseti (jövedelmi) viszonyait, vagyoni helyzetét, a gyermekek szükségleteit egyáltalán nem vizsgálta, ezért ezekkel kapcsolatban adat nem áll rendelkezésre. Azt sem tisztázta, hogy a végzés meghozatala időpontjában az egyik, már 18 éves gyermek mivel foglalkozik, tanul-e vagy dolgozik, és a tartásdíjra rászorultsága fennáll-e. Nem derítette fel a bíróság azokat a kedvezményeket és juttatásokat (családi pótlék, ösztöndíj, kollégiumi, napközi otthoni elhelyezés, kedvezményes étkezés stb.) sem, amelyekben az állam — a gyermekekre tekintettel — esetleg részesíti a szülőt. Szükség esetén az anyát személyesen is meg kell hallgatni. A tényállás megfelelő tisztázása nélkül a bíróság megalapozottan arról sem dönthet, hogy az anya anyagi viszonyaira tekintettel, az állam a megállapított tartásdíjat teljes ösz- szegben vagy csak részletben elöleaezze-e. Egyezség anya és gyermek kárára ? Egy gyári munkás ellen felesége válópert indított. Előadta, hogy férje, italozó, durva magatartása miatt három kisgyermekével kénytelen volt a közös lakást elhagyni és édesanyjához költözni. Férje utánament és olyan súlyosan bántalmazta, hogy a járásbíróság testi sértés vétsége miatt elitéibe. Kérte, hogy a közös tulajdonukban levő ház kizárólagos használatára jogosítsák fel és a gyermekeket nála helyezzék el. A járásbírósági tárgyaláson a férj a házasság felbontását nem ellenezte, de kijelentette: a lakást r»em hajlandó elhagyni. Végül megállapodást kötöttek: a házat eladják, addig a férfi bennemarad és vállalja a gyermektartásdíj fizetését. Ezt az egyezséget a járásbíróság helybenhagyta, majd a házasságot felbontotta. A lakás- használatra vonatkozó megállapodás ellen a legfőbb ügyész törvényességi óvással élt, amelynek a Legfelsőbb Bíróság helyt adott, az egyezséget hatályon kívül helyezte és a járásbíróságot új eljárásra utasította. A határozat iránymutatóul szolgáló indoklása szerint a volt házastársak lakáshasználatát a családvédelmi érdekek figyelembevételével kell rendezni. Amennyiben ezek indokolják, bármelyiküket az egész lakás kizárólagos használatára lehet feljogosítani. A lakáshasználatra vonatkozó kérelmet a járásbíróság egyáltalán nem vizsgálta. Az a körülmény, hogy az asz- szonyt gyermekeivel együtt anyja átmenetileg befogadta, a lakáshasználat kérdésének rendezését nem tette szükségtelenné. mert ez a helyzet csak ideiglenes jellegű. Ugyanígy nem tulajdonított jelentőséget a férj kijelentésének, hogy a lakásból nem hajlandó kiköltözni. Az anya és a kiskorú gyermekiek érdekével szemben álló egyezséget a bíróság nem hagyhatta volna jóvá. A járásbíróság jövőbeli eseménytől — az ingatlan értékesítésétől, azaz a közös tulajdon megszüntetésétől — tette függővé a lakás- használat rendezését, holott enélkül a házasságot fel sem lehetett volna bontani. így azonban olyan helyzet alakult ki, hogy az asszony a ház értékesítéséig, annak használatától gyermekeivel együtt el van zárva, a férj pedig az ingatlan értékesítéséig a lakást kizárólagosan használhatja, annak eladása nem áll érdekében, sőt azt akadályozhatja. Ezért kell a járásbíróságnak új határozatot hoznia. Hajdú Endre A kutyák szaglók épességéről (Kántor ürügyén) Egyes állatfajokban a szaglás szerve rendkívüli fejlettseget ért el es többszörösén meghaladja az ember szag- ílószervének teljesítőképességét. Régen tudjuk, hogy háziállataink közül a kutya a vadonélő állatokat is megszégyenítő szaglással rendelkezik. Vadászó, ragadozó őseitől örökölte e rendkívüli képességét, amelyre azoknak a létfenntartáshoz volt szükségük. KIIGAZODÁS A SZAGOK KÖZÖTT A kutyák szaglásának vizsgálata nagyon nehéz feladat, hiszen egy állat szubjektív észleletéről kell megbízható információt szerezni. A kutya a kiképzés során tanult viselkedésmóddal jelzi az ember számára érdekes, fontos szaganyagok jelenlétét és jellegét. A nyomozókutyák kiképzésének alapja a szag- elemző-képesség és a szagokra való emlékezés kifej'esztése az állatokban. Abból indulnak ki, hogy minden környezeti ingerre — így a szagingerekre is — meghatározott mozgásban és viselkedésben megnyilvánuló feltételes reflex építhető ki a kutyában. A kutya őseinek életmódjából következik, hogy az állatnak természetes készsége van a nyomkövetésre. Eközben a kutya még akkor is biztosan követ egy nyomot, ha azt. azonos idejű nyomok keresztezik. Az adott személyre jellemző szagot — szakszerű kiképzés után — a kutya akkor is fe'ismeri, ha intenzív hatású más szaganyagokkal igyekeznek „lefedni” azt. Persze hosszú idő telik el addig, amíg a kutya szagkeverékekből kiérzi az egyes szagösszetevőket és egy adott szagsaiátosSágra hosszú időn át is emlékezik. A NYOMOK SZAGÖSSZETEVÖI A kutatók megállapítása szerint a nyom szaga három összetevőből áll: a terep szagából, amelyet a nyomelhelyező személy menet közben szabadít fel (pl. növényekből vagy a felszakított földből; a lábbeli szagából; az ember izzadságszagából.) Tapasztalati tény, hogy a kutya alig érdeklődik a növényi eredetű illatok iránt, sohasem fordul elő, hogy virágot szimatolna. Ezzel szemben élénken foglalkoztatják az emberi és állati eredetű szagok, például az izzadság-, vizelet-, vér- és hússzag. , Ennélfogva várható, hogy a felsorolt három szagösszetevő közül az izadságrész izgatja és vezeti. Ennek némileg ellentmond az a kísérleti tapasztalat, hogy amikor az ember által hagyott nyomot izzadságmentes nyommal hosszabbítják meg, a kutyák késlekedés nélkül követték az egész nyomot, azt a látszatot keltvén, hogy lényegében a terepszaggal is beérik. Egy japán kutató német juhászkutyákat próbált ki keresztező nyomokon és azokat a kutyákat különválasztotta, amelyek két egyforma idős nyom kereszteződésénél nem hagyták magukat eltéríteni a pótnyom által, vagyis szimattisztáknak mutatkoztak. A kísérletekből azt a következtetést vonták le a kutatók, hogy a jó képességű kutya nemcsak felismeri az izzadság minőségi és mennyiségi sajátosságait, hanem azokat főjelnek tekinti a nyomon és nem hagyja magát eltéríteni, ha az izzadság valamelyik illatkomponensével valami zavar van. Csak ha több ilyen komponens lép fel zavaró tényezőként, csakis abban az esetben nem képes többé biztosan érzékelni a nyomillat sajátosságait az állat, s ez talán természetes is. CSALHATATLAN . MEGKÜLÖNBÖZTETÉS Az egyéni szagsajátosság a kutya számára az egyik embert, mint egyedet, csalhatatlanul megkülönbözteti a másiktól. Az emberi kéznek elég egy tiszta, szagmentes fatárgy felületét 1—2 másodperces időtartamra, egy újjhegynyi területen megérintenie ahhoz, hogy a tárgy azonosításához elegendő szagmennyiség álljon rendelkezésre. A kutyák sokszor bravúros, különleges teljesítményeket produkálnak. Pedig a szagló- képességük nem is a legjobb az állatvilágban. Például igen messze van a hímtücsökétől, amely kilométerekről (!) megérzi azokat a levegőben fellelhető szaganyagokat, amelyeket a párzásra váró nőstény tücsök bocsát ki, és toronyiránt — a szag nyomában — repülve felleli azt. R. I. Tudományos újdonságok Csehszlovákiából A csehszlovák szakemberek hosszú, 12 évig tartó kísérletsorozattal új antibiotikumot dolgoztak ki. A „Mukidirmin- nek elnevezett gyógyszer a gombás eredetű bőrbetegségek hatékony gyógyítását teszi lehetővé. A csillagászok birodalmának nevezik a Prága közelében fekvő Ondrzejev kisvárost. Itt működik az ország határain túl is jól ismert obszervatórium, amely ideális körülmények között végzi a kozmikus objektumok megfigyelését és fényképezését. Jelenleg az obszervatórium kollektívája az Inter kozmoszprogram keretén belül végzett kutatásokkal foglalkozik. Csehszlovák tudományos és telemetrikus berendezéseket, helyeztek el eddig már több Interkozmosz-szputnyikon és „Vertikál” típusú geofizikai rakétán. X Több mint 600 millió koronát irányzott elő a csehszlovák kormány a jelenlegi ötéves tervidőszakra a környezetvédelemmel kapcsolatos tudományos kutatásokra. A program keretében folytatják a hatékony szűrőrendszerek és tisztítóberendezések kidolgozását az iparvállalatok és erőművek számára, új módszereket és technológiákat kutatnak fel az ipari hulladékok megtisztítására és a már kiaknázott szénlelőhelyek körzetének helyreállítására. A széles körű tudományos kiadások mellett nagy összegeket fektetnek be közvetlenül is, számos új víztisztító berendezést állítanak üzembe. A tervek szerint az ország nemzeti jövedelmének évente mintegy 5 százalékát fordítják környezetvédelmi célokra. X Csehszlovák tudósok új orvosi műszert hoztak létre: nagy frekvenciájú reokardiog- ráfot, amely elektromágneses mező segítségével modellezi a szívműködést. A berendezés pontosabb képet ad a szív munkájáról, mint a már ismert elektrokardiográf. Az így végzett vizsgálat szintén fájdalommentes és mindössze néhány másodpercig tart. Afo r í z m a Átültetett embrió A texasi egyetem tudósainak a világon első ízben sikerült embriót átültetniük az egyik nősténymajomból a másikba. A nősény páviánnal végzett kísérlet során egy ötnapos majom-magzatot vittek át az egyik anyából a másikba. Ez 170 napon át hordta testében az idegen embriót, majd császármetszéssel egészséges kölyöt hozott a világra. Az így született pávián ma 9 hónapos. „Teljesen normálisan viselkedik”. s játszik kortársaival — jelentette he dr. Duane Kreamer profesz- szor, a San Antonio-i egyetem professzora. Ennek a kísérletnek azonban nem az volt a célja- hogy kifejlesszék a magzatátültetés módszerét, s azt később az embernél is alkalmazzák, hanem a terhességi folyamatokat kívánták figyelemmel kísérni. Tanács kezdő háziasszonyoknak Ha kristálycukor helyett homokot szór a tésztába, akkor püspökkenyér helyett kerámiavázát vehet ki a sütőből. Váratlanul jön a baj V. Szenyuk, bár makkegészséges volt, kihivatta a körzeti orvost. És kiderült, hogy súlyos hörghurutja van! X Az egy helyben topogástól az ember feje fájdul meg leginkább. (M. Sulkin) X Isten tudja, miféle dolog ez. ördög tudja, hogyan lesz. Minden egyéb a rendezőtől függ. A rekedtség szülőanyja a vita. (G. Jablonszkij) 0 NÓGRÁD — 1976. december 14., kedd t NY ELŐTT Amikor valakinek kevés a lelkiismerete, takarékoskodnia kell vele. Ha hátat fordítunk ellenfelünknek — ez nem menekülés, hanem megvetésünk kifejezése. A Posta kérh ünnepi küldeményeit idejében és pontos címzéssel-IRÁNYÍTÓSZAM. HELYSÉGNÉV, UTCA, HAZSZAM. LEPCSÓHAZ EMELET. AUTÓÖZAMadja fel! Amíg a készlet tart árengedmény a I telepeken. Mettlachilapok, vb-gerendák, szalagparketták, egyéb áruk egyes választékánál 20—50 százalékos engedményt adunk. Vásárlási szándékával most keresse fel a TÜZÉP’telepekell Észak- magyarországi TÜZÉP Vállalat Miskolc 560 négyszögöl be- éoíthető telek eladó. Somoskőújfalu. Rákóczi út 27Ö. Molnár- né. GARÁZST vennék a vásártéren vagy a Pécskő utca környékén. Válaszokat ..Garage” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. ELADÖ a Budapest XVI. kerület, Rákosszentmihály. Wesselényi út 109. számú családi ház 103 négyszögöl kerttel. Egv- szoba. konvha. éléskamra beköltözhető. A másik szoba-konv- hás lakás bérben van. Sajtos Dezső. Salgótarján. Tanács út 11. 1/2. Telelőn: 18-3«. Apróhirdetések KÉTSZOBÁS OTP- társaslakás beköltözhetően eladó. Szé- csény. Felszabadulás tér 6 Ti. emelet, Horváth. Érdeklődni este 6 után. NOVEMBER 21-én a Hatvan—Zagvvaoál- falva között közlekedő vonaton elhívtam egy fekete táskában levő 2 darab klarinétot. Kérem a becsületes megtalálót. hogv a NÓGRÁD kiadóban (jutalom ellenében) adja le. KÜTASÄST. földmunkát vállalok, a hideg idő nem akadály. Balázs Jenő kútásó. Sóshartyán, Béke út 17. DIPLOMÁS, egyedülálló mérnök házasság céljából megismerkedne 160 cm-nél nem magasabb filigrán testalkatú, egyedülálló* lehetőleg dinlomás» vagv érettséai/ett. rendezett anvasiak- kal. 25—34 éves nővel. Salgótarjániak előnv- ben- gyermek nem akadálv. zel írott, levelekre Válaszokat szükséges” kiadóba kérek. Csak kéz- fénvkénes válaszolok. ..Lakás leiigére a I